nb1.hu

Nagy Zoárd iránt az NB I-ből, külföldről, és az NB II-ből is van érdeklődés.

A Nemzeti Sport értesülései szerint számos csapat érdeklődött az elmúlt hetekben a Puskás Akadémia 25 éves csatára, Nagy Zoárd iránt, aki a nyáron Csákvárról szerződött Felcsútra.

A portál arról ír, hogy az NB I-ből a a Kazincbarcika, a szlovák élvonalból a Komáromi FC, a román SuperLigából a Csíkszereda, az NB II-ből pedig a Budapest Honvéd, a Videoton és a Kecskemét is érdeklődik a támadó iránt. Nagy Zoárd az őszi szezonban kevés lehetőséget kapott, öt meccsen lépett pályára az NB I-ben.

„Valóban több klub jelezte már, itthonról és külföldről is, hogy szívesen kölcsönvennék Nagy Zoárdot Felcsútról, de jelenleg úgy tűnik, a Puskás Akadémia nem szeretné elengedni a csatárt, számolnak vele a tavaszi szezonban. Meglátjuk, hogy a következő hetekben változik-e a helyzet” – nyilatkozta a csatárt képviselő The Footballers Group részéről Sowunmi Thomas.

A játékosügynök a menedzseriorda másik két ügyfeléről is szót ejtett: Babos Bence és Demeter Milán egyaránt Diósgyőrben maradhat tavasszal.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ghiani Giorgio a NEC akadémiájának egyik legígéretesebb tehetsége.

Jelenleg a NEC Nijmegen akadémiáján pallérozódik Ghiani Giorgio, aki már kapott meghívót az U19-es válogatottba.

A hollandiai Nijmegenben született Ghiani Giorgio remekel az NEC U19-es csapatában. 12 mérkőzésen három alkalommal talált be, illetve további három alkalommal adott gólpasszt. A holland-magyar szélső gólt szerzett többek között a Feyenoord, valamint az Ajax ellen is.

Könnyen elképzelhető, hogy Willi Orbán, Loic Nego, illetve Callum Styles útjára fog lépni Ghiani. A 2007-es születésű labdarúgó tavaly augusztusban meghívót kapott az U19-es magyar válogatottba, viszont nem utazott el a Vilotic-tornára. A holland utánpótlás-válogatottból egyelőre nem keresték a szélsőt, így jó esély kínálkozik arra, hogy nem lesz kihívója a magyar válogatottnak ebben a harcban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Gulácsi Péter egy edzésen sérült meg.

Arról az NB1.hu is beszámolt, hogy térdsérülés miatt hamarabb fejezte be a Lipcse szombati edzését Gulácsi Péter.

A lipcsei gárda további információt nem közölt a kapus állapotáról, bár az biztató jel volt, hogy Gulácsi vasárnap egyéni edzésmunkát végzett. A Sky Sports újságírója, Philipp Hinze azonban X-oldalán megnyugtató hírekről számolt be. Az információja szerint Lipcse kapusa vasárnap délelőtt pihent, de nem szenvedett komoly sérülést, így nincs veszélyben a játéka a szombati, St. Pauli elleni német bajnokin.

A 35 éves játékos ebben az idényben 15 bajnokin védte a Leipzig kapuját. Gulácsiék a negyedik helyről várhatják a folytatást a Bundesligában. Gulácsi a magyar válogatottban 58 összecsapáson szerepelt. Ez a szám nem fog nőni, mivel a rutinos hálóőr 2025 májusában bejelentette, hogy többet nem szerepel a magyar válogatottban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fejlődnie kell a Premier League-idény második felében a magyar játékosnak Jamie Carragher szerint.

A Liverpool elképesztő hajrában végzett 2-2-re a Fulham ellen a Premier League legutóbbi játéknapján. A vendégeknél Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is pályán volt.

A találkozót követően kritikus gondolatokat fogalmazott meg a vörösök legendás hátvédje, a tv-s szakértőként dolgozó Jamie Carragher Kerkez Milossal kapcsolatban. Carragher a Liverpool korábbi játékosával, a nyáron három szezon után a szaúdi el-Hilalba igazoló Darwin Nunezhez hasonlította Kerkez játékát, nem épp pozitív hangvételben. A téma akkor került elő, amikor arról kérdezték Carraghert, hogy szerinte működött-e a magyar játékos számára, hogy Arne Slot vezetőedző felváltja játszatja Andy Robertsonnal.

„Szerintem a Liverpool számára működik, mert nem hiszem, hogy minden héten játszania kellene. Túlságosan jó cserejátékosuk van Robertson személyében, akinek szintén szüksége van játéklehetőségre. Úgy gondolom, amikor Robertson játszott – és nem játszott annyit, mint Kerkez –, valószínűleg mondhatjuk, hogy az ő teljesítménye jobb volt…Kerkeznek nehéz a dolga, küzdelmes időszakon megy át. Fiatal játékos, de javulnia kell az idény második felében, efelől nincs kétség…Kissé őrült. Nem gondolja át, hogy mit csinál a labdával, hogyan játszik össze a többi játékossal. Csak lehajtja a fejét és fut a labdával, sosem emeli fel a fejét és nem ad passzokat” – fogalmazott Carragher.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sejtelmesen nyilatkozott az elnök.

Az előkelő harmadik helyről várhatja a folytatást a Majos az NB III Délnyugati csoportjában.

A jó szereplés miatt magasabbra került a léc a gárdánál – ez derül ki abból az interjúból, amit Gáspár Tamás a hunfoci.hu-nak adott.

„A szezon elején a top 5 elérése volt a célunk. Azonban a csapat túlszárnyalta az elvárásokat, és a mutatott játék alapján már elgondolkozunk az NB II-es feljutás lehetőségén is” – világított rá a klubelnök.

A csapat teljesítményére többen is felfigyeltek, az egyik labdarúgó például NB II-es klubhoz igazolhat.

„Három poszton szeretnénk tovább erősíteni a csapatot. Ebből egy pozíció „nem tervezett” váltás, de hatalmas büszkeség a klub életében: az egyik tehetséges játékosunk ugyanis egy NB II-es klubváltás küszöbén áll. Erről jelenleg még nem szeretnék bővebben beszélni, de amint egy-két héten belül lezárul a transzfer, mindenről be fogunk számolni” – mondta sejtelmesen Gáspár Tamás.

A Majos hátránya csupán 4 pont az éllovas Nagykanizsával szemben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az egyik labdarúgó betegség miatt itthon maradt.

A Puskás Akadémia is külföldi edzőtáborral melegít a tavaszi idényre. A felcsútiak belga, lengyel és cseh csapatokkal is megmérkőznek.

Marbellán a négy edzőmeccs mellett napi két edzés vár Hornyák Zsolt csapatára. Spanyolországba a két és fél év után visszatérő Magyar Zsolt mellett a fiatal akadémista, Ásványi Domonkos is elutazott. A 19 éves Ásványi az őszi idényben a Puskás Akadémia II színeiben 3 gólt lőtt az NB III-ban.

A felcsúti közlemény szerint Okeke Michael betegség miatt nem tartott a társaival.

A Puskás Akadémia edzőmeccseinek időpontjai:

  • 2026.01.09.: Puskás Akadémia FC – Lommel SK (belga II.)
  • 2026.01.09.: Puskás Akadémia FC – KRC Genk (belga I.)
  • 2026.01.12.: Puskás Akadémia FC – Legia Warszawa (lengyel I.)
  • 2026.01.15.: Puskás Akadémia FC – FC Slovan Liberec (cseh I.)
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A játékos NB I-es csapattól érkezett.

Az élvonalba igyekvő Honvéd kerete Varga Kevinnel bővült. A labdarúgó legutóbb a Szpariban játszott. 

A közlemény kiemeli, hogy Varga a Loki színeiben debütált az NB I-ben. Ezt követően török, svájci, ciprusi és román első osztályban szereplő csapatokban is futballozott, míg legutóbb az NB I-es Nyíregyházát erősítette.

Varga Kevin a magyar válogatottban 14 meccsen szerepelt, míg a magyar élvonalban eddig 106 meccsen bizonyíthatott.

Varga előző klubja, a Nyíregyháza a bejelentésében jelezte, hogy a 29 esztendős támadó szerződését közös megegyezéssel bontották fel. A Szpariban az őszi idényben 6 bajnokin jutott szóhoz a labdarúgó.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.12 8 2 2 11 26
2.SOROKSÁR SC KFT.12 7 3 2 13 24
3.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.12 7 2 3 12 23
4.KBSC LABDARÚGÓ KFT.12 6 5 1 9 23
5.TISZAKÉCSKEI LC KFT.12 6 5 1 8 23
6.GYIRMÓT FC KFT.12 6 3 3 1 21
7.F.C. AJKA KFT.12 5 4 3 2 19
8.FEHÉRVÁR FC KFT.12 5 0 7 2 15
9.DIÓSGYŐR FC KFT.12 4 3 5 -4 15
10.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.12 4 2 6 -3 14
11.ST. LŐRINC KFT.12 4 2 6 -6 14
12.SZEGED 2011 KFT.12 3 4 5 -2 13
13.FC NAGYKANIZSA KFT.12 4 0 8 -7 12
14.KARCAGI SC KFT.12 2 5 5 -8 11
15.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.12 3 1 8 -10 10
16.FC CSÁKVÁR KFT.12 1 1 10 -18 4

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Görögországban köthet ki a Fradi gólvágója.

Szinte biztos, hogy a tavaszi idényben már nem a Ferencvárost fogja erősíteni Varga Barnabás.

Ha minden jól megy, a 28-szoros magyar válogatott csatár az AEK Athénhoz igazol. Az M4 Sport szerint Varga vasárnap már Görögországba utazott volna. Ám egy nem várt akadály átírta a forgatókönyvet: a légi forgalmi rendszer hibája miatt légtérzár lépett életbe Görögországban. Ennek ellenére a tervek szerint Varga még ma megérkezhet Athénba.

A felek között a szóbeli megállapodás már megszületett. Vargára az orvosi vizsgálat mellett a szerződés aláírása vár még.

Állítólag a Fradi 4,5 millió eurót kap a görögöktől, Varga kontraktusa pedig 2029 nyaráig lesz érvényes. Az M1 úgy tudja, hogy Varga klubváltása hétfőn lehet hivatalos.

A 31 éves csatár ebben az idényben 29 tétmeccsen 20 gólt termelt az FTC-ben, továbbá 5 gólpassz is fűződik a nevéhez.

Frissítés:

Egybehangzó görög sajtóhírek szerint Varga Barnabás vasárnap este megérkezett a görög fővárosba, hogy hétfőn részt vegyen az orvosi vizsgálaton.

Ha pedig mindent rendben találnak, akkor Varga alá is írhatja a szerződését a görög listavezetővel.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az edző egy érkezőt és két távozót is megnevezett.

Az NB III Északnyugati csoportjában a második helyről várhatja a folytatást a Dorog.

Csizmadia Csaba vezetőedző a dorogi klub hivatalos Facebook-oldalának adott interjúban elmondta, hogy Szalai Bence és Erdei András a több játéklehetőség reményében távozott a csapattól. Érkezési oldalon Németh Péter neve szerepel, ő nem kerül ismeretlen közegbe, hiszen Dorogon nevelkedett. Csizmadia hozzátette, a télen nem lesz nagy játékosmozgás, ugyanis nyáron jó csapatot rakott össze a vezetőség.

Csizmadia november elején érkezett a dorogi együtteshez. A kezdeti nehézségekről így beszélt a tréner:

„Szép lassan már hat éve benne vagyok a labdarúgásban edzőként, de még mindig találkozok újjal. Így még nem voltam öltözőben, hogy nem azért volt edzőváltás, mert rosszul szerepelt a csapat, hanem azért, mert az edző úgy döntött, hogy felmond. Ha jól szerepel egy csapat, akkor kialakul egy egészséges kapcsolat a játékosok meg az edzők között, egy jó hangulat, egy jó közösség, és amikor egy ilyen helyzetben az edző felmond, az nem egy könnyű dolog.

Csalódottságot éreztem a játékosokon, mert ragaszkodtak a volt edzőhöz, ami teljesen normális.

Először is beszéltem velük, hiszen meg kellett érteniük, hogy az élet nem áll meg, még hátra van három mérkőzés, amelyeken jól kell szerepelni. Adtam nekik egy kis időt, hogy emésszék meg ők is a szituációt, de aztán mindenki összeszedte magát és beleállt a munkába” – elevenítette fel az eseményeket Csizmadia Csaba.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Volt dolga a videóbírónak.

A Liverpool vasárnap a Fulham otthonában játszott bajnokit. A vendégeknél Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is kezdett.

A meccs eredetileg 16 órakor startolt volna, de egészségügyi vészhelyzet miatt 15 percet csúszott kezdés. Helyi beszámolók szerint az egyik drukker lett rosszul.

Az első félidő mindössze egy gólt hozott: a 17. percben Harry Wilson talált be. Először úgy tűnt, hogy nem érvényes a gól, de a VAR visszanézte a jelenetet, és kiderült, hogy a Fulham labdarúgója nem állt lesen.

A videóbíró a második félidőben is főszerepbe került. Wirtz egalizált az 57. minutumban, de az asszisztens ezúttal is emelte a zászlót. A vizsgálat után kiderült, hogy nem volt igaza a partjelzőnek, így mégis ünnepelhettek a vendégek.

Sokáig úgy tűnt, hogy Wirtz ezzel a találattal be is állította az 1-1-es végeredményt. Aztán a második félidő hosszabbításában Gakpo is eredményes volt, így már a Pool vezetett 2-1-re. De jött még egy csavar: Reed lába is elsült, így 2-2-es remivel zárult az összecsapás.

Szoboszlai és Kerkez is végig a pályán volt, a 34 ponttal rendelkező Liverpool a 4. helyen áll a tabellán.

ANGOL PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ
FULHAM–LIVERPOOL 2–2 (1–0)
London, Craven Cottage. Vezette: Pawson
FULHAM: Leno – I. Diop, J. Andersen, Cuenca – Castagne, Sz. Lukics (Reed, 90+2.), Cairney (Berge, 74.), A. Robinson – H. Wilson (A. Traoré, 85.), Smith Rowe (Kevin, 74.) – R. Jiménez (Kusi-Asare, 85.). Menedzser: Marco Silva
LIVERPOOL: Alisson – C. Bradley, Konaté, Van Dijk, Kerkez – Gravenberch, C. Jones (Chiesa, 85.) – Szoboszlai, A. Mac Allister, Wirtz (Frimpong, 76.) – Gakpo (J. Gomez, 90+6.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: H. Wilson (17.), Reed (90+7.), ill. Wirtz (57.), Gakpo (90+4.)

Frissítés:

A spanyol másodosztályban az Andorra 2-1-re kikapott a Ceuta otthonában. A vendégek kapuját Yaakobishvili Áron védte. A francia első osztályban a Le Havre 2-1-re győzte le az Angers gárdáját. A három pontot begyűjtő csapatban Loic Nego végig a pályán volt.

A portugál élvonalban a Rio Ave-Casa Pia találkozó végeredménye 3-1 lett. A hazaiaknál Nikitscher Tamás a 87. percben állt be.

Tóth Balázs a kispadról figyelte, hogy csapata, a Blackburn nem bírt a Charltonnal, az angol másodosztályú bajnoki 2-2-es remivel zárult.

A ciprusi élvonalban Kiss Tamás a 28. minutumban állt be az Anorthosziszba. Kissék végül 4-0-s vereségbe futottak bele az AEK Larnaca stadionjában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két esélyest nevezett meg Bozsik Péter.

18 forduló után szoros az állás az NB I élmezőnyében. Jelenleg az ETO FC a listavezető, a képzeletbeli dobogó második fokán a Ferencváros áll, a Paks pedig a harmadik pozícióból várja a folytatást.

Bozsik Péter a Metropolnak arról beszélt, hogy az FTC és az ETO között dőlhet el a bajnoki cím sorsa. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a győriek szerepléséről így beszélt:

„Nem lepett meg a győri helytállás, Borbély Balázs vezetőedző ugyanis olyan mentalitású légiósokra építette a csapat vázát, amit saját utánpótlásából tehetséges fiatalokkal egészített ki” – mondta Bozsik.

Szerinte az aranyéremért zajló harcot az is befolyásolhatja, hogyan alakul Varga Barnabás és Tóth Alex sorsa.

„Hogy ki lesz a végső befutó, ezt befolyásolhatja Varga Barnabás és Tóth Alex külföldi szerződése, kettejük távozásával gyengülhet az FTC.”

A harmadik helyen telelő Paks is szóba került:

„A Paks évek óta szisztematikus kihívója az FTC-nek, de csak ijesztget” – hangsúlyozta Bozsik Péter.

Érdekesség, hogy a téli szünet után egyből rendeznek egy FTC-ETO rangadót.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Gulácsi Péterről rossz hír érkezett.

A német RB Leipzig az X-en számolt be arról, hogy térdsérülés miatt hamarabb befejezte a szombati edzést Gulácsi Péter.

A lipcsei gárda további információt nem közölt a kapus állapotáról, bár az biztató jel lehet, hogy Gulácsi vasárnap egyéni edzésmunkát végzett.

A 35 éves játékos ebben az idényben 15 bajnokin védte a Leipzig kapuját. Gulácsiék a negyedik helyről várhatják a folytatást a Bundesligában.

Gulácsi a magyar válogatottban 58 összecsapáson szerepelt. Ez a szám nem fog nőni, mivel a rutinos cerberus 2025 májusában bejelentette, hogy többet nem szerepel a magyar válogatottban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A játékost jól ismeri a vezetőedző.

Bartusz Dániel személyében 25 éves támadóval bővülhet a Vidi kerete – erről a csakfoci.hu ír.

Bartusz jelenleg egy másik NB II-es klub, a Mezőkövesd labdarúgója. Az őszi idényben 12 bajnokin kapott bizonyítási lehetőséget a labdarúgó, egyetlen gólját augusztusban szerezte a Soroksár ellen. Ezt a meccset egyébként a Kövesd 5-1-re nyerte meg.

A csakfoci.hu megjegyzi, hogy Bartuszt jól ismerheti a Vidi edzője, Pető Milán, hiszen Veszprémben már volt a játékosa. Egyébként a veszprémi gárdának kulcsembere volt Bartusz, elég csak arra gondolni, hogy a 2023/24-es idényben 21 gólt termelt az NB III-ban, ezzel a gólkirályi címet is begyűjtötte.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Eddig két futballistával bővült a keret.

Az NB I-ben kilencedik helyen álló MTK-nál is lezárult a rövid pihenő. A fővárosi klub a hivatalos oldalán beszámolt arról, hogy a két új szerzemény is a csapattal kezdte meg a felkészülést.

Köztudott, hogy Hegyi Krisztiánt a West Ham adta kölcsön a kék-fehéreknek. A 7-szeres litván válogatott védő, Vilius Armalas pedig a Hegelmann csapatától érkezett az MTK-hoz.

Az is eldőlt már, hogy ebben az évben Pinezits Máté irányítja a fővárosi gárdát. A Horváth Dávidot váltó tréner az őszi idényben a Kozármislenyt vezette.

A 9. helyen álló MTK november 9-e óta nem nyert az NB I-ben. A DVSC elleni 3-0-s siker után 4 vereség és 1 döntetlen jött. Ez a rossz sorozat leghamarabb a Kisvárda otthonában szakadhat meg.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A labdarúgót a Paks adta kölcsön.

A Diósgyőr spanyolországi edzőtáborral hangol a tavaszi idényre. A klub a hivatalos oldalán jelezte, hogy a csapattal tartott Pető Milán is.

A bejelentésben hangsúlyozták, hogy Petőt a Paks adja kölcsön a DVTK-nak, a felek mindenben megállapodtak egymással, már csak a szerződést kell aláírni. A 21. születésnapját január végén ünneplő labdarúgó eddig 59 NB I-es meccsen bizonyíthatott.

A szakmai stáb Milija Zizic személyében másodedzővel bővült, míg Uros Nikolic erőnléti edzőként teheti le a névjegyét. Zizic korábban több szerb csapatot is irányított vezetőedzőként. Nikolic szerb első és másodosztályú gárdáknál is dolgozott erőnléti edzőként.

Az is kiderült, hogy egészségügyi okokból nem tartott társaival Anderson Esiti, Marco Lund, Kecskés Ákos és Szakos Bence, míg Mucsányi Miront visszahívták Újpestre, így a felkészülést egyelőre az anyaklubjánál kezdi el.

Ebben a cikkünkben szombaton már beszámoltunk arról, hogy többek között a Genkkel is játszik edzőmeccset a Diósgyőr.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Próbajátékosok is érkeztek.

Elkezdődött a téli felkészülés a másodosztályban 8. helyen álló Tiszakécskénél. A klub beszámolójából kiderül, hogy Szmola Bálint és Juhász Gergő sem marad a tavaszi idényben az újoncnál.

Szmola ebben az idényben 4 bajnokin lépett pályára, míg Juhász egyetlen NB II-es meccsen sem kapott játéklehetőséget az őszi szezonban. A tiszakécskei közlemény arra is rávilágít, hogy két próbajátékos is a csapattal készül.

Nem a teljes keret kezdte el a munkát, hiszen Lucas Bertucci és Myke Ramos csak később csatlakozik az edzésekhez.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Három edzőmeccs vár a zöld-fehérekre.

A labdarúgó Fizz Ligában címvédő Ferencváros spanyolországi edzőtáborban készül az NB I és az Európa-liga tavaszi folytatására, a fővárosi klub azt azonban nem közölte, kik utaznak el a csapattal csütörtökön La Mangába – írja az MTI.

A zöld-fehérek honlapjának beszámolója szerint a keret hétfőn kezdi újra az edzéseket, s január 16-ig a tervek szerint három felkészülési mérkőzést is játszik: jövő szombaton a német másodosztályban szereplő Holstein Kiel, két nappal később Bolla Bendegúz osztrák csapata, a Rapid Wien lesz az ellenfél, míg január 15-én a dán FC Midtjyllanddal csap össze Robbie Keane együttese. Ebben a cikkünkben már jeleztük, hogy így nézhet majd ki a Fradi programja.

A bajnoki tabella második helyén álló, az El-ben már biztosan továbbjutó Ferencváros azt nem közölte, hogy kik lesznek az utazó keret tagjai, így nem tudni, hogy az egyaránt magyar válogatott, eladás előtt álló Tóth Alex és Varga Barnabás ott lesz-e Spanyolországban. Varga valószínűleg a görög AEK Athénhoz igazolhat, míg Tóth Alex többek között a Lazio érdeklődését is felkelthette.

A Ferencváros a második helyről várja a Fizz Liga január 24-25-i, 19. fordulóját, amelyben a listavezető Győrt fogadja majd.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az egyik labdarúgó NB I-es klubhoz tér vissza.

A másodosztályban az utolsó helyen telelő Békéscsaba a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Csató Martin és Kristóf Márk Patrik is máshol folytatja a karrierjét.

A közlemény szerint a 31 éves Csató szerződését közös megegyezéssel bontották fel. A védő 2024 nyarán igazolt Békéscsabára, a lila-fehér gárdában 22 meccsen játszott.

A 19 esztendős Kristófot a Diósgyőr adta kölcsön a békéscsabai csapatnak 2025 nyarán. A kommüniké kiemeli, hogy az ifjú labdarúgó visszatér a DVTK-hoz.

A Békéscsaba a bejelentésében arra is rávilágított, hogy a vezetőség dolgozik a csapat megerősítésén. Erre szükség is van, hiszen a 12 ponttal rendelkező Előre az utolsó helyen áll a tabellán. Egyébként annyira nem reménytelen a helyzet, mivel a 11. pozícióban tanyázó Vidivel szemben csupán három egység a csabaiak hátránya.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.12 8 2 2 11 26
2.SOROKSÁR SC KFT.12 7 3 2 13 24
3.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.12 7 2 3 12 23
4.KBSC LABDARÚGÓ KFT.12 6 5 1 9 23
5.TISZAKÉCSKEI LC KFT.12 6 5 1 8 23
6.GYIRMÓT FC KFT.12 6 3 3 1 21
7.F.C. AJKA KFT.12 5 4 3 2 19
8.FEHÉRVÁR FC KFT.12 5 0 7 2 15
9.DIÓSGYŐR FC KFT.12 4 3 5 -4 15
10.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.12 4 2 6 -3 14
11.ST. LŐRINC KFT.12 4 2 6 -6 14
12.SZEGED 2011 KFT.12 3 4 5 -2 13
13.FC NAGYKANIZSA KFT.12 4 0 8 -7 12
14.KARCAGI SC KFT.12 2 5 5 -8 11
15.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.12 3 1 8 -10 10
16.FC CSÁKVÁR KFT.12 1 1 10 -18 4

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC