Simek Péter és három szakember is fontos feladatot kap az Újpest utánpótlásában.
Régi újpesti ismerősök is szerepet kapnak a klub utánpótlásának megújításában. Simek Péter, Fehér Csaba, Kulcsár Árpád és Sontra Tamás érkezik az Újpest FC utánpótlásába, Polyák Attila munkájára pedig továbbra is számítanak a lila-fehérek.
Az Újpest FC hivatalos bejelentése szerint négy szakemberrel erősödik a klub utánpótlásának vezetése. Simek Péter akadémiai igazgatóként, Fehér Csaba tehetségfejlesztési igazgatóként dolgozik a jövőben.
Simeket és Fehért nem kell bemutatni az újpesti szurkolóknak, hiszen mindketten futballoztak korábban a klubban. Most vezetői szerepben térnek vissza, hogy az utánpótlás fejlesztésében vállaljanak fontos feladatot.
Kulcsár Árpád szakmai igazgatóként segíti majd a négyfős csapat munkáját. A klub közlése szerint NB I-es labdarúgó-múltja és egyetemi diplomája mellett azon kevesek közé tartozik, akik minden Magyarországon létező, utánpótlással kapcsolatos képzést sikeresen elvégeztek.
Sontra Tamás operatív igazgatóként érkezik az utánpótlásba. Ő korábban már dolgozott az UTE akadémiáján igazgatóként, emellett az MLSZ-nél is gyarapította szakmai tudását.
Polyák Attila továbbra is az Újpest FC kötelékében marad. A korábbi akadémiai igazgató a jövőben az UTE Focisuli vezetéséért felel.
Dárdai Pál sportigazgató szerint az utánpótlásban különösen sok időre, munkára és alázatra van szükség, ezért olyan szakembereket választott, akikben megbízik.
Az utánpótlásban sem lehet egyik napról a másikra csodát tenni, itt talán még több időre, munkára és alázatra van szükség ahhoz, hogy az ember lássa a munkájának a gyümölcsét.
Azért választottam ezt a négy szakembert az utánpótlásbázis élére, mert mindannyiukban bízom, hiszek abban, amit csinálnak, és tisztában vannak azzal, én mit várok el, mennyi munka vár rájuk, mert itt is teljes megújulásra van szükség” – mondta Dárdai Pál.












