Két esélyest nevezett meg Bozsik Péter.
18 forduló után szoros az állás az NB I élmezőnyében. Jelenleg az ETO FC a listavezető, a képzeletbeli dobogó második fokán a Ferencváros áll, a Paks pedig a harmadik pozícióból várja a folytatást.
Bozsik Péter a Metropolnak arról beszélt, hogy az FTC és az ETO között dőlhet el a bajnoki cím sorsa. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a győriek szerepléséről így beszélt:
„Nem lepett meg a győri helytállás, Borbély Balázs vezetőedző ugyanis olyan mentalitású légiósokra építette a csapat vázát, amit saját utánpótlásából tehetséges fiatalokkal egészített ki” – mondta Bozsik.
Szerinte az aranyéremért zajló harcot az is befolyásolhatja, hogyan alakul Varga Barnabás és Tóth Alex sorsa.
„Hogy ki lesz a végső befutó, ezt befolyásolhatja Varga Barnabás és Tóth Alex külföldi szerződése, kettejük távozásával gyengülhet az FTC.”
A harmadik helyen telelő Paks is szóba került:
„A Paks évek óta szisztematikus kihívója az FTC-nek, de csak ijesztget” – hangsúlyozta Bozsik Péter.
Érdekesség, hogy a téli szünet után egyből rendeznek egy FTC-ETO rangadót.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 31 | 18 | 9 | 4 | 30 | 63 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 28 | 62 |
| 3. | DVSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 12 | 50 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 12 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |












