Az NB III Északnyugati csoportjában szerdán bepótolták a Zsámbék-Tatabánya bajnokit. Nem unatkoztak a szurkolók, hiszen az összecsapás nyolc gólt hozott. […]
Az NB III Északnyugati csoportjában az éremesélyes Tatabánya a bennmaradásért küzdő Pápát fogadta vasárnap. A mérkőzésen nem borult a papírforma, […]
A hétvégén csonka fordulót rendeztek az NB III-ban, hiszen a Zsámbék-Tatabánya bajnokit elnapolták. Ahogy ebben a cikkünkben jeleztük, azért kellett […]
Az NB III 22. fordulójában vasárnap nem tudták megrendezni az összes mérkőzést, hiszen a Zsámbék-Tatabánya összecsapást elnapolták. A tatabányaiak a […]
A Haladás 1–1-es döntetlent játszott a Tatabánya vendégeként az NB III 21. fordulójában, így tavasszal továbbra is veretlen maradt. A […]
Kállai Zalán és Forgó Milán is egy másik harmadosztályú klubhoz került. Komárom VSE A kemma.hu számolt be arról, hogy a […]
Vernes Richárd az élvonalban 122 mérkőzésen 20 gólt jegyzett 23 gólpassz mellett. Az OPUS TIGÁZ Tatabánya bejelentette, hogy szerződtették Vernes […]
Két játékos, a visszatérő Szalánszki Gergő és a magyar bajnok Prosser Dániel érkezéséről is beszámolt hivatalos közösségi oldalán az NB […]
Horváth Ferenc megint odaszúrt, és ezúttal is pontosan tudta, hová. A Tatabánya vezetőedzője a győri győzelem után nemcsak a pályán, […]
Az NB III Északnyugati-csoportjában a Tatabánya sorozatban másodszor is győzelmet ünnepelhetett, ezúttal a Veszprém ellen. A találkozó után Horváth Ferenc […]
A Magyar Kupa 3. fordulója a Tatabánya-Soroksár meccsel indult pénteken. Az NB II-es vendégek 2-0-s győzelmet arattak a harmadosztályú ellenfél […]
Hazai pályán kapott ki egy osztállyal magasabban rangsorolt riválisától, s ezzel kiesett a Magyar Kupából a Tatabánya. A Soroksár mindkét […]
Horváth Ferenc vasárnap, éppen bányásznapon debütált a Tatabánya kispadján, de a bemutatkozás fájó, 3-1-es hazai vereséggel zárult. Az Opus Tigáz […]
A ciprusi edzősködés után idén hazatért Horváth Ferenc néhány nappal ezelőtt állt újra munkába a magyar futballban. A Tatabánya újdonsült […]
Az NB III Északnyugati csoportjában jelenleg a 6. helyen álló Tatabánya csütörtökön bejelentette, hogy Horváth Ferenc személyében megtalálta az új […]
A Tatabánya vezetősége augusztus 18-án köszönte meg Klausz László vezetőedző munkáját. Klausz búcsúja után jelenleg ideiglenes stáb irányítja a csapatot. […]
Ahogy azt korábban megírtuk, az NB III-as Tatabánya négy forduló után menesztette Klausz László addigi vezetőedzőt. Helyét ideiglenesen Nagy Richárd […]
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei I. osztályban szereplő Mezőörs 3-2-es sikerével meglepetésre kiejtette a Szombathelyi Haladást. A meglepetéseket, egyben számos NB III-as […]