Három meccset rendeznek szombaton az NB I 28. fordulójában, az MLSZ kijelölte a játékvezetőket.
Az MTK és a Budafok meccsét Solymosi Péter fogja vezetni, míg a MOL Fehérvár FC és az Újpest találkozóján Berke Balázs fújja majd a sípot. A Ferencváros Puskás Akadémia találkozón már matematikailag is eldőlhet a bajnoki cím sorsa, ahol Bognár Tamás lesz majd a bíró.
NB I
28. FORDULÓ
14.45: MTK Budapest–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport)
17.00: Mol Fehérvár FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
19.30: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
A Sopron nemrégiben közleményben bejelentette, hogy a folytatásban is Weitner Ádám vezetőedzővel képzeli el a közös munkát. A klub hivatalos honlapjáról az is kiderül, hogy már ajánlatot is tettek a szakembernek:
,,Mint azt a klub elnöke, Csiszár Ákos elmondta, elégedettek Weitner Ádám munkájával és szeretnék, ha folytatódna az együttműködés a szakember és a klub között. Az egyeztetés során a klubvezetés felvázolta a vezetőedzőnek a jövő évi elképzeléseket és bízik abban, hogy azokat Weitner Ádám elfogadja, s továbbra is Sopronban marad."
Azonban a vezetőedző még nem fogadta el az ajánlatot, hiszen komoly ambíciói vannak, és szeretné, ha a célkitűzései összhangba kerülnének a klub elképzeléseivel. Így nyilatkozott a kisalfold.hu-nak:
„Megtisztelő a klub ajánlata, s hogy Sopronban továbbra is velem képzelik el a munkát, azonban korainak érzem, hogy a folytatásról beszéljünk. Azzal a céllal vettem át a csapat irányítását, hogy benntartsam a harmadosztályban, de egyelőre még tizenkét mérkőzés hátravan a bajnokságból. Sopron jelentős szurkolói bázissal rendelkezik és megérdemli, hogy idővel NB II-es csapata legyen. Szeretnék komoly célokért küzdeni a folytatásban és három éven belül osztályt váltani a csapattal. Az előrelépéshez azonban megfelelő szakmai és anyagi feltételek kellenek, így részemről további egyeztetések szükségesek.”
Mint ismeretes, Petry Zsolt már nem a Hertha BSC kapusedzője, a kirúgásához vezető nyilatkozata és maga a menesztése is hatalmas érzelmi is egyébként társadalmi, politikai viharokat is kavart.
A Petry-ügy a Hertha mai sajtótájékoztatóján is téma volt, az értekezlet a holnapi, Mönchengladbach elleni bajnoki felvezető eseménye volt. Dárdai Pál vezetőedző így válaszolt a témakört firtató kérdésre:
„Mindannyian profik vagyunk a klubban. Azt gondolom, hogy Petry Zsolt is profitált a Herthánál eltöltött időszakból, a legjobbját nyújtotta. Mondtam neki, gyere, mondd el a csapatnak, ami történt. Ő odaállt a csapat elé, elmondott mindent, és elbúcsúzott. A sport is üzlet, az egyik ember elmegy, s másik jön helyette. Az edzőknél is így megy. Furcsa érzés, nincs idő róla beszélni, reagálni sem rá. Nagyon keményen hangzik, de ez így van. Keressük az utódját, jó volt vele, de a játékosoknak új kapusedzőre van szükségük. Kemény, ami történt. Most én vagyok a gonosz, de én is így voltam ezzel, amikor az U16-hoz kerültem, majd visszajöttem. Az ember elmegy valahonnan, aztán másik helyre kerül, mindig az új feladat számít. Mindig megy tovább az élet a futballban, csak azt számít, ami következik. A fiatalok valószínűleg elégedettek lesznek Iljával (Ilja Hofstädt az új kapusedző – a szerk.)” – jelezte a Magyar Nemzet, mely lapnak Petry az ominózus nyilatkozatát adta.
Már régen elmúltak azok az idők, amikor az átigazolási időszak és a róluk szóló hírek csak egy-két hétig, vagy egy hónapig szolgáltattak beszédtémát a szurkolóknak és a munkavégzés egy részét az újságíróknak.
Már nem az van, hogy Pista vagy Feri bácsi kimegy egy meccsre, és ha észrevesz valakit, beajánlja a klubvezetésnek, és ha ők megállapodnak a kiszemelttel (ha meg szerződés köti a klubjához, akkor annak az egyletnek az elöljáróival is), majd megtörténik az átigazolás.
Már nagyon sok éve akár fél, egy, vagy másfél, de lehet, hogy két évvel is előre tekintenek az üzleti tervezés mellett a szakmai elképzelések megfogalmazásainál is az elöljárók. Erre jó példa, hogy például hogy Szánthó Regőt már 16 és fél éves korában elkezdte figyelni az FTC és a Vidi, majd két és fél évvel később lett a zöld-fehérek játékosa.
Mindezeket azért meséltük el, mert egyrészt minden, nem „azonnali” átigazolási hírnél el lehetne, másrészt azért, mert az Újpest egyik támadója éppen a megfigyelések középpontjában áll, még akkor is, ha erről adott esetben Újpesten nem tudnak, hiszen a megfigyelésről a kluboknak nem kötelességük tájékoztatni egymást, mert csak abban az esetben kell egyeztetniük egymással, ha valaki olyan játékost szerződtetne egyik a riválistól, akinek élő szerződése van.
Annak fél évvel a lejárta előtt kezdhetnek el engedély nélkül is tárgyalni a játékosok más csapatok prominenseivel.
Szóval történetünk főhőse a grúz Giorgi Beridze, aki eddig 47 NB I-es mérkőzésen 13-szor volt eredményes, góljai között igen szépek is vannak.
Beridze 2018 nyarán érkezett Újpestre, a 24 éves játékos 4-szer már a grúz felnőtt válogatottban is pályára léphetett.
Az nb1.hu úgy tudja, az egyik budapesti és az egyik vidéki fellegvárnak számító NB I-es gárda kívánságlistáján is szerepel, de információnk szerint az egyik szláv bajnokság élcsapata is érdeklődik iránta.
Beridze piaci értékét 450 ezer euróra saccolja a Transfermarkt, a szerződése úgy tudjuk, jövő nyárig köti a lila-fehéreknek, így már csak most nyáron és utána télen kaphatnának érte szép kis summát az újpestiek.
Hansi Flick, a Bayern München vezetőedzője szeretné, ha a koronavírus-járvány miatt kizárt szurkolók minél előbb visszatérhetnének mind csapata, mind pedig a német labdarúgó-válogatott mérkőzéseire, és már a nyári Európa-bajnokság találkozóin is lehetnének nézők Münchenben, ugyanakkor jelenleg szkeptikus ezzel kapcsolatban.
A tréner pénteken elmondta, nagyon kedvező jel lenne, ha a drukkerek már jöhetnének vissza a stadionokba, a következő szezon így kezdődhetne el, és végre ismét több gyermek térhetne vissza a sportpályákra, de szerinte ez egyelőre nem valószínű.
A németországi Covid-helyzet miatt most semmilyen sporteseményre nem engednek be nézőket, míg az Eb-mérkőzéseket – például Budapesten és Münchenben – az európai szövetség (UEFA) kívánalmai szerint szurkolók előtt kellene megrendezni.
Az érvényben lévő forgatókönyv alapján a bajor fővárosban játssza a német válogatott az Eb-csoportmeccseit, június 15-én a franciák, június 19-én a portugálok és június 23-án a magyarok ellen, és továbbjutás esetén a július 2-i negyeddöntőjét is.
Bár az Union Berlin elleni városi rangadón elővigyázatosságból nem lépett pályára kisebb sérülése miatt Dárdai Márton, az előtte lévő mérkőzéseken sorozatosan a kezdőcsapat tagja volt és a jelek szerint olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy a klub vezetői meghosszabbítanák a szerződését.
Legalábbis erről írt a német Bild, mely hozzáteszi, Dárdainak 2022 nyaráig él a szerződése a berlini klubbal, de ezt három évvel megtoldanák a vezetők.
A 19 éves Dárdai Márton német utánpótlás-válogatott, de mivel kettős állampolgár, akár a magyar válogatottban is pályára léphetne majd.
Érdekesség, hogy a piaci értéke januárban még 750 ezer euró volt a Transfermarkt szerint, viszont amióta játszik, az értéke már 3 millió euróra növekedett.
Ennyi számít az állandó szereplés a Bundesligában!
Hivatalos bejelentés tett közzé a honlapján az UEFA, melyben köszönetet nyilvánított a rendező országok szövetségeinek és a helyi hatóságoknak, hogy közbenjárásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy nézők előtt lehessen megrendezni az Európa-bajnokságot.
Az európai szövetség az alábbi bejelentés tette a helyszínekről:
A közlemény szerint Budapest az egyetlen helyszín, amely telt házas mérkőzések megrendezésére törekszik, szigorú beengedési szabályokkal.
Az MLSZ az alábbi bejelentést tette közzé a hivatalos honlapján a Magyarországra való beutazásról:
,,A külföldi mérkőzésekre elutazó szurkolóknak be kell tartaniuk az adott országok határátlépésre vonatkozó korlátozásait és szabályait (ideértve a karanténszabályokat is). A rendező országok jellemzően nem adnak felmentést ezen szabályozások alól a jeggyel rendelkező szurkolóknak, négy rendező város – köztük Budapest – azonban bejelentette, hogy a hatóságok különleges eljárásokat léptethetnek életbe annak érdekében, hogy megkönnyítsék az országba történő beutazást.
A Budapestre elutazó külföldi állampolgárok az országba történő belépést megelőző öt napban két negatív COVID-teszttel, vagy hat hónapnál nem régebbi megbetegedést igazoló dokumentummal léphetnek be az országba."
Szentpétervár 50%-os kapacitás vállalt, ám ez még emelkedhet április végéig.
Baku szintén félházas meccseket fog rendezni, a szurkolók csak negatív Covid-19 teszteredménnyel léphetnek majd be Azerbajdzsánba.
Amszterdam, Bukarest, Koppenhága és Glasgow 25-33% közötti kapacitással rendezi majd a meccseket. A skót város kivételével, a többi város fenntartja annak a lehetőségét, hogy ennél is több nézőt engedjen majd be.
Londonban minimum negyedházas meccsek lesznek a csoportkörben és a nyolcaddöntőbe, míg az elődöntőre és döntőre több drukkert engedhetnek majd be.
München, Róma, Bilbao és Dublin április 19-ig fog dönteni a szurkolók beengedéséről.
Magyarország, Észak-Macedónia, Skócia és Szlovákia szurkolóinak fenntartott jegyeket május elejétől lehet majd megvásárolni.
A tegnap esti mérkőzésen történtek után az FC Ajka ügyvezetőjeként az alábbi nyilatkozatot teszem.
A Klub vezetősége teljes mértékben elhatárolódik néhány szurkolói megnyilvánulástól, amelyet a különböző portálokon lehetett olvasni. Nem történt semmiféle csalás vagy a mérkőzés szándékos elfújása. Mikor beneveztünk a bajnokságba is tisztában voltunk vele, hogy a játékvezetés a labdarúgás része. Történhet olyan egy mérkőzésen, hogy a játékvezető úgy lát egy szituációt, amely nem volt szabálytalan és nem volt a büntetőterületen belül, hogy az volt és ott volt. Dönthet úgy, hogy valakit kézen rúgnak 1 méterről izomból az 11 es és sárga lap. Dönthet úgy, hogy valakinek a melléről felpattan a labda az kéz és 11-es, de az nem sárga lap. Sajnos ez benne van a sportban.
Úgy is dönthet, ha a másik oldalon valaki kézzel elvetődve beleüt a kapura tartó lövésbe, a labda irányt változtat, az nem 11 es. De ez is benne van. Csak kár a mások munkáját furcsa teljesítménnyel elrontani, úgy, hogy mindez 2:0-s hazai vezetésnél egy félidő alatt történik, hogy a hazai csapat kap egy rakat sárga lapot, az ellenfél pedig egyet sem…..
Most történt velünk másodszor hazai pályán, hogy 3 tizenegyest ítéltek ellenünk. Nem tudom van-e még csapat akivel történt ilyen. Tudjuk, hogy nehéz ezt feldolgozni, de fel kell! Menni kell tovább.
Lesznek, akik szerint sírunk megint. Nekik Üzenem. Nem, Nekünk nincs rá szükségünk!
Amire van és amit elvárunk az az, hogy egyenlő feltételek mellett játszhassunk. Még akkor is, ha csak egy kis város csapata vagyunk, nagy célokkal!
,,Annak idején, 2018. október 20-án éppen a Mezőkövesd ellen (1–2) vezetett csapatunknak először az NB I-ben Iványi Zoltán. A pénteki lesz a hetedik összecsapás (egyúttal ebben a bajnokságban az első), amit a Kisvárda Master Goodnak dirigál az élvonalban – újfent a kövesdiek ellen, ezúttal idegenben.
Érdekes, a 257 NB I-es mérkőzésével a honi örökranglista hetedik helyén álló 45 éves Békés megyei játékvezető közreműködése mellett soha nem játszottunk döntetlent, az általa vezetett eddigi hat meccs közül kettőt nyertünk meg és négyet veszítettünk el. A hatból öt meccset hazai pályán vezetett nekünk, idegenben csak egyszer, a Ferencváros ellen fújt 2019. szeptemberében (0–1).
Legutóbb csaknem tíz hónappal ezelőtt, 2020. június 16-án a ZTE elleni hazai bajnokit vezette, amelyet tizenegyesgóllal veszítettünk el 1–0-ra. Az volt az egyetlen büntető, amit kisvárdai érdekeltségű meccsen ítélt, a piros lapot is egyszer vette elő, azzal is kisvárdai játékost (Pavlo Lukjancsukot) büntetett, a két évvel ezelőtti Ferencváros elleni hazai meccsen (0–1). A sárga lapokat kiegyensúlyozottan osztogatta, 17-et kisvárdai játékosnak (a legtöbbet, hármat Teodorosz Beriosznak) és 15-öt az ellenfeleknek."
OTP BANK LIGA: 28. FORDULÓ
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC (5.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (8.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, péntek, 20.00 (zárt kapuk mögött)
Vezeti: Iványi Zoltán (Albert István, Medovarszki János – Bogár Gergő, Kulcsár Katalin – tartalékjátékvezető: Király Krisztián)
"Csapatkapitányunk „vigaszdíja”: a Fortuna Liga legszebb februári/márciusi találatáért kiírt szavazáson Kalmár Zsolt kapta a legtöbb voksot.
Kalmár Zsolt a harmadik játékosunk, aki a 2020/21-es idényben megnyerte a „Hónap gólja” szavazást.A Ligás Klubok Uniója (LKU) által meghirdetett ankét február/március legszebb találatát kereste, amelyen csapatkapitányunk a DAC-Aranyosmarót (2:0) mérkőzésen lőtt távoli góljával pályázott – és nyert!
Kalmár számára ez amolyan „vigaszdíj” a válogatottban elszenvedett súlyos sérülése után. Zsolti másodszor zsebelte be a díjat, ezt megelőzően 2019 novemberében diadalmaskodott.
Az idényben eddig hat nyertest hirdettek, ebből négyszer is Dunaszerdahelyre került a trófea! Augusztusban és szeptemberben Eric Ramirez kapta a legtöbb szavazatot, októberben pedig Andrija Balić.
A 2021-es február/március legszebb góljáért tartott szavazás végeredménye:
1. Kalmár Zsolt (DAC) 64,4 %
2. Vladimír Weiss (Slovan) 23,6 %
3. Jozef Menich (ViOn) 6,8 %
4. Martin Slaninka (Sereď) 3,1 %
5. Adler Da Silva Parreira (Pohronie) 2,2 %
A bajnokságot irányító LKU a 2013/14-es idény során hívta újra életre az ankétot, azóta 14 játékosunk nyerte el a díjat – Vida Kristophernek, Eric Davisnek, Eric Ramireznek és Kalmár Zsoltnak ez két alkalommal is sikerült.
A Hónap gólja ankéton győztes DAC-játékosok (a 2013/14-es idény óta):
2014 április: Roman Gergel
2014 május: Szabó Otto
2015 augusztus: Szarka Ákos
2015 október: Jakub Brašeň
2016 július: Vida Kristopher
2017 március: Marin Ljubičić
2017 szeptember: Eric Davis
2018 április: Christián Herc
2018 augusztus: Vida Kristopher
2018 október: Ľubomír Šatka
2018 november: Vakoun Issouf Bayo
2019 szeptember: Eric Davis
2019 november: Kalmár Zsolt
2020 június/július: Cesar Blackman
2020 augusztus: Eric Ramirez
2020 szeptember: Eric Ramirez
2020 október: Andrija Balić
2021 február/március: Kalmár Zsolt
VIDEÓ: március legszebb gólja a szurkolók szavazata alapján:
Rangadók hétvégéje jön az NB II-ben: a 32. játéknap három érdekesnek ígérkező összecsapást is tartogat. A második helyen álló Vasas a hatodik Ajkát látja vendégül, míg a harmadik pozíciót birtokló Gyirmót a negyedik Pécset fogadja.
A listavezető DVSC-nek is fel kell kötnie a gatyáját, mivel az ötödik helyezett Nyíregyházával találkozik a Nagyerdei Stadionban. Nyilván nem csupán az aktuális pozíciók miatt nevezhetjük ezt a párosítást a következő forduló egyik csúcsmeccsének. Köztudott, hogy a két kelet-magyarországi gárda között hosszú ideje nagy rivalizálás megy. Sajnos a járványügyi helyzet miatt a szurkolók ezt a mérkőzést sem tudják a helyszínen megtekinteni. Októberben a Szpari otthonában még nem ez volt a helyzet, közel 6000 drukker követhette figyelemmel az eseményeket a helyszínen:
A Loki egyébként a Dorog elleni vereséggel hangolt a rangadóra, így megszakadt a három győzelemből álló szériája. Toldi Gábor a DVSC honlapjának elmondta, mi dönthet vasárnap.
"Tisztában vagyunk az ellenfél eredményeivel és erényeivel, de elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk. Ha mi tiszta fejjel és megfelelő színvonalon futballozunk, akkor biztos vagyok abban, hogy kijön a különbség a két csapat között és ez győzelemmel fog párosulni. Még egyszer hangsúlyozom, senkivel sem kell külön megértetni a DVSC-Nyíregyháza összecsapás jelentőségét, egymást is ösztönzik a játékosaink, ebben a szellemben várjuk a meccset" – nyilatkozta a Loki trénere.
A Szpari önbizalomtól duzzadva várhatja a kezdő sípszót, mivel szerdán 5-0-s győzelmet aratott a Budaörs ellen. Érdekesség, hogy Gálhidi György legénysége 8 játéknap óta nem szenvedett vereséget.
Nézők nélkül nem lesz az igazi ez a rangadó, de abban bízhatunk, hogy a két gárda játékosai olyan teljesítményt nyújtanak, aminek hála azért érdemes lesz megtekinteni az összecsapást, amit az M4 Sport is közvetít.
A DVSC-Nyíregyháza meccs vasárnap 12.15-től kezdődik.
"Klubunk örömmel jelenti be, hogy Pacsi Bálint személyében új pályaedzővel bővült NB I-es csapatunk szakmai stábja.
A 46 éves szakember legutóbb, március elejéig a másodosztályú Kazincbarcikánál dolgozott vezetőedzőnként, korábban pedig az utánpótlásban és az élvonalban is értékes tapasztalatokat gyűjtött.
2014 és 2018 között a szombathelyi Illés Akadémia szakmai igazgatója volt, míg 2017-ben – megbízott vezetőedzőként – nyolc NB I-es mérkőzésen irányította a Szombathelyi Haladást.
A játékosként NB II-es és NB III-as klubokban futballozó Pacsi Bálint később, 2019 szeptembere és 2020 decembere között Feczkó Tamás segítője volt a DVTK-nál.
"2021.04.13-án kísérik utolsó útjára Király Ferencet, Feri bácsit, a Király Sportegyesület néhai elnökét, a Szombathelyi Haladás egykori legendás futballistáját. Kérjük, hogy a kegyeletüket leróni érkezők fokozottan ügyeljenek a járványügyi szabályok betartására. A család kérésére a búcsúztatás és a temetés nem sajtó nyilvános események.
2021.04.13-án, kedden 13.00-tól a szombathelyi Szalézi katolikus templomban (Szent Kvirin Plébániatemplom) Bodorkós Imre atya tart megemlékező szentmisét Feri bácsi lelki üdvéért.
Az érvényes járványügyi intézkedések lehetővé teszik, hogy a távolságtartás és a maszkhasználat szabályainak betartása mellett az engesztelő szentmisén részt vehessenek, akik szeretnének elbúcsúzni tőle.
A templomi búcsúztatót követően 14.45-től Szombathelyen a Jáki úti temetőben helyezik végső nyughelyére a Király SE március 17-én, életének 69. évében elhunyt elnökét.
A hatályos jogszabályok szerint a temetésen maximum 50 fő vehet részt; a járványügyi helyzetre való tekintettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését.
A család kérésére a templomi búcsúztatás és a gyászszertartás nem sajtó nyilvános események, felhívjuk a média munkatársainak figyelmét a fentiek tiszteletben tartására!"
A magyar válogatott Willi Orbán 2025-ig meghosszabbította szerződését az RB Leipzig labdarúgóklubbal.
A lipcsei együttes honlapjának pénteki beszámolója szerint a középhátvéd eddigi megállapodása jövő nyárig szólt, ezt hosszabbította meg most három évvel, ráadásul az új szerződése tartalmazza, hogy pályafutása befejezése után is számít rá a klub.
"Willi az évek során jelentős szerepet játszott abban, hogy ilyen sikeres utat tettünk meg. Ez a szezon ismét megmutatta, mennyire fontos tagja a csapatunknak. A pályán jó formában van, és az öltözőben is fontos része az együttesnek" – mondta Markus Krösche sportigazgató.
A 28 éves Orbán 2015 nyarán az 1. FC Kaiserslautern csapatától igazolt az akkor még másodosztályú RB Leipzighez, amelynek színeiben 189 meccsen 18 gólt szerzett. A magyar válogatottban 2018. október 12-én mutatkozott be, eddig 20 mérkőzésen ötször volt eredményes.
"Boldog és büszke vagyok, hogy folytathatom a közös utat az RB Leipziggel. Amióta idejöttem, hihetetlen fejlődésen ment keresztül az egész klub, és még mindig messze vagyunk a végétől. Nagyon sok tennivalónk van még, és szeretnék segíteni céljaink elérésében" – nyilatkozta Willi Orbán.
Orbán Viktor pénteken ismét interjút adott a Kossuth Rádiónak. A miniszterelnök több téma mellett beszélt a foci Eb-ről is, amelynek az egyik házigazdája Budapest lesz.
"A labdarúgó Eb-re, úgy tervezi, hogy már mindenkit, aki regisztrált, beoltanak, és a védettségi igazolással be tudnak menni a mérkőzéskre" – mutat rá az Index.
Egyébként Orbán Viktor úgy kalkulál, hogy május elején 4 millióan kaphatják meg az oltás első dózisát. Júniusra pedig 7 millió embert tudnának beoltani.
A kontinensviadal a tervek szerint június 11-én kezdődik. A magyar válogatott a csoportkörben Portugáliával, Franciaországgal és Németországgal találkozik.
Kalmár Zsolt válogatott labdarúgó abban reménykedik, hogy augusztus végén már pályán lehet súlyos térdsérülését követően.
"Nem volt könnyű. Otthon ültem a kanapén, amikor hívtak a diagnózissal. Sírtam, mert tudtam, hogy ebből nem fogok tudni gyorsan visszajönni. Mostanra mindent átgondoltam, és pozitívan látom a jövőt, most már tudok mosolyogni" – idézte fel az M1 aktuális csatornának a szlovákiai Dunaszerdahely középpályása, amikor megtudta, hogy elszakadt a külső oldalszalagja.
A 25 éves futballista még aznap este beszélt Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, aki elmondása szerint nagyon csalódott volt és kitartást kívánt neki. Kalmár kifejtette, most az a legfontosabb számára, hogy gyors rehabilitáció után százszázalékosan tudjon visszatérni.
"Az elmúlt egy hét kemény volt mentálisan. Amiért egész évben dolgoztam, az elúszott, de ott leszek a csapat mellett a nyári Európa-bajnokságon, legalább a lelátón. Remélem, a jövőben lesz még ilyen alkalom, hogy ott lehetek egy nagy tornán" – fogalmazott Kalmár, aki szerint augusztus végén, szeptember elején térhet vissza a pályára.
Kalmár elárulta, hétfőn vagy kedden kerül sor a műtétre, utána tíznapos otthoni pihenés vár rá, majd a rehabilitáció elejét Győrben tölti. Hozzátette, az a célja, hogy ugyanolyan jó formában térjen vissza, mint 2019-es bokatörése után. Akkor két és fél hónapot kellett kihagynia, most viszont négy-öt hónapos kényszerszünet vár rá.
Kalmár múlt szerdán, a 4-1-re megnyert andorrai világbajnoki selejtezőmérkőzésen sérült meg, a 25 éves labdarúgót a 29. percben le is kellett cserélni. A nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a magyar válogatott a Puskás Arénában fogadja a címvédő portugálokat és a világbajnok franciákat, majd a németek vendége lesz Münchenben.
Honlapunkon is olvashattak arról, hogy nagy port kavart a Tiszafüred-DVTK II mérkőzés, amit a vendégek 5-1-re megnyertek. A meccs után a tiszafürediek amiatt panaszkodtak, hogy el akarták halasztani a meccset megbetegedések miatt, de ebbe nem mentek bele a diósgyőriek.
A DVTK is reagált a vádakra – a piros-fehér klub közleményére az nb3foci.hu bukkant rá. Íme a diósgyőriek kommünikéje:
"A Diósgyőri VTK értetlenül fogadta a Tiszafüredi VSE közösségi médiában, valamint a klub hivatalos weboldalán megjelent nyílt közleményét, amelyben elítéli a klubunk tartalék csapatát azért, mert április 4-én, vasárnap le kellett játszani az egyébként 5–1-es diósgyőri sikerrel végződött találkozót.
Az ügy előzményével kapcsolatban azt is látni kell, hogy a Tiszafüredi VSE edzője és labdarúgó-szakosztályának elnökhelyettese a mérkőzés előtt három nappal, tehát csütörtökön ugyanezeken a fórumokon határozottan kijelentette, hogy szeretné lejátszani a találkozót, ezért mindent el fognak követni. Ezek után természetesen a mi csapatunk is ennek szellemében készült a vasárnapi összecsapásra.
A Tiszafüredi VSE pénteken valóban megkereste a DVTK-t azzal a szándékkal, hogy halasszuk későbbi időpontra a mérkőzést, de ekkor erre már nem volt mód. Egyrészt azért, mert a Balassagyarmattal szemben már van egy későbbi időpontra tett mérkőzésünk, másrészt pedig az áprilisi és a májusi időszak annyira sűrűvé vált, hogy akár a bajnokság biztonságos befejezését is veszélyeztethette volna.
A DVTK tartalék 04.07-én a Balassagyarmatot, 04.11-én a Salgótarjánt fogadja, 04.14-én
Mezőkövesdre utazik, 04.18-án a BVSC-t látja vendégül, 04.25-én Sényőn vizitál, 04.28-án a Putnok érkezik az DVTK edzőközpontjába, 05.02-án pedig a tállyai mérkőzés következik. Ez is mutatja, hogy a pótlásra nehezen lehetett volna új időpontot találni. Érdekesség, hogy a Balassagyarmat ellen halasztott mérkőzés időpontját sem a két klub, hanem a Magyar Labdarúgó Szövetség határozta meg, ami nem feltétlenül egyezik meg a szakmai elképzelésekkel, de természetesen tudomásul vettük a döntést.
A Tiszafüredi VSE két héttel ezelőtt a Gyöngyös ellen 18-as kerettel, most vasárnap a DVTK tartalékkal szemben 17 játékossal állt ki a bajnoki mérkőzésre. Az MLSZ adatbázisa alapján 12 olyan labdarúgót találunk, aki mindkét összecsapásra nevezve volt.
A DVTK ezzel ezt az ügyet lezártnak tekinti, a Tiszafüredi VSE valamennyi játékosának, vezetőjének és szurkolójának jó egészséget, a sportpályán pedig további sok sikert kíván."
Csütörtökön már jeleztük, hogy a Ferencváros meghosszabbította Somália szerződését. A brazil futballista eddig két alkalommal (2016-ban és 2020-ban) nyerte meg a bajnokságot a zöld-fehér gárdával.
A bejelentést követően a Fradi Média beszélgetett a rutinos labdarúgóval. Somália abban bízik, hogy újabb sikerekben lesz része az FTC tagjaként.
"Remek emlékeim vannak az elmúlt másfél évből, mióta visszatértem a klubhoz. Sok bajnoki mérkőzésen játszottam, emellett a BL-csoportkörben is lehetőségem volt pályára lépni. Boldog vagyok, hogy hasznára lehetek a csapatnak, és részese lehettem annak, hogy a Ferencváros 25 év után eljutott a BL-csoportkörbe. Szeretnénk hasonlóan eredményesen folytatni. Reményeink szerint már a következő idényben megismételhetjük a sikereket. Az első, hogy megnyerjük a bajnokságot, aztán újra be szeretnénk jutni a csoportkörbe.
A szurkolóinknak köszönjük, hogy továbbra is mellettünk állnak. Tudom, hogy ezek nehéz idők számukra is, hiszen nem lehetnek személyesen jelen a stadionban, de így is nagyon sok támogatást kapunk tőlük. Remélem, hogy hamarosan visszatérnek, és jelenlétükkel segíthetnek nekünk" – fogalmazott Somália.
A 32 éves játékos ebben az idényben eddig 19 bajnokin jutott szóhoz, a fellépéseit három góllal zárta.