nb1.hu

A magyar válogatott középpályás 75 percet töltött a pályán.

Az Olasz Kupa második fordulójában a Nagy Ádámot foglalkoztató Pisa, a Frosinone csapatához látogatott. A hazaiak a mérkőzés hetedik percében Simone Canestelli öngóljával kerültek előnybe. A találkozó 75. percében lecserélték a pisaiaknál kezdőként helyet kapó Nagy Ádámot, a magyar válogatott középpályást Miguel Veloso váltotta.

Több gól nem esett az összecsapáson, így a Frosinone jutott a következő körbe, melyben a Torino-FeralpiSalo párharc győztesével találkozik.

Olasz Kupa
Frosinone 1-0 Pisa
Pisa: Nagy Ádám 75 percet játszott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A fővárosiak a Kisvárda FC-vel mérkőznek meg az Új Hidegkuti Nándor Stadionban az NBI harmadik fordulójának pénteki nyitómeccsén.

Az előző körben mindkét együttes pont nélkül maradt, Horváth Dávid és Milos Kruscsics is változtatott az egy héttel ezelőtti kezdőhöz képest.

A vendég várdaiak cserekapusa az a Danijel Petkovics, aki korábban szerepelt az MTK-nál, míg a kék-fehérek védelmét erősítő Hej Viktor az elmúlt éveket a szabolcsiaknál töltötte, ő ma kezdőként kap lehetőséget.

OTP Bank Liga 3. forduló
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
MTK Budapest: Demjén – Hej, Kádár, Bobál – Várkonyi, Kata, Thiam, Bognár, Antonov – Zsóri, Németh
Kisvárda Master Good: Kovács – Návratil, Jovicic, Széles – Cipetic, Lucas, Körmendi, Vida – Makowski, Mesanovic, Spasic
Játékvezető: Rúsz Márton

A találkozó 20:00-kor kezdődik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Debrecenből érkezik az erősítés

Az NB II-es Budapest Honvéd tájékoztatása szerint Kispesten folytatja pályafutását Kundrák Norbert, a Magyar Futball Akadémia saját nevelésű játékosa. A 24 éves támadó a DVSC csapatától érkezik a XIX. kerületbe. Kovács Nikolasz, Adorján Krisztián, Kálnoki-Kis Dávid, Haragos Viktor és Holman Dávid után Kundrák a Honvéd ötödik nyári igazolása.

Kundrák Norbert így mutatkozott be a Honvéd hivatalos oldalán:

SIKERES AKADÉMIAI ÉVEK
„Nagyon pozitívan gondolok vissza az akadémiai évekre, hiszen bajnokságot illetve, Puskás-Suzuki-kupát is nyertem. A gyerekkorom egyik legszebb időszakát töltöttem a klubnál, most több nevelőtanárral és edzővel újra találkozhattam. Aktív gyerek voltam, nem csodálom, hogy emlékeztek rám, de szeretném, ha nemcsak a múltam, hanem a jövőm is ennyire szép lenne”

KAPOCS
Kundrák Norbert már 102 mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben, 25-ön pedig az első osztályban, így 24 éves korára már jócskán szerzett tapasztalatot a hazai élfutballban, de tudja, hogy a pálya mellett az öltözőben is fontos szerep vár rá. „Én is azok közé tartozom, akik összeköthetik a rutinos játékosokat és a fiatal kerettagokat. Azért is fontos, hogy homogén társaság legyünk, mert egy csapat csak akkor lehet sikeres, ha mindenki egy irányba húz, széthúzással nem lehetünk eredményesek“ – hangsúlyozta Kundrák Norbert.

ALAPEMBER SZEGEDEN
Kundrák Norbert az előző szezonban alapembere volt a Szegednek, 29 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban. „A sérülésemet követően rengeteget dolgoztam a rehabilitáció során, hogy minél jobb formában térjek vissza. Nehéz időszak volt, szerettem volna, ha minél hamarabb megfelelő állapotba kerülök. Szegeden szerencsére rendszeres játéklehetőséghez jutottam, ami sokat segített.“

65
Új érkezőnk a 2019 óta használt 65-ös számot választotta a Honvédnál is, amelynek az oka nem valamiféle számmisztika, hanem az érzelmi töltet. „Édesapám 1965-ben született, miatta választottam ezt a számot, ő is futballista volt, de sajnos az anyagi háttér nem tette lehetővé, hogy kiteljesedjen a karrierje. A 65-ös szám gesztus a családom felé, ugyanis mindig támogattak a pályafutásom során. Amikor beszéltem velük a klubváltásról megnyugtattak, hogy jó helyre kerültem, mert tudják, hogy itt jól bánnak és bántak velem és ki tudok majd teljesedni, nekik pedig ez a legfontosabb.”

A DVSC pár perccel a Honvéd híre előtt jelentette be játékosa távozását.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bérleteseknek is jegyet kell venni.

A DVSC tájékoztatása szerint már kaphatók a jegyek a július 17., csütörtök esti Ekl-visszavágóra, amit a Rapid ellen játszanak Dzsudzsákék. A klub tájékoztatása szerint a szezonbérletek nem érvényesek a mérkőzésre, a szurkolók a Loki Shopban és a debreceni stadion pénztáraiban válthatják meg belépőiket.

A Rapid elleni csatára online 1700, a pénztárakban 2200 forintba kerül a legolcsóbb belépő – a táborba; a 14 év alatti gyerekek és a nyugdíjasok 1100 forintért is láthatják kedvenceik egyik legnagyobb idei meccsét.

Aki VIP-élményre vágyik, annak online vásárlás esetén 26500 (pénztárnál 27500) forintot kell fizetnie.

Az első meccs eredménye 0-0 lett a bécsi odavágón.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A játékos sokat puhult.

Bobál Gergely továbbra is csapat nélkül van, miután a szezon végeztével távozott az NB I-ből kieső Vasas csapatától. Amúgy a Mezőkövesden töltötte az elmúlt bajnoki idényt kölcsönben. Más kérdés, hogy hozzá hasonló utat járt be Kuttor Attila vezetőedzőként. A szekember szinte követte a csatárt Kövesdre. Azonban Angyalföldhöz hasonlóan Borsodban sem volt gyümölcsöző a közös munka, miután Bobál mindössze tizennégy bajnokin játszott a Mezőkövesdben. Ezeken a meccseken 443 perc alatt 1 gólt szerzett.

A 28 éves játékos az NB1.hu talkshow-jában, a Hétközi Fordulóban beszélt a nehézségeiről. „Inkább a külföldi játékosokban bíznak, de az én előző két évem sem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Emiatt nehezebb most eligazolnom.”

A beszélgetés során Bobál elmondta, hogy ikertestvérével, Bobál Dáviddal szívesen játszana újra egy csapatban. De már engedett az igényeiből, és az NB I-es klubok többségéhez szívesen menne, ha hívnák. A magyar focit kibeszélő műsor egy pontján az NB II-re terelődött a beszélgetés. Ekkor a következő párbeszéd zajlott le Takács Rita műsorvezető és Bobál Gergely között, amiről már írtunk itt:
– Az NB I prioritás számodra, de ha a Honvéd keres, akkor… – Már kerestek. – És nemet mondtál? – Nem, még nem mondtam semmit. – Kiegyeznél egy feljutással a Honvéd tagjaként? – Kiegyeznék. Nagyon sok szurkolóval jóban vagyok a testvérem által, aki Kispest-szurkoló, meg sokat játszottunk ott a másik testvéremmel. Szóval, nagy a kötődés, hazamennék tulajdonképpen.

Bobál Gergely, akinek kapcsán korábban írtunk a Honvéd érdeklődéséről, arról is beszélt, hogy kik azok az edzők, akik hatással voltak rá eddigi pályafutása során. „Márton Gáborral szerettem dolgozni Zalaegerszegen, meg Marco Rossival is a Honvédnál, de akkor még fiatal voltam. Nekik őszintén elmondhattam a véleményemet.

Nehezen tartom magamban, amit gondolok. Valaki érti, valaki nem, de puhultam már sokat az elmúlt években.

Kritizálni könnyű bárkit, de először magunkba kell nézni. Mennyit tettünk bele, tudtunk-e élni a lehetőséggel, amit kaptunk. Anyukám ugyanilyen, mint én, és ő szokta mondani, hogy kisfiam, jobb csendben maradni. De én nem szoktam.”

Bobál Gergely 62 NB I-es mérkőzésen 11 gólt szerzett eddigi pályafutása során. 2021 nyara óta játszott legutóbbi csapatánál, a Vasasnál, amellyel feljutott az NB I-be tavaly.

A Hétközi Forduló legújabb adása itt megtekinthető:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az Újpest fiatal magyar játékosa ezt a szezont a román másodosztályban tölti.

Az Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönadja Szabó Bálintot, a román másodosztályban szereplő Csíkszereda együttesének.

Szabó Bálint tavaly nyáron érkezett az Újpesthez Nyíregyházáról. A középpályásként és jobbhátvédként bevethető játékos 18 bajnokin lépett pályára az NB I-ben, ezeken 1 gólt és 2 gólpasszt szerzett. Szabó a magyar U21-es válogatottba kapott meghívót ősszel, Azerbajdzsán ellen debütálhatott, majd tavasszal Ciprus ellen kezdőként bizonyíthatott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A legutóbbi NB I-es bajnokság gólkirálya, Varga Barnabás, ott folytatja, ahol abbahagyta még a Paks játékosaként. Az FTC futballistájaként is ontja a gólokat. A támadó állítja, hogy a Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző távozása után a csapat élére kinevezett Máté Csaba nagyon jól kommunikál a csapattal.

Varga tétmeccsen az első gólját az FTC játékosaként a Shamrock Rovers elleni EKL-selejzető odavágóján szerezte (4-0-ra győzött a Ferencváros, a negyediket szerezte), majd szintén a negyedik találat fűződött hozzá a Fehérvár FC elleni, idegenbeli 3-5-ös siker alkalmával a bajnokságban. Szerda este a nemzetközi porondon, a Hamrun otthonában szerzett mesterhármast az 53. és a 65. perc között, a magyar bajnok 6-1-re diadalmaskodott az odavágón.

Nem azt kérdezem, hogy ilyen különbségű győzelemre számítottál-e, hanem azt, hogy milyen nehézségű találkozóra?
Őszintén megmondom, hogy nehezebbre. Nyilván mindannyian nagyon örülünk neki, hogy hat-egyre győztünk, amivel majdhogynem sikerült már az első találkozón eldöntenünk a továbbjutó kilétét. Arra számítottunk, hogy a máltai csapat játékosai nagyon erőszakosak lesznek, harapni fognak és minden labdáért szívvel és lélekkel megküzdenek majd.

Minden mérkőzésen kiemelten fontos az első gól, de most úgy tűnt, hogy Abu Fani bombája nagyon megfogta és megtörte a hazaiak játékosait.
Nagyon jókor jött, hogy egy nem akármilyen góllal már az elején sikerült megszereznünk a vezetést, ami nagyon sokat segített nekünk. Innentől kezdve végig kézben tudtuk tartani a pályán zajló eseményeket, ami döntő jelentőségű volt.

Sok új játékos érkezett az FTC-hez nyáron, akárcsak te. Hogyan haladtok az összeszokással és egymás megismerésével?
Minél többet edzünk és játszunk együtt, annál jobban haladunk. Szemmel láthatóan alakul a játékunk és a csapat is. Most már én is sokkal jobban érzem magam társaimmal együtt, egyre jobban megismerjük egymás mozgásait és gondolatait. Mindannyian abban reménykedünk, hogy töretlen lesz fejlődésünk és ennek köszönhetően nemzetközi és hazai porondon is még eredményesebbek lehetünk.

A pályán kívülre is igaz, hogy egyre jobban megtaláljátok az összhangot?
Ezt is abszolút így gondolom.

Nem nehéz kitalálni, hogy a vasárnapi, Puskás Akadémia elleni bajnokitok sokkal nehezebb erőpróba lesz.
Teljesen más összecsapás számítok. Ráadásul a pihenésre és a regenerálódásra sincsen túl sok időnk. Viszont nagy a játékoskeretünk és a szakmai stáb tagjainak van kikből válogatniuk. Az első hazai bajnokinkon győzelemmel szeretnénk indítani, nagyon fontos, hogy sikerüljön. Ennek szellemében készülünk az első hazai fellépésünkre.

Mennyire lehet fontos a bajnokság végeredménye szempontjából, hogy két olyan csapat játszik egymás ellen, akiket a legközvetlenebb élmezőnybe várnak?
A végkimenetel szempontjából fontos, de nem a legfontosabb a találkozó, mert rengeteg mérkőzés van még hátra. Minden csapat számára kiemelt a jó rajt. Fehérváron nyertünk az első meccsünkön és most hazai pályán is szeretnénk megszerezni a három pontot. Tovább kellene folytatnunk a négy meccs óta tartó győzelmi szériánkat.

Máté Csaba irányítja már a Ferencvárost. Milyen ítéled meg vele a közös munkát?
Nagyon jól vette át a csapatot és ez az eddigi eredményeinken és remélem, hogy a mutatott játékunkon is látszik. Mindenkivel megtalálja a közös hangot és nagyon jól kommunikál a játékosokkal. Teljesen rendben van, amit eddig az irányítása alatt elértünk. A cél az, hogy sikerszériánk tovább tudjon folytatódni.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hat év után elváltak Kalmár Zsolt, valamint a Dunaszerdahely útjai.

Mint ismert, Kalmár Zsolt a Fehérvár FC-nél folytatja pályafutását. A 28 éves futballista hat éven keresztül erősített a DAC együttesét, melyben majdnem 150 tétmérkőzésen 47 gólt, illetve 29 gólpasszt jegyzett.

A szlovák élvonalban szereplő klub honlapján Kalmár azt nyilatkozta, hogy sok sikeres év után új kihívást keresett magának. Nagyon nehezen távozik, hiszen csodálatos éveket töltött a klubnál, mindig szeretettel fog emlékezni a dunaszerdahelyi együttesre.

Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa is reagált a magyar válogatott játékos távozására.

Vannak dolgok az életben, amik nem úgy alakulnak, ahogy a történet szereplői szeretnék. Ilyen a mi esetünk is Zsoltival.

A tulajdonos elmondta, a klub a nehéz időszakokban is ott volt a korábbi csapatkapitány mellett, s bár szerették volna a közös folytatást, ez már nem volt lehetséges.

„A klub az elmúlt években végig mellette állt, a nehéz időszakokban is, és mindent támogatást megadott, hogy újra visszatérhessen a pályára. Az utóbbi hónapok azt mutatták, hogy bár mindketten szeretnénk folytatni az együttműködést, de végül mindkét félnek be kellett látnia, hogy együtt ez már nem megy.”

A klub végül engedélyezte Kalmár Zsolt távozását, mindkét félnek ez volt a legjobb megoldás.

Hosszas beszélgetések után úgy döntöttünk, hogy a klub engedélyezi Zsolt távozását a Fehérvár FC-hez. Nem volt ez egy egyszerű döntés, de beláttuk, hogy a klubnak és Zsoltinak is ez a legjobb megoldás. További karrierjéhez jó egészséget és sok sikert kívánunk. Zsolt a klub történetének része marad, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben még találkozhatnak útjaink.

A kommüniké végén Világi üzent a szurkolóknak, a sok nehéz pillanat ellenére a klub egyre erősebb, sikeresebb, és halad a célja felé.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A kispestiek korábbi tulajdonosa a Ferencvárost sem kímélte.

Az Egyesült Államokból jelentkezett be George F. Hemingway legújabb videójában. A videóban többek között kitért a kispesti alakulat NB II-es idénykezdetére, a Ferencváros BL-kiesésére, valamint az NB I átalakításának ötletéről.

A Csákvár elleni győzelmet követően készült a felvételen – így a Kozármisleny elleni vereségről nem esett szó – Hemingway szerint a Honvédnak minden esélye megvan arra, hogy visszakerüljön az OTP Bank Ligába. Ehhez még egy-két támadó ráférne az üzletember meglátása szerint az együttesre. Ezt követően éles kritikát fogalmazott meg a jelenlegi vezetés felé, igaz pozitív dolgot hozott ki belőle.

„Az elmúlt 3-4 évben minden hibát, amit egy futballklubnál el lehet követni, azt a Honvédnál elkövették. Viszont egy évvel ezelőtt egy jó dolgot tettek azzal, hogy a pénzügyi helyzetnek megfelelően állították össze a keretet. Ez egyfajta irányvonalat határozott meg, ami sokkal felelősségteljesebb, mint az azt megelőző három évben.”

Hemingway ezt követően a Ferencvárosra tért ki, személy szerint őt nem lepte meg a KÍ Klaksvík elleni BL-kiesés.

„A jelenlegi Ferencváros egy műmájer, egy mű csapat. Lelketlen légiósokból, sok pénzből összeszedett együttes.” – mondta a korábbi Honvéd-tulaj.

Nem jó irány az, hogy komolyabb anyagi összeget fordítanak a zöld-fehérekre, a hosszú távú sikeres nemzetközi szereplés kulcsa egy erősebb bajnokság lehet, melyben 4-5 hasonló kaliberű együttes küzd. A Ferencvárosra fordított javak nem egyenesen arányosak a csapat által elért sikerekkel, Hemingway szerint ez egy kilátástalan üzletpolitika, amely nem működik huzamosabb ideig.

„Ahhoz, hogy erősebb legyen a magyar bajnokság, szükség lenne 18-20 csapatra. A pénz, ami befolyik az NB I-be, az legyen igazságosan elosztva. Az akadémiákról kijövő gyerekeknek lenne helyen a csapatokban, illetve az MLSZ elhatározza magát azon politika mellett, hogy a magyar labdarúgásban ebben az évben talán még 7, a következőben 5, azután pedig csak 3 légióst enged meg egy csapatban.”

George F. Hemingway azzal zárta a magyar futballról szóló részét videójának, hogy a magyar akadémiákon sokkal nagyobb felügyeletet kapjanak a szakemberek, akiknek a munkáját napi szinten ellenőriznék.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Három mérkőzésen egy győzelem és két döntetlen eddig a III. Kerületi TVE mérlege az NB III Észak-Nyugati csoportjában. Az óbudaiak az első fordulóban a Puskás Akadémia második csapatát győzték le idegenben 1-0-ra, ezt követően hazai pályán játszottak 0-0-t a Sopron ellen, majd a következő körben, pályaválasztóként 2-2-re végeztek a Gyirmót II ellen.

A pályaválasztó jelző helytálló az utolsó bajnoki esetében, mert a Kerület azt a mérkőzését már a BVSC stadionjában rendezte meg, mint ahogyan az ősszel az összes hazai találkozójára Zuglóban kerül majd sor. Mégpedig azért, mert az óbudai létesítményben felújítási munkálatok vették kezdetüket, amiről Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a következő hírlevet juttatta el az NB1.hu-nak:

„Fejlesztési, felújítási munkák kezdődtek augusztus 10-étől a III. kerületi Torna és Vívó Egylet (Kalap utca 1.) létesítményében. A felújítás után szebb környezetben, jobb minőségű pályafelületeken tudnak majd sportolni a TVE tagjai és a III. kerületiek. A munkálatok során kicserélik az élőfüves centerpálya altalaját és kijavítják a rekortánpálya felújítás során sérült részeit is.

A tervek szerint 2023. október 15-éig tart a felújítás, ebben az időszakban a balesetek megelőzése érdekében a futópálya nem használható.

Habár mindent megtesznek annak érdekében, hogy a felújítási munkálatok a lehető legkisebb kellemetlenséget okozzák, sajnos előfordulhat, hogy enyhe a zaj-és porszennyezést, illetve az építési forgalom növekedését tapasztalják majd a környéken lakók. A felújítás idején türelmüket kérjük!

Találkozzunk, és szurkoljunk együtt a III. kerület csapatainak a megújult pályán!”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A magyar válogatott futballista a Vidihez igazolt.

Szerda este beszámoltunk arról, hogy Kalmár Zsolt valószínűleg a Fehérvár FC-hez igazol. Pénteken kiegyenesedett a kérdőjel, mivel a fehérvári klub a hivatalos oldalán bejelentette a 32-szeres magyar válogatott középpályás érkezését. Kalmár kettő plusz egy éves szerződést kötött a székesfehérváriakkal, és a 13-as mezszámot választotta.

A 28 éves futballista korábban az ETO-ban 23 NB I-es meccsen három gólig jutott. Kalmár legutóbbi együttese a Dunaszerdahely volt, a DAC-ban 2017 óta szerepelt, 148 tétmérkőzésen 47 gólt, illetve 29 gólpasszt jegyzett.

“Nagyon örülök, hogy itt lehetek a Vidinél! Juhász Rolanddal többször egyeztettünk, pozitív jövőképet vázolt fel számomra, így hat év után a távozás mellett döntöttem. Ez számomra most egy teljesen új kihívás lesz, de már nagyon várom, hogy az új csapattársaimmal készülhessek. Folyamatosan követtem az NB I-et azóta is, hogy eligazoltam, és az a véleményem, hogy a szlováknál egy erősebb bajnokságban folytathatom, mert a magyar élvonal nagyon sokat fejlődött azóta, hogy 2014-ben külföldre költöztem. Természetesen a válogatottat is figyelembe vettem, amikor a váltás mellett döntöttem, szeretnék továbbra is tagja maradni a keretnek, mert ott is komoly célokért küzdhetünk majd a közeljövőben. Jó állapotban érzem magam, igaz, az elmúlt hetekben kevesebb játéklehetőséget kaptam, de biztos vagyok benne, hogy hamar formába kerülök és minél hamarabb a pályán segíthetem a csapatot. Az a tervünk, hogy családunkkal Fehérvárra költözünk, hogy maximálisan a Vidire tudjak koncentrálni, de nyilván ez nem megy egyik napról a másikra, most az a lényeg, hogy minél hamarabb edzésbe állhassak és bemutatkozzak a csapatban”mondta a szerződés aláírása után Kalmár Zsolt.

A Vidi nem kapta el jól a rajtot a bajnokságban, hiszen az első két fordulóban nem tudott pontot szerezni – Újpesten, majd otthon a Ferencváros ellen is vereséget szenvedett.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Péntek este MTK-Kisvárda mérkőzéssel indul az OTP Bank Liga 3. fordulója.

A Kisvárdában és az MTK-ban egyaránt lehet hiányérzet az első két forduló alapján. A fővárosi együttes egy pontot, míg Milos Kruscsics legénysége három pontot gyűjtött eddig. A hazaiak vezetőedzője, Horváth Dávid elmondása szerint sok mindenre lehet építeni az eddigi találkozók alapján, például a Zalaegerszeg ellen jól érezték meg, hogy a széleken lehet megbontani az ellenfelet.

Igyekeznek a saját stílusukra építeni, a Kisvárda ellen végig nyomást akarnak gyakorolni. Védekezésben nagyon masszív együttes, amelyet az egész mérkőzésen szeretnének letámadni, és a saját térfelükön tartani őket.

„Annak nagyon örülök, hogy ennyi lehetőséget kidolgozunk. Ugyanakkor ehhez képest javulnunk kell a kihasználásban. Maximális koncentráció, frissesség kell pénteken.” – mondta Horváth arra, hogy a helyzetkihasználással hadilábon áll eddig az MTK.

A kisvárdai Milos Kruscsics agresszívabb csapatot szeretne a pályán látni, mint a Kecskemét ellen. A szerb vezetőedző elismerte, hogy pénteki ellenfelüknek tehetséges, jó játékosaik vannak.

„Néhány kulcsjátékost személyesen is jól ismerek, ilyen például Nemanja Antonov, aki technikás futballista, jól lő távolról, képes helyzetbe hozni a társait, de említhetem Hej Viktort is, akit nem különösebben kell bemutatnom, hiszen tőlünk igazolt az MTK-hoz. Nem rosszak a csatáraik sem, összességében tehetséges az együttesük.”

Kruscsics azt is megosztotta, hogy Melnyik, Camaj, valamint Balogh sérülése egyaránt javult, így teljes kerettel készülnek a mérkőzésre.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Puskás Akadémia fiatal szélsője, Komáromi György a klub honlapjának adott interjút a Ferencváros elleni mérkőzés előtt.

A felkészülés folyamán sérülést szenvedett Komáromi György, aki az első két fordulóban 36 percet kapott Hornyák Zsolttól a Diósgyőr, valamint az Újpest ellen. A Puskás Akadémia honlapjának adott interjúban a 21 éves játékos nyilatkozott a Fradi elleni találkozót megelőzően.

„Vissza szoktam nézni a jeleneteimet, a Fradi elleni meccsek benne vannak, mert ellenük általában jól megy a játék. Remélem a most hétvégi találkozó is jól fog sikerülni.”

Elmondása szerint a csapatszellem, illetve a hozzáállás segíthet rajtuk a vasárnapi bajnokin. Számára mindig plusz motivációt jelent a Ferencváros otthonában pályára lépni, hiszen mindig fantasztikus a körítés.

„A győzelemhez jó csapatszellem kell, és olyan hozzáállás, mint Diósgyőrben, vagy az Újpest elleni első félidőben. Ha ezek megvannak, meg tudjuk szorongatni a Ferencvárost. Egy több, mint 30-szoros magyar bajnok csapat otthonában, egy ilyen stadionban, ennyi néző előtt mindig plusz motiváció pályára lépni.”

Komáromi említette, hogy a felcsútiaknál inkább távozók voltak a nyáron, míg a bajnoki címvédő több futballistát szerződtetett. Ugyanakkor ezzel nem szabad foglalkozni, csak a saját játékukra koncentrálnak. A tehetséges szélső elismerte, hogy 100%-os állapotban van, sérülése már a múlté.

„Most már 100%-os vagyok, az első két mérkőzésen az edző is úgy gondolta, hogy jobb ha nem kapok annyi szerepet – nehogy rásérüljek. Ha a mester berak, akkor próbálok bizonyítani.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Ferencváros edzője elégedetten értékelt a Hamrun Spartans elleni Konferencia-liga-mérkőzést követően.

A Fradi idegenben már az első találkozón nagy lépést tett a továbbjutás felé a máltai Hamrun Spartans ellen, hiszen Máté Csaba együttese 6-1-es győzelmet aratott. Az összecsapás után a magyar bajnok trénere pozitívan értékelte a csapat teljesítményét, ám nem szeretné lebecsülni az ellenfelet, ezért szerinte még nem dőlt el a párharc.

A mérkőzésről

„Maga a párharc még nem dőlt el, ezt nem lehet kijelenteni. A harmadik gól után éreztem, hogy az ellenfél elfáradt, talán fel is adta. Ilyen a futball, mi is voltunk így, most a hazaiakon éreztem ezt. Szerencsére a fiúk nem álltak le, így összejött egy nagyarányú győzelem, ami szép reményekkel kecsegtet a visszavágó előtt.”

Varga Barnabás mesterhármasáról

„Nem hegyezném ki rá ezt a meccset, a kezdőben öt új játékos lépett pályára, mindannyian jó teljesítményt nyújtottak. Ez egy csapatsport, fontos, hogy egymást segítsük. Ma Varga Barna szerezte a gólokat, ám fontos, hogy a támadójátékosokon látszik, éhesek a gólra. A következő nap majd másnak fog sikerülni, akkor tudunk sikeresek lenni, ha egyik nap az egyik, másik nap pedig a másik játékos nyújt kiemelkedő teljesítményt.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szoboszlai Dominik rövidesen posztriválist kaphat.

A Liverpool két középpályást már igazolt a nyári átigazolási időszakban, az argentin Alexis MacAllister, valamint Szoboszlai Dominik csatlakozott a vörösökhöz. A klub nagyon dolgozott Romeo Lavia szerződtetésén, ám a Southampton 50 millió font alatt nem engedi el a 19 éves játékost.

A legfrissebb sajtóhírek szerint a Poolnak új célpontja van, méghozzá a Brighton 21 éves középpályása Moisés Caicedo. Az ecuadori futballistáért a hírek szerint 110 millió fontot sem sajnálna a Liverpool – ez az összeg klubrekord, illetve brit rekord lenne -, s a felek már megegyeztek egymással.

Az üzletbe még belerondíthat a Chelsea, amely a nyár eleje óta érdeklődik Caicedo iránt. A Brighton kikötötte, hogy 100 millió font felett engedi csak el az ecuadorit.

Mit jelentene a transzfer Szoboszlai Dominiknek? Mivel Caicedo más típusú középpályás, ezért közvetlenül nem lenne veszélyben a magyar játékos pozíciója. Esélyeit tovább növeli Szoboszlainak, hogy széleken, vagy 10-es poszton érzi magát legotthonosabban, míg az ecuadori inkább 6-osként, vagy 8-asként tűnik fel.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A szerb vezetőedzőnek tetszett a mérkőzést ritmusa, mert gyorsabban kell játékosainak jó döntést hozni.

A Debrecen csütörtök este 0-0-s döntetlent játszott a Rapid Wien elleni Konferencia-liga-selejtezőn Bécsben. A magyar bajnoki bronzérmes két kapufáig jutott, míg a Rapid egy meg nem adott gólig. A meccset követően Srdjan Blagojevics értékelte a látottakat.

A mérkőzésről

„A Rapid nagyon agresszívan védekezett, letámadott, ezért kellett azt a játékot választanunk, amit. Szeretem az ilyen meccseket, amikor az ellenfél ilyen stílusban játszik, mert nyomás alatt hozhatunk gyorsabban jó döntéseket.”

Mintha a Fradi lett volna

„Az összecsapást az FTC elleni mérkőzésekhez tudnám hasonlítani, olyan érzésem volt ezen az estén, mintha a Fradi ellen játszottunk volna idegenbeli meccset.”

Elégedett volt a csapattal, de ez még nem minden

„Dicséret illeti a játékosaimat, mert odatették magukat, védekezésben is helyt álltak egy intenzív mérkőzésen, jól reagáltak a helyzetre – köszönöm nekik a mai munkájukat! Azonban hozzátenném, ennél is jobb teljesítményre vagyunk képesek. A következő összecsapáson – reményeim szerint – még jobbak leszünk.”

A visszavágót jövő csütörtökön Debrecenben rendezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A századik fellépés az új célja

Májer Milán télen igazolt az előző bajnokságban ezüstérmes Kecskeméti TE csapatához. A kispesti nevelésű támadó az utóbbi időben egyre több bizalmat kap a szakmai stábtól, amit legutóbb, a Kisvárda elleni bajnokin két gólpasszal hálált meg.

„Eredményesség szempontjából ez volt talán a legjobb, de volt már olyan, amikor játékban jobbnak éreztem magam. A két gólpassz persze nagyon boldoggá tesz, hozzá tudtam tenni ezáltal a csapat győzelméhez elég sokat. Ettől függetlenül ugyanúgy koncentrálni kell már a következő feladatokra, szép dolgot vittem véghez, de nem akarok ezzel megelégedni, dolgozom tovább keményen” – nyilatkozta a huszonnégy éves támadó a KTE hivatalos kluboldalának.

Májer Milán új pozíciójáról (újabban jobb oldali szárnyvédőként szerepel) is beszélt: „Nem vagyok az a típus, aki elbízná magát attól, hogy háromszor bekerült a kezdőcsapatba. Örülök, de azt pontosan tudom, hogy egyetlen mérkőzés sem jár ajándékba, legyen az a nemzetközi kupa, a bajnokság vagy a Magyar Kupa.”

Éppen ezért ugyanolyan keményen kell dolgoznom, ahogy eddig, mindent meg fogok tenni azért, hogy folyamatosan játszhassak.

„Sokszor játszottam korábban szélsőt, de az valójában a támadó feladatokról szólt. Szabó Istvánnal már a legelején megbeszéltünk mindent, ő is elmondta, hogy most első a védekezés, azt kell hiba nélkül megoldanom. Amikor ez megvan, illetve van terem és lehetőségem menni előre, akkor természetesen mehetek. Korábban sem volt soha az ilyen jellegű elvárásokkal problémám az edzőimmel, amit kértek tőlem, azt igyekeztem megvalósítani, azon felül pedig hozzátenni, ami még bennem van.”

A Fehérvár elleni bajnokira készülő kecskemétiek játékosa több mint 50 NB I-es meccsen van túl, de csak előre tekint: „Talán magamban húztam is egy vonalat ezzel a mérkőzéssel. Ez az 50 meccs három csapat, a Honvéd, a ZTE és a KTE színeiben jött össze. Boldoggá tesz ez a szám, mert gyerekként még nehéz volt elképzelnem, hogy akár csak egy is lehet ebből. Amikor akadémista lettem a Honvédnál, akkor lépésről lépésre határoztam már meg a célokat. Üljek le a padra, cseréljenek be, aztán amikor már több meccsen is játszhattam, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy most már jó lenne elérni az 50-et is. A 100 lebeg most már a szemem előtt.

Vidéki, tordasi srác vagyok, aki gyerekként a megyei csapatokat nézte, maximum a tv-ben láttam NB I-es meccseket, nem is nagyon tudtam még felfogni, mi az.

„Természetesen nagyon büszke vagyok arra, hogy honnan hová jutottam el. Az viszont hozzátartozik az igazsághoz, hogy ebben az 50-ben nagyon sok olyan meccs van, amin csak perceket kaptam, időtartamban tehát van még hova fejlődni.”

A Kecskeméti TE vasárnap Fehérvárra látogat az NB I 3. fordulójában.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A szurkolók sokat várnak a magyar játékostól.

A Liverpool csütörtök este mutatta be harmadik számú mezét a szurkolóknak. Az eseményen Szoboszlai Dominik is részt vett, Alisson Becker és a női csapatban futballozó Missy Bo Kearns társaságában. Ez volt az a rendezvény, amelyen a 30 éves brazil kapus bemutatta gitártudását.

Szoboszlai Diminik pedig a szurkolóktól kapott ajándékot. A magyar nemzeti trikolort ábrázoló zászlón olvasható szójáték jól érzékelteti a szurkolói elvárásokat a magyar válogatott csapatkapitánya felé.

A Liverpool vasárnap 17:30-kor a Chelsea ellen játszik a Premier League első fordulójában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC