nb1.hu

Varga megérkezett Athénba

Görögországban köthet ki a Fradi gólvágója.

Szinte biztos, hogy a tavaszi idényben már nem a Ferencvárost fogja erősíteni Varga Barnabás.

Ha minden jól megy, a 28-szoros magyar válogatott csatár az AEK Athénhoz igazol. Az M4 Sport szerint Varga vasárnap már Görögországba utazott volna. Ám egy nem várt akadály átírta a forgatókönyvet: a légi forgalmi rendszer hibája miatt légtérzár lépett életbe Görögországban. Ennek ellenére a tervek szerint Varga még ma megérkezhet Athénba.

A felek között a szóbeli megállapodás már megszületett. Vargára az orvosi vizsgálat mellett a szerződés aláírása vár még.

Állítólag a Fradi 4,5 millió eurót kap a görögöktől, Varga kontraktusa pedig 2029 nyaráig lesz érvényes. Az M1 úgy tudja, hogy Varga klubváltása hétfőn lehet hivatalos.

A 31 éves csatár ebben az idényben 29 tétmeccsen 20 gólt termelt az FTC-ben, továbbá 5 gólpassz is fűződik a nevéhez.

Frissítés:

Egybehangzó görög sajtóhírek szerint Varga Barnabás vasárnap este megérkezett a görög fővárosba, hogy hétfőn részt vegyen az orvosi vizsgálaton.

Ha pedig mindent rendben találnak, akkor Varga alá is írhatja a szerződését a görög listavezetővel.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC