Mint ismert, az Újpest 1-0-ra győzött Kisvárdán, így bejutott a Magyar Kupa döntőjébe. A mérkőzés után Supka Attila egyéni hibákról beszélt, Oenningről pedig kiderült, hogy eddig összekavarta a Puskás Arénát a Népstadionnal.
Így nyilatkoztak a vezetőedzők a mérkőzés után:
Supka Attila (Kisvárda): ,,Azt gondolom, hogy egy kicsit tartottunk az Újpesttől, azt is kértük a játékosoktól, hogy eleinte próbáljuk meg lezárni a területeket és abból kijönni kontrára. Ahogy felbátorodtunk, egyre több olyan szituáció alakult ki, amiből gólokat lehetett volna szerezni. Rossz döntéseket hoztak a játékosok, például Bumba, akinek át kellett volna emelnie a kapus fölött a labdát, vagy például a Sassá lövése, lehetne sorolni. Az első félidőben el lehetett volna dönteni a mérkőzést a mi javunkra. A második félidiőben mindent egy lapra tettünk fel. Megpróbáltunk a kapott gól után egyenlíteni, de nem sikerült. A hatalmas gólínség, ami minket nyomaszt, sajnos megmaradt erre a mérkőzésre is. Az elődöntőbe eljutni, ahol meg volt az esélyünk a továbbjutásra is, egy jó teljesítmény, néhány játékostól több kellett volna, hogy ez a meccset meg tudjuk nyerni."
Michael Oenning (Újpest): ,,Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernünk ezt a mai találkozót. Egy nehéz és komplikált mérkőzésen vagyunk túl. Sikerült betalálnunk, ez volt a legfontosabb momentuma a mérkőzésnek, hiszen ez adta meg a lehetőséget a győzelemre. Magáról a mérkőzésről nem sok jó mondhatok, hiszen a rossz időjárási körülményekkel és a széllel küzdöttünk. Nagyon sok párharc tarkította ez a találkozót, az első félidőben inkább a Kisvárda volt erőteljesebb, nagyon jól játszottak előre, nagyon letámadtak bennünket. Szerencsések voltunk, hogy úgy tudtunk a szünetre menni, hogy 0-0 volt az állás. A másodikfélidőre sikerült összekapnunk magunkat és sikerült betalálnunk. Nem baj, hogy csak egy gól született, hiszen győztünk. A fiúk készen állnak a döntőre. Holnap a kanapén a helyünk, hogy megnézzük, melyik csapattal játszunk majd. Most már megtanultam, hogy a Puskás Arénában és nem a Népstadionban fogunk döntőzni."
Nem volt magyar játékos az Újpest kezdőcsapatában, ezzel kapcsolatban kapott is kérdést Oenning, de nonszensznek tartotta, hiszen hetekkel korábban már megválaszolta ugyanezt. A német tréner örül, hogy ezúttal nem egy klubnak a stadionjában, hanem a nemzeti stadionban lép majd pályára a csapata, nem úgy, mint amikor a Vasassal játszott döntőt.
A müncheni Allianz Arena lelátójának mindössze egyötödét tölthetik meg szurkolók az idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokságon.
A városi sportbizottság szerdai ülésén három változatról tárgyaltak: a zárt kapus meccsrendezésről, a húsz százalékos, valamint a negyven százalékos kapacitásról.
A koronavírus-járvány aggasztó adatai, a fertőzések növekvő száma miatt a harmadik forgatókönyvet senki nem tartja megvalósíthatónak, ezért a német szövetség (DFB) azt közölte az európai szövetséggel (UEFA), hogy az Allianz Arena lelátójának mindössze egyötödét tölthetik meg szurkolók.
"Ez egy hatalmas stadion. Ha csak minden hetedik helyet foglalhatnak el, akkor is tízezer ember gyűlhet össze, ami a hangulat szempontjából nagy nyereség lenne egy teljesen üres stadionhoz képest" – mondta Joachim Herrmann bajor belügyminiszter.
Dieter Reiter, München főpolgármestere a múlt héten a világjárványra hivatkozva azt mondta, lehetetlenség garantálni, hogy nézők előtt játsszák a nyári meccseket. A müncheniek azonban azt kockáztatnák ezzel, hogy elveszítik három csoportmérkőzésük és egy negyeddöntő rendezésének lehetőségét, Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke ugyanis március elején kijelentette: a helyszíneknek garantálniuk kell, hogy beengedik a szurkolókat a stadionokba, különben nem rendezhetnek meccseket.
A német válogatott a bajor fővárosban fogadja három csoportriválisát, a világbajnok francia, az Európa-bajnok portugál, valamint a magyar csapatot. A müncheni szervezők március közepén kijelentették, hogy az érvényben lévő szigorú járványügyi előírások ellenére szeretnének társrendezők maradni, és többféle forgatókönyvvel készülnek, hogy a szurkolók jelen lehessenek az Allianz Arenában. Hangsúlyozták: München visszalépése nem téma. Rainer Koch, a DFB alelnöke elárulta, az UEFA feltétlenül azt akarja, hogy München a rendező városok között maradjon.
A tornát június 11. és július 11. között Európa 12 nagyvárosában – Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Dublinban, Bilbaóban és Glasgow-ban – rendezik. Ezek közül kilenc város – köztük Budapest – ígéretet tett a nézők beengedésére, München mellett Bilbao és Dublin sorsa kérdéses.
Az UEFA a jövő héten hoz végleges döntést a helyszínekről.
A Vasas után újabb csapatot vezetett a Magyar Kupa döntőjébe Michael Oenning, miután az Újpest 1-0-ra legyőzte a Kisvárdát.
Már a német tréner kinevezésekor is megírtuk, hogy parádés időszakot töltött el Angyalföldön. Első évében benntartotta a biztos kiesőnek gondolt Vasast, majd a következő esztendőben harmadik lett a piros-kék csapattal a bajnokságban és döntőt játszott a kupában. A harmadik évben azonban kiestek, de arról nem ő tehet, hogy a gárda gerincét eladták.
Az Újpesttel már az első évében döntős lett Oenning. Három zakóval kezdett a bajnokságban, de a negyedik meccsén 3-1-re győzött a negyedik kerületi alakulat az MTK vendégeként, majd a meccs után az nb1.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy odafigyelnek a kupára, mert onnan könnyebb kijutni Európába.
Már csak egyetlen lépésre van attól az Újpest, hogy elérje a célját, ehhez az MTK-MOL Fehérvár FC párharc győztesét kell majd legyőznie a Magyar Kupa döntőjében május 3-án
Supka Attila nem írt történelmet, nem tudta döntőig vezetni a csapatát, így továbbra is az elődöntő a Kisvárda legjobb eredménye a Magyar Kupában.
A MECCS FŐSZEREPLŐJE: GIORGI BERIDZE
Hatodik gólját szerezte a Magyar Kupában, de talán ez volt az eddig legfontosabb, hiszen bejuttatta a csapatát a döntőbe. Végig hajtotta a meccset, látszott rajta, hogy csak a győzelem elfogadható a számára.
A MECCS KULCSMOMENTUMA: A GÓL
Nagyon sok hibával játszott mind a két csapat, a gólig nagyon úgy tűnt, hogy akár hosszabbítás is lehet a meccsen. Azonban Beridze szerette volna a rendes játékidőben eldönteni a továbbjutást, amit meg is tett az 54. percben.
A GÓL TÖRTÉNETE:
54. p.: Beridze remekül bebőrözte Enét, aki el is esett, majd az újpesti focista az ötös bal sarkától a hosszúba lőtt. 0-1!
A KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Kisvárda kiesett a kupából, míg az Újpest az MTK-Vidi párharc győztesével csap majd össze a döntőben május 3-án, a Puskás Arénában.
Nem bírt a Szgeddel az Újpest, ötöt vágott a Hódmezővásárhely.
Keleti csoport
A listavezető Tiszakécske otthon tartotta mind a három pontot a Kisvárda ellen, míg a második BVSC legyőzte a Jászberényt. Ötöt rúgót a DVTK II. a Mezőkövesd második számú csapatának, míg a Tiszafüred 2-0-ra legyőzte a Tiszaújvárost.
Vereséget szenvedett hazai pályán a Fradi II. az Iváncsa ellen, míg az Újpest 1-1-es döntetlent játszott a Szegeddel. A Hódmezővásárhely 5-0-ra kiütött a Körösladányt, a Dunaújváros pedig a Majos vendégeként nyert 3-0-ra.
A Kerület Felcsúton gyűjtött újabb három pontot, míg a Mosonmagyaróvár a Bicskét győzte le 2-1-re. A Lipót a BKV, míg a Szabadkikötő az Érd otthonából távozott 3 egységgel.
A válogatott Holman Dávid góllal járult hozzá a bajnok Slovan Bratislava 5-1-es hazai győzelméhez a másodosztályú FC Petrzalka (Pozsonyligetfalu) ellen a labdarúgó Szlovák Kupa szerdai negyeddöntőjében.
Az élvonalban jelenleg is listavezető Slovan honlapjának beszámolója szerint a magyar játékos a 61. percben lépett pályára, és hat perccel később megszerezte csapata ötödik találatát.
A bajnoki tabellán második Dunaszerdahely nagy meglepetésre nem lesz ott az elődöntőben, mivel szerdán 3-2-re kikapott a másodosztályú Besztercebánya otthonában. Az FC DAC magyar válogatott játékosai közül Kalmár Zsolt súlyos térdsérülés miatt nem volt tagja a keretnek, Schäfer András pedig kezdőként 83 percet töltött a pályán.
,,Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Magyarország, Törökország, Türkmenisztán és Üzbegisztán labdarúgó-szövetségének elnöke szerdán együttműködési nyilatkozatot írt alá. A megállapodás azért kiemelkedő a maga nemében, mert kontinenseken és konföderációkon túlmutató szakmai együttműködés lehetőségét alapozza meg a következő időszakra.
A Magyar Labdarúgó Szövetség nevében dr. Csányi Sándor elnök írta alá azt a megállapodást, amelyben a hét említett szakszövetség vezetője elkötelezi magát a kölcsönös szakmai támogatás és segítségnyújtás mellett. A szerdán ratifikált dokumentum felsorolja a labdarúgás különböző területeit, melyek esetében az együttműködés és közös gondolkodás kölcsönös előnyökkel járhat.
A megállapodás jelentőségét az fokozza, hogy az Európai- és az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (UEFA és AFC) négy, illetőleg három tagszövetséggel képviselteti benne magát, ilyen módon interkontinentális társulásként alapozza meg a következő időszak közös szakmai munkavégzését."
Másodosztályú csapattal játszott a Dunaszerdahely.
Kiesett a Slovnaft Cup negyeddöntőjében a DAC, miután 3-2-re kikapott a másodosztályú Besztercebányától.
Már a második percben megszerezte a vezetést a hazai csapat, amire a 20. minutumban válaszolt a Dunaszerdahely Müller révén. A 66. percben már Bernd Storck csapata állt továbbjutásra Beskorovainyi találatát követően, azonban Frimmel három perccel később egalizált, majd a 76. percben beállt Tóth Viktor beállította a 3-2-es végeredményt a 90+4. minutumban.
A vezetőedzők így értékeltek a mérkőzés után:
Bernd Storck (DAC): „Nagyon csalódottak vagyunk. Nehéz ilyenkor szavakat találni. Nagyon mérges vagyok az utolsó pillanatban történtek miatt. Úgy láttam, hogy szabálytalanság előzte meg a harmadik gólt. A videón látszik, hogy a játékos könyökkel küldte a labdát a kapuba. Mindenesetre nagyon fájó a hajrában kapott gól. A kupában szerettünk volna sikeresen szerepelni. Felészültünk az ellenfél játékából, megfigyeltük őket. Most már a bajnokságban kell koncentrálnunk a következő mérkőzésre.”
Stanislav Varga (Besztercebánya): „Jó mérkőzést játszottunk egy nagyon erős ellenféllel. Nagy köszönet jár a játékosoknak a hozzáállásukért, és azért, hogy a rendes játékidőben sikerült kivívni a továbbjutást. Szlovákia egyik legerősebb csapatát sikerült legyőznünk. A kupára bónuszként tekintünk, a prioritást továbbra is a bajnokság jelenti a számunkra. A másodosztály erős bajnokság.”
Holender Filip és Kecskés Ákos is végleg elhagyhatja a Lugano-t, számolt be róla a svájci Corriere Del Ticino.
Egyértelműen Holender esete az egyszerűbb, hiszen a svájci oldal szerint már meg is történt a megállapodás. Mint ismert, a magyar válogatott kiválósága jelenleg a Partizan Beogradban szerepel kölcsönben és a szerb klub szeretné véglegesen is megszerezni a játékjogát. A Transfermarkt becslése szerint 1 millió eurót ér a magyar válogatott kiválósága, ám nagy valószínűséggel csak feleennyit fog kapni érte a Lugano. A svájci csapat sportigazgatója szerint csábító lenne egy jobb ajánlatra várni, hiszen remek formában játszik Holender, azonban jelenleg nagyon kevés klub fizetőképes és a szerbek már jelezték, hogy hajlandóak kifizetni a nagyjából 450 ezer eurós vételárat.
Kecskés Ákos esete egy kicsit bonyolultabb. A védőnek a szezon végén lejár a szerződése, és a svájci oldal információi szerint a játékos nem szeretné azt meghosszabbítani, hiába próbálkozott már ezzel a klub. Így könnyen meglehet, hogy ingyen kell megválniuk Kecskést, aki nagy valószínűséggel részt vesz a nyári Európa-bajnokságon. A Transfermarkt 400 ezer euróra becsüli a játékjogának az értékét.
Az utóbbi hetekben egyre több olyan cikk látott napvilágot, melyek szerint a Ferencváros érdeklődik egykori játékosa, Muhamed Besic iránt, aki hatalmas közönségkedvencnek számított és számít a mai napig is a fradisták köreiben.
A bosnyák válogatott futballista a 2012/13-as nyári átigazolási szezon utolsó napján írt alá a Fradihoz, tavaly a fanatikusok minden idők legjobb FTC-ben megfordult légiósának választották meg.
Besic a Népligetből az Evertonba tette át a székhelyét, de a Middlesbrough és a Sheffield United is megkapta már kölcsönbe.
Besic szerződése a nyáron jár le, a Transfermarkt 2 millió euróra taksálja a piaci értékét (az első csapatba gyakorlatilag esélye sincsen bekerülni).
Az Inside Futboll jelentése szerint az FTC mellett egyébkén az a Reading is vinné, mely gárda jelenleg a 7. helyet foglalja el az angol másodosztályban és a hírek szerint télen is érdeklődött a középpályás iránt. A klubot 1871-ben alapították, Anglia egyik legrégebbi csapata.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága április 13-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
NB III
Gohér Gergő (Gyöngyös) 1, Nagy Péter (Sajóbábony) 4, Makrai Gábor (Diósgyőr) 3, Lakatos Gergő (Dunaújváros) 1, Fekete Olivér (Taksony) 2, Gere Richárd Márk (Sopron) 4, soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnokimérkőzésre szóló eltiltásban részesült.
Jordán András asszisztens edző (Diósgyőr) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2, Volcsányi Csaba kapusedző (Gold-Sport) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 3, Szakály Bálint erőnléti edző (Gold-Sport) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 és Bozai Attila asszisztens edző (Iváncsa) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő NB III férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
2021.04.13-án kedden délután Szombathelyen előbb a Szalézi katolikus templomban búcsúztatták, majd a Jáki úti temetőben kísérték utolsó útjára Király Ferencet, a Király Sportegyesület néhai elnökét, a Szombathelyi Haladás legendás volt futballistáját – jelentette a kiralysportegyesület.hu
A temetésre Miskolctól Budapesten át Szombathelyig érkeztek Feri bácsi hajdani pályatársai, tisztelői, volt és jelenlegi klubvezetők, sportbarátok, szurkolók, hogy leróják kegyeletüket, amiért a gyászoló család ezúton is köszönetét fejezi ki. A volt csapattársak, a Haladás Öregfiúk nem csak a ravatalnál álltak díszsorfalat, de a temetés után a Rohonci úti stadionban is megemlékeztek játékostársukról, tiszteletére két zöld-fehér lufit indítottak el az égbolt felé.
Megmondta, melyik meccsük lesz szerinte a legnehezebb.
„Ez az NB II, ez egy külön liga, ha bárkit kérdezünk, akkor szerintem ezt fogja válaszolni” – jellemezte tömören Jova Levente a másodosztályú bajnokság sajátosságát a Reggeli Startban. A Vasas FC labdarúgócsapata az Ajka legyőzésével átvette a vezetést a DVSC-től a 32. forduló után a második liga tabelláján, az angyalföldiek kapusa kérésünkre már egy kicsit előre is tekintett az NB I felé, de közben nem feledkezett meg sérült kollégájáról sem.
„Jókor jött a helycsere, de boldogabbak lennénk, ha egy forduló lenne, és négy ponttal vezetnénk a bajnokságot” – mondta Jova Levente a Reggeli Startban. „Van hátra hat forduló, úgyhogy egy pillanatra sem szabad kiengednünk, ahogy a mesterünk szokta mondani: most kezdődik a bajnokság.” A Vasas FC kapusa azt is hozzátette, hogy nyáron még a második helyen való feljutást is aláírta volna, de a mostani helyzetükben csalódottak lennének, ha nem nyernék meg a bajnokságot.
„Számítottam rá, hogy a Nyíregyháza megfogja a Debrecent, mondjuk kicentizték a végén. Még én is meg tudtam nézni azt a mérkőzést a miénk előtt” – ezt az 1-1-re végződött DVSC-Nyíregyháza meccs kapcsán árulta el a korábban a Szpariban is védő hálóőr. A szabolcsiak büntetőjéről pedig úgy vélekedett, hogy „kicsit megkésett Gróf Dávid, így bármennyire is a kapusok mellett állok, ez egy megadható 11-es volt szerintem.” Az esetnél orrcsonttörést szenvedett kapuskollégájának is üzent Jova Levente: „Innen is jobbulást kívánok Dávidnak, nem kell, hogy sérült legyen bárki ahhoz, hogy mi előttük tudjunk végezni, szóval remélem, hogy minél előbb tudja segíteni a Debrecent.”
Jova Levente szerint az utolsó hat fordulóban a Pécs elleni meccs lehet a legnehezebb, de ha összejön a feljutás, akkor alkalmasnak tartja a Vasas keretét a jó NB I-es szereplésre: „Nagyon nehéz az NB II, itt más futballt kell játszani, az ellenfelek is más futballt szeretnének játszani. Szóval, lehet, hogy butaság, de könnyebb dolgunk lehet az NB I-ben, mert ott inkább focizni akarnak a csapatok”
Kérdés, melyiküket igazolja majd le az angol harmadik.
Már jeleztük, hogy Szalai Attila, a Fenerbache védője lehet minden idők legdrágább magyar játékosa, mert angol és török sajtóhírek szerint a Leicester kész lenne érte 25 millió eurót fizetni a nyári átigazolási szezonban. Mint ismeretes, a csúcsot Szoboszlai Dominik tartja 20 millióval, az RB Leipzig ennyiért vette meg a télen a Salzburgtól.
Az angol bajnokságban jelenleg harmadik klubnak azonban nemcsak Szalai az egyetlen kiszemeltje az egyik középső védő posztjára, hanem Joachim Andersen is, a dán a francia Lyon kölcsönjátékosaként szerepel a Fulham csapatában.
A footballfancast.com oldal készített egy érdekes összeállítást a két játékosról, a statisztikai adatok alapján Szalai minden szegmensben jobb a riválisánál, ezért a szerző kijelenti, hogy Szalai lenne a jobb megoldás a Leicester számára. Hozzáteszi, Szalai csak 3.3 milliót ér, míg a dán 15-öt, ezért is lenne jobb megoldás Szalai.
Természetesen az nb1.hu is azt szeretné, ha Szalai még erősebb bajnokságba kerülne, ám azt meg kell jegyeznünk, szerintünk csak iránymutatásra szolgálhat két különböző bajnokságban szereplő játékos meccsek közbeni statisztikai adatainak az összehasonlítása, már csak azért is, mert az angol bajnokság sokkal erősebb, mint a török. Ezt jelzi a két védő jelenleg becsült piaci értéke is. Hangsúlyozzuk, hogy jelenlegi, nem jövőbeli…
De ismételjük, reméljük Szalai Attila jut hozzá ahhoz a lehetőséghez, hogy még jobb futballistává válhasson.
Thomas Tuchel, a Chelsea vezetőedzője elismerte, hogy semleges néző számára nem volt látványos az FC Porto elleni keddi mérkőzés, ugyanakkor kiemelte csapata küzdőszellemét, amellyel kiharcolta az elődöntőbe jutást a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
A londoni csapat – melynek másodedzője Lőw Zsolt – az első mérkőzésen aratott 2-0-s győzelem után kedden 1-0-ra kikapott. Mindkét találkozót Sevillában játszották.
"Elfogadtuk, hogy kemény küzdelemre van szükség. A tévé előtt ülve talán nem volt annyira látványos a játék, de az oldalvonal mellől nagyon intenzívnek, gyorsnak tűnt a mérkőzés" – értékelt a német tréner a BT Sportnak. "Nagy öröm volt látni a küzdelmet, és azt, hogy sikerrel járnak" – utalt játékosai elszántságára.
Megjegyezte, hogy egy csapat teljesítményét részben az minősíti, mennyire sikerül meggátolnia az ellenfelet abban, hogy a saját játékát játssza. Mint mondta, ez nekik összejött, és a hajrában esett, szerinte szerencsés vendéggólig, nem adtak esélyt a Portónak.
Tuchel kiemelte, hogy jól kellett védekezniük, miközben a támadásokat sem adhatták fel.
"A Porto éppen egy olyan csapat, amely általában képes elérni, hogy ellenfele a tudása alatt teljesítsen. Ez történt, amikor a Manchester Cityvel és a Juventusszal játszott" – emlékeztetett arra, hogy a portugálok előbbivel a csoportkörben otthon gól nélküli döntetlenre végeztek, utóbbit pedig a nyolcaddöntőben búcsúztatták. "El kell fogadnod, hogy a dolgok néha nehezen jönnek össze" – tette hozzá.
Sergio Conceiçao, a Porto trénere csapata hatékonyságának hiányát emelte ki értékelésében.
"Több helyzetünk volt, de hiányzott támadásainkból a hatékonyság" – mondta a portugál TVI-nek.
Hozzátette: ezzel együtt nagyszerű mérkőzést játszottak és ő végtelenül büszke a játékosaira. Mint megjegyezte, neki ez volt edzőként az egyik legjobb összecsapása az európai porondon, a továbbjutáshoz pedig az kellett volna, hogy hamarabb összejöjjön a vezető gól.
A Chelsea a fináléért a Real Madrid és az FC Liverpool párharcának továbbjutójával mérkőzik meg. Az angliai visszavágót a madridi csapat 3-1-es hazai siker után kezdi.
Nehéz mérkőzés vár a 2019-es győztes FC Liverpoolra és a Borussia Dortmundra is a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcainak szerdai visszavágóin.
A Jürgen Klopp vezetőedző által irányított angol csapat múlt héten 3-1-es vereséget szenvedett Madridban a Real vendégeként, így kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia a visszavágón, és a továbbjutás szempontjából fontos lenne, hogy ne kapjon gólt. A királyi gárda azonban az utóbbi hónapokban formába lendült, tétmérkőzést legutóbb január 30-án veszített, ráadásul a Liverpool legyőzése után a múlt szombati El Clásicón 2-1-re verte az ősi rivális FC Barcelonát, ez pedig külön mentális lökést adhat a játékosainak.
Klopp a nyilatkozatai alapján érzi is a szerdai feladat nehézségi szintjét. A német szakember ugyanis azt mondta, "tökéletes teljesítményre" lesz szükségük ahhoz, hogy egyáltalán esélyük legyen a kedvező eredmény elérésére. Hangsúlyozta, hibátlan játékkal is csupán arra lehetnek jók, hogy megteremtsék maguknak az esélyt a továbbjutás kiharcolására.
Kloppnak ebben az idényben volt ideje hozzászokni ahhoz, hogy fejtörést okoz neki a kezdőcsapat összeállítása, a Liverpoolt ugyanis hónapok óta sérüléshullám sújtja. Szerdán a védelemből változatlanul hiányozni fog a hosszú ideje sérülés miatt hiányzó Virgil van Dijk, de Joel Matip, Jordan Henderson és Joe Gomez sem bevethető. Kérdés, hogy az izomsérüléssel bajlódó Divock Origi játszhat-e, ugyanakkor támadásban rá kevésbé van szükség, a Sadio Mané, Mohamed Szalah, Roberto Firmino trió ugyanis játékra alkalmas.
A másik oldalon Zinedine Zidane vezetőedzőnek szintén meg kell oldania néhány hiányzó futballistája pótlását, de a védelem két meghatározó egyénisége, Sergio Ramos és a francia világbajnok Raphael Varane már az első meccsen sem léphetett pályára. A többiek viszont hatékonyan oldották meg a feladatukat, elöl pedig a brazil Junior Vinicius két góllal járult hozzá a sikerhez, és vélhetően szerdán is kezd majd Karim Benzema és Marco Asensio mellett a csatársorban.
A két együttesnek ez lesz a nyolcadik egymás elleni összecsapása a legrangosabb európai kupasorozatban, az eddigi hét találkozó négy Real-siker mellett háromszor liverpooli diadallal zárult. Az Anfield Roadon legutóbb 2014 októberében játszottak egymás ellen a BL csoportkörében, akkor a Real 3-0-ra győzött. Szintén ez a két együttes vívta a 2018-as finálét, amelyet 3-1-re nyert a madridi csapat.
A másik szerdai negyeddöntős visszavágón a Manchester City vendégeként jónak mondható, 2-1-es vereséget szenvedett Borussia Dortmundnak kellene megfordítania a párharc állását, ezzel kiejteni a szakértők többsége által a végső sikerre is esélyesnek tartott angol csapatot. A Citynek a papírforma szerint már a múlt heti első találkozón el kellett volna döntenie a továbbjutás kérdését, a 90. percben kiharcolt egygólos siker viszont veszélyesnek tűnik manchesteri szempontból. A Dortmund ugyanis tavaly június 27-e óta minden hazai mérkőzésén szerzett legalább egy gólt, amely most, ha közben a City nem talál be, a továbbjutást jelentené a számára. Arra ugyanakkor vajmi kevés az esély, hogy Josep Guardiola sztárokkal teletűzdelt és kirobbanó formában futballozó csapata, amely december 12-e óta minden idegenbeli meccsén lőtt legalább egy gólt, ne találjon legalább egyszer a dortmundi kapuba. Az elmúlt hónapok statisztikája és a két együttes vélhetően nyílt sisakos játékfelfogása miatt így egy izgalmas, többgólos mérkőzésre van kilátás a Signal Iduna Parkban.
Van azonban egy statisztikai adat, amely egyáltalán nem a Dortmund mellett szól: az európai kupasorozatokat tekintve a Borussia eddig hatszor játszott angol rivális ellen, és ezen a hat összecsapáson kivétel nélkül vereséget szenvedett.
A szerdai visszavágók 21 órakor kezdődnek, az M4 Sport a Liverpool-Real Madrid mérkőzést közvetíti élőben.
Az elődöntőben a Dortmund-Manchester City meccs továbbjutója a címvédő Bayern München és a Paris Saint-Germain párharcának győztesével találkozik, míg a Liverpoolra, vagy a Real Madridra a Chelsea-FC Porto csata nyertese vár majd.
Mark van Bommel szerint a Liverpool és a Real Madrid szerdai párharcából a spanyol csapat jut a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe, a végső győzelemre pedig az angol Manchester Cityt tartja a legesélyesebbek.
A világbajnoki ezüstérmes, a Barcelonával 2006-ban BL-t nyert korábbi holland játékos ezt azon az online exkluzív videokonferencián mondta el, amelyet az UEFA és a sorozat egyik szponzora, a Heineken szervezett.
Mark van Bommel kifejtette, szerinte a Dortmund-Manchester City negyeddöntő visszavágóján az dönthet, melyik csapat lövi az első gólt.
"Ha a Dortmund, akkor jó esélye lesz a továbbjutásra, ha a City, akkor egyértelműen az angol csapat kerül az elődöntőbe. Én az utóbbira tippelek" – jelentette ki a PSV Eindhoven, a Barcelona, a Bayern München és a Milan egykori védekező középpályása, aki a Liverpool-Real Madrid párharcából a spanyolok továbbjutására számít.
"Ha a Liverpool telt ház előtt játszhatna, bármi megtörténhetne, így azonban azt mondom, a Real megy tovább" – fűzte hozzá a holland játékos, aki a végső győzelemre az idény elején egykori csapatát, a Bayernt, valamint a Manchester Cityt érezte a legesélyesebbnek, most, hogy a német klub kedden kiesett a Paris SG-vel szemben, már egyértelműen az angolokat.
Mark van Bommel kérdésekre válaszolva elárulta, hogy egykori csapattársai közül a brazil Ronaldinhót tartja a legtechnikásabb játékosnak, mert fantasztikusan tudott zsonglőrködni a labdával, és mutatványai nagy részét a mérkőzéseken is meg tudta csinálni.
Igen elismerően szólt még a jelenleg az AC Milant erősítő Zlatan Ibrahimovicról is, akivel 2010 és 2012 között az olasz klubnál játszott együtt.
"Hihetetlen, hogy Zlatan mire képes harminckilenc évesen. Még mindig kimagasló fizikai állapotban van, a teste olyan mintha csak huszonhat lenne. És mentálisan is a legjobbak közé tartozik, ami manapság rendkívül fontos a futballban. Még ebben a korban is egymás után rugdossa a gólokat, igaz, néha kiállítják, de ez benne van a játékban. Kedvelem őt, és örülök, hogy a barátomnak is mondhatom" – fogalmazott Van Bommel, aki kedvenc stadionjának a milánói San Sirót tartja, mert fantasztikus az atmoszférája. Bár barcelonai időszaka alatt volt lehetősége az El Clásicón is játszani, mégis az Inter-Milan derbikre emlékszik a legszívesebben, mert akkora felhajtás volt körülötte, hogy már két héttel a meccs előtt a tévékben és az újságokban is minden arról szólt.
A Puskás Akadémia elleni szombati, hazai pályán elért 1-1 után még nem lett bajnok a Ferencváros (ehhez győznie kellett volna), de ha a hétvégén nyer Kisvárdán, akkor már megszerzi az aranyérmet.
Ennek azért lenne különösen fontos jelentősége még pluszban a zöld-fehérek híveinek, mert a következő körben az Újpestet fogadja az FTC a Groupama Arénában.
És ezt a ziccert nem hagyta ki Kubatov Gábor, az FTC elnöke, aki a Facebookon „szólt be” a lila-fehéreknek:
„Hat évvel ezelőtt, 2015. április 12-én játszottuk az első Újpest elleni derbit az újonnan felépített Groupama Arénában. Akkor 2-0-ra nyertünk. Azóta is kiváló eredményeket tudtunk kiharcolni új otthonunkban a nagy rivális elleni rangadókon.
A hétvégi győzelem szükséges ahhoz, hogy a következő meccsen már bajnokként léphessünk pályára az Üllői úton! Tegyünk egy szívességet az Újpestnek, biztos szeretnének a srácok újra díszsorfalat állni a bajnok Ferencvárosnak.
Gőzerővel készül a MOL Fehérvár FC a csütörtöki, MTK elleni, idegenbeli kupaelődöntőre (a továbbjutás egy mérkőzésen dől el), illetve a bajnokság hátralévő mérkőzéseire, immár ugye Szabics Imre irányításával.
Szabiccsal eddig Kisvárdán döntetlent ért el a gárda, az Újpestet meg fölényesen legyőzte hazai pályán a bajnokságban (a két említett ellenfél játssza ma az elődöntő másik mérkőzését Szabolcsban), így egyelőre jó húzásnak tűnik a kinevezése, mint az is, hogy Juhász Roland és Torghelle Sándor segítik a munkáját.
A Vidi eddigi stábjában egyébként egyetlen poszt volt még kérdőjeles, mégpedig az erőnléti edző személye, aki nem más lett, mint Tóth Zsolt.
A klubhonlap tájékoztatása szerint „Tóth Zsolt fizioterapeuta 2019. januárjában csatlakozott a MOL Vidi FC egészségügyi stábjához. Korábban a Kubala Akadémián és az Egyesült Arab Emírségekben is dolgozott. 2021 áprilisától erőnléti edzőként segíti az első csapat munkáját.”