nb1.hu

A Mezőkövesd és az Ajka távozókat jelentett be.

Az NB II-es klubok sem tétlenkednek. A Szeged új játékos érkezéséről számolt be, a Mezőkövesdtől egy, az Ajkától pedig három labdarúgó távozott.

Szeged

Vanja Zvekanov személyében korábbi szerb utánpótlás-válogatott középpályással bővült a szegedi csapat kerete. A szerb mellett magyar állampolgársággal rendelkező labdarúgó 2017-ben az U17-es Eb-n szereplő szerb nemzeti együttesnek is a tagja volt. Zvekanov megfordult a Genoa csapatában is, 2022 óta pedig hazánkban játszik, előbb a Haladást erősítette, Szegedre pedig Mezőkövesdről érkezik.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek! Komoly ambíciókkal érkeztem, szeretek olyan csapatban játszani, amely nagy célokért küzd. Bízom benne, hogy egy sikeres tavaszi szezonnal elérjük az első két hely valamelyikét. Szeretnék jó teljesítménnyel hozzájárulni a csapat szerepléséhez. Számomra rendkívül fontos a családom, óriási pluszt jelent, hogy most már közel lehetek hozzájuk. Minden hazai meccsre eljönnek majd szurkolni, én pedig igyekszem mindig száz százalékot nyújtani” – mondta Zvekanov a szegedi klubhonlapnak.

Mezőkövesd

Bora György szerződését közös megegyezéssel felbontották, így a védő távozik a Mezőkövesdtől. A 30 éves védő két évet húzott le a csapatnál, az NB II-ben 29 meccsen viselte a kövesdi gárda szerelését.

Ajka

A tavaszi idényben Bogdán Hunor, Lakatos Márk és Rideg Ábel sem az ajkai együttesben játszik. Bogdán 2025 szeptemberében csatlakozott a kerethez, de tétmeccsen nem bizonyíthatott. Rideg és Lakatos 2025 nyarán fogadta el az ajkaiak ajánlatát.

Vidi

Az Öltözőn Túl nevű Facebook-oldal szerint a Vidi két fiatal tehetségét, Kecskés Tamást és Rostás Szilárdot az NB III-as Veszprémnek adhatja kölcsön.

Kozármisleny

Az NB I-es Vogyicska Balázs visszatért Kozármislenybe. A 22 éves labdarúgó ezt az idényt a Szegedben kezdte meg.

„Nagyon örülök, hogy újra a mislenyi színeket képviselhetem! Szeretnék minél eredményesebb lenni ebben a szezonban, megtalálni ismét a legjobb formámat, és a csapat hasznára válni” – idézi a mislenyi hivatalos oldal Vogyicskát.

A 22 éves labdarúgó eddigi pályafutása során a 10 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, 49 NB II-es bajnokin 5 gólt szerzett és 21 NB III-as összecsapáson egyszer volt eredményes.

A bejelentés szerint a Kozármisleny többéves szerződést kötött Vogyicskával.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Styles új edzőnek bizonyíthat.

Külföldön is zajlanak az események: Szabó Levente karrierjében új fejezet kezdődhet, míg Gulácsi Péter maradhat Lipcsében.

RB Leipzig

Pár napja az NB1.hu is írt arról, hogy több csapatnál lehet képben Gulácsi Péter. A rutinos kapus jövőjéről ezúttal Marcel Schäfer nyilatkozott – ezt a Kicker vette észre. A lipcsei klub sportigazgatója szerint biztos, hogy Gulácsi a tavaszi idényben is marad az RB Leipzig gárdájánál.

A 35 éves Gulácsi ebben az idényben 15 bajnokin védte a Leipzig kapuját. Gulácsiék a negyedik helyről várhatják a folytatást a Bundesligában.

Braunshcweig

Új fejezet kezdődhet Szabó Levente karrierjében. A 2-szeres magyar válogatott csatár az ősszel 13 meccsen csupán 340 percet töltött a pályán.

Szabó menedzsere az m4sport.hu-nak elmondta, hogy több gárda érdeklődését is felkeltette a 26 éves labdarúgó.

„Levente őszi szezonja sajnos nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük, ebből levonva a konzekvenciát egyeztettünk a Braunschweiggel, amely során természetesen egy esetleges téli váltás is szóba került. A nyáron is voltak ajánlatok Leventéért, és most is vannak már komoly érdeklődők, Ázsiából és több európai ligából is. A következő napokban felgyorsulhatnak az események az ügyben” – világított rá Kozák Attila.

Szabó szerződése a nyáron jár le a német másodosztályban érdekelt Braunschweignél. A Transfermarkt 500 ezer euróra becsüli a csatár értékét.

West Bromwich Albion

Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő és a magyar válogatott Callum Stylest is foglalkoztató West Bromwich Albion vezetői menesztették a csapat vezetőedzőjét, Ryan Masont – jelzi az MTI.

A klub honlapján megjelent keddi közlemény szerint a szakember két segítője, Nigel Gibbs és Sam Pooley is távozik.

Amíg meg nem találják Mason utódját, az együttest ideiglenesen az eddig is az első csapatnál dolgozó James Morrison irányítja.

A WBA 26 forduló után a 18. helyen áll a 24 csapatos Championshipben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Másfél évre írt alá Holender Filip.

Holender Filip az előző szezon végén távozott a Vasastól. Az angyalföldi búcsú után hónapokig nem volt csapata a játékosnak, de most rendeződött a sorsa.

Holender a szerb élvonalban szereplő Spartak Subotica csapatával állapodott meg. A klub posztjából kiderült, hogy a 16-szoros magyar válogatott futballista 1,5 évre szóló szerződést kapott.

A bejelentés kiemeli, hogy Holender a Vasas mellett többek között a Partizanban, a Luganóban és a Vidiben is megfordult.

Holender az NB I-ben 217 meccsen 39 gólt lőtt, a magyar válogatottban pedig 16 találkozón jutott szóhoz. Azt is érdemes kiemelni, hogy a Honvéddal bajnok lett az NB I-ben 2017-ben. A 2018/19-es idényben pedig gólkirályi címmel gazdagodott a magyar élvonalban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Már zajlanak az egyeztetések.

A Diósgyőri könyv nevű Facebook-oldal szerint idén már a diósgyőri stadionban fogadhatja ellenfeleit az NB I-ben utolsó helyen álló Kazincbarcika.

Köztudott, hogy az újonc arénájában nem lehet NB I-es meccseket rendezni, így a Barcikának az őszi idényben a mezőkövesdi létesítmény volt a „hazai” pályája.

A Diósgyőri könyv szerint a Kazincbarcika azért teheti át a székhelyét a DVTK stadionjába, mert decemberben a kövesdi pályahasználat során jelentős nézeteltérések alakultak ki a felek között.

A poszt hangsúlyozza, hogy a Kazincbarcika nem keresztezné a Diósgyőr útját, hiszen a két csapatnak ellentétes sorsolása van tavasszal, vagyis amikor a sereghajtó otthon játszik, akkor a DVTK idegenben lép pályára. Állítólag a költözésről már tárgyalnak a barcikaiak a diósgyőriekkel.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Nyíregyháza és a Paks is Törökországban készül.

Az utóbbi napokban több DVSC-játékost is összeboronáltak különböző csapatokkal, a piros-fehér klub most tiszta vizet öntött a pohárba.

DVSC

A debreceniek a közleményükben jelezték, hogy Bárány Donátért nem érkezett hivatalos ajánlat. A Kocsis Dominikért Európából befutott ajánlatot pedig a Loki elutasította.

Bárány ügynöke, Filipovics Vladan nemrég arról beszélt, azon dolgoznak, hogy a csatár még télen csapatot váltson. Kocsis esetében pedig MLS-klubok érdeklődéséről nyilatkozott Filipovics.

„Pape Sissoko és Dejan Djokic számára nem garantálható annyi játékperc, amennyit szeretnének, ezért klubunk a játékosok ügynökeivel közösen gondolkodik egy minden fél számára kedvező megoldáson” – olvasható még a kommünikében.

PAKS

Törökországban edzőtáborozik a Paks. A klub beszámolója szerint Vas Gábor és Hahn János sérülés miatt nem tarthatott a csapattal.

Az utazó keret:

Ádám Martin, Balogh Balázs, Böde Dániel, Éger Zsombor, Galambos János, Gyetván Márk, Gyurkits Gergő, Haraszti Zsolt, Hinora Kristóf, Horváth Kevin, Kinyik Ákos, Kovácsik Ádám, Lenzsér Bence, Májik Gergő, Máté Csaba, Osváth Attila, Papp Kristóf, Pesti Zoltán, Simon Barnabás, Silye Erik, Szabó János, Szekszárdi Milán, Szendrei Ákos, Tamás Olivér (engedéllyel), Tóth Barna, Vécsei Bálint, Windecker József, Zeke Márió

A Paks törökországi programja:

  • 2026.01.09., Sumqayit FK – PAKSI FC (Belek, Törökország)
  • 2026.01.11., 11:00, PAKSI FC – PFK Ludogorets Razgrad (Belek, Törökország)
  • 2026.01.13., FK Radnicki NIS – PAKSI FC (Belek, Törökország)
  • 2026.01.16., RTS Widzew Lódz – PAKSI FC (Belek, Törökország)

NYÍREGYHÁZA

Szintén Törökországban készül a tavaszi idényre a Szpari, a csapatra négy edzőmeccs is vár. Vukk Zsombor is elutazott Belekbe, ő ősszel a Tiszakécskében játszott kölcsönben.

A Nyíregyháza ezzel a kerettel utazott el:

Alaxai Áron, Nemanja Antonov, Dorian Babunszki, Benczenleitner Barna, Bese Balázs, Bright Edomwonyi, Farkas Bendegúz, Dantaye Gilbert, Katona Bálint, Katona Levente, Katona Mátyás, Pavlosz Korrea, Kovácsréti Márk, Kovács Dániel, Kovács Milán, Májer Milán, Manner Balázs, Molnár Mátyás, Nagy Dominik, Oláh Benjámin, Bojan Szankovics, Toma György, Vukk Zsombor

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Állítólag a Fradi akár 1 millió eurót is fordítana a transzferre.

Szinte biztos, hogy Varga Barnabás távozik a Ferencvárostól. A magyar válogatott csatár új klubja minden bizonnyal a görög AEK Athén lesz.

A csakfoci.hu úgy tudja, hogy Vargát Elton Acolatse pótolhatja. Állítólag a Fradi már felvette a kapcsolatot a Diósgyőrrel, de a fővárosiak nem tettek még hivatalos ajánlatot. A portál úgy tudja, az FTC első ajánlata 1 millió euró körül lehet majd.

Acolatse az őszi idényben 8 gólig és 8 asszisztig jutott az NB I-ben. Ezeket a számokat figyelve nagy kérdés, hogy az NB I-ben 10. helyen álló Diósgyőr elengedné-e a kulcsemberét.

A 30 éves Acolatse szerződése 2027-ben jár le a DVTK-nál. A Transfermarkt 600 ezer euróra becsüli az értékét.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Új időszámítás kezdődik Debrecenben.

Az e-cégjegyzékben található adatok szerint a Loki többségi tulajdonosa immáron a Stott Capital Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság.

A haon.hu jelzi, hogy az igazgatóság elnöke David Stott lesz, így valószínűleg ezzel együtt a klub elnöki tisztségét is ő tölti be. Gavin Nigel Bailey, Jonathan Joseph Vaughan és Simon Mathew Wilson az igazgatóság tagjai lesznek vezető tisztségviselőként.

Az nso.hu úgy tudja, hogy a váltás miatt távozik Ike Thierry Zaengel a DVSC-től. Ő 2022-ben lett a Loki többségi tulajdonosa és elnöke. Valószínűleg a Five Eleven Capital cégcsoport szintén kivonul a DVSC-ből. Hivatalos bejelentés a debreceni tulajdonosváltásról ezen a héten jöhet.

Az NB1.hu az utóbbi időben több cikkben foglalkozott a DVSC jövőjével, arra is rávilágítottunk, hogy Ike Thierry Zaengel elbúcsúzhat a piros-fehér együttestől.

Közben a labdarúgók kedden Törökországba utaznak, ahol edzőtábor vár rájuk. Január 11-én a 14-szeres szerb bajnok Crvena Zvezda, január 15-én a szerb első osztályban jelenleg a 9. helyen álló, 1-szeres bajnok OFK Beograd, míg január 19-én a szlovén első ligában jelenleg 3. helyezett, 16-szoros bajnok Maribor ellen lép pályára a Loki.

Az utazó keret:

Varga Ádám, Pálfi Donát, Erdélyi Benedek – kapusok,

Kusnyir Erik, Dorde Gordic, Szakál Dénes, Patai Dávid, Asztalos Noel, Adrian Guerrero, Fran Manzanara, Yacouba Silue, Josua Mejias, Bárány Donát, Vyacheslac Kulbachuk, Batik Bence, Kocsis Dominik, Kohut Máté, Victor Camarasa, Amos Youga, Szécsi Márk, Szűcs Tamás, Vajda Botond, Dzsudzsák Balázs, Tercza Gergő, Alex Bermejo, Komáromi György, Lang Ádám, Julien Dacosta, Maximilian Hofmann, Cibla Flórián, Szuhodovszki Soma – mezőnyjátékosok

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Korábban Kazincbarcikán is megfordult a középpályás.

A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a Komárno középpályásával, Németh Tamással erősíthet az NB III-ban szereplő Gyirmót FC Győr.

A szlovák élvonalban szereplő Komárno középpályása, Németh Tamás mindössze öt bajnokin szerepelt eddig ebben az idényben. A kevés játéklehetőség miatt feltehetően klubot vált az NSO információi szerint. A 26 éves játékos a hírek szerint az NB III Észak-Nyugati csoportját vezető Gyirmót FC Győr futballistája lesz tavasszal. Németh korábban szerepelt már Magyarországon, 2020 telén igazolt Kazincbarcikára, ahol másfél éven keresztül futballozott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Varga Barnabást bármikor bejelentheti új csapata.

Az AEK Athén játékosa lesz Varga Barnabás, aki a Ferencvárostól szerződik Görögországba. A magyar válogatott támadó már túl van az orvosi vizsgálaton is, így bármikor bejelentheti új csapata.

Varga Barnabás hétfőn sikeresen túljutott a kötelező orvosi vizsgálaton, gyakorlatilag az AEK Athén játékosának tekinthető – adta hírül a görög Gazzetta nevű sportportál. A gazzetta.gr hétfő kora esti híre szerint a hivatalos bejelentés a következő 24 órában bármikor megtörténhet.

Az AEK egykori magyar játékosa, Esterházy Márton pedig a görög SDNA-nak beszélt Varga átigazolásáról, elemezve játékstílusát és azt, miért lehet erőssége az athéni csapatnak.

„Varga nagyon jó játékos. Fejjel gyakorlatilag megállíthatatlan. Nagyszerű igazolás az AEK-nak, és ez hamarosan meg is fog látszani” – hangsúlyozta Esterházy. Kiemelte, hogy a magyar válogatott játékos most karrierje csúcsán van, kiváló formában.

Esterházy szerint Varga az AEK játékában különösen akkor tud majd hasznos lenni, ha a csapattársai sokszor adnak be vagy szabadrúgásokat, szögleteket végeznek el. „Nem tudom, hány gólt fog szerezni, de biztosan leköti majd 2-3 védőt, ami megkönnyíti az AEK támadását” – tette hozzá.

A végén a támadó jellemére is kitért: „Csendes, a focira koncentráló fazon, aki mindig jó helyezkedést keres. Ha szükség lesz rá, biztosan adok neki tanácsokat a görög labdarúgással kapcsolatban, amikor Athénban találkozunk„.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A DVSC játékosát visszarendelte csapata, távozhat a Szpari hátvédje, másodosztályú klubnak adja kölcsön védőjét a Kisvárda.

DVSC

Pape Sissoko távozik a DVSC-től, miután felbontották a kölcsönszerződését. A 20 éves mali támadót újra kölcsönadja a Reims, ezúttal a francia másodosztályú AS Nancy csapatához – írja egy francia forrás. Sissoko hét NB I-es bajnokin lépett pályára, gólt nem szerzett.

Nyíregyháza

Az Öltözőn Túl értesülése szerint Sztefanos Evangelou távozhat a Nyíregyháza Spartacus FC-től. A tavaly nyáron igazolt védő ősszel 11 mérkőzésen lépett pályára, és ezeken egy gólt szerzett. A hátvéd nem került be a Szpari edzőtáborba utazó keretébe, feltehetően ez már a távozásának szól.

Kisvárda

Megegyezés született Körmendi Kevin ügyében, ami szerint a 24 éves futballista fél évig az NB II-es Tiszakécske színeiben folytatja pályafutását – írja a Kisvárda honlapja. Körmendi Kevin 2023 nyarán érkezett Kisvárdára a Puskás Akadémiától előbb kölcsönben, majd végleg megszerezték a játékjogát. Itt mutatkozott be az élvonalban, azóta 44 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, azon belül 26 alkalommal az NB I-ben. Az őszi szezonban kilencszer, valamennyiszer csereként beállva. Körmendi a több játéklehetőség reményében csatlakozik a másodosztályú klubhoz.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Rögtön trófeát szerezhet 2026 elején a magyar válogatott támadó.

Sallai Rolanddal a soraiban jutott a Török Szuperkupa döntőjébe a Galatasaray együttese, amely a Trabzonsport győzte le.

A mérkőzés első játékrészében a Galatasaray akarata érvényesült, a 38. percben megszerezték a vezetést – Sallai készítette elő a találatot. Még a félidő vége előtt megduplázta előnyét a török bajnok. A fordulás után ugyan szépített a Trabzon, de Akgun, majd Icardi góljaival kialakult a 4-1-es végeredmény. Ezzel a sikerrel jutott a Szuperkupa döntőjébe a Galata, az ellenfél vagy a Samsunspor, vagy a Fenerbahce lesz.

Az elmúlt napokban arról pletykáltak, hogy Sallai Rolandért több Premier League-csapat is versenyben lehet, érdeklődnek a magyar játékos iránt.

Törökország, Szuperkupa, elődöntő
Galatasaray-Trabzonspor 4-1

További magyar érdekeltségű eredmények

Anglia, Championship
Leicester-West Bromwich 2-1
WBA: Callum Styles végig pályán volt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Puskás Akadémiától szerződhet a lilákhoz.

A Csakfoci értesülései szerint NB I-es rivális rutinos támadójával erősítene az Újpest FC: a portál információja alapján a lila-fehérek érdeklődnek a Puskás Akadémia gambiai csatára, Lamin Colley iránt.

A 32 éves támadó a jelenlegi idényben két NB I-es bajnokin és két Konferencialiga-mérkőzésen is betalált. Colley az előző szezonban tíz alkalommal volt eredményes az élvonalban. A mostani idényben azonban – részben Lukács Dániel érkezése miatt – kevesebb játéklehetőséghez jutott. Az Újpest ezt használhatja ki, a sajtóhír szerint érdeklődnek a gambiai csatár iránt. A cikkben hozzáteszik, az Újpest támadósorából nemrég távozott George Ganea. Így jelenleg Milan Tucic, Aljosa Matko és Fran Brodic áll rendelkezésre a center pozícióban.

Közben az Öltözőn Túl arról ír, hogy két játékos elhagyhatja az Újpestet. Arijan Ademi és Gleofilo Vlijter is távozhat a klubtól.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ő lett a Kazincbarcika első téli szerzeménye.

Makszim Puktyiejev személyében egy ukrán-magyar támadó lett az NB I utolsó helyén álló Kazincbarcika első téli érkezője.

Nem ismeretlen számára a magyar élvonal, hiszen a Budapest Honvéd színeiben már bemutatkozhatott az NB I-ben – adta hírül a barcikai klubhonlap.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a csapathoz kerülhettem. A legjobb tudásom szerint fogom segíteni a csapatot. Remélem, hogy el fogjuk érni a céljainkat. Úgy érzem, ez egy nagy utazás kezdete” –  nyilatkozta Makszim Puktytiejev.

A 21 esztendős támadó a Sahtar Doneck, a Dinamo Kijev és a Metalist 1925 Kharkiv utánpótlásában nevelkedett. 18 éves volt, amikor a Budapest Honvéd igazolta le. A kispestieknél a második csapat alapembere lett, és 2022 augusztusában a Ferencváros ellen az élvonalban is pályára lépett. Ezt követően az NB II-es Mosonmagyaróvárban játszott kölcsönben, majd Szlovákiába igazolt. Az elmúlt másfél évben a somorjai FC ŠTK 1914 Šamorínt erősítette.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az NSO értesülései szerint Zsóri Dániel nagy eséllyel elhagyja a romániai UTA Arad csapatát fél évvel szerződése lejárta előtt.

Hétfő délután felreppent a hír, miszerint a Puskás-díjas magyar légiós, Zsóri Dániel távozhat az UTA Arad együttesétől.

A korábban többek között a DVSC-ben, és a Videotonban megforduló csatár 2024 nyarán kötött egy éves szerződést a múlt évben a román liga 11. helyén záró klubbal, 25 bajnokin négy alkalommal volt eredményes. A Nemzeti Sport értesülése szerint távozhat Aradról Zsóri.

A 2025/26-os idényben mindössze hat mérkőzésen jutott neki szerep, ezért is távozna szívesen Aradról a korábbi magyar U21-es válogatott. „Igen, Zsóri Dániel nagy valószínűséggel távozik Aradról – erősítette meg érdeklődésünkre a Nemzeti Sport értesülését a játékost képviselő The Footballers Group menedzseriroda részéről Sowunmi Thomas. – Több országból érdeklődnek a csatár iránt, akinek nyáron lejár a szerződése, és mivel a szakmai stáb nem számol vele, így a klub sem gördít akadályt a távozása elé.”

A Transfermarkt adatai szerint a támadó piaci értéke megduplázódott az aradi időszak alatt. 2024 decemberében 100 ezer euró volt a becsült értéke, ez a szám ma már a kétszerese.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Súlyos sérülést szenvedett a magyar támadó.

A lengyel élvonalban szereplő Pogon Szczecin hivatalos honlapján közölte, hogy magyar légiósa, Molnár Rajmund keresztszalag-szakadást szenvedett.

Az MTK-akadémia neveltje 2025 nyarán szerződött Lengyelországba 500 ezer euró értékben, eddigi mérlege tíz bajnokin, három gól. Ebből a Lechia Gdansk elleni ollózós bombáját az év góljának választották Lengyelországban. Molnár térde a Widzew Lodz elleni kupameccs – amelynek első félidejében két ziccer is adódott előtte – 46. percében sérült meg.

„A mérkőzés utáni MRI-vizsgálaton kiderült, hogy Rajmundnak megsérült az elülső keresztszalagja, de a feldagadt térd miatt a kép nem volt tiszta, így nem lehetett megállapítani a sérülés mértékét.

Ennek tükrében a vizsgálatot három héttel később, a duzzanat visszahúzódása után megismételtük.

Ez utóbbi vizsgálat kimutatta az elülső keresztszalagban keletkezett súlyos kárt, így Rajmund pénteken esik át az érintett területet célzó rekonstrukciós műtéten. A rehabilitáció várhatóan 6-8 hónapot vesz majd igénybe” – derül ki a jelenleg a lengyel Ekstraklasa 10. helyén telelő klub honlapján olvasható idézetből. Az ősszel kétszer is válogatott meghívót kapó 23 éves légiós számára ezzel minden bizonnyal véget ért az idény.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Közös megegyezéssel bontottak szerződést.

Közös megegyezéssel szerződést bontottak Fehérváron Kálnoki-Kis Zsomborral és Tiefenbach Dániellel – jelentette be hétfőn az NB II-es klub.

A fehérváriak az elmúlt hetekben már több változást is bejelentettek a támadósorban: Bobál Gergely, Kocsis Bence és Tóth Milán távozása hivatalossá vált. Papp Milán kölcsönjátéka a hírek szerint a tervezettnél korábban zárulhat, és visszatérhet Kecskemétre. Az NB1.hu is beszámolt arról, hogy a távozók között lehet Kálnoki-Kis Zsombor is. A 24 éves szélső, Kálnoki-Kis Zsombor nyáron csatlakozott Fehérvárra, ám az ősszel csak szórványosan kapott lehetőséget az NB II-ben.

Hétfőn Kálnoki-Kis, valamint az Ausztriából hazatérő Tiefenbach Dániel szerződését is felbontották a Videotonnál – adta hírül a klub. Kálnoki-Kis hat bajnokin és egy kupamérkőzésen, míg Tiefenbach három bajnokin és egy kupameccsen lépett pályára piros-kékben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Révész Attila feláldozná a tavaszi idényt a következő oltárán.

Révész Attila, a Kisvárda labdarúgócsapatának sportigazgatója és vezetőedzője árult el részleteket a csapat felkészüléséről, a várható játékosmozgásról és a tavaszi idényről, amelyet feláldozna egy picit a következő oltárán.

Az 53 éves szakember – aki  szeptember végén vette át a csapatot  Gerliczki Mátétól – az M1-nek beszélt a döntésről, amely elmondása szerint azután született meg, hogy a kispadra kiszemelt vezetőedző „kapott egy jobb ajánlatot, amit ugyan még nem fogadott el, de valószínűleg el fog”.

Az edzőkeresés nem állt le, jelenleg is kapcsolatban vagyok egy német edzővel, aki a közeljövőben meglátogatja a klubunkat. Szeretnék vele hosszabban beszélgetni, megismerni a filozófiáját, mert egy edzőkeresés hosszabb folyamat az én elgondolásom szerint, mint egy játékos. Természetesen szeretnék feladatokat magamról leadni.

A csapat hétfőn kezdte a felkészülését, kedden pedig a megfelelő edzéskörülmények végett Törökországba utazik edzőtáborozni, egy hetet tölt Antalya vonzáskörzetében, ahol várhatóan három edzőmeccs vár rá. A cseh Dukla Praha, a szerb Radnicski Kragujevac és a török Rizespor ellen.

Poopola távozhat Kisvárdáról, Balogh a csapattal edz

Elárulta, „nagyon sokan állnak sorban” az ősszel berobbant nigériai Ridwan Popooláért: „szilveszterkor épp a Queen’s Park Rangersszel egyeztetett, de korábban sokat tárgyaltak a skót Aberdeennel is, az új év második napján pedig öt csapat jelentkezett be” a középpályásért. Bár alapvetően fiatal, sikerre éhes, hosszú távon számításba vehető játékosokat keresnek, a sportigazgató megerősítette, a 2-szeres válogatott támadó, Balogh Norbert a Kisvárda csapatával edz.

„Norbi helyzete speciális, az elmúlt évben nemigen kapott lehetőséget különböző okok miatt. Volt már nálunk, abban az esztendőben, mikor kiestünk, és egy nagyon rendes, tehetséges gyerek, a munkamorálja is sokat változott akkor. Ő kért meg, hogy adjak neki lehetőséget, és azt mondtam neki, hogy semmi akadálya. El kell fogadni azokat a szabályokat, azokat az alapelveket, amelyek mi itt vallunk. Tudom, hogy mire képes, és a magyar szabály miatt természetesen tud is segíteni” – mondta a 29 éves csatárról, aki legutóbb a DAC kötelékébe tartozott.

Nem titkolta, hog az ősz második felében rendkívül jó formát mutató Popovics Ilija iránt is van érdeklődés: a 20 éves kapust olasz másodosztályú klubok látnák szívesen soraikban, de „egyébként nem szeretnének eladni senkit, a legfontosabb, hogy a csapatuk egyben maradjon. Nagy játékosmozgás nem várható. Éppen azért, mert kész vagyunk”– fűzte hozzá.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kaján Norbert nyáron került a Csíkszeredához.

A Nemzeti Sport Erdélyből származó értesülései szerint biztosra vehető, hogy az U21-es válogatott védő, Kaján Norbert az FK Csíkszereda labdarúgócsapatától visszatér a Ferencvároshoz.

A portál szerint eldőlt, hogy a 21 éves, U21-es válogatott Kaján a télen visszatér a Ferencvároshoz. A jobbhátvéd ebben az idényben harmadik csapatnál már nem léphetne pályára. Korábban már játszott az FTC NB III-as csapatában két bajnokin, a Csíkszeredában pedig egy bajnokin már becserélték két percre. Így csak a zöld-fehérek színében szerepelhetne. Az egyelőre kérdés, hogy az NB III-as csapatban, vagy az első csapatnak számítanának a hátvédre.

Ferenczi János, Kelemen Dávid és Szabó Bálint mellett Kaján sem utazott el az FK Csíkszereda törökországi edzőtáborába.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC