nb1.hu

Újabb fejlesztésekről jelent meg cikk.

„Magyarország meghódítja Erdélyt”, hirdeti szerdai lapszámának címoldalán a Gazeta Sporturilor – számolt be róla az erdelysport.hu. Románia egyetlen sportnapilapja két oldalas cikket szentelt azon értesülésének, hogy Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy után Marosvásárhelyen hozza létre újabb akadémiáját és focicsapatát a magyar kormány. A 6–7. oldalon megjelenő cikk címe már árnyaltabb: Budapest Marosvásárhelyen is csapatot csinál magának.

A cikkben a szerző saját információira hivatkozva azt írja, az Orbán Viktor által vezetett magyar kormány folytatja a többségében magyarok lakta, az ország határain kívüli területekre összpontosító sportfinanszírozási projektjét, újabb lépésként pedig Marosvásárhelyt vett célba. Természetesen a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mintájára, amely csapatok célja, hogy „teret adjon a helyi magyar fiataloknak”.

A lap nem mulasztja el megjegyezni, hogy a magyar kormány azokat a területeket veszi célba, ahol nagy számú magyarság él: Hargita megyében a lakosság 85%-a, ezen belül Csíkszeredában 78,5%, míg Kovászna megyében 74%, ezen belül pedig Sepsiszentgyörgyön 76,6% a magyarok aránya. Marosvásárhelyen ugyan csak 43% a magyarok aránya, írja a GSP, amely rendkívül tárgyilagosan és meglepő módon nem mulasztja el rámutatni, hogy 1910-ben ez az arány még 90% volt. Azt is megjegyzi, hogy 70.000 fős magyarságával Marosvásárhely rendelkezik a legnagyobb lélekszámú magyar közösséggel Romániában – megelőzve Kolozsvárt (60.000), Nagyváradot (57.000), Sepsiszentgyörgyöt (46.100), Szatmárnémetit (45.300), Székelyudvarhelyet (35.400) és Csíkszeredát (34.400). A demográfiai adatokkal bőven megtűzdelt cikk arra is emlékeztet, hogy a legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint Romániában 1,2 millió magyar él.

 

„Magyarország meghódítja Erdélyt"

 

 

A cikk szerint Magyarország 2013 óta 75 millió eurót költött a határain kívüli labdarúgó-akadémiákra. Ezen belül 15 millió euróval támogatta az épülő sepsiszentgyörgyi stadiont, három millióval pedig a csíkszeredai stadion hamarosan kezdődő felújítását. A sepsiszentgyörgyi stadion kapcsán rendkívül tárgyilagosan arra is emlékeztet, hogy a szurkolók rendre elénekelik a Székely himnuszt és a Nélküled című Ismerős Arcok-slágert és kifüggesztik Székelyföld zászlaját…A szerző azt sem felejti el megemlíteni, hogy Románia egyik legjelentősebb városának számító Marosvásárhelynek jelenleg egyetlen focicsapata sincs az első három osztályban. Pedig az 1962 és 2005 között működő legendás ASA, azaz Asociatia Sportiva Armata (Hadsereg Sportegyesülete) többek között Bölöni Lászlóval a soraiban az 1970-es években az európai kupákban is szerepelt, egy ízben pedig ezüstérmes lett a bajnokságban. Sőt, a 2008-tól tíz éven át működő Asociatia Fotbal Club Municipal (Városi Labdarúgó Klub Egyesület) 2015-ben csak az utolsó fordulóban maradt le az országos bajnoki címről. Majd csődbe ment és három évvel később eltűnt a sporttérképről.

Marosvásárhely tehát logikus és ideális helyszín Budapest számára, állapítja meg a lap.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A videóbíróról is nyilatkozott.

A DIGI Sport az alábbi interjút küldte a honlapunknak:

„Gyerekként és felnőttként is sokszor álmodoztam róla, hogy egyszer gólt lövök a nemzeti csapatban, úgyhogy örülök, hogy sikerült” – mesélt régi vágya beteljesüléséről a Budapest Honvéd támadója, Gazdag Dániel, aki az Andorra elleni vb-selejtezőn szerezte első gólját a nemzeti csapatban. A kispesti nevelésű játékos az első válogatott gól élménye mellett a bennmaradásról és a videóbíró magyarországi bevezetéséről is beszélt a Reggeli Startban.

„Egyelőre inkább a Honvédra gondolok” – mondta Gazdag Dániel az előtte álló feladatokról. „Van még hat meccsünk a következő egy hónapban, szeretnénk a lehető legtöbb pontot szerzeni és bennmaradni, utána szeretnék bekerülni az Eb-keretbe, úgyhogy gondolok azért a válogatottra is, de egyelőre a Honvéd az első.” A hatszoros válogatott labdarúgó posztriválisa, Kalmár Zsolt sérülését úgy kommentálta, hogy „nagyon jó szezonja volt neki is Dunaszerdahelyen, illetve a válogatottban, megérdemelte volna, hogy játszhasson az Eb-n. Mielőbbi felépülést kívánok neki!”

Az NB I-ben 9. helyen álló, a kieső helytől 4 pontra lévő Honvéd saját nevelésű játékosa úgy véli, hogy az új vezetőedző, Horváth Ferenc februári érkezése óta pozitív irányba indultunk el a csapat. „Pontot is többet gyűjtöttünk, a játékunk is jobban néz ki, úgyhogy szeretnénk ezen az úton maradni, és még jobb teljesítményt nyújtani.” A 13 bajnoki gólnál járó támadó szerint a ZTE és a Budafok elleni mérkőzések kulcsfontosságúak lesznek, de „a keretünk alkalmas arra, hogy a Fehérvár vagy a Fradi ellen is jó eredményt érjünk el. Mindkettő ellen jó meccset játszottunk, a Vidit idegenben le is tudtuk győzni.”

A beszélgetés során Gazdag Dániel a videóbíró magyarországi bevezetéséről is elmondta gondolatait: „Az európai topbajnokságokban már mindenhol használják, úgyhogy szerintem jó, ha a magyar foci is követi ezt a példát. Ebben a szezonban volt több kérdőjeles gólom. Azt szokták mondani, hogy ezek hosszú távon kiegyenlítik egymást: ha valahol elvesznek tőlem egy gólt, akkor azt valahol a sors vagy a szerencse valahol visszaadja. Ha behozzák a VAR-t, akkor ilyen kérdések nem lesznek már.”

Az interjú rövidesen látható lesz a Reggeli Start Facebook-oldalán és a DIGI Sport honlapján.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jól ismerik egymást Dárdai Pállal.

Sajtóinformáció szerint Király Gábor is esélyes arra, hogy a kedden menesztett Petry Zsolt utódja legyen a Hertha BSC labdarúgócsapatának kapusedzői posztján, a Bundesliga mostani idényéből hátralévő hét mérkőzésre.

Erről a Bild írt, a berlini klub azonban nem kommentálta az értesülést.

A 45 éves Király Gábor – aki 108 szereplésével társbérletben válogatottsági rekorder – a mostani vezetőedző, Dárdai Pál csapattársaként 1997 és 2004 között volt a Hertha játékosa.

Az ex-kapus két éve vonult vissza, azóta szülővárosában, Szombathelyen üzemelteti sportközpontját.

A német egyesület kedden azonnali hatállyal menesztette Petry Zsoltot azon kijelentései miatt, amelyeket a Magyar Nemzetnek adott interjúban a bevándorlással és az azonos neműek házasságával kapcsolatban tett.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Örömhírt jelentett be a berlini klub Dárdai Mártonról.

Petry Zsolt kirúgása után sem állt meg az élet a Herthánál, hiszen Dárdai Pál csapata továbbra is hatalmas harcban van a bennmardásért.

A 18 csapatos Bundesligában a Hertha jelenleg a 14. helyen foglalja el a táblázaton, két ponttal megelőzve a 16., osztályozós helyen lévő Kölnt és a már kieső helyen lévő Bielefeldet.

A berliniek a következő körben a Mönchengladbachot fogadják, majd a Szalai Ádám fémjelezte Mainz vendégei lesznek, majd fogadják a Sallai Rolanddal felálló Freiburgot, majd mennek a tök utolsó Schalke otthonába, majd vendégül látják a Bielefeldet, majd fogadják a Kölnt, majd az utolsó fordulóban annak a Hoffenheimnek lesznek a vendégei, amelyik gárdától Petry a Herthához érkezett 6 évvel ezelőtt és mely városban a mai napig él. Egyébként a Hoffenheimnél is 6 évig volt kapusedző.

Hertha: kirúgták Petry Zsoltot – NB1.hu

 

Megerőltető menet vár tehát a Dárdai csapatra, ezért is volt fontos tényező az, hogy a klub Facebook-oldala és honlapja örömmel számolt be arról, hogy a tegnapi edzésen mér újra a társak között lehetett Dárdai Márton, aki elővigyázatosságból nem játszott az Union elleni rangadón a hétvégén (előtte 5 bajnokin kezdő volt), a találkozónak 1-1 lett a végeredménye.

A Hertha a legutóbbi 4 mérkőzésén 7 pontot szerzett, erről Dárdai Pál azt mondta, ezt az arányt kell tartaniuk, ha benn akarnak maradni.

FRISSÍTÉS, 15.20:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Az MLSZ versenybizottságának tájékoztatása szerint három NB III-as mérkőzés időpontja is módosult.
 
Az NB III Keleti csoportjában 2021. április 11-én ( vasárnap ) 14.30 órára kisorsolt DVSC II.–Tiszafüredi VSE találkozót április 11-én, de 16.30 órától rendezik meg.
 
A Közép-csoportban a Vác FC–Körösladányi MSK mérkőzést április 11. helyett május 5-én, 17.30 órától játsszák.
 
A Nyugati csoportban pedig a Tatabánya–Nagyatád meccsre április 11. helyett április 10-én, 14 órától kerül sor.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az Újpest és a Fradi elleni eseteket említett.

Olyannyira nem játszott alárendelt szerepet vasárnap délután a Budafok az FTC elleni 4-0-s veresége alkalmával addig, ameddig Huszti András nem lett kiállítva, hogy Kovács Dávid révén a vezetést is megszerezhette volna a mérkőzés elején. Utána persze fölénybe került a Ferencváros, több helyzete is volt, de a szünet előtt Lőrinczy Attila is betalálhatott volna.

Ahhoz nem fér kétség, hogy az FTC az erősebb és a jobb csapat, és mivel jobb erőben voltak a játékosai a koronavírus-járvány által sújtott hazaiaknál, előbb vagy utóbb végleg feltörték volna a hazaiak ellenállását, amit jelez, hogy a már említett kiállítás is akkor történt, amikor már Szerhij Rebrov csapata vezetett 1-0-ra.

A piros lap jogosságát erősen vitatják a budafokiak, Csizmadia Csaba vezetőedző is frankón és vagányan mondta el a véleményét a bíráskodásról a találkozó lefújása utáni sajtótájékoztatón.

Csizmadia kiakadt, Szabics a játékosokról, Rebrov a bajnoki címről nyilatkozott – reakciók – NB1.hu

 

Most Oláh Lóránt, a BMTE sportigazgatója is megszólalt a klub honlapjának, a vele megjelent beszélgetést változtatás nélkül közöljük:

„Többek közt német és holland élvonalbeli csapatokban szereplők ellen gyűjtöttek értékes tapasztalatokat játékosaink március végén, az U21-es Európa-bajnokság csoportkörében. A magyar válogatott bő keretében öt plusz egy budafoki kapott helyet. Közülük Bese Balázs, Huszti András, Csonka András és Skribek Alen pályára is lépett a tornán.

– Két évvel ezelőtt az NB II tizennegyedik helyén álltunk, most pedig négy játékosunk szerepelt a korosztályos kontinenstornán és az élvonalbeli tagságunk megőrzéséért játszunk. Ez egy óriási előrelépés. Büszkék vagyunk a válogatottjainkra és arra, hogy Budafokon szerzik meg a fejlődésükhöz nélkülözhetetlen élvonalbeli játékperceket. Többen kölcsönben szerepelnek nálunk, ám a legfontosabb üzenet, hogy a magyar labdarúgásnak teremtünk értéket. A büszkeség mellett az Eb-szereplés kihívást is jelentett számunkra, több okból is. Nekünk még meg kell tanulnunk kezelni azt, hogy egy ilyen fontos időszak előtt nincsenek velünk a válogatott játékosok, másrészt pedig a nemzeti csapat  sajnálatos sikertelen szereplése befolyásolja a lelki állapotukat. Emellett a sérülés fokozottabb kockázatával is számolnunk kell, ami Zsóri Dániel esetében be is következett.

A márciusi, háromhetes szünetben nem csak a nemzeti csapatnál számításba vett labdarúgók hiányoztak az edzésekről. Játékosaink, a szakmai stáb és a vezetőség tagjai közül is többen megfertőződtek a koronavírussal. A kiscsoportos tréningeket a két egészséges stábtag, Csizmadia Csaba és Balogh Barna vezényelte, a harkányi edzőtáborba pedig az öltöző közös döntése nyomán nem utaztunk el.

– Elismerésre méltó a két említett edző és a játékosok hozzáállása, illetve zokszó nélküli, alázatos munkája ebben a nehéz időszakban. Ráadásul egy olyan, komoly felelősséggel járó döntést hoztak meg a játékosok együtt, amely még jobban összekovácsolta őket. Egy Eszék elleni edzőmérkőzéssel szerettünk volna felkészülni a Ferencváros elleni bajnokira, mert úgy gondolom, a két együttes hasonló színvonalat képvisel, ám a vírus gátat szabott a terveknek. Mindazonáltal köszönettel tartozunk a békéscsabaiaknak, hogy az utolsó pillanatban kisegítettek minket, így nem maradtunk meccs nélkül a szünetben.

Oláh Lóránt hangsúlyozta: az előzmények ismeretében különösen nagy dolognak tartja, hogy csapatunk vasárnap jó első félidőt produkált és helytállt a listavezető, a bajnoki cím kapujában álló FTC ellen. Sportigazgatónk szerint a nagy különbségű vereség túlzó a játék képét tekintve. Mint ahogy a kiállítás is.

– Sajnos nem először fordul elő, hogy a játékvezetők olyan esetekben sújtanak minket eredményt befolyásoló ítéletekkel, amikor mérlegelési lehetőségük van. Itt nem egyértelmű szituációkról, durva, szándékos és sérülésveszélyes megmozdulásokról van szó. Sem vasárnap, Huszti András kiállításánál, sem korábban Újpesten, Kulcsár Kornél piros lapjánál nem történt olyan, amit egyértelműen ilyen súlyos módon kellett volna büntetni. Ezeket a döntéseket megmosolyogja az, aki valaha is futballozott és reálisan értékel. Félreértés ne essék, nem mentem fel a játékosainkat, de a játékvezetőktől elvárható, hogy a játékért és ne annak elrontásáért működjenek. Értem és tudom, hogy aki dolgozik, az hibázik, viszont a hasonló szituációknál a bíróknak kell hogy legyen más eszközük is arra, hogy megoldják a helyzetet.

A szezonból hat mérkőzés van hátra, a végjátéknak 26 ponttal, az utolsó előtti helyről vágunk neki.

Minden nehézség ellenére maximálisan bízunk a játékosokban. Hiszünk egymásban és abban, hogy sikerül bennmaradnunk az élvonalban. Sok nehéz feladatot megoldottunk már együtt és most sem adjuk fel. A végsőkig fogunk dolgozni azért, hogy elérjük a célunkat.”

A Budafok szombaton az MTK vendége lesz, majd fogadja a Diósgyőrt, utána Zalaegerszegre látogat, majd vendégül látja a Paksot és a Honvédot, majd az utolsó fordulóban Felcsúton lép pályára.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Harc az ezüstéremért.

A bajnoki cím sorsa már régen eldőlt, annak ellenére, hogy matematikailag éppen most szombaton biztosíthatja be a címvédő Ferencváros az újabb elsőségét abban az esetben, ha megveri a második helyezett Puskás Akadémiát.

Ha viszont a felcsútiak nem kapnak ki és ezen belül győznek, akkor viszont nagyjából a második hely sorsa is végleg eldől majd 5 fordulóval a bajnokság vége előtt (ettől még a Fradi lesz a bajnok, efelől senkinek ne legyen kétsége vagy ezzel ellentétes vágya), hiszen a Puskás Akadémia már most 10 ponttal mennek a harmadik helyezett MOL Fehérvár FC előtt és 14 egységgel a negyedik MTK és az ötödik Mezőkövesd előtt.

Török élcsapat vinné a Puskás Akadémia védőjét – NB1.hu

 

A Puskás Akadémia éppen utóbbi gárdával játszott a legutóbbi fordulóban és győzött 2-0-ra úgy, hogy a vendégek a meccs döntő részében emberhátrányban játszottak, de 1-0-s hátrányukban volt esélyük arra, hogy kiegyenlítsenek. Ez viszont nem következett be, így a végén büntettek a felcsútiak.

Hornyák Zsolt csapata szombaton az FTC vendége lesz tehát, és Deutsch László, az ifjú, felcsúti nevelésű balhátvéd szerint lehet keresnivalójuk a zöld-fehérek otthonában.

Deutsch arról is beszélt, mire kell figyelniük ahhoz, hogy megtartsák előnyüket a riválisaik előtt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A nyáron lejár a szerződése.

2019. augusztus 3-án az Újpest ellen, idegenben elért 3-1-es győzelem alkalmával mutatkozott be a Puskás Akadémiában a német védő, Thomas Meissner. Azóta már 51 NB I-es találkozó van mögötte, ezeken a mérkőzéseken 3 gólt is szerzett.

Amióta Felcsútra érkezett, ha nem volt beteg vagy sérült, gyakorlatilag állandóan a kezdőcsapat tagja volt a német, aki a Mainzban mutatkozott be a felnőttek között, de utána játszott a Borussia Dortmund második csapatában  a Duisburgban, a holland ADO Den Haag és a Wilem II csapataiban is, mielőtt Felcsútra került.

Trabzonspor-Interesse an Meißner

Thomas Meißner könnte es im kommenden Sommer in die Süper Lig ziehen. Nach FT-Informationen zeigt Trabzonspor Interesse am 29-Jährigen vom ungarischen Vertreter Puskás AFC. Der Innenverteidiger wird vom türkischen Erstligisten intensiv beobachtet. Meißner stammt aus der Jugend des TSV 1860 München und war in Deutschland für die Zweitvertretungen von Mainz 05 und Borussia Dortmund sowie den MSV Duisburg aktiv.

A védőt a nyárig köti a szerződése a Puskás Akadémiához, a piaci értékét 600 ezer euróra taksálja a Transfermarkt. Könnyen lehet, hogy a szerződése nem lesz meghosszabbítva és a védő Törökországba teszi át a székhelyét, mert a hatszoros török bajnok és nyolcszoros török kupagyőztes Trabzonspor vinné.

A Trabzon jelenleg 4. a török bajnokságban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hálával tartozik.

Hálával tartozik Magyarországnak, ahol jól érzi magát, mégis Romániát választotta Adrian Rus. Vagy ahogy a magyar sajtóban megjelent jó néhány helyen, Rus Adrián. A szatmárnémeti védő a Gazeta Sporturilornak adott, kizárólag nyomtatott verzióban megjelenő interjúban elárulta, ezer szállal kötődik a Sepsihez, ahol a 2018-2019-es szezonban a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként szerepelt.

„Szívem egy része ott maradt! A nyáron beszéltem is Hadnagy Attilával, (a Sepsi OSK sportigazgatója, szerk.). Nem volt semmi hivatalos. Csak egy privát beszélgetés arról, hajlandó lennék-e visszatérni. Mondtam neki, hogy egyelőre a MOL Fehérvárnál maradok. De sose lehet tudni. Tetszik, amit a Sepsinél látok, tetszik, hogy komoly hangsúlyt fektetnek az infrastruktúrára. Régi csapattársaim folyamatosan küldenek fotókat az épülő stadionról, nagy szép lesz. A csapat jelenleg szintet lép. Egyelőre távol áll a bajnoki címtől. De az igények egyre komolyabbak lesznek”, méltatta a sepsiszentgyörgyi egyesületet Rus.

A CIKK KATTINTÁS UTÁN OLVASHATÓ TOVÁBB:

„A szívem egy része a Sepsinél maradt!" A nyáron felmerült a visszatérés lehetősége

Hálával tartozik Magyarországnak, ahol jól érzi magát, mégis Romániát választotta Adrian Rus. Vagy ahogy a magyar sajtóban megjelent jó néhány helyen, Rus Adrián. A szatmárnémeti védő a Gazeta Sporturilornak adott, kizárólag nyomtatott verzióban megjelenő interjúban elárulta, ezer szállal kötődik a Sepsihez, ahol a 2018-2019-es szezonban a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként szerepelt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jelenlegi csapata nem ragaszkodik a futballistához.

Tiemoué Bakayoko jelenleg a Napoli együttesét erősíti kölcsönben. Az olasz klub a Chelsea-től kapta meg a védekező középpályást, a kölcsönadási szerződés a szezon végén lejár.

Hertha: kirúgták Petry Zsoltot – NB1.hu

 

Állítólag a Napoli vezetői nem ragaszkodnak a 26 éves futballistához, akinek az értékét a Transfermarkt 25 millió euróra becsüli. A transfermarketweb.com úgy tudja, hogy a labdarúgót a Hertha szeretné megkaparintani. 

Érdekesség, hogy az 1-szeres francia válogatott Bakayoko kontraktusa 2022-ig érvényes a Chelsea-nél. A játékos ebben az idényben 36 tétmeccsen jutott szóhoz a Napoliban, a fellépései során egy gólt szerzett, emellett 2 gólpassz fűződik a nevéhez. 

HERTHA BERLIN – Opening on BAKAYOKO

 

 

FRISSÍTÉS, SZERDA 15.20:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kiderültek a szabályok.

A nézők már ebben a hónapban visszatérhetnek a lelátóra a Holland Labdarúgó Szövetség (KNVB) keddi közlése szerint.

A KNVB arról számolt be, hogy az élvonalbeli és a másodosztályú bajnokság április 23-25. között esedékes fordulójában korlátozott számú szurkoló már jelen lehet, de hogy pontosan mennyi, azt a helyi hatóságok döntik el.
    
"Szoros kapcsolatban vagyunk a kormánnyal, hogy a közönség visszatérhessen a stadionokba. Igyekszünk felgyorsítani a folyamatot, amennyire lehetséges. Ez egy nagyon fontos lépés" – közölte a KNVB.
    
A szabályok szerint a drukkereknek 24 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük, a stadionban pedig legalább másfél méteres távolságot kell tartaniuk társaiktól. Az első tervek szerint az ominózus hétvége slágermérkőzését, az Ajax Amsterdam és az AZ Alkmaar rangadóját 7500 érdeklődő tekintheti meg a helyszínen, míg a Feyenoord 6500 szurkoló előtt fogadhatja a Vitesse együttesét.
    
Hollandiában március 27-én kísérleti jelleggel 5000 néző előtt rendezték meg a lettek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzést. A holland szövetség és kormány közös kísérletében azt próbálták modellezni a koronavírus-járvány szempontjából, hogy hány kontakthelyzet adódik egy ilyen eseményen.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem kis pénzről beszélünk.

Nem túlzunk, ha kijelentjük, hogy Szalai Attila húzóemberré vált a török Fenerbahce csapatában. A magyar válogatottban eddig 11 mérkőzésen szereplő futballista 12 bajnokin jutott szóhoz klubjában. 

Teljesítményének köszönhetően nemrég a Leicesterrel boronálták össze Szalait. A sozcu.com portál foglalkozott a futballista jövőjével. A cikkben arról írnak, hogy a Fener vezetői az Eb után értékesíthetik Szalai játékjogát.

Fenerbahçe Szalai'nin bonservisini belirledi

 

Állítólag a Fener 25 millió euróért adná el a védőt. Érdekesség, hogy a Transfermarkt jelenleg 3,7 millió euróra saccolja Szalai Attila értékét.

Angol topcsapatban folytathatja a pályafutását Szalai Attila – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kiesési rangadó és vidéki fellegvárak ütközete is lesz.

Hétközi fordulóval folytatódik az NB II. A tartalékos Vasas a sereghajtó DEAC otthonában vendégeskedik, míg az éllovas Loki a Dorog otthonában zsinórban negyedik győzelmét arathatja. Kazincbarcikán kiesési rangadót rendeznek, hiszen a barcikaiak a Szentlőrinccel találkoznak. Érdekesnek ígérkezik a Kaposvár-Gyirmót és a Győr-Haladás meccs is.
 
A 31. forduló programja:
 
16.30: Kazincbarcika SC–Szentlőrinc
16.30: Debreceni EAC–Vasas FC
16.30: Soroksár–BFC Siófok
16.30: Dorogi FC–Debreceni VSC, Tatabánya
18.00: FC Ajka–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
18.00: Kaposvári Rákóczi FC–Gyirmót FC Győr
18.00: Nyíregyháza Spartacus–Budaörs
18.00: ETO FC Győr–Szombathelyi Haladás
18.00: Békéscsaba 1912 Előre–Aqvital FC Csákvár
18.15: Pécsi MFC–Szolnoki MÁV FC 
 
 
Cikkünkben összeszedtük azokat a meccseket, amelyekről élő közvetítés lesz. A Pécs-Szolnok találkozót az M4 Sport fogja adni. 
 
DEAC-Vasas
 

Dorog-DVSC

Nyíregyháza-Budaörs

Ajka-Szeged

Békéscsaba-Csákvár

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Babona miatt kihagyná a következő meccset.

A DAC tavaly júniusban jelentette be, hogy Vida Máté hosszú időre kidőlt. A középpályásnak a Rózsahegy elleni kupameccsen szakadt el a keresztszalagja. Vida már látja a fényt az alagút végén, hamarosan újra a pályán segítheti a dunaszerdahelyi együttest.

"Az elmúlt két hétben már a csapattal edzettem. Minden rendben van, már egymás elleni meccsen is játszottam, gólpasszt adtam" – fogalmazott Vida az nso.hu-nak

A futballista azt is elmondta, hogy mentálisan megerősödött a nehéz időszak során.

"Egy ilyen jellegű sérülés gyógyulási ideje hat-kilenc hónap, s az illetékesekkel konzultálva fél év után elkezdtem teljes intenzitással edzeni. Sajnos azonban előjöttek a fájdalmak, talán túl korán vágtam bele a munkába. A térdem rendben volt, de a gyulladást meg kellett szüntetni, ami az összes bölcsességfogam kihúzásával sikerült is. Örülök, hogy már látom a fényt az alagút végén. Jelenleg jól érzem magam, mentálisan megerősödtem, vezetőedzőnk, Bernd Storck döntésén múlik, mikor jelöl a csapatba" – hangsúlyozta Vida Máté, aki a magyar válogatott szerelését eddig 6 alkalommal húzhatta magára.

Érdekesség, hogy a DAC szerdán a Szlovák Kupa nyolcaddöntőjében a Rózsahegy otthonában vendégeskedik. Vida elmondta, babonából kihagyná ezt a találkozót, hiszen ahogy fentebb jeleztük, tavaly pont a rózsahegyiek elleni mérkőzésen dőlt ki a sorból. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Boldogan nyilatkozhatott.

A Honvéd az előző fordulóban fordulatos mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott az Újpesttel. A fővárosi rangadón csereként lépett pályára Eppel Márton, akinek még decemberben sérült meg a bokája. 

A meccs utáni sajtótájékoztatón Horváth Ferenc vezetőedző az nb1.hu-nak elmondta, a centert fel kell építeni, mert visszatérőben van. Azt is hozzátette, hogy Eppelben jelenleg annyi van, amennyit szombaton játszott (a hosszabbítással együtt kb. 15 perc). További részleteket itt olvashatnak:

Honvéd: megvan, mikor tér vissza a csapatkapitány – NB1.hu

 

Eppel a Honvéd hivatalos oldalának nyilatkozott. Többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy nem dőlhetnek hátra a kispestiek, akik a tabellán a kilencedik helyen állnak, és jelenleg 4 pont a fórjuk a 11. Budafokkal szemben.

"Örültem nagyon a visszatérésnek, fontos volt számomra, hogy a hosszú sérülésem után ismét pályán lehessek. A hosszabbítással együtt tizenöt percet töltöttem a pályán, boldog voltam, hogy ennyi időt játszhattam. Sokat számított, hogy érezzem, van már annyira jó a lábam, hogy futballozhatok, ez az önbizalmam szempontjából is fontos volt. Most van egy újabb teljes hetem az edzésekre, úgy érzem hétről hétre jobb és jobb lesz a formám, és egyre többet tudok majd játszani.

 

Hat meccs van hátra, és egyáltalán nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy pillanatra is hátradőljünk. Mindenkinek éreznie kell ennek a fontosságát, és arra törekednie, hogy ebben az egy hónapban, ezen a hat meccsen olyan teljesítményt nyújtson, amely után fel sem vetődhet, hogy a Honvédnak bármi gondja is lehet a szezon végén. Legyen szó akár plusz munkáról, vagy bármiről, ami segíti a csapatot, azt meg kell tennünk, és az edzések mellett mentálisan is készen kell állnunk erre a hat mérkőzésre" – mutatott rá Eppel Márton.

 

A Honvéd a hétvégén a Zalaegerszeg otthonában játszik újabb fontos mérkőzést. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Eléggé el vannak keseredve.

Az nb1.hu a következő közleményt kapta az amigeleken.hu-tól:

"Tisztelt ismeretlen diósgyőri Tulajdonosok!

Eljött az idő, egyszerűen nem bírjuk tovább tétlenül nézni azt, ami szeretett klubunknál történik. Nem bírjuk és nem is akarjuk tovább elszenvedni a megaláztatást! Mi, diósgyőri szurkolók, azt akarjuk tudni, hogy mikor lesznek végre következményei azoknak a gaztetteknek, amit a vezetés a hozzá nem értés álcája mögé bújva követ el a DVTK ellen?

Mindenki nagyon várta azt, hogy a DVTK új tulajdonosa végre megértő, gondoskodó és jó gazdája lesz a 111 éves csapatnak, de csalódnunk kellett. Azt sem tudjuk, ki(k) az igazi tulajdonos(ok) és ami a legszomorúbb, újra nincs gazdája ennek a patinás egyesületnek. Miért nem áll ki az új befektető a szurkolók elé és vázolja a terveit? Minden szurkolót az érdekelne, hogy mire számítsunk. Megdöbbenve tapasztaltuk azt, hogy a vezetőség a helyén maradhatott a tulajdonosváltás után és tovább folytathatják azt a tevékenységet, ami több éve éberkómában tartja a diósgyőri focicsapatot. Ki gondolhatja azt, hogy a több éves sikertelenséget ilyen módon konzerválni kell? Ki gondolhatja azt, hogy azok a vezetők, akik felelősek az elmúlt időszak vergődéséért, ezután valódi szakmai munkát képesek végezni?

Amíg nem látják be az ismeretlen tulajdonosok, hogy a klubházban új, elhivatott és sikerorientált emberekre van szükség, addig teljesen felesleges egyetlen forintot is invesztálni a csapatba, mert minden fillér csak kidobott pénz lesz az ablakon. Vezetőinknek a saját karrierjük építésétől semmi nem fontosabb és ennek rendelik alá az egész klub működését. Ebből elég volt! Olyan emberekre van szükség végre, akiknek tényleg a Diósgyőr a legfontosabb és nem mellesleg értenek is ahhoz, hogyan lehet az ország egyik legértékesebb klubját a helyére emelni.

Unjuk már a klub által kommunikált semmitmondó és indokolatlanul optimista cikkeket, mert itt, Borsodban, az egyenes beszéd a divat. Nekünk nem kell magyarázni a vélt sikereket, hiszen a sikerek úgyis magukért beszélnek. De itt erről szó sincs!

Tíz év alatt a sokat dicsért utánpótlás egyetlen meghatározó játékost nem volt képes adni a csapatnak és sikerekről beszélünk? Mi nem tudjuk, de Önök biztosan tisztában vannak vele, hány százmilliót költött el az akadémia arra, hogy egyetlen játékos se kerüljön ki a falai közül. Tíz év sikertelenség után több mint arcátlanság arról beszélni, milyen nagyszerű munka folyik az akadémián.

De nézzük a futballcsapat eredményeit. Az elmúlt években rendre a kiesés ellen küzdöttünk és mások által lesajnált lett minden diósgyőri érzelmű szurkoló. Ez az eredmény? Ennek kellene örülni itt Miskolcon? Annak kellene örülni, hogy a legtöbb edző nálunk fordult meg az elmúlt években, a legtöbb vereséget mi szenvedtük, a legtöbb gólt mi kaptuk? Ennek kellene itt örülni a borsodi embereknek?

Legyen végre ebből elég! Mi, diósgyőri szurkolók azt akarjuk, hogy lépjenek végre elő a tulajdonosok és mondják el tisztán és érthetően, mik a céljaik a mi csapatunkkal? Folyamatosan azt halljuk, mennyire fontos a szurkoló, hát tessék végre megmutatni! Rakjon rendet az új tulajdonosi kör és köszönjön el attól a menedzsmenttől, amelyik egyértelműen felelős ezért az évek óta tartó vesszőfutásért! Mi nem kérünk ezekből az emberekből, az összes bizalmunkat eljátszották már!

Egyszer vége lesz a pandémiának és megszűnnek a korlátozások. Akkor nekünk is több lehetőségünk lesz arra, hogy kifejezzük a nemtetszésünket és élni is fogunk ezekkel.

Legyen ez a nyílt levél egy első lépés, amiben mi elmondtuk a problémáinkat az új tulajdonosoknak. Megvárjuk, hogy eljut-e a megfelelő helyre és megfelelő válaszokat kapunk-e. A türelmünk elfogyott és a kiesés réme mindennél jobban fenyegeti a csapatot. Tudni akarjuk, mire számítsunk!

Diósgyőri szurkolók"
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mire lesz szükség a kulcsmeccsen?

Ahogy korábban már jeleztük, a magyar futsalválogatott nem tudott meglepetést okozni Kazahsztán ellen. Az esélyesebb ellenfél 6-1-es győzelmet aratott a Sterbinszky Amália Sportcsarnokban. A mieink egyetlen gólját Dróth Zoltán szerezte. 

Eb-selejtező: 10 perc alatt eldőlt a magyar futsalosok meccse – NB1.hu

 

A vereség ellenére is van esély az Eb-kvalifikációra, a magyarokra jövő héten Fehéroroszországban vár sorsdöntő mérkőzés. 

Turzó József az mlsz.hu-nak elmondta, ugyan most is volt tartása a csapatának, de ez kevésnek bizonyult.

"Tudtuk, hogy ha hibázunk, a kazah válogatott kíméletlenül kihasználja ezt, és nem is tévedtünk, a vendégek góljai előtt ugyanis komoly hibákat vétettünk. Csalódott vagyok az eredmény miatt, de a hozzáállásra nem lehet panasz, a játékosok igyekeztek betartani a megbeszélteket, ám ezúttal kevésnek bizonyult, hogy volt tartása a csapatnak. Ellenfelünk világklasszisokkal érkezett, akik támadásban extra teljesítményre képések, és ezt most be is bizonyították ellenünk.

 

Mielőbb túl kell lépnünk ezen a meccsen, és kizárólag már a jövő heti, fehéroroszok elleni találkozóra kell fókuszálnunk. Továbbra is elérhetjük a kitűzött célunkat, ehhez a legjobb tudásunk szerint kell teljesítenünk a csoport zárómérkőzésén" – nyilatkozta a szövetségi kapitány.
 

A csoport állása: 1. Kazahsztán 12 pont/4 mérkőzés, 2. Magyarország 6/5, 3. Fehéroroszország 6/5, 4. Izrael 3/4

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kiesési rangadó is lesz ám!

A 31. fordulóval folytatódnak tovább a bajnokság küzdelmei, a két éllovas, az első DVSC és a második Vasas is az életéért küzdő rivális ellen játszik majd.
 
Huszti Szabolcs csapata a veszélyes zónától kicsit messzebb került Dorog vendége lesz majd Tatabányán, míg a 10 játékosát nélkülöző Vasas az utolsó szalmaszálért kapaszkodó DEAC vendége lesz majd. Sándor Tamás csapatának egész egyszerűen nem maradt más választása, mint mindegyik hátralévő mérkőzésén a győzelem.
 
 

Koronavírus: bajban a Vasas a debreceni meccse előtt

 

 
Hatalmas, kiesési rangadó lesz a Barcika és a Szentlőrinc csatája, míg fellegvárak rangadója lesz Győrben, ahol a Hali vendégszerepel majd. 
 
Az élcsapatok közül a Gyirmót a nehéz helyzetben lévő Kaposvár vendége lesz, a Várhidi Péter vs. Csertői Aurél taktikai csata mindig, mindenhol különleges csemegének számít.
 
 

Csákvár: a koronavírus után kezdődött el a menetelés

 

 
A Pécs az abszolút középcsapat Szolnokot fogadja, Csábi József alakulata viszont mindig, mindenkire és mindenhol veszélyes, igaz, ez fordítva is igaz.
 
31. FORDULÓ
16.30: Kazincbarcika SC–Szentlőrinc
16.30: Debreceni EAC–Vasas FC
16.30: Soroksár–BFC Siófok
16.30: Dorogi FC–Debreceni VSC, Tatabánya
18.00: FC Ajka–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
18.00: Kaposvári Rákóczi FC–Gyirmót FC Győr
18.00: Nyíregyháza Spartacus–Budaörs
18.00: ETO FC Győr–Szombathelyi Haladás
18.00: Békéscsaba 1912 Előre–Aqvital FC Csákvár
18.15: Pécsi MFC–Szolnoki MÁV FC (Tv: M4 Sport)
 
 

(null)

(null)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC