nb1.hu

Révész ismét beszólt az MLSZ-nek, a szövetség megint helyreigazította

Nem először illette kritikával az MLSZ-t Révész Attila.

A fiatalszabályról, vagyis az utánpótláskorú játékosok támogatási rendszeréről tartottak Football Forum Hungary nevű konferencián. Dragóner Attila, Polyák Balázs, Nagy Miklós, illetve Révész Attila vett részt a beszélgetésen.

A Kisvárda mindenese a szabály bevezetésének ütemét bírálta. Többek között arról is beszélt, hogy egy játékosát nem tudta értékesíteni télen, mert a központi támogatások miatt nem érte volna meg. A szövetséget nem először illette kritikával Révész Attila.

„A módszertani intézet sokkal inkább szakmai szempontok szerint hozta a rendelkezéseit, mint az MLSZ, a szövetségé átgondolatlan, hirtelen meghozott döntés volt. Nem véletlenül panaszkodik a Ferencváros edzője. Van egy szakmai igénye, elvárása, de változtatnia kell, ráadásul a legjobb játékosát, Tóth Alexet eladták…Azért nem adtunk el korábban 6-700 ezer euróért fiatalokat, például Ilja Popovicsot a télen, mert a központi támogatások miatt nem érte meg, ez megváltozhat” – mondta Révész Attila.

A Nemzeti Sport megkeresésére az MLSZ válasza sem váratott sokáig. A szövetség szerint Révész valótlanságot állított, ismét helyreigazították a kisvárdai vezetőedzőt.

„Révész Attila a „Football Forum Hungary” rendezvényen ismét több valótlan állítást fogalmazott meg. Így például dokumentáltan cáfolható azon állítása, hogy az MLSZ átgondolatlan, hirtelen döntést hozott a bajnoki szezon rajtja előtti utolsó pillanatban!

Az MLSZ 4. éve változatlanul alkalmazza a jelenleg is érvényben lévő támogatási rendszert, amely tavaly mindössze kiegészült azzal a többlettel, hogy ha az 5 magyar játékos, köztük egy U21-es korú végig a pályán van, akkor ezért további díjazás kapható, amelyet az MLSZ saját forrásából fizet.

Ez egy előre megtervezett, szakmai döntés volt, amelyről másfél évvel korábban tájékoztatást kaptak a csapatok, és amely egyébként az MLSZ 2025. májusi közgyűlésén is elhangzott. Ehhez tartozik, hogy új és kötelező szabályt 3 nappal a jelenlegi bajnoki szezon rajtja előtt az NSMI vezetett be és nem az MLSZ!”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC