nb1.hu

Megszólalt a Salzburg sportigazgatója Szoboszlai jövőjéről

Legjobbakat értékesíteni kell, de...

Részletes interjút adott a Nemzeti Sportnak Christoph Freund, az RB Salzburg sportigazgatója. Ebben beszélt Szoboszlai Dominik jövőjéről, valamint arról az időszakról is (azok után, hogy kijelentette, a csapat legjobbjait értékesíteni kell, hogy a helyükre fiatalok kerüljenek), amikor a kispadra került, 

„Szoboszlai Dominik is távozhat?
Dominik most a legjobb helyen van Salzburgban, a tavasszal is számítunk rá. Nagyon erős egyéniség, aki az évek során megtanult keményen dolgozni azért, hogy egyre előrébb jusson. Nagy ugrást jelentett neki a mostani esztendő, az első csapat mellett a magyar válogatottban is kezdőjátékossá vált, a személyisége most formálódik, szépen lépeget előre.

Élő közvetítés az átigazolásokról – DVSC-és Vasas-edzőváltás? – NB1.hu

 

Az egyik osztrák újságíró szerint azért maradt ki a Napoli elleni hazai meccsen a kezdőből, mert elszaladt vele a ló. Ön mit tapasztalt?
Olvastam azt a cikket… Ahogy említettem, Dominik elég határozott személyiség, nagy önbizalommal, és az ősszel minden felgyorsult körülötte. Talán Jesse Marsch jól tette, hogy akkor a kispadra ültette, mert szüksége volt arra, hogy fújjon egyet, és lenyugodjanak körülötte a kedélyek. Összességben viszont profi labdarúgóról beszélünk, aki a megfelelő ütemben fejlődik.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC