nb1.hu

Dani Olmo mesterhármast rúgott az Allianz Arénában.

Szombaton reggel jelentette be a német bajnokság címvédője, hogy leigazolták Harry Kane-t a Tottenhamtől. A papírmunkákat gyorsan elvégezték, a támadó már be is került a lipcseiek elleni keretbe. A kupagyőztes összeállítása is megváltozott a tavalyi szezonhoz képest, három kulcsemberük, Nkuku, Szoboszlai és Gvardiol is az angol bajnokságba igazolt.

Alig telt el három perc, máris örülhettek a vendégek: Raum szabadrúgását követően Dani Olmo volt eredményes. Negyedórányi játék után egyenlíthettek volna a müncheniek, de Gnabry passzát követően Tel lövését hárította Blaswich.

A 22. percben megint Gnabry volt aktív, beadását Tel ballal a kapu fölé lőtte. Hat perccel később Sané beadását a lipcsei Simakan mentette fejjel – és a kapufa közreműködésével. Ám hiába a Bayern mezőnyfölénye, Olmo pazar gólt lőtt a 44. percben, ezzel már kettőre nőtt a lipcseiek előnye.

Tuchel edző hármat cserélt a szünetben, beállt Kim, Mazraui és Coman. Próbált minél hamarabb gólt szerezni a hazai csapat, Sané és Tel is betalálhatott volna. A 63. percben beállt Harry Kane is, de öt perccel később már 0-3 állt az eredményjelzőn. Mazraui „kezelte le” a labdát egy szögletet követően, a büntetőt Olmo értékesítette.

Sané szépíthetett volna a 75. percben, lövését Blaswich védte. Később Gnabry beadását követően fejelt közelről mellé Mazraui, nem a Bayern meccse volt ez.

Az idény első trófeája Lipcsébe került, a német bajnokság pedig a jövő héten kezdődik.

Jegyzőkönyv:
Német Szuperkupa
Bayern München–RB Leipzig 0–3 (0–2)
München, Allianz Arena, 75 000 néző. V: Danker
Bayern München: Ulreich – Pavard (Mazraui, a szünetben), Upamecano, De Ligt (Kim Min Dzse, a szünetben), Davies – Kimmich (Goretzka, 78.), Laimer (Coman, a szünetben), L. Sané, Musiala, Gnabry – Tel (Kane, 63.). Vezetőedző: Thomas Tuchel
RB Leipzig: Blaswich – Henrichs (Klostermann, 85.), Simakan, Orbán, Raum – X. Schlager, Seiwald, Simons (Forsberg, 78.), Dani Olmo (Fábio Carvalho, 78.) – Werner (Sesko, 64.), Openda (Poulsen, 64.) Vezetőedző: Marco Rose
Gólszerző: Olmo (3., 44., 68. – 11-esből)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Volt diósgyőri támadó egyenlített, de még nyeretlenek Bognárék.

A közelmúlt mérlege a paksiaknak kezdvezett, a tolnai alakulat ugyanis az elmúlt négy meccsét egyaránt megnyerte a DVTK ellen. A nyáron jelentősen átalakuló diósgyőriek ugyan a nyitómérkőzésüket elbukták, de az előző körben Mezőkövesden arattak győzelmet.

Az első paksi siker még váratott magára, Bognár Györgyék döntetlent játszottak az MTK-val, majd az előző kört kihagyták, ugyanis a Loki kérte, hogy nemzetközi kötelezettségeik miatt halasszanak.

A hazaiak kezdték jobban a meccset, két szögletet is elvégezhettek, Klimovich és Vancas is aktívnak bizonyult. A 15. percben megszületett az első gól: Stephen adott be balról, a Temesvári mögül érkező Edomwonyi fejjel volt eredményes, 1 – 0!

Tíz perccel később Sentic védte Kovács fejesét, de Könyves kísérleténél már ő is tehetetlennek bizonyult. Szabó Bálint passzát követően az előző két idényben Diósgyőrben futballozó támadó kiegyenlített, 1 – 1!

Az első félidő hajrájában Szabó vezényletével átvette az irányítást a vendégcsapat. Lövését előbb egy védő mentette szögletre. Abból veszélyes kavarodás alakult ki, de végül fel tudtak szabadítani a diósgyőriek, így 1-1-es állással mehettek szünetre a felek.

Az 55. percben közel járt a DVTK a vezetéshez, azomban Lukács ziccerét védte Szappanos Péter. A 6600 hazai szurkoló próbálta belehajszolni a győzelembe a pirosmezeseket. Könyves került lövőhelyzetbe nem sokkal később, húszméteres próbálkozása elkerülte Sentic kapuját.

Lukács újabb helyzetet puskázott el a 67. percben, éles szögből leadott lövésére mozdulnia sem kellett Szappanosnak. Acoladze kísérlete sem bizonyult hatékonyabbnak, ebben is több lehetett volna.

Sentic borzolta a kedélyeket néhány minutummal később, a kezdőkörig kimerészkedő kapus passzát követően ugyan labdát szereztek a paksiak, de kapura senki sem tudta tenni. Vancas Acoladzét indította a balon, a támadó a tizenhatoson belülre érve lövésre szánta el magát, de nem volt elég pontos.

A hajrára megfogyatkoztak a paksiak, a korábbi diósgyőri edző, Temesvári Miklós unokája, Temesvári Attila szabálytalankodott, amivel begyűjtötte második sárga lapját. Bognár György beáldozta a nemrég becserélt Hahn Jánost, a támadó helyett Lenzsér Bencét küldte be. Az emberhátrány ellenére a rendes játékidő utolsó perceiben a paksiak akarata érvényesült. A végén Vancas kapott remek labdát, de közelről fejbe lőtte Szappanost. A vendég kapus pár másodperccel később Acoladze erős löketét tolta szögletre.

A slusszpoén elmaradt, egy-egy ponttal gazdagodtak a csapatok.

Jegyzőkönyv:
OTP Bank Liga, 3. forduló:
Diósgyőri VTK-Paksi FC 1-1 (1-1)
Miskolc, 6649 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Edomwonyi (16.), illetve Könyves (28.)
piros lap: Temesvári (86.)
sárga lap: Holdampf (97.), illetve Temesvári (50., 86.)
Diósgyőri VTK: Sentic – Farkas (Csirmaz, 58.), Szatmári, Bárdos, Stephen – Klimovics (Acolatse, 58.), Vallejo, Holdampf – Lukács (Gera, 70.), Edomwonyi (Jurina, 70.), Pozeg
Paksi FC: Szappanos – Kinyik, Temesvári, Silye (Bőle, 75.) – Kovács K., Windecker, Vas, Papp, Balogh B. – Könyves (Böde, 75.), Szabó B. (Hahn, 66.; Lenzsér, 86.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A kisvárdaiak sportigazgatója megindokolta, miért menesztették Milos Kruscsicsot. Megvan az utód is.

Révész Attila a Kossuth Rádiónak nyilatkozva nem kívánt szakmai elemzésbe belemenni, de jelezte, hogy a döntésnek volt előzménye.

„Nem minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Most úgy gondoljuk, hogy más személyiségnek kell a csapat mellett lennie. A klub elvárásait jobban elfogadó, nem a saját, hanem a klub érdekeit előtérbe helyező edzőre van szükségünk” – mondta, hangsúlyozva, hogy annak, aki az együtteshez jön, a meghatározott célokat figyelembe kell vennie.

Elárulta, már korábban sem voltak biztosak abban, hogy Milos Krusciccsal kell folytatniuk az együttműködést, és a felkészülés alatt megbizonyosodtak arról, hogy nem fognak tudni tovább együttműködni.

„Ez a három mérkőzés pedig megmutatta, hogy más elvek mentén dolgozunk. Más az elvárás, és más, amit most látunk” – szögezte le.

Kiemelte, hogy nem az eredményességgel voltak problémáik, hanem a közép távú célok megvalósításával.

„A Kisvárdának vannak értékei, komoly játékosai. Nem tizenkét ember vesz részt a munkában, hanem húsz, mindenki egyforma. Azok a játékosok, akik nem játszanak, ugyanolyan értékei a csapatnak és a klubnak, és nem szeretnénk senkit sem elveszíteni” – folytatta, majd úgy fogalmazott, hogy ez a veszély most fenn áll.

Több korábbi meghatározó labdarúgónk nem azt az értéket képviseli most különböző okok miatt, mint korábban, és nem engedhetjük az értékromlást.

Hangsúlyozta, hogy a Kisvárda a harcosságáról, a szenvedélyességéről volt ismert, ez pedig az elmúlt időszakban elveszett.

„Ezt az irányvonalat vissza kell hoznunk, ehhez más személyiségű vezetőedzőre van szükségünk.”

A csapat irányítását, felkészítését Gerliczki Máté, az NB III-as együttes edzője veszi át. Révész Attila azt mondta róla, hogy tökéletesen ismeri a játékosokat, azokat is, akiket már el kellett volna kezdeni beépíteni a csapatba, és ismeri a klub gondolkodását, lehetőségeit.

„Remélhetőleg rövidesen felvételt nyer a pro licences vizsgára, és onnantól kezdve hivatalosan is lehet majd vezetőedző, addig pedig segíteni fogok neki” – tette hozzá.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A 87. percig bírták a vendégek a hazai nyomást, de végül mégis ponttal távozhatnak.

Tíz éve, 2013 augusztusában találkozott egymással először a két csapat, akkor a vendég borsodiak szereztek vezetést, a lilák azonban fordítottak és meg sem álltak hatig. Ezúttal a gólfesztivál elmaradt, sőt sokáig úgy nézett ki, hogy ez a meccs is 0-0-val ér véget.

Csoboth Kevin letöltötte eltiltását, Nebojsa Vignjevics egyből kezdőként számított rá, a túloldalon a kiállított Kállai Kevin pótlásáról kellett gondoskodnia Kuttor Attilának.

Tíz percet kellett várni az első nagyobb helyzetre, Mörschel passzát követően a négygólos Ljujics lőtt 18 méterről, Piscitelli hárította. Nem sokkal később Tamás Krisztián ment el a balon, beadására Kiss Tamás érkezett, de nem tudta rendesen eltalálni. Pár percre rá Csoboth centerezett pontatlanul, ám a labda Tamás elé került, de próbálkozását könnyen védte a vendégek kapusa.

A 38. percben Tamás cselezte be magát balról a tizenhatoson belülre, lövését blokkolták. Majd Ljujics lőhetett, de nem jelentett veszélyt. Próbálta feltörni a kövesdi védelmet a hazai együttes, de jellemzően hiányzott belőlük a lendület, a vendégek viszont lövésig sem jutottak.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Az 55. percben Szalai betalált, de lesről tette mindezt, maradt a 0-0. Kastrati és Mörschel révén az újpestiek kerültek helyzetbe, előbbi nem talált kaput, utóbbi életerős löketét Piscitelli ütötte ki.

Mörschel sokat dolgozott, előbb maga próbálkozott, majd Ljujics elé tálalt volna, de Filip szögletre mentett. Vignjevics cserékkel próbálta frissíteni csapatát, Simon óriási helyzetbe került, de tíz méterről nem találta el a kaput.

A 87. percben már pontosabban célzott az újpesti kedvenc, Ganeától kapott remek labdát, majd egy cselt követően kilőtte a jobb felsőt, ezzel megszerezte a vezetést a hazai együttes. Ambrose duplázhatta volna meg a lilák előnyét, de nem tudta kihasználni a lehetőséget.

A slusszpoén a hosszabbításban érkezett, egy nem különösebben veszélyes kövesdi felívelésnél hibázott nagyot Nikolics kapus, Lehoczky Roland ezt ki is használta, döntetlen a vége.

Jegyzőkönyv:
OTP Bank Liga, 3. forduló:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-0)  Szusza Ferenc Stadion, v.: Berke
gólszerzők: Simon (88.), illetve Lehoczky (92.)
sárga lap: Filip (50.), Beriasvili (79.)
Újpest FC: Nikolic – Kastrati (Ganea, 57.), Anculasz, Hall, Tamás – Ljujic (Jevtoski, 85.), Onovo, Mörschel (Simon 74.) – Kiss T. (Pauljevic, 57.), Ambrose, Csoboth (Mack, 74.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli – Beriasvili, Lukic, Pillár, Filip – Brtan, Cseke (Lehoczky, 80.), Vajda (Gomis, 80.) – Szalai, Illés (Hudák, 80.), Drazic

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Első hazai győzelmükre készülnek a diósgyőriek, Bognárék folytatnák jó sorozatukat.

Vereséggel mutatkozott be az NB I-ben a két év után visszatérő Diósgyőri VTK, majd a második fordulóban Mezőkövesden már megszületett az első siker a legmagasabb osztályban. Kuznyecov most hazai pályán is szeretné boldoggá tenni a szurkolókat.

A paksiaknál még várat magára az első diadal, a nyitómeccsen döntetlent értek el az MTK otthonában, az előző körben a debreceniekkel játszottak volna, de a Loki nemzetközi kötelezettsége miatt az a meccs elmaradt. A 2020/21-es szezonban, amikor még mindkét csapat az élvonalban szerepelt, mindhárom meccset a paksiak nyerték.

Bognár György a kezdőbe jelölte azt a Könyves Norbertet, aki az előző két szezont az akkor még másodosztályú DVTK-nál töltötte.

Összeállítások:
Diósgyőri VTK: Sentic – Farkas, Szatmári, Bárdos, Stephen – Holdampf, Vallejo, Klimovich – Lukács, Edomwonyi, Vancas
Paksi FC: Szappanos – Kovács, Vas, Temesvári, Kinyik, Silye – Papp, Szabó, Windecker – Balogh, Könyves

A találkozó 20:15-kor kezdődik, a játékvezető Bognár Tamás.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az első három fordulóban négy pontot szerző együttesnél nem számítanak Milos Kruscsicsra.

Idén március 27-én vette át a szabolcsi csapat irányítását a szerb edző, aki alig néhány nappal korábban távozott Újpestről. A kisvárdaiak végül a 6. helyet szerezték meg a bajnokságban.

Az idei szezont győzelemmel kezdték, Zalaegerszegről hozták el mindhárom pontot. Kecskeméten alulmaradtak, az MTK ellen pedig gól nélküli döntetlent játszottak. Szombaton délután jelezte a kisvárdai klub, hogy felmentették az edzőt.

„A Várda Labdarúgó Kft. vezetősége arról tájékoztatta eddigi vezetőedzőnket, Milos Kruscsicsot, hogy 2023. augusztus 12-i hatállyal felmentette a munkavégzés alól. Mindez azt jelenti, hogy NB I-es csapatunk következő, keddi edzését már nem az eddigi szakvezető tartja.” – írja a klub.

Az utódlásról később tájékoztatnak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kezdőként mutatkozott be a magyar játékos az angol bajnokság nyitófordulójában.

2016. május 15-én játszott utoljára magyar futballista a világ legerősebb bajnokságának tartott Premier League-ben, akkor Bogdán Ádám őrizte a Liverpool kapuját a West Brom ellen. Bő hét év után, 2023. augusztus 12-én Kerkez Milossal a védelemben fogadta az AFC Bournemouth az EKL-címvédő West Ham Unitedet.

A vendégcsapat kezdte élénkebben a találkozót, Fornals és Bowen is helyzetbe került, de kaput egyikük sem talált. Az első hazai lehetőségre 12 percet kellett várni, Solanke szerzett labdát, majd Brooks lőhetett, mellé. Nem sokkal később Soucek próbálkozása csattant a lécen.

A 35. percben ismét kapufáig jutottak a vendégek, egy szögletet követően Paqueta fejelhetett, majd a kipattanó után Billing mentett hatalmasat. A túloldalon Brooks kísérletét hárította Areaola. Mindössze egy perces hosszabbítást követően lefújta a játékvezető az első félidőt, ami helyzeteket hozott, gólt azonban nem.

A másodikban viszont már igen, az 52. percben saját térfelén vesztett labdát a Bournemouth, majd Soucek passzát követően Bowen pókhálózta ki a bal felső sarkot, ezzel előnybe került a West Ham. Hamar jöhetett volna a válasz, de Solanke éles szögből leadott lövését Areola ütötte szögletre.

A 65. percben Rothwell távoli bombájánál már Areola sem tudott védeni, azonban a kapufa ezúttal a vendégekkel volt. Igyekezett nagyobb nyomást kifejteni a hazai együttes, de a West Ham állta a sarat, egészen a 82. percig. Semenyo beadása irányt változtatott egy védőn és pont Solanke előtt kötött ki, a támadó kicselezte a kapust, majd begurította a labdát. A bekapott gól felébresztette a vendégeket, előbb Ings lövését blokkolták, majd Paqueta rúgott kapufát.

Iraola, a hazaiak most bemutatkozó mestere próbálta győzelembe hajszolni az övéit, de újabb gól már nem született, a végeredmény 1-1.

Jegyzőkönyv:
Premier League 1. forduló
Bournemouth, Vitality Stadium
Vezette: Bankes
Bournemouth: Neto; Aarons, Zabarnyi, Senesi, Kerkez; Rothwell, Billing; Brooks, Christie, Anthony; Solanke.
Cserék: Radu, Mepham, Kluivert, Moore, Traore, Davies, Hill, Semenyo, Greenwood.
West Ham: Areola; Coufal, Zouma, Aguerd, Emerson; Paqueta, Soucek; Bowen, Fornals, Benrahma; Antonio.
Cserék: Fabianski, Anang, Johnson, Cornet, Ings, Ogbonna, Kehrer, Coventry, Mubama.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Letelt az eltiltás, visszatért Csoboth az újpestiekhez, Kuttor bizalmat szavazott a héten szerződtetett Szalai Józsefnek.

Komoly meccsre számít a vendégek mestere, az újpestiek pedig tovább folytatnák veretlen sorozatukat. A góllövőlista élén álló Ljujics nemrég egy interjúban kijelentette, sok szurkolót és hazai győzelmet vár.

Íme az Újpest FC és a Mezőkövesd Zsóry összeállítása:
Újpest FC: Nikolics – Kastati, Antzoulas, Hall, Tamás – Onovo, Mörschel – Kiss, Ljujics, Csoboth – Ambrose
Mezőkövesd Zsóry: Piscitelli – Szalai, Lukic, Pillár, Filip – Vajda, Cseke, Brtan, Beriashvili – Drazic, Illés

A találkozó 18:00-kor kezdődik, a játékvezető Berke Balázs.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sok volt a közös a két NB II-es meccsükben.

Egy győzelemmel és egy vereséggel rajtolt a Budapest Honvéd a másodosztályú bajnokságban. A két meccs tapsztalatainak birtokában Pinezits Máté vezetőedző értékelt a klub hivatalos oldalán:

“Fiatal, teljesen újjáalakult csapatról van szól, nekünk ezt az utat be kell járni. Nem lehet kikerülni, átugrani, végig kell menni rajta minden örömével és keserűségével.”

Az egyetlen megoldás, hogy gyűjtöd a sebeket és az örömteli pillanatokat, mert így érthetsz el a célodhoz.

“Vallom, hogy élveznünk kell azt, hogy Honvéd-mezben futballozhatunk és meg kell élni a pillanatot, ezt szoktam mondani a srácoknak is.“

Sok volt a közös a Csákvár és a Kozármisleny elleni meccsekben. Például, hogy egyik meccset sem sikerült dűlőre vinni az 1-0-s előny birtokában, illetve hogy az ellenfelek mindkét meccset megnyerhették volna – végül “csak” a Kozármisleny tette a Bozsik Arénában.

„A legfontosabb, hogy higgyünk magunkban és azokban a dolgokban, amikor a felkészülés során elkezdtek kialakulni, továbbá érzelmileg maradjunk kiegyensúlyozottak. Megvan az elképzelésünk, tudjuk, mit akarunk, ami akkor lesz sikeres, ha megfelelő önbizalom, hit és érzelemi stabilitás mellett visszük ezt ki a pályára – mondta Pinezits. – A nyáron közel 20 játékos távozott, új keretet építünk és a felkészülés során jól reagáltak a srácok a munkára. A sikeres edzőmeccsek után már halottunk olyat, hogy mi majd átgyalogolunk az NB II-es mezőnyön meg rúgunk kétszáz gólt, ez azonban közel sem ilyen egyszerű. Ott vannak az ellenfelek, akik szintén nyerni akarnak és megvan a maguk elképzelése, miközben a Honvéd ellen mindenkinek presztízs játszani, ott van a tétmeccsek feszültsége, miközben a mienk az egyik, ha nem a legfiatalabb keret. Hétről hétre, hónapról hónapra fejlődünk, és ahogy mondtam, élvezni kell a tétmeccsek feszültségét, áldás, hogy ezért a klubért és fontos célokért küzdhetünk, egy fantasztikus szurkolótábor előtt. Vasárnap is erre kell koncentrálni, a saját játékunkra kell figyelni és ahogy említettem, fontos, hogy érzelmileg végig stabilak tudjunk maradni.“

Az NB II 3. fordulójában a Nyíregyháza lesz a kispestiek ellenfele. A meccset Balmazújvárosban rendezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megvan a berliniek első idei győzelme, a jénaiakat múlták felül a Német Kupában.

Dárdai Palkó és Dárdai Márton a kezdőben a kapott lehetőséget apjuktól, Bence a kispadról várt bevetésre a negyedosztályú jénaiak elleni kupamérkőzésen.

Az első nagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott, de nem tudtak élni vele. A túloldalon szép akciót követően Dudziak centerezett az ötösön belülre, Dárdai Palkó pedig a hálóba bólintotta a labdát.

A vezetés megszerzését követően kontroll alatt tartotta a játékot a vendégegyüttes, sőt a 31. percben Dudziak és Dárdai majdnem összehozta a Hertha második gólját, ám ezúttal Palkó nem találta el a kaput. Megérdemelt előny birtokában vonulhatott szünetre a fővárosi együttes.

A szünetben Dárdai Pál lecserélte Dárdai Mártont. A második félidő berlini szempontból remekül indult, a 47. percben megduplázta előnyét a fővárosi csapat: Reese bedobását követően a korábbi NBI-es légiós Haris Tabakovic lőtt gyönyörű gólt.

A bekapott gól megzavarta a hazaiakat, kettő perccel később már 0-3 állt az eredményjelzőn, ezúttal Richter talált be. Az 52. minutumban megint ünnepelhetett a Hertha, Reese ezúttal Richtert szolgálta ki. Az 59. percben az alig két perccel korábban csereként beálló Uremovic szerezte a vendégek ötödik gólját.

A 72. percben beállt Dárdai Bence, nem sokkal később Palkó került helyzetbe, de ezúttal fejese nem talált utat a kapuba. A jénaiaknak nem akart összejönni a szépítés, egymás után kétszer is megrezgették a kapufát. Több gól már nem született, megérdemelten aratott nagy arányú győzelmet a Hertha BSC.

Jegyzőkönyv
Német Kupa 1. forduló
Jéna – ad hoc Arena im Ernst-Abbe-Sportfeld, 13.000 néző
Vezette: Florian Heft
CZ Jena: Kunz – Gipson, Halili, Strietzel, Hoppe – Hehne, Schau, Richter, Lämmel, J. Endres – Verkamp
Cserék: Babke (kapus), Kleeschätzky, Smyla, Löder, Ohurtsov, Dahlke, Grimm, Muiomo, Zank
Hertha BSC: Ernst – Kenny, Leistner, M. Dárdai, Dudziak – Klemens, S. Serdar, Richter – P. Dárdai, Tabakovic, Reese
Cserék: Kwasigroch (kapus), Gechter, Pekarik, Uremovic, B. Dárdai, Stange, Prevljak, Scherhant, Winkler

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Banó-Szabó Bencére hosszabb kihagyás vár

A rigaiak elleni hazai EKL-selejtezőn szenvedett combsérülést a kecskemétiek futballistája, akit le is kellett cserélni. A játékos és az orvosi stáb egyeztetését követően az a döntés született, hogy Banó-Szabót egy finn specialista műti meg. Az orvosi beavatkozásra ezen a héten került sor Turkuban.

A klub tájékoztatása szerint a futballista a körülményekhez képest jól van, immáron arra fókuszál, hogy minél előbb és minél jobb állapotban térhessen vissza a pályára.

„Elviselhető fájdalmaim még vannak, de rendkívül profi ellátásban volt részem Finnországban. Világszínvonalú szakemberre voltam bízva, aki topligás játékosok sorával foglalkozott már.” – nyilatkozta a labdarúgó.

Mostanra hazaértem, egyelőre még mankóval közlekedek, illetve jobbára fekszem, de két hét múlva fokozatosan kezdhetem a gyógytornát és az edzéseket.

„A sérülésem első napjától kezdve úgy tekintek erre a helyzetre, hogy ez most egy külön út számomra, amit pozitívan fogok fel, ebből a helyzetből is próbálok még erősebben visszatérni. Azokban a hónapokban, amik most kimaradnak, olyan munkát szeretnék beletenni, ami utána majd visszaköszön a pályán. Sok jó tanácsot kaptam kint most is a jövőre nézve, amik a külön edzések és a prevenció kapcsán hasznosak lehetnek.” Banó-Szabó a csapattársaknak is üzent, minden meccsen ott lesz, amin csak tud.

A Kecskeméti TE vasárnap a Fehérvár FC-vel találkozik a Széktói Stadionban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A nyeretlen borsodiak a veretlen lilákkal találkoznak szombaton 18:00-kor.

Két vereséggel kezdett a bajnokságban a Mezőkövesd Zsóry együttese, Debreceni VSC és a Diósgyőri VTK ellen is alulmaradtak. A héten a klub kerete két játékossal bővült, érkezett Szalai József Angyalföldről, valamint Christian Gomis, aki az előző szezonban Kispesten futballozott.

A mezőkövesdiek vezetőedzője, Kuttor Attila a klub hivatalos honlapjának elmondta a szombati meccs kapcsán, hogy  „A héten megpróbáltuk rendezni a sorokat, főleg a sérülésből visszatérők csapatba építése volt a fő feladat, emellett két új játékos is érkezett, őket is igyekeztünk beépíteni. Az Újpest ellen komoly mérkőzésre számítok, a legjobb teljesítményre lesz szükségünk ahhoz, hogy eredményesek legyünk.”

Ellenfelünknek komoly sebessége van játékban és futásban is, nem lesz könnyű dolgunk ellenük.

„Az Újpest jól kezdett, de hosszú a bajnokság, így messzemenő következtetéseket még nem tudok levonni két forduló után, de az biztos, hogy egy jó csapattal találkozunk” – tette hozzá a tréner.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megszólalt a játékosügynök.

Illés Zoltán játékosügynök volt az NB1.hu vendége 1az1-ben. A HSI Soccer Soccert vezető játékosügynök, aki többek között Gróf Dávid, Könyves Norbert és Lang Ádám képviselője is, helyzetjelentést adott legpiacképesebb játékosairól – voltak érdekességek…

A kapus kálváriája
Gróf Dávid a görög élvonalból kiesett Levadiakosztól jött el szezon végén, de csak majdnem. Illés Zoltán elmondása szerint az NB I-ből a Paks érdeklődött intenzíven a korábbi válogatott kerettag kapus iránt, de érkezett megkeresés a román első osztályból is. A Pakssal szóbeli megállapodás is történt, de a Levadiakosz vezetői máshogy gondolták, és megdöbbentő módon náluk maradt a 34 éves labdarúgó. Pedig ő nem szeretett volna ott játszani, erről már júliusban írtunk.

„A görögök felé jeleztük, hogy Dávid távozna a megállapodásunk értelmében, és itt jött a meglepetés: ők először ezt teljes mértékben elutasították, majd ajánlatot vártak más kluboktól” – mesélte Illés Zoltán a nem mindennapi sztorit, ami így folytatódik:

Ha próbálok ironikusan fogalmazni, akkor a tollal írt szerződés ezen rész felszivárgott a papírról.

„Talán azzal tudom érzékeltetni a lényeget, hogy Görögországban elfogadják azt a szerződést is, aminek csak az utolsó oldalát írod alá. Nem kell minden oldalra szignálás, de mi szignóztunk minden oldalt.”

Elsőből utolsó Diósgyőrben
A nyáron Diósgyőrből Paksra szerződött Könyves Norbert is rendkívüli dolgot élt állt, mert hogy a támadó maradt volna addigi klubjánál, az NB I-be feljutott Diósgyőrnél:

„Egyetlen ember volt, a vezetőedző, aki azt mondta, hogy neki a Könyves Norbi nem kell. Az élet őt igazolja, mert bajnok lett a csapattal, NB I-be jutott, valószínűleg nem is kell ezt a dolgot megmagyaráznia. Csak óriási volt a kontraszt, hogy fél évvel előtte mondjuk azt, hogy a csapat legjobb játékosa, utána meg gyakorlatilag az utolsónak tekintették.”

Lang távozhat Ciprusról
„Lang Ádámnak stabil a helye, gyakran csapatkapitány az Omoniában, ugyanakkor felmerült a gondolat, hogy mikor ugorjon még egyet a pályafutása során, ha nem most. Tavaly ő játszotta a legtöbb játékpercet a válogatottban – próbáljuk is ezt a lehetőséget megragadni” – világított rá menedzsere az 59-szeres válogatott hátvéd helyzetére.

Illés Zoltán azt is elárulta az interjú során, hogy honnan volt konkrét ajánlata Lang Ádámnak, és egy bátortalan tippet is adott, hogy mennyi esély van a játékos idei klubváltására. A teljes beszélgetés, amelyben további részletek derülnek ki Gróf Dávid esetéről, itt megtekinthető:

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

De előbb tovább kell jutni a Rapid ellen.

A Debreceni VSC biztató eredményt ért el a bécsi odavágón. De a Rapid Wien ellen Ekl-selejtező első felvonásán elért 0-0 újratervezésre is késztetheti a Loki vezetőit.

Az NB1.hu úgy tudja, hogy a DVSC halasztási kérelmet nyújtott be továbbjutás esetére, ami a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokit érintené a 4. fordulóban. Így már nem az a fő kérdése az augusztus 21-re kiírt találkozónak, hogy rendbe jön-e adidgra a kisvárdai stadion gyepszőnyege. A Debrecen a szabályok értelmében kérheti a halasztást, hogy szükség lesz-e erre a lépésre, az csötörtök este kiderül.

Amennyiben a Debrecen továbbjut a Rapid Wien ellen, úgy a Fiorentina ellen mérkőzik a csoportkörbe jutásért. Az olasz csapat idén döntőt játszott a Konferencia-ligában.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ragaszkodik a Diósgyőr-stílushoz.

A DVTK a Paksi FC-t fogadja Diósgyőrben az NB I 3. fordulójában. A klub honlapja Kuznyecov Szergej vezetőedzőt kérdezte az esélyekről.

A tréner kezdésként felidézte az előző körben, Mezőkövesden szerzett 3 pont emlékeit, amikor 4-2-re nyert a csapata: „Fontos győzelmet arattunk, nagyon vártuk már az első sikert az új bajnokságban. Ilyenkor mindig jobb a hangulat, és könnyebben megy a nehéz munka is az edzéseken, de tovább kell haladni ezen az úton, és nyerni kell szombat este is! Legutóbb két ellentétes félidőt játszottunk – folytatta. – A nyári zápor előtt 2-0-ra “nyertük” azt a részt, ami a futballról szólt, utána pedig a küzdelemről és a párharcok megnyerése került előtérbe, és ezen a téren is felvettük a harcot az ellenféllel.”

A Paks elleni meccsre előretekintve határozottan fogalmazott Kuznyecov: „Továbbra is ragaszkodunk a saját stílusunkhoz, nem hiába gyakoroljuk azt minden edzésen, ezt szeretnénk a mérkőzésen is bemutatni.”

Szeretnénk dominálni, labdavesztés után agresszívan letámadni, helyzeteket teremteni és gólokat szerezni

– mondta Kuznyecov Szergej. „Várjuk a szurkolóinkat a DVTK Stadionba, és mindent megteszünk, hogy a mérkőzés után boldogan távozzanak!”

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A magyar játékos is játszhat kedden.

A sérült Gazdag Dániel nélkül is átugrotta a lécet a Philadelphia Union. A magyar válogatott középpályás csapata rendes játékidőben, de egy 100. percben szerzett góllal nyert 2-1-re a mexikói Queretaro ellen, és bejutott a Ligák Kupája elődöntőjébe. A Union góljait Jesus Bueno és Chris Donovan szerezték.

A Philly a Charlotte csapatát 4-0-ra legyőző Inter Miami ellen játszik az elődöntőben, ami azt jelenti, hogy amennyiben Gazdag Dániel teljesen felépül a héten összeszedett sérüléséből, akkor Messi ellen léphet pályára a keddi meccsen, amelynek a Union lesz a házigazdája. Messi egyébként egy gólt szerzett az Inter Miami negyeddöntő-meccsén. A világbajnok argentin öt mérkőzésen nyolc gólnál jár a Ligák Kupája-sorozatban.

Jim Curtin, a Philadelphia vezetőedzője a optimistán nyilatkozott Gazdag Dániel állapotáról: „Minden jel arra mutat, hogy kedden játszik.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az OTP Bank Liga 3. fordulójának nyitómeccse gól nélküli döntetlennel ért véget.

Horváth Dávid határozottságot, míg Milos Kruscsics agresszív futballt várt csapatától az MTK-Kisvárda mérkőzésen. A találkozó végül 0-0-s döntetlennel ért véget, a két vezetőedző egyaránt talált pozitívumot az értékelésében.

Horváth Dávid az eredménnyel nem volt elégedett, a mutatott játékkal pedig hellyel-közzel. Elmondása szerint a momentumokkal élni kellene, mert kicsik a különbségek a csapatok között. Az előző NB II-es idény leggólerősebb csapata három mérkőzés alatt, mindössze két gólt szerzett, de Horváth azt mondta, idő kérdése, és ez megfordul.

Arra a kérdésre, hogy terveznek-e erősítést még, azt válaszolta, hogy körbe néznek a piacon, és támadó poszton mélyítenék a keretet.

Milos Kruscsics csak az első félidővel volt elégedett, mert a második játékrészben már csapongó játék alakult ki. Megpróbáltak támadni, gólt szerezni, két szélső – Navrátil és Vida – volt szélső hátvéd, két csatárral játszottak. Kruscsics kiemelte, hogy a Kisvárda mindhárom bajnokiját idegenben volt kénytelen lejátszani, ezeken 4 pontot sikerült szerezni, ami nem rossz eredmény.

Az NB1.hu megkérdezte a szerb trénert, hogy miért Kovács Marcell védett a Kisvárdában – a 20 éves kapus első NB I-es találkozóján szerepelt. Elmondása szerint egy nagyon tehetséges kapus, aki jól bánik a labdával. Számára nem volt meglepetés, hogy ilyen teljesítménnyel rukkolt elő, az edzőtáborban ezt már megmutatta.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

MTK – Kisvárda: Csak helyzet, semmi több

Nem született gól az NB I. harmadik fordulójának pénteki nyitómeccsén.

Megszakítani a rossz sorozatot! – ezzel a céllal vágott neki az MTK a kisvárdaiak elleni hazai találkozónak, a vendég szabolcsiak ugyanis eddig verhetetlennek bizonyultak az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Az előző fordulóban mindkét együttes pont nélkül maradt, a fővárosi kék-fehérek Zalaegerszegen kaptak ki, a várdaiakat a kecskemétiek győzték le. Mindkét mester variált a múltheti kezdőhöz képest: a hazaiaknál kimaradt Kovács Mátyás és Stieber Zoltán, a vendégek kapuját pedig nem a korábbi MTK-s Petkovics, hanem a fiatal Kovács Marcell védte.

A vendég Kisvárda kezdett lendületesebben, Návratil centerezéséről ketten is lemaradtak, majd Szpaszics fejelt kapufát, de lesről. A túloldalon Bognár és Kata játszott össze, majd előbbi lőtt, a kapu mellé. A hazaiak közül Antonov, a piros-fehérek közül Körmendi bizonyult a legaktívabbnak.

Az első igazán veszélyes helyzetre 27 percet kellett várni, Cipetic beadását követően Szpaszics lőtt kapásból, Demjén bravúrral tolta ki. Tíz perccel később az újonc Kovács Marcellnek is dolga akadt, Bognár ugratta ki Zsórit, a Puskás-díjas támadó kísérletét hárította a kapus.

A félidő végén még egy-egy Zsóri és Makowski-lövést láthattak a nézők, de egyik sem talált kaput.

A szünetben mindkét mester cserélt: Várkonyi Bence helyére jött Kovács Mátyás, Körmendi Kevint pedig Ötvös Bence váltotta.

Felélénkült az MTK játéka néhány perc erejéig: az „exvárdai” Hej beadását Zsóri tette kapura, lövése megpattant Cipeticen, majd Antonov fejelt Németh elé, de ezúttal Jovicic mentett. Nem sokkal később Bognár lőtt 18 méterről, a jobb alsó felé tartó próbálkozását Kovács Marcell védte.

A 65. percben Demjénnek is kellett egyet hárítania, Ötvös szabadrúgását tolta ki a jobb alsóból. Kettős cserékkel próbáltak frissíteni az edzők, de kidolgozott gólhelyzetet nem láthatott az első 70 percben a kilátogató körülbelül 2000 szurkoló.

Kovács Mátyás jó cserének bizonyult, előbb Zuigébernek adott be jobbról, de lövés nem lett belőle, majd a 82. percben szépen becselezte magát a várdai büntetőterületen belülre, azonban centerezése nem jutott el a csapattársához.

Mesanovic lőhetett volna ígéretes helyzetben, de Antonov blokkolni tudott, a vendégek szögletét követően a csereként beállt Szőr emelt a kapu előterébe, Demjén könnyen lehúzta. A hazai kapus a hosszabbításban is védett egy nagyot, Ilievszki életerős löketét tolta ki. A hajrára átvette az irányítást a Kisvárda, de a győzelmet érő gólt nem sikerült megszerezni.

Ezzel továbbra is őrzi veretlenségét az MTK vendégeként Milos Krusics együttese, a fővárosiak első NB I-es sikere pedig egyelőre várat magára.

Jegyzőkönyv:
OTP Bank Liga, 3. forduló:
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 0-0
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1979 néző, v.: Rúsz
MTK Budapest: Demjén – Hej, Kádár, Bobál D. – Várkonyi (Kovács M., a szünetben), Kata, Thian, Bognár (Stieber, 69.), Antonov – Németh K. (Molnár R., 83.), Zsóri (Zuigéber, 69.)
Kisvárda Master Good: Kovács M. – Cipetic, Jovicic, Széles – Makowski (Camaj, 59.), Lucas (Szőr, 83.), Körmendi (Ötvös, a szünetben), Vida – Navratil (Kovacic, 59.), Mesanovic, Spasic (Ilievski, 73.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC