nb1.hu

Már hétfőn életbe léphet a rendelet.

Társoldalunk, a felvideksport.hu arról ír, hogy Szlovákiában a koronavírus miatt hamarosan csak 200 fő mehet a kültéri sporteseményekre. Állítólag már hétfőn életbe léphet ez a korlátozás.

"Már nem fogok küzdeni a szabadságért és a tömegrendezvényekért. Hétfőn a szakértői csoport, a válságstáb döntése mellé fogok állni. A legvalószínűbb, hogy elfogadásra kerülnek azok az intézkedések, amelyeket körülbelül két hete javasoltak. A Szlovákiai helyzet kezd hasonlítani a magyaroszágira és az ausztriaira" – fogalmazott Igor Matovic, Szlovákia miniszterelnöke.

Csütörtökön az nb1.hu-n már foglalkoztunk azzal, hogy többek között a Slovan Bratislava ultráinak a tetszését sem nyerte el a javaslat. A pozsonyi drukkerek állítólag október 17-én fognak demonstrálni a megszorítások ellen.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy meccs elmarad.

A 11. forduló következik az NB III-ban. A Keleti csoportban az élen álló Jászberény a Sényő otthonában vendégeskedik. A sényőiek úgy gondolják, egy remekül összerakott csapatot látnak vendégül. A pont nélkül álló Mezőkövesd II a kis Loki ellen szakíthatja meg a förtelmes sorozatát. Egerben megyei rangadót rendeznek, a harmadik helyen tanyázó egriek a Hatvant fogadják. 
 
A Keleti csoport programja:
 
16.00: Mezőkövesd II–DVSC II
16.00: Salgótarján–Tiszaújváros
16.00: Tiszafüred–Sajóbábony
16.00: Balassagyarmat–Kisvárda II
16.00: Eger–Hatvan
16.00: Tállya–Füzesgyarmat
16.00: Putnok–Gyöngyös
16.00: Sényő–Jászberény
16.00: BVSC–DVTK II
17.00: Tiszakécske–Cegléd
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
 
A Közép csoportban a Fradi és a Honvéd második együttese csap össze egymással. A zöld-fehérek az előző hetekben kilenccel több pontot szereztek, mint a kispestiek, így talán őket nevezhetjük a rangadó esélyeseinek. A veretlen Iváncsa a Pakshoz utazik, míg a második helyen álló Kecskemétre a Dabas elleni rangadó vár. Nem lesz teljes a program, hiszen a Kozármisleny-Vác találkozót később rendezik meg.
 
A Közép csoport programja:
 
11.00: FTC II–Honvéd II
11.00: Újpest II–Rákosmente
14.00: Paks II–Iváncsa
16.00: Taksony–Hódmezővásárhely
16.00: Körösladány–Szekszárd
16.00: Dabas-Gyón–ESMTK
16.00: Majos–Szegedi VSE
18.00: Kecskemét–FC Dabas
16.00: Monor–Dunaújváros
 
A Kozármisleny-Vác meccset később pótolják.
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
 
Nyugaton az eddig remek teljesítményt nyújtó Tatabánya a Puskás Akadémiával méri össze az erejét. A tatabányai klubnál állítólag akadoznak a fizetések, ez pedig kérdéses, hogy milyen módon hat a játékosokra. A hibátlan mutatóval rendelkező III. Kerületi TVE a sereghajtó Balatonfürednél vizitál, ezekre a meccsekre mondják sokan, hogy "országos kettes". Az Érd a Lipót Pékség legyőzésével tapadhatna Kemenes Szabolcs legénységére.
 
A Nyugati csoport programja:
 
11.00: Fehérvár II–Bicske
11.00: Puskás Akadémia II–Tatabánya
16.00: BKV Előre–Sopron
16.00: Balatonfüred–III. Kerületi TVE
16.00: Gárdony–Nagykanizsa
16.00: Mosonmagyaróvár–Ménfőcsanak
16.00: ZTE II–Pápa
16.00: Komárom–THSE-Szabadkikötő
16.00: Érd–Lipót
16.00: Veszprém–Nagyatád 
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bognár bemutatkozott, három gólt szerzett a meccs embere.

Paks-MTK 4-0 (1-0)

A héten kinevezett Bognár György bemutatkozott a Paks kispadján. A Budaörstől érkező szakember különböző okok miatt Böde Dánielre és Bognár Istvánra sem számíthatott, ennek ellenére a debütálása fölényes győzelemmel záródott.

A paksiak Hahn tizenegyesével szerezték meg a vezetést az első félidőben, majd a második játékrészben még nagyobb fórra tettek szert. Az MTK zsinórban másodszor kapott ki nagyon simán az NB I-ben (a ZTE 3-0-ra diadalmaskodott a fővárosiak ellen).

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: HAHN JÁNOS

Két tizenegyest is rúghatott a paksiak 25 esztendős futballistája, aki mindkét sanszot gólra váltotta. Emellett Szakály góljánál is ő tette le a labdát a csereként beszálló csapattárs elé. Végül a harmadik találat is összejött a Paks játékosának a 80. percben. 

A MECCS KULCSMOMENTUMA: BAKI KIÁLLÍTÁSA

Nem gyakori, hogy egy játékos gyakorlatilag két perc alatt két sárgát szed össze. Ez a "bravúr" összejött Baki Ákosnak, az MTK csapatkapitánya a 37. percben hagyta el a játékteret, második szabálytalansága után pedig Hahn tizenegyesből megszerezte a vezetést a Paksnak.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

38. perc: Baki csak szabálytalanul tudta megállítani Hahn Jánost, Erdős József tizenegyest adott a hazaiaknak, Baki pedig megkapta a második sárgáját. A labda mögé a sértett állt, aki a bal alsóba küldte a labdát (1-0).

52. perc: Bertus a bal oldalról tette középre a labdát, amit Hahn üggyel-bajjal készített le Szakálynak, aki kb. 6 méterről vette be az MTK kapuját (2-0).

57. perc: Ezúttal Bertussal szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, újabb tizenegyest kapott a Paks. Hahn lába most sem remegett meg (3-0).

80. perc: Az egész meccsen bizonytalankodó Mijatovics hibáját góllal büntette Hahn János. Nagy tette vissza a labdát az MTK kapusának, akit Hahn leszerelt, majd néhány lépésről a kapuba bombázott (4-0).

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

Az MTK a következő fordulóban az újonc Budafok ellen javíthat, míg a Paks a Diósgyőr otthonában vendégeskedik.

JEGYZŐKÖNYV:

Paksi FC-MTK Budapest 4-0 (1-0)
Paks, 1398 néző, v:
Erdös
gólszerzők: Hahn (38., 57., 80., az első kettőt 11-esből), Szakály D. (52.)
kiállítva: Baki (37.)
sárga lap: Kulcsár (24.), Gévay (76.), illetve Bíró (17.), Mijatovic (30.), Baki (35., 37.)
Paks: Hegedüs – Osváth, Lorentz, Gévay, Szabó J. – Kulcsár (Szakály D., a szünetben), Windecker, Balogh, Bertus (Haraszti, 79.) – Hahn, Sajbán (Csősz, 72.)
MTK: Mijatovic – Ikenne-King, Baki, Nagy Zs., Herrera – Palincsár, Cseke, Mezei – Gera D. (Miovski, 67.), Bíró (Fereira, 42.), Schön (Kata, 61.)

A tabella a linkre kattintva érhető el

Michael Boris értékelése: 

Bognár György értékelése:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elmaradó fizetésekről szólnak a hírek.

Az NB III Nyugati csoportjában érdekelt Tatabánya eddig jól szerepel, hiszen 9 meccs alatt 21 pontot szerzett, ezzel a 3. helyen áll a táblázaton. A tatabányaiak vasárnap a Puskás Akadémia II ellen folytathatják a menetelésüket.
 
Az eddigi produkció ellenére nem minden rózsaszín a Tatabányánál, a kemma.hu információi szerint a játékosok nem kapták meg a fizetésüket.
 
"A hónap elején szárnyra kapott híresztelésekről Balogh Ferenc (Jobbik), Tatabánya sporttanácsnoka és a labdarúgó csapatot vezető Kft. ügyvezetője két hete elmondta: valóban van egy pár napos csúszás az önkormányzat által megítélt támogatás folyósításával. Azt is hozzátette, hogy ez adminisztrációs jellegű. Úgy tudjuk, hogy az azóta eltelt két hét alatt sem oldódott meg az „adminisztrációs probléma„, legalábbis a játékosok nem kapták meg járandóságukat" – írja a megyei portál.
 
Egyébként Balogh Ferenc, a labdarúgó csapatot vezető Kft. ügyvezetője a következő hét elején önt tiszta vizet a pohárba.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentések.

Hamarosan új stadiont kap az NB II-ben szereplő Nyíregyháza, íme a klub közleménye:
 
"A Közbeszerzési Értesítőben közzétették az új, nyíregyházi labdarúgó-stadion tervezés-kivitelezésére kiírt ajánlatkérést. A beruházó az állami BMSK Zrt., egy 8150 fős létesítményre keres kivitelezőt. 
 
A felhívás egy UEFA II-es stadion megvalósítására szól. A stadion új játéktere pályafűtést, – mely az NB-II-ben is kötelező –  automata öntözőrendszert kap. A nézőtér teljesen fedett lesz, a stadionon kívül pedig rekortán futókört alakítanak ki. 
 
Az engedélyes tervekre és a kivitelezésre 900 napja lesz a nyertes pályázónak. Az ajánlatokat november 9-ig lehet benyújtani."
 
A gárda a hétvégén a Szenlőrinc otthonában vendégeskedik. A klub tájékoztatása szerint két játékos koronavírustesztje is pozitív lett:
 
"Sajnos a Nyíregyháza Spartacust sem kerüli el a koronavírus. A klub játékosait és a stábtagokat folyamatosan tesztelik, és a legutóbbi minták közül kettő pozitív lett. A Nyíregyháza Spartacus a hatályos szabályozásnak megfelelően elkülönítette az érintetteket.
 
A negatív tesztet produkálók útra keltek Kaposvárra, és vasárnap pályára lép a csapat a Szentlőrinc ellen 16 órától."
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bemutatkozik a Paks új trénere.

Az NB I szombati programja a Paks-MTK meccsel kezdődik. A találkozó érdekessége, hogy debütál a Tolna megyei csapat kispadján Bognár György, akit a héten neveztek ki. Bognár dolgát a koronavírus is megnehezíti, hiszen információink szerint Bognár Istán pozitív tesztet produkált, így a fiára nem számíthat a szakember. Böde Dániel pedig sérülés miatt nem bevethető. 

Érdekesség, hogy a paksi műsorfüzet címlapján Bognár István szerepel:

A két gárda kezdőcsapata így fest:

A Paks-MTK összecsapás 14.45-kor kezdődik.

FRISSÍTÉS:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A szurkolóknak is többet jelent ez a meccs.

A 11. forduló következik a harmadosztályban. A Keleti csoportban az Eger a Hatvant látja vendégül. A Heves megyei együttesek közül eddig az Eger 21 pontot gyűjtött, ezzel a harmadik helyen áll, míg a hatvaniak 11 egységüknek köszönhetően a 16. pozíciót foglalják el. Ebből kiindulva a hazaiak az esélyesebbek, de egy megyei rangadón azért bármi megtörténhet.
 
Sütő Szilárd, az Eger vezetőedzője kijelentette, a győzelem a céljuk vasárnap.
 
"Megyei rangadóval folytatjuk a bajnokságot. A Hatvan elleni mérkőzés többet jelent a szurkolóknak, mint egy egyszerű bajnoki mérkőzés. Az utóbbi találkozókon a támadó játékunk nem minden esetben volt eléggé hatékony, így ebben javulásra van szükségünk hangsúlyt is fektettünk rá az edzéseken. A múlt heti 120 perces kupa találkozó még erősebbé tette a csapatot hazai pályán a 3 pont megszerzése a célunk" – nyilatkozta Sütő.
 
Katona Roland, a hatvaniak játékosa bízik a meglepetésben.
 
"Ahogy látom az Eger összefoglalóit stabil és szervezett csapathoz látogatunk. Az elmúlt hetekben bizonyítottuk, hogy tudunk csapatként működni. Ha ezt sikerül vasárnap ismét kivinni a pályára akkor van esélyünk meglepetést okozni. Bízok magunkba, hogy eltudjuk hozni a 3 pontot" – fogalmazott Katona.
 
Az Eger-Hatvan mérkőzés vasárnap 16 órakor kezdődik.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Torghelle visszavonul – RÉSZLETEK

Hivatalos bejelentés.

Bejelentette visszavonulását Torghelle Sándor 42-szeres válogatott labdarúgó.

"Összességében nem volt olyan nehéz meghozni ezt a döntést" – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a csatár. Hozzátette, tavasszal, a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben már megfordult a fejében, hogy abbahagyja profi karrierjét. Sokat gondolkodott, és amikor lejárt a szerződése a másodosztályú Vasasnál, akkor meghozta a döntést, bár voltak még lehetőségei.
    
Torghelle húsz évvel ezelőtt a Budapest Honvédnál lett profi labdarúgó. A magyar csapatok közül később az MTK-t és a Videotont is erősítette. Külföldön szerepelt az angol Crystal Palace, a görög Panathinaikosz és PAOK Szaloniki, valamint a német Carl Zeiss Jena, FC Augsburg és Fortuna Düsseldorf csapatában is.
    
A magyar válogatottban 2004 és 2010 között 42 mérkőzésen 11 gólt szerzett. Betalált a brazilok és az argentinok kapujába, Kaiserslauternben pedig az ő duplájával nyerte meg 2-0-ra a magyar csapat a németek elleni barátságos meccset 2004 júniusában.
    

 

"Ha valaki azt mondja, hogy ilyen lesz a pályafutásom, azonnal vittem volna egy tollat, és aláírom azt a papírt. Elégedett lehetek, hiszen játszottam külföldön, illetve a válogatottban, és jó eredményeket értem el. Nincs hiányérzetem, bár nagyon sokan kritikusak voltak velem szemben" – mondta.
    

 

A csatár felidézte, hogy a németek elleni győztes meccs nagyon sok ajtót kinyitott számára, abból nagyon komolyan tudott profitálni, hiszen nem biztos, hogy csupán NB I-es gólkirályként eljutott volna a Premier League-be.
    
Torghelle felidézte, a világ egyik legerősebb bajnoksága, az angol élvonal mellett játszhatott a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában, a fanatikus szurkolókról híres görög bajnokságban, és a precizitásról ismert német Bundesligában is.
    
"Inkább a szép dolgokra emlékezem, mint a negatívumokra, mert olyanok is voltak, de az minden labdarúgó pályafutásában előfordul. Azt lehet mondani, valamit jól csináltam, valamiben kitűntem, valamiért érdekes voltam az emberek számára, nincsen szégyellnivalóm" – összegzett.
    
A 38 éves labdarúgó leszögezte, mindenképpen a sportágban akar maradni. "Hogy melyik irányban, az még kérdőjel számomra" – tette hozzá.
    
Mint kifejtette, az utánpótlás mellett a felnőtt labdarúgás is érdekes számára, ott is meg akarja méretni magát. Négy és fél évvel ezelőtt kezdte az edzői licencek megszerzését, és már C-, B- és A-diplomával is rendelkezik.
    
"Tudatosan próbáltam felépíteni magamat, de még nagyon sokat kell még tanulnom, hogy jó szakember legyek. A papír megvan, most jön a munka érdemi része" – vélekedett.
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarországon egyedülálló szisztémát akarnak építeni.

A dvsc.hu terjedelmes interjút készített Tőzsér Dániellel, aki immáron a hajdúsági klub sportigazgatójaként dolgozik. Tőzsér elmondta, nagyon sok a teendője, így annyira nem hiányzik neki a futball. A Loki célja egyértelműen az NB I-be jutás, a mostani keret pedig szerinte a legmagasabb osztályban is megállná a helyét.
 
Íme a teljes beszélgetés, amit változtatás nélkül közlünk:
 
" Sportigazgatóként nap mint nap testközelből figyeled a DVSC edzéseit, így felmerül a kérdés, nem hiányzik már a labda?
 
– Bevallom őszintén, bőven van teendőm itt Debrecenben, így annyira nincs időm gondolkozni ezen, de összességében nem mondanám, hogy annyira hiányozna. Készültem a futballkarrierem lezárására, szóval nem ért váratlanul. Rengeteg dolgom van, hidd el, sosem unatkozom.
 
Mi a legnehezebb tényezője a sportigazgatói munkakörnek?
 
– A változások elérése. Mindenképp szeretnék némi átalakulást, rengeteg közös egyeztetés szükséges, hogy elérjük a célt, amit kitűztem szakmailag a debreceni futballban, akár az első csapatnál, mind úgy az akadémián. Ugyanakkor kiemelném, még nagyon az út elején járunk. Én elsősorban a felnőttcsapatra koncentrálok, melynél egyértelműen a feljutás a cél. Jelen pillanatban elsők vagyunk, de sok olyan tényező van még, melyen változtatnék.
 
Elég nagy játékosmozgás jellemezte az elmúlt hónapokat, sikerült minden olyan labdarúgót leigazolni, akit szerettél volna?
 
– Felesleges olyan futballistákról beszélni, akiket nem sikerült idehozni. Azt gondolom, a jelenlegi keretünk önmagáért beszél és kiemelném, hogy a tavalyihoz hasonló költségvetéssel sikerült elérnünk. Az NB II-ben is kimagaslóan jó a játékosállományunk, de az élvonalban is megállná a helyét. Komplett, erős, kialakult, minden poszton jó erőkből álló csapatunk van. Nem szeretnék semmit sem mondani arról, érkezik-e még játékos, amennyiben bármi hivatalossá válik, azonnal tájékoztatjuk a szurkolókat.
 
Mi volt a koncepció az átigazolási időszak alatt?
 
– Szerettem volna, ha továbbra is megmarad a debreceni gerince a társaságnak, ez szerencsére sikerült. A jövőben még inkább azt tervezem, hogy sok saját nevelésű fiatallal tűzdeljük tele a gárdát. Debrecenben ez a jövő, éppen ezért szeretnék még némi változást az akadémián annak érdekében, hogy minél magasabb szintű játékosok kerüljenek fel az első kerethez. Olyan közös együttműködést szeretnék a DLA-val, amely új szintre emeli a debreceni labdarúgást. Persze eddig is jöttek tehetségek az utánpótlásból, de úgy vélem, hogy mindent lehet jobban csinálni és közösen nagyobb sikereket elérni. Az a célom, hogy mind akadémiai, mind felnőttcsapat szinten nemzetközi futball legyen Debrecenben, hisz a jövőben ez lesz a kifizetődő. Még csak három hónapja neveztek ki, tehát az út elején vagyok, ez csak a kezdet, de most egy hosszú távú munka alapjait fektetjük le. Ez időbe telik, de hangsúlyoznám, nagyon bizakodó és optimista vagyok. Olyan szisztémát szeretnék kiépíteni a cívisvárosban, ami egyedülálló Magyarországon.
 
Kilenc forduló elteltével a tabella élén áll a Loki, hogyan értékeled a teljesítményt?
 
– A célkitűzésnek megfelelően tartjuk az első helyet, szóval eddig abszolút rendben van a társaság. Ugyanakkor ez akármennyire is elvárt és sokan természetesnek veszik, egyáltalán nem egyszerű. Szeretném megkérni a szurkolókat, továbbra is tartsanak ki a csapat mellett, akár a nehezebb pillanatokban is. Én is látom, a meccs bizonyos periódusaiban előfordul, hogy akadozik a gépezet, emiatt persze folyamatosan egyeztetünk a szakmai stábbal. Ha egy ellenfél beáll védekezni és ahogy telik az idő, egyre nagyobb a feszültség a stadionban, mert mindenki várja a vezető találatunkat. Ez a futball velejáróra, de dolgozunk ezeknek a pillanatoknak a mielőbbi kiküszöbölésén. Ugyanakkor minden győzelmünkkor megfigyelhető volt, hogy az első lőtt gólunk után megnyugszunk és jönnek a szebbnél szebb támadások, gördülékenyebben zajlik az egész. A laikus drukkerektől azt kérem, bízzanak a srácokban, mert jó és új elképzeléseket szeretnénk megvalósítani.
 
Véleményed szerint mire lennénk képesek az NB I-ben a jelenlegi kerettel?
 
– Nem érdemes erről beszélni, hisz külföldön is láthatjuk, hogy sokszor teljesen más focit játszanak a másodosztályban, mint az elsőben. Jelen pillanatban az foglalkoztat kizárólag, hogy jövőre az NB I-ben szerepelhessünk. Az első osztályra pedig térjünk vissza akkor, ha már matematikailag is biztos lesz a feljutásunk… Addig pedig dolgozom tovább, hiszen van min."
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A közösségi oldalán beszámolt az állapotáról is.

A Sporting Kansas City együttesét erősítő Sallói Dániel a közösségi oldalán számolt be arról, hogy őt is megfertőzte a koronavírus. A 24 esztendős futballista bejegyzéséből kiderül, hogy már legyőzte a betegséget, és visszatérhetett a pályára. 

"Újra egészségesen, újra a pályán. Ideje dolgozni és befejezni a szezont. Vigyázzatok magatokra! Viszlát, Covid!” – írta Sallói.

Sallói Dániel

 

A Transfermarkt adatbázisa szerint Sallói szerződése az év végén jár le jelenlegi csapatánál.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A váltás okairól beszélt.

A Paks kedden jelentette be, hogy a folytatásban Bognár György irányítja a csapatot. Bognár az NB II-ben szereplő Budaörstől érkezett a Tolna megyei klubhoz. Bognár a távozás okairól beszélt a budaörsi weboldalnak.
 
Íme a Budaörs nb2.hu-nak küldött közleménye:
 
"A BSC kispadjáról közel négy év után távozó Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet. Fájó szívvel hagyja itt a BSC-t, ám izgatottan várja a munkát az első osztályban. Köszöni azt a támogatást, amit az évek alatt kapott a vezetőségtől, és ha csak teheti kilátogat a csapat mérkőzéseire.
 
Egyik napról a másikra született meg a döntés a részemről, ezért nem volt időm elköszönni a klubtól, amit ezúton szeretnék megtenni.
 
Közel négy nagyszerű esztendőt töltöttem Budaörsön, nagyon szerettem a klubnál dolgozni, a városban élni, barátokra tettem itt szert.
 
Távozásomban személyes okok is közrejátszottak. Az egyik fiam Pakson játszik, míg a másik azzal, hogy velem tart, előrébb tud lépni az edzői ranglétrán. Ezek olyan motivációs tényezők voltak, amelyeknek hatására nem hagyhattam ki a kínálkozó lehetőséget. Az elmúlt években többször szóba került, hogy Pakson folytatom a munkát, ez most következett be.
 
Fáj a szívem a BSC miatt, mert rendkívül jól éreztem magam a klubnál. A legnagyobb pozitívum, hogy a magyar futballban némileg egyedülálló módon, a lehetőségekhez mérten, mindenben támogatott a vezetőség, hagytak nyugodtan dolgozni, végig mögöttem álltak, amiért külön szeretnék köszönetet mondani.
 
Számos játékos az én hívásomra került Budaörsre, akiket nemcsak labdarúgóként, de emberileg is nagyon kedvelek. Egy rendkívül kulturált, és NB II-es szinten szakmailag jó keret jött össze.
 
Márkus Tibornak, akivel közel négy évig dolgoztunk együtt, sok sikert kívánok a csapat élén, és természetesen minden segítséget megkap tőlem. Bízom benne, hogy továbbviszi, amit közösen építettünk fel az évek alatt. Ehhez minden kvalitással rendelkezik, nagyon szorítok neki, hogy sikeres legyen a csapat élén.
 
Amikor csak tehetem, kilátogatok a csapat mérkőzéseire, és továbbra is szurkolok a BSC-nek."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Összecsap egymással a két Somogy megyei csapat.

A 10. forduló következik az NB II-ben. A játéknap a Gyirmót-Vasas mérkőzéssel kezdődik. Az angyalföldiek a héten jelentették be Pátkai Máté és Otigba Kenneth megszerzését, így még acélosabbá vált a keretük. Az erősítések ellenére is fel kell kötniük a gatyájukat Schindler Szabolcs fiainak, ugyanis a gyirmótiak jelenleg a harmadik helyen állnak a táblázaton. Az sem mellékes, hogy a kisalföldi csapat ebben a szezonban már a Lokit is két vállra fektette hazai pályán.
 
A Lokinál sem tétlenkedtek az utóbbi napokban: a hajdúsági klub kedden számolt be arról, hogy Dzsudzsák Balázs visszatért a klubhoz. A DVSC hétfőn a Pécset látja vendégül a Nagyerdei Stadionban. Kondás Elemér vezetőedző a dvsc.hu-nak adott interjúban a 108-szoros magyar válogatott futballistáról is nyilatkozott.
 
"Dzsudzsák Balázs személyében egy olyan kaliberű labdarúgó tért vissza, aki meghatározó ember volt csapataiban és 108 alkalommal húzta magára a nemzeti címeres mezt. Szeretnénk, ha itt is húzóember lenne, meggyőződésem, hogy az is lesz. Szerencsére jól fogadták a srácok, és ő is nagyon pozitívan érkezett" – mondta Kondás.
 
Érdekesnek ígérkezik a Siófok-Kaposvár összecsapás, hiszen a két Somogy megyei alakulat csatázik a három pontért. Várhidi Péter úgy érzi, ezt a meccset mindenki felfokozott állapotban várja.
 
"Tisztában vagyunk vele, hogy egy megyei rangadó következik, amin mindenki felfokozott állapotban próbálja kiadni magából a maximumot. Annak ellenére is, hogy a mai futballban folyamatosan vándorolnak a játékosok, de a hagyományokat tartják. Az öltözőben is elhangzik majd, hogy méltó módon kell hozzáállni a mérkőzéshez, mentálisan erősnek kell lenni. Egy kicsit kétélű ez a dolog, hiszen egy példával élve: a külföldi játékosok sem érzik át, hogy mit jelent egy Fradi–Újpest. Az elmúlt évtizedek alapján ez mindenképp egy rangadó, a játékosoknak pedig kell annyira tisztelniük a szurkolókat, hogy mindent megtesznek a sikerért" – fogalmazott a Rákóczi vezetőedzője.
 
A képzeletbeli dobogó második fokán álló Békéscsaba a Kazincbarcikát fogadja, a papírforma alapján a csabaiak a meccs esélyesei. A Szeged zsinórban harmadik győzelmét arathatja, ha két vállra fekteti az újonc DEAC-ot. A Budaörstől távozott Bognár György, akinek a helyét Márkus Tibor vette át. Márkus a Soroksár elleni összecsapáson teheti le a névjegyét.
 
A 10. forduló vasárnapi programja:
 
14.15: Gyirmót FC Győr–Vasas FC (Tv: M4 Sport+)
16.00: Budaörs–Soroksár SC, Tatabánya 
16.00: Szentlőrinc–Nyíregyháza Spartacus FC, Kozármisleny 
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–DEAC 
17.00: Szolnoki MÁV FC–FC Ajka
17.00: BFC Siófok–Kaposvári Rákóczi FC
17.00: Szombathelyi Haladás–Dorogi FC 
17.00: Aqvital FC Csákvár–WKW ETO FC Győr 
17.00: Békéscsaba 1912 Előre–Kolorcity Kazincbarcika SC 
 
A DVSC-PMFC mérkőzés hétfőn 20 órakor kezdődik. 
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ellentétes álláspontok.

Az nb1.hu-n is olvashattak arról pénteken, hogy a hétvégén nem rendezik meg a Kisvárda-MOL Fehérvár összecsapást. A Várda a következő közleményt adta ki a halasztásról:

"Elmarad, pontosabban új időpontban játsszák le a vasárnap 15:45-re kiírt Kisvárda Master Good–Mol Fehérvár FC OTP Bank Liga-bajnokit az 5. fordulóból. Erről egyeztetés nélkül tájékoztatta klubunkat a Mol Fehérvár FC.

A fehérváriak a versenyszabályzat 27. § (5) bek. a pontjára hivatkoznak, amely úgy rendelkezik, hogy amennyiben valamelyik nemzetközi kupában a csoportkörbe jutásért lép pályára egy csapatunk, akkor az élhet az előző heti bajnokijának elhalasztásával. A csütörtökön késő este a francia Stade de Reims ellen kiharcolt továbbjutásával kiderült, hogy a Mol Fehérvár FC október 1-jén a belga Standard Liége otthonában játszik az Európa-liga rájátszásában, ezért a fehérváriak éltek az opcióval, és halasztási kérelmet adtak be.

Ebben az ügyben kész tények elé lettünk állítva, választási lehetőségünk nem volt. Más kérdés, hogy amennyiben opcionálisan tudtunk volna a fehérváriak ezen szándékáról, akkor nem kezdjük el árulni a belépőket és nem rendeljük meg a játékosaink pályára lépéshez elengedhetetlen Covid-tesztelést a pénteki napra.

A fehérváriak a mérkőzés pótlására a 2021. január 27-i játéknapra tettek javaslatot, de ezt klubunknak még jóvá kell hagynia.

A már megváltott belépőjegyek az új időpontra érvényesek lesznek vagy a jövő héttől pénztárunkban visszaválthatók.

A tőlünk független kellemetlenségek miatt szurkolóink megértését és türelmét megköszönjük!"

A kisvárdaiak bejelentésére a fehérváriak is reagáltak. A MOL Fehérvárnál tagadják, hogy nem történt előzetes egyeztetés a két klub között. A Fejér megyeiek közleményét is változtatás nélkül közöljük:

"Péntek délután adtunk hírt arról, hogy a vasárnapra tervezett Kisvárda Master Good – MOL Fehérvár FC bajnoki mérkőzést új időpontban, január 27-én rendezik. A halasztást klubunk kérelmezte, hogy csapatunk minél jobban felkészülhessen a Standard Liege elleni Európa Liga-rájátszásra.

Ahogy azt jeleztük, a versenyszabályzat erre lehetőséget ad, ahogy annak 27. § 5. pontja fogalmaz: "Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó UEFA Klubtorna Selejtező 3. vagy a Play-Off fordulójába jutott sportszervezet mérkőzésének sorsolt időpontjának egyoldalú megváltoztatása iránti kérelem automatikus elfogadása."

A Kisvárda Master Good hivatalos honlapjának közleménye szerint a halasztásról nem történt előzetes egyeztetés, ehhez képest az igazság az, hogy készülve erre az eshetőségre, klubunk technikai igazgatója már kedden tájékoztatta a Kisvárda Master Good technikai vezetőjét, hogy amennyiben csütörtök este továbbjutunk a Stade de Reims ellen az Európa Liga 3. selejtezőköréből, a vasárnapi bajnoki elhalasztását fogjuk kérni."

Amennyiben az ügynek lesz folytatása, arról honlapunk be fog számolni. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Küzdelmes meccs volt.

Mint ismert, a Puskás Akadémia hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Mezőkövesdet, ezzel élre állt a tabellán. A meccs utáni nyilatkozatában Hornyák Zsolt nehéz meccsről beszélt, míg Kuttor Attila szerint nem érdemelt többet a csapata.

 

 

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): ,,Megmondom őszintén nagyon nehéz mérkőzést vártunk tudtuk, hogy 5 védővel fognak jönni. Nagyon nehéz volt az ellenfél megbontása. Azoknak a játékosoknak, akiknek hosszú volt a kiesése, még kell idő, hogy formába lendüljenek. Amikor gyorsak tudtunk lenni, akkor veszélyesek voltunk. Nagyon nehéz mérkőzés volt, de sikeresek tudtunk lenni.”

Kuttor Attila (Mezőkövesd): ,,Volt egy lehetőségünk az egyenlítésre, de a mai meccsen nem érdemeltünk egy pontot sem. A gólig kiegyenlített volt a játék, onnantól kezdve nagy lehetőségei voltak az ellenfélnek. Nem működtünk jól ma, nem érdemeltünk többet.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fejelthető első félidő után jöttek az izgalmak.

PUSKÁS AKADÉMIA-MEZŐKÖVESD 1-0

Egy felejthető első félidő után, egy valamivel izgalmasabbat játszott a két csapat, mely után a Puskás Akadémia hagyhatta el győztesen a gyepet. Ezzel az eredménnyel az élre állt a Puskás Akadémia, míg a Mezőkövesd lecsúszott a dobogóról a negyedik helyre.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: DANILO RJABENKO

Remek formában védett, a gól nem az ő hibája volt. Számos bravúrt bemutatott, amivel a meccsben tartotta a csapatát, rajta nem múlt semmi.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: MANCE KIMARADT HELYZETE

Egy jobb oldali szöglet után Meissner csúsztatott kapura, amit Rjabenko bravúrral hárított. A labda azonban Mance elé került, aki közvetlen közelről nem tudta a kapuba helyezni a játékszert. Amennyiben betalált volna, sokkal hamarabb el dőlt volna a meccs sorsa.

A GÓL TÖRTÉNETE:

58. perc: Knezevic emelt balra Kisshez, akinek a beadása megpattant egy védőn, a jobb oldalon Baluta érkezett üresen és a kapuba lőtt. 1-0

 

 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő fordulóban a Fradihoz látogat a Puskás Akadémia, míg a Mezőkövesd a Kisvárdát látja vendégül.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 5. forduló:
Puskás Akadémia FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (0-0)

Pancho Aréna, 782 néző v.: Bogár

PAFC: Tóth B. – Nagy Zs., Joao Nunes (Hadzsiev 18.), Meissner, Deutsch L. – Knezevic (van Nieff 63.), Plsek – Kiss T., Baluta, Komáromi (Slagveer 78.) – Mance
Mezőkövesd: Rjabenko – Farkas D., Neszterov, Katanec, Karnyickij, Lakveheliani – Cseri, Meszhi (Nagy D. 83.), Berecz – Jurina (Borjacsuk, a szünetben), Szerderov (Vajda S. 73.)
Gólszerző: Baluta (59.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Képernyőn Szoboszlai és Gulácsi.

NB I
5. FORDULÓ

14.45: Paks–MTK (Tv: M4 Sport+)
19.30: ZTE–DVTK (Tv: M4 Sport)
Budafoki MTE–Ferencváros – elhalasztva

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ

15.30: Leverkusen–RB Leipzig (Tv: Sport2)

OSZTRÁK BUNDESLIGA
3. FORDULÓ

17.00: Reid–Salzburg (Tv: Arena4)

SZERB SZUPERLIGA
9. FORDULÓ

16.00: Topolya–Spartak Zlatibor Voda

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Korábban játékosként is segítette a klubot.

ÍME, A VIDI BEJELENTÉSE:

,,Egykori kiváló portugál labdarúgónk mostanáig játékosmegfigyelőként dolgozott a Vidinél.

Filipe Oliveira másfél évvel ezelőtt, 2019. februárjában csatlakozott a Vidi játékosmegfigyelő-hálózatához. Ezt megelőzően 2011 nyarától öt és fél éven át játszott a Vidiben, 192 tétmeccsen 29 gólt szerzett. Egy bajnoki aranyérmet és három ezüstérmet ünnepelhetett, nyert Szuperkupát és Ligakupát is.

Oliveira játékosmegfigyelő-karrierjét Szaúd-Arábiában, az Al-Wehda együttesénél folytatja.

Büszkék vagyunk rá, hogy Oli Vidinél végzett munkájára felfigyeltek és reméljük, új állomáshelyén is megtalálja számításait!

Köszönünk mindent, további sok sikert!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hamisítatlan rangadó Zalában.

Az 5. forduló szombati játéknapja a ZTE és a DVTK rangadójával záródik.

A ZTE sorsolása nagyon nehéz volt az elején, hiszen a Mezőkövesd mellett a Vidivel és a Fradival kellett megmérkőznie. Megsüvegelendő teljesítményt nyújtott a csapat, ráadásul a legutóbbi fordulóban az MTK ellen meg is szerezte az első győzelmét. A meccs előtt Boér Gábor szerint jó állapotban van a csapata, valamint szeretnék kiszolgálni a szurkolókat. Így nyilatkozott a meccs előtt:

,,Jó állapotban érzem a csapatot. Sikerek után vagyunk, az MTK elleni lendületet szeretnénk tovább vinni, és emellett a kupatalálkozó is lelki pluszt adhatott a társaságnak. A mutatott játékkal minden fordulónkban elégedett voltam, de muszáj, hogy ez eredményességgel is párosuljon. Szeretnénk kiszolgálni szurkolóinkat, mert igazán megérdemlik. Minden mérkőzésen támadószellemben lépünk fel és ez hazai pályán hatványozottan igaz!"

A DVTK eddig 3 meccset játszott a bajnokságban és minden lehetséges eredményből begyűjtött egyet-egyet. A Mezőkövesdet legyőzték a piros-fehérek, majd döntetlent játszottak az MTK-val, legutóbb kikaptak a Honvédtól. Feczkó Tamás szerint az eltiltott és a sérültek hiányozni fognak, de mindent meg fog tenni a csapat a győzelemért:

,,A játékstílusukból fakadóan minden mérkőzésen lőttek gólt, azonban az utolsó kivételével mindegyiken kaptak is. Jó mérkőzésre számítok, ahol mindkét kapu sokat forog veszélyben, a helyzetkihasználás hatékonysága fogja eldönteni a találkozót. Szombaton a siker kulcsa a tökéletes koncentráció lesz elsősorban a két kapu előtt, de valójában a pálya minden részén. Tudjuk, mire vagyunk képesek, és erre alapozva akkor is kimondhatjuk, hogy győztesen akarunk hazatérni, ha tisztában vagyunk azzal, egy nagyon nehéz meccs vár ránk. Az eltiltott  Polgár Kristóf és Gheorghe Grozav, valamint a sérült Vági András biztosan, Márkvárt Dávid pedig várhatóan hiányozni fog, ők pedig a csapatunk meghatározó személyiségei, akik át tudják lendíteni a társakat a holtponton. Ezen nem tudunk változtatni, ezért nem is azzal foglalkozunk, hogy kik nem léphetnek pályára, hanem azzal, hogy akik játszanak, azok győzelemre vigyék a DVTK-t."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC