Hazai fölénnyel telt a Zalaegerszeg nyíregyházi vendégjátékának első tizenöt perce. Előbb Tijani, majd Májer lőtt távolról. ELőbbit Gundel-Takács fogta, míg […]
Nem indult unalmasan a Puskás Akadémia és az Újpest mérkőzése a szombati játéknap második mérkőzésén. A hazaiak előtt gyorsan két […]
Annak ellenére, hogy a Kazincbarcika–MTK-hoz hasonlóan a Kisvárda–DVTK is egy már bennmaradt, illetve egy már kiesett együttes csatáját hozta, a […]
A tét nagyságával arányos elánnal feszült egymásnak Miskolcon a már biztos kieső Kazincbarcika és a már biztos bennmaradó MTK. A […]
Ha a szó szoros értelmében nem is volt az, attól még bajnoki döntőhöz méltó színvonalon indult a Fizz Liga 30. […]
Gyorsan rezdült a háló a Paks és a Puskás Akadémia mérkőzésén. A 6. percben úgy tűnt, vezetéshez jutnak a vendégek, […]
Leszegett fejjel rontott neki a Nyíregyháza a Paksnak a Fizz Liga szombati játéknapjának zárómérkőzésén. A Szpari hamar eljutott nagy helyzetekig, […]
Nem esett fejvesztve egymásnak a dobogós helyre pályázó Zalaegerszeg és vendéglátója, a kiesés elől menekülő MTK. Az első helyzetekig szűk […]
Egészen ramaty sorozat végére tett pontot az ETO Akadémia az NB III Észak-nyugati csoportjában. A győriek a Bicskét verték 1–0-ra, […]
Bár Yusuf révén már az első percben megizzasztotta a kisvárdai védelmet a Ferencváros, a címvédő szurkolóinak szűk negyedórát még várnia […]
Kellemetlen meglepetés érte a trónfosztásra hajtó ETO-t a Kazincbarcika albérletéül szolgáló DVTK Arénában. A sereghajtó egy pontrúgás után már a […]
Az első tíz percben Nagy Zsolt fejese és Dzsudzsák távoli kísérlete nyomán forogtak némi veszélyben a kapuk a Puskás Akadémia […]
A Honvéd és a Kecskemét a feljutás szempontjából is kulcsfontosságú mérkőzésén az első néhány percben csupán annak volt hírértéke, hogy […]
Három nappal azután fogadta a Magyar Kupában a Kazincbarcika azt a Ferencvárost, amelynek otthonából vasárnap néhány másodperc híján pontot rabolt […]
Veszélyes pontrúgásokkal indult a Merkantil Bank Liga hétfői mérkőzése. Előbb a Videoton teremtett kisebb, majd a Békéscsaba nagyobb veszélyt az […]
Szűk tíz percet kellett várni az első érdemleges lehetőségre az ETO és az Újpest mérkőzésén. Ekkor vendég részről Brodics készített […]
Az első negyedórában többször is feltűnt a zalaegerszegi tizenhatos körül a DVTK, igazi helyzetig viszont a 15. percig nem jutottak […]
Elsőre ártatlannak tűnő szituáció után kis híján büntetőhöz jutott a mérkőzés elején a Kisvárda a Paks ellen. Egy közeli, megpattanó […]