nb1.hu

Nagyító alatt: Eduvie Ikoba.

Sokan lenézően legyintenek az erőcsatárral játszó csapatokra, mondván: labdákat előre vagdosni mindenki tud. Ez a játékosprofil viszont okkal nem halt ki a futball modernizálódása során, a nyers erőt ugyanolyan nehéz legyőzni mint 50 vagy 100 éve volt, ha pedig megfelelő játékrendszert építünk köré, akár a nézők számára is unalmas meddő mezőnyharcba fulladástól is megmenthet. Valami ilyesmit komponál Zalaegerszegen Ricardo Moniz, dalának refrénje pedig az amerikai csatár, Eduvie Ikoba. „Nagyító alatt” rovatunkban az ő szerepét vizsgáltuk.

Nemrég a Paksi FC gólfelelősét, Varga Barnabást vettük górcső alá, aki a téli szünetben társbérletben foglalja el a góllövőlista első helyét a zalaegerszegi Eduvie Ikobával. A két 10 gólos csatár közül így utóbbi sem úszta meg a profilozást. Az iowai Bettendorfban született Ikoba 2019-ben igazolt Zalaegerszegre a tengerentúlról, egy év múlva Trencsénre szerződött, de a szlovák bajnokságból 2022 nyarán újra a ZTE FC-hez került. A támadó már első érkezésekor is magára vonta a figyelmet: 193 centis magasságához ugyanis 50-es lába mellett brutális, magyar szinten páratlan nyers fizikai erő társul.

Az idei évben szerzett 10 találatával hamar elnyerte a szurkolók szeretetét, s nem meglepő módon társai is élvezik a mellette való játékot. Mikor Szalay Szabolcsot kérdeztük a ZTE támadósoráról, az U21-es válogatott játékos is az amerikait emelte ki: „Mellette kicsit könnyebb játszani, hiszen termete miatt gyakran két védőt is elvisz magával a beadásoknál, sok labdát tart meg, amivel nagyon sokat tesz hozzá a támadásépítéshez. Az ő ’árnyékában’ könnyebb jól érkezni a labdákra”.

Sokszor látjuk, megyei meccsektől a BL-találkozókig színvonaltól függetlenül, hogy ha meddő a támadójáték, vagy szorít az idő, akkor az edző egy Ikobáéhoz hasonló karakterű játékost cserél be, hogy az őt célzó felívelésekkel áthidalja, vagy ha úgy tetszik, megússza a hosszas, földön való támadásépítést. Ha viszont adottak a megfelelő gyors léptű, labdaügyes társak, mint például Szalay, Németh Dániel, Meshack vagy Manzinga, akkor már egy ennél kimunkáltabb játékrendszerben is kimondottan hasznos egy ilyen csatár.

Mint látható, a ZTE a Fradi és az Újpest után a harmadik legtöbb alkalommal próbálta meg a támadóharmadba juttatni a labdát. Nem csoda, ha egy ilyen ék van elöl, akkor szorult helyzetben a védők előszeretettel cserélik a „rúgd, amerre állsz” filozófiát a „rúgd fel neki”-re, megadva az esélyt, hogy Ikoba levegye vagy megjátssza a labdát az ellenfél védekezőharmadában. Ez persze magában hordozza az alacsonyabb sikerrátát (a rangsorban a ZTE üldözői mind jobb arányt mutatnak a zalaiaknál), ugyanakkor így is sok előrevágott labda végzi felszabadítás helyett pontos előrepasszként a statisztikában, amiben Ikoba érdemei vitathatatlanok.

A nigériai származású csatár erényeit „pofátlanul” igyekszik is kihasználni Ricardo Moniz Zetéje, amely tudatosan keresi a hosszú, gyors felpasszok, felívelések lehetőségét. Ráadásul nemcsak a játékmester, Tajti Mátyás osztogat a támadóharmadba, ha a csapaton belül rangsort nézzük a veszélyes helyre juttatott átadások terén, azt látjuk, hogy rajta – és a védekező középpályás Szankovicson – kívül kizárólag védők vannak az élbolyban. Az, hogy a hátsó alakzatból sok labda megy előre, a futball jellegéből adódóan nem egy nagy találmány, a hátvédek ennyire túlnyomó fölénye viszont koncepcionális szándékot mutat.

Ikobát ráadásul meg is éri tömni a labdákkal, az eddigiek során 50 leadott lövése páratlan mutató, csak a mezőkövesdi Drazsics tudta megközelíteni (46), rajtuk kívül még a leglelkesebben tüzelők, Dzsudzsák Balázs és Zsótér Donát is alulról karcolják a 40-et. A célzórendszeren ettől persze még van mit igazítania az amerikainak, akinek lövéseiből 20%-ban születik gól, míg a fentebb is említett   őszi társgólkirály, Varga Barnabás lőlapja 10/29-cel 34%-ot mutat.

Mindennek ellenére Ricardo Moniznak nincs sok oka bírálnia a csapat ékjét. A Zalaegerszeg ugyanis egy meccsel kevesebbet játszva 3 pontra van a harmadik Kisvárdától, s ha tartja őszi formáját, minden bizonnyal ott lesz a végelszámolásnál a nemzetközi kupás helyek közelében. A kérdés már csak az, hol lesz majd jövő év elején Ikoba, akinek őszi produkciója a becsült piaci értékét is kis híján megduplázta: a Transfermarkt szerint a nyári 175 ezer euró helyett már kerek 300 ezret ér.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A paksi Varga Barnabás őszi teljesítményét summáztuk.

Hahn János és Ádám Martin után újabb paksi támadó hajt rá a gólkirályi címre. Varga Barnabás számai impozánsak, a Waltner-féle Paks pedig jól aknázza ki a center erényeit.

A labdarúgó NB I tavalyi szezonjában Ádám Martin 31 találattal, utcahosszal döntötte meg Hahn János 21. századi magyar bajnoki gólrekordját. A ma már Koreában légióskodó válogatott csatár a Paks játékosaként érte el a sikert, amellyel mindössze egy esztendő után adta át a múltnak a korábbi tolnai csapattárs 22 gólos rekordját.

Jókora túlzással mondhatjuk, hogy könnyű dolga volt a két – egymással totálisan ellenkező profilú – támadónak, hiszen a Bognár György-féle „rúgj többet az ellenfélnél” stílus bőkezűen szolgáltatta nekik a puskaport a gólszerzéshez. Bár a Paks új trénere, Waltner Róbert nyíltan leszögezte, hogy játékfilozófiában nem fogja követni elődjét, van, ami örök: idén is találunk paksi játékost a góllövőlista élén.

Az edzőváltás okán éveken átívelő összefüggéseket nem érdemes felvázolni arról, hogyan lett a Paks az NB I gólkirálykeltetője, azt viszont megpróbáljuk bemutatni, mi segítette Varga Barnabást 10 gólig, amivel a zalaegerszegi Eduvie Ikobával holtversenyben az ősz legjobb gólvadásza lett.

Varga Barnabás tavaly robbant be az OTP Bank Ligába, a Gyirmót színeiben 29 meccsen 13 gólt és 6 gólpasszt ért el, miután egy évvel azelőtt 24 NB II-es találkozón szerzett 12 találatával segítette az élvonalba akkori csapatát. Nyáron be is jelentkezett érte a Paks, amely a már említett Ádám Martin helyére keresett új centert.

Varga személyében a Paks tulajdonképpen „átlagot vont” Ádám Martinból és Hahn Jánosból, az új támadó ugyanis felépítéséből és stílusából adódóan a két előd közötti középút: nem olyan fürge, mint Hahn és nem olyan erős, mint Ádám, cserébe viszont erősebb, mint Hahn és fürgébb, mint Ádám.

Az új szerzemény hamar elkezdte meghálálni a bizalmat, első paksi bajnokiján a MOL Fehérvár FC ellen gólt szerzett, a Honvéd elleni két mérkőzésen ötöt rámolt be a kispestieknek, az első félszezonban így gyorsan a Paks első számú gólfelelősévé nőtte ki magát.

A 29 kísérletből szerzett 10 gól ránézésre is jó aránynak tűnik, akkor pedig még inkább, ha figyelembe vesszük, hogy a Paks korántsem tartozik az élmezőnybe a lövéssel befejezett akciók terén. Hab a tortán, hogy várható gólokban sem szárnyal a csapat: meccsenkénti átlagosan 1,7 góljukat 1,09-es xG-ből hozták össze, amely a Mezőkövesddel holtversenyben a harmadik leggyengébb ilyen mutató a ligában.

Ahogy viszont jár a bírálat, úgy dukál a dicséret is: a fentiek ellenére a Paks – ezúttal is holtversenyben – a bajnokság második legtöbb gólt szerző csapata, 27 találatukat csak a Ferencváros 34 gombóca múlja felül. Ebben pedig komoly szerepe van Vargának.

A 181 centiméter magas támadó ugyanis kiváló érzékkel érkezik a beadásokra, és sem fejjel, sem lábbal nem illetődik meg, ha egy érintésből kell befejeznie az akciót. Ennek a képességének köszönhetően bevetődve, berobbanva, felugorva, szinte bármilyen testhelyzetből képes betalálni, azaz alacsonyabb minőségű helyzetekből is képes a gólszerzésre, amivel hozzájárul ahhoz, hogy a Paks csapatszinten jelentősen felüllövi az xG-jét.

Ehhez persze kell a megfelelő kiszolgáló-személyzet és hátország is. Utóbbit biztosítja a Paks jó széljátéka: a Waltner-csapat próbálkozik átlagosan a negyedik legtöbb beadással a mezőnyben, kereken 40%-os pontosságuk pedig szintén messze van a rossztól.

Nem csoda, hogy a sikeren felbuzdulva keresik is a beívelési lehetőségeket a Paks futballistái, amiben nagy szerepet játszik az aktívan felfutó bal- és jobbhátvéd is, akik az előttük játszó szélsőket támogatva segítik a létszámfölényes helyzetek kialakítását a széleken.

A balbekk, Szabó János mutatóit nem igazán kell ecsetelni, a korábbi U20-as világbajnoki bronzérmes játékos mennyiség és minőség terén is jól teljesít a beadásokban. A jobbhátvéd posztján Osváth eddigi 4 jó beadása még nem idézi Cafút, viszont az ő állandó jelenléte a támadóharmadban is sokat segít abban, hogy a Paks a széleken tiszta beadási lehetőségekhez jusson. Hogy kit keresnek vele és mi történik utána, azt fentebb már kifejtettük.

Az xG-mutatók krónikus túlteljesítése persze minden edző számára szürke felhő a futball kék egén, hiszen a valószínűségszámítás arról híres, hogy minél nagyobb az esetszám, annál inkább pontos a kalkuláció. Varga képességeiben és az imént említett taktikai fegyverben azonban továbbra is joggal bízik a Paks. Azt pedig csak halkan tesszük hozzá, hogy a korábbi (illetve Hahn esetében újra jelenlegi) két paksi gólvágónak egyaránt külföldi szerződést ért a tolnai gólzsák szerepe, na meg persze az abban nyújtott teljesítményük.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Átmeneti állapot, peches véletlen vagy szikár realitás, hogy ez a két csapat áll a bajnokság két kieső helyén? A számok válaszolnak.

Sem Kispesten, sem Angyalföldön nem az a szakember irányítja már a csapatot, aki a szezon elején elkezdte a munkát a kispadon. Dean Klafuricnak eddig vajmi kevés sikerélménye volt a Honvéd vezetőedzőjeként, de nyugodt a kollégája, Kondás Elemér sem lehet.

A Vasas két győzelménél kevesebb, míg a Honvéd hét vereségénél több nincs senkinek sem jelenleg az NB I-ben. Bizony nem teheti ki az ablakba az eddigi tizennégy forduló teljesítményét a két fővárosi csapat, amelyek már egy-egy edzőváltáson is túl vannak. Beszédes összehasonlítás, hogy a két sereghajtó eddig összesen gyűjtött annyi pontot, mint a szezon elején még fix kiesőként emlegetett Kecskemét.

A Honvéd 13 pontjához egyelőre két meccsen egyet sem tudott hozzátenni az új vezetőedző, Dean Klafuric, a másik padon erre jóval több lehetősége volt a szeptemberben kinevezett Kondás Elemérnek, aki hét meccsen hét pontot szerzett csapatával, az angyalföldieknek ezzel együtt van 12 egysége.

Ahogyan az összesített produktum és a tabellán elfoglalt helyezések, úgy a támadójáték sem érdemel különösebb dicséretet egyik oldalon sem, a két legkevesebb gólt szerző csapat találkozik. A  Honvéd 14, illetve a Vasas 12 találata ráadásul még csak pechesnek vagy meglepőnek sem nevezhető. A kialakított gólhelyzetek minőségét tekintve a kispestiek a maguk 1,07-es meccsenkénti xG-jével a 9., míg átlagosan 0,94 várható góljukkal a piros-kékek a 11. helyen állnak a rangsorban. Mennyiség terén még inkább beszédesek a számok, íme.


A két gárda gondjai viszont nem az ellenfél kapuja előtt kezdődnek. Bár nem minden statisztikában bérli ki a kiesőzónát a két pesti együttes, láthatóan azokban a mutatókban sem jeleskednek, amelyek a támadásbefejezést megelőző építkező munkát hivatottak elemezni. Íme például a progresszív, azaz a támadások előrehaladását érdemben szolgáló passzok összesítése.

Egy együttes offenzív potenciáljáról az is sokat elmond, hogy hány labdát tud sikeresen eljuttatni az ellenfél védekező-, azaz a saját támadóharmadába. Nem feledve az előző ábra tartalmát, íme ehhez is egy vizuális kísérő, amelyet egy lapra téve az előzővel egy, a két szóban forgó csapaton kívül álló érdekességet is megfigyelhetünk.

Ez az érdekesség pedig nem más, mint az Újpest. Most, hogy a Mezőkövesd egy győzelemnyi lélegzetvételhez jutott a kiesés elleni harcban, a jelenleg kiesőhelyen álló csapatok mellett a lilák érezhetik a leginkább veszélyben magukat. De még mindig nem annyira, mint a Honvéd és a Vasas. Ahogy a fenti ábrákon is látszik, az Újpest kifejezetten erős a támadásépítést jellemző mutatókban (sőt, lövésekben is), s ha már még fentebb Klafuric és Kondás együtteseinek helyzetkialakítását boncolgattuk, emlékezzünk meg arról is, hogy a lilák 1,88-os meccsenkénti xG-je a második legjobb a Fradi 2,02-os mutatója mögött.

Konklúzió: a három jelenleg legveszélyeztetettebb csapat közül az Újpest kis túlzással mindenben jó a góllövésen és a mérkőzések megnyerésén kívül, ezzel szemben a Honvéd és a Vasas jelenleg pont ott van a tabellán, ahová a mezőnyjátékban nyújtott teljesítményük (is) predesztinálja őket. Valamivel nagyvonalúbban megfogalmazva, a lilák háza táján joggal bíznak abban, hogy előbb-utóbb majd befelé pattannak a helyzeteik, elvégre nekik van, ami majd befelé pattanhat.

Kispesten és Angyalföldön viszont gyökeres változásokra van szükség, hiszen – sűrű tizenkétcsapatos mezőny és világbajnoki szünet ide vagy oda – a jelenlegi tendenciák alapján mindkét együttes a másodosztály hívogató fuvallatát érezheti a gallérján, mi pedig per pillanat nem tennénk nagy összeget arra, hogy legalább az egyikük ne kötne ki valóban az NB II-ben a bajnokság végén.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Honvéd és a Fehérvár védelmének statisztikai alapú kórlapja.

Dean Klafuric kispesti debütálására, míg a Vidinél Huszti Szabolcs első edzői sikerére készül. Mindkét edzőnek van mit javítania csapata játékán, írásunkban azt próbáltuk bemutatni, miben van szükség a leggyorsabb fejlődésre.

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában két új trénerrel dolgozó csapat mérkőzik meg Kispesten. A Honvédnál Thomas Courts munkáját köszönték meg, s Dean Klafuric debütál majd az ellen a MOL Fehérvár FC ellen, amelynél a Michael Borist váltó Huszti Szabolcs eddig egy kupabúcsún és egy Paks elleni, 1-1-es bajnokin van túl.

A két együttes korábbi produkciója ezáltal viszonylag kevés támpontot ad arra nézve, hogy az új szakvezetők milyen stílusban küldik majd pályára csapataikat, így arra koncentráltunk, mi az, amiben javulásra van szükségük a feleknek. A tét komoly, egy esetleges vereséggel ugyanis mindkét gárda kiesőhelyre csúszhat, hiszen a nyakukban a játékban egyaránt javuló Mezőkövesd és Újpest liheg.

„Lövésből lesz a gól” – tartja a szakállas közhely, amelyet azonban látszólag sem a Honvéd, sem a Fehérvár nem fogadott meg eléggé idén. A fővárosiak meccsenkénti 9,3 lövése egyedül a Vasas eddigi teljesítményét múlja fölül, míg a Vidi is csak a középmezőnyt csípi meg ebben a mutatóban.

A Honvéd ráadásul minőség terén is gondban van a helyzetkialakítással, eddigi tizenkét meccsükön átlagosan 1,03-as xG-t (várható gólt) termeltek. Ezt még túl is szárnyalja a 14 találatuk, ami viszont így is a negyedik leggyengébb teljesítmény a ligában. A Fehérvár próbálkozásai ezzel szemben meccsenként 1,27 gól szerzésére predesztinálnák a társaságot, akik azonban kereken 1-es átlagot tudnak felmutatni.

Ugyanezt a mutatót a védekezésre vetítve már mindkét esetben aggasztóbb képet kapunk. A Fehérvár védelme ugyanis a második legalacsonyabb minőségű lövéseket engedi ellenfeleinek (1,19-es xGA), az erre kapott 18 találat viszont a hátsó alakzat bizonytalanságára enged következtetni. Kispesten más, de nem jobb a helyzet: esetükben találkozónként 1,51 gólt érő minőségben tüzelnek az ellenfelek, így a tizenkét meccsen kapott 19 gól a matematika törvényei szerint is megérdemelt.

Ennyi alapján még nagyvonalú következtetés volna, hogy a két védelem nem teszi magát oda eléggé, ám ha két, meccsenként másfél gólt kapó együttes védekező akciók terén is a kiesőzóna ajtaján kopogtat, az már mindkét oldalon felveti az agresszívabb, szorosabb védekezés szükségességét.

A párharcok területi eloszlását figyelve szembetűnő, hogy a Honvéd nagyrészt a saját tizenhatosán belül „hajlandó” párharcokat vívni, konyhanyelven szólva, akkor lépnek oda, amikor már kész a baj, azaz az ellenfél közvetlen veszélyt jelent a kapujukra. A Fehérvár is hasonló tüneteket mutat, a maguk párharcainak nagy részét ők is a két belső védő pozíciójában vívják, míg a középső- és a támadóharmadban kevesebbszer próbálkoznak labdaszerzéssel.

Ezzel nincsenek egyedül, hasonló hőtérképpel rendelkezik például az a Kecskemét is, amely viszont magasabb minőségű helyzetek ellen jóval hatékonyabban védekezik, ők meccsenként 1,74 várható kapott gólra átlagosan alig egyet kapnak.

Az a notórius felülteljesítés, amit a KTE hétről hétre mutat, egyelőre viszont csak álom a Honvéd és a Fehérvár számára, akik a szezon előtt épp a tabella azon fertályát célozták meg, ahol jelenleg a lilák tanyáznak. Szombat délután kiderül, hogy melyikük tud egy lépéssel közelebb kerülni ehhez.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elmerültünk a statisztikákban a forduló rangadója előtt.

Vereség Mezőkövesden, majd kupabúcsú Iváncsán. Vészharangot kongatni még bőven korai a Fradinál, ugyanakkor a zöld-fehéreknek van miért kiköszörülni a csorbát. Két meglepő vereség után ezt épp ott tennék meg, ahol a naptári év elején Sztanyiszlav Csercseszov vereséggel kezdte meg edzői pályájának magyarországi szakaszát.

Egy pont választja el a tabellán a listavezető Ferencvárost a harmadik helyen álló Puskás Akadémiától, ami még úgyis reménykeltő a felcsútiak számára, hogy az éllovas kettővel kevesebb meccset játszott, mint a mezőny nagy része, akik már 11 fordulón túl vannak (a Vasas és a Kecskemét már 12 meccset játszott). A hazaiak hitét emellett az is táplálhatja, hogy az FTC zsinórban két vereséget szenvedett, utóbbi ráadásul 120 percesre nyúlt Iváncsán, ahol Sztanyiszlav Csercseszov finoman szólva sem rotálta túl a keretet.

A Fradit így az első hely megőrzése mellett a bizonyítási vágy is fűtheti, ám könnyű dolga így sem lesz Felcsúton kezdés 18.30-kor), ahol egyébként az orosz szakvezető debütáló meccsén is kikapott a csapat januárban.

Meleg fogadtatásban márpedig ezúttal sem bízhatnak a zöld-fehérek, hisz a liga legtöbb párharcot vívó csapata fogadja az e téren legszerényebb együttest. A képet persze árnyalja, hogy a Fradi hazai porondon mutatott domináns játéka jóval kevesebb védekező akciót követel meg a játékosoktól, mint például az Európa Liga küzdelmei. Ezzel együtt a PAFC ebben a mutatóban a honi bajnokság legkeményebb diója.

 

Abban ugyanakkor Hornyák Zsolt sem bízhat, hogy csapata fizikális játékstílusa biztos sikert jelent majd az FTC ellen, és nemcsak azért mert a vendégek évről évre Betiseken, Celticeken és Crvena zvezdákon „edződnek”. Csercseszov együttesének passzjátéka ugyanis kifejezetten jól áll nyomástűrés terén, őket éri meccsenként átlagosan a legtöbb atrocitás a labda megjátszása közben, ezeket az akadályokat viszont igen jó arányban veszik sikerrel Vécseiék.

 

Szombaton az OTP Bank Liga két, meccsenként legtöbb beadást (Puskás Akadémia: 7,3; Ferencváros: 7,4) produkáló csapata csap össze, ennek ellenére a támadásépítésben is alapvető különbségek mutatkoznak. Hornyák Zsolt legénysége ugyanis nemcsak a helyzetek kialakításánál, de a felfejlődés során is szélpárti, különösen a jobb oldalt preferálják, a legtöbb érdemi előrehaladást eredményező passzuk is a pálya ezen részén történik.

A Fradi támadórészlege ennél jóval kiegyensúlyozottabb, vagy ha úgy tetszik, fantáziadúsabb: náluk szinte alig kivehető, hogy a játéktér öt hosszanti sávja közül melyikben szeretik leginkább indítani a támadásokat, átlagos színérzékeléssel annyit szűrhetünk le, hogy esetükben a pálya két széle kevésbé aktív, mint a két félterület és kezdőkör hosszanti sávja.

Más kérdés, hogy eközben a papíron kevésbé esélyes Puskás Akadémia egyik kedvenc fegyverének mutat céltáblát a Fradi – ehhez kanyarodjunk vissza egy pillanatra a beadásokhoz, ezúttal viszont már nevesítve is az elkövetőket.

Az FTC legtöbb beívelését Csivics és Pászka hajtotta végre. Így tulajdonképpen mindegy is, melyikükre esik majd Csercseszov választása, biztos, hogy a mindenkori balhátvéd mögött lehetnek majd területek.

Ehhez azonban mindenek előtt eredményes védekezés kell Batikéknak, amire az eddig kapott nyolc góljuk megfelelő ajánlólevélnek tűnik, hiszen ennél csak az aktuális ellenfél öt, bajnokin bekapott találata ad jobb mutatót. A Pancho Aréna közönsége azonban így is bizakodhat, ugyanis az FTC ennek több mint felét beszedte 120 iváncsai játékperc alatt is.

GAÁL TAMÁS

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC