nb1.hu

Visszavágtak a hollandok a korábbi vereségért.

Néhány héttel ezelőtt a Liverpool edzésén Szoboszlai Dominik, valamint Mohamed Szalah megnyerte a csapat házon beüli lábtenisz bajnokságát. Akkor a Virgil Van Dijk és Cody Gakpo fémjelezte párost sikerült legyőzniük a döntőben.

A liverpooliak keddi edzésén eljött a visszavágó ideje, hiszen ismét a két duó tengózott egymás ellen. A klub honlapja a meccs győztes pontjáról tett ki egy videót, melyben hiába küzdött nagyot a magyar-egyiptomi páros, Van Dijk és Gakpo nyerte az összecsapást.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Többek között a kupadöntőben gólszerző Németh Dániel az egyik ilyen játékos.

Az élvonalban szereplő Zalaegerszeg, valamint az NB II-ben gyengén rajtoló Mosonmagyaróvár kooperációs megállapodást kötött egymással. Ennek értelmében a Zete pár játékosát kölcsönadhatja a másodosztályú együttesnek a jelenleg futó évadban.

A futballisták, akik pályára léphetnek az NB II-ben: Klausz Milán, Csóka Dominik, Tullner Péter, valamint a legutóbbi Magyar Kupa-döntőben gólt szerző Németh Dániel. Az óváriak keretében már van egy zalaegerszegi játékos, Papp László kölcsönben szerepel a másodosztályú együttesben – értelemszerűen ő nem számít a kooperációs szerződében szereplők névsorába.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A kupagyőztes a lilák száműzött kedvencét vinné, míg csapatkapitányuk a Megyeri úton köthet ki.

Az előző két mérkőzésen csak egy pontot gyűjtő újpestiek élénken érdeklődnek a zalaegerszegi Tajti Mátyás iránt. A középpályás tíz éve megfordult a Barcelona akadémiáján, majd többek között Diósgyőrben és a lengyel Zagłebie Lubin együttesében is szerepelt. A 25 éves középpályás 2020 nyarán igazolt a zalaiakhoz, ahol azóta alapemberré vált, az új szezonban mindkét nemzetközi kupameccsen és a négy bajnokin is pályára lépett.

Vele ellentétben a nagycsapatnál idén még nem szerepelt Yohan Croizet, akit a felkészülési időszak elején a harmadosztályú tartalékcsapathoz vezényeltek Újpesten, kiváltva ezzel a szurkolók meglepődését és csalódottságát. A súlyos sérülés után visszatérő francia futballista hamarosan a ZTE színeiben térhet vissza az NB I-be.

Az NB1.hu érdeklődött, és egerszegi forrásunk megerősítette, hogy valós téma Tajti és Croizet klubcseréjének lehetősége.

Szintén a zalai csapathoz kapcsolódó hír, hogy két eszéki futballistát kölcsönvettek volna, de a zte.hu értesülései szerint a klubok megállapodása ellenére Hiros és Spoljaric mégsem csatlakozik hozzájuk.

A két gárda pont egymással találkozik az NB I következő fordulójában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Harvey Elliott, a liverpooliak 20 éves támadó középpályása kiváló véleménnyel van a magyar futballistáról.

A Chelsea elleni döntetlent követően hazai pályán 3:1 arányú győzelmet aratott a Liverpool FC az angol bajnokság második fordulójában. A meccs embere díjat Szoboszlai Dominik nyerte, akinek teljesítménye a játékostársait is lenyűgözte.

A találkozót követően a klub honlapja interjút készített Harvey Elliottal, a felnőttcsapatot két éve erősítő labdarúgó szerint „ő egy remek srác és egy nagyszerű játékos is, ehhez kétség sem férhet. A Bournemouth elleni mérkőzésen szerintem több szempontból is megmutatta a kvalitásait.”

„Azt hiszem, a 90. percben még mindig úgy rohamozott előre és futott, mintha a meccs első perce lett volna. Jó, hogy ilyen játékos van a csapatban. És főleg, hogy még fiatal is, reméljük, hogy ezt még sokáig bírja majd.” – véli Elliott. „Emberként és játékosként is tovább fog fejlődni. Csak rajtunk múlik, hogy jól beilleszkedjen, megszokja-e a környezetét, és hogy otthonosan mozogjon.”

„Világosan látjuk, hogy megvan benne a minőség és a képesség. Annyit szeretnénk, ha nagyon, nagyon jól teljesítene.” – tette hozzá.

A Liverpool legközelebb a Newcastle vendége lesz, az a mérkőzést augusztus 27-én, vasárnap 17:30-kor kezdődik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A futballista már játszott korábban Magyarországon.

Ene Cornel személyében román-magyar kettős állampolgárságú belső védővel bővült a Szombathelyi Haladás kerete, jelentette be a klub hivatalos honlapja.

A futballista 2018 és 2022 között szerepelt az NB I-ben, előbb a Kisvárda FC majd a Gyirmót FC Győr színeiben. A Szatmárnémetiben született bekk a helyi Olimpia együttesében kezdte profi pályafutását, majd megfordult többek között Kolozsváron, Aradon és Marosvásárhelyen is. Az előző szezonban előbbi a Mioveni majd az FC Hermannstadt (Nagyszeben) csapatát erősítette. 2016-ban tagja volt a kupagyőztes kolozsvári együttesnek.

A magyar élvonalban 60 mérkőzésen 1 gól és 1 gólpassz fűződik a nevéhez.

A 187 centi magas, 30 éves játékossal 1+1 évre szóló szerződést kötött a másodosztályú klub.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Vilniuszban lép pályára csütörtökön a magyar bajnok a Konferencia Liga rájátszásának odavágóján.

A zöld-fehérek 2020-ban a Bajnokok Ligája, 2019-ben, 2021-ben és tavaly pedig az Európa-liga főtábláján futballoztak, így a korai BL-selejtezős búcsút követően – a feröeri Klaksvík ejtette ki a magyar bajnokot – egyértelmű cél volt, hogy legalább a harmadik számú sorozatban, a Konferencia-ligában összejöjjön az őszi folytatás.

Ennek érdekében az FTC elhalasztotta bajnoki összecsapását a Mezőkövesd ellen, így hétvégén nem lépett pályára, ráadásul múlt csütörtökön több kulcsjátékosát pihentette a Kl-selejtező harmadik körének formalitásnak tűnő visszavágóján a máltai Hamrun Spartans ellen. A játékosok tehát pihenten várhatják az első, litvániai mérkőzést az erőltetett nyári menetelés végén, ami sokat segíthet a megfelelő eredmény elérésében.

Máté Csaba vezetőedző irányításával a hatékony támadójátékra nem lehet panasz, mivel a Ferencváros legutóbbi hat meccsén húszszor volt eredményes, ráadásul csupán egyszer nem sikerült két gólt szereznie. A legeredményesebb a Paksról igazolt gólkirály, Varga Barnabás, aki hat gólnál tart. Viszont a csapat védekezése még nem állt össze, csak az ír Shamrock Rovers elleni párharcot úszta meg kapott gól nélkül, ezzel szemben a Puskás Akadémia kétszer, a Fehérvár és a Klaksvík – utóbbi még akkor, amikor Sztanyiszlav Csercseszov volt a vezetőedző – háromszor vette be Dibusz Dénes kapuját.

A tízszeres litván bajnok rivális ugyan nem pihent a hétvégén, de győzelemmel hangolt a fontos összecsapásra, vasárnap 2-0-ra nyert Dainava Alytus ellen, azonban így is hatpontos hátránnyal második az FK Panevezys mögött.

A két csapat közös múltja a Ferencváros mellett szól, mivel alig két éve a BL-selejtezőben kettős győzelemmel (3-1, 2-0) jutott túl a Zalgiris Vilniuson. A magyar csapat ezen kívül még egy alkalommal találkozott litván riválissal, 2019-ben a Südava ellen is veretlenül lépett tovább az El-selejtezőben. A Zalgiris az FTC előtt kétszer találkozott magyar ellenféllel, 2002-ben kiejtette a Budapest Honvédot az Intertoto Kupában, de a kispestiek 2019-ben visszavágtak az El-selejtezőben.

A vilniusi mérkőzés, melyet a Duna World élőben közvetít, 18 órakor kezdődik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szűkíti keretét a rosszul rajtoló együttes, de akár még új játékosok is érkezhetnek.

Három mérkőzésen mindössze egy pontot szerzett a borsodi csapat, a legutóbbi találkozója pedig a Fradi kérésére halasztásra került. A sárga-kékek létszámát most 25-re csökkentik.

A kövesdiek részéről Tóth László szakmai igazgató nyilatkozott a megyei lapnak: „Jelenleg 27 játékosunk van, és minden bizonnyal lesznek még távozók, ugyanis a keret létszámát a terveink szerint 3 kapus és 22 mezőnyjátékos alkotja majd.”

A klubvezető a távozók nevét is elárulta: „A legnagyobb esély Tordai kapus, és a középpályás Nagy G. eligazolására van, ugyanis előbbi iránt egy dunántúli NB II-es együttes érdeklődik, utóbbit pedig több másodosztályú gárda is szívesen látná. Mivel az átigazolási időszak hajrája csak most kezdődik, nem kizárt, hogy lesznek még további változások, de ez piactól, a kereslettől és a kínálattól függ.”

A Mezőkövesd Zsóry együttese a következő fordulóban a szintén egypontos Fehérvár FC vendége lesz.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az FTC Vilniuszban lép pályára a Konferencia Liga rájátszásában csütörtökön, az UEFA nyilvánosságra hozta a játékvezetői névsort.

Az augusztus 24-én 18:00-kor kezdődő mérkőzésen az északmacedón Igor Stojchevski fújja a sípot.

A 33 éves játékvezető nemzetközi porondon legutóbb a Pjunik Jereván – Kalmar FF találkozót vezette, még augusztus 3-án. Akkor az örmény csapat győzött 2-1-re, Stojchevski négy sárga lapot osztott ki. A Žalgiris Vilnius – Ferencvárosi TC meccs lesz az ötödik EKL-találkozója.

A teljes stáb:

Játékvezető: Igor Stojchevski

Asszisztens játékvezetők: Kushtrim Lika és Daniel Vasilevski

Negyedik játékvezető: Jovan Kachevski

mindannyian északmacedónok

Videóbíró: Ivan Bebek

Videóbíró segítője: Ante Culjak

mindketten horvátok

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Diósgyőri futballista a hét hőse.

Gera Dániel lett az OTP Bank Liga negyedik fordulójának legjobb játékosa az NB1.hu olvasóinak szavazatai alapján. A támadó, aki ezúttal jobbhátvédként játszott a Zalaegerszegen 3-1-re megnyert mérkőzésen, Dzsudzsák Balázst és a paksi Silye Eriket előzte meg a sorban.

Gera Dániel – sérülések miatt – kényszerből került jobbhátvéd posztra Zalaegerszegen. Kuznyecov Szergej vezetőedző azt nyilatkozta róla a meccset követően, hogy főleg támadásokban jeleskedett játékosa. Ezt mutatja gólpassza és több jó lövési kísérlete is. Gera számára nem idegen ez a poszt, edzője szerint azonban védekezésben még javulnia kell. A szakember azt is hozzátette, hogy a DVTK-ban senkinek sincs bérelt helye.

Az NB I harmadik helyén álló DVTK a Kisvárdát fogadja az NB I következő fordulójában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy meccset decemberben fognak pótolni.

Egy ütközetet leszámítva teljes fordulót rendeztek az NB I-ben. A Mezőkövesd-FTC összecsapást a tervek szerint december 6-án fogják pótolni a csapatok.

Az eddig lejátszott mérkőzések közül a legtöbb drukkert a DVSC-Kisvárda ütközet vonzotta, erre 4011 néző váltott jegyet. Nagy harc volt a második helyért, végül a képzeletbeli dobogó második fokára a Puskás Akadémia-Vidi találkozó állhat, mivel 26-an többen látogattak ki a Pancho Arénába, mint a Paks-Újpest bajnokira.

A 4. fordulóból eddig lejátszott mérkőzések nézőszámai:

DVSC-Kisvárda: 4011 néző
Paks-Újpest: 3076 néző
MTK-Kecskemét: 2319 néző
Puskás Akadémia-Fehérvár FC: 3102 néző
ZTE-DVTK: 2792 néző

Átlag: 3060 néző.

Megjegyzés: a nézőszámoknál az MTI és a klubhonlapok tudósításaira támaszkodtunk.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ismét ülésezett a FEB.

Újra összeült az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, nézzük, milyen ítéletek születtek:

NB II

Kopjári Nándor István technikai vezető (Vasas) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB III

Werle Zalán (REAC) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Dr. Sántha Tibor technikai vezető (Gárdony) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 4, Király Dávid asszisztens edző (Bicske) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 és Borgulya István vezetőedző (Balatonfüred) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női felnőtt nagypályás bajnokságok és egyéb mérkőzések

Szűcs Ágota (Budaörs) 1 soron következő női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Két sárga lapos figyelmeztetés utáni, határozat nélküli eltiltás

Vég Bence (Mohács), Tapiska Géza (Dunaújváros), Karmacsi Richárd (DVSC), Kiss Balázs (Tiszakécske), Szabó János (Paks) és Hall Tim (Újpest) 1-1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnok mérkőzésre szóló eltiltás.

Vig Klaudia Nikolett (Eger) és Kertész Tünde (Nyíregyháza) 1-1 soron következő női felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltás” – olvasható a FEB közleményében.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szerződésbontást jelentettek be a kispestiek.

AJKA

Horváth Péter ismét az Ajka csapatát erősíti. A 28 éves futballista hároméves békéscsabai kitérőt követően tért vissza az ajkaiakhoz. Horváth korábban 87 meccsen szerepelt az Ajkában, a fellépéseit 23 góllal zárta.

Az Ajka öt kör után a 13. helyen áll a másodosztályban.

HONVÉD

Németh Barnabás szerződését közös megegyezéssel felbontották a kispestiek – erről a Honvéd a hivatalos oldalán számolt be. A 21 éves csatár 2017-ben érkezett a fővárosi gárdához a PMFC-től.

Németh a Honvéd második gárdájában 58 mérkőzésen 23 gólt termelt.

A kispestiek eddig hét pontot szereztek az NB II-ben, ez pedig a hetedik pozícióra elegendő.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Rutinos védő érkezhet.

Az átigazolási hírek tekintetében megbízhatónak számító Fabrizio Romano úgy tudja, hogy Leonardo Bonucci a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlinhez igazolhat.

A transzferguru szerint a felek előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egymással. Romano úgy véli, hogy az elkövetkező napokban eldőlhet Bonucci sorsa.

A 36 esztendős védő az olasz válogatottban 121 meccsen szerepelt. Tagja volt annak a gárdának, amely 2020-ban megnyerte az Európa-bajnokságot.

Bonucci egy szezont leszámítva 2010 és 2023 között a Juventust erősítette. A Zebrákkal nyolcszor ünnepelhetett bajnoki címet.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Három évre szóló szerződést kötött új csapatával az ifjú támadó.

Az NB1.hu korábban már beszámolt arról, hogy Kugyela Zalán valószínűleg a Torino csapatához igazol. Az MTK-tól távozó 16 éves tehetség sorsa ma eldőlt, hiszen 3 évre szóló profi szerződést kötött az olasz gárdával – ezt a CMG menedzseriroda jelentette be az Instagramon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

CMG™ (@cmgrouphu) által megosztott bejegyzés

A Torinót 1906-ban alapították, az olasz bajnokságot eddig hétszer nyerte meg, legutóbb 1976-ban szerzett aranyérmet. Az Olasz Kupában története során ötször koronázták meg az együttest.

A Torino a mostani szezont döntetlennel nyitotta, az első körben a Cagliari elleni mérkőzése 0-0-s végeredménnyel zárult.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Összeállt a forduló válogatottja.

Szombaton magyaros meccset rendeztek a Premier League-ben, mivel Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool a Kerkez Milossal felálló Bournemouth együttesét fogadta. Mindkét játékos végig a pályán volt a találkozón, amelyet a Pool 3-1-re megnyert.

A Mersey-parti sikerből alaposan kivette a részét Szoboszlai, hiszen előbb tizenegyest harcolt ki, aztán a második félidőben volt egy ígéretes lövése, amit ugyan védett a vendégek kapusa, de a kipattanót Jota gólra váltotta.

A BBC szakértője, Garth Crooks összeállította a PL második fordulójának álomcsapatát, amelybe bekerült Szoboszlai Dominik is. Crooks emlékeztetett arra, hogy a Poolban korábban olyan klasszisok viselték a nyolcas mezt, mint Sammy Lee, Brian Hall vagy Steven Gerrard. Azt szintén kiemelte, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya a meccsen gyakorlatilag az összes labdaérintésekor megmutatta, hogy milyen jó játékos.

A forduló válogatottjában egyébként a Manchester City futballistái viszik a prímet, a bajnokcsapatot Ederson, Walker és Foden személyében három labdarúgó képviseli.

Íme a második forduló álomcsapata:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A BL-selejtezőben is szerepelhetett a védő.

ÚJPEST

Marten Kuusk visszatért az Újpesthez – ezt a lila-fehér klub jelentette be a hivatalos oldalán. Az újpestiek a védőt februárban adták kölcsön a Flora Tallinnak. Kuusk az előző hónapokban huszonöt tétmeccsen jutott szóhoz az észt gárdában, többek között a BL-selejtezőben is szerepelt.

A 27 esztendős futballista az NB I-ben eddig 12 találkozón lépett pályára. Kuusk az észt válogatottban 25 összecsapáson tehette le a névjegyét.

DVSC

Stefan Loncart meghívták a montenegrói válogatottba. Ez nem meglepő, mivel a mostani idényben már négy gólt szerzett a Lokiban. Montenegróra szeptemberben két Eb-selejtező vár: 7-én Litvániában lép pályára, három nappal később pedig Bulgáriát látja vendégül.

Loncar eddig nyolc összecsapáson húzhatta magára a montenegrói nemzeti együttes szerelését.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Többek között a Juventus vagy a Sevilla játékosa is pályára léphet.

Dragan Stojkovic szövetségi kapitány kedden kijelölte a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésekre a szerb labdarúgó-válogatott 31 fős bő keretét.

A szerb szövetség honlapjának beszámolója szerint a szakvezető jövő pénteken szűkíti a névsort, a felkészülést pedig szeptember 4-én kezdi meg a csapat, amely 7-én éppen a magyar válogatottat fogadja zárt kapus csoportrangadón, míg három nappal később Litvániába látogat.

A keretben egyetlen hazai bajnokságban szereplő labdarúgó kapott helyet Stefan Mitrovic személyében, aki a Crvena zvezda 21 éves tehetsége. Mellette olyan klasszisok találhatók a névsorban, mint a Juventusban szereplő Dusan Vlahovic, a Sevillával Európa-liga győztes Nemanja Gudelj vagy éppen a Fenerbahcét erősítő Dusan Tadic. A nyáron a szaúdi al-Hilal csapatához igazolt két sztár, Sergej Milinkovic-Savic és Aleksandar Mitrovic szintén tagja a keretnek.

A Eb-selejtezőcsoportot a magyar válogatott vezeti hét pontjával, de csak jobb gólkülönbségével előzi meg a szerb együttest. A belgrádi rangadó azért lesz zárt kapus, mivel márciusban a szerb szurkolók diszkriminatív rigmusokat skandáltak a Montenegró ellen 2-0-ra megnyert találkozón.

A szerb labdarúgó-válogatott bő kerete:

kapusok: Vanja Milinkovic-Savic (Torino), Predrag Rajkovic (Real Mallorca), Djordje Petrovic (New England Revolution), Boris Radunovic (Cagliari)

védők: Nikola Milenkovic (Fiorentina), Strahinja Erakovic (Zenit), Nemanja Gudelj (Sevilla), Milos Veljkovic (Werder Bremen), Erhan Masovic (VfL Bochum), Strahinja Pavlovic (Red Bull Salzburg), Srdjan Babic (Szpartak Moszkva), Aleksa Terzic (Red Bull Salzburg), Filip Mladenovic (Panathinaikosz)

középpályások: Andrija Zivkovic (PAOK), Mijat Gacinovic (AEK Athén), Sasa Lukic (Fulham), Nemanja Radonjic (Torino), Nemanja Maksimovic (Getafe), Uros Racic (Sassuolo), Ivan Ilic (Torino), Marko Grujic (FC Porto), Filip Kostic (Juventus), Dusan Tadic (Fenerbahce), Lazar Samardzic (Udinese), Stefan Mitrovic (Crvena zvezda), Sergej Milinkovic-Savic (al-Hilal), Filip Djuricic (Panathinaikosz)

csatárok: Aleksandar Mitrovic (al-Hilal), Dusan Vlahovic (Juventus), Luka Jovic (Fiorentina), Petar Ratkov (Red Bull Salzburg)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Másodosztályú csapat szerződtette.

A horvát másodosztályban érdekelt NK Solin csapatában folytatja a pályafutását Lovrencsics Gergő. A magyar válogatottban 44 mérkőzésen szerepelt Lovrencsics, akinek nem ismeretlen a horvát közeg, mivel 2021 és 2023 között a Hajduk Split gárdáját erősítette.

„A családdal egy fontos döntést hoztunk, úgy határoztunk, hosszabb távon is szeretnénk Horvátországban folytatni az életünket. Számomra és a feleségem számára is olyan lehetőségek nyíltak, ami miatt így döntöttünk és a gyerekek is nagyon szeretnek itt élni, kiválóan beszélnek már horvátul is. Ezért is fogadtam el az NK Solin egyéves szerződésajánlatát. A klubnál ugyanis már nemcsak játékosként, hanem edzőként is számítanak rám, a legkisebb korosztálynál kezdhetem el az edzői munkát, kezdetben egy asszisztens segítségével, közben pedig elvégzem majd az edzői munkához szükséges tanfolyamokat is” – nyilatkozta Lovrencsics a Nemzeti Sportnak.

A 34 esztendős futballista az FTC-vel korábban háromszor lett bajnok, a Hajdukkal pedig kétszer nyerte meg a Horvát Kupát.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC