nb1.hu

Révész Attila ezúttal sem köntörfalazott, az egyik légiós utolsó meccsét játszhatta a Kisvárdában

Több lejáró szerződésű labdarúgó sem marad a klubnál.

Az NB I-től az idény végén búcsúzó DVTK szombaton a Kisvárda otthonában nyert 2-1-re. A tabellán nyolcadik helyen álló várdaiak immáron hat mérkőzés óta nyeretlenek a bajnokságban.

Révész Attila a fájó vereség után az M4 Sportnak adott nyilatkozatában ezúttal sem köntörfalazott. Révész szerint ezen a találkozón kiderült, hogy jó döntést hoztak akkor, amikor a lejáró szerződésű játékosoknak nem adtak új kontraktust.

„Próbáltunk a tisztességünkért játszani, de ezzel a teljesítménnyel leromboljuk azt a teljesítményt, amit addig nyújtottunk, amíg kiharcoltuk a bennmaradást. A hátralévő két meccsre valamit ki kell találnunk. Az kiderült, hogy azoknak a játékosoknak, akiknek lejár a szerződésük, nem véletlenül nem adtunk újat. A következő szezont kell már előkészítenünk” – mondta Révész, aki jelenleg a vezetőedzői és a sportigazgatói tisztséget is betölti a Kisvárdánál.

Ezt követően arra is kitért Révész Attila, hogy a két belső védő együttműködése nem volt NB I-es szintű. Közülük Aleksandar Jovicic szerződése az idény végén lejár. Róla elmondta a szakember, hogy már edzéseken sem fog sok lehetőséget kapni. Ebből arra lehet következtetni, hogy valószínűleg Jovicic utolsó meccsét játszotta a Kisvárdában.

„A két belső védő együttműködése nem nevezhető NB I-es szintűnek. Az egyiknek van szerződése, vele valamit kezdeni kell. A másiknak már kevés esélyt fogunk adni még az edzéseken is. Azoktól, akik nem maradnak, illedelmesen el kellett köszönünk, ezzel a többieket próbáljuk megvédeni. Az öltözőben a fegyelmezettség sem olyan, mint volt korábban.”

Révész az interjú végén elmondta, jelenleg nagy a bizonytalanság, és ez a futballisták teljesítményét is befolyásolja.

„Valamilyen szinten megértem a játékosokat, hiszen a nagy a bizonytalanság, nem kapunk információt. Az is információ lenne, ha másodosztályban indulnánk, ha megszűnne a bajnokság, valaminek történnie kell! A játékosok a jövőjük miatt másik arcukat mutatják. Bennünk is nagy a bizonytalanság. Bennem sincs meg az az erő, ami korábban megvolt. Nem tudom 100 százalékosan motiválni a játékosokat. Bízom benne, hogy tapssal tudunk elköszönni a közönségünktől” – világított rá Révész Attila.

A Kisvárdára még két bajnoki vár ebben a szezonban: előbb a Kazincbarcika diósgyőri albérletében lépnek pályára a várdaiak, majd a bajnoki címért küzdő ETO-t fogadják.

Ebben a cikkünkben jeleztük, hogy a diósgyőri öröm a győzelem ellenére nem lehet felhőtlen, mivel az egyik játékos súlyosan megsérült.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr30 18 8 4 30 62
2.Ferencvárosi TC30 18 5 7 26 59
3.DVSC30 13 10 7 12 49
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC30 13 8 9 14 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC