nb1.hu

Nagy a csalódottság, de hamar vigasztalódnának.

Mint ismeretes, a MOL Fehérvár csapata 1-0-ra elveszítette az NB I hétvégi szakmai csúcsrangadóját a Ferencváros otthonában, így hatpontos hátrányba került a tabellán a zöld-fehérekhez képest – ha hozzávesszük azt, hogy a fővárosiak kettővel kevesebb mérkőzést játszottak a fehérváriaknál, nagyon nehéz helyzetben vannak a bajnoki címet illetően.

Csüggedésre nincs idő a csapatnál, hisz a Szegeden lejátszott 0-0-s döntetlent követően szerdán jön a visszavágó a Magyar Kupában az Újpest ellen. Erről is nyilatkozott a klub honlapjának Stopira. "Eltelt már egy kis idő a Ferencváros elleni vesztes rangadó óta, de még mindig nagyon csalódottak vagyunk mindannyian. Nyerni akartunk szombat este, sajnos nem sikerült" – mondta a 31 éves hátvéd.

Újpest-Vidi: bajnoki címet befolyásolhat a 2. félidő? – HELYSZÍNI RIPORT – NB1.hu

 

"Nehéz lesz, de most már túl kell lépnünk azon a meccsen, hiszen máris itt van a következő komoly megmérettetés. Szerda este az Újpestet látjuk vendégül a kupában. Idegenben 0-0-s eredményt értünk el, de biztos vagyok benne, hogy rendkívül nehéz dolgunk lesz a második mérkőzésen. Hozzánk hasonlóan az Újpest is kikapott a legutóbbi fordulóban, úgyhogy valószínűleg ők is egy kupasikerrel vigasztalódnának. Számunkra is csak a győzelem és a továbbjutás az, ami elfogadható, ezért pedig mindent meg is teszünk szerda este. Bízom benne, hogy szurkolóink ezúttal is mellénk állnak, és akárcsak szombat este a Ferencváros otthonában, úgy a MOL Aréna Sóstóban is végig biztatnak bennünket" – fogalmazott.

„Hajrá, Szeged!" – szurkolói képek az Újpest-Vidiről – NB1.hu

 

A visszavágó szerdán 17 óra 30 perckor kezdődik a MOL Aréna Sóstóban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kódok a játékosállományokban.

Sok helyi örömére, Virágh Ferenc kapta meg a Tiszakécske vezetőségétől a lehetőséget bizonyításra a szakvezetői posztot a télen. Kezdésnek nem volt könnyű dolga a tavaszi rajton a szakembernek, mert csapata rögtön az élvonalbeli álmokat szövögető ETO ellen játszott, 2-0-ra győztek a győriek. Utána is otthon lépett pályára a Kécske, a Kazincbarcikát fogadta, de hiába ment 2-0-ra, a vendégek a meccs hajrájában kiegyenlítettek, méghozzá úgy, hogy a 2-2-t jelentő gólt a ráadás végén szerezték a vendégek.
 
A Tiszakécske a Vasas ellen is megszerezte a vezetést, szervezett, kulturált futballt bemutatva, ébresztőt is követelt a hazai publikum az övéitől az első negyvenöt percben, nem is egyszer.
 
Aztán fordulás után Feczesin lőtt három gólt, így 3-1-re diadalmaskodtak az angyalföldiek. A Tiszakécske így eléggé meleg helyzetbe került, mert már csak 2 ponttal előzi meg a tabellán a még kieső helyen álló Haladást.
 
 

Vasas FC – Duna Aszfalt TLC | Merkantil Bank NB2 | 24.forduló | ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

Uploaded by None on 2020-02-16.

 
Virágh Ferenccel a Vasas elleni zakó után beszélgettünk.
 
„Az egyenlítést eredményező, tizenegyes előtti szituációt mindenképpen vissza kell majd néznem. Viszont ki kell jelentenem, hogy le a kalappal a csapatom előtt, mert végig küzdöttek. Amikor hátrányba kerültünk is voltak helyzeteink, volt három-négy olyan szituáció, hogy akár vissza is jöhettünk volna a meccsbe. Sajnos nem tudtuk berúgni a lehetőségeinket, a Vasasban meg több olyan futballista is van, akik bármikor képesek eldönteni egy-egy mérkőzést. Most is ez történt, gratulálok a nekik!”
 
Fölöttébb reális és sportszerű nyilatkozattal kezdett tehát a Tiszakécske szakvezetője, akinek felvetettük, hogy valóban teljesen kulturált focit játszott a csapata. Viszont nem hagyhattuk szó nélkül, hogy ismét a végén maradtak alul. Fizikai, mentális vagy vélt játékvezetői tévedések az okai a jelenségnek – tudakoltuk a szakembertől.
 
„Mindegyik. Múlt héten kétgólos előnyünknél kaptunk egy gólt, ami elkerülhető lett volna, az, hogy most tizenegyes volt vagy nem, abból a szempontból mindegy, hogy mivel értékesítve lett, mentálisan megtörte a csapatomat, a Vasast meg nagyon feldobta. De vissza kell néznem a szituációt. A Kazincbarcika is nagyon belelkesült a múlt héten, amint szépített. Az angyalföldiek első találata után kijött az a különbség, ami tulajdonképpen a két játékosállományban kódolva van.”
 
 

Vasas: lifttel vagy lépcsőn kell továbbmenni?

Kétszer is megnevettettük Bene Ferencet, akinek nem lett több haja. Jó 30 perce gyűrte már egymást a sokkal esélyesebb Vasas és a bennmaradásért küzdő Tiszakécske az Illovszky Rudolf Stadionban, amikor az angyalföldi ultrák rázendítettek az általában a játékosok és a szakmai stábok lelkibe jó mélyen és tüskésen, szúrósan belehatoló, de inkább belemaró rigmusra.

 
Hiába volt tehát a kulturált, szervezett foci a meccs nagy részében, a Tiszakécske eléggé nehéz helyzetbe került. Vajon mit hozhat a folytatás?
 
„Azt tudom mondani a srácoknak, hogy büszke vagyok rájuk. Ezzel a teljesítménnyel bárki ellen fel tudjuk venni a kesztyűt. Nyilván nem az MTK-t és az élcsapatokat kell megvernünk, de bátran állíthatom, ilyen teljesítménnyel elkerüljük a kiesést.”
 
A Tiszakécskének folytatódik a kemény sorozata, fogadja a Szparit, megy az MTK-hoz, utána otthon nyernie kell a Vác ellen, mert a következő játéknapon a Budafok vendége lesz, hogy azután Szombathelyen kiemelt rangadó várjon rá.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Indul az egyenes kieséses szakasz.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Liverpool (angol) (Tv: M4 Sport)
21.00: Borussia Dortmund (német)–PSG (francia) (Tv: Spíler2)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szóba kerültek az Újpesttel szembeni obszcén rigmusok is.

Ezúttal Hamberger Ádám, az FTC szervezett szurkolói csoportjainak vezére nyilatkozott a 9.Tv Fradi-szív című műsorának. Az nb1.hu-nak eljuttatott interjú legérdekesebb részeiből idézünk.

"Jelenleg teljesen korrekt és jó a viszonyunk a klubvezetéssel. Hála Istennek, tudtunk húzni egy vonalat, és mindkét oldal félre tudta tenni a múltbéli vélt és valós sérelmeit. Rájöttünk arra, hogy egy hajóban evezünk, egy irányba kell menni. Úgy építhetünk ugyanis egy igazán erős Ferencvárost, hogyha nem egymással harcolunk, hanem együtt megyünk a cél irányába" – mondta Hamberger.

Interjú a Fradi Tábor vezetőjével – a legjobbak akarnak lenni! – NB1.hu

Forrás: A legtöbben örülnek a visszatérésüknek, de vannak, akik félnek tőlük. Nemcsak a riválisoknál, de a Ferencváros más szurkolói csoportjainál is. Éppen ezért kérdeztük meg a klub és a szurkolók mai sajtótájékoztatóján, hogyan viszonyul majd a Fradi Tábor a többi FTC-csoporthoz és oldalhoz, de Hamberger Ádám, az ultrák vezetője megnyugtatott mindenkit: a Ferencváros számít csak, ezért összefognak mindenkivel.

Kubatov Gáborról is szó esett, évértékelőjében az elnök ugyanis hangsúlyozta, szeretné száműzni az újpestiekkel kapcsolatos obszcén rigmust a stadionból.

"Vannak a futballnak olyan velejárói, melyek örök darabok. Lehet ezeket véleményezni mindenféle oldalról, beszélgetni róla, hogy belefér-e, vagy nem. A futball az futball…" – fogalmazott, majd műsorvezetői kérdésre hozzátette: úgy gondolja, belefér az ilyen.

 

"A bajnoki címhez vezető úton, és az ünneplés során teljesen egymásra találtunk a csapattal, ezt csak tetőzte az Európa-liga szereplés. Abszolút jó a viszony velük, úgy érzem, hogy ők is nagyra becsülik a tábort. Értékelik, hogy rengeteg ember jár ki miattuk is hétről hétre a mérkőzésre, és szurkol nekik. Mindezt úgy gondolom, hogy a játékukkal meg is hálálják."

Végül Szerhij Rebrovról is említést tett. "Azt gondolom, hogy összességében jó a megítélése. Volt időszak, amikor megosztó személyiség volt köztünk, de a többség akkor is inkább felé hajlott. A tavalyi év végére pedig már nem volt kérdés, hogy a munkája mennyire eredményes, vagy sem. Most, hogy mondod tényleg nem jött még ki hozzánk soha, viszont személyesen már találkoztunk vele többször és beszéltünk is. Említette, hogy elismeri a munkánkat, és megköszönte, hogy ilyen nagy mellszélességgel állunk a csapat mögött. Sokszor az eredmény ellenére is: például a Zágráb elleni vereség során is biztattuk őket.

"Jussunk be egy BL-csoportkörbe, és akkor zúgni fog majd a Rebrov!" – zárta szavait.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagy dolgokat szeretne elérni tavasszal.

Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa a Kicker című szaklapnak azt mondta, a német bajnoki címért folytatott harcban szerinte még minden lehetséges. A lipcsei csapat a Bundesligában jelenleg egy ponttal van lemaradva a címvédő és éllovas Bayern Münchentől, akikkel nemrég 0-0-s döntetlent játszottak – más kérdés, hogy mindehhez a Magyar Aranylabdás kapus fantasztikus teljesítménye is kellett.

"A téli szünet óta túl kevés pontot gyűjtöttünk, újra rá kell találnunk a helyes útra. De amíg elérhető a bajnoki cím, addig harcolunk érte" – fogalmazott a magyar válogatott hálóőr, hozzátéve, hogy májusban 30 éves lesz, szeretne még valamit nyerni, és trófeákat gyűjteni.

Gulácsit müncheni kollégája, riválisa, Manuel Neuer teljesítményéről is kérdezték. Nem véletlen, hisz az utóbbi években többször jobb statisztikákat produkált Neuernél, sőt, volt a Bundesliga legjobbja is, épp nagy riválisát felülmúlva. "Hogy ő vajon minden idők legjobbja, azt nehéz megmondani. De számomra mindenképpen az elmúlt évtized legjobbja. Új szintre emelte a kapusjátékot. Együtt játszik a társaival, egyedülálló, ahogy a védelem mögött védi a területet" – mondta Gulácsi, akit tavaly és tavalyelőtt is az év labdarúgójának választottak Magyarországon.

Gulácsi csapattársa, Willi Orbán még mindig sérüléssel bajlódik, ami miatt várhatóan lemarad a március végi Eb-s pótselejtező(k)ről is.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kétszer is megnevettettük Bene Ferencet, akinek nem lett több haja.

„Ébresztő!”
 
Jó 30 perce gyűrte már egymást a sokkal esélyesebb Vasas és a bennmaradásért küzdő Tiszakécske az Illovszky Rudolf Stadionban, amikor az angyalföldi ultrák rázendítettek az általában a játékosok és a szakmai stábok lelkibe jó mélyen és tüskésen, szúrósan belehatoló, de inkább belemaró rigmusra.
 
Egyébként teljes joggal tettek így!
 
A Tiszakécske vezetett ekkor 1-0-ra, nem is akármilyen átlövés után, a Vasas meg görcsös volt és nem találta a ritmust. Az ultrák, és egyébként a többiek is, a csapatuk iránt érzett féltés/szerelemtől vezérelve meg most is olyat kiáltottak, mint mindig. Azt, amit a szívük diktált.
 
És ez még akkor is így volt, amikor a két csapat játékosai az öltözőbe bandukoltak az első félidő végeztével. Az angyalföldi fejek le voltak horgasztva, a tiszakécskei tekintetek egyenesek és büszkék voltak, a közönség meg ébresztőt követelt. Akkor már gyakorlatilag tényleg az egész stadion.
 
És ezt követelhette a játékosaitól Bene Ferenc is az öltözőben a második félidő előtt. Az a Bene Ferenc, aki a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elismerte honlapunknak, hogy bizony a szurkolóknak igazuk volt.
 
 
 
De addig és utána is mondott még mást is.
 
„Mondhatnám azt is, hogy nem lett több hajam ettől a meccstől. Ilyen a futball, mert hosszú út vezet ahhoz az állapothoz, hogy nyerjünk is és még közönségszórakoztató játékunk is legyen. Ettől még odébb vagyunk. Az első félidő sem volt véletlen. Sokkal több futóteljesítményt kell belevinnünk a játékunkba, sokkal magasabb fordulatszámon kell pörögnünk. Tudni kell, hogy nagyszerűen, szervezetten védekezett az ellenfél, beállt tíz emberrel, de ez nem újdonság a számunkra. Nyilván nem érdemtelenül, de találtak egy gólt, ami nagyszerű átlövés volt. Ilyen van a futballban, hogy dominálsz, de nem tudsz komoly helyzetet kialakítani, illetve, amikor sikerül, nem találsz kaput. És akkor az ellenfél egy hatalmas lövésből gólt szerez. A szünetben elhangzottak bizonyos dolgok, de ez maradjon a csapat és az én titkom. Úgy gondolom, nagyszerűen reagáltak és egy egész más minőségű csapat ment ki a pályára a folytatásban. Ott már helyenként közönségszórakoztató játékot nyújtottunk, de továbbra azt vallom, kell, hogy mindenki kimozduljon a komfortzónájából. Az, amit az első félidőben beletettünk munkát, kevés volt, viszont a másodikban nagyszerű csapategységet mutattunk. Az akkor bemutatott teljesítményükre büszkék lehetnek. Ez biztató lehet a jövőre nézve. Megfutották a játékosaim azokat a sávokat, amiket az elsőben nem. Sokkal komolyabb futómennyiséget tettek le az asztalra, magasabb ritmusban játszottunk. Három-egynél még szerettünk volna kontrákból gólt szerezni, ez nem sikerült, a saját kapunkat viszont lezártuk. Nem forgott veszélyben a győzelmünk.”
 
Benéről tudni kell, hogy nagyon jó kommunikátor, könyvet is írt a labdarúgásról. Olyan könyvet, ami döntően befolyásolta a Vasas tulajdonosi körét, amikor edzőt választottak a télen. Fel is vetettük a vezetőedzőnek, hogy azért nyilatkozott olyan részletesen egyből, amikor fel lett kérve, hogy értékelje a meccset, hogy megússza a kérdéseket.
 
Bene válaszként felnevetett, majd ezt mondta: „A szakmátokba nem tudok beleszólni.”
 
 

Vasas FC – Duna Aszfalt TLC | Merkantil Bank NB2 | 24.forduló | ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

Uploaded by None on 2020-02-16.

 
Ezért folytattuk mondatunkat és felvetettük neki, hogy az Ajka után a Tiszakécskét is a második félidőben verték meg, ezért adta magát a kérdés. Nekiszegeztük, hogy erőnlétileg hol tart az újjáformálódó csapata.
 
„Ha azt vesszük, hogy a második félidőben lett meg a két mérkőzés, akkor divatos lenne azt mondanom, hogy nagyon jól haladunk. De nem lehet különválasztani a dolgokat, mert a mérkőzéseknek hullámaik vannak, komplexen kell nézni az eseményeket. Ajkán látványosan feljavultunk az utolsó negyedórára, a Tiszakécske ellen a második félidő eleje és közepe volt nagyszerű. A végére mondhatjuk, hogy visszaestünk, de ezt nem lehet kizárólag erőnlétre levetíteni. A csapat nagyon jól működött a második félidőben és nagyon nem az elsőben. A futball nem huszonöt százalék erőnlét, huszonöt százalék taktika és még hozzá a mentális szint, hanem ezeket komplexen kell látni. Ajkán is voltak jó periódusaink, most egyértelműen hatalmas különbség volt a két félidei játékunk között. Ha tízemeletes házat építünk, akkor most a közepén járunk, de ez nem jelenti azt, hogy a közepe nem egy nagyon erős vár.
 
„Lifttel vagy gyalog kell továbbmenni?” – kérdeztük a szakembertől, aki ismét felnevetett. Majd megkérdeztük, van-e nyomás a csapatán.
 
„A nyomást mi okozzuk az előttünk állókra, rajtunk nincsen. Mindenki tisztában van azzal, hogy olyan hosszú távú terveink vannak, hogy a Vasas koncepcióra vagy vonatra érdemes ráülni és ezt a játékosok is érzik. Hat és fél hete dolgozunk együtt a csapattal, így természetes, hogy nem lesz egyből minden tökéletes.”
 
Benének, aki édesapja és maga miatt is ezer szállal kötődik az Újpesthez, jeleztük, hogy bőven voltak lila-fehér fanatikusok a mérkőzésen. És ez nagyon, de nagyon jól esett neki.
 
 
 
„Hátborzongatóan jó érzés. Nyilván ez nem csak nekem szól, hanem azoknak a játékosainknak is, akik szintén kötődnek az Újpesthez. És azt sem szabad elfelejteni, hogy az Újpest és a Vasas szurkolótábora legendásan jóban van egymással, aminek kifejezetten örülök. Gyerekként a Vasasban fociztam, mindig is kötődtem a klubhoz érzelmileg, de a szívem az Újpesté!”
 
Az újjáalakuló Vasas az örök újpesti Feczesin Róbertnek is rengeteget köszönhet, hiszen mesterhármast vágott a 3-1-re megnyert mérkőzésen.
 
Az új tulajdonosi körrel, új stábbal, új játékosokkal rendelkező csapatnak az első sikere volt a legendás Illovszky Rudolfról elnevezett stadionban.
 
A második félidei Vasast látva kijelenthetjük, hogy az első, de nem az utolsó!
 
FRISSÍTVE: 18.49

Elkerülik a kiesést – beszélgetés a Tiszakécske szakvezetőjével

Kódok a játékosállományokban. Sok helyi örömére, Virágh Ferenc kapta meg a Tiszakécske vezetőségétől a lehetőséget bizonyításra a szakvezetői posztot a télen. Kezdésnek nem volt könnyű dolga a tavaszi rajton a szakembernek, mert csapata rögtön az élvonalbeli álmokat szövögető ETO ellen játszott, 2-0-ra győztek a győriek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megfordult a Honvédnál és a Vasasnál is.

 

A Kozármisleny közleménye:

 

"Gere Zoltán ősszel még a THSE-Szabadkikötő csapatában szerepelt, ahol 17 NB III-as bajnoki mérkőzésen 4 gólt szerzett. Az 1997-es születésű labdarúgó megfordult a Bp. Honvéd, a Vasas és az Újpest utánpótlás csapataiban is, az első osztályú utánpótlás bajnokságokban pallérozódott.


Az Újpest NB I-es felnőtt csapatában ugyan pályára nem lépett, de több alkalommal is a kispadon ült élvonalbli bajnoki mérkőzésen, ez mellett a Magyar Kupában lehetőséget kapott a lila-fehéreknél. Fiatal kora ellenére már 102 NB III-as mérkőzésen szerepelt, ahol 17-szer talált be az ellenfelek kapujába.


A 2019. augusztus 4-én, illetve november 24-én megrendezett THSE-Szabadkikötő elleni mérkőzéseken ellenfelünk egyik legjobbja volt, amely felkeltette szakmai stábunk érdeklődését is. A kapcsolatfelvétel után a téli időszakban egyezség született a felek közt és mondhatjuk, egy remek támadó szellemű labdarúgót igazoltunk, aki az eddig lejátszott edzőmérkőzéseken is megmutatta, hogy lehet rá számítani és mindenképpen erőssége lehet az NB III 6. helyén telelő HR-Rent Kozármislenynek.


"Még az őszi egymás elleni mérkőzésünk után keresett meg Pókos Csaba, utána többször is beszéltünk és tetszett, amit felvázolt. Télen több lehetőségem is volt, de úgy éreztem, hogy itt fogok tudni a legnagyobbat előrelépni. Jobb oldali szélső támadó, szélső középpályás pozícióban érzem magam a legjobban. Bízom a csapat és a saját magam sikeres tavaszi szereplésében" – mondta.


Sok sikert kívánunk Zoltánnak Kozármislenyben!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos közlemény.

A Mezőkövesd rövid bejelentése Cseri Tamásról:

"Továbbra is Mezőkövesden marad a rutinos középpályás. A Kisvárdáról 2017 nyarán igazolt labdarúgó szerződésének meghosszabbításáról a közelmúltban született döntés. Cseri Tamás eddig 12 bajnoki találatot szerzett sárga-kék színekben.

További sok sikert a Mezőkövesd Zsóry FC-ben!"

A Fradi talán legnehezebb meccse jön, rangadó a Hidegkutiban – ELŐZETES – NB1.hu

 

Mint ismeretes, a 32 éves játékos a dobogón álló csapat egyik legjobbja. Ebben a szezonban 4 gólt szerzett, a 12 találathoz pedig 83 mérkőzésre volt szüksége Mezőkövesden. Előtte Kisvárdán, Gyirmóton, a BKV Előrénél, Pécsett, Győrben és Mosonmagyaróváron játszott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Emelkedik a bajnokság rangja.

Az MLSZ nb1.hu-nak küldött közleménye:

"Új névszponzor támogatja Magyarország legjobb női csapatainak bajnokságát. A nyolc egyesület versengését a Jet-Sol Kft. után a SimplePay online fizetési rendszer és a Simple applikáció fejlesztője és üzemeltetője, az OTP Mobil Kft. karolta fel. Az NB I-es magyar bajnokság a 2019-2020-as tavaszi szezontól a Simple Női Liga nevet viseli.

 

Az 1983-1984-es évadban indult bajnokság első győztese a Renova volt, jelenlegi címvédője pedig a most is a tabella élén álló FTC-Telekom. A március 14-én rajtoló tavaszi felvonás sok izgalmat ígér, hiszen mindhárom dobogós csapat (tehát a Fradi, az MKT és a DVTK) egyaránt 28 ponttal áll. Az eddigi 12 forduló legtöbb gólját, szám szerint 17-et Vágó Fanni, a Fradi játékosa szerezte.

A Simple Női Ligában versenyez még a szombathelyi Haladás-Viktória FC, a hazai mérkőzéseit Üllőn játszó ASTRA-ALEF HFC, az ETO FC Győr, a Szentmihály Szeged-Fitsport és a fővárosi Kelen SC.

A Fradi talán legnehezebb meccse jön, rangadó a Hidegkutiban – ELŐZETES – NB1.hu

 

Az OTP Mobil ügyvezető igazgatója, Benyó Péter a támogatással kapcsolatban elmondta:

– Örömmel tölt el minket, hogy az elkövetkező szezonban hazánk legjobb női focistáit támogathatjuk abban, hogy minél eredményesebbek lehessenek a felkészülés időszakában és a pályán egyaránt. Az elmúlt években látványos fejlődésnek lehettek szemtanúi a sportág rajongói, és úgy gondolom, hogy 2020 átütő év lehet az eredmények szempontjából is. Ezért még izgatottabban várjuk, hogy immár a Simple nevét viselő Női Liga pályára álljon.

Török Gábor, az MLSZ elnökségének tagja és női bizottságának elnöke úgy fogalmazott:

– A bajnokság rangját emeli az a tény, hogy egy széles körben ismert márka állt mellé.  Az elmúlt években a női labdarúgás jelentős fejlődésen ment keresztül, egyre nagyobb figyelmet kap, a Simple szerepvállalása is erre bizonyíték."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem köntörfalazott az edző.

„Tisztes helytállás volt a cél, azt nem gondoltam volna, hogy nyerni tudunk” – mondta el Zimonyi Dávid, a Lipót Pékség SE labdarúgója a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában a múlt szerdai Magyar Kupa-nyolcaddöntő kapcsán, amelyen az NB III-as szigetközi csapat 3-1-re nyert az NB I-es Zalaegerszeg ellen.
 
„Nem vagyunk profi csapat, a játékosaink 90 százaléka főállásban dolgozik” – nyilatkozta Varga Péter, az NB III-as Lipót Pékség SE vezetőedzője, aki példaként említette, hogy öten is csapatuk névadójánál, a Lipóti Pékségnél vállalnak munkát.  A szakvezető azt is elmondta, hogy a Lipót focicsapatát a labdabirtokláson alapuló támadójáték jellemzi, és szerinte ez lehetett a siker kulcsa a ZTE ellen is, akárcsak korábban a másodosztályú Gyirmót ellen, szintén a Magyar Kupában. „Nagy volt az ünneplés és az öröm, de már készülünk a szerdai zalaegerszegi visszavágóra” – tette hozzá Zimonyi Dávid, a Lipót Pékség SE labdarúgója, aki tavaly 65 góllal lett gólkirály a Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban.
 

Magyar Kupa: a lipóti csoda nyomában – elemzés – NB1.hu

A Magyar Kupa szerdai játéknapjának legnagyobb meglepetését a harmadosztályban érdekelt Lipót Pékség együttese szolgáltatta. A gárda a Zalaegerszeget fogadta, és 3-1-es győzelmet aratott Varga Péter legénysége. A hazaiak már a hetedik percben megszerezték a vezetést, bár ehhez Szemerédi nagy hibája is kellett. A második félidőben Csete duplázta meg az előnyt.

A Lipót focicsapata nyolc évnyi megye I-es szereplés után tavaly jutott vissza az NB III-ba, ahol jelenleg a Nyugati csoport 3. helyén áll. Varga Péter edző szerint a jó szereplés annak is köszönhető, hogy a csapat támogatója, a Lipóti Pékség tulajdonosa, a polgármester Tóth Péter teljes vállszélességel mögöttük áll. „A csapat meg akarja mutatni önmagát, minél látványosabb játékra törekszünk, Zalaegerszegre sem védekezni megyünk, nyerni szeretnék, hogy továbbjussunk” – mondta az NB II-es álmokkal is kacérkodó Varga Péter vezetőedző a DIGI Sport napindító műsorában.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ketten elbúcsúztak a csapattól.

Egyre nehezebb helyzetben van a Kaposvár. Az újonc az utolsó helyen áll az NB I táblázatán, a Rákóczi az előző fordulóban a Honvédtól szenvedett 1-0-s vereséget hazai környezetben. A kaposváriakat jelenleg 13 pont választja el a 10. pozícióban lévő Pakstól, a különbség eltüntetésére 12 meccsük maradt a Somogy megyeieknek. 

A klubnál egyébként az átigazolási időszak hajrája nem telt unalmasan. A csapathoz Bévárdi Zsombor és Pintér Ádám személyében két Loki-játékos érkezett. Bévárdi az ősszel a Loki második csapatában szerepelt, három gólt szerzett a harmadosztályban. A 18 esztendős Pintér 4 NB I-es meccsen tehette le a névjegyét a mostani idényben. 

Nem csak érkezőkről számolt be a Kaposvár: Zsiga Ervin és Beliczky Gergő is búcsút intett az egyletnek. Beliczky távozását egyébként az nb1.hu már pénteken előrevetítette:

Kaposvár: utolsó pillanatban távozik a csatár – NB1.hu

Eddig 72 NB I-es mérkőzésen 7 gólt rúgott Beliczky Gergő, aki az elmúlt fél évben a Kaposvár játékosa volt. A Rákócziban az ősszel 13 mérkőzésen lépett pályára, 9-szer volt kezdő, összesen 881 percen át bizonyíthatta képességeit. Utóbbi kitétel azért is fontos, mert váratlanul, közös megegyezéssel szerződést bontott a támadóval a klubvezetés.

Íme a Rákóczi közleménye a keretben történő változásokról:

"A téli átigazolási időszak utolsó napján két labdarúgó, Bévárdi Zsombor és Pintér Ádám csatlakozott együttesünk keretéhez, míg Beliczky Gergő és Zsiga Ervin távozott.

Bévárdi Zsombor szülővárosában, Siófokok kezdett el futballozni, majd Székesfehérváron és Felcsúton folytatta ifjúsági pályafutását. Utóbbi csapattal a 2016-os Puskás-Suzuki Kupán ezüstérmet szerzett, s a rangos utánpótlás-torna gólkirálya lett. Felnőtt karrierjének első állomása a Videoton második csapata volt, majd a 2017/2018-as szezonban kölcsönjátékosként visszatért szülővárosába, ahol 31 alkalommal húzta magára az NB II.-es BFC Siófok mezét. A következő szezont, ugyancsak kölcsönben a Vasasban töltötte, majd 2019 nyarán 3+1 éves szerződést kötött vele a Debreceni VSC, ahol jobbára az NB III-ban szereplő második csapatnál kapott lehetőséget. A jelenleg 21 éves csatár korábban az U16-os, az U17-es, az U18-as és az U19-es válogatottba is rendszeresen kapott meghívót. A legjobb teljesítményt utóbbiban nyújtotta, hiszen tizenegy mérkőzésen nyolc gólt szerzett.

Pintér Ádám szintén a Debreceni VSC együttesétől érkezett csapatunkhoz. A még csak 18 esztendős középpályás Szolnokon kezdte, majd Debrecenben folytatta utánpótlás-karrierjét. A Cívis városi együttest 2019. tavaszán között vele profi szerződést. A fiatal labdarúgó már az Európa-ligában is bemutatkozott az első csapatban, a Torino otthonában rendezett selejtezőn, csereként kapott lehetőséget. A Magyar Kupában többször is szóhoz jutott, sőt az Ajka elleni, 3-2-re megnyert idegenbeli összecsapáson győztes gólt szerzett. Ezt a szezont az NB II.-es Balmazújváros együttesénél kezdte, de a csapat kizárását követően visszatért Debrecenbe, ahol az első csapatban négy, míg a másodikban hét alkalommal lépett pályára bajnokin.

Külföldre igazolt a kaposvári légiós – NB1.hu

A Kaposvár novemberben csapott le Vanja Markovicsra. A 25 éves szerb futballista a Mezőkövesd elleni mérkőzésen 25 percet kapott a bizonyításra, de több NB I-es találkozón nem jutott szóhoz. Az élvonalbeli fellépéseinek a száma (egy ideig) biztosan nem növekszik, hiszen az újonc januárban jelentette be, hogy a légiós távozik a csapattól.

Az érkezők mellett ketten távoztak csapatunktól. Beliczky Gergő 2018 nyarán csatlakozott az akkor még másodosztályú csapatunkhoz. A támadó rögtön beverekedte magát a kezdőbe, ahonnét kirobbanthatatlan volt, hiszen remek teljesítményt nyújtott, 36 mérkőzésen lépett pályára, s ezeken tizenkét gólt szerzett, elévülhetetlen érdemei vannak a feljutásban. Az elmúlt fél szezonban viszont már kevesebb játéklehetőséget kapott.

Zsiga Ervin szintén 2018 nyarán érkezett együttesünkhöz az NB I-ből kieső Balmazújvárostól. A támadó számára jól indult a kaposvári időszak, hiszen folyamatosan játéklehetőséget kapott és gyorsaságával rendszeresen lendített a csapat támadójátékán. A Vasas elleni hazai bajnokin azonban súlyos térdsérülést szenvedett, aminek következtében hónapokra kidőlt. A másodosztályú szezon végén már újra pályára léphetett, majd az első osztályba is csapatunkkal tartott, ahol azonban öt bajnokin jutott szóhoz.

Mindkét játékosnak további sikeres pályafutást kívánunk!"
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Békéscsaba vezetőedzője taktikai meglepetést okozott.

Nem lehet mindig nyerni!
 
A kijelentés igaz a bajnokság toronymagas esélyesére, az MTK-ra is, mely gárda a tavasszal először veszített pontokat, méghozzá a Békéscsaba ellen tegnap a Hidegkutiban, a találkozónak 1-1 lett a végeredménye.
 
Pánikra semmi ok, ha a tabellára pillantanak a kék-fehérek újra élvonalról és Magyar Kupa-győzelemről álmodozó hívei, hiszen a csapat előnye még mindig 6 pont a második Budafok, és ami a fontosabb, 13 a 3., már nem feljutó helyen álló Siófok és 15 a 4. helyre feljött Vasas előtt.
 
Michael Boris vezetőedző azonban figyelmeztetett, mert meglátása szerint eléggé gyengén játszott a csapata az első félidőben. Mint mondta, a Békéscsaba változtatott a játékrendszerén, 5 védővel állt fel, de ez alapból nem kellett volna, hogy gondot okozzon a játékosainak.
 
 
 
Mint hozzátette, nem találták a pozíciókat, eladták a labdákat, majd gólt kaptak. A Békéscsaba játékosait megdicsérte, hogy ügyesek és gyorsak voltak.
 
A pontok elvesztése mellett azonban még egy jelenség miatt voltak szomorúak és egyébként felháborodottak is a kék-fehérek hívei. Gedeon, a klub kabalaállata ugyanis ismét a lelátóra lett száműzve a szurkolótábor elől, ugyanúgy, mint a Dunaújváros elleni, 3-0-s Magyar Kupa nyolcaddöntőjének az odavágóján aratott siker közben.
 
 

Döbbenet: biztonságiak kísérték a lelátóra Gedeont, az MTK kabalaállatát – NB1.hu

Forrás: Simon Zoltán/nb1.hu 2012 novemberében lett bejelentve, hogy Gedeon a liba lett az MTK új kabalaállata. Abban, hogy egy liba lett a befutó, hatalmas fricska is van ám az MTK közösségének a részéről, hiszen Magyarország egyik legfontosabb klubját a házilúd hangja miatt is sokat csúfolták az évtizedek során, és csúfolják most is.

 
Mint az akkori eset után jeleztük, a szabály kimondja, kik tartózkodhatnak a játéktér közvetlen közelében, de ez a szabály nem biztos, hogy jó a kabalaállatok esetében. És az is érdekes, hogy eddig miért lehetett az ultrák előtt Gedeon? Az eddigi MLSZ ellenőrök nem vették észre?
 
 

(null)

(null)

 
Nem lehet mindig nyerni!
 
A megállapítás igaz a Békéscsabára is. A lila-fehérek 0-0-val kezdtek a Vasas vendégeként, majd 2-2-t játszottak otthon Szpari ellen, most meg pontot csentek az éllovas otthonából.
 
Hozzáállás kérdése megítélni a csabaiak eddigi, tavaszi szereplését, ám igazságtalan lenne elhallgatni azt a tényt, hogy mindhárom ellenfelük sokkal, de sokkal nagyobb költségvetésből gazdálkodik.
 
„Kicsit megleptük az MTK-t azzal, hogy „magasan” kezdtük a védekezésünket. Sok labdát szereztünk, ha kicsit jobban sáfárkodunk a lehetőségeinkkel, több gólt is szerezhettünk volna. Reális a döntetlen, amely számunkra bravúros eredmény” – értékelt a lefújás után reálisan Schindler Szabolcs, a csabaiak mestere.
 
A mérkőzés előtt egyébként a hazai fanatikusok megemlékeztek a nemrég elhunyt Wichmann Tamásról, aki kilencszeres kenuvilágbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszer olimpiai második, egyszer olimpiai harmadik helyezett, 37-szeres magyar bajnok.
 
Wichmann sportágának egyik valaha volt legnagyobbika!
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Több ok miatt sem lenne könnyű dolguk.

December 20-án jelent meg az az interjú a Nemzeti Sportban, melyben Christoph Freund, az RB Salzburg sportigazgatója, többek között, a csapat magyar válogatott tehetsége, Szoboszlai Dominik jövőjéről is beszélt. 

„Dominik most a legjobb helyen van Salzburgban, a tavasszal is számítunk rá. Nagyon erős egyéniség, aki az évek során megtanult keményen dolgozni azért, hogy egyre előrébb jusson. Nagy ugrást jelentett neki a mostani esztendő, az első csapat mellett a magyar válogatottban is kezdőjátékossá vált, a személyisége most formálódik, szépen lépeget előre.”

Megszólalt a Salzburg sportigazgatója Szoboszlai jövőjéről – NB1.hu

Részletes interjút adott a Nemzeti Sportnak Christoph Freund, az RB Salzburg sportigazgatója. Ebben beszélt Szoboszlai Dominik jövőjéről, valamint arról az időszakról is (azok után, hogy kijelentette, a csapat legjobbjait értékesíteni kell, hogy a helyükre fiatalok kerüljenek), amikor a kispadra került, „Szoboszlai Dominik is távozhat?

Január 9-én Esterházy Mátyás, az M4 Sport Átigazolás című műsorában elmondta, ugyan biztosat nem lehet kijelenteni Szoboszlai jövőjével kapcsolatban, ugyanakkor a válogatott középpályás a fejlődése szempontjából jó helyen van az osztrák csapatnál, amely ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt.
    
Hozzátette, rengeteg klub érdeklődik a futballista iránt – főként az első számú európai kupasorozatban, illetve a nemzeti csapatban mutatott játéka után -, de fontos, hogy neki és a menedzsmentnek konkrét elképzelése van a karrierjét illetően, és nem szeretne letérni a megkezdett útról. Megjegyezte, amikor a Salzburghoz szerződött, az egy megfontolt döntés volt, és ilyen lesz az is, amikor eljön az ideje a továbblépésnek.

A menedzsere beszélt Szoboszlai jövőjéről – NB1.hu

Szoboszlai Dominik menedzsere szerint a Red Bull Salzburg 19 éves futballistája nem vált klubot a téli átigazolási időszakban (erről egyébként a klub vezetője már december 20-án nyilatkozott). Esterházy Mátyás, az M4 Sport Átigazolás című csütörtöki műsorában elmondta, ugyan biztosat nem lehet kijelenteni, ugyanakkor a válogatott középpályás a fejlődése szempontjából jó helyen van az osztrák csapatnál, amely ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt.


    
Esterházy Mátyás hangsúlyozta, ha Szoboszlai olyan ütemben fejlődik, mint eddig, akkor hamarosan eljöhet a váltás ideje is. Kiemelte, egy új klub keresésében fontos szempont a játéklehetőség, az egyesület filozófiája, az edző személye és az esetleges nemzetközi kupaszereplés is.

A fentieket azért volt érdemes újra feleleveníteni, mert hiába jelentette ki a sportigazgató határozottan, hogy Szoboszlai marad (az osztrák klubnál nem szoktak mellébeszélni), illetve a menedzsere is arra utalt, hogy marad, mert utána is rengeteg olyan hír jelent meg a világsajtóban, így a magyarban is, hogy Szoboszlai ebbe és abba a csapatba igazol.

Szoboszlai viszont még mindig a Salzburg játékosa, az átigazolási időszak meg gyakorlatilag mindenhol lejárt.

Viszont hamarosan (pár hónap múlva), újabb kezdődik, és alighogy véget ért az előző, a Salzburg és a magyar válogatott középpályása ismét téma lett, méghozzá Olaszországban.

Hakan Calhanoglu és Franck Kessié jövője is kérdésessé vált az AC Milannál – írja a footballnews24.it., mely hozzáteszi, az egykor sokkal szebb napokat látott klubnál Szoboszlai Dominik az egyik kiszemelt a távozók pótlására. A cikk leszögezi, a milánói egyletnek nem lesz könnyű dolga, mert Szoboszlai iránt a Juventus és a Lazio is érdeklődik.

Calciomercato Milan, via Kessie-Calhanoglu: pronti 3 nuovi colpi in mediana

NEWS MERCATO MILAN – Il calciomercato del Milan , in vista della prossima sessione estiva, potrebbe andare incontro ad una vera e propria rivoluzione. Maldini e Boban starebbero pensando di continuare il progetto giovani, interrotto a gennaio con gli innesti di Simon Kjaer e Zlatan Ibrahimovic .

Utóbbi két klub figyelméről egyébként már több, mint 1 éve érkeznek a hírek.

Az olasz bajnokságot a Juve vezeti 57 ponttal, második a Lazio 56 egységgel, a Milan (immár újra Zlatan Ibrahimovic vezérletével) a 10. helyen van 32 egységgel, de ma este játszik a Torinóval. A Juve és a Milan az Olasz Kupa elődöntőjében egymás ellen csatázik, az első meccsen 1-1 lett a végeredmény Milánóban, így a továbbjutásra igen jó eséllyel pályáznak a torinóiak.

És akkor érdemes újra felidézni a menedzser szavait, aki szerint Szoboszlai fejlődése szempontjából fontos a nemzetközi kupaszereplés…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A feszült pillanatokról is beszélt.

Az NB I szombati játéknapjának csúcsrangadóján a Fradi a MOL Fehérvárt fogadta. A találkozón Zubkov gólja döntött, az ukrán légiós az 51. percben állította be az 1-0-s végeredményt.

Zubkov Oleksandr gólja a Ferencvárosi TC – MOL Fehérvár FC mérkőzésen

 

Simább is lehetett volna a zöld-fehérek sikere, ha Isael értékesíti a tizenegyest, amelyet a csereként beszálló Varga Roland harcolt ki a végjátékban. De térjünk vissza Zubkovra, aki ebben a szezonban csatlakozott az FTC keretéhez. Úgy tűnik, a fővárosi klub vezetői aranyhalat fogtak, hiszen a 23 esztendős futballista a bajnokságban már 8 találatnál jár. Zubkov értékét a Transfermarkt jelenleg 1,2 millió euróra becsüli. 

Gyorsabb volt a Fradi a Vidinél, de az Újpest is téma volt – HELYSZÍNI RIPORT – NB1.hu

FTC-MOL Fehérvár FC 1-0 „Majdnem 16 ezren lesznek!" Ezzel a mondattal indított az ulloi129.hu főszerkesztője a sajtóhelyen, kijelentése után le is vontam a következtetést, kizárt dolog, hogy a Derbin előfordulhatna, hogy nincs telt ház. Mert eléggé fontos kérdés lett az elmúlt időszakban, hogy melyik párosítás vonzza a legtöbb nézőt, azaz, jelenti a legnagyobb rangadót Magyarországon.

Zubkov az összecsapást követően elmondta, igazi csapatmunkának köszönhetően gyűjtötte be a nagyon fontos három pontot a Ferencváros. Hozzátette, a folytatásban szeretné növelni a góljai számát, de a legfontosabb az FTC eredményessége.

"Remek eredményt értünk el, de erre rá is szolgáltunk, hiszen az egész meccsen keményen dolgoztunk. Egy csapatként küzdöttünk az első perctől az utolsóig, megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Nehéz ellenfél volt a Fehérvár, de a mérkőzés nagy részében mi irányítottuk a játékot. Sok feszült pillanat is volt, de ez normális egy rangadón. Összességében remek meccset láthattak a kilátogató szurkolók. A gólom előtt arra figyeltem, hogy a lehető legjobb helyzetből várjam a labdát. Jól helyezkedtem, így be tudtam találni. Szerencsére már többször is eredményes tudtam lenni ebben a szezonban. Remélem ez sokszor össze fog még jönni, de persze a legfontosabb a csapat sikere" – fogalmazott Zubkov.

FM | Zubkov: „Rászolgáltunk erre a győzelemre!" | 2020.02.15.

 

A Ferencváros a sikerével óriási lépést tett az újabb bajnoki cím felé. A csapat előnye 6 pont a fehérváriakkal szemben, de a Fradi 2 mérkőzéssel kevesebbet játszott. Rebrov legénységére a hétvégén újabb rangadó vár, hiszen a 3. helyen álló Mezőkövesd otthonában vizitálnak Sigér Dávidék. 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem erősítette sokáig a Rákóczit.

A Kaposvár novemberben csapott le Vanja Markovicsra. A 25 éves szerb futballista a Mezőkövesd elleni mérkőzésen 25 percet kapott a bizonyításra, de több NB I-es találkozón nem jutott szóhoz. Az élvonalbeli fellépéseinek a száma (egy ideig) biztosan nem növekszik, hiszen az újonc januárban jelentette be, hogy a légiós távozik a csapattól. 

Markovics Grúziában futballozhat, a Torpedo Kutasi ajánlatára bólintott rá a középpályás. Markovics ingyen érkezett a klubhoz. Az 1946-ban alapított együttes négyszer nyerte meg a bajnokságot, legutóbb 2017-ben szerezte meg az aranyérmet. A vitrinben 4 Grúz Kupa is található, az alakulat ebben a sorozatban 2018-ban ért révbe legutóbb. 

F.C. Torpedo Kutaisi

 

A Transfermarkt szerint a labdarúgó 350 ezer eurót ér, de az oldal nem számol be arról, hogy mennyi időre írt alá. Markovics korábban többek között a macedón Vardar, a portugál Farense és a lengyel Korona Kielce keretének is a tagja volt. 

FRISSÍTÉS:

14.26: Újabb változások a kaposvári keretben

Kaposvár: két játékos érkezett a Lokitól – NB1.hu

Egyre nehezebb helyzetben van a Kaposvár. Az újonc az utolsó helyen áll az NB I táblázatán, a Rákóczi az előző fordulóban a Honvédtól szenvedett 1-0-s vereséget hazai környezetben. A kaposváriakat jelenleg 13 pont választja el a 10. pozícióban lévő Pakstól, a különbség eltüntetésére 12 meccsük maradt a Somogy megyeieknek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A gólkirályi cím fontosságáról is beszélt.

Davide Lanzafame szombaton megszerezte a 9. gólját az NB I mostani szezonjában. A Honvéd olasz légiósa a Kaposvár kapuját vette be, a megmozdulása pedig 3 pontot hozott a kispestieknek. Lanzafame jelenleg vezeti a góllövőlistát, de a fehérvári Armin Hodzic ugyanennyi találatot termelt eddig. A futballista egyébként már kétszer is megszerezte a legjobb gólvágónak járó díjat, és egyáltalán nem okozna szenzációt, ha ez harmadszor is összejönne neki. Lanzafame a 2017/18-as kiírásban 18 , míg a 2018/19-es idényben 16 találattal gyűjtötte be a trófeát (legutóbb Holender Filippel közösen). 

Lanzafame Davide gólja a Kaposvári Rákóczi FC – Budapest Honvéd mérkőzésen

 

A rutinos légiós elmondta, számára a Honvéd sikere a legfontosabb, a gólkirályi cím csak a habot jelentené a tortán.

"Természetesen örülök neki, fontos elismerésnek tartom a góllövőlistát, de nem ez az elsődleges célom. Ha harmadjára is megnyerhetem a gólkirályi címet, annak nagyon örülök majd, de ha más gyűjti a legtöbb gólt, akkor sem leszek elkeseredve. Számomra a legfontosabb a Honvéd sikere" – fogalmazott Davide Lanzafame

A kispesti alakulat jelenleg az 5. helyen áll a táblázaton, a 3. pozíciót birtokló Mezőkövesdhez képest 6 pont a hátránya. Giuseppe Sannino legénységére ezen a héten két fontos mérkőzés is vár: szerdán a Haladás otthonában lesz jelenése a csapatnak, szombaton pedig a Puskás Akadémiát fogadja. A szombathelyi meccsen eldől, hogy melyik gárda jut a legjobb 8 közé a Magyar Kupában. Az odavágón a fővárosiak 1-0-s győzelmet arattak Kukoc találatával. Nem is a végeredmény, hanem főleg a lefújás utáni balhé miatt emlékezetes az ütközet. A dulakodásból Lanzafame is kivette a részét, az MLSZ pedig egy meccsre szóló eltiltással jutalmazta a gólvágót. Vagyis a Honvédnak az egyik kulcsembere nélkül kellene kiütnie az NB II-es Halit. Az olasz játékos bízik a csapattársaiban, és azt is elárulta, hogy a gárda célja a döntő az MK-ban. 

Lanzafame-bunyó: az MLSZ büntetése – NB1.hu

,,Döntött a fegyelmi bizottság a Haladás elleni meccsen történtek kapcsán Kora délután tette közzé honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy fegyelmi eljárást indít a Budapest Honvéd FC-Szombathelyi Haladás Magyar Kupa-nyolcaddöntőt követően, mondván „a játékosok között pályára nem illő jelentsor alakult ki."

"Jó a megérzésem a kupameccsel kapcsolatban, de tudod, Szombathelyen biztosan nehéz mérkőzést játszunk majd. A Haladás természetesen le akarja győzni az NB I-es ellenfelét, de mi vagyunk előnyben, úgyhogy koncentrálnunk kell, hiszen a célunk a döntőbejutás. A Felcsút pedig egy nehéz ellenfél, nagyon fontos mérkőzés lesz, nemcsak nekünk, de a szurkolóinknak is. Szóval felkészülünk majd, szeretnénk jó meccset játszani és természetesen nyerni" – mutatott rá Lanzafame. 

Szombaton pedig jön a kispesti drukkereknek oly fontos Puskás Akadémia elleni meccs, amelyen Lanzafame növelheti a góljai számát…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy távozó és egy érkező az NB III-as klubnál.

Távozott az NB III Közép-csoportjában szereplő Dunaújvárosból Csendes Péter. A 24. életévét a napokban betöltő játékos nyáron érkezett az újvárosi egylethez, igaz korábban már szerepelt a Fejér-megyei csapatban: 2016 nyarától másfél éven keresztül játszott a hátvéd piros dresszben. 
 
Csendes 16 bajnoki meccsen lépett pályára az ősszel, ezekből egy kivételével mindet végig is játszotta, és két gólt is szerzett a belső védő. Csendestől a bejelentés szerint közös megegyezést követően köszönt el a Fejér megyei klub. 
 
Csendes távozása mellett Barta Barnabás érkezését jelentették be a vezetők. A 19 esztendős védő a Budapest Honvéd – Magyar Futball Akadémia neveltje. Barta a hátsó alakzat közepén és a jobb oldalán is otthonosan érzi magát. 
 
"A Budapest Honvédban nevelkedhettem, amiért a mai napig hálás vagyok, nyolctól tizenkilenc éves koromig játszottam piros feketébe. Az utánpótlás évek után Keletre vettem az irányt, először Salgótarjánba azután Balassagyarmaton szerepeltem. Egyéni célom hogy a játékommal a csapat hasznos tagjává, erősségévé váljak és, hogy sikerüljön kiharcolni a helyem a kezdőcsapatba, majd természetesen ott megragadni. A csapatcéljait ott határoznám meg, hogy minél jobban teljesítsünk a bajnokságban és minél előrébb végezzünk a tabellán. Védő vagyok, számomra az is nagyon fontos, hogy minél kevesebb kapott góllal hozzuk le a mérkőzéseket. Minden tőlem telhetőt megteszek majd piros fehérben is. Hajrá Dunaújváros!” – nyilatkozta Barta
 
Az újvárosiakra a héten Magyar Kupa-visszavágó vár hazai környezetben az MTK ellen, és igazi bravúr kellene a meccsen a másodosztály listavezetőjével szemben (az első meccset a fővárosiak nyerték 3-0-ra). Ezt követően edzőmérkőzésekkel folytatódik a felkészülés a márciusi tavaszi rajta.
 

MTK-Dunaújváros: 1976 és a hazai ultrák álmai – helyszíni riport – NB1.hu

Forrás: 1976-ban még teljesen más volt a világ, és ez volt a helyzet Magyarországon is. Az aktív keresők száma 5,1 millió volt akkoriban hazánkban. A munkások és az alkalmazottak átlagbére 3100 Ft volt. 2,3 millió tévé- és 2,5 millió rádió-előfizetőt tartottak nyilván. Ekkor nyitották meg Budapesten a Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruházat, Óbudán meg a Flórián Üzletközpontot.

A Dunaújváros 8 győzelemmel, 3 döntetlennel és 6 vereséggel, 27 pontot gyűjtött eddig a bajnokságban, és csak 3 pont a lemaradása a dobogótól. Március 8-án az NB III első fordulójában mindjárt egy rangadóval nyit a Dunaújváros, ugyanis a feljutásra is esélyes, második Szentlőrinc SE-hez látogat a Lőrinc-alakulat.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bravúrt mutatott be a magyar válogatott játékos csapata.

A horvát bajnokságban vasárnap rangadót rendeztek: a listavezető Dinamo Zagreb az Eszék (Osijek) otthonába látogatott. A hazai csapat kezdőjében Kleinheisler László neve is szerepelt, a 25 éves középpályás végig is játszotta a mérkőzést. A zágrábi együttesben Emir Dilaver is lehetőséget kapott, a játékos 2014 és 2017 között a Fradiban futballozott. 

Holender gólt szerzett, majd megsérült – videó, reakciók – NB1.hu

A svájci bajnokság 22. fordulóját rendezték meg a hétvégén. A Lugano a bajnoki címre pályázó Young Boys együttesét fogadta vasárnap. A hazai együttesben Holender Filip kezdőként lépett pályára. A 6-szoros magyar válogatott futballista meghálálta a bizalmat, hiszen a 17. percben gólt szerzett. Holender a felezővonal közelében kapta meg a labdát, majd meglódult.

A rangadó egyetlen találatot hozott: a 77. percben a hazaiak büntetőt harcoltak ki, a labda mögé pedig Maric állt, akinek a lába nem remegett meg. Az első félidőben a játékvezető a Dinamónak is tizenegyest adott, de végül a felvételeket visszanézve megváltoztatta a döntését. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy Dilaver a második félidő derekán megkapta a második sárgáját, emellett Petar Stojanovic is idő előtt hagyta el a játékteret. Ezzel a diadallal Kleinheislerék jelenleg a 3. helyen állnak a táblázaton, de a 4. pozíciót birtokló Rijeka ugyanannyi (38) ponttal rendelkezik. A Dinamo a vereség ellenére őrzi az elsőségét, a fővárosiak fórja 12 egység a nagy rivális Hajduk Splittel szemben. A Dinamo egyébként a nemzetközi porondon is letette a névjegyét, a gárda bejutott a BL-ben a csoportkörbe, ahol öt pontot tudott szerezni, ám ez csak a 4. helyre volt elegendő.

Sažetak | Osijek 1-0 Dinamo

 

A fiaskót nem viselte valami jól Nenad Bjelica, aki a játékvezetőt sértegette, ezért ő is pirosat kapott. Bjelica ezért a tettéért nagyon komoly, 6 hónapra szóló eltiltást is kaphat a szövetségtől. A legenyhébb szankció 1 hónapos büntetés lehet. 

Bjelicu čeka drakonska kazna! Dinamo bi mogao ostati bez trenera čak pola godine

 

Ivica Kulesevic szerint az Osijek megérdemelt győzelmet aratott. A tréner köszönetet mondott a drukkereknek, akik nagyszerű hangulatot teremtettek. Az eszéki vezetőedző hozzátette, kulcsmomentum volt Dilaver kiállítása, amiből profitálni tudtak. Úgy gondolja, a hazai csapat jogosan kapott büntetőt, amelyet könyörtelenül értékesített Maric.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
22. FORDULÓ

NK Osijek–Dinamo Zagreb 1–0

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC