nb1.hu

Megalázás, fenyegetés, agresszió: súlyos közleményt kellett kiadnia az NB II-ből kiesett klub vezetőségének

Volt, aki nagyon nezezen viselte a kudarcot!

A Tatabánya döntetlennel zárta az NB II 2024–2025-ös idényét. Az utolsó fordulóban 1–1-et játszott hazai pályán a Békéscsaba ellen. A mérkőzés a két újonc egymás elleni csatája volt, amelynek tétje a vendégek számára már nem volt élet-halál kérdése, ők ugyanis matematikailag már korábban kiharcolták a bennmaradást.

Nem úgy a hazaiak. A Tatabánya az utolsó helyen fejezte be a bajnokságot, kilenc ponttal maradt el a már biztos bentmaradást érő pozíciótól. Az elért eredmény nemcsak a játékosokat és a szakmai stábot, hanem legfőképp a szurkolókat töltötte el csalódottsággal. Az idény elején sokkal többet ígértek utóbbiaknak, mint amennyi végül teljesült.

A szezon során egyre romló szereplés, az elmaradó győzelmek, a fájó vereségek és a nehézségek ellenére a drukkerek hűségesen kitartottak a csapat mellett – éppen ezért is különösen fájó, hogy végül a kiesés sorsa jutott nekik.

A szurkolói elkeseredettség mértékét mutatja az is, hogy a Békéscsaba elleni meccs után, egy nyilvános helyen történt incidens miatt a klubvezetés hivatalos közleményt adott ki a Tatabánya Facebook-oldalán. Ebben elítélték azt a szurkolói magatartást, amely során egy játékost verbálisan inzultáltak. Jelezték: hasonló esetekben kizárás vár az elkövetőkre a klub rendezvényeiről. Hangsúlyozták, hogy bár a kritikának helye van, viszont a megalázásnak fenyegetésnek és agressziónak nincs semmi keresnivalója a klub környezetében.

A közlemény sorai mögött ott húzódik a teljes szezon keserű tapasztalata. A várakozásokkal szemben súlyos kudarc, amely fájó pontként marad meg nemcsak a játékosok, de a klubhoz hű közösség emlékezetében is.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.30 20 4 6 33 64
2.HONVÉD FC KFT.30 18 5 7 23 59
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.30 16 3 11 10 51
4.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.30 13 9 8 -2 48
5.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.30 13 7 10 3 46
6.FC CSÁKVÁR KFT.30 12 10 8 6 46
7.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.30 12 5 13 6 41
8.FEHÉRVÁR FC KFT.30 10 9 11 4 39
9.TISZAKÉCSKEI LC KFT.30 10 9 11 -7 39
10.SZEGED 2011 KFT.30 9 9 12 -5 36
11.KARCAGI SC KFT.30 9 8 13 -12 35
12.F.C. AJKA KFT.30 10 3 17 -17 33
13.SOROKSÁR SC KFT.30 8 9 13 -4 33
14.ST. LŐRINC KFT.30 7 12 11 -7 33
15.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.30 7 8 15 -16 29
16.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.30 6 10 14 -15 28
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC