nb1.hu

Történelmet írhat Gulácsi és Orbán Lipcsében

A két magyart foglalkoztató csapat olyasmire készül a Bundesligában, ami korábban még sosem jött össze.

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig szombaton este az Eintracht Frankfurt vendége lesz a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában, és ha nyer, történelmi sikert arat, miközben a listavezető Bayern München akár már vasárnap megvédheti címét.

A lipcsei együttes még sosem győzte le idegenben az Eintrachtot, pedig az elmúlt kilenc évben kilenc bajnokin és egy Német Kupa-mérkőzésen is próbálkozott, mégis csupán négy döntetlennek örülhetett. Ole Werner vezetőedző együttese a negyedik, Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyről várja a fordulót, elsősorban a legutóbbi hat játéknapon aratott öt győzelmének köszönhetően.

Sőt az utóbbi kilenc mérkőzést tekintve csak egyszer kapott ki, s előnye négy pont az ötödik helyezett Leverkusen előtt. Bár a Frankfurt elleni negatív idegenbeli sorozat aggasztó lehet lipcsei oldalon, bizakodásra adhat okot, hogy decemberben, hazai pályán 6-0-ra legyőzte szombati ellenfelét az RB.

Az Union Berlin vezetősége a múlt hétvégi, Heidenheimtől elszenvedett 3-1-es vereség után menesztette Steffen Baumgartot, és a 34 éves Marie-Louise Eta nemcsak a fővárosi együttes, hanem a Bundesliga első női vezetőedzője lett. A magyar válogatott Schäfer András csapata valóban nincs jó formában, mivel ebben a naptári évben mindössze kétszer győzött, öt döntetlen és hét vereség mellett, igaz még így is a 11. helyen áll, s öt fordulóval az idény vége előtt hét pont az előnye az osztályozót jelentő, 16. helyen lévő St. Pauli előtt.

Eta kinevezése a bajnokság végéig érvényes, és elsődleges feladata a kiesés elkerülése, amelyhez az első lépést a Wolfsburg ellen tehetik meg a játékosokkal. Bár decemberben a zöld-fehérek nyertek hazai pályán, pályaválasztóként az Union még sosem kapott ki riválisától, sőt a legutóbbi öt mérkőzést megnyerte. A vendégeknél Dárdai Bence térdműtétje után továbbra sem bevethető, s meglehet, hogy a magyar középpályás nem is léphet pályára csapatával az élvonalban, mivel a Wolfsburg az utolsó előtti, kiesést jelentő helyen szerénykedik, lemaradása négy pont a már említett St. Pauli mögött.

A listavezető és címvédő Bayern München az előző fordulóban megdöntötte az 1971/1972-es idényben felállított saját 101 gólos Bundesliga-rekordját, s a hátralévő öt játéknapon csak rajta múlik, mi lesz az új csúcs.

Mindenesetre a szerdai, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-továbbjutást követően vasárnap is otthon játszik, mégpedig a Stuttgarttal, amelytől a legutóbbi nyolc évben nem kapott ki hazai környezetben. Szintén motiváló lehet a bajorok számára, hogy ha a Dortmund szombaton nem nyer a Hoffenheim vendégeként, vasárnap már döntetlennel is bajnokok lehetnek, a klub történetében 35. alkalommal.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC