nb1.hu

Szülinapján babrált ki volt csapatával, majd fiatal társait dicsérte

Eördögh András oroszlánrészt vállalt a KTE fővárosi győzelmében.

Hétfő este a Kecskeméti TE 1-0-s győzelemmel hozta el a három pontot az NB II-es listavezető Budapest Honvéd otthonából. A meccs után Eördögh András nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának, akinek éppen születésnapjára esett a vörös-feketék elleni hétközi rangadó.

A Honvéd utánpótlásában is futballozó Eördögh 2025 nyarán kötelezte el magát a kecskemétiek mellett. Azóta 20 bajnokin három alkalommal volt eredményes, első gólpasszát pedig korábbi klubja ellen szerezte meg, ezzel kisebb meglepetésre győzelemhez segítve a lila-fehéreket.

„Nem a gólpasszom a lényeg, hanem hogy nyertünk. Azt gondolom, az egész csapat előtt le a kalappal, megérdemelten nyertünk. Az első félidőben végig domináltunk, a második már inkább olyan volt, mint a meccs, amit a Széktóiban játszottunk. Sok faultos, nem annyira szép, de beleálltunk és tudtunk szerezni egy gólt. Örülök, hogy tudtam segíteni a csapatnak egy gólpasszal” – mondta.

Kitért arra is, hogy a kezdőcsapatban helyet kapó két debütáns – a 2007-es születésű Szlovák Milán, illetve Pljesovszki Gergő – megállta helyét a csapatban, és mindketten jó teljesítményt nyújtottak, amire a következő meccsen is építhetnek.

„Azt gondolom, már kijöttünk a lejtőből, amiben voltunk. Szerintem ez óriási lendületet adhat a csapatnak, úgyhogy nagyon kellett ez a három pont” – fogalmazott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC