Lang Ádám szerint teljesen új szemléletet hozott a Debrecenhez Gert Remmel.
A korábbi válogatott védő az új vezetőedző munkamódszeréről, az érkezőkről és a közelgő szezon várakozásairól is beszélt.
Javában zajlik az alapozás a Debrecennél, ahol a játékosok már az új tréner, Gert Remmel elképzelései szerint készülnek. Lang Ádám az M4 Sportnak beszélt arról, milyen változásokat hozott az észt szakember érkezése.
„Ismerkedünk az új stábbal, adaptálódni kell az új helyzethez, jó úton vagyunk. Mindenkin látszik az elhivatottság, beleteszi a munkát, nem kell senkit noszogatni” – kezdte a hátvéd.
Lang szerint az új szakmai stáb jóval nagyobb intenzitást követel meg az edzéseken, mint korábban. Elmondása alapján Gert Remmel filozófiájának fontos eleme a magas tempó és a folyamatos terhelés.
Több futást igényel, mindent gyorsabban kell csinálni. Amikor kint van a labda, lehet valamelyest pihenni, de amikor játékban van, elvárja a maximális intenzitást.
Lang szerint a felkészülés minden részletét tudatosan tervezi meg a szakmai stáb.
„Ez alapján edzünk, a gyakorlatok úgy vannak összerakva, olyan időintervallumon belül vannak, mintha modelleznénk egy mérkőzést. Ezek alapján rengeteg adat áll rendelkezésükre, ezeket kielemzik, ennek mentén haladunk.”
Nemzetközi porond: a Fradira nehéz holland túra vár – megvannak a második körös ellenfelek
A védő kitért arra is, hogy míg elődje, Sergio Navarro inkább diplomatikusabb stílusban dolgozott, Remmel bizonyos kérdésekben nem enged, ugyanakkor nyitott a játékosok véleményére.
Lang Ádám az új igazolásról, a korábbi Bajnokok Ligája-győztes Sergi Samperről is elismerően beszélt, míg Bárány Donát és Szűcs Tamás távozásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a futball velejárója a játékosmozgás, és sok sikert kívánt mindkettőjüknek.
A rutinos hátvéd szerint az előttük álló idényben is az öltöző egysége lehet a Debrecen egyik legnagyobb erőssége. Úgy véli, még tart az alkalmazkodási időszak, de ha a csapat minél hamarabb elsajátítja az új elképzeléseket, akkor eredményes szezon következhet.
A Loki számára hamarosan tétmérkőzések következnek, hiszen a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában az örmény Pjunik lesz az ellenfél. Az első mérkőzést július 23-án Debrecenben rendezik, a továbbjutás pedig egy héttel később, Jerevánban dől el.












