nb1.hu

Révész érdekes stílusban esett neki játékosainak a DVSC elleni iksz után

Értékelt a két vezetőedző a hétfő esti bajnoki után.

A DVSC idegenben 0-0-s döntetlent ért el a Kisvárda otthonában. Ezzel az eredménnyel felugrott a tabella harmadik fokára a debreceni csapat.

A mérkőzést követően az M4 Sportnak értékelt a két vezetőedző. Révész Attila, a Kisvárda trénere szerint nem érdemeltek a hétfői játékkal győzelmet, de a vendégeknek sem volt sok lehetősége, így reálisnak mondható az eredmény. Révész kritizálta néhány játékosát is.

Szerettünk volna bátrabbak lenni, de volt olyan játékos, aki többet akart mutatni, mint amit a képessége alapján elvárunk tőle. Volt olyan, aki kevesebbet mutatott.

Sergio Navarro elmondta, hogy azért nem nyertek, mert nem rúgtak gólt. Szerinte ez az egy dolog hiányzott a játékukból.

„Azért nem nyertük meg a mai mérkőzést, mert nem sikerült betalálnunk. Kialakítottunk helyzeteket az első és a második félidőben is, de ezekből nem tudtunk gólokat szerezni. Ez történik: hogyha nem találsz be, akkor nem nyersz. Ez a részlet volt az, ami hiányzott, és így egy pontot sikerült begyűjtenünk.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC