A német másodosztály 8. helyén álló Hertha BSC a 1. Braunschweig otthonába látogatott, Dárdai Palkó a kezdőcsapatban kapott helyet, Márton sérülés miatt nem volt a keretben.
Már a 14. percben megszerezte a vezetést a hazai együttes, Kaufmann góljával. A Hertha az első játékrészben csalódást keltő játékot nyújtott, nem véletlenül cserélt hármat a szünetben Dárdai Pál. A vérfrissítés jót tett a berlinieknek, a második félidő elején Maza egyenlített. A 77. percben Dárdai Palkót rúgta térden Kurucay, aki azonnal piros lapot kapott. Egyelőre nem tudni, mennyire sérült meg a fiatal támadó, de a biztonság kedvéért édesapja lecserélte Palkót. A hajrában közelebb járt a három pont megszerzéséhez a Hertha, de végül maradt a pontosztozkodás.
Bundesliga 2, 22. forduló: Braunschweig — Hertha BSC 1–1 (1–0)
Gólszerzők: Kaufmann (14.) ill. Maza (52.) Dárdai Palkót a 79. percben cserélte le édesapja.
Február 14-én jelentette be az Újpest, hogy „Huszti András elhagyta a Zalaegerszeg csapatát, és kölcsönben Újpesten folytatja pályafutását. A 23 éves Huszti a Pécs, a Kozármisleny és a Szombathelyi Haladás utánpótlásában nevelkedett, felnőttként a Tiszakécskénél kezdte, majd a Puskás Akadémiánál és a Budafoknál folytatta karrierjét”. A védő élete első Derbijére készül.
ÁTIGAZOLÁS
Huszti András azután került Újpestre, hogy már bejelentették a tulajdonosváltást (Roderick Duchatelet után a MOL került előtérbe). Az újra vezetőedzőnek kinevezett Mészöly Géza irányításával 2-1-re nyertek a lilák Diósgyőrben, de még nem kaptak ki Kecskeméten 1-0-ra. Utóbbi mérkőzésen Huszti már kispados volt. Az Újpest vasárnap 17.30-tól a Ferencvárost fogadja.
Kezdjük a legaktuálisabbakkal: hogy vagy, hogyan halad a beilleszkedésed?
Valamivel több mint egy hete vagyok Újpesten, de olyan, mintha egy éve itt lennék. Gyorsan ment minden. A társak nagyon segítőkészek, normálisak. A stáb tagjai szintén, nagyon jól érzem magam! Szerencsére jó állapotban vagyok. Ez azért fontos, mert az év elején beteg voltam.
Fotó: Újpest FC
KORÁBBAN
Amikor még a ZTE futballistája voltál, mennyit tapasztaltál meg abból, ami Újpesten történik a tulajdonosváltás körül és annak a hatásaiból?
Akkor még nem gondoltam bele, hogy milyen lehet az Újpest játékosának lenni, mert nem az volt a feladatom. Most viszont, hogy itt vagyok, csak azt tudom mondani, hogy nagyon jó a helyzet. Sok a mosoly körülöttem, mindenki jókedvű és tenni akar. Úgy érzem, hogy nagyon jó helyre kerültem.
DERBI
Vasárnap jön a derbi…
… ami nekem az első lesz! Tajti Matyi azt mondta, hogy amikor a Zalaegerszeggel a Konferencia Ligában szerepeltünk, komoly meccseink voltak, de a Derbi még azoknál is nagyobb. Mégpedig azért, mert még felfokozottabb hangulat előzi meg csapatszinten is. Mindenki száz százalékon pörög az edzéseken. Nagy meccs lesz megint, az biztos!
Mit tapasztalsz az ilyenkor joggal érezhető nyomásból?
Jó csapat ellen játszunk, bármi megtörténhet majd a mérkőzésen. Döntő lesz, hogy melyik csapat játékosai visznek majd ki több akaratot a pályára. Megmutathatjuk, hogy valójában mire vagyunk képesek. Mindenki kihozhat magából mindent, de ismétlem, jó csapat ellen lépünk pályára.
ÚJRA?
A ZTE játékosaként az előző kiírásban kupagyőztes lettél. A döntőben a szünetben álltál be, hosszabbítás után győztetek 2-0-ra a Budafok ellen. Akkor is kiemelt jelentőségű meccsekre készültél. Abból az időszakból mi az, amiből erőt meríthetsz?
A labdarúgásban mindig a következő mérkőzés a legfontosabb! Az is fontos, hogy jó visszaemlékeznünk azokra a dolgokra, amik jók és szépek voltak. Abban a sorozatban viszont most az a legfontosabb, hogy a következő körben jussunk túl a Pakson. Utána majd menjünk tovább, jussunk be a döntőbe és nyerjük meg. Ez jó célkitűzés lehet…
Márton Gábor csapata újabb győzelmet könyvelhetett el.
Az NB I 22. fordulójában a tabellán 6. helyen álló Kecskemét a 9. Zalaegerszeghez látogatott. A hazaiak már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést. Egy beadást a tizenhatos előterébe fejeltek ki a kecskeméti védők, Kiss Bence pedig egy átvétel után a rövid alsóba zúdított, 1-0. A zalaiaknak még a szünet előtt sikerült megduplázniuk előnyüket. A 41. percben Croizet fejezett be remekül egy ellentámadást, rövid fölsőbe tartó lövésénél Varga Bence tehetetlen volt, 2-0.
A szünetben hármat is cserélő Kecskemét a fordulás után szépíteni tudott. Egy kapu előtti kavarodás után Zeke Márió volt a legszemfülesebb, a lecsorgó labdát középről, hat méterről, bal külsővel lőtte a kapuba, 2-1. A hajrára fordulva az egyre többet kockáztató KTE teret engedett a ZTE kontráinak, aminek meg is lett az ára. Mance távoli lövése után a kapusról kijövő labdát Gruber Zsombor pofozta a hálóba, 3-1.
OTP Bank Liga, 22. forduló: ZALAEGERSZEGI TE – KECSKEMÉTI TE 3–1 (2–0)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2588 néző, v.: Csonka gólszerzők: Kiss B. (10.), Croizet (41.), Gruber (81.) illetve Zeke (60.) sárga lap: Szankovics (90+1.), illetve Zeke (20.), Varga (35.), Horváth (84.) ZTE: Dombó – Csóka, Várkonyi, Szafronov – Kiss B. (Hadida, 63.), Szankovics, Szendrei N., Bedi (Németh, 84.), Mim – Croizet (Gruber, 52.), Mance (Sajbán, 84.). Vezetőedző: Márton Gábor KTE: Varga B. – Belényesi, Szabó A. (Iyinbor, a szünetben), Szűcs (Májer, a szünetben) – Banó-Szabó (Kovács, 83.), Katona, Vágó, Zeke, Zsótér (Helmich, 57.) – Horváth K., Lukács (Szendrei Á., a szünetben). Vezetőedző: Szabó István
Nem sokkal azután, hogy az NB II-ben második helyen álló ETO FC Győr bejelentette Antonio Munoz vezetőedző távozását, már meg is nevezték a spanyol szakember utódját. Ahogy az NB1.hu is előrevetítette, a Diósgyőrből pár hete távozó Kuznyecov Szergej lett a Győr új vezetőedzője.
„Kuznyecov Szergej 1982-ben Harkivban született. Játékosként a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett, ahonnan 2000-ben, a finn élvonalbeli Jokerit gárdájába távozott. Egy év után visszatért a fővárosba, és az FTC keretéhez csatlakozott. Ezután több országban légióskodott, többek között fehérorosz, moldáv és litván bajnokságot nyert, utóbbiban, 2006-ban a gólkirályi címet is megszerezte. Labdarúgó karrierjét Ukrajnában, a másodosztályú PFK Szevasztopol csapatában zárta le, ahol újfent gólkirály tudott lenni.
Edzői pályafutását az orosz élvonalbeli Arszenal Tula gárdájánál kezdte, ahol asszisztensedzőként tevékenykedett. Ezután szintén másodedzőként került a Szpartak Moszkva csapatához, itt beugróként vezetőedzőként is szerepet kapott. Moszkvából két szezon után Görögországba távozott, és a Panathinaikos stábját erősítette. 2022-ben a DVTK vezetőedzője lett, és a miskolci csapatot bajnokként az NB I-be vezette az elmúlt szezonban.
A komoly ambíciókkal rendelkező szakember nagy lendülettel és bizonyítási vággyal vág bele a munkában, amiben segítségére lesz szakmai stábja is. Ebben helyet kap a 43 esztendős ukrán Dmitrii Parkhomenko pályaedzőként és a 46 éves Petar Milcanovic erőnléti edzőként. Rajtuk kívül továbbra is a vezetőedző munkáját segíti kapusedzőként Sebők Zsolt, valami asszisztensedzőként Lipták Zoltán.
Kuznyecovnak nincs sok ideje a következő mérkőzésig, ugyanis hétfőn egyből a Nyíregyháza elleni rangadón debütál a kispadon, de addig is mindent meg fog tenni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megismerje a csapatot” – írja bemutatójában az eto.hu.
A Győr ugyan feljutó helyen áll a Merkantil Ligában, de a kozármislenyi vereségnek köszönhetően már csak két pont az előnye a közvetlen üldöző Vasassal szemben. Kuznyecov a listavezető Nyíregyháza ellen mutatkozik be új csapata élén.
A legfiatalabb Dárdai fiú, Bence bokasérülése már a múlté, pénteken újra pályára lépett a Hertha BSC U23-as csapatában az Eilenburg elleni bajnokin. A 18 éves támadó középpályásnak hamarosan döntenie kell, hogy hol szeretné folytatni a pályafutását.
Mivel nyáron lejár Dárdai Bence szerződése, a Hertha minél előbb hosszabbítana a fiatal játékossal. A Kicker szerint a berlini klub már ajánlatot tett Dárdai Pál legfiatalabb fiának, amit még nem írt alá. Már hónapok óta több európai csapat, köztük a Bundesligában szereplő Borussia Mönchengladbach is érdeklődik az ifjú tehetség iránt, de a német sportoldal úgy véli, hogy Bence még legalább egy évig marad a nevelőegyesületénél.
A Hertha BSC szombaton kora délután a Braunschweig otthonában lép pályára, Dárdai Palkó a kezdőben kapott helyet.
A második helyen áll az ETO az NB II-ben a 22. forduló előtt. A harmadik, már nem feljutó Vasas előtt két pont az előnye. Hétfő este az éllovas, nyolcpontos előnnyel rendelkező Nyíregyházát fogadja. A klub bejelentette, hogy távozik a posztjáról Antonio Munoz vezetőedző.
Az ETO tulajdonosi köre a bajnokság elején egyértelműen kijelentette, hogy határozott cél a feljutás. 2024-ben viszont eddig nem szerepeltek jól a zöld-fehérek.
Kezdetben 1-0-ra kikaptak a bennmaradásért harcoló BVSC otthonában. Utána 2-1-re hazai pályán legyőzték a Csákvárt, de a Gyirmót ellen 0-0-t játszottak szintén otthon, majd Kozármislenyben kaptak ki 1-0-ra.
„Vezetőségünk szerződést bontott az első csapatot irányító Antonio Munozzal. A spanyol tréner az előző szezon 29. fordulójában vette át a felnőtt gárda irányítását, melynek élén 30 mérkőzésen irányított.
Munoz mellett távozik a szintén spanyol Ibón Arrieta, valamit az ETO Akadémiánál dolgozik a jövőben Gyagya Attila erőnléti edzőként, és Márkus Gábor videóelemzőként
Köszönjük Antonio és a stáb önzetlen, elkötelezett munkáját, sok sikert kívánunk a jövőben!”
Már többször jeleztük, hogy a vezetőedzői posztra Kuznyecov Szergej a legesélyesebb, aki legutóbb a DVTK vezetőedzője volt.
Az NB1.hu úgy tudja, Kuznyecovnak ukrán pályaedzője és videóelemzője lesz, de az erőnléti edzője szerb lesz. Úgy tudjuk, a stáb tagja marad Lipták Zoltán pályaedző és Sebők Zsolt is, aki a kapusokkal foglalkozik.
NB I, OTP Bank Liga, 22. forduló: 13:00: Zalaegerszegi TE – Kecskeméti TE (TV: M4 Sport) 15:30: Diósgyőri VTK – Fehérvár FC (TV: M4 Sport) 17:30: Debreceni VSC – Puskás Akadémia FC (TV: M4 Sport)
Anglia, Premier League, 26. forduló 18:30: Bournemouth (Kerkez Milos) – Manchester City (TV: Spíler 1)
Roni Ribeiro Da Silva válogatottja majd Panamával találkozik a legjobb 16 között.
A mexikói Cancúnban zajló Copa Americán elszenvedte első vereségét a magyar socca-válogatott. Guatemala és Uruguay legyőzése után a házigazdával találkozott Roni Ribeiro Da Silva együttese, melyen a csoportelsőség volt a tét.
A mexikóiak nagy nyomás alá helyezték a magyar csapatot, az első félidőben 2-0-s hátrányban volt Magyarország. A fordulás után Huszty Dániel szépített, de nem sokkal később ismét kétgólos volt Mexikó előnye. A 4-1-es végeredmény emberelőnyben alakította ki a házigazda, amivel a csoport élén végzett, Magyarország pedig a második helyen zárt. A magyar csapat szombaton magyar idő szerint 17:00-kor találkozik Panamával a nyolcaddöntőben.
A találkozó krónikájához tartozik, hogy az összecsapás végén több durva belemenés volt, nem egyszer dulakodásig fajult a helyzet. A feszült összecsapás után Roni Ribeiro Da Silva így nyilatkozott.
Szekszárdi Tamás 125 NB II-es mérkőzésen lépett eddig pályára.
A Merkantil Bank Liga 10. helyén álló Pécsi MFC Szekszárdi Tamással erősítette meg keretét – írja a klub honlapja. A 125 NB II-es mérkőzést lejátszó, korábbi paksi nevelésű játékos legutóbb Kazincbarcikán futballozott. Ott a szerződését előző héten bontották fel.
Az NB II jelenleg futó idényében mindössze egy találkozón kapott szerepet Szekszárdi, aki új csapatában a 33-as mezszámot fogja viselni.
„Szükségesnek éreztem a váltást, emiatt is esett jól a PMFC megkeresése, amit örömmel fogadtam el. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, hiszen Pakson élő családomhoz is közelebb kerültem. Motiváltan, komoly célokkal érkeztem Pécsre, egyúttal optimista vagyok a csapat szereplését illetően” – mondta a hátvéd.
Az NB II 22. fordulójának középpontjában egy kiemelkedően fontos mérkőzés áll: a második helyezett ETO FC és az első Nyíregyháza Spartacus csatája hétfő este kerül megrendezésre. Ez a találkozó nemcsak a forduló rangadója, hanem a szezon egyik döntő összecsapása is lehet, figyelembe véve a feljutásért folytatott harcot.
ETO-SZPARI
Az ETO FC Győr számára rendkívül nagy a tét: jelenleg mindössze két ponttal előzi meg a harmadik helyezett Vasast, így minden elveszített pont súlyosan érintheti a feljutásért vívott versenyben. Az első két hely automatikusan feljutást jelent, ami tovább növeli a hétfő esti rangadó jelentőségét.
A Nyíregyháza Spartacus stabilan őrzi első helyét, de egy győzelem az ETO ellen megerősíthetné pozícióját a tabella élén. A Szpari számára ez a mérkőzés lehetőség arra, hogy tovább növelje előnyét a legközelebbi üldözőivel szemben.
A forduló többi mérkőzése is fontos szerepet játszik a bajnokság állásában. Különösen figyelemre méltó a Kolorcity Kazincbarcika SC és a Vasas FC összecsapása. A Kazincbarcika, mint az egyik legmasszívabb csapat, komoly kihívást jelenthet a feljutásra hajtó Vasas számára.
ÉS A SZEGED?
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia számára elengedhetetlen a győzelem hazai pályán a BVSC ellen, ha még szeretné megragadni az esélyt a feljutásra. A csapatnak minden lehetséges pontot meg kell szereznie, hogy életben tartsa reményeit.
EDZŐK ÉS SORSOK
Ezen a hétvégén Mátyus János (nyitóképünkön), a Pécsi MFC, míg Dajka László, a Budafoki MTE új edzőjeként debütál, ami további érdekességet és izgalmat visz a fordulóba. Lipcsei Péter viszont eltiltás miatt nem ülhet le a Soroksár kispadjára. Az ETO-val kapcsolatban meg az a hír járta, hogy Kuznyecov Szergej válthatja Antonio Munozt a kispadon.
A 22. forduló ígérkezik az egyik legizgalmasabb és legfontosabb fordulónak az NB II 2023/2024-es szezonjában. A rangadó mellett minden egyes mérkőzés fontos lehet a csapatok számára, akár a feljutásról, akár a bennmaradásról van szó.
A csapatok felkészültsége, a taktikai érzéke és a játékosok formája mind-mind meghatározó tényezők lesznek a hétvége során. A szurkolók izgatottan várhatják a mérkőzéseket, hiszen a forduló eredményei jelentősen befolyásolhatják a bajnokság későbbi alakulását.
IZGALMAK
A hétfő esti ETO-Nyíregyháza rangadó különös figyelmet érdemel, hiszen a mérkőzés eredménye közvetlen hatással lesz a bajnoki tabella élmezőnyének állására. Mindkét csapat számára fontos a győzelem, így egy kemény és kiegyensúlyozott mérkőzésre számíthatunk, ahol minden apró részlet dönthet a végeredményről.
Az NB II 22. fordulója tehát nem csak a csapatok, hanem a szurkolók számára is izgalmas és fordulatos küzdelmeket ígér, amelyek meghatározhatják a szezon további alakulását.
22. FORDULÓ
Vasárnap
14.00: Soroksár SC–HR-Rent Kozármisleny
Budafoki MTE–Aqvital FC Csákvár
Credobus Mosonmagyaróvár–Gyirmót FC Győr
Pécsi MFC–FC Ajka
Budapest Honvéd–BFC Siófok 17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–BVSC-Zugló
Kolorcity Kazincbarcika SC–Vasas FC
Szombathelyi Haladás–Tiszakécskei LC
A mérkőzés után a hazaiak vezetőedzője az M4Sportnak adott interjújában a játékosait méltatta.
Horváth Dávid: „Nagyon örülök, hogy sikerült lezárnunk egy rossz sorozatot a mai napon. Jobban is megfoghatta volna a korán kapott gól a csapatot, de jól reagáltak a játékosok, egyszerű passzokkal operáltunk, nem vállaltuk túl magunkat. Jó időben szereztük az egyenlítőgólt.”
A szünetben azt kértem, hogy ne veszítsük el a fejünket és rohanjuk le őket az első percekben, hanem szépen lassan próbáljuk meg felőrölni a Mezőkövesd védelmét.
„Remélem, hogy ez fordítás még több önbizalmat ad a csapatnak és a valós tudását tudja majd megmutatni a következő fordulókban.”
A vendégek szerb trénerét a bennmaradás esélyeiről is kérdezték.
Milan Milanovics: „Az első félidő játéka alapján azt hittem, hogy nyerni fogunk. Volt három 100 százalékos helyzetünk, amiket sajnos nem sikerült gólra váltani. Váratlanul ért minket a két könnyen bekapott gól.”
Beriashvili sérülése rosszkor jött, nem tudtunk a posztjára megfelelő embert beküldeni, úgy néz ki, ez okozhatta a problémát.
„Hiszünk és bízunk a csodában, szívvel-lélekkel küzdeni fogunk és mindent megteszünk, hogy ne essünk ki.”
Az NB I 22. fordulójának nyitómérkőzésén két hullámvölgyben lévő csapat mérkőzött meg egymással, a tabella 7. helyén álló MTK fogadta a sereghajtó Mezőkövesdet.
A 7. percben Drazsics remek csele után kiválóan szolgálta ki a 150. magyar élvonalbeli mérkőzésén szereplő Csekét, aki kegyetlenül kilőtte a hosszú sarkot, 0-1. A 21. percben Molnár passzolt Drazsicshoz, aki azonnal tüzelt, de Demjén bravúrral hárított. Néhány perccel később Antonov lövését védte Kovácsik. A hazaiak kihasználatlan lehetőségeit a játékrész hajrájában a Mezőkövesd egy újabb góllal próbálta kihasználni, de újabb vendég találat helyett Antonov szöglete után Németh csapott le egy lecsorgó labdára, és közelről kiegyenlített, 1-1.
A második félidő kiegyenlített játékkal indult, majd a 70. percben Antonov középre ívelése után Németh fejjel (vagy vállal) a hálóba csúsztatott, 2-1. Két perccel később ismét Németh kereste a lövőhelyzetet, majd Varju elé pattant a labda, aki kétgólosra növelte az MTK előnyét, 3-1. Az ekkor már magabiztosan focizó hazaiak nem hibáztak a meccs hátralévő részében és három vereség után ismét nyerni tudtak.
OTP Bank Liga, 22. forduló: MTK BUDAPEST – MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 3–1 (1–1)
Bp, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1734 néző, v.: Vad II. Gólszerzők: Németh K. (45., 70.), Varju (72.) ill. Cseke (7.) Sárga lap: Antonov (45+3.), Beriashvili (64.) MTK: Demjén – Hej, Kádár, Kocsis G. – Antonov (Nagy Zs., 87.), Horváth A. (Thiam, 58.), Kata, Varju, Bognár (Kosznovszky, 87.) – Németh K. (Stieber, 77.), Jurina (Molnár R. 58.) Vezetőedző: Horváth Dávid Kövesd: Kovácsik – Kállai, Beriashvili (Szilágyi, 66.), Pillár, Szivacski, Vajda – Cseke (Szolgai, 81.), Brtan (Samperio, 77.), Babunski (Ugrai, 66.) – Drazsics, Molnár G. (Cseri, 77.) Vezetőedző: Milan Milanovics.
A Liverpool vasárnap délután a Chelsea ellen játszik angol Ligakupa-döntőt. Szoboszlai Dominik esetleges visszatéréséről a Mersey-partiak másodedzője beszélt. A magyar játékos mellett is sok a sérült a Poolnál, de szerdán gólhátrányból fordítva végül simán verték a Lutont. A Chelsea kezd magára találni a bajnokságban, a sajtóhírek szerint Kerkez Milost is figyelő londoniak legutóbb 1-1-es döntetlent játszottak a Manchester City-vel.
Németország
A Freiburg a négy bajnoki találkozó óta nyeretlen Augsburghot látogat, Sallai Roland és Szalai Attila is pályára léphet vasárnap este. A magyar válogatott támadója a Lens elleni Európa-liga meccsen kétszer is eredményes volt és újra remek formában játszik. Sallai 2021 márciusában már egyszer bevette az Augsburg kapuját.
Az idény végén elbúcsúzik Thomas Tucheltől a hullámvölgyben lévő Bayern München, vasárnap zsinórban harmadszor szenvedtek vereséget. A Leverkusen és a Lazio után a Bochum is legyőzte a bajorokat, ami után heves szóváltásba keveredett a klub magyar segédedzője, Lőw Zsolt és a 82-szeres német válogatott Joshua Kimmich. Az RB Leipzig ugyan hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a Bajnokok Ligájában, de Gulácsi Péter és Willi Orbán közreműködésével a lipcseiek hétvégén 2-0-ra legyőzték a Mönchengladbachot.
Négygólos hátránnyal utazik Belgiumba a magyar válogatott.
A magyar női válogatott a világranglista 18. helyén álló Belgiumot látta vendégül Felcsúton. Az osztályozó rájátszásos párharcának győztese az A ligában, a vesztese pedig a B ligában kezdi meg a következő Nemzetek Ligája idényt. Margret Kratz szövetségi kapitány öt helyen volt kénytelen változtatni a kereten. Fenyvesi és Terestyényi betegség, Németh és Pusztai sérülés, Papp pedig sárga lapos eltiltás miatt nem léphetett pályára a belgák ellen.
Már a 7. percben megszerezte a vezetést a magyar válogatott, Kaján szabadrúgása után Turányi fejjel volt eredményes, 1-0. Három perccel később Kees egyenlített, egy belga szöglet után közelről fejelt a hálóba, 1-1. A 20. perc végén a vendégek leggólerősebb játékosa, Wullaert remek átlövése kötött ki a magyar kapuban, 1-2.
Ahogy az elsőben végig, a második játékrész elején is egyenrangú ellenfelei voltunk a papíron jóval esélyesebb belga válogatottnak. A 65. percben két pontos passz után Vanhaevermaet maradt üresen és lőtt újabb gólt, 1-3. Tíz perccel később megint Wullaert villant, egy jobb oldali beadás után egy jól eltalált kapáslövés után növelte háromgólosra a belga előnyt, 1-4. Ekkorra már érezhető volt a vendégek fölénye, amit egy újabb fejesgól követett, 1-5.
🇭🇺-🇧🇪Az elithez tartozó belga válogatott 5-1-es győzelmet aratott női válogatottunk felett a Pancho Arénában rendezett NL-rájátszás pénteki mérkőzésén. #noifoci#hajramagyarokpic.twitter.com/cn7OGdX57F
Meglepetésként hatott a Ferencvárossal való szerződésbontásod. Mennyire érett ez az azt megelőző hónapokban?
Összességében nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy régóta érett, tehát nem véletlen, hogy sok mindenkit váratlanul ért. De vannak helyzetek az életben, amikor gyorsan kell cselekedni, ez pont ilyen volt. November végén, a szerb Csukaricski elleni visszavágón még a kezdőben kaptam helyet, viszont az azt követő öt mérkőzésen egy percet sem játszottam már az őszi szezon végén. Alapból ezt nehezen éltem meg, azonban a téli pihenő és az otthoni feltöltődés után újra reményekkel vágtam neki a felkészülésnek. A januári két edzőtáborozás alatt világossá vált, hogy milyen szerep juthat nekem a csapat tavaszi menetelésében, amivel eleinte megpróbáltam, de végül nem tudtam azonosulni.
A vezetőséghez fordultam, ahol korrektül átbeszéltük és értékeltük a kialakult helyzetet, így a kérésemnek megfelelően engedélyt adtak arra, hogy az ügynökömmel, Dr. Horváth Zsolttal, felvegyük a kapcsolatot néhány klubbal. Mivel már túl voltunk a felkészülési időszakon és azon héten indult a bajnokság, eleinte kevés esélyt láttam arra, hogy sikerrel járunk. Szeretném megköszönni Kubatov Gábornak és Hajnal Tamásnak a nagyvonalú gesztust, hogy zöld utat kaptam, a mai profi világban ez ritka. Örülök, hogy – bár kicsit hamarabb mint azt terveztem, de – jó viszonyban váltunk el, ez fontos számomra. Ezt követően két nap leforgása alatt meglett a megegyezés a Vidivel. Jó lépésnek, olyan helynek éreztem Fehérvárt, ahol találhatok magamnak megvalósítandó feladatokat.
Érzelmileg mennyire volt nehéz az elválás?
Természetesen felkavaró volt. Ugyanaz adta a nehézségét, ami a könnyebb részét is: hogy gyorsan történtek a dolgok. Abban a pár napban sokat gondoltam arra, hogy a karrierem egy meghatározó lépése előtt állok, de mivel közben zajlottak az események, nem igazán volt időm megélni. Amikor kipakoltam a szekrényemből és elköszöntem a korábbi csapattársaktól, az a nap nehéz volt. Abban az egy-két napban, amíg nem csatlakoztam a Fehérvárhoz, sokszor eszembe jutott, hogy épp most zárom le az életemnek egy meghatározó szakaszát. Rengeteg érzelem folyt rajtam keresztül 2-3 nap alatt, na meg a telefonomon is üzenet és hívás. Úgy éreztem, hogy az emberek egyszerre zúdítják rám és fejezik ki a szeretetüket. Egyszerre volt szívszorító és felemelő. Jó szájízzel gondolok vissza a Fradinál töltött évekre, kitörölhetetlen emlékeket őrzök, de most már az új feladatomra koncentrálok. Arra, hogy minél többet tudjak hozzátenni a Fehérvár sikerességéhez.
Volt kérőd a Fehérváron kívül?
Tényleg extrém gyorsan zajlott le az átigazolási folyamat. Volt olyan klub, amely szintén érdeklődött, de mire egyáltalán elkezdődhetett volna az egyeztetés, addigra már megvolt a megegyezés a Vidivel, így más fronton nem jutottunk el a tárgyalás érdemi szakaszáig.
Egy olyan csapatba érkeztél, ahonnan a középpályáról két védekező játékost is eladtak, ugyanakkor a belső középpályán erős a névsor. Mi lesz a szereped a csapatban?
Az edző és a stáb a kezdetektől fogva a középpálya tengelyében, a védelem előtt számít a játékomra. Ismertek, tisztában voltak a tudásommal és a tapasztalatommal, hogy mit tudok hozzátenni a csapatjátékhoz. Tudták, mit várhatnak tőlem, úgy érzem, hogy emiatt igazoltak le.
Hol tartasz a beilleszkedéssel? Az első meccsen rögtön kezdő voltál, ami e téren mindenképp jó jel.
A kezdetektől éreztem, hogy egy profi mentalitású, nyitott és támogató közegbe érkeztem. Pár játékossal ismertük egymást már a válogatottból, a többiekkel pedig ellenfélként voltunk tisztában a másikkal. Nagyon örültem, hogy már az első mérkőzésen a kezdőcsapatba jelöltek. Eredetileg 60 percre lőttük be a játékidőmet, hiszen hiányoztak a lábamból azok a játékpercek, amelyeket a felkészülés során nem tudtam megszerezni. Egy órányi játék után viszont még nagyon jól éreztem magam, így a stábbal folyamatosan kommunikáltunk, mennyit bírok még.
Így utólag kijelenthető, hogy végül a 80 perc egy kicsit sok volt, de a pályán nem éreztem reálisan a fáradtságot, mert annyira jó volt újra játszani. Másnap túlzottan nehezek voltak a lábaim, így sajnos a soron következő mérkőzést ki is kellett hagynom és egy hétig különmunkát végeztem, hogy egyenesbe jöjjek kondicionálisan. Fontos, hogy e téren fokozatosan építsem fel magam, és a tavaszra meghatározó játékos tudjak lenni és azt a teljesítményt tudjam hozzátenni a csapat játékához, amit elvárnak tőlem.
A reális célkitűzéshez komoly konkurencia társul
A tavalyi év után a Vidi a bennmaradást, a középmezőnyt tűzte ki célul, a csapat jó ősze után viszont a szurkolóknak megjött az étvágya, néhányan már a dobogóról és a bajnoki címről beszélnek. Szerinted hol van ezek között a reális elvárás, célkitűzés?
Semmi esetre sem szaladnék annyira előre, hogy bajnoki címről beszéljünk. A szurkolóknak persze joga van ehhez. Természetes, hogy ők mindig a legnagyobb álmokra, célokra vágynak, de nekünk a realitásban kell gondolkoznunk. A dobogós helyezés ilyen lehet, de ahhoz a továbbiakban is sokat és jól kell dolgoznunk. Egyéni és csapatszinten is fenn kell tartani azokat a formákat és teljesítményeket, amiket a csapat korábban mutatni tudott. Örömteli, hogy a tavaszt is jól kezdtük, de két lábbal kell állni a földön. Ha ez sikerül, és a csapat önbizalma is megmarad, akkor reális cél lehet a dobogó elérése.
A Paks, az FTC és a Puskás a közvetlen rivális a dobogóért, a Kecskemétnek és a Debrecennek már 9, illetve 10 pont a lemaradása. Hány résztvevős szerinted az éremcsata?
A hátrányuk ellenére a Debrecent semmiképp nem írnám le. Nagyon jó focit játszanak, dominálni tudnak, ha elkapják a fonalat, akkor ott lehetnek ők is a tűz közelében. A Puskáson is évről évre érződik, hogy ott van bennük a dobogós teljesítmény. A Kecskemèt pedig egy igen kellemetlen ellenfél, nehéz ellenük győzni, főként, ha a hazai szurkolók előtt lépnek pályára. Szoros lesz a verseny, sok csapatban látom a potenciált, hogy egy jó sorozattal odaérhessen a dobogó környékére. Azok a bizonyos nüanszok fognak majd dönteni, és sok múlhat majd az egymás elleni rangadókon is. Ami biztos, hogy jelenleg egyik felsorolt csapatot sem írnám le, nekünk viszont kizárólag a saját eredményességünkre kell koncentrálnunk.
A több játéklehetőség motivált a klubváltásod során. Az megfordult a fejedben, hogy egy erős tavasszal újra a válogatott közelébe kerülj?
Ebben a témában csak nagyon óvatosan szeretnék nyilatkozni. Úgy látom, jól működik a válogatott, van egy keret, akikkel sikeres a csapat. A szakmai stáb jó eséllyel nem változtat azon a kereten, amely sikerrel megvívta ezt a selejtezősorozatot, maximum kényszerűségből. Az biztos, hogy én belül nem mondok le a válogatottságról, ha szükség van rám, ott leszek. De a helyén kezelem és szerényen gondolok erre. A legfontosabb jelenleg az, hogy minél hamarabb újra csúcsformába kerüljek.
Marad a Szparinál a 4-szeres U21-es válogatott hátvéd.
Tamás Olivér nyáron a Pakstól érkezett kölcsönbe a Nyíregyháza Spartacushoz, a 22 éves védő játékjogát pénteken végleg megszerezte a Szpari, és három és fél éves szerződést kötött a labdarúgóval a klub.
A védelemben és a középpályán is egyaránt bevethető Tamás két és fél szezont húzott le a magyar élvonal jelenlegi listavezetőjénél, 37 bajnokin lépett pályára a Paks színeiben. A fiatal hátvéd ebben az idényben 12 mérkőzésen kapott játéklehetőséget a nyíregyházi együttesben.
„Nagyon örülök, hogy Nyíregyházán folytathatom a pályafutásomat. Fél éve érkeztem, és nagyon jól érzem a klubnál magam. Sikerült beilleszkednem, a stábbal megtaláltam a közös hangot. A csapat szereplése pedig óriási plusz volt számomra, remélem sikerül elérni a céljainkat, és szeretnék a Szpari jövőjének részese lenni”
Hétfőn 20 órától jön az ETO FC Győr-Nyíregyháza Spartacus rangadó az NB II-ben.
A Bayern München vezetőedzője, Thomas Tuchelaz idény végén távozik a német rekordbajnoktól. A magyarokkal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő német válogatottat irányító Julian Nagelsmann jól ismeri a körülményeket a bajor klubnál. A német válogatott szövetségi kapitánya a Der Spiegel-nek adott interjújában a tavaly márciusi menesztéséről is beszélt.
„A kilencpontos előnyünk háromra apadt a Borussia Dortmunddal szemben és egy másik edző, Thomas Tuchel egyből képbe került. És azonnal át is vette a helyem.”
A Bayern Münchennel 2022-ben bajnoki címet nyerő Nagelsmann azt nehezményezte, hogy nem kapott elég időt.
Az FC Bayern felfogásban különbözik a többi nemzetközi topcsapattól, itt nincs idő semmire. Vannak klubok, ahol elég időt adnak. Jürgen Klopp öt év után lett angol bajnok a Liverpoollal, Pep Guardiola csak hét év után nyert Bajnokok Ligáját a Manchester City-vel.
Nagelsmann az interjúban részletesen kitért a Leverkusen elleni vereség után megvádolták, hogy nem állt a klub rendelkezésére, a 36 éves szakember állítása szerint ott volt az edzőpálya melletti irodában.
„Általában egy edző menesztése után kevés szó esik a teljes igazságról, de ez mindig is így volt a labdarúgásban és a következő 30 évben sem hiszem, hogy ez változna.”
Az NB I 22. fordulója vasárnap késő délután az Újpest—Ferencváros budapesti derbivel zárul. A lila-fehérek egy hete a Kecskemét otthonában szenvedtek egygólos vereséget, és a ZTE győzelmének köszönhetően visszacsúsztak a 10. helyre a tabellán. Az Újpest az előző három hazai találkozóját a Puskás Akadémia, a Paks és a DVSC ellen egyaránt 2-1-re elbukta. A Ferencváros legutóbb két héttel ezelőtt játszott bajnoki mérkőzést, akkor Debrecenben nyertek Sztankovics fiai. A harmadik újpesti időszakát töltő Mészöly Géza idáig hat derbin nézett farkasszemet a Fradival, és csak egyszer szenvedett vereséget.
Ez lesz a két csapat 240. első osztályú bajnoki összecsapása, 116 Ferencváros-győzelem mellett 61 újpesti siker született és 62-szer játszottak egymással döntetlent. 2003 májusa óta csak 2018 márciusában nem született egyetlen gól sem a fővárosi derbin, a két együttes találkozóinak gólátlaga: 3,23.
Az FTC és az UTE az első élvonalbeli mérkőzését 1905-ben játszotta egymással, akkor a Soroksári úti pályán Weisz Ferenc duplájával 2-0-ra nyert a Ferencváros. Nagyot ugorván az időben, 2004 májusában az Újpest jelenlegi vezetőedzője, Mészöly Géza első fővárosi derbijén 1-0-ra győzött az Üllői úton.
Néhány héttel később hazai pályán is legyőzte az Újpest a Fradit, de a zöld-fehérek nyerték a 2003/04-es magyar bajnokságot. Két évvel később ismét csak pontokkal maradtak le a bajnoki címről a lila-fehérek, de az FTC-t ismét oda-vissza verték Mészöly Géza fiai.
Egy hatos ide, egy hatos oda: 2010-ben Mészöly Géza második újpesti kinevezése után kiütéses győzelmet aratott hazai pályán az Újpest. A meccs hajrájában a Megyeri úti pálya lelátóján kialakult egy másik mérkőzés.
12 évvel később jött a revans, a Szusza Ferenc Stadionban gurított egy hatost a Ferencváros.
2023 májusában izgalmas meccset vívtak egymással a felek, az épphogy 18. éves Lisztes Krisztián szerezte a győztes gólt.
A két együttes legutóbbi összecsapása sima hazai sikerrel zárult.