Hiába érkeztek komoly ajánlatok az ETO FC meghatározó játékosaiért, a győriek egyelőre nem bólintottak rá egyikre sem.
Az elmúlt időszakban több fronton is felpörgött az érdeklődés a bajnoki címet szerző ETO FC játékosai iránt, ám eddig egyik kulcsember sem váltott klubot – már ha Olekszandr Piscsur eligazolását nem vesszük ide.
A hórihorgas ukrán támadó klubváltásáról már januárban megállapodtak, a transzfert viszont csak június 12-én erősítették meg hivatalosan.
A győrieknél azóta viszont teljes transzferstopot hirdettek – derül ki a csakfoci.hu cikkéből. Továbbra is együtt készül a kerettel több olyan labdarúgó is, akikért komoly nemzetközi kérők jelentkeztek.
Tóth Rajmund iránt például a német Nürnberg – és egy másik meg nem nevezett klub – érdeklődött. Vitális Milán neve a Celticnél merült fel, míg a világbajnokságon debütáló, és gólt szerző Nadhir Benboualiért az egyiptomi Al Ahly „kopogtatott”.
A DAC kötelékéhez tartozó Csinger Márkot mindeközben dán és angol másodosztályú klubokkal hozták összefüggésbe, ám egyik ügy sem jutott végleges megállapodásig.
A háttérben az állhat, hogy a győriek kizárólag kiemelkedő pénzügyi ajánlat esetén hajlandók megválni játékosaiktól, és tudatosan magas szinten tartják az áraikat.
Új kérő jelentkezett Tóth Rajmundért – közel 2 millió eurót kínálhatnak az ETO kulcsemberéért
Tóth esetében például már 1,5–2 millió eurós ajánlatok is érkeztek, amelyeket a klub egyelőre nem fogadott el. Míg Vitális és Benbouali még ettől is drágábban, 3-4 millió euróért kelhet el.
A helyzetet tovább árnyalja, hogy az ETO a közelgő Bajnokok Ligája-selejtező előtt szeretné egyben tartani a csapatot. Miközben a klubnál edző- és sportigazgatóváltás is történt, ami szintén lassíthatta az átigazolási folyamatokat.
A nyári csendesebb időszak ellenére így továbbra is nyitott kérdés, mikor és milyen feltételekkel mozdulhatnak meg a győri kulcsemberek.
Hamarosan eldőlhet, hogy a magasra tett árak és a klub tervei kitartanak-e, vagy végül beindul a győri játékosmozgás.












