nb1.hu

Hogyan érintik a fejlemények a magyar válogatottat?

Az elmúlt időszakban Gulácsi Péter és Petry Zsolt nyilatkozata is sok helyen téma volt. Az MLSZ elnöke az mlsz.hu-n mondta el véleményét.

– Tudomásul kell venni, hogy minden közösségben, a munkahelyeken és a sportegyesületeknél is, világnézeti és értékrendbeli kérdésekben eltérő vélemények léteznek. Ha ezek nem kirekesztők, rasszisták, akkor ezekkel együtt kell tudni élni, el kell fogadni, hogy az emberek különbözőképpen gondolkoznak. A véleménye miatt senki nem kerülhet hátrányba – ez egyaránt igaz Gulácsi Péterre és Petry Zsoltra is – fogalmazott a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor.

– Meggyőződésem, hogy a magyar válogatott teljesítményét és egységét nem fogja befolyásolni ez a most kialakult vita. Nagyon remélem, hogy a jövőben a Gulácsi Pétert ért méltatlan támadások nem folytatódnak. Kérem a szurkolókat, hogy ahogy eddig, ezután is egységesen álljanak a válogatott mögött. A játékosoktól pedig azt várom el, hogy a válogatott minél sikeresebb Európa-bajnoki szereplésére koncentráljanak – hangsúlyozta az MLSZ első embere.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Még nagyobb bajba kerültek emiatt a vendégek.

Nagyon, de nagyon kellenének a győzelmek a Kazincbarcikának ahhoz, hogy a gárda bennmaradjon a bajnokságban, ezért nagyon, de nagyon kellett volna, hogy Szombathelyen, az utolsó pillanatban ne kapjon egy olyan gólt, amin a semleges nézők és a Haladás drukkerei csak mosolyognak (utóbbiak örülnek is neki), míg a Barcika hívei a fejüket fogják az elkeseredésük okozta bánatukban.
 
A Kazinbarcika jelenleg a 18., már kieső helyen áll, a következő körben a Budaörs vendége lesz, míg a Hali Békéscsabára látogat 8. helyezettként.
 
A videó az egyszeres magyar válogatott Predrag Bosnjak góljától indul.
 
 

Haladás – Kolorcity Kazincbarcika – összefoglaló

2021. áprili 11-i mérkőzés összefoglalójaHaladás – Kazincbarcika 2 – 2 (0:0)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kicsit meglepődött a légiós.

A Kisvárda közleménye:

"Ötvenedik NB I-es bajnoki mérkőzésén lépett pályára Mezőkövesden Claudiu Bumba, aki a jeles alkalmat győztes góllal (1–0) tette emlékezetessé. Ő a nyolcadik labdarúgó, aki elérte ezt a mérföldkövet kisvárdai színekben. A 27 éves középpályás 3662 percet töltött eddig a pályán kisvárdai játékosként a pályán, hét gólt szerzett és tíz gólpasszt osztott ki.

„Nem tartom számon a mérkőzéseimet, így kicsit meglepődtem, hogy elértem ezt a számot – mondta Claudiu Bumba, amikor átadtuk neki az ilyenkor dukáló emlékplakettet. – Hogy sok vagy kevés ez a meccsszám? Ez a második évem a csapatban, az elsőben a sérülések miatt a reméltnél kevesebb meccset játszottam, most viszont egy kivétellel mindig a pályán voltam. Amit az első évben elvett tőlem a sors, azt most visszakaptam. Ami pedig a mezőkövesdi összecsapást illeti, valóban emlékezetes lesz a számomra, de nem az a lényeg, hogy én jubiláltam győzelemmel, hanem az, hogy a csapat nyert. Vannak még céljaink, szeretnénk az első öt helyezett között végezni és a kupadöntőbe jutást elérni, úgyhogy nem állhatunk le.”

Bumba ebben az idényben egyébként 27 NB I-es mérkőzésen jutott szóhoz a Kisvárdában, a fellépéseit 4 góllal zárta. A 27 esztendős labdarúgó már három alkalommal szerepelt a román válogatottban. Értékét a Transfermarkt 400 ezer euróra becsüli.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sportszerűségből is jelesre vizsgázott.

Óriási különbség volt a Budapest Honvéd II és a Taksony között a két gárda vasárnapi bajnokiján. A kispestiek már a félidőben 4-0-ra vezettek, majd a lefújás pillanatában 7-0 állt az eredményjelzőn.
 
A gólparádéból Eördögh András három találattal vette ki a részét, rajta kívül Csörgő, Kocsis, Benczenleitner és Kerezsi is betalált. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy Fekete kiállítása miatt a 31. percben emberhátrányba kerültek a vendégek. A súlyos vereség mellett amiatt is szomorkodhatnak a taksonyiak, hogy Szántó Gergő válla súlyosan megsérült.
 
A lefújás után Simon Miklós sportszerűségből is jelesre vizsgázott, hiszen jobbulást kívánt Szántónak. Emellett a kispesti edző azt is elmondta, miért maradt benne hiányérzet.
 
"Először is szeretnék mielőbbi felépülést kívánni a Taksony játékosának, Szántó Gergőnek! Ami a mérkőzést illeti, egyrészt nagyon boldog vagyok, de van hiányérzetem. Boldog vagyok, mert egy olyan csapatot sikerült felőrölnünk és több góllal megvernünk, amely stabil, bár kikaptak többször, ilyen arányban még senki nem tudta legyőzni őket. Ebből fakadó a hiányérzetem is, azt gondolom, hogy a végét kicsit elszórakoztuk. Több olyan helyzetet hagytunk ki, amit nem szabadna. Ráadásul az NB I-be játszó vagy oda vágyó játékosok is benne voltak ebben, ezeket a helyzeteket sokkal jobban ki kell használnunk, és meg kell tanulnunk annyi gólt rúgni egy mérkőzésen, amennyit csak lehet. A héten, távollétemben nagy segítséget kaptam edzőkollégáimtól, Kemény Kristóftól és Szentpéteri Viktortól, köszönöm nekik, hogy segítették a csapat felkészülését" – idézi Simont a Honvéd hivatalos weboldala.
 
A Honvéd jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán, a Taksony pedig a 15. pozícióból várhatja a folytatást.
 
A meccs felvétele:
 
NB III., KÖZÉP CSOPORT, 28. FORDULÓ
Budapest Honvéd II–Taksony SE 7–0 (4–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont V.: Juhász Bálint (Urbán R., Nyekita B.)
Gólszerző: Csörgő (3.), Eördögh (10., 44., 56.), Kocsis D. (36.), Benczenleitner (47.), Kerezsi (86.)
Kiállítva: Fekete (31.)
Honvéd: Dúzs – Csörgő (Szabó A., a szünetben), Kamber, Benczenleitner – Török K. (Sani, 58.), Irimiás (Kovács D., a szünetben) – Lukács D. (Kerezsi, a szünetben), Eördögh, Banó-Szabó (Zvara, 58.) – Németh B.. Vezetőedző: Simon Miklós
Taksony: Ipacs –Buzás (Szabó N., 51.), Vajda, Torkos, Schmid – Ángyán (Suhvasztov, 79.), Bacskai, Zsirai (Mink O., 56.), Szántó (Pergel, 79.) – Szabó Á. (Bogár, 51.), Fekete. Vezetőedző: Mink Olivér
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Schindler növekvő nyomásról beszélt, Sándor Tamás sejtelmes nyilatkozata.

Sokan a rangadók fordulójának nevezték a legutóbbi játéknapot az NB II-ben. A DVSC 1-1-es döntetlent játszott a Szparival, szintén remivel zárult a Gyirmót és a Pécs ütközete. Ezeknek az eredményeknek a tükrében a Vasas a 32. forduló nyertese, hiszen az Ajka legyőzésével átvette a vezetést a tabellán az angyalföldi egylet. Cikkünkben összeszedtük az edzői reakciókat.
 
DVSC-Nyíregyháza 1-1 (gólszerző: Korhut 36., ill. Gresó 96. – 11-esből)
 
Toldi Gábor: "Rendkívüli módon el vagyunk keseredve, hiszen végig uraltuk a játékot. Rászolgáltunk volna a győzelemre, azért magunkat okolhatjuk, hogy a második félidőben nem tudtuk lezárni a találkozót."
 

Gálhidi György: "Jó iramú, színvonalas mérkőzés volt. A Debrecen többet birtokolta a labdát, de a kontráink veszélyesek voltak. Összességében nem vagyok elégedetlen."
 

Loki-Szpari: Michael Jordan lányának megint igaza volt – NB1.hu

 

Gyirmót-Pécs 3-3 (gólszerző: Lencse 33. – 11-esből, Varga B. 76., Heffler 84., ill. Grabant 9., Geiger 21., Adamcsek 28.)
 
Csertői Aurél: "Sajnos az egyéni hibák benne vannak a játékban, ezeket óriási plusz munkával visszahozta csapatunk, ezzel is bizonyította mentális erejét. Mindez azonban csak döntetlenre volt elég."
 
Vas László: "Tudtam, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, a Gyirmót nem érdemtelenül verte meg oda-vissza a Debrecent, vett el négy pontot a Vasastól. Az egyik legjobb csapat a ligában, emiatt is nagy dolognak tartom, hogy sikerült ellenük négy pontot szereznünk. Ennek ellenére kavarognak bennem az érzelmek, hiszen eseménydús mérkőzésen szenzációsan kezdtünk. Minden ült, amit elterveztünk, háromgólos előnyre tettünk szert. Egy kétes szituációból gólt kaptunk, amiből felerősödött a Gyirmót. A második félidőben igazi gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni, viszont fájó, hogy két pontrúgásból itt hagytunk két pontot, amit a rutintalanságunknak köszönhetünk."
 
Szentlőrinc-Békéscsaba 3-0 (gólszerző: Mervó 31., Törőcsik 80., 85.)
 
Marian Sluka: "A huszadik percig fáradtan mozogtunk, nyilván ebben benne volt a sorozatterhelés is. Akkor azonban a játékosok átlépték a fájdalomküszöbüket, utána pedig minden jól ment, szép gólokat szerezve győztünk. Ennek ellenére sincs itt az ünneplés ideje."
 
Preisinger Sándor: "Az első félidőben mi irányítottunk, helyzeteket is kidolgoztunk. A második játékrészben csapkodóbbá vált a játék és kiderült, hogy nyolc-kilenc ember hiányát képtelenek vagyunk elviselni."
 
Budaörs-Győr 2-2 (gólszerző: Petneházi 28., Pethő 37., ill. Lipták 77., Priskin 90.)
 
Márkus Tibor: "Az első félidőben kimondottan jól játszottunk, precízen betartották a játékosok a taktikai utasításokat, ezt pedig két gyönyörű góllal koronázták meg. A második félidőben túlságosan magunkra engedtük az ellenfelet, nem sikerült megtartanunk a labdát, az utolsó pillanatban pedig a mi hibánkból tudott helyzet nélkül egyenlíteni az ellenfél."
 
Dobos Barna: "Az első félidőben rossz felfogásban, nagyon gyengén játszottunk. A szünetben sikerült rendezni a sorokat, és a második játékrész, ha játékban nem is, de akaratban, mentalitásban rendben volt, és ennek köszönhetően a mérkőzés hajrájában megérdemelten tudtunk egyenlíteni. Győzni szerettünk volna, de az első félidő alapján be kellett érnünk az egy ponttal."
 
Szolnok-Soroksár 3-0 (gólszerző: Rokszin 36., Novák 64., 67.)
 
Csábi József: "Remek mérkőzésen magabiztos győzelmet arattunk. Az eleje kicsit döcögött, bár már akkor is taktikusan, fegyelmezetten futballoztunk, a második félidőben viszont már kifejezetten jól is játszottunk. Végül talán még több is lehetett volna közte."
 
Lipcsei Péter: "Nagyon jól futballozott a Szolnok, mi ezen a mérkőzésen nem érdemeltünk pontot. Én szégyellem magam a játékosaim nevében, mert ez a mai produkció nagyon rosszul nézett ki. Remélem, legalább a maradék hat meccsünkön majd csúcsunk-mászunk, ez a minimum."
 

Előzte a Vasas a Lokit, góleső a Gyirmót-Pécsen – eredmények, tabella

 

Szeged-Kaposvár 2-0 (Gajdos 70. – 11-esből, Haruna 83.)
 
Dragan Vukmir: "Gratulálok a saját játékosaimnak! Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. A szerencsének is köszönhető, hogy ma nyertünk, a Kaposvár jól védekezett, stabil és masszív csapat benyomását keltette. Jobban akartunk hazai pályán nyerni és ennek köszönhetően begyűjtöttük a három pontot. További sok sikert kívánok a Kaposvárnak!"
 
Várhidi Péter: "Csak gratulálni tudott a játékosaimnak a nulla-nullához. Mind a két csapat mindent megtett, feszült találkozó volt, gólhelyzetek nélkül, Pogacsics Krisztiánnak dolga sem akadt. Hogy nem lett döntetlen a mérkőzés? Erről kérdezzenek meg másokat. Teljesen mértékben egyetértek Bognár Györggyel." 
 
Vasas-Ajka 2-1 (gólszerző: Hinora 7., Feczesin 53, ill. Rétyi 54.)
 
Schindler Szabolcs: "Az egyik legjobb formában lévő csapattal találkoztunk. Tudtuk az erényeiket, ezért is játszottunk nehéz mérkőzést. Abban bíztam, hogy a második gólunk döntő lesz, az is lett, de kissé szorossá tettük, mert a legrosszabb periódusban kaptunk gólt. Fogynak a mérkőzések, a nyomás növekszik és ez érzékelhető volt a második játékrészben."
 
Kis Károly: "Rosszul kezdtünk, hiszen a hazaiak korán vezetést szereztek. Utána feljöttünk, és kiegyenlítettebbé vált a játék. A második félidőben egy rögzített helyzetből kaptunk gólt, majd gyorsan szépítettünk. Mindent megtettünk az egyenlítés érdekében, a hajrában volt is lehetőségünk, de már nem tudtunk gólt rúgni."
 

Haladás-Kazincbarcika 2-2 (gólszerző: Medgyes 54., Bosnjak 91., ill. Kovác 81., Kovács M. 90.)
 
Felipe Matos: "Rengeteg energiát fektettünk a vezetés megszerzésébe. A gól után egy kicsit elfáradtunk, és ezt a vendégek jól használták ki. De nem adtuk fel, és egy váratlan lövés nyomán sikerült az egyik pontot megtartanunk."
 
Kriston István: "Az első félidőben nem sikerült megvalósítanunk az elképzelésünket. A védelmünk jól szerepelt, de a támadásaink nem sikerültek. Szünet után tudtunk váltani, és ekkor már jobbára mi birtokoltuk a labdát. Sajnos az utolsó másodpercben nem sikerült megtartanunk a győzelmet."
 
Siófok-Dorog 1-0 (gólszerző: Rjasko 84.)
 
Mihalecz István: "Szoktuk mondani, tipikus egygólos mérkőzés – nos, most valóban az a csapat nyert, amelyik lényegesen jobban átérezte a kilencven perc fontosságát."
 
Fenyvesi László: "Az első félidei játékunk nem tetszett, de a szünetben rendeztük a sorokat. A második játékrészben ritmust tudtunk váltani, és közvetlen rivális ellen sikerült nagyon fontos pontokat szerezni."
 
Csákvár-DEAC 1-0 (gólszerző: Madarász 12.)
 
Visinka Ede: "Az első félidőben kerestük saját ritmusunkat, belementünk a DEAC sok ütközésre alapuló játékába, s ez nem fekszik nekünk. A szünet után már jobban játszottunk, de nem sikerült bebiztosítani megérdemelt győzelmünket, így egészen a lefújásig izgulnunk kellett."
 
Sándor Tamás: "Végig jól futballoztunk, irányítottuk a játékot, s amit elterveztünk, azt többé-kevésbé meg is valósítottuk. Egyvalakivel nem számoltunk…"
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két klub érdeklődését is felkeltette.

Szalai Attila szerződtetését januárban jelentette be a Fenerbahce. A török klub nagyon jól járt a magyar válogatott futballistával, aki rögtön alapemberré vált. Szalai 13 bajnokin jutott eddig szóhoz, és már gólt is szerzett. A fellépései számát ma növelheti a védő, ugyanis a Fener 18 órától a Gaziantep együttesét látja vendégül. 

A sabah.com.tr értesülései szerint Szalai remek teljesítménye olasz csapatok érdeklődését keltette fel. A Serie A-t a szakértők az öreg kontinens egyik legerősebb bajnokságának tartják. A cikkből az derül ki, hogy a Napoli és a Lazio is szeretné szerződtetni a 23 éves labdarúgót.

Érdemes lesz csipkednie magát a mai bajnokin Szalainak, ugyanis játékosmegfigyelők foglalnak majd helyet a Fener stadionjában. Szalai értékét a Transfermarkt jelenleg 3,7 millió euróra becsüli, de korábban arról számoltunk be, hogy a Fenerbahce vezetői az Eb után 25 millió euróért adnák el egyik kulcsjátékosukat.

Kiderült, mennyiért adná el a Fener Szalai Attilát – NB1.hu

 

A Napoli jelenleg az ötödik helyen áll a Serie A tabelláján, a Lazio pedig a hatodik.

Son dakika Fenerbahçe haberi: Altay Bayındır ve Szalai için geliyorlar! Kasa dolacak…

FRISSÍTÉS:

20.41:

Légiósaink: Szalai óriási mentéssel bizonyított – videók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mindkét edző elmondta a véleményét a videóbíróról.

Az nb1.hu-n is olvashattak arról, hogy vasárnap a Dunaszerdahely és a Slovan nem bírt egymással, a szlovák bajnokság rangadója 2-2-es döntetlennel végződött. A pozsonyiak kétszer is megszerezték a vezetést (az első gólt Holman Dávid szerezte tizenegyesből), de a DAC mindkét találatra tudott válaszolni.

A mérkőzés után Bernd Storck elég kemény kritikát fogalmazott, a magyar válogatott egykori kapitánya szerint valami nincs rendben Szlovákiában. A Slovan mestere, Darko Milanic pedig többek között a videóbíróról mondta el az álláspontját. Nézzük, a két tréner reakcióját:

Bernd Storck: "Ha már ötpercnyi játék után gólt kap egy csapat, akkor nem egyszerű felállni. Bennünket is sokkolt a gyors gól. Húsz percig kerestük önmagunkat. Nehéz volt játszani a jól pressingelő Slovannal szemben. Andzouna és Blackman álltak a legközelebb a gólszerzéshez az első félidőben. Előbbi bal lábbal, utóbbi fejjel lehetett volna eredményes. A szünetben változtatnunk kellett, újabb támadót küldtünk csatába. Egyre jobban játszottunk, jött is a tizenegyes. A második kapott gólunk előtt hangosan figyelmeztettem a fiúkat a szoros emberfogásra, mégis üresen hagytuk ez ellenfél egyik játékosát, és gólt is kaptunk. Meg kell dicsérnem ugyanakkor a csapatot, mert nem adták fel, küzdöttek a végéig. A második játékrészben jobb volt a játékunk, a harciasságunknak köszönhetjük az egyenlítést. A videóbírónak nagyon örülök, bár azt gondolom, hogy egy kicsit későn kezdtük el használni. Több tapasztalatra van azonban szükség ahhoz, hogy gördülékenyen működjön a VAR, mert túl sok időt elvesz az egyes szituációk elemzése. Az első félidőben is többet kellett volna ráhúznia a bírónak, a másodikban pedig minimum öt percet kellett volna hosszabbítania a három helyett. Ebben az országban valami nincs rendben." (dac1904.sk/hu)

DAC-Slovan: így szól a Nélküled az üres stadionban – videó – NB1.hu

 

Darko Milanic: "Jó mérkőzést láttunk. Az első játékrész nagyon jóra sikeredett a részünkről. Megvolt a tempó, jól működött a letámadás, hibákra kényszerítettük az ellenfelet. Adtunk is egy gyors gólt, ami nagyon fontos az olyan minőséget képviselő csapatok ellen, mint a DAC. Szerettük volna megszerezni a második gólt is. A második félidőt rosszul kezdtük, hagytuk játszani a hazaiakat, és gólt is kaptunk. Első alkalommal fordult elő, hogy a mérkőzés hajrájában kapunk gólt. A hozzáállással és a csapatszellemmel elégedett vagyok, de az egy ponttal nem. Ennél többet szerettünk volna hazavinni, és ehhez közel is voltunk. Nem használtuk ki az összes cserelehetőségünket, mivel nehéz hét vár ránk. A kupában helyt kell állnunk, majd jön az újabb bajnoki. A VAR-ról pedig az a véleményen, hogy nem jó, ha túl sokszor megakad miatta a játék." (dac1904.sk/hu)

Drámai végjáték a DAC-Slovanon – NB1.hu

 

A Slovan 62 pontjának köszönhetően vezeti a tabellát, a második helyen álló DAC eddig 49 egységet gyűjtött. 

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY – ŠK SLOVAN POZSONY 2:2 (0:1) 
Fortuna Liga, rájátszás, 4. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely. Játékvezetők:
Očenáš – Bednár, Poláček
Góllövők: 53. Ramirez (11m), 88. Ramirez, ill. 7. Holman (11m), 77. Bajrić
Sárga lap: 6. Jedlička, 60. Nebyla, ill. 68. Holman
DAC: Jedlička – Sommer, Kružliak (K), Beskorovainyi, Davis – Blackman, Christie-Davies (46. Taiwo), Nebyla (83. Nicolaescu), Andzouana (68. Divković) – Balić (78. Schäfer), Ramirez 
Slovan: Ružinský – Medveděv, Bajrić, Bozhikov (K), Pauschek – Čavrić (72. Daniel), De Kamps, Nono, Moha – Holman (72. Strelec), Henty (84. Abena)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Az nb2.hu már vasárnap jelezte, hogy Gróf Dávid kórházba került a Loki-Szpari rangadó után. 
 

Gróf Dávid kórházba került a Loki-Szpari után

 

A DVSC ezt a közleményt adta ki a kapus állapotáról:
 
"Fájó pontvesztés lett a Nyíregyháza elleni keleti rangadó vége, ugyanis a DVSC labdarúgócsapata a 93. percben egy büntetőből kapott gólt, amellyel kialakult az 1-1-es végeredmény a Merkantil Bank Liga 32. játéknapjának egyik fő rangadóján.
 
Egy balról érkező pontrúgást követően a levegőben ütközött Gróf Dávid a nyíregyi labdarúgóval, melynek következtében a tizenegyespontra mutatott a játékvezető. Kapusunk sajnos nem úszta meg komolyabb sérülés nélkül az esetet, hisz a vizsgálatokból kiderült, hogy orrcsönttörést szenvedett.
 

Loki-Szpari: Michael Jordan lányának megint igaza volt – NB1.hu

 

– A tegnaphoz képest jobban vagyok, de még mindig úgy érzem magam, mint akin átment egy busz. A pletykákkal ellentétben nem veszítettem el az emlékezetem, de az orrcsontom eltört, viszont jó hír, hogy nem mozdult el a helyéről – nyilatkozta honlapunknak Gróf Dávid hétfő reggel. – Az ütközés után volt némi zavarosság bennem, kellett egy kis idő, hogy kitisztuljanak az események. Megmondom őszintén, meglepett és csak az ápolás után tudatosult bennem, hogy sárgát kaptam és büntetőhöz jutott a Nyíregyháza. A történtek óta nem néztem vissza az eseményeket, de véleményem szerint mind a ketten a labdára mentünk, egyikőnk sem akart szabálytalankodni. A játékvezető azt mondta, a támadó érte el előbb a labdát, viszont ha így is van, akkor nem érzem, hogy én bármiben akadályoztam volna. Hiába a sérülésem, sokkal jobban fáj, hogy már nem mi állunk a tabella élén. Jó pár forduló van még hátra, természetesen azon leszünk mindannyian, hogy visszakerüljünk az első helyre. Bízom benne, hamarosan én is visszatérhetek a többiek közé. Az biztos, hogy most minél többet kell pihennem, de nagyon bízom benne, hogy a hét közepétől már csatlakozhatom a többiek közé."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Növelte az élen az előnyét a gólkirály-jelölt

Már öt találattal vezet.

ÍME, AZ NB I GÓLLÖVŐLISTÁJA:

18 gólos:

Hahn (Paks)

13 gólos:

Gazdag (Honvéd)

11 gólos:

Petrjak (MOL Fehérvár)

10 gólos:

Nikolics (MOL Fehérvár), Uzuni (Ferencváros)

9 gólos:

Beridze (Újpest), Boli (Ferencváros), Kovács D. (Budafok)
    
8 gólos:

Balogh N. (Honvéd), Knezevic (Puskás Akadémia), Nguen (Ferencváros), Schön (MTK Budapest)

7 gólos:

Ádám (Paks), Mance (Puskás Akadémia), Miovski (MTK Budapest), Szánthó (ZTE), Zivzivadze (MOL Fehérvár)

6 gólos:

Bamgboye (MOL Fehérvár), Favorov (ZTE), Grozav (DVTK), Könyves (ZTE), Simon K. (Újpest), Skribek (Budafok), Varga R. (MTK Budapest)

5 gólos:

Besirovic (Mezőkövesd), Bognár I. (Paks), Cseri (Mezőkövesd), Ihrig-Farkas (Budafok), Isael (Ferencváros), Koszta (ZTE), Nego (MOL Fehérvár), Plsek (Puskás Akadémia)

4 gólos:

Babati (ZTE), Baluta (Puskás Akadémia), Baturina (Ferencváros), Berecz (Mezőkövesd), Bumba (Kisvárda), Drazic (DVTK), Gera (MTK Budapest), Haratin (Ferencváros), Hidi (Honvéd), Junior Tallo (Újpest), Jurina (Mezőkövesd), Molnár G. (DVTK), Navratil (Kisvárda), Perosevic (Újpest), Prosser (MTK Budapest), Szépe (ZTE), Zimonyi (ZTE)

3 gólos:

Csongvai (Újpest), Géresi (Puskás Akadémia), Haraszti (Paks), Ivanovski (DVTK), Jelena (Kisvárda), Laidouni (Ferencváros), Lesjak (ZTE), Sajbán (Paks), Simovic (Kisvárda), Slagveer (Puskás Akadémia), Somália (Ferencváros), Stopira (MOL Fehérvár), Szabó J. (Paks), Szakály D. (Paks), Szakály P. (UTE), Vanecek (Diósgyőr 2, Puskás Akadémia 1), Viana (Kisvárda), Vutov (Mezőkövesd), Zubkov (Ferencváros), Zsóri (Budafok)

2 gólos:

Antonov (Újpest), Bamgboye (MOL Fehérvár), Bedi (ZTE), Böde (Paks), Cseke (MTK Budapest), Gévay (Paks), Hegedűs J. (DVTK), Houri (MOL Fehérvár), Iszlai (DVTK), Kiss T. (Puskás Akadémia), Komáromi (Puskás Akadémia), Kulcsár K. (Budafok),  Mitrovic (UTE), Nunes (Puskás Akadémia), Nagy R. (Paks), Papp (Paks), Sassá (Kisvárda),  Szendrei Á. (Paks), Szendrei N. (Honvéd), Szerderov (Mezőkövesd), Tamás (Honvéd), Traore (Honvéd), Zsótér (Honvéd)

1 gólos:

Alef (MOL Fehérvár), Balogh B. (Paks), Batik (Honvéd), Bőle (Honvéd), Chrien (Mezőkövesd), Civic (Ferencváros), Croizet (UTE), Csonka (Budafok), Csontos (Ferencváros), Cukalasz (Kisvárda), Datkovic (Kisvárda), Dárdai (MOL Fehérvár), Dimitrov (MTK Budapest), Evandro (MOL Fehérvár), Farkas (Mezőkövesd), Fiola (Fehérvár), Frimpong (Ferencváros), Futács (ZTE), Gale (Honvéd), Hangya (MOL Fehérvár), Haraisvili (Ferencváros), Heister (Ferencváros), Herrera (MTK Budapest), Hodzic (MOL Fehérvár), Horváth Z. (Kisvárda), Ikenne-King (MTK Budapest), Karnyicki (Mezőkövesd), Kata (MTK Budapest), Katanec (Mezőkövesd), Katona (MTK Budapest), Kovács D. (Budafok), Kovácsréti (Kisvárda), Lovrencsics (Ferencváros), Lovric (Honvéd), Mak (Ferencváros), Máté Zs. (Újpest), Meissner (Puskás Akadémia), Mezei (MTK Budapest), Milovic (DVTK), Nagy D. (Honvéd), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Nikolov (MOL Fehérvár),  Oláh (Budafok), Onovo (Újpest), Rubus (Kisvárda), Pillár (Mezőkövesd), Rui Pedro (Diósgyőr), Rus (MOL Fehérvár), Sigér (Ferencváros), Stieber (UTE), Suljic (DVTK), Szalai D. (ZTE), Szélpál (Paks), Szolnoki (Puskás Akadémia), Takács (Budafok), Ugrai (Honvéd), Vadnai (Mezőkövesd), Vass P. (ZTE), Vaszicsku (Budafok), Vécsei (Ferencváros), Vojtus (Mezőkövesd), Windecker (Paks)

öngól:

Cukalasz (Kisvárda, a Honvéd ellen), Ene (Kisvárda, a Mezőkövesd ellen), Grozav (Diósgyőr, a Paks ellen), Jagodics (Budafok, a Paks ellen), Junior Tallo (Újpest, a Ferencváros ellen), Karaszjuk (Kisvárda, a Ferencváros ellen), Pintér Á. (MTK Budapest, a Paks ellen), Risztevszki (Újpest, a MOL Fehérvár ellen), Rubus (Kisvárda, a Paks ellen), Szendrei (Honvéd, a Budafok ellen), Zsóri (Budafok, a MOL Fehérvár ellen), Demjén (ZTE, az MTK Budapest ellen)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Horváth vs. Szabics, folytatódik a harc a dobogóért.

Nem volt izgalmaktól mentes az NB I 28. fordulója sem. A Kisvárda három ponttal távozott Mezőkövesdről, míg a Budafok egy pontot szerzett az MTK otthonában. Szabics Imre megszerezte az első győzelmét a Vidi élén, míg a Puskás Akadémia elnapolta a bajnokavatást. Nagy pofonba szaladt bele hazai pályán a Paks ellen a DVTK, míg a Honvéd nyerte a forduló kiesési rangadóját.

EREDMÉNYEK:

A 29. forduló egy kiesési rangadóval indul, Budafokra látogat a Diósgyőr, majd az Újpest a Mezőkövesdet fogadja. Kisvárdán lehet bajnok a Fradi, míg a Paks a ZTE-vel csap össze. Felcsútra látogat az MTK, majd a kört a Honvéd és a MOL Fehérvár FC rangadója zárja.

PROGRAM:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dráma Szalaiék meccsén.

Az NK Osijek a válogatott Kleinheisler László góljával ért el 2-2-es döntetlent a Slaven Belupo otthonában a horvát labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A hazaiak 2-1-re vezettek, amikor a 71. percben Kleinheisler megkapta a labdát a tizenhatoson kívül, becselezte magát egészen az öt és feles sarkáig, majd higgadtan a kapuba lőtt.

A válogatott támadójátékos végig a pályán volt, és a 2019 januári leigazolása óta a nyolcadik – a mostani idényben a negyedik – gólját szerezte eszéki színekben a horvát élvonalban. Klubtársa, Gyurcsó Ádám ezúttal nem szerepelt a keretben.

Az NK Osijek a tabella első helyén áll, előnye egy pont a Dinamo Zagrebbel szemben, ám a fővárosiak két mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Kleinheisler találata 3:51-től tekinthető meg:

A magyar válogatott Szalai Ádámot is foglalkoztató és az élvonalban maradásért küzdő Mainz 3-2-re nyert az utolsó előtti helyen álló Köln otthonában a német labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi második mérkőzésén.

A vendégeknél Szalai a kispadon kapott helyet, majd az 55. percben becserélték.

A Mainz már a 11. percben vezetéshez jutott, ám a hazaiak még a szünet előtt egyenlítettek, a 61. percben pedig fordítottak is. Négy perccel később a Mainz újra betalált, a győzelmet és a három pontot jelentő találatot pedig Leandro Barreiro révén a 92. percben szerezte meg.

A magyar válogatott Holender Filip góllal járult hozzá a Partizan Beograd 2-0-s sikeréhez a Radnicki Nis ellen a szerb labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A belgrádi klub honlapjának beszámolója szerint Holender kezdőként 62 percet töltött a pályán, és az 57. percben ő állította be a végeredményt.

A tavaly október elején igazolt válogatott csatárnak ez volt a hetedik gólja a szerb élvonalban. Csapata továbbra is a tabella második helyén áll.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Waltner töretlen hite, Bognár elmondta, hogy mi döntött.

Az NB I vasárnapi játéknapja sem volt izgalmaktól mentes. A DVTK 4-1-es vereséget szenvedett a Pakstól, ezzel nagyon nehéz helyzetbe került. A Honvéd viszont egy hatalmas lépést tett a bennmaradás felé, a ZTE elleni 1-0-ás győzelmével. Cikkünkben összeszedtük a vezetőedzői értékeléseket.

DVTK-Paks 1-4

Zoran Zekics (DVTK): ,,Ma megpróbáltunk mindent, készültünk A-tervvel, B-tervvel, de a 10. percben kapott piros lap és a büntető után nagyon nehézzé vált számunkra a mérkőzés. Az első gól után zártabban kellett volna védekeznünk, mert a 2-0 megölte a mérkőzést, viszont 30-40 perc után két-három jó helyzetünk is volt, sajnos egyet sem értékesítettünk. A szünetben arról beszéltünk, hogy csak az utolsó 15 percben nyílunk ki, és akkor mindent egy lapra feltéve támadunk. Addig pedig fegyelmezetten, türelmesen kell játszani, és várni a lehetőségre, hogy gól szerezzünk, és akkor ismét nyílttá válik a mérkőzés. Sajnos korábban megkaptuk a harmadik gólt, ami keresztülhúzta a számításainkat. Mostanában nem úgy sikerülnek a mérkőzések, ahogy elterveztük, néha mi hibáztunk, néha a körülmények nem kedvezőek számunkra. Sajnálom a vereséget, és nagyon csalódott vagyok a csapat helyzete miatt. Beszélhetünk róla, hogy nem volt piros lap, nem volt büntető, de ez már nem számít. Először vagyok hasonló helyzetben az edzői pályafutásom során, és azzal is tisztában vagyok, ha nincs eredmény, akkor az edző az elsődlegesen felelős személy. Még öt mérkőzés maradt hátra a bajnokságból, meg kell ragadni azt a minimális esélyt, ami maradt. Ehhez bátor játék kell, és jobban kell csapatként funkcionálni."

ifj. Bognár György (Paks, megbízott vezetőedző): ,,Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk a játék képe alapján, a gólkülönbség sem meglepetés, igaz megkönnyítette a dolgunkat, hogy a 10. perctől emberelőnyben játszottunk. Mégsem állítom, hogy döntő lett volna a kiállítás, mert nem egy csapat nyert már emberhátrányban. Véleményem szerint a harmadik gólnál dőlt el a mérkőzés, amit jobb lett volna hamarabb meglőni. A játékosok átérezték, hogy egy győzelemmel mennyit tudnak előre lépni, és ennek érdekében megtettek mindent. Tudtuk, hogy a DVTK variálni fog, az utóbbi idők 3-5-2-je után, illetve számítottunk arra is, hogy néhány játékosnak a posztja is változhat. Úgy érzem, felkészültünk a DVTK ellen, és ez meglátszott."

ZTE-Honvéd 0-1

Waltner Róbert (ZTE): ,,Nem volt sok lehetősége a Honvédnak, sajnos egyszer belehibáztunk a védekezésbe és ebből megszerezték a vezetést. Megtettünk mindent az egyenlítés érdekében, sőt én abban is hittem, hogy megfordítjuk a mérkőzést. Megvoltak a lehetőségeink is hozzá, Lesjaknak volt helyzete, feltettünk mindent egy lapra, de sajnos nem érett góllá."

Horváth Ferenc (Honvéd): ,,Kiesési rangadóhoz illő találkozó volt tele feszültséggel. Az első félidőt szerintem uraltuk, az történt a pályán, amit mi akartunk. Mögéjük tudtunk menni, ha helyzeteink nem is, de lehetőségeink akadtak, amikből lehetett volna gólt szerezni. Hiányoltam a vadászösztönt a befejezéseknél, hogy beüssük azokat a labdákat, amik érkeznek és élesebbek legyünk. A gól után kicsit megijedtünk, de a megszerzett előnyt foggal körömmel sikerült megőriznünk."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hetet rúgott a Honvéd, nyert a Fradi.

Keleti csoport
 
A listavezető Tiszakécske 4-0-ra kiütötte a Sajóbábonyt, míg a második BVSC Gyöngyösön nyert. A Jászberény hazai pályán szerzett 3 pontot, míg az Egernek csak egy döntetlenre futotta a Tállya ellen.
 
DVSC II–Tiszafüred 0-0
Jászberény–Mezőkövesd II 1-0 
DVTK II–Salgótarjáni BTC 3-2
Tiszaújváros–Balassagyarmat 0-3
Sajóbábony–Tiszakécske 0-4
Kisvárda II–Cegléd 1-0
Hatvan–Putnok 0-2
Füzesgyarmat–Sényő 1-1
Gyöngyös–BVSC-Zugló 0-2
Tállya–Eger 2-2
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
Közép csoport
 
Botlott a listavezető Kecskemét a Monor otthonában, míg az Iváncsa legyőzte a Kozármislenyt. Hatot rúgott az FC Dabas a Majosnak, míg a Honvéd II. hetet a Taksonynak.
 
Honvéd II–Taksony 7-0
Rákosmente–FTC II 0-1
Iváncsa–Kozármisleny 2-0
Hódmezővásárhely–Dabas-Gyón 1-0
Szekszárd–ESMTK 0-0
Monor–Kecskemét 2-1
FC Dabas–Majos 6-0
Szegedi VSE–Paks II 3-3
Dunaújváros–Újpest FC II 0-0
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
Nyugati csoport
 
Magabiztos nyert az éllovas Kerület, míg a Mosonmagyaróvár kikapott a Nagykanizsától. Hat gól született a Lipót és a Balatonfüred meccsen, míg a Vidi II. kiütötte a Gárdonyt.
 
Fehérvár II–Gárdony 3-0
THSE-Szabadkikötő–BKV Előre 1-2
Sopron–Puskás Akadémia II 1-1
Pápa–Érd 1-2
Lipót–Balatonfüred 3-3
III. Kerületi TVE–Veszprém 3-0
Nagykanizsa–Mosonmagyaróvár 4-1
Bicske–ZTE II 1-0
Ménfőcsanak–Komárom 1-2
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egymás ellen játszott az első hat.

Véget ért az NB II 31. fordulója, izgalmakból és rangadókból ezúttal sem volt hiány.
 
A kört a DVSC és a Szpari meccse nyitotta meg, ami egy drámai, hosszabbításban született góllal dőlt el, amiről az alábbi cikkünkben számoltunk be bővebben:
 

 
A találkozót követően Gróf Dávid, a Loki kapusa kórházba került, erről itt lehet olvasni.
 

 
A Budaörs 2-2-es döntetlent játszott a Győrrel, drámai végjátékot hozott a találkozó, hiszen Priskin a 90. percben állította be a végeredményt. A Szentlőrinc egy magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott a Békéscsaba ellen, ezzel egy hatalmas lépést tett a bennmaradás felé.
 
A Siófok viszont bajban van, mert hazai környezetben vereséget szenvedett a Dorogtól, így nem tudott elmozdulni a kieső helyről. A Kazincbarcika sem tudott előrébb lépni, hiszen 2-2-es döntetlennel végződött a meccse Szombathelyen.
 
Matematikailag ugyan még nem dőlt el, hogy a DEAC kiesik, azonban ebben fordulóban a Csákvártól szenvedett vereséget, így szint már kilátástalan Sándor Tamás csapatának a helyzete. Nagy pofonban szaladt bele Lipcsei gárdája a Tisza-parton, a MÁV 3-0-ra nyert a Soroksár ellen.
 
Hat gólt hozott a Gyirmót és a Pécs csatája, ahol a vendégek már 3-0-ra vezettek a 27. percben, azonban Csertői Aurél csapata nem adta fel és szépen lassan egalizálta az eredményt.
 
A forduló legnagyobb nyertese a Vasas, mely ki tudta használni a Debrecen botlását és a az élre állt a tabellán. Még hat meccs van hátra a bajnokságból, ezért még semmi sem biztos, csak az, hogy a 32. fordulót követően az angyalföldiek állnak a tabella legelején.
 

 
EREDMÉNYEK:
 
DVSC-Nyíregyháza Spartacus 1-1 (Korhut 39., ill. Gresó 90+6. – tizenegyesből)
Gyirmót FC Győr–Pécsi MFC 3–3 (Lencse 33. – 11-esből, Varga B. 75., Heffler N. 84. – 11-esből, ill. Grabant 6., Geiger 21., Adamcsek 27.) (Kiállítva: Króner 83. – Pécs)
Budaörs–ETO FC Győr 2–2 (Petneházi 28., Pethő 37., ill. Lipták Z. 77., Priskin 90.)
Szentlőrinc–Békéscsaba 1912 Előre 3–0 (Mervó 31., Törőcsik 80., 86.)
Szolnoki MÁV FC–Soroksár 3–0 (Rokszin 36., Novák Cs. 64., 67.)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Kaposvári Rákóczi FC 2–0 (Gajdos 72. – 11-esből, Haruna 83.) (Kiállítva: Zsirai 55. – Kaposvár)
Vasas FC–FC Ajka 2–1 (Hinora 7., 52., ill. Rétyi 53.)
Szombathelyi Haladás–Kazincbarcika SC 2–2 (Kiss B. 55., Bosnjak 90+2., ill. Kovác 82., Kovács M. 90.)
BFC Siófok–Dorogi FC 0–1 (Rjasko 84.)
Aqvital FC Csákvár–Debreceni EAC 1–0 (Madarász 12.) (Kiállítva: Kundrák 75. – DEAC)
 
 
FRISSÍTÉS:
 
HÉTFŐ, 12.17:

Toldi elkeseredett, Várhidi egyetért Bognárral, Lipcsei szégyellte magát – NB II-es értékelések

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagy kő esett le a gólszerző szívéről.

ZTE-Honvéd 0-1

Kiesési rangadóval zárult a 28. forduló, három ponttal távozott a Honvéd Zalaegerszegről.

Nagy Dominik döntötte el a találkozó sorsát a találatával és hiába próbálkozott visszajönni a meccsbe a ZTE, Tujvel remekül őrizte a kapuját. Nagy a mérkőzés után elmondta, hogy hatalmas kő esett le a szívéről a góljával és reméli, hogy többször is eredményes lesz majd.

Egy nagyon küzdelmes, tipikus egy gólos meccset láthattak a tévénézők, melyen a Kispest egy hatalmas lépést tett a bennmaradás felé. A ZTE így még mindig bajban van, hiszen csak két pont választja el a kieső helyen álló Budafoktól.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: TOMAS TUJVEL

Remekül őrizte a kapuját, amit hiába próbált meg bevenni a ZTE. Könnyen meglehet, hogy Nagy Dominikkal karöltve benntartották az első osztályban a Honvédot.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A GÓL

Nagy Dominik találata nem csak három pontot jelenthet a Honvédnak, hanem azt is, hogy jövőre is az NB I-ben szerepelhet majd a csapat.

A GÓL TÖRTÉNETE:

57. p.: Zsótér cselezett az alapvonal irányába, majd középre adta a labdát, amibe Demjén belepaskolt és pont Nagy Dominik elé ütötte, így a kispesti focista egy igazítást követően a rövidbe lőtte a játékszert. 0-1!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő fordulóban a ZTE a Paks vendége lesz, míg a Honvéd a Vidit fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

ZTE FC-Budapest Honvéd 0-1 (0-0)
Zalaegerszeg, zárt kapus, v.: Farkas
ZTE FC: Demjén – Lesják, Kálnoki-Kis, Bobál, Bedi (Gergényi, 69.) – Favorov, Sankovic, Szánthó (Babati, a szünetben), Tajti (Koszta, 62.) – Könyves, Futács (Zimonyi, 69.)
Budapest Honvéd: Tujvel – Mezghrani, Klemenz, Lovric, Aliji – Szendrei (Kesztyűs, 85.), Hidi (Bocskay, 72.), Zsótér, Nagy D. (Bőle, 85.) – Gazdag (Eppel, 90.), Balogh
gólszerző: Nagy D. (57.)
sárga lap: Szánthó (44.), Kálnoki-Kis (78.), Sankovic (94.), illetve Lovric (30.), Klemenz (75.), Mezghrani (84.), Bőle (94.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A legújabb hírek a Loki kapusáról.

1-1 lett kora délután a Loki-Szpari rangadó, aminek az utolsó pillanataiban Gróf Dávid Farkas Auréllal ütközött, ami után büntető ítélt a játékvezető, amit Gresó értékesített.
 
 

A mérkőzés lefújása után Gróf Dávid rosszul lett az öltözőben, kórházba szállították, ahol agyrázkódást állapítottak meg nála a szakemberek.
 

 
A hálóőrt hazaengedték, de ha akár kicsit is rosszul érzi, akkor azonnal jeleznie kell a doktoroknak. A debreceni kórházból úgy értesültünk, hogy a kapus nem emlékszik arra, hogy mi történt az utolsó percekben a találkozón.
 
FRISSÍTÉS:
 
HÉTFŐ, 10.08:

Újabb hír a súlyos sérülést szenvedett Gróf Dávidról

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A zárt kapu ellenére is kitettek magukért a szurkolók.

Az éllovas Slovant fogadta hazai pályán a DAC a szlovák bajnokság felsőházi rájátszásának a negyedik fordulójában. Reális esélye már ugyan nincs a Dunaszerdahelynek, azonban így is hatalmas küzdelemre lehetett számítani előzetesen.

Mint ismert, a szurkolók ezúttal sem vehettek részt a találkozón, a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt. A Nélküled azonban ezúttal is felcsendült az üres stadionban:

 

 

A vendégcsapat már a hatodik percben előnybe került, miután Jedlicska rosszul jött ki a kapujából, amiért sárga lap lett a jutalma, valamint tizenegyest végezhetett el a Slovan. A labda mögé Holman Dávid állt oda, aki magabiztosan értékesítette a rögzített helyzetet.

 

 

A DAC egyenlítő találatára a második félidőig kellett várni, amikor az 53. percben Ramirez egalizált büntetőből. A 76. percben ismét előnyhöz jutott a Slovan, Bajrics volt eredményes, majd a végjátékban, a 88. percben Ramirez megszerezte a saját maga és a csapata második gólját, ezzel beállítva a 2-2-es végeredményt.

Így a DAC már 49 pontos a tabellán, négy pont az előnye a harmadik Zsolnával szemben, míg a Slovan 62 ponttal az első. A következő körben is hazai környezetben lép majd pályára a Dunaszerdahely, a hatodik pozícióba lévő Trencsén látja vendégül.

 

 

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY – ŠK SLOVAN POZSONY 2:2 (0:1) 
Fortuna Liga, rájátszás, 4. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2021.04.11., 16:00
Játékvezetők: Očenáš – Bednár, Poláček
Nézőszám: nézők nélkül
Góllövők: 53. Ramirez (11m), 88. Ramirez, ill. 7. Holman (11m), 77. Bajrić
Sárga lap: 6. Jedlička, 60. Nebyla, ill. 68. Holman
DAC: Jedlička – Sommer, Kružliak (K), Beskorovainyi, Davis – Blackman, Christie-Davies (46. Taiwo), Nebyla (83. Nicolaescu), Andzouana (68. Divković) – Balić (78. Schäfer), Ramirez 
Slovan: Ružinský – Medveděv, Bajrić, Bozhikov (K), Pauschek – Čavrić (72. Daniel), De Kamps, Nono, Moha – Holman (72. Strelec), Henty (84. Abena)

FRISSÍTÉS:

HÉTFŐ, 10.53:

Dunaszerdahely-Slovan: Storck keményen kritizált – reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hiába küzdöttek tíz emberrel a miskolciak, a gólkirályjelölt is remekelt.

DVTK-PAKS 1-4 (0-2)

Annak a reményében lépett pályára vasárnap délután hazai pályáján a sereghajtó DVTK, hogy amennyiben legyőzik a Paksot, egy fokkal közelebb kerülhetnek a hőn áhított cél, azaz a kiesés elkerülése felé. Ennek ellenére az akár a bajnoki 3. helyre is esélyes tolnaiak már a 9. percben összetörték ezeket a reményeket, hisz Zivulic lerántotta Hahnt a tizenhatoson belül, ezért piros lapot kapott, a büntetőt pedig a sértett magabiztosan értékesítette – hogy néhány perccel később megduplázza csapata előnyét. A második félidőben tíz emberrel is igyekezett küzdeni a DVTK, helyzetekig jutottak, Molnár révén gólt is szereztek, ám Sajbán és Szakály is betalált, így a vége 4-1-es paksi kiütés lett – a DVTK-nak egyre nehezebb a helyzete, és lassan már-már csodára lenne szükségük, hogy az NB I-ben maradjanak, a Paks ellenben 4. a tabellán, négy pontra a 3. MOL Fehérvár FC-től.
 

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A 9. PERC

Zivulic kiállítása, majd Hahn tizenegyesgólja dupla, egyben meccset eldöntő büntetést jelentett a DVTK-nak.

A MECCS FŐSZERPLŐJE: HAHN JÁNOS

A gólkirályjelölt lendületesen futballozott, két gólt szerzett, ami lehetett volna több is – 18 találatával így is fölényesen vezeti az NB I góllövőlistáját. Érhet a válogatott meghívó?

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

9. perc: Bognár kínálta meg Malenicát a tizenhatos sarkától, a kapus csak kiöklözni tudta a labdát, amire Hahn sprintelt. A csatárt Zivulic lerántotta, a játékvezető büntetőt ítélet, valamint piros lapot adott a hazai játékosnak. A büntetőt Hahn magabiztosan értékesítette. 0-1

16. perc: Bognár pörgette a leshatárról induló Hahn elé a labdát, aki 15 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 0-2

68. perc: Nagy lövése megpattant Milovicon, Malenica bravúrral kitolta oldalra, de éppen Sajbánhoz, aki a hálóba sodorta a labdát. 0-3

86. perc: Iszlai passzát Molnár átvette, majd higgadtan Hegedüs lába között 14 méterről a hálóba lőtt. 1-3

87. perc: A középkezdés után szinte egyből jött a válasz, Szakály 16 méterről tekert jobbal a bal felsőbe. 1-4

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A DVTK a Budafokhoz látogat, a Paks a ZTE-t fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

DVTK-Paks 1-4 (0-2)

DVTK: Malenica – Polgár, Milovic, Soldo – Márkvárt (Molnár G., 76.), Zivulic, Grozav, Max (Iszlai, 76.), Marin (Roshi, 76.) – Grgic (Shestakov, 84.), Drazic (Vanacek, 84.)
Paks: Hegedüs – Lorentz, Lenzsér, Tamás (Osváth, 46.) – Balogh B. (Szakály D., 81.), Bognár, Bertus, Szabó – Sajbán (Papp K., 69.), Hahn (Ádám, 69.), Haraszti (Nagy R., 57.)

gólszerzők: Molnár G. 86., ill. Hahn 10., 16. – az elsőt 11-esből, Sajbán 68., Szakály 87.
piros lap: Zivulic 10.
sárga lap: Soldo 4., Milovic 61., Marin 63., Grgic 69., Drazic 69.

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC