nb1.hu

Sokatmondó gólörömök az elődöntőben.

MTK-MOL Fehérvár FC 1-2
 

A pozitív katarzis a lényeg!

A gólörömöknél, főleg a Vidi második góljánál lehetett érezni, hogy a pályán lévőknek igenis rang és megtiszteltetés lenne, ha bekerülnének a Magyar Kupa döntőjébe. Az ugye alap, hogy minden találkozónál nagyon jó és sokat dob az élményen, ha győzni akaró játékosokkal van tele a gyep (és az is, ha érezni, hogy zavarná a küzdőket a vereség), de a kupasorozat szempontjából meg pláne igaz ez, hiszen a legtöbbeknek csak a második számú sorozat a bajnokság után.

Nyilván más, egyébként sokkal jobb élmény minden mérkőzést a helyszínen nézni, stadionból tudósítani, mint csak a tévé előtt ülve figyelni az eseményeket. Mert ha még sajnos nem is lehetnek drukkerek a találkozókon, akkor is jobb a hangulat a létesítményben mint egy szobában (a kocsma atmoszférája a haverokkal történő, közös meccsnézés esetében tudja csak megközelíteni a legtutibb élmény szintjét), arról nem beszélve, hogy sokkal többet lehet látni és észrevenni a találkozóból annál, mint amennyit a „kocka” megmutat.

Most is az volt, hogy mentek, küzdöttek becsülettel a felek, még azok is, akiket éppen nem mutatott a tévé, mert tényleg megfelelő volt a labda nélküli mozgások mennyisége és minősége is. Ezért volt végig nyílt és fordulatos az első félidő. Hátránya után a Vidi nyomott jobban (az MTK vezetéséhez a védelme asszisztálása is szükségeltetett), alakított ki több helyzetet, az egyenlítése megérdemelt volt, mint a vezetése megszerzése is a fordulás után, mert harcosabbnak tűntek ezekben a percekben a játékosai.

Az MTK igyekezett a lehetőségeihez és az aktuális tudásához képest mindent megtenni az egyenlítésért, de igazán nagy ziccere nem volt, míg a fehérváriak huszáros kontrái mindig igen veszélyesek voltak. Az a csapat jutott a döntőbe, mely több veszélyes helyzetet dolgozott ki.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: BOLLA BENDEGÚZ
Az MTJ góljánál könnyen túljutott rajta Schön, de nem roppant össze, hanem ő egyenlített olyan szóló után, amihez megfelelő, egészséges önbizalom kell.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: NIKOLICS GÓLÖRÖME 
Rohant, vágtatott a gólja után Szabics Imre irányába, végig önkívületi állapotban üvöltve, a többiek meg a nyomában, hasonló flowban. Ez a jelenetsor parádésan megmutatta, hogy egy irányba húz a Vidi öltözője. A kupagyőzelem irányába.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:
14. p.:
Somodi kirúgása után Nego hibázik, a labda így Schönhöz kerül, aki Prosserhez továbbít, a támadó meg sarokkal visszaadja a labdát, utána Schön becsapta Bollát és Musliut is, majd balról, 12 méterről a bal alsóba lőtt. 1-0

38. p.: Az MTK góljánál az egyik hibázó Bolla volt, aki most Pinto átadása után megindul előre, csel után Petrjakhoz passzolna, de Herreráról Funshhoz pattan a labda, aki lekészítette azt Bollának, aki az ötösről a bal alsóba lőtt. 1-1!

53. p.: Petrjak indította a bal oldalon Stopirát, akinek a beadása hosszú Funshónak (nem tud rendesen beleérni fejjel), de az érkező Nikolicsnak meg remek, aki így 8 méterről a kapuba lőtt. 1-2!

JEGYZŐKÖNYV:

MTK Budapest–MOL Fehérvár FC 1–2 (1–1)

MTK: Somodi – Alho (Kata, 74.), Perkovic, Nagy, Herrera (Balázs, a szünetben) – Cseke (Kanta, 87.), Mezei (Dimitrov, 33.), Palincsár (Miovszki, 74.) – Varga R., Prosser, Schön. Vezetőedző: Michael Boris
Vidi: Kovács – Bolla, Muszliu, Rus (Houri, 86.), Stopira – Bamgboye, Nego, Pinto (Fiola, 72.), Petrjak – Nikolics, Zivzivadze (Dárdai, 86.). Vezetőedző: Szabics Imre

gólszerzők: Schön (14.), ill. Bolla (38.), Nikolics (53.)
sárga lap: Dimitrov (46.), Schön (70.), Cseke (72.), Varga R. (85.), illetve Bamgboye (74.), Rus (81.), Fiola (87.)
 

KÖVETKEZŐ FELADAT:
Az MTK a Puskás Akadémia vendége lesz vasárnap, míg a Vidi a Kispesté a bajnokságban, így kijelenthető, hogy mindkét gárdára éles, küzdelmes mérkőzés vár a bajnokságban is.

FRISSÍTÉS:

Magyar Kupa: Szabics elmesélte, mi volt a legfontosabb változtatása – reakciók – NB1.hu

 

Magyar Kupa: piros-kék lett a Puskás Aréna – fotó – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hosszú kihagyás után százszázalékos a fontos láncszem.

Az NB I 29. fordulójában, szombaton a Paks a ZTE-t fogadja. Mindkét csapatnak nagyon fontos lesz a meccs, hisz a tolnaiak akár a harmadik helyre is esélyesek lehetnek, míg a zalaegerszegiek a kiesés elől menekülnek.

A találkozót megelőzően Balogh Balázs, a Paks középpályása már tudhatja, hogy mi a siker kulcsa.

"Ugyanúgy, ahogy a múlt hétvégén a DVTK-nak, most a Zalaegerszegnek is élet-halál kérdés a pontszerzés, viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy nekünk is. Itthon pontokat kell gyűjtenünk, hisz’ nagy harcot vívunk a körülöttünk lévő csapatokkal, a Fehérvárral, a Mezőkövesddel, a Kisvárdával, valamint az MTK-val, hogy végül megcsípjük a harmadik, negyedik helyet. Ezek a csapatok – ahogy mi is – minőséget képviselnek, bármikor bárkit meg tudnak verni, így nagy lesz a versenyfutás az utolsó öt fordulóban.

Most szombaton is agresszívan, előrefelé kell védekeznünk és nem szabad élni hagyni a ZTE-t. Hibára és futásra kell kényszeríteni soron következő ellenfelünket is, továbbá le kell redukálnunk a lehetőségeiket.

 

Ami engem illet, most már mondhatom, a hosszú kihagyás után százszázalékosnak érzem magam. A lefontosabb, hogy tudjak segíteni a csapatnak, hiszen elérhető távolságban van még a harmadik hely is, és erre a csapatteljesítményre nagyon büszke vagyok!"

A mérkőzés szombaton 19.30-kor kezdődik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hatpontos kiesési rangadó az NB I-ben.

NB I, 29. FORDULÓ
18.00:
 Budafoki MTE–Diósgyőri VTK (tv: M4 Sport)

BUNDESLIGA, 29. FORDULÓ
20.30: 
RB Leipzig–Hoffenheim (tv: Sport1)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

A PUSKÁS AKADÉMIA KÖZLEMÉNYE:

"A szombathelyi Lurkó UFC korábban azzal a kéréssel fordult hozzánk és a többi NB I-es, valamint két NB II-es klubhoz, hogy egy-egy mezzel járuljunk hozzá a jótékonysági akciójukhoz. A szombathelyi Fazekas család ugyanis anya nélkül maradt, Fazekas Zsolt felesége, Anita sajnos váratlanul elhunyt. Öt gyerekük közül a legidősebb 14, a legfiatalabb 5 éves. Anita is segített másokon szervdonorként, most a magyar futball segítene az ő családján a mezek elárverezéséből befolyt összeggel. 

Klubunk, a Puskás Akadémia a Szombathelyen nevelkedő Kiss Tamás aláírt mezével járul hozzá az akcióhoz.

Licitálni EZEN A LINKEN keresztül lehet, vasárnap 23 óráig.

A Fazekas család helyzetéről ITT olvashat."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kezdődik a második kupaelődöntő.

18 óra 30 perckor kezdődik a második kupaelődöntő, a Hidegkuti Nándor Stadionban az MTK a MOL Fehérvárt fogadja – kiderül tehát, hogy melyik csapat lesz a fináléban az Újpest ellenfele.

Élő bejelentkezésünk a meccs előttről:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Még nyerhetett is volna a kiesőjelölt.

 

Újpest II.–SZVSE 1-1 (1-0)

Újpest II.: Tomori – Hajnal, Szűcs, Hegedűs (Benyó, 69.), Ferkel (Varga, 69.), Pusztai (Nagy Zsolt, 57.), Nagy Zsombor, Török, Hulicsár, Fehér, Simeon (Lefler, 57.) Vezetőedző: Mundi Viktor
SZVSE: Zsibrita – Kormányos, Csamangó, Mészáros, Ondrejó, Beretka (Oláh L., 75.), Fülöp (Csanádi, 65.), Bakó (László, 75.), Kelemen V., Bodor, Zana.
Vezetőedző: Paksi Péter

gólszerzők: Pusztai (8.), ill. Kelemen V. (79.)

 

Mint arról korábban már beszámoltunk, az Újpest II. és a Szegedi VSE a Közép csoport 29., hétközi fordulójában 1-1-es döntetlent játszott egymással, ráadásul úgy, hogy a kiesés elkerüléséért harcoló vendég szegediek a végén akár nyerhettek is volna. Íme, a találkozó góljai az újpestiek felvételéből:

 

 

A lefújást követően a két vezetőedző értékelte a látottakat.


Mundi Viktor (Újpest II.): „Nagyon jól kezdődött számunkra a mérkőzés, már a 8. percben megszereztük a vezetést, és ekkor még semmi nem utalt arra, hogy ezen az összecsapáson gondunk lehet. Sajnos nem ez történt. Már az első félidő közepétől görcsössé vált a játékunk és nem volt meg az a kreatívtás, ami a gólszerzéshez kell. Ettől függetlenül az ilyen meccseket is meg kell nyerni az előnyünk birtokában. Sajnos most én is hibáztam, mert úgy cseréltem a játékminőség javítása érdekében, hogy ez a védekezésünk, illetve a stabilitásunk rovására ment. Egy pontrúgás után az ellenfél egyenlíteni tudott, sőt, az utolsó az utolsó 10 percben akár meg is nyerhették volna a mérkőzést. Nekünk is volt azért helyzetünk, de a Szeged is közel állt ahhoz, hogy megnyerje a találkozót.”


Paksi Péter (Szegedi VSE): „Úgy gondolom, hogy rászolgáltunk az egy pontra. A második félidőben mi domináltunk, több helyzetünk volt, mint a hazai együttesnek, kis szerencsével akár nyerhettünk is volna.”

 

Az Újpest 11., a SZVSE a 19. a tabellán jelenleg.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Úgy tűnik, lassan helyreáll a világ rendje!

ANGLIA

Az eredetileg tervezettnél három nappal később rendezik majd meg az angol labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulóját, mert így minden csapatnak lesz még lehetősége nézők előtt játszani a mostani idényben. A PA hírügynökség csütörtöki információi szerint a 37. kör mérkőzéseit május 18-án és 19-én rendezik az eredeti, május 15-16-i dátum helyett.

A brit kormány koronavírus-járvány utáni újraindítási tervének harmadik szakasza ugyanis május 17-én lép életbe, ennek egyik pontja az, hogy a kültéri sportlétesítmények legfeljebb 10 ezer nézőt már beengedhetnek majd az eseményekre.

A Premier League irányítói azt szeretnék, ha minden klub tudna még hazai mérkőzést rendezni a most zajló szezonban, ezért döntöttek úgy, hogy nemcsak az utolsó, hanem az utolsó két fordulót is május 17. után rendezik. A liga ugyanakkor csak azt követően erősíti meg az időpont módosítását, ha a televíziós közvetítések tekintetében is megszületik az összes megegyezés.
 

OLASZORSZÁG

Jó esély van arra, hogy még az Európa-bajnokság június 11-i, római rajtja előtt visszatérhetnek a szurkolók az olasz stadionokba Gabriele Gravina, az ország labdarúgó-szövetségének elnöke szerint.

Az európai szövetség (UEFA) a héten erősítette meg az olasz fővárost rendezőként azután, hogy eldőlt, az Olimpiai Stadionba a kapacitás legalább 25 százalékáig beengednek majd nézőket az Eb ottani mérkőzéseire. Rómában az olasz-török nyitómeccs mellett június 16-án az olasz-svájci, 20-án az olasz-walesi csoporttalálkozót bonyolítják le, illetve lesz majd ott egy negyeddöntős összecsapás is július 3-án.

Paolo Dal Pino, a liga elnöke azt szeretné, ha a bajnokság vége előtt már legalább ezer drukker bemehetne a mérkőzésekre. Gravina optimistán nyilatkozott ennek lehetőségéről, miután egyeztetett a sportért felelős államtitkárral, a hatszoros olimpiai és tizenhatszoros világbajnok korábbi tőröző Valentina Vezzalival.

A szövetségi elnök jelezte, hogy jelenleg az általános nyitás a legfontosabb, nem lehet arra számítani, hogy egyes szektorokban mások rovására ez hamarabb bekövetkezik. Ugyanakkor azt mondta, most van esély az általános nyitásra, ami jó eséllyel az Eb előtt meg fog történni.

Az egyik esemény, amelyre már esetleg bemehetnek majd nézők, az Olasz Kupa május 19-én esedékes döntője lehet. Az Atalanta és a Juventus párharcának a Mapei Stadium – Citta del Tricolore ad otthont Reggio Emiliában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Nyíregyháza edzőjének óriási boldogsága.

 

Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a DVSC hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyházával, így visszacsúszott a tabella második helyére, méghozzá a Vasas mögé, míg a Szpari jelenleg az ötödik pozíciót foglalja el.

 

Loki-Szpari: Michael Jordan lányának megint igaza volt – NB1.hu

 

A lefújást követően a két edző értékelt – természetesen a sajtótájékoztatón is ott voltunk. 

 

Gálhidi György (Nyíregyháza Spartacus): "Jó iramú, színvonalas mérkőzés volt. A Debrecen többet birtokolta a labdát, de a kontráink veszélyesek voltak, az első félidőben legalábbis két óriási helyzetünk volt, ha azokat berúgjuk, talán nem ilyen izgalmas a vége. Összességében nem vagyok elégedetlen, mert az utolsó pillanatig küzdöttek-hajtottak a fiúk és egyenlíteni tudtunk. Nagyon jó volt a hét, olyan értelemben, hogy volt egy Budaörs-mérkőzés, egy Haladás-pontszerzés és most a Debrecen, ezeken összesen öt pontot szereztünk, emellett az ifjúsági világbajnoki ezüstérmes kislányom gyönyörű kislányt szült, úgyhogy dupla az öröm. Kicsit túltiszteltük a Debrecent, bizonyos szituációkban nem a legjobb megoldást választották, igaz, nagy iramú meccseket játszottunk, úgyhogy dicséret a csapatnak, hisz a Debrecen nagyon jó erőkből áll, nem könnyű ellenük játszani."

 

Az nb2.hu arra vonatkozó kérdésére, hogy egyszer sem kaptak ki ebben a szezonban a Lokitól, Gálhidi elmondta, hogy az élet néha ismétli önmagát, hisz Nyíregyházán ők játszottak jobban, de a 92. percben egy szabálytalannak tűnő góllal egyenlített a Debrecen, míg most hasonlóan véleményes szituációban pedig a Szpari egyenlített, bár úgy érzi, Gróf Dávid egyértelműen szabálytalankodott és jogos volt a tizenegyes. "Örülök annak, hogy kívülről nem látszott különbség a két csapat között, hisz minőségben azért vannak eltérések, szívvel és több futással igyekeztünk ezt kiegyenlíteni – de azért egy-két minőségi játékos még elférne nálunk."
 

Rákérdeztünk továbbá arra, hogy miért kellett lecserélni a félidőben Jánvári Gábort. "A szünetben hőemelkedése volt, ezért kellett lecserélni őt a szünetben, nem kockáztattunk. Elégedett vagyok a cserékkel, hisz jó teljesítményt nyújtottak, beváltak."


S hogy mi a helyzet a célkitűzésekkel? "Az alap az 5-6. hely volt, most ott vagyunk ennek a határán. Minden meccset szeretnénk megnyerni, és ha a következő mérkőzéseken is így játszunk, nem lesz gond – igaz, a Siófok után a Gyirmót, a Vasas és az Ajka is vár ránk, a legjobb csapatok ellen játszunk."

 

Előzte a Vasas a Lokit, góleső a Gyirmót-Pécsen – eredmények, tabella

 

Toldi Gábor (DVSC): "Rendkívüli módon el vagyunk keseredve, hiszen a 89. percig az történt, amit szerettünk volna, uraltuk a játékot, még hogyha a támadójátékot illetően nem is voltunk olyan hatékonyak a második félidőben. Sajnálatos módon egyenlített tizenegyesből az ellenfél, úgy érzem, rászolgáltunk volna a győzelemre, legnagyobb csalódásként magunkat okolhatjuk azért, hogy a második félidőben nem sikerült lezárni a mérkőzést és az utolsó percekben nem voltunk figyelmesek. Azt gondolom, hogy az ellenfél teljes mértékben visszaállt 1-0-s hátrányban is, próbáltak labdát szerezni, nekünk pedig arra irányult a játékunk, hogy felépítsük a lehetőségeket, kimozgassuk az ellenfelet, de ebben nem voltunk hatékonyak, az utolsó passzok pedig nem voltak tökéletesek."
 

Az nb2.hu kérdésére Toldi elmondta, hogy a hatékony támadójáték hiányzott 1-0 után a sokkal megnyugtatóbb második gólhoz, sokkal agilisabb előrefutballt kellett volna játszaniuk, emellett az egyéni teljesítmények sem voltak olyannyira megfelelőek. 


Rákérdeztünk arra is, hogy kell-e izgulni a feljutás miatt? "Nem hiszem. Tudtuk persze, hogy nem lesz könnyű, de játszunk még azért jópár mérkőzést, mint mindenki más, és bízunk abban, hogy elérjük a célunkat."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem haragszik egyetlen angyalföldire sem az Ajka edzője.

Mint ismeretes, a Vasas 2-1-es győzelmet aratott hazai pályán az Ajka ellen, így az élre állt a bajnokságban. A vezetőedzők így értékeltek a találkozót követően:
 
Schindler Szabolcs (Vasas): ,,Az egyik legjobb formában lévő csapattal játszottunk. Az Ajka tavasszal sok esetben nagyon jól teljesített, nagyon jó támadófutballt játszottak. Azt kell, hogy mondjam, nehéz meccs volt, éreztem, hogy a második gól döntő lesz. Döntő is lett, de egy kicsit szorossá tettük. Ha korábban tudunk gólt szerezni, akkor kicsit máshogy alakul a mérkőzés. A legrosszabb periódusban kaptuk a gólt, 2-0 után pár perccel szépíteni tudott az Ajka. A végén kockáztattak, sokat támadtak, szerencsére ki tudtuk védekezni. Egyre kevesebb mérkőzés van, a nyomás növekszik, ez érezhető volt a második félidőben. Gratulálok a csapatnak."
 
Az nb2.hu arra volt kíváncsi, hogy foglalkoztak-e azzal a meccs előtt, hogy a Loki nem nyert?
 
,,A fejekben ott volt. Én kevésbé foglalkoztam vele, láttam a mérkőzést. Korábban voltak olyan mérkőzések, amikor a csapat tudta az eredményt, de nem tudta hozni a kötelezőt. Nem volt kötelező az Ajka sem, hiszen egy nagyon jó csapattal játszottunk."
 
Először játszott ebben a felállásban a Vasas, mire kellett jobban odafigyelni, a védekezésre, vagy, hogy kreatívak legyenek elől?
 
,,Mind a kettőre. Sok hiányzónk van, de mint Szegeden is mondtam, a Vasasban az a legfontosabb, hogy van egy csapat és csapatban gondolkozom annak ellenére is, hogy több hiányzónk volt. Akik ma pályára léptek, ugyanúgy kell játszaniuk, mintha bármikor máskor kezdők lettek volna. Természetesen támadásokra készültünk, az első félidőben sok lehetőségünk is volt, de az utolsó passzok nem sikerültek, így nem tudtunk gólt szerezni."
 
Azzal, hogy a Gyirmót-Pécs iksz lett, eldőlőben van a feljutás sorsa?
 
,,Szerintem még nem. Akkor fog eldőlni, ha húznak egy vonalat és mi fölötte vagyunk. Sok mérkőzés van még, látjuk a meccseket, sok a keresztbeverés. Nagyon szoros a vége, ezért az is fontos lesz, hogy kikkel játszanak a kiesőzónából az élen állok, hiszen nagyon sokan az életükért küzdenek. A gyirmóti döntetlennek természetesen örülünk."
 
Lélektanilag nagyon fontos volt az Ajka elleni meccs Schindler szerint, de újra hangsúlyozta, hogy az a legfontosabb, hogy a bajnokság végén legyenek ebben a pozícióban. A tréner nagyon ritkán elégedett a csapattal, a hibákat megbeszélik, de az akarással nem voltak gondok.  
 
Kis Károly (Ajka): ,,Nagyon rosszul kezdtük a találkozót, hiszen a hazaiak vezetést szereztek. Ezután azonban feljöttünk, jobbak nem lettünk, mint az ellenfél, de kiegyenlítődött a játék. A másodi félidőben egy rögzített játékhelyzetet követően kaptunk egy gólt. Ezután mindent megtettünk az egyenlítés érdekében, amire a mérkőzés hajrájában volt is lehetőségünk. Három olyan mérkőzést játszottunk, ami után nagyon nehéz nyilatkoznom. Múltkor három tizenegyest kaptunk, ami meglepetés. Sorozatban rosszul jövünk ki a vitatható dolgokból. A Vasasnak kívánom, hogy jussanak fel, sok sikert kívánok tiszta szívből nekik."
 
Az nb2.hu gratulált az Ajka játékához, a mérkőzés az őszi Ajka-Vasas meccsre emlékeztetett, ahol szintén 2-0-ra vezetett az angyalföldi csapat és 2-1 lett a végeredmény. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyi pont maradt benne ebben a két meccsben:
 
,,Mindenki tudja, hogy voltam a Vasasnál és nem csak belőlük készülünk. Nagyon nehéz megemészteni, hogy szerdán nem tudtuk begyűjteni a három pontot, vitatható dolgok miatt. A három tizenegyes nagyon fájó pont volt, illetve előtte Gyirmóton nagyon jól futballoztunk, de nem tudtuk kihasználni a helyzetinket. Rengeteg problémánk van, hiszen több olyan játékossal érkeztünk, akik eddig nem játszottak, hiányoztak kulcsemberek, de a csapat jól játszott, a srácok minden elismerést megérdemelnek. Tudtuk, hogy a Vasas jó játékosokból áll, de a szervezettségünkkel azt elértük, hogy partiban legyünk. Volt egy vitatható eset a mérkőzés végén, de lassan megszokom."
 
Hogy kezelték azt az ügyet az öltözőben, hogy klubvezetésnek ki kellett adni egy közleményt a szurkolói felháborodások miatt?
 
,,Pontosan ezzel voltak problémáink az utolsó időkben. Volt egy félreértés, nem az őszi Vasas elleni meccsre gondoltam, amikor a Vasas három tizit rúgott ellenünk, arról senki nem beszél, hanem a legutóbbi otthoni találkozóról, amikor három büntetőt ítéltek ellenünk, amik vitathatóak voltak. Sok olyan játékos van, akit én hoztam ide. Számomra nem az a presztízs, hogy a Vasas verjük meg. Talán rosszkor érkeztem ide, nem haragszom senkire, kívánom, hogy egy ilyen létesítményben egy NB I-es klub legyen. Azt is meg kell érteni, hogy mi egy kis klub vagyunk, tavaly is újoncként simán bennmaradtunk. Azt gondolom, hogy ha nincs a Covid, akkor az élmezőnyben tudtunk volna harcolni. Ezt talán nem is buktuk még el, de úgy gondolom, hogy ennél többet érdemelnénk."
 
Kis Károly elmondta tovább, hogy Ajkán nagyon rendezettek a körülmények, a vezetők mindig betartják az ígéreteiket. A játékosok nagyon motiváltak, de a tréner még ennél is többet szeretne. Nagyon sajnálja, hogy az a háromezer néző, aki kijárt a meccseikre, most nem tud rész venni a találkozókon.
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Már az új csapata is megvan.

Felbontotta a szerződését a Penarorral Vadócz Krisztán és már meg is van az új csapata – számolt be róla az elascenso.com.

Az oldal információi szerint a középpályás hamarosan megérkezik San Carlos-ba, és az Atenas játékosa lesz, melynek az edzője Diego Forlán, aki Uruguayba hozta Vadóczot.

A Transfermarkt szerint is megtörtént már a kontraktus felbontása, a portál 75 ezer euróra becsüli a magyar válogatott futballista játékjogának piaci értékét.

Az Atenas az uruguayi másodosztályban a tizedik helyen végzett, 22 mérkőzés után 24 ponttal.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megtalálhatták a helyes utat.

A KECSKEMÉT BESZÁMOLÓJA A MÉRKŐZÉSRŐL:
 
,,Gombos Zsolt ezúttal két csatárral küldte pályára csapatát, és a bátor harcmodor rögtön kecskeméti helyzetekben volt mérhető, de a 12. percben Vágó még nem talált kaput, majd négy minutummal később Károly lövését fogta a kapus. A 22. percben már nem úszta meg az ESMTK, Károly szabadrúgása után Szalai kanalazta középre a labdát, amit aztán Tóth a kapuba vágott közelről (1-0). Újabb gólunkra csupán kilenc percet kellett várni, ekkor Tóth tekert középre jobbról, beadását Gál fejelte a rövidbe (2-0).
 
A kétgólos előny birtokában nyugodtan futballozhattunk a folytatásban, vezetésünk nem forgott veszélyben. A második félidő elején Asztalos csúsztatása ment el a kapu mellett, majd a 66. percben Puskás Gábor éles szögből leadott lökete szállt el a kapu fölött, közben a védekezésünk stabil volt, így a vendégek nem nagyon tudtak eljutni a kapunkig. A végeredmény a 79. percben alakult ki, amikor Puskás Zoltán készítette le a labdát Constantinescu, aki aztán áthámozta magát a védelmen és kilőtte a jobb felsőt (3-0). A hajrában egy ifjonc is debütált, Kotroczó Péter első meccsét játszhatta a felnőttek között.
 
Csapatunk rangadóval folytatja a bajnokságot, vasárnap 17:00-kor az FC Dabas otthonában lépünk pályára.
 
KTE HUFBAU – ESMTK 3-0 (2-0)
 
NBIII. közép csoport, 29. forduló
 
KTE: Mészáros – Koszó, Gál, Szalai – Puskás G., Vágó, Károly (Nagy 69.), Ludasi (Kotroczó 80.), Grünvald – Asztalos (Puskás Z. 61.), Tóth (Constantinescu 61.).
 
ESMTK: Papp – Nagy M., Dankó (Járvás 74.), Lipcsei, Tóbiás, Slezák, Lázár, Horváth L. (Horváth R. 4.), Kovács D., Kovács B., Kozma (Soós 61.).
 
Gól: Tóth (22.), Gál (30.), Constantinescu (79.)
 
Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): – A legfontosabb az volt, hogy megszerezzük a három pontot. A monori vereség után rengeteget beszélgettünk ebben a két-három napban, rendet kellett tenni a fejekben. Megértették a srácok, hogy itt már minden mérkőzésnek súlya van, illetve a lehető legtöbb pontot be kell gyűjteni. Az első félidőt agresszívan, jól kezdtük, megnyertük a párharcokat, helyzeteket alakítottunk ki, az ellenfélnek nem nagyon hagytunk momentumokat. Fordulás után picit "hosszabbak" voltunk, de ezzel együtt a játékosok megoldották a feladatukat, az egész csapat teljesítménye és hozzáállása példaértékű volt. Szeretném, hogyha ezen az úton maradnánk, és hétvégén erre is rátennénk egy lapáttal.
 
Turi Zoltán (ESMTK): – Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez, az összkép alapján teljesen megérdemelt a győzelmük. Az első félidőt roppantul sajnálom, mert két könnyű gólt adtunk pontrúgás szituáció után a Kecskemétnek. A második félidőben kicsit feljavult a játékunk, de ez kevésnek bizonyult."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Készül az MLSZ a hajrára.

A hétvégén bajnok lehet a Ferencváros, azonban az aranyérmek átadására még várni kell – számolt be róla az nso.hu.

Az MLSZ elnöksége úgy határozott, hogy a bajnoki díjátadó ünnepség az utolsó hazai mérkőzésen, legkorábban az utolsó két fordulóban lehetséges, tehát a Fradi-játékosok nyakába a Mezőkövesd elleni meccset követően akaszthatják az aranyérmeket, május elsején. A nyilvános díjátadó ünnepség az MLSZ képviselőjének részvételével kizárólag a pályán lehetséges, a mérkőzés befejezését követően tizenöt percen belül kell elkezdeni és harminc percen belül kell befejezni.

Az MLSZ arról is döntött, hogy a bajnokság utolsó fordulójában a kiesést, továbbá a bajnoki címet, illetve a nemzetközi kupaindulást befolyásoló mérkőzéseket azonos napon és kezdési időpontban kell lebonyolítani.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Koronavírus: Dárdai Pál pozitív

Hivatalos bejelentés.

Pozitív lett Dárdai Pálnak, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha BSC magyar vezetőedzőjének koronavírustesztje.

Rajta kívül segítője, Admir Hamzagic és a csatár Dodi Lukebakio is elkapta a vírust – jelentette be csütörtökön a berlini klub. Mindhárman tünetmentesek, és otthoni karanténba kerültek.

Mivel a másik edző, Andreas Neuendorf is kontaktszemélynek minősül, és karaténba kényszerül, ezért Arne Friedrich sportigazgató, akinek van megfelelő edzői végzettsége, készíti fel az együttest a Mainz – Szalai Ádám csapata – elleni fontos idegenbeli bajnokira. További tesztekig a teljes csapat elkülönítés alatt van, a tervek szerint a vasárnapi összecsapás megtartható. A Hertha létesítményeit fertőtlenítik.

A kiesés elleni küzdelemben a 29. forduló előtt a Mainz a 14., és két ponttal szerzett többet, mint a 15. Hertha, és a 16. Bielefeld. A 17. Köln 23 pontos.

FRISSÍTÉS:

PÉNTEK, 9.25:

Koronavírus: kiderült, hány meccset halaszthatnak el Dárdaiék – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A lilák is vagányan fogalmaztak.

Hétfőn a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést Kubatov Gábor, melyben azt írta, hogy szívességet tennének az Újpestnek azzal, hogy már a hétvégén bebiztosítják a bajnoki címüket, így a lilák díszsorfalat állhatnak a Derbi előtt. Frappáns választ adott erre a felvetésre az Újpest.

Az Újpest Média a Facebookon tette közé az Újpest FC közleményét:

,,SORFAL NÉLKÜL

Az Újpest FC nem áll díszsorfalat a Ferencvárosnak, ha az hétvégén legyőzi a Kisvárdát, és bajnokként fut ki kedden a lilák elleni derbin az Üllői úton, mert ennek Magyarországon nincs hagyománya – közölte az Újpest Médiával az ÚFC. A lila-fehér sportklub Kubatov Gábor Fradi-elnök szavaira reagált, aki korábban azt írta, a lilák „biztos szeretnének (…) újra díszsorfalat állni a bajnok @Ferencvárosnak”."

FRISSÍTÉS: PÉNTEK, 8.40

Újabb részletek: Kubatov díszsorfalat állna az Újpestnek is? – NB1.hu

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

És a csapattársai is kapósak.

Nenad Bjelica, a horvát NK Osijek vezetőedzője horvát lapoknak elmondta, hogy eléggé kapósak a játékosaik, köztük Kleinheisler László is, aki sorra rugdossa a szebbnél szebb gólokat és a mi legnagyobb szerencsénkre a magyar válogatottban is jól futballozik a visszatérése óta.

Bjelica otkrio da je Osijek odbio tri ponude teške 12 milijuna eura za svoje igrače

 

Bjelica elmondása szerint a középpályás Micael Zaper, a kapus Ivica Ivusic, az argentin támadó Ramon Mierez hármasért összesen 12 millió eurót ajánlottak, de mindegyik ajánlatot visszautasították.

Bjelica: Odbili smo četiri milijuna eura za Žapera, šest za Miereza, dva za Ivušića, za Kleinheislera isto tako | Germanijak

 

A szakember ugyanakkor kijelentette, hogy Kleinheisler több klub kívánságlistáján is szerepel, de vele kapcsolatban nem árult el további részleteket.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Újabb dízskivilágítás.

A Puskás Aréna üzemeltetőinek a bevett szokása, hogy a létesítmény arra érdemes alkalmakkor díszkivilágítást kap. Előfordult már ez karitatív eseményekkel kapcsolatban is, de a leginkább persze a labdarúgáshoz köthetőek a kezdeményezések.

Magyar Kupa: megcsinálta az Újpest edzője azt, amit a Vasassal – NB1.hu

 

Amikor a magyar válogatott hazai meccseket játszik, akkor az alap, hogy a nemzeti színösszeállításban pompázik az aréna, de a vendégcsapatokat is köszöntik az ő színeikkel. És ez történt akkor is, amikor külföldi csapatok rendezték meg benne a BL-mékőzéseiket.

A következő összecsapás a Puskás Arénában a Magyar Kupa döntője lesz, a fináléba az Újpest már tegnap kiharcolta a részvételt, miután 1-0-ra nyert a Kisvárda otthonában (ma késő délután MTK-Vidi a másik elődöntő), így a létesítmény üzemeltetői most az Újpest előtt tisztelegtek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Fredi Bobic május végén távozik a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Eintracht Frankfurt vezetőségéből, és a Dárdai Pált vezetőedzőként foglalkoztató Hertha BSC klubmenedzsereként folytatja sportvezetői pályafutását.

A szlovén édesapa és horvát édesanya gyermekeként Mariborban született, de játékosként 37-szeres német válogatott Bobic 2016 óta dolgozik Frankfurtban, a szerződése elvileg 2023-ig érvényes, ám egy ideje már nyilvánvalóvá tette, hogy távozni akar.

"Öt nagyszerű évet töltöttem az Eintracht Frankfurtnál. Ennek az időszaknak a sikerei büszkeséggel töltenek el. Sokat változtunk és sokat alkottunk" – mondta Bobic, aki játékos-pályafutása végén, 2003 és 2005 között a Herthában futballozott, a családja azóta is a fővárosban él.

A csapat 2016-ban csak osztályozón tudott bennmaradni a Bundesligában, de 2018-ban megnyerte a Német Kupát, 2019-ben elődöntős volt az Európa-ligában, most pedig a Bundesliga tabellájának negyedik helyén áll, és első alkalommal lehet főtáblás a Bajnokok Ligájában.

"Fredi Bobic komoly szerepet játszott az Eintracht közelmúltbeli sport- és pénzügyi sikereiben. Remek döntései hozzájárultak a csapat fejlődéséhez. Tökéletes munkát végzett" – mondta Philip Holzer klubelnök.

Az Eintrachttól nyáron távozik az osztrák Adolf Hütter vezetőedző – aki a Borussia Mönchengladbach trénere lesz – és Bruno Hübner sportigazgató is, aki nem hosszabbított szerződést. Sajtóhírek szerint Ralf Rangnick a legfőbb jelölt a vezetőedzői és a sportigazgatói posztra, ám ő jó esélyekkel pályázik a német válogatott szövetségi kapitányi tisztségére is.

"Rajongója vagyok Fredinek! Becsületes, őszinte srác, és nagyon jó ember" – mondta nemrégiben Dárdai Pál, aki örömmel fogadja korábbi csapattársa érkezését.

A Hertha legutóbbi klubmenedzsere, Michael Preetz január végén, Dárdai második vezetőedzői kinevezése előtt távozott a klubtól. A fővárosiakat továbbra is a kiesés fenyegeti, mert csupán a 14. helyen állnak, de a gazdag befektető, Lars Windhorst célja, hogy a csapat hamarosan meghatározó tényező legyen Európában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Boris nagyon hiányolja a szurkolókat.

Ma eldől, hogy ki lesz az Újpest ellenfele a Magyar Kupa döntőjében, összecsap az MTK és a MOL Fehérvár FC.

Ha bajnokságban lejátszott meccsekből indulunk ki, akkor az MTK a párharc esélye, hiszen a fővárosi csapat ebben a szezonban mind a két találkozót megnyerte, Budapesten 3-1-re, Székesfehérváron pedig 2-1-re nyert. A Kupában először játszik hazai pályán Michael Boris csapata, eddig a 43. sz. Építőket, a Bátaszéket, a Kazincbarcikát, a Tállyát és a Debreceni VSC-t búcsúztatta. A német tréner így nyilatkozott a találkozó előtt:

,,Fontos ez a sorozat számunkra, és mindig szeretnénk jól teljesíteni. Múlt évben kapott gól nélkül estünk ki tizenegyesekkel, ezért mindenképp szeretnénk idén visszajutni a Puskás Arénába, ami a döntőt jelenti."

A szurkolókról ezt mondta el Boris:

,,Természetesen, minden meccs jobb velük. Mindenki hiányolja őket, a góloknál az ünneplés nem olyan, mint a szurkolókkal. Egy stadion valósággal fel tud robbanni, ha sokan vannak kint a meccsen, és valaki gólt szerez. Nagyon hiányoznak."

A Vidi számára a Magyar Kupa az egyetlen esély arra, hogy idén nyerjen valamit, hiszen a bajnoki címet idén is nagyon nagy valószínűséggel a Fradi szerzi meg. Ebben a sorozatban eddig a Tiszaföldvárt, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő alakulatát, a Vasast és a Budafokot ejtette ki a Fehérvár. Szabics Imre szerint nem az ő csapata a továbbjutás esélyese:

,,Abban a helyzetben, amiben most van a Vidi, minden találkozónak döntő jelentősége van, és ez természetesen fokozottan igaz a kupameccsre. A célunk természetesen a Magyar Kupa megnyerése, és mindent meg is fogunk tenni érte. Sportemberként kötelességünk a győzelemért harcolni, különösen úgy, hogy véleményem szerint az MTK a továbbjutás esélyese. Ahogy mondtam, mi jól rajtoltunk ugyan, de még csak néhány közös lépésen vagyunk túl a fiúkkal, ezért gondolom úgy, hogy komoly tett lenne a csapatomtól, ha sikerülne kiejteni a kiváló játékosokból álló MTK-t."

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ

18.30: MTK Budapest–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)

A továbbjutás egyetlen találkozón dől el, a győztes az Újpesttel mérkőzik meg a döntőben május 3-án, a Puskás Arénában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC