Mint arról beszámoltunk, az MLSZ több büntetést is kiosztott a legutóbbi fegyelmi tárgyaláson, így a Ferencváros sem úszta meg – "a Kisvárda elleni hazai bajnoki mérkőzésen a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató és emberi méltóságot sértő kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére" kötelezte őket a szövetség, "továbbá elrendeli a sportszervezet 1 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén a Groupama Aréna „B1”, „B2”, „B3” és „C1” szektorainak lezárását."
A zöld-fehérek klubelnöke, Kubatov Gábor így reagált Facebook-oldalán a hírre:
"Megünnepeltük Magyarország téli olimpiai bajnokait. Erre az MLSZ bezáratta a B-Közép szektorokat. Viccnek kicsit durva."
Egybehangzó ciprusi lapértesülések szerint mintegy egy hónapig nem számíthat az APOEL Vinícius Paulo játékára.
A hétszeres magyar válogatott védő az Arisz elleni, szombati bajnokin sérült meg, és a vizsgálatok kimutatták, hogy a lábában eltört egy csont. A felsőházi rájátszásban a 3. helyen álló APOEL még bőven harcban van a bajnoki címért, úgyhogy pont a legrosszabbkor jön a kihagyás a 32 éves játékos számára.
MIndeközben jó hír, hogy az Omonia magyar válogatott középhátvédje, Lang Ádám visszatért a sérüléséből, és ismét játékra kész.
Puskás Ferenc után a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának szerdai visszavágóján mesterhármast elérő Karim Benzema lett a második legidősebb olyan játékos, aki egy BEK-, vagy BL-meccsen háromszor is eredményes volt a Real Madrid színeiben – írta csütörtöki anyagában a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
A francia támadó a Paris Saint-Germain felett aratott 3-1-es siker alkalmával 34 évesen és 80 naposan triplázott, míg a magyar Aranycsapat egykori kapitánya a madridi klub játékosaként 38 éves és 173 napos volt, amikor 1965. szeptember 22-én a holland Feyenoord kapuját BEK-meccsen a 12. és a 35. perc között három ízben is bevette, majd a 86. percben – negyedik találatával – ő állította be az 5-0-s végeredményt.
Benzema szerdai mesterhármasa alig 17 perc alatt született meg, ám – olvasható az IFFHS elemzésében – ezzel együtt is csak az ötödik a Real Madrid vonatkozó BEK/BL-örökrangsorában. Nála is gyorsabb volt korábban Di Stéfano (5 perc alatt triplázott a Wiener SC ellen 1959-ben), továbbá Amancio (7 perc, Sparta Praha, 1968), Cristiano Ronaldo (11 perc, Malmö, 2015) és Puskás (15 perc, Eintracht Frankfurt, 1960). A magyar csatár a Bajnokcsapatok Európa Kupájának 1960. május 18-án rendezett glasgow-i döntőjében egymás után négyszer volt eredményes a nyugatnémet együttes felett aratott 7-3-as diadal alkalmával.
Benzema szerdán 309-re növelte madridi találatainak a számát, amivel megelőzte Alfredo di Stéfanót (308) a spanyol királyi klub legjobb góllövőinek listáján. Előtte még ketten állnak: Cristiano Ronaldo (450 gól) és Raúl (323). A BEK-ben és a BL-ben elért gólokat tekintve a Real házi listáján Ronaldo az első (105 gól), az immár 67 találatnál tartó Benzema viszont ebben a mutatóban megelőzte Raúlt (66).
Willi Orbán, a német bajnokságban szereplő RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója a holland Vivianne Miedemával és az argentin Paulo Dybalával közösen vezeti a Common Goal jótékonysági szervezet akcióját, amely az ukrajnai háború kárvallottjainak megsegítésére irányul.
A cél az, hogy az érintetteket azonnal és hosszú távon támogassák.
"Magyar gyökereim miatt tudom, hogy a környező országoknak a következő hetekben és hónapokban jelentős szerepük lesz" – mondta Willi Orbán.
Az akció első szakaszában a Common Goal ukrán, moldovai, magyar és román szervezetekkel együttműködve végzi munkáját.
"Emlékezetes – és többször is beszámoltunk róla –, hogy a Vác FC november végi, Gerjen elleni bajnokiján (3–0) szívproblémák miatt le kellett cserélni Fazakas Gézát, akit akkor először a váci kórházba, majd a városmajori klinikára szállítottak. A szükséges beavatkozások megtörténte után hosszabb pihenés következett a védő-középpályás számára, majd az újévben nagyon vártuk a terheléses vizsgálatot. Ez a covid-járvány és egyéb tényezők miatt végül kissé elhúzódott és csak a közelmúltban került rá sor. De ami a legfontosabb, megvan a „pecsét”, a terheléses vizsgálat megállapította, hogy Géza egészségi állapota lehetővé teszi, hogy újra versenyszerűen sportoljon, így rutinos, csupaszív labdarúgónk folytathatja pályafutását!
„Teljesen rendben volt a terheléses vizsgálat, a pecsétes papírt is megkaptam, mi több, már az edzéseket is elkezdtem – adott helyzetjelentést az eseményről elsőként Horváth M. Attilának a ponyvalegeny.blog.hu-n, majd holnapunknak további részleteket is elárult. – Ezúton is szeretném megköszönni a klubnak, hogy végig mellettem állt! Belák Gyula ügyvezető és Pető Tibor, a Vác VLSE elnöke mindenben segített, ők sokat tettek azért, hogy minél gördülékenyebben menjenek az orvosi vizsgálatok, illetve azért, hogy remek orvosokhoz kerüljek, akiktől a legjobb ellátásban részesülhetek. Sőt, még az egyesület részéről Steidl Sándor és Herédi Attila is felajánlotta segítségét. Már teljes intenzitással edzek, de várhatóan három-négy hét kell ahhoz, hogy tökéletes állapotba kerüljek, hiszen a felkészülési időszak kihagyása miatt még lemaradásom van a többiekhez képest. Csank mesternél legendásan kemény a meló, de állok elébe! Nagy öröm, hogy az előző két meccsen jó „pályára” álltunk, ezt kell folytatni, de az biztos, hogy vasárnap a tavaszi szezon legnehezebb meccse vár ránk az Iváncsa ellen. Sokat segítettek a szurkolók nekünk az elmúlt időszakban, lendületet adott fiatal csapatunknak az, ahogy mellettünk álltak, és remélem, hogy ez a továbbiakban is így marad.”
"Életének 72. évében, hosszan tartó betegség után, szerda este elhunyt Cs. Kovács László. Osztozunk a gyászolók fájdalmában, Laci bácsi emlékét az ETO-család örökre megőrzi!
Győrött több labdarúgócsapatban is pályára lépett, a Rába ETO-ban élvonalbeli mérkőzéseken is szerepelt, de többek között, a MÁVDAC, az Elektromos és a Ménfőcsanak együtteseiben is játszott.
Cs. Kovács Lászlót a futballtársadalomban szerették, tisztelték, nem túlzás állítani, egyik legendája volt a győri labdarúgásnak, akinek a neve hallatán, mindenkinek eszébe juthat egy-egy humoros történet, egy-egy hozzáköthető sztori.
Az Ortutay (ma: Szabadhegyi) iskolában dolgozott testnevelő tanárként, miközben évtizedekig, alázatos munkával, nagy szakmaisággal, tevékenykedett edzőként az ETO-nál. Az utánpótlásban következetesen a legkisebbekkel foglalkozott, ezen a területen országosan is méltán nagy elismerésnek örvendett. Jó néhány olyan kissrácot fedezett fel, indította el a pályafutásukat, akik később válogatott szintig jutottak. Társszerzője volt az Ovifocitól a focisuliig című szakkönyvnek. 2009-ben a „Győr-Moson-Sopron megye labdarúgásáért” díjat vehetett át.
Nyugodjon békében!"
A gyorplusz.hu hozzátette: Cs. Kovács László volt többek között a néhai Fehér Miklós nevelőedzője és testnevelőtanára a Szabadhegyi Közoktatási Központban, mindemellett játékosként Magyar Kupa-döntőt is játszhatott a Komló színeiben, az 1974-es, Fradi ellen fináléban gólt szerzett (1-3).
"Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága március 10-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
MOL Magyar Kupa
A FEB a MOL Fehérvár FC elleni hazai mérkőzésén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és az ellenfél szurkolóinak veszélyeztetése), valamint rasszista megnyilvánulásaiért („huhogás”) elrendeli az ETO FC Győr soron következő 1 hazai férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésén az ETO Stadion G-H szektorainak lezárását, továbbá pénzbüntetés megfizetésére is kötelezi a sportszervezetet."
Mindez azt jelenti, hogy a szektorbezárás az április 20-i, Ferencváros elleni kupaelődöntőre érvényes.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága március 10-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
NB I
A FEB a DVSC elleni hazai bajnoki mérkőzésén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató és emberi méltóságot sértő kifejezések bekiabálása és tárgyak elzárt területre történt bedobálása) elrendeli a Budapest Honvéd 1 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén a Bozsik Aréna „B” lelátórész valamennyi szektorának lezárását.
A FEB a Ferencvárost a Kisvárda elleni hazai bajnoki mérkőzésen a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató és emberi méltóságot sértő kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá elrendeli a sportszervezet 1 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén a Groupama Aréna „B1”, „B2”, „B3” és „C1” szektorainak lezárását.
A FEB összevont eljárás alapján a Budapest Honvédot a MOL Fehérvár és a Puskás Akadémia elleni hazai bajnoki mérkőzésein a rend megzavarásával kapcsolatos cselekményekért (megbotránkoztató kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
MOL Magyar Kupa
A FEB összevont eljárás alapján a Ferencvárost a Vasas és a Budapest Honvéd elleni idegenbeli mérkőzésein a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
A FEB a MOL Fehérvárt az ETO FC Győr elleni idegenbeli mérkőzésén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és az ellenfél szurkolóinak veszélyeztetése) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
A FEB a MOL Fehérvár FC elleni hazai mérkőzésén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és az ellenfél szurkolóinak veszélyeztetése), valamint rasszista megnyilvánulásaiért („huhogás”) elrendeli az ETO FC Győr soron következő 1 hazai férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésén az ETO Stadion G-H szektorainak lezárását, továbbá pénzbüntetés megfizetésére is kötelezi a sportszervezetet.
Női és férfi futsal bajnokságok és kupák
Szakmeiszter Ádám (Kanizsa Futsal) 1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.
Két sárga lapos figyelmeztetés utáni, határozat nélküli eltiltás
Sárközi Szabolcs (Kincsem Lovaspark) és Takács Dávid Attila (Kanizsa Futsal) 1-1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.
Nem maradhat következmények nélkül a trágárság, az emberi méltóság megsértése
Teljes stadion- vagy szektorbezárást akkor alkalmaznak a hazai és nemzetközi gyakorlatban, amikor a sport és a sportszerűség alapvető értékeivel összeegyeztethetetlen esemény történt egy mérkőzésen.
Szemben a pénzbüntetéssel, ezekben az esetekben a klubok helyett vagy mellett magukat a rendbontókat kívánja figyelmeztetni és szankcionálni a döntéshozó.
A szurkolói elégedetlenség kulturált és nem sértő módon történő kifejezése továbbra sem jár büntetéssel, de trágárság, gyalázkodás, gyűlöletkeltés, megfélemlítés és rasszizmus esetén a részleges vagy teljes stadionbezárás az egyetlen döntési lehetőség.
Nagyon nem könnyű az MTK helyzete. 10 meccsel a bajnokság vége előtt hat ponttal van lemaradva a fővárosi csapat a 10. már bennmaradást jelentő helytől. Az MTK a legutóbbi 5 meccsen csupán öt pontot szerzett, ám még minden lehetősége megvan arra, hogy akár 30 pontot gyűjtsön és kivívja a bennmaradást.
Tisztában van ezzel Stieber Zoltán is, aki ebben a témában nyilatkozott:
,,A bajnokság 23. fordulójának mérkőzésén, mikor 1-0-ra legyőztük a DVSC II együttesét, a Fehér Zsolt-Kalóz Ádám belső védőpárost jelölte a kezdőbe Dorcsák Zoltán vezetőedző. Csapatunk hátsó alakzata akkor megtette a magáét, kapott gól nélkül hoztuk le az összecsapást.
Ezek után múlt vasárnap, Újpesten teljesen más összetételben lépett pályára védelmünk. Mint kiderült, kényszerből …
Fehér Zsolt ugyan végig játszotta a kis-Loki ellen megnyert találkozót, ám másnap már nem tudott edzeni. A tüzetes orvosi vizsgálatok azóta megállapították, oly mértékben sérültek térdszalagjai, hogy felépülése 4-6 hetet is igénybe vehet.
Kalóz Ádám szintén 90 percet töltött a DVSC II ellen a pályán, de a következő héten csak könnyített edzésmunkát végzett. Ugyan megpróbálkozott a Megyeri úton is a játékkal, ám a bemelegítés közben jelezte, hogy nem tudja vállalni a játékot.
Ezek után egy teljesen átszervezett védőnégyes kezdett a lila-fehérek ellen, időbe tellett, míg rendeztük a sorokat. Talán ennek is köszönhető, hogy negyedóra alatt kétszer is bevették kapunkat a hazaiak."
,,Az eredeti időponthoz képest egy nappal később kerül megrendezésre a rájátszás 3. fordulójának Zsolna-DAC összecsapása.
A jövő hét végén Zsolnán lép pályára a DAC a bajnoki címért küzdő felsőház 3. fordulójában. Eredetileg ez a mérkőzés március 18-án, pénteken 17:00 órától került volna megrendezésre a Nova Sport kamerái előtt.
Ám mivel a Zsolna tegnap legyőzte a Komáromot és bejutott a Slovnaft Cup negyeddöntőjébe, amely hivatalos időpontja március 16-a, az egymás elleni bajnoki összecsapást egy nappal későbbre halasztották. Ezért – és a televíziós közvetítés miatt – a Zsolna-DAC találkozót március 19-én, szombaton 13:00 órai kezdettel rendezik."
A DAC frissített programja a rájátszás 2-4. fordulójában:
A Fortuna Liga rájátszásának 2. fordulója, 2022. március 13., vasárnap 17:00 ó: DAC-Nagyszombat (a Dajto TV élőben közvetíti)
A Fortuna Liga rájátszásának 3. fordulója, 2022. március 19., szombat 13:00 ó: Zsolna-DAC (a Nova Sport élőben közvetíti)
A Fortuna Liga rájátszásának 4. fordulója, 2022. április 2., szombat 18:00 ó: DAC-Szered
A GYIRMÓT AZ ALÁBBI BEJELENTÉST KÜLDTE A HONLAPUNKNAK:
,,Az eddigi felajánlások meghaladják a 14 millió Ft-ot
Ahogyan arról korábban beszámoltunk az NB 1-ben szereplő Gyirmót FC Győr labdarúgó csapata humanitárius konvojt indít vasárnap az ukrajnai menekültek megsegítésére. Az akció szervezése javában folyik, de ami már biztos, hogy az adományok összege meghaladja majd a 14 millió forintot!
Szervezőink felvették a kapcsolatot Beregsurány Önkormányzatával annak érdekében, hogy a megfelelő felszereléseket gyűjtsék össze, amire a rászorulóknak szükségük van.
Az akcióhoz bárki csatlakozhat, az Alcufer Stadion portáján, ahol minden nap 07.00-19.00-ig várjuk az adományokat.
Az adományozáshoz eddig a Gyirmót FC KFT tulajdonosai, vezetői, labdarúgói, alkalmazottjai, az Alcufer KFT – a Gyirmót FC KFT főszponzora – tulajdonosai, dolgozói, valamint Takácsi község és Pázmándfalu lakossága, valamint egyéb magánszemélyek csatlakoztak.
Az adományok beszerzésére a COOP Szolnok ZRT kedvezményt biztosít, ezzel támogatva akciónkat."
Szerdán lejátszották a 27. forduló legtöbb meccsét, cikkünkben összeszedtük a vezetőedzők meccs utáni nyilatkozatait.
Nyíregyháza-DVTK 1-0
Balogh Zoltán (Nyíregyháza): ,,Ősi riválist sikerült legyőznünk. Gólt szereztünk, jól védekeztünk, harcosak voltunk. Ez egy igazi csapatmunka volt."
Kondás Elemér (DVTK): ,,Hiába kezdtünk jól, az első félidei kényszerű cserék nem könnyítették meg a helyzetünket. A második félidőben ugyan volt egy kapufánk, de ott nem voltak egyforma súlyúak a játékvezető ítéletei."
III. Kerület-Soroksár 2-2
Kemenes Szabolcs (III. Kerület): ,,A Soroksár kreatív támadófutballt játszó csapat, kiemelkedő képességekkel rendelkező játékosokkal. Ez ma is kijött. Az összkép alapján reális eredmény született, mégis kicsit keserű a szánk íze a döntetlen miatt."
Lipcsei Pénter (Soroksár): ,,Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, főleg úgy, hogy rossz volt a talaj. Az első félidőben még nem játszottunk úgy, ahogy kellett volna, de a szünet után feljavultunk. A játékvezető nagyon belenyúlt a meccsbe; mindkét tizenegyes véleményes volt, a kiállítást pedig jogtalannak tartom. Elvettek tőlünk két pontot. Lehet, hogy a játékvezetőnek a személyemmel van baja, mindenesetre már tegnap este mondtam a játékosoknak, hogy Lipcsei Péter ma vagy sárga, vagy piros lapot biztosan fog kapni. Így is történt, a sárga került elő."
ETO FC-Csákvár 4-3
Klausz László (ETO): ,,Gólzáporos és egyben idegőrlő mérkőzés volt, rendkívül sok technikai hibával, taktikai fegyelmezetlenségekkel. Máskor jobb játékkal is alulmaradtunk, ezúttal így is sikerült győzni."
Mónos Tamás (Csákvár): ,,Mindig futni kellett az eredmény után, három gólt rúgtunk és nem tudtunk pontot szerezni. A Győr két szabadrúgás utáni beívelésből és egy bedobás utáni helyzetből vert meg bennünket."
Békéscsaba-Ajka 3-2
Schindler Szabolcs (Békéscsaba): ,,Az első félidő után volt még negyvenöt percem Békéscsabán, de a csapat bizonyította, hogy van tartása, és meghosszabbította pár nappal az edzői állásomat. Mindenkinek el kell döntenie, hogy melyik irányba megyünk. Ma kaptam egy jelzést a csapat részéről, hogy mindenki százszázalékosan beleáll a munkába. Az első félidő gyenge volt, a másodikban viszont megmutattuk, hogy nulla kettőről is képesek vagyunk nyerni. A csapatnak szeretnék gratulálni!"
Kis Károly (Ajka): ,,Rendkívül csalódott vagyok, hiszen az első félidőben a két gólon kívül még voltak lehetőségeink, sőt a második félidő elején is, így el kellett volna döntenünk a találkozót. Ehelyett egyszer hibáztunk, amivel felhoztuk a hazaiakat, és ők ezt jól használták ki."
Szolnok-Siófok 0-1
Romanek János (Szolnok): ,,Az első félidőben nem úgy játszottunk, mint amelyik csapat bent akar maradni, ráadásul rúgattunk egy gólt a Siófokkal. Mindent feltettünk erre a mérkőzésre, s a második játékrészben már mindent megtettünk, amit lehetett, de még tizenegyesből sem tudtunk betalálni. Egyre nehezebb helyzetben vagyunk, de nem adjuk fel."
Domján Attila (Siófok): ,,Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de készültünk a rengeteg fel- és beívelt labdára, a nagy bedobásokra. Nem volt túl élvezetes találkozó, de örülök, hogy nyertünk, az pedig külön jó hír, hogy Hutvágner Gergely is hozzá tudott tenni a győzelemhez."
Tiszakécske-Haladás 1-1
Visinka Ede (Tiszakécske): ,,Nem lehetek elégedetlen, hiszen ez egy küzdelmes, nagyon dinamikus mérkőzés volt. Örömteli számomra, hogy egy ilyen jó csapat ellen végig tudunk egy ritmusban játszani. Sokáig vezettünk, de talán elkerülhető gólt kaptunk, majd amikor Beliczky kilépett, volt sanszunk újra előnyhöz jutni. Nagyra értékelem ezt a pontot, büszke vagyok a játékosainkra."
Németh Szabolcs (Haladás): ,,Kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt. Nem a hozzáállással volt a baj, volt tűz, akarat, szenvedély. Ha ez megmarad, akkor a jövőben is jönni fognak a győzelmek. Férfias küzdelem zajlott a pályán, sajnos csak egy pontot sikerült hazavinni. A kapu előtt a pontosság és a koncentráció hiányzott."
Pécs-Vasas 0-1
Vas László (Pécs): ,,Büszke vagyok a srácokra, mert nem mutatkozott meg a két csapat közt meglévő különbség."
Kuttor Attila (Vasas): ,,Egy nagyon kemény és értékes győzelmet arattunk. Az első félidő férfias küzdelem volt, míg a második játékrészben a mi futballunk domborodott ki még a kiállítás előtt is, de utána pedig abszolút."
,,Nálunk járt a magyar futball meghatározó edzőegyénisége, a Puskás Akadémia szakmai koncepcióját az alapításkor kidolgozó Mezey György.
Akadémiánk idén ünnepli majd tizenötödik születésnapját, s a jubileum alkalmából egy régi ismerős tért vissza hozzánk. Dr. Mezey György mesteredző, egykori szövetségi kapitány az akadémiai épületegyüttes darabjai között járva idézte fel futballműhelyünk megalapításának históriáját.
A Puskás Akadémia szakmai koncepcióját – Puskás Öcsi és az Aranycsapat szakmai örökségét is alapul véve – annak idején ő maga dolgozta ki, ahogyan a hazai és a nemzetközi futballban akkor egyedülállónak számító, nálunk kiépített gyakorlópálya-rendszer és tesztcsarnok is az ő nevéhez fűződik.
Akadémiai barangolása során a nemzetközileg elismert szakember anekdoták közepette emlékezett vissza a kezdetekre, sőt, Mezey György még első csapatunk edzésébe is belepillantott, merthogy mint mondja, napjainkban is követi a Puskás Akadémia FC szereplését, a bajnokság alakulását, épp úgy, ahogy az akadémiai labdarúgóképzés fejlődését is."
2022. március 12-én, szombaton 120 éves lesz a DVSC. A fantasztikus és patinás évfordulóra a klub is készül, és természetesen szurkolóink is meg akarják adni a módját a születésnapi köszöntésnek. Ennek jegyében január közepén arra kértük drukkereinket, hogy szavazzanak az elmúlt 120 év legjobb Loki-mérkőzésére, legjobb játékosára és legjobb edzőjére.
A voksokat március 1-ig vártuk, drukkereink ezres nagyságrendben nyilvánították ki véleményüket, megvan a végeredmény is. A győzteseket a szurkolók láthatják a szombaton 14.30-kor kezdődő DVSC-Újpest rangadó kezdőrúgásánál is. Hétfőn közzétettük, kik és mely meccsek fértek be a TOP 5-be a 4. és az 5. helyen, kedden már a dobogósok következtek, szerdán Sándor Tamás elsőségéről olvashattak, most pedig a legjobb edző kilétére is fény derül.
A legjobb edző kategóriában Herczeg András végzett az első helyen, méghozzá a szavazatok mintegy 57 százalékát begyűjtve. A korábbi Loki-játékos Herczeg Andrást már 1995-ben az Év utánpótlásedzőjévé választották Magyarországon, majd pályaedzőként szolgálta a Lokit az első bajnoki címek megszerzésekor. Előtte, első vezetőedzői időszakában (1997-1999) a Loki a Hansa Rostockot is legyőzve vitézkedett az UEFA Intertotó kupában, majd klubmenedzserként korábban soha nem látott sikereket ért el a DVSC-vel.
Kétszer nyert bajnokságot (2009, 2010), kétszer Magyar Kupát (2008, 2010), kétszer Szuperkupát (2009, 2010), egyszer Ligakupát (2010) a csapattal, felejthetetlen meneteléssel eljuttatta a Lokit a Bajnokok Ligája főtáblájára, ahol a Lyonnal, a Fiorentinával és a Liverpoollal is megmérkőzhetett a gárda. A következő évben az Európa Liga csoportkörébe is bejutott a DVSC, s ezzel edzőként Herczeg András bevonult a sporttörténelembe. A népszerű debreceni tréner 2013-ben Zilahi-díjat kapott, 2019-ben az Év edzője lett. Elnyerte a Magyar Arany Érdemkeresztet és a Mesteredzői díjat is. Jelenleg a DVSC Labdarúgó Akadémia elnöke.
A mostani elismerésről és a múltról a Loki TV készített interjút Herczeg Andrással."
,,A DVSC 120. születésnapja alkalmából sok minden más mellett az ünnepre készült szurkolói pólókkal rukkolt elő a Loki ajándékboltja, a piros és fekete alapszínű termékek keddtől már kaphatók is a shopban.
Az ünnepre kiváló minőségű, DVSC-s borokkal is szolgál a klub a szurkolóknak. Könnyed tavaszi-nyári estékre kiváló a Valami Fehér (Sauvignon Blanc 2021), meccsnézéshez ajánljuk a Valami Piros-fehéret (Syrah rosé, 2020), nehezebb mérkőzésekhez a Valami Pirosat (Syrah vörös, 2015), a nagyobb helyzetekhez a Valami Vöröset (egri Syrah superior). Érdemes ellátogatni a stadionban lévő ajándékboltba!"
,,Csapatunk tehetséges kulcsembere, Mihajlo Banjac meghosszabbította szerződését klubunkkal. A fiatal középpályás 2020. júliusában érkezett a TSC-hez, eddig 69 meccsen lépett pályára kék-fehér mezben, és 13 gólt szerzett. Ebben a szezonban minden bajnoki mérkőzésen játszott, meccsről meccsre fejlődött, és komoly játékossá nőtte ki magát, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a Crvena zvezda elleni bajnokin a meccs játékosának választották. Olyan klubok érdeklődését keltette fel, mint az említett Crvena zvezda, a belga Anderlecht, vagy a prágai Slavia. Ennek ellenére ő a TSC választotta, mert véleménye szerint fejlődése szempontjából számára ez a legmegfelelőbb. Klubunk komoly sikerként könyveli el, hogy sikerült megtartani a tehetséges játékost, örülünk hogy megvan a kölcsönös bizalom, és hálásak vagyunk neki, hogy hisz a klubunkban. Mihajlo Banjac új szerződése 2024. június 30-ig szól."
,,Törökszentmiklósi FC-Veteriner – Eger SE 1-2 (0-2)
NB III. Keleti csoport – 24. forduló
Törökszentmiklós, 2022.03.06.
Nagy Gergely góljával gyorsan sikerült vezetést szerezni a mérkőzésen, amit még a félidő végén sikerült kétgólosra növelni, szintén Nagy Gergely találatával. A mérkőzésen sikerült a saját játékunkat játszani, amiből több helyzetünk is adódott. Sajnos a – két sárgalapos – kiállítás után az ellenfél nagyobb nyomást tudott ránk helyezni és sikerült szépítenie is a találkozó végén, de csapat emberhátrányban is megőrizte az előnyét és megérdemelten hozta el a 3 pontott Törökszentmiklósról. Győzelmünknek köszönhetően sikerült egy pozíciót javítani a helyezésünkön.
6. perc: Valkay Richárd előre ívelt labdáját a védő Nagy Gergely elé fejelte, aki a kapust átemelve megszerezte a vezető gólunkat – 0-1
39. perc: Újra Nagy Gergely volt eredményes, aki 30 méterre a kaputól labdát szerzett, majd 26 méterről a felső lécet érintve lőtt védhetetlenül a kapuba – 0-2
84. perc: Egy labdavesztést követő beadás után Csúri Dájmond Dávid fejelt 5 méterről a hálóba – 1-2
Szekeres Adrián (Eger): ,,– Azt kértem a játékosoktól, hogy hasonlóan kezdjük a mérkőzést, hasonló mentalitással, mint tettük azt a Sényő, illetve a Salgótarján elleni mérkőzésen, ezt meg is valósítottuk, mert gólt tudtunk szerezni. Viszont az 1-0-s előnyünk után kicsit kapkodóvá vált a játékunk, siettettük. Igaz, hogy mi szereztük a vezetést, talán jobban meg kellett volna nyugodnunk, de majd utána a félidő vége felé sikerült megszerezni a második gólunkat. Nagyon örülök Nagy Gergely eredményességének, mert bizonyította, hogy a második csapatban is végig fegyelmezett volt, akkor is gólokat szerzett. Ezt az eredményességét át tudta menteni az első csapatba is. Úgyhogy ez a többiek előtt is követendő példa lehet, viszont sokkal hamarabb le kell zárnunk egy ilyen mérkőzést. A második félidőben bőven meg voltak azok a lehetőségek, hogyha megrúgjuk a harmadik gólt, akkor valószínűleg még akkor sem kell izgulnunk, hogyha újfent az utolsó percekben emberhátrányba kerül a csapatunk. Mert ahogy most is láthattuk, azt a nyomást amit ránk helyeztek, gólt tudtak szerezni és ezáltal a vége izgalmas lett, úgyhogy van még miben fejlődnünk. Ez a tanulsága lehet a mérkőzésnek is, hogy a helyzetkihasználásunkon kell javítani, illetve a gondolkodásunkban, hogy egy kicsit érettebben futballozzunk bizonyos szituációkban. De gratulálok a srácoknak mert, – igaz kaptunk egy gólt, ami miatt bosszús vagyok – de most már három meccsesre növeltük azt, hogy nem szenvedtünk vereséget, úgyhogy dicséret illeti ezért a fiúkat. Tényleg, ezt egy csapatépítő győzelemnek tudható be."