nb1.hu

A Ferencváros ellen elmaradt hétvégi bajnoki miatt a Diósgyőri VTK pénteken délben felkészülési mérkőzésen fogadta az NB III. Észak-Keleti csoportját vezető Putnok FC csapatatát. A miskolciak szerdán kinevezett új vezetőedzője, Vladimir Radenkovics győztes meccsen mutatkozott be a DVTK kispadján.

A 28. percben Popadiuc dobta ki magasan a labdát a jobb oldalra. Gera az alapvonal előtt elérte, pontosan tett középre, a kapu elé jó ütemben érkező Popadiuc pedig két lépésről a hálóba továbbított, 1-0. Hét perccel később Popadiuc játszotta magát tisztára, majd 18 méterről tüzelt. A bal sarokra tartó félmagas lövést Pápai éppen Jurek elél ütötte, aki 10 méterről laposan a hálóba továbbított, 2-0. Az első játékrész vége előtt pár perccel Popadiuc baloldali szögletét a hosszú oldalon érkező Edomwonyi továbbította a putnoki hálóba, 3-0. A 77. percben Csirmaz lapos lövése a bal kapufáról a mezőnybe pattant vissza, a kipattanót viszont Franchu egyből a hálóba továbbította, 4-0.

Diósgyőri VTK – Putnok FC 4-0 (3-0)
Miskolc, DVTK Edzőközpont. Zárt kapuk mögött.
Gólszerzők: Popadiuc (28.), Jurek (35.), Edomwonyi (43.), Franchu) (77.)
DVTK I. félidő: Odincov – Bényei, Bokros, Demeter, Edomwonyi, Gera, Jurek, Kamptesis, Klimovich, Lund, Popadiuc.
DVTK II. félidő: Bánhegyi – Chorbadzhiyski, Csirmaz, Farkas, Franchu, Holdampf, Pernambuco, Pozeg Vancas, Szamosi, Szabó L., Szatmári.
Vezetőedző: Vladimir Radenkovics

„Nagyon fontos volt számunkra az első benyomás, hogy élőben is lássuk hogyan működnek együtt a játékosok az új stábbal. Az edzések sok mindent elárulnak, de még csak egyszer találkoztunk a meccs előtt a csapattal. Kell egy kis idő ahhoz, hogy egymásra hangolódjunk. Sok pozitívumot láttam a mérkőzésen.”

A DVTK legközelebb február 24-én a Fehérvár ellen lép pályára a magyar élvonalban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Ferencváros 1-0-s vereséget szenvedett az Olympiakosz otthonában az Európa Konferencia-ligában.

Olympiakosz-FTC: a VAR meghiúsította a Ferencváros álomrajtját

Még gól nélküli állásnál, a találkozó 33. percében David Carmo fejesét bravúrral védte Dibusz Dénes, az FTC és a magyar válogatott kapusa. Ez a látványos hárítás bekerült az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) összeállításába, a forduló legnagyobb védései közé.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az NB II 18. fordulójában a 2023 decemberében elhalasztott mérkőzés pótlásán a Budafoki MTE gól nélküli döntetlent játszott a Vasas FC ellen.

Vasas: hiába az elismerés a Budafoknak, a fordulók csak telnek

A budafokiak elmúlt két hazai mérkőzésén az NB II 13. helyén álló csapat két meghatározó játékosa is az ellenfél súlyos szabálytalansága miatt szenvedett szemmel láthatóan is súlyos sérülést, ezért a dél-budai klub az MLSZ Fegyelmi Bizottságához fordult.

A Budafoki MTE honlapján olvasható, hogy a Gyirmót elleni meccsen Oláh Bálint a lábán súlyos zúzódást szenvedett, míg a Vasas elleni találkozón Merényi Ádámot ököllel megütötték, és eltört az arccsontja. A játékvezetők mindkét esetben sárga lapot mutattak fel a szabálytalankodóknak. Íme a Budafok sportigazgatójának nyilatkozata:

„A hétközi forduló mérkőzésén az ellenfél játékosa egy másik sportág mozdulatsorát alkalmazta másfél méterre a játékvezető szeme láttára, mivel ez a sportág az ökölvívás és annak is kesztyű nélküli változata, nem hiszem, hogy a sárga lap megfelelő válasz lett volna a labdarúgó tettére. Szeretném hangsúlyozni, hogy a sportolók védelme és a sérülések elkerülése a játékvezetők feladata is, azzal, hogy a megfelelő ítéletet hozzák meg ilyen szituációban. Négy napon belül két meghatározó játékosunk elvesztése sokkot jelent a számunkra.”

Filkor Attila szeretné felhívni az MLSZ figyelmét a történtekre.

„A Magyar Labdarúgó Szövetség illetékes vezetőinek is eljuttatjuk a videókat, valamint a fotókat, és a belátásukra bízzuk, hogy milyen következményeket eredményeznek ezek a számunkra fájdalmas jelenetsorok. Várjuk az MLSZ Játékvezetői Bizottságának a válaszát majd arról, hogy például Merényi Ádám esetében, bár a bíró közvetlen közelről látta az ökölvívásból jól ismert mozdulatot, vajon miért csak sárga lappal büntette a súlyos szabálytalanságot.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem csak egyszerűen cserélt.

Az Európa-Konferencialigában a nyolcadöntőbe jutásért vívott párharc első felvonásán az FTC 1-0-ra kikapott a görög Olympiakosz Pireusz otthonában. José Luis Mendilibar először irányította tétmeccsen a görög csapatot. A győzelem után részletes interjút adott a klubhonlapnak.

ERŐSEBB JÁTÉK

A mérkőzés előtt azt mondta, hogy az a kulcs, hogy az Olympiakosz több ritmusváltást mutasson. Látta ezt a meccsen?
Egy kicsit. Úgy gondolom, hogy viszonylag jobb hozzáállásunk volt és magabiztosabbak voltunk. Javítottunk néhány dolgon, de még nem mindenben. Időre van szükségünk, de abból nincs sok.

Miben lesz más a visszavágó?
Megpróbálunk erősebb játékot játszani az első félidőben, csütörtök este sokat küszködtünk. Kicsit függünk attól is, hogy az ellenfél mit tesz majd a saját pályáján. Ezen a héten megpróbálunk javítani néhány dolgon, és a csapatnak meg kell értenie néhány új taktikai elképzelést, amit át szeretnénk adni. Mindenképpen megpróbálunk javított teljesítményt bemutatni. Ezt csütörtök este nem sikerült elérnünk, annak ellenére, hogy jó eredménnyel zártunk.

CSÚCSRANGADÓ ELŐTT

A kezdőcsapat kijelölésekor szem előtt tartottad a vasárnapi, PAOK elleni meccset is (a PAOK az első, otthonában fogadja majd a negyedik Olympiakoszt – a szerk.)?

Semmiképpen sem gondoltam a második meccsemre. Ez volt az első, és nyerni akartam. Ahhoz, hogy ezt elérhesd, ki kell választanod azokat a játékosokat, akik szerinted a legjobbak az általad kívánt eredmény eléréséhez.

Általánosságban ismered a csapatot, amellyel szemben játszol, de soha nem ismerhetsz meg egy játékost, amíg nem tartasz vele egy első edzést. Azt a néhány napot, amit itt töltöttem a kezdés előtt, arra használtam, hogy lássam, melyik játékosok vannak jobb formában anélkül, hogy a következő meccsre gondoltam volna.

CSAK A CSERÉK?

Dejan Sztankovics azt mondta a lefújás után, hogy a különbség a második félidőben, a cserék után következett be. Egyetértesz ezzel, hogy a kulcsok a sikerhez a végrehajtott cseréi voltak?
Nem csak a cserék döntöttek, mert a játékunkat is egy kicsit megváltoztattuk. Észrevettük, hogy a Ferencváros elfáradt az első félidőben tett erőfeszítésektől. Tovább tudtuk birtokolni a labdát és fenyegetőbbé váltunk. Láttuk Carmo szép lehetőségét, de a kapus elrúgta a labdát, és ekkortól kezdve rájöttünk, hogy rendelkezünk az energiával további támadásokhoz. A második félidőben javultunk, és tudatában voltunk annak, hogy az ellenfél fáradt, és megpróbáltuk ezt kihasználni. Ez volt a különbség. Nem csak az általunk végrehajtott cserék, hanem a játékunkra való váltás is segített.

Wingo: „Peches gólt kaptunk, nem rágódhatunk sokat a vereségen”

Lényegében a 4-4-2-es formációban született meg a győztes gólt, mindkét csatár részt vett a gólszerzésben. Fontolgatja ezt a felállást a jövőre nézve?
Bár ekkor már két csatár volt a pályán, ez nem volt a szándék. Inkább az volt a cél, hogy Jovetic segítse a középpályát és támogassa a csatárunkat, valamint hogy nyissuk területeket, hogy a csatárunk tudjon gólt szerezni.

Úgy tűnhetett, hogy 4-4-2-es felállásban játszottunk, de az ötlet az volt, hogy bevonjuk a második csatárt és segítsük a középpályásokat, és egy 4-2-3-1-es formációban folytattuk.

KULCSMOMENTUM

A Ferencváros védelme úgy volt kitalálva, hogy a labda soha ne érje el Fortounist. Hogyan sikerült Fortounist felszabadítania a második félidőben anélkül, hogy az ellenfél fenyegetést jelentett volna?
Kilencven perc elegendő idő, és ezen időtartam alatt nem ugyanazt a játékot játsszák végig a csapatok. Sok különböző periódusra oszlik egy-egy mérkőzés. Sokszor úgy gondolja az ember, hogy tudja, mit kell tennie, és megpróbálja azt végrehajtani. Úgy tűnik, hogy működik, de néha, bármit is tesz, nem azt kapja, amit akar. Meg kell említenem, hogy a Ferencváros eleinte rendelkezett az energiával ezt elérni, de amint elfáradtak, abbahagyták Fortounis blokkolását és ő több szabadságot kapott. Fortounis egy minőségi labdarúgó és okosan játszik, így tudta, hogy meg kell várnia a lehetőségét. Amikor a Ferencváros több teret adott neki, kihasználta azt.

Olympiakosz-FTC: Sztankovics pokoli hangulatot szeretne, Dibusz bizakodó – reakciók

Csütörtökön látta a stadiont először telt házzal. Mennyire volt hasznos a szurkolók jelenléte?
Természetesen a különbség nyilvánvaló, különösen a játékosok számára. Mint edző, nagyon koncentrálok a játékra és állandóan beszélni akarok a játékosaimmal. De amikor senki sem hall meg, rájövök, hogy ez jó dolog a játékosok számára. Nem kezdtünk jól az első félidőben, de a játékosok megőrizték magas szellemüket, és a szurkolóknak köszönhetően jól játszottak, így sikerült a győzelem.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A szezon hátralévő részét Szlovéniában tölti a DVSC görög támadója, Alexandros Kyziridis – olvasható a debreceni klub honlapján.

Nyárig kölcsönben a szlovén NS Mura együttesénél folytatja pályafutását a 23 éves támadó szélső. Kyziridis ebben az idényben 9 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Lokiban, és 2 gólt szerzett. Kyziridis mind a négy Európa Konferencialiga-mérkőzésen szerepet kapott. A Mura a 6. helyen áll a szlovén bajnokságban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Liverpool FC játékosaival promotálták a kiváló kamerájáról híres okostelefon nemrég megjelent modelljét. Szoboszlai Dominik, Virgil van Dijk és Alisson Becker voltak a fotózás reklámarcai.

A Premier League tabellájának élén álló Liverpool az egyik fő szponzorával készített promóciós videófelvételt. Az utcáról behívott liverpooli fanatikusok azt hitték, hogy csak a sztárjaival kartonpapírjaival készítenek fényképeket, amikor a három játékos felbukkant a helyszínen, meglepvén ezzel a fotózásra jelentkezőket. A magyar felirattal is elérhető.

Az esemény végén Szoboszlai Dominik elkérte emlékbe a saját magát ábrázoló kartonfigurát, amire a Liverpool kapusa, Alisson pikírt megjegyzéssel reagált. (A jelenet 4:27-nél látható)

A papírból készült életnagyságú kép eljutott Szoboszlai otthonába, ahogy az a két héttel ezelőtti, Törőcsik Dániel tetoválóművésszel készült fotón is látható.

Szoboszlai Dominik mellkasát frissen készült tetoválás díszíti

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az ETO csapatkapitánya Dunaszerdahelyre igazolt.

Keresztes Krisztián végleg a DAC játékosa lett, közölték a klub holnapján. A 24 éves középső védő az ETO Győrtől igazolt Dunaszerdahelyre, a szerződése 2025. december 31-ig szól.

A 195 centiméter magas hátvéd Szombathelyen született, ahol a Lurkó FC után az Illés Akadémián pallérozódott. Az ifjúsági korhatár betöltését követően a harmadosztályú Ajka futballistája lett, amellyel sikerült feljutniuk a második vonalba. Ezt további két év követte az NB III-ban, a Sárvár FC és az SC Sopron színeiben. Keresztes innen igazolt a másodosztályú Dorogra, ahonnan másfél esztendő után tavaly januárban Győrbe igazolt. Az ETO-nál kulcsemberré és a gárda csapatkapitányává is vált.

„Először is szeretnék köszönetet mondani a DAC-nak ezért a lehetőségért. Az elmúlt hónap során remekül éreztem magam itt, lehetőségem nyílt megismeri a csapattársaimat, a vezetőedzőt és a gárda játékstílusát is. Szeretnék minél több időt a pályán tölteni, a mérkőzéseken a lehető legjobban teljesíteni és hozzájárulni a csapat sikerességéhez.”

Keresztes ősszel 14 mérkőzésen lépett pályára és 1 gólt szerzett. A fiatal védő a téli felkészülést már a dunaszerdahelyi csapatnál töltötte, amellyel kétéves szerződést kötött.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

NB I: elkészült a 23-25. forduló menetrendje

Az MLSZ Versenybizottsága elkészítette az első márciusi NB I-es fordulók menetrendjét. Íme a pontos program:

23. forduló
Március 2., szombat:
DVSC-MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 12.30 (M4 Sport+)
KISVÁRDA MASTER GOOD-ZTE FC 14.30 (M4 Sport+)
DVTK-PUSKÁS AKADÉMIA 18.45 (M4 Sport)

Március 3., vasárnap:
MTK BUDAPEST-PAKSI FC 14.00 (M4 Sport)
FERENCVÁROSI TC-KECSKEMÉTI TE 16.30 (M4 Sport)
ÚJPEST FC-FEHÉRVÁR FC 19.00 (M4 Sport)

24. forduló
Március 8., péntek
PUSKÁS AKADÉMIA FC-ÚJPEST FC 20.00 (M4 Sport)

Március 9., szombat
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC-DVTK 12.45 (M4 Sport)
KECSKEMÉTI TE-KISVÁRDA MASTER GOOD 15.15 (M4 Sport+)

Március 10., vasárnap
PAKSI FC-DVSC 13.00 (M4 Sport)
FEHÉRVÁR FC-FERENCVÁROSI TC 15.30 (M4 Sport)
ZTE FC-MTK BUDAPEST 20.00 (M4 Sport)

25. forduló
Március 16., szombat
ÚJPEST FC-MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13.00 (M4 Sport)
DVTK-PAKSI FC 15.30 (M4 Sport)
KECSKEMÉTI TE-FEHÉRVÁR FC 17.45 (M4 Sport+)

Március 17., vasárnap
DVSC-ZTE FC 12.30 (M4 Sport)
FERENCVÁROSI TC-PUSKÁS AKADÉMIA FC 14.45 (M4 Sport)
MTK BUDAPEST-KISVÁRDA MASTER GOOD 17.30 (M4 Sport+)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dárdai Pálék hazai környezetben szerezhetnek három pontot.

NB I
21. FORDULÓ
20.00: Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)

HOLLANDIA
Eerste Divisie (II. osztály)
20.00: Den Bosch–AZ Alkmaar II
Den Bosch: Hegyi Krisztián

NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga
18.30: Hertha BSC–Magdeburg
Hertha: Dárdai Bence, Dárdai Márton, ifj. Dárdai Pál

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jók az első benyomásai a játékosnak.

A DVTK női futballcsapatában folytatja a karrierjét Ele Avery. A 25 éves támadó a legutóbbi idényben az angol University of Nottingham együttesében szerepelt.

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a DVTK-hoz. Nagyon jók az első benyomásaim, hiszen gyönyörű környezetbe, nagyszerű körülmények közé érkeztem. A lányok nagyon befogadóak voltak és az szakmai stábbal való közös munka is biztos vagyok benne, hogy a fejlődésemet fogja szolgálni. Felkészülési mérkőzésen már sikerült a kapuba találnom, alig várom, hogy elkezdődjön a bajnokság és ott is sikeresek tudjunk lenni” – nyilatkozta Avery a dvtk.eu-nak.

A DVTK az ötödik pozíciót foglalja el az NB I-ben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A védő bizakodva várja az Olympiakosz elleni párharc visszavágóját.

Mint ismert, az FTC szoros mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett az Olympiakosz vendégeként az Európa-konferencialiga első tavaszi körének odavágóján. A ferencvárosiak a hajráig őrizték a gólnélküli állást, a 83. percben azonban el-Kabi góljával előnyt szereztek a visszavágóra a görögök. A mérkőzés után a Budapestre tartó repülőgépen a magyar együttes védője, Henry Wingo (kiemelt képünk jobb szélén) beszélt a meccsélményekről az NB1.hu-nak.

„Elképesztő volt a hangulat, nagyon jól éreztem magam a pályán. Jó érzés volt újra nemzetközi kupában játszani, kiváltképp az egyenes kieséses szakaszban, egy ilyen magas szintet képviselő csapat ellenében. Minden játékos ilyen meccseken szeretne futballozni, így jó érzés, hogy nekem ez újra megadatott, de az eredmény miatt egyelőre még kissé feszült vagyok” – kezdte az amerikai játékos, aki az őszi Ekl-keretből anno kimaradt.

Az Olympiakosz új edzővel, a fél éve a Sevillával Európa-ligát nyerő José Luis Mendilibarral a kispadon fogadta a Fradit. A meccs előtti sajtótájékoztatón az FTC trénere, Dejan Sztankovics ennek kapcsán azt mondta, hogy bár felkészültek a riválisból, nem tudhatják, hogy a debütáló szakember milyen játékrendszert és felállási formát választ majd.

A szerb edző így olyan kezdő tizenegyet küldött fel, amelynek tagjaival a négy és az öt védős felállás is játszható volt. Ennek két kulcsfigurája a középpályásként és jobbhátvédként is bevethető Cebrail Makreckis, valamint a jobb- illetve belső védőként is alkalmazható Henry Wingo voltak.

„Valóban nehezítő körülmény volt, hogy nem tudtuk hogyan áll majd fel az Olympiakosz. Úgy érzem, a feladat ezen részét jól sikerült megoldanunk. Jó volt a taktika, amit a mester kitalált. Persze voltak lehetőségeik, de 60-70 percig kontrollálni tudtuk a játékot, úgy zajlottak a dolgok a pályán, ahogyan elterveztük. Így kell folytatnunk és remélhetőleg jövő héten még jobbak tudunk majd lenni” – mondta erről Wingo.

(Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Bár a kapott gólnál nem tudott segíteni, Wingónak több fontos közbelépése is volt, saját teljesítményét így elégedetten értékelte. „Úgy érzem, jól ment a játék. Az ilyen mérkőzések után ha nem nyersz, sokat pörögnek a gondolataid azon, mit csinálhattál volna még jobban, mi hiányzott ahhoz, hogy meglegyen a kitűzött cél. Ez most is így van, de ha egészében kell értékelnem a mérkőzést, akkor szerintem jól végeztem a dolgom” – fogalmazott.

„A labda egyetlen úton kerülhetett a csatáruk elé”

Az amerikai védő a mérkőzést eldöntő gólt testközelből élte meg, megakadályozni azonban sem ő, sem a társak nem tudták azt. „Nagyon szerencsétlen eset volt. Több támadójuk is érkezett, próbáltuk felvenni őket. Ott volt mellettem egy csapattársam is (Muhamed Besics – a szerk.), mögöttünk, a hosszún pedig érkezett a csatáruk, aki végül a gólt szerezte. A labda egyetlen úton kerülhetett elé, és pont abba az irányba pattant. Nagyon peches eset volt, éppen ezért nem rágódhatunk sokat a vereségen. Jó teljesítményt nyújtott a csapat, szoros csata volt, hazai légkörben pedig biztos vagyok benne, hogy még jobbak leszünk” – emlékezett vissza Wingo, aki a vereség ellenére a párharcot tekintve bizakodó.

„A mutatott játékunk jó alapot ad a visszavágóra. Mindannyiunknak hinnie kell abban, hogy megfordíthatjuk a párharcot, hiszen bebizonyítottuk, hogy méltó ellenfele vagyunk az Olympiakosznak” – fogalmazott a játékos, aki a visszavágót bizakodva várja. „Biztos vagyok benne, hogy szenzációs hangulat lesz. Sok nagy stadionban játszhattam már, de a Groupamában megvívott európai kupameccsekre emlékszem legszívesebben. Egészen különleges atmoszféra van ott, és tudom, hogy jövő héten is az lesz” – mondta.

A párharc visszavágóját csütörtök este 9 órás kezdéssel rendezik az Üllői úton.

 

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A "magyaros" csapatok nem kerültek közelebb a továbbjutáshoz, igaz, hogy távolabb sem.

Európa-liga

A Freiburg a Lens otthonában vizitált. A német együttesben Sallai Roland kezdett, míg Szalai Attila csere volt. A második félidő derekán ugyan a Lens beköszönt, de a VAR elvette a találatot. A hátralévő időben nem esett gól, így a visszavágón dől el a továbbjutás kérdése. Sallai Rolandot a 86. minutumban váltotta Philipp, míg Szalai nem állt be.

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Lens (francia)–Freiburg (német) 0-0

Konferencia-liga

A Servette nem bírt a Ludogoreccel, az összecsapás végeredménye 0-0 lett. A svájci gárdában kezdett Bolla Bendegúz, a magyar játékost a 60. percben cserélték le.

A Maccabi Haifa a Gent együttesét a Bozsik Arénában látta vendégül. Az izraeliek biztató helyzetből várhatják a második összecsapást, hiszen 1-0-ra nyertek. A találkozó egyetlen gólját Pierrot szerezte a 65. percben.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Servette (svájci)–Ludogorec (bolgár) 0-0
Maccabi Haifa (izraeli)–Gent (belga) 1-0

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A játékos kezdeményezte a szerződésbontást.

Kedden dőlt el, hogy Csilus Ádám távozik a másodosztályban hetedik helyen álló Kazincbarcikától.

NB II: felbontották az FTC egykori játékosának a szerződését

Most az vált biztossá, hogy Csilus mellett Szekszárdi Tamás sem marad a klubnál. A közleményből kiderül, hogy a játékos kezdeményezte a szerződése felbontását. Szekszárdi 2022 nyarán fogadta el a KBSC ajánlatát. Szekszárdi a mostani idényben mindössze egy bajnokin jutott szóhoz a kazincbarcikai alakulatban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Eldőlt, hogy a hétvégén játszhat-e.

A német bajnokság szombati játéknapján az Union Berlin a Hoffenheim otthonában vendégeskedik. A fővárosi együttesben valószínűleg nem léphet pályára Schäfer András, aki a Wolfsburg elleni összecsapáson fejsérülést szedett össze.

A Hungarian Football Xtra X-en megosztott bejegyzéséből kiderül, hogy nem súlyos a magyar válogatott játékos problémája, inkább elővigyázatosságból nem szerepelhet a hétvégén Schäfer.

Az Union Berlin a 15. helyen áll a Bundesligában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mendilibar szerint nem dőlhetnek hátra.

A Ferencváros 1-0-s vereséggel zárta az Olympiakosz elleni meccset, így hátrányból várhatja a visszavágót a Konferencia-ligában. Köztudott, hogy amelyik csapat megnyeri ezt a párharcot, bejut a sorozat nyolcaddöntőjébe.

Olympiakosz-FTC: a VAR meghiúsította a Ferencváros álomrajtját

A lefújás után a két vezetőedző mellett Muhamed Besic és Dibusz Dénes értékelte a látottakat az M4 Sportnak.

Dejan Sztankovics (az FTC vezetőedzője): „Az első félidő elképesztő volt, nagyon szervezetten játszottunk. Megvalósítottuk azt, amit terveztünk. Betaláltunk, de sajnos néhány centin múlt a les. Számítottunk arra, hogy jön valami változás a szünet után. Az utolsó húsz percre talán elveszítettük a szervezettségünket. Az Olympiakosz nagyon jó játékosokat cserélt be. Büszke vagyok a futballistáimra! Minden nyitott ebben a párharcban, de Budapesten nálunk lesz a hazai pálya előnye, igazi poklot akarok. A szurkolók segítségével megvalósulhat az álmunk. Készen fogunk majd állni a következő meccsre!”

José Luis Mendilibar (az Olympiakosz vezetőedzője): „Most debütáltam a klubnál, fontos volt egy ilyen kezdet. Nem dőlhetünk hátra, mivel az 1-0 nem életbiztosítás. Remélhetőleg nem úgy kezdünk Budapesten, mint most. Ezúttal az FTC az elején jobban játszott, sok gondot okozott nekünk. Ahogy telt az idő, javult a teljesítményünk, de ettől jobb produkció kell a továbbjutáshoz. A végén elfáradt a Fradi, ezt pedig kihasználtuk. A kispadról érkezett játékosaink egyértelműen segítettek.”

Dibusz Dénes (az FTC kapusa): „A meccs végén kaptuk a gólt, ezért fájó ez a vereség. Jól kezdtük a meccset, a második percben néhány centin múlt az, hogy megszerezzük a vezetést. A második félidő is a mi fölényünkkel kezdődött. Nagyjából a 60. percig jól nézett ki a játékunk. Az Olympiakosz a cseréivel jól frissített. Jobb helyzetből várjuk a visszavágót, mint a Leverkusen elleni tavalyi párharc előtt (akkor az FTC 2-0-ra kikapott a német gárda otthonában – a szerk.). Nincs semmi veszve.”

Muhamed Besic (az FTC középpályása): „Nagyon jól játszottunk, de a második félidőben kicsit visszahúzódtunk. Budapesten minden esélyünk meglesz arra, hogy fordítsunk. Jól felkészített minket az edző, az egész csapat követte az utasításokat, de ilyen gól sajnos benne van.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dibusz több bravúrt bemutatott, de egyszer ő sem tudott segíteni.

Csütörtök este a Ferencváros folytatta a szereplését a Konferencia-ligában: a zöld-fehér együttes az Olympiakosz otthonában vizitált. Köztudott, hogy a párharc győztese bejut a sorozat nyolcaddöntőjébe. A görög gárda kispadján ezen a találkozón debütált José Luis Mendilibar, akinek az érkezését pár napja jelentette be az Olympiakosz.

Fotó: Farkas Zsolt

Egy ideig úgy festett, hogy álomrajtot vesz az FTC, ugyanis Abu Fani szabadrúgása után Varga Barnabás fejese a hazai kapu jobb oldalában kötött ki a második percben. A jelenetet visszanézte a VAR, és végül les miatt nem adták meg a gólt. Aztán a félidő derekán Ramírez vette célba a jobb alsó sarkot, de a lövésre leért a hazaiak kapusa, Paszhalakisz. Nem sokkal később Dibusz mutatott be egy bravúrt: a vendégek kapuvédője David Carmo bólintását hárította. A szünetig egyik csapat sem tudott beköszönni, így 0-0-ról folytatódhatott a küzdelem.

Farkas Zsolt

A második játékrész előtt egyik tréner sem hajtott végre cserét. A pihenőt követően sokáig nagyobb lehetőség egyik együttes előtt sem adódott, de azt jó volt nézni, hogy a Fradi bátran futballozott, és nem csak arra törekedett, hogy megússza kapott gól nélkül az összecsapást. A 64. percben El Kaabi kellemetlenkedett, de szerencsére a hat méterről leadott lökete elkerülte a kaput. Sztankovics először a 75. minutumban változtatott, ekkor Varga Barnabás és Marquinhos helyett Pesics és Ben Romdan érkezett a pályára. A 80. percben megint megóvta a kapuját Dibusz a góltól, hiszen El Kaabi megcélozta a bal alsó sarkot, de az FTC kulcsembere ismét állta a sarat. A 83. percben már Dibusz sem segíthetett, mivel egy jobbról érkező beadásnál El Kaabi volt a legéberebb, végül az Olympiakosz játékosa nagyjából három méterről lőtt a kapuba. Több találat nem született, így az FTC-nek egygólos hátrányt kellene eltüntetnie a budapesti ütközeten.

Olympiakosz-FTC: Sztankovics pokoli hangulatot szeretne, Dibusz bizakodó – reakciók

A visszavágót a tervek szerint jövő csütörtökön rendezik meg a Groupama Arénában, a mérkőzés 21 órakor kezdődik.

Konferencia-liga, a 16 közé jutásért, első mérkőzés:
Olimpiakosz (görög)-Ferencvárosi TC 1-0 (0-0)
Pireusz, Karaiszkakisz Stadion, 31 ezer néző, v.: Glenn Nyberg (svéd)
gólszerző: el-Kabi (83.)
sárga lap: Alekszandropulosz (51.), Carmo (59.), illetve Makreckis (37.), Wingo (77.), Ben Romdhane (90.)
Olimpiakosz: Paszhalakisz – Rodinei, Ntoi, Carmo, Ortega – Carvalho (Jovetic, 78.), Alekszandropulosz (Horta, 62.), Hezze – Fortunisz (Iborra, 92.), el-Kabi (el-Arabi, 92.), Maszurasz (Podence, 62.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Wingo, Cissé, S. Mmaee, Ramírez – Makreckis, Maiga – Zachariassen, Abu Fani (Besic, 82.), Marquinhos (Ben Romdhane, 75.) – Varga B. (Pesic, 75.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lendületben az Újpest tábora, új edző is bemutatkozik

Otthon játszik a listavezető, tovább villoghatnak a Vidi igazolásai.

A 21. fordulóval folytatódik az NB I. A címvédő Ferencváros a Diósgyőrt fogadja ezen a játéknapon, de a fővárosiak nemzetközi kupaszereplése miatt a mérkőzést elhalasztották. A listavezető Paks hazai pályán folytathatja menetelését, miközben új vezetőedző is bemutatkozik.

PAKS-ZTE
Péntek 20:00

A Paks az utóbbi öt mérkőzéséből négyet nyert meg, és az idei év minden találkozóját behúzta, négy gólt szerezve és csak egyet kapva. Ez a statisztika különösen árulkodó a tavaszi Paks formájáról. Bognár vezetése alatt a listavezető kiemelten gólgazdag találkozókat szokott játszani. Most azonban sikerült rendet tenni a csapatvédekezésben, ami korábban nem volt jellemző.

A ZTE az év elején a Vidit legyőzve kezdett, majd győzelmet aratott Felcsúton is, ezt követően pedig döntetlent játszott otthon a Mezőkövesddel. Az első két siker örömteli volt, de az utóbbi mérkőzésen fontos lett volna megszerezni a három pontot a közvetlen rivális ellen, különösen, mivel most az éllovas otthonában kell bizonyítaniuk. Figyelmeztető jel, hogy 2024-ben eddig minden mérkőzésén gólt szereztek.

KECSKEMÉT-ÚJPEST
Szombat 13:00

A Kecskemét Mezőkövesden és otthon a Diósgyőr ellen is győzött, így az előző körben elszenvedett paksi vereség ellenére sikerült távolabb kerülnie a kiesőzónától. Szabó István vezetőedző szerint a tolnai kirándulásuk indulatos volt.

„Gratulálok a Paksnak, mert megszerezték azt az egy gólt, amit nekünk nem sikerült. Mindkét csapatnak voltak nagy lehetőségei a mérkőzés különböző periódusaiban, tény, hogy Szappanos Péter több bravúrt is bemutatott.

Kemény, indulatos mérkőzés volt, melyen akár más döntések is születhettek volna bizonyos helyzetekben, de jól reagáltunk, sajnos azonban gólt nem tudtunk szerezni. A cseréink sem úgy sültek el, ahogy azt szerettük volna, míg a Paks jól tudott változtatni, ami hozzájárult a sikerükhöz.”

Az Újpest szurkolói gyorsan megvásárolták a vendégszektorba szóló jegyeket. Lelkesedésük érthető, hiszen a DVSC elleni vereség után bejelentették a várt tulajdonosváltást. Ezután Mészöly Géza visszatért a kispadra, és az Újpest rögtön nyert a Diósgyőr otthonában. Amennyiben a tulajdonosváltás óta erősödő csapat és a közönség összhangba kerül, a lilák közössége tartós lendületre tehet szert.

MLSZ: fegyelmi eljárás indul Mészöly Géza nyilatkozata miatt

MEZŐKÖVESD-KISVÁRDA
Szombat 15.00

Már nem Kuttor Attila a Mezőkövesd vezetőedzője. A klub vezetősége csütörtökön jelentette be, hogy az utolsó helyen álló csapat szakmai munkáját Milan Milanovics vette át. Milanovics játékosként megfordult egyebek mellett a szerb Partizan Belgrád, az FK Cukaricki, a Radnicki Nis csapataiban, valamint több német együttesben is futballozott, játszott például az FC Augsburg, az EFC Stahl és az FC Gütersloh gárdájában. A Kisvárda elleni csatáról a következőket nyilatkozta.

„Tisztában vagyok vele, hogy a Kisvárda mögöttünk van a tabellán, sok légiós szerepel a csapatukban, és nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Ennél jobban azonban nem szeretnék az ellenfelünkre összpontosítani, nekünk saját magunkkal kell foglalkoznunk, mert nagyon kevés időnk van a szombati mérkőzésig.

A csapatot szeretném mentálisan, fizikailag és taktikailag is felrázni és felkészíteni, jobb állapotba szeretném hozni, mert erre lesz csak időnk.”

A Kisvárdának eddig három veresége van 2024-ben. Révész Attila bizakodó volt a tavaszi rajt előtt, annak ellenére, hogy kilenc pontot veszítettek. Egy újabb vereség még fájóbb lehet. Több szempontból is…

FEHÉRVÁR-DVSC
Vasárnap 15.00

Továbbra is biztosan őrzi harmadik helyét a Fehérvár FC, mert a zalaegerszegi vereség után a Kisvárda és az MTK otthonában is győzött. Három idegenbeli meccsükön öt gólt szereztek a fehérváriak. Ebben az évben először lépnek pályára hazai környezetben. A téli érkezők közül Gradisar Nejc és Nicolas Stefanelli is remek igazolásnak tűnik eddig.

A DVSC ikszelt otthon a DVTK ellen, majd győzött Újpesten, míg a legutóbbi fordulóban hazai pályán kapott ki a Ferencvárostól. A Loki masszív középcsapat, de az ismételt dobogóbeli helyezéstől messzebb került. És még messzebb kerülhet, ha vereséget szenved. A forduló egyik kiemelkedő rangadója szakmai és szurkolói szempontból is. A két tábor éveken át jóban volt egymással. Egy ideje viszont már „nem esznek cseresznyét egymás tányérjából”…

PUSKÁS AKADÉMIA-MTK
Vasárnap 17.30

A Puskás Akadémia a Pakstól és a Zalaegerszegtől elszenvedett vereség után Kisvárdán győzött magabiztosan. Így még mindig joggal harcol a dobogóért. Hornyák Zsolt vezetőedző korrektül nyilatkozott a lefújás után, mert elismerte a kisvárdaiak érdemeit.

Mondhat bárki bármit, hogy milyen állapotban van a Kisvárda, de még 2-0-nál is azt éreztem, hogy nem egyszerű a helyzetünk. Hiába volt gyengébb a játékunk ma, ez hozta a pontokat, köszönöm a játékosok hozzáállását, amit eddig hiányoltam, azt megvalósították, és megérdemelten nyertük meg a találkozót.”

Az MTK magabiztosan győzte le az Újpestet 2024 első fordulójában. Utána viszont az FTC vendégeként (5-1) és otthon a Fehérvár ellen is (2-0) sok hiba volt a csapatvédekezésében. Ezen mindenképpen javítaniuk kell a kék-fehéreknek. Horváth Dávid vezetőedző két szegmensben még bőven látott javítanivalókat.

„Rosszul kezdtük a mérkőzést, amelynek az első negyede egyértelműen a Fehérváré volt, s tulajdonképpen a meccs egésze és a három pont ebben az időszakban dőlt el.

Nemcsak azért mondom ezt, mert akkor esett az ellenfél két gólja, hanem amikor nekünk volt jó periódusunk, akkor nem voltunk elég határozottak, koncentráltak ahhoz, hogy mi is be tudjunk találni. A második félidőre próbáltunk a cserékkel változtatni, de a mérkőzés képe nem változott, a ritmusváltások nem voltak elég hangsúlyosak ahhoz, hogy megbontsuk a Fehérvár védelmét.”

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kiderült, miben hibázott a futballista.

Reggel az NB1.hu-n olvashattak arról, hogy a Honvéd futballistáját, Kundrák Norbertet súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében jogerősen elítélték. A játékos felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a Honvéd futballistája

Az üggyel kapcsolatban a kispesti klub egy közleményt adott ki, amit változtatás nélkül közlünk:

„A Budapest Honvéd 2024. február 14-én, a szerdai napon értesült Kundrák Norbert bírósági ügyéről, amely kapcsán haladéktalanul elkezdtük az eset munkáltatói kivizsgálását.

Ennek során megállapítottuk, hogy bár a jogerős bírósági döntés 2023 decemberében született meg, a cselekmény Kundrák Norbert Honvédba való igazolása előtt (2022. június 16-án) történt, így a labdarúgó nem sértette meg a klubbal kötött munkaszerződését, abban viszont hibázott, hogy nem értesítette klubunkat a történtekről, az ügynek ezen részét házon belül rendeztük.

Kundrák Norbert nyáron tért vissza Kispestre, hozzáállására nem volt panasz, sajnálatos sérülése alatt is végig azon volt, hogy újra egészséges legyen és olyan formában kerüljön, amellyel segíteni tudja a csapatot.

Egyúttal pedig hangsúlyozzuk, hogy a Budapest Honvéd elítéli az erőszakot és elfogadhatatlannak tartjuk a konfliktusok erőszakos rendezését!

Az ügyet ezzel a közleménnyel lezártnak tekintjük, további nyilatkozatot nem kívánunk tenni” – áll a fővárosi klub kommünikéjében.

Kundrák a mostani idényben 7 NB II-es bajnokin szerepelt a Honvédban. A labdarúgó NB I-es tapasztalattal is rendelkezik: az élvonalban 25 összecsapáson jutott szóhoz, a fellépésein kétszer volt eredményes.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC