nb1.hu

Hiányzott a végső átütőerő, de Orbán dicsért is – reakciók a magyar-görögről

Gólcsend a görögök ellen: a főszereplők szerint a stabil védekezés volt a döntetlen alapja.

Gól nélküli döntetlennel zárult a magyar válogatott görögök elleni barátságos mérkőzése a Puskás Arénában, ahol a remek hangulat ellenére sem láthattak gólt a nézők. A lefújást követően Marco Rossi szövetségi kapitány és a mérkőzés főszereplői az M4 Sport kamerái előtt értékeltek. 

A nemzeti együttes összességében veszélyesebben futballozott az ellenfelénél, több helyzete volt, de nem tudott betalálni. A magyarok legközelebb június 5-én a finneket fogadják a helyszínen, majd négy nappal később a kazahokat látják vendégül Debrecenben.

A találkozó után a kapuban több hatalmas védést bemutató Tóth Balázs bosszankodott az elszalasztott győzelem miatt.

„Szerettük volna megnyerni mind a két meccset, de ma hiányzott az az átütőerő, ami a gólhoz kell. Bár nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, és inkább a mi győzelmünk felé hajlott a mérkőzés, végül maradt az iksz” – kezdte a Blackburn Rovers kapusa, aki a védekezés stabilitását is kiemelte.

Az volt a célunk, hogy mindkét találkozót lehozzuk kapott gól nélkül, ami sikerült, és ez mindenképpen pozitív. A négy védőnk együttmozgását sokat gyakoroltuk Telkiben, és úgy gondolom, a hátsó alakzatunk jól működött ezen a két összecsapáson.”

A védelem oszlopa, Willi Orbán is a szervezettséget dicsérte, párhuzamot vonva az előző, szlovénok elleni mérkőzéssel.

Szerintem elégedettek lehetünk a védekezéssel, ez az egész csapat érdeme. A görögök hozzánk hasonló játékerőt képviseltek, megvoltak a lehetőségeink, de apróságokon múlt, hogy nem nyertünk. Intenzív volt az elmúlt néhány nap, kemény munkát végeztünk, és sok mindenben fejlődtünk, főleg a kapu előtti határozottságban”

– fogalmazott a védő.

A vezér és a védőmunka

Szoboszlai Dominik úgy vélekedett, kiegyensúlyozott mérkőzést játszottak egy erős, Nemzetek Ligája A-divíziós ellenféllel szemben. Kiemelte, hogy a közösen kitűzött célt, a kapott gól nélküli sorozatot sikerült teljesíteniük.

Mi is a győzelemért jöttünk, ők is azért jöttek, szerintem kiegyensúlyozott mérkőzést játszottunk egy, a Nemzetek Ligája A-divíziójában szereplő együttessel. Pozitívum, hogy a két meccs előtt megbeszéltük, hogy nem kaphatunk gólt, ezt teljesítettük is. Szerintem az egy győzelemmel és a döntetlennel elégedettek lehetünk.”

A középpályás hangsúlyozta, hogy a szezonban végzett védőmunkája után a válogatottban is a maximumra törekszik minden csapatrészben. Külön kitért az újoncok meggyőző teljesítményére és küzdeni tudására, ami szerinte Marco Rossi tetszését is elnyerte, egyben motivációt jelenthet minden magyar labdarúgó számára. A távolabbi célokról szólva elmondta, hogy bár a sűrű klubszezonban a PSG elleni BL-párharc is komoly feladat, a budapesti finálé lehetősége különleges motivációt jelent.

Hosszú idő az még. Hosszú a szezon, még ott van az FA-kupa, a Premier League és a Bajnokok Ligája is. A PSG ellen játszunk, tudjuk, milyen csapat, milyen játékosai vannak és mit képvisel, de megpróbáljuk a legjobbunkat hozni. Persze álomszerű lenne a Puskás Arénában Bajnokok Ligája-döntőt játszani.”

Mister és a legfőbb cél

Marco Rossi elárulta, hogy bár az eredménnyel nem maradéktalanul elégedett, a mutatott játékkal és a védekezés stabilitásával igen. Kiemelte, hogy a helyzetkihasználáson még javítani kell, de a csapat szerkezetét és a kialakított lehetőségek számát pozitívumnak tartja a folytatásra nézve.

„Nem kaptunk gólt, ez volt a legfőbb célunk, ha így folytatjuk, védekezésben sokkal jobbak leszünk. Voltak tiszta helyzeteink, most nem sikerült betalálnunk, ez előfordul. Az volt a fontos, hogy helyzeteket alakítsunk ki, és megvannak a játékosaink ahhoz, hogy előbb-utóbb betaláljunk.

A stabil védekezés az alap, onnan kezdődik minden, ez megvolt. Összességében elégedett vagyok a mérkőzéssel, de nem az eredménnyel.”

A szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy a görögök személyében minőségi ellenféllel szemben vizsgáztak, és külön dicsérte az újonnan beépített labdarúgók teljesítményét. Véleménye szerint a jövőben kulcsfontosságú lesz a kerettagok pontos szerepköreinek meghatározása, hiszen a csereként beállók döntő érdemeket szerezhetnek a mérkőzések végjátékában.

A szakember végül meghatottan beszélt a közönség szeretetéről, amely túlmutat a taktikai kérdéseken.

Ezek a pillanatok sokkal inkább az emberről szólnak, nem pedig a szakmáról, így még jobban esik, amikor a drukkerek a nevemet skandálják.”

Szoboszlai soha nem tenne ilyet

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Marco Rossi válaszolt az újságírók kérdéseire, ahol egyebek mellett Szoboszlai Dominik pihentetésének lehetősége is szóba került. A kapitány leszögezte, hogy kötelessége a legjobbakat meghívni, de figyelembe veszi a játékosok állapotát is.

„Mint a válogatott szövetségi kapitánya, muszáj vagyok mindig a legjobb játékosokat meghívni, de nyilván meg kell hallgatnom azt is, ők éppen milyen időszakot élnek meg.

Ha Dominik azt mondta volna, vagy most azt mondaná nekem, hogy »Mester, most ne hívj meg Finnország ellen«, tudom, milyen srác ő, hiszen én döntöttem úgy, hogy 20 évesen csapatkapitánnyá nevezem ki, emiatt is tudom, hogy Dominik sosem kérne ilyet tőlem.

Ő csapatkapitányként tiszteletét adja mindenkinek, aki megtölti ezt a stadiont, igazi kapitányi hozzáállása van. Ő feláldozza magát a csapatért… Ha csak ő nem mondja nekem, én mindenképp játszatni fogom. Persze, ha 2–0-ra vezetünk, dönthetek úgy, hogy kímélem és lecserélem.”

A szakvezető az összegzésében kiemelte: a legfőbb cél a kapott gól nélküli játék volt, amit kollektív feladatként sikerült teljesíteni, a védelem pedig sokkal figyelmesebb volt, mint korábban. A fizikálisan erős görögök ellen pozitív visszajelzésnek tartja a látottakat, még ha az ellenfélnél hiányzott is Konsztantinosz Karecasz. Rossi szerint a válogatott állt közelebb a győzelemhez a helyzetei alapján, és bár sajnálja a kimaradt ziccereket, bízik benne, hogy a trend megváltozik.

Külön dicsérte Bárány Donátot, aki bizonyította, hogy valós alternatíva Varga Barnabás pótlására, lecserélésére pedig csak egy bokasérülés miatt volt szükség. A kapitány kitért a 4-2-3-1-es játékrendszerre is, amelyhez a keret összetétele miatt ragaszkodik, és ezt tekinti alapnak a júniusi felkészülési mérkőzésekre is.

A júniusi két barátságos meccsre ugyanez lesz az alap, azaz ne kapjunk gólt, mert ha ezt végrehajtjuk, akkor már nem kaphatunk ki. Elöl olyan minőséggel rendelkezünk, hogy előbb-utóbb lövünk gólokat”

– tekintett előre a szövetségi kapitány.

Barátságos mérkőzés

Magyarország-Görögország 0-0

Puskás Aréna, 60 000 néző, v.: Florian Badstübner (német)

sárga lap: Osváth (63.), illetve Kulierakisz (48.), Rota (91.)

Magyarország: Tóth B. – Bolla (Osváth, a szünetben), Orbán, Dárdai M., Kerkez – Schäfer, Vitális (Szűcs T., 67.) – Redzic (Lukács, a szünetben), Tóth A. (Bárány, a szünetben; Schön, 77.), Szoboszlai – Sallai

Görögország: Colakisz (Cifcisz, 78.) – Vajanidisz, Recosz (Muzakitisz, 78.), Kulierakisz, Cimikasz – Kurbelisz, Triantisz – Maszurasz (Rota, 78.), Bakaszetasz (Tetteh, 67.), Colisz – Pavlidisz

A magyar válogatott 2026-os programja

Felkészülési mérkőzések:
Magyarország–Szlovénia 1–0 (0–0)
Magyarország–Görögország 0–0
06.05.: Magyarország–Finnország
06.09.: Kazahsztán–Magyarország

Nemzetek Ligája-menetrend:
Szeptember 25.:
Magyarország–Ukrajna, 20:45
Szeptember 28.:
Észak-Írország–Magyarország, 20:45
Október 2.:
Magyarország–Georgia, 20:45
Október 5.:
Ukrajna–Magyarország, 20:45
November 14.:
Georgia–Magyarország, 18:00
November 17.:
Magyarország–Észak-Írország, 20:45

Frissítés

Ivan Jovanovics a magyar szurkolók mellett a csapatok küzdőszellemét és a márciusi kísérletezés fontosságát is kiemelte a budapesti meccs után. Részletek itt.

„Ismét úgy futballozott, mint egy vár védelmét irányító parancsnok, aki úriember tulajdonságokkal van felruházva.” És az a cselsorozat… A görögök elleni osztályzatok. Részletek itt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC