nb1.hu

Nincs megállás.

U19-ES EB-SELEJTEZŐ, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
19.00:
Magyarország-Írország

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
20.00:
Magyarország-Litvánia

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Köszönet, vágyak és örömök.

Mint arról beszámoltunk, Olaszország 2-0-ra győzött a Puskás Arénában a magyar válogatott ellen, így az olaszok végeztek a Nemzetek Ligája-csoport élén, míg Marco Rossi együttese a második helyen végzett.

A lefújás után Marco Rossi szövetségi kapitány értékelt.

"A szurkolóink elképesztőek, ilyet nagyon nehéz más országban találni, látni. Mindent megpróbáltunk, de sajnos néhány olyan hibát követtünk el, amik sokba kerültek, mivel az Európa-bajnok olaszokkal játszottunk. Elmondhatom, hogy ők is megszenvedtek ma. Ajándékoztunk nekik egy gólt, aztán a második félidő elején kaptunk még egyet. A hozzáállással, a vággyal kapcsolatban nem tudok panaszkodni, a magyar szívet láttuk ma este! Kivívtuk az összes európai válogatott tiszteletét, nagyon örülök ennek. Gratulálok a honfitársaimnak, továbbjutottak, ma az erősebb csapat nyert, de mindent megtettünk, hogy ne így legyen. Új csapatkapitányunk lesz, nem könnyű feladat, de az élet megy tovább, boldogulnunk kell. Köszönünk mindent Ádámnak!"

FRISSÍTÉS:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hozzá méltó, őszinte nyilatkozattal búcsúzott.

Mint arról beszámoltunk, Olaszország 2-0-ra győzött a Puskás Arénában a magyar válogatott ellen, így az olaszok végeztek a Nemzetek Ligája-csoport élén, míg Marco Rossi együttese a második helyen végzett.

A lefújás után a válogatottól búcsúzó csapatkapitány, a lefújás után hosszú percekig a szurkolókkal ünneplő Szalai Ádám csalódottan értékelt.

"Nem tudom azt átérezni, amit a meccs előtt éreztem. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, annak ellenére is, hogy tudtuk az esélyeket. Iszonyatosan csalódott vagyok, nem tudom átérezni, hogy ez volt az utolsó meccsem a válogatottban. Óriási köszönet a szurkolónak, a társaimnak, a stábnak. Amikor az ember tudja, hogy utoljára énekli a himnuszt aktív játékosként, átfutnak rajta a dolgok annak ellenére is, hogy mindig játszom a hidegvérűt. Az első félidőt nem a megszokottak szerint játszottuk, sok lehetőség volt, hogy jól hozzuk ki a labdát, de a létszámelőnyt nem tudtuk kiaknázni. A második félidőben odapattant elém a labda, 1-1 lehetett volna, ehelyett a másik oldalon kaptunk gólt. Jelen pillanatban is úgy van, mint régen, hogy saját magamat szedem darabokra, majd pár nap múlva már máshogy élem meg. 13-14 évesen, az Újpest-pályán megkérdezték, mi szeretnék lenni és azt feleltem: válogatott labdarúgó. Nyilván ezek alapján nem lehetnék csalódott most, hiszen minden teljesült, de az a baj, ha eljutunk 10 pontig és egy meccsel a vége előtt 2 ponttal vezetünk, elviszi az embert a hév és másban, nem a realitásban gondolkozik. Ha megnézzük, honnan kerültünk hova, egy embernek jár köszönet: Marcónak, aki a stábbal együtt olyan csapatot hozott össze, amely erőn felül teljesítenek. Remélem, a következő években az összes fiatal tehetségünk beérik és ezt tudjuk folytatni, ezen a megkezdett úton tudunk továbbmenni, mert láthatjuk, mi lehetséges. A mai labdarúgásban átalakult minden, a legkisebbek és a legnagyobbak között hajszálnyi különbség van, lásd például Feröer. Jó csapatmunkával bármi lehetséges. Szeretném megköszönni mindenkinek a támogatást, a kritikákat, nehéz szituácókat, mert olyan emberré formáltak, ami miatt örök hálával tartozom mindenkinek. Remélem, új fejezet, új út nyilik számomra, és remélem, minimum ennyire jelen lehetek és helyt tudok állni benne. Biztos vagyok benne, hogy családapaként is a legjobbat fogom nyújtani. Jövő hétfőn pedig edzői vizsgám lesz itthon, azt kérem mindenkitől, hogy szurkoljon nekem ott is!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Potyogtak a gólok.

A magyarokkal azonos csoportból búcsúzó Eb-döntős angol válogatott Londonban hatgólos döntetlent játszott a német együttessel a labdarúgó Nemzetek Ligája hatodik, utolsó fordulójában hétfőn.

A tavaly Eb-ezüstérmes, az NL élvonalából sereghajtóként már a záróforduló előtt biztosan kieső angolok ugyan kétgólos hátrányból még rövid időre fordítottak, ám a nyeretlenségüket végül nem tudták megszakítani.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 6. forduló:
Anglia-Németország 3-3 (0-0)

gól: Shaw (72.), Mount (75.), Kane (83. – 11-esből), illetve Gündogan (52. – 11-esből), Havertz (67., 87.)
korábban:
MAGYARORSZÁG-Olaszország 0-2 (0-1)

gól: Raspadori (27.), Dimarco (52.)

A csoport végeredménye:
1. Olaszország    6   3  2  1   8- 7  11 pont
2. MAGYARORSZÁG   6   3  1  2   8- 5  10
3. Németország    6   1  4  1  11- 9   7
4. Anglia         6   –  3  3   4-10   3

Korábbi eredmények:

1. forduló (június 4.):
Magyarország-Anglia 1-0 (0-0)
Olaszország-Németország 1-1 (0-0)

2. forduló (június 7.):
Olaszország-Magyarország 2-1 (2-0)
Németország-Anglia 1-1 (0-0)

3. forduló (június 11.):
Magyarország-Németország 1-1 (1-1)
Anglia-Olaszország 0-0

4. forduló (június 14.):
Anglia-Magyarország 0-4 (0-1)
Németország-Olaszország 5-2 (2-0)

5. forduló (szeptember 23.):
Németország-Magyarország 0-1 (0-1)
Olaszország-Anglia 1-0 (0-0)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az olaszok végeztek a csoport élén. 

Magyarország-Olaszország: 0-2 (0-1)

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: DONNARUMMA

Az olasz kapus ismét bizonyította, miért ő a világ egyik legjobb hálóőre. Több bravúrt is bemutatott a mérkőzés folyamán és, amikor nem volt a helyzet magaslatán, Fortuna mellette állt. Ahogy mondani szokták jó kapusnak van szerencséje. 

A MECCS KULCSMOMENTUMA: 52. PERC A MÁSODIK OLASZ GÓL

Ahelyett, hogy a magyar válogatott egyenlített volna egy óriási kavarodás után, a kontrából megrúgták az olaszok a második, egyben mindent eldöntő találatukat Dimarco révén. 

A magyar válogatott az előkelő második helyen zárta a csoportot. 

TABELLA:
1. Olaszország 5 2 2 1 8–7 +1 11 
2.MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 8–5 +3 10
3. Németország 5 1 3 1 11–9 +2 7 
4. Anglia 5 – 2 3 4–11 –6 3

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK
 
NEMZETEK LIGÁJA, A-DIVÍZIÓ, 3. CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
20.45: Magyarország-Olaszország 0-2 (0-1) – vége

gólszerző: Raspadori (27.), Dimarco (52.)

sárga lap: Szalai Á. (45+1.), Fiola (86.), ill. Acerbi (34.)
 
Vezeti: Bastien (Zakrani, Berthomieu) – franciák

MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai Attila – Fiola, Nagy Á. (Styles, a szünetben), Schäfer, Kerkez (Gazdag, 57.) – Nego (Bolla, 75.), Szoboszlai (Kleinheisler, 85.) – Szalai Ádám (Ádám M., 75.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
A kispadon: Dibusz (kapus), Szappanos (kapus), Mocsi, Varga K., Bolla, Kleinheisler, Gazdag, Styles, Ádám, Baráth, Botka, Vécsei
OLASZORSZÁG: Donnarumma – Tolói, Bonucci, Acerbi (Bastoni, a szünetben), Di Lorenzo (Mazzocchi, 90.) – Jorginho (Pobega, 72.), Cristante, Dimarco – Barella, Gnonto (Gabbiadini, 65.), Raspadori (Scamacca, 72.). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
A kispadon: Meret (kapus), Provedel (kapus), Luiz Felipe, Pobega, Frattesi, Scamacca, Esposito, Grifo, Mazzocchi, Gabbiadini, Zerbin, Bastoni 

20.44: Elhangzik a két ország himnusza. Mondani sem kell, hogy a magyar himnuszt a pályafutása utolsó válogatott meccsén szereplő csapatkapitány, nagybetűs KAPITÁNY, Szalai Ádám sírva hallgatja végig. A kispadon Laczkó Zsolt másodedző is sír. Félelmetes pillanatok.

20.45: Elkezdődik a mérkőzés. Fehérben, vadiúj szerelésben a mieink, kékben az olaszok.

2. perc: Barella kezezése után ígéretes helyzetből lőhetett szabadrúgást Szoboszlai. Bele a sorfalba, majd az ismétlésből szögletre pattant a labda.

4. perc: Di Lorenzo merészkedett előre a jobbszélen, a tizenhatoson belülről centerezett volna, végül szögletet harcolt ki.

5. perc: Hajmeresztő pillanat: egy veszélytelennek tűnő Cristante-beadás után Gulácsi kezéből csúszott ki a labda, ami a hálóban kötött volna ki, ha nem tisztáz a gólvonalról az utolsó pillanatban Szalai Attila. 

8. perc: Nagy Ádám játszotta ki szépen a labdát balra, Kerkez beadása csúszott le. 

11. perc: Nyomnak az olaszok, de egyelőre szépen állja a sarat a válogatott. 

12. perc: Raspadori szabadrúgása után Di Lorenzo fejelt, kapu mellé.

16. perc: Barella beadását fejelte ki higgadtan Orbán. 

17. perc: Fiola ütközött Jorginhóval az olasz tizenhatos környékén, épp a Chelsea-középpályás könyökébe fejelt bele. Vérzik, ápolni kell őt.

20. perc: Olasz szöglet után indult meg kontrából a válogatott, Szoboszlainak viszont végül nem sikerült lőnie.

24. perc: Fellélegezhet kicsit a nyomás alól a magyar válogatott, sikerül picit feljebb tolódni.

26. perc: Dimarco beadása tűnik veszélyesnek, de lesről indul az Inter védője. 

27. perc: Vezet Olaszország egy kapitális magyar védelmi hiba után. Hátul passzolgatott a válogatott, Nagy Ádám visszatette Gulácsi felé, de röviden, Gnontóról pedig Raspadorihoz pattant a labda, aki köszönte szépen és simán megoldotta a ziccert: öt méterről lőtt az üres kapuba. 0-1.

31. perc: Egy ívelés után Di Lorenzo veri át szép megoldással Kerkezt, ballal lőtt tizenhatról, a labda picivel, de elkerülte a hosszú alsót. 

32. perc: Szoboszlai szabadrúgása után Orbán fejelte középre a labdát, az érkező Fiola pedig majdnem lőni tudott közelről. A szöglet után Nego ívelt be veszélyesen, Donnarummának kellett résen lennie.

34. perc: Acerbi szabálytalankodott Negóval szemben, villant a sárga lap. 

35. perc: Nyomás alatt az olasz kapu, főként a Szoboszlai, Nego, Schäfer hármasnak köszönhetően. 

36. perc: Dimarco beadása és Di Lorenzo passza után Raspadori lőhetett a tizenhatoson belülről, Kerkez blokkolt nagyot.

38. perc: Ismét bejut a labda a magyar tizenhatoson belülre, Gnonto viszont addig forgolódott, hogy Kerkez mentett előle. Dimarco lövése ezek után csak felszabadításként hatott.

41. perc: Cristante öklelte fel Negót, Szoboszlai újabb szabadrúgása és beívelése pedig ismét veszélyes volt: Orbán visszafejelte a labdát, Szalai Attila viszont nem tudta a kapuba kanalazni. Nagy helyzet volt.

44. perc: Lang lép fel egy támadáshoz, de a beadása lecsúszik. 

45. perc: Szoboszlaihoz került a labda, nagyjából húsz méterről csavarhatott, Donnarumma könnyen fogja a középre tartó löketet.

45+1. perc: Szalai Ádám kap sárga lapot, miután Jorginho óriásit színészkedett, ő pedig a mezén keresztül igyekezett felhúzni a nagyot homorító ellenfelét.

21.34: Vége az első félidőnek, 1-0-ra vezet Olaszország.

21.49: Elindult a második félidő. Mindkét csapat cserélt egyet, Nagy Ádám helyén Styles a mieinknél, Acerbi helyén Bastoni a vendégeknél.

46. perc: Veszélyes Dimarco-beadás után Di Lorenzo fejel, de Kerkez szépen helyezkedett, így jócskán kapu fölé szállt a labda.

50. perc: Mi maradt ki, te jó ég… Előbb Nego lőtt a tizenhatosról, a kipattanó után Szoboszlai próbálkozását blokkolták az olasz védők, majd a kifelé guruló labdát Styles tekerte rá pazarul, Donnarumma pedig pont Szalai Ádám elé ütötte azt. Csapatkapitányunknak viszont nem sikerült a kapuba lőnie közvetlen közelről, az utosó pillanatban valahogy blokkoltak az olaszok.

52. perc: Ami kimarad itt, az bemegy ott… szép akció végén Barella indította Cristantét, aki tökéletesen passzolt középre, Dimarco pedig érkezett és két méterről, Nego mellől az üres kapuba bombázott. 0-2.

55. perc: Újabb őrületes védés Donnarummától: egy kontra végén Szoboszlai passzolt Negóhoz, aki remekül adta be, Styles pedig közelről fejelhetett. Az olaszok világklasszis kapusa viszont valahogy visszaért és lábbal védeni tudott…

57. perc: Taktikai változtatás: Kerkez helyén Gazdag a pályán. Fiola átjön a balszélre, Negóé pedig a jobbszél.

58. perc: Dimarco nagyon veszélyesen játszik, ezúttal egy kicsúsztatott labdát durrantott kapu fölé.

63. perc: Donnarumma hihetetlen… Styles lőtt a tizenhatosról, a labda megpattant Bonucci lábán, a kapus viszont védeni tudott. A szöglet után kiejti a labdát, végül mégis ő jöhet kirúgással.

65. perc: Styles remekül játszik, ezúttal távolról próbálkozott, a labda ismét Bonuccin pattant meg. Közben cserélnek az olaszok, Gnonto helyén Gabbiadini a pályán.

68. perc: Nagyon nyom a magyar válogatott, de nem jön egyelőre a gól. Orbán lőtt a tizenhatosról, kapu fölé.

72. perc: Kettős olasz csere: Raspadori helyén Scamacca, Jorginho helyén Pobega.

75. perc: Kettős magyar csere: lejön, így befejezi válogatott szereplését Szalai Ádám, Ádám Martin váltja. Nego helyén Bolla.

79. perc: Nagyon érdekes játékvezetői ítélet… Fiola teszi középre, Bastoni két kézzel lök Ádám Martinon, a bíró viszont továbbot int. A VAR-vizsgálat után sincs büntető…

83. perc: Picit alábbhagyott a magyar lendület, az olaszok pedig nem sietnek sehova, tökéletes nekik ez az eredmény.

85. perc: Kihasználja az utolsó cserelehetőségét is Marco Rossi, Szoboszlai helyén Kleinheisler a pályán.

86. perc: Fiola lép oda durván Di Lorenzónak, sárga lap.

89. perc: Egy olasz kontra végén előbb Dimarco, majd Scamacca lőtt, előbb Gulácsi védett, majd az oldalháló mentette meg a góltól a magyar csapatot.

90. perc: Di Lorenzo helyén Mazzocchi a pályán, ő most debütál az olasz válogatottban.

22.39: Vége a mérkőzésnek, 2-0-ra nyert Olaszország. Nagyot küzdött a magyar válogatott, és sem a mai meccs, sem pedig az egész Nemzetek Ligája-sorozat alapján semmi oka nincs a szégyenkezésre. 

A MÉRKŐZÉS ELŐTT:

ELŐZMÉNYEK:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Méghozzá hazai pályán.

AZ MLSZ HÍRE:
“Az U21-es válogatott a bolgárok múlt heti legyőzése után kedden este a Bozsik Arénában a litvánok korosztályos együttesével mérkőzik meg.
Jól sikerült az új U21-es korosztály debütálása a nemzetközi porondon, együttesünk öt újonccal a kezdőcsapatban 1-0-ra legyőzte Szombathelyen a bolgárokat.

A második megmérettetésre kedden 20.00 órától a Bozsik Arénában kerül sor a litvánok ellen. Gera Zoltán szövetségi edző ígéretéhez híven több változtatást is tervez a pénteki kezdőcsapaton, a cél, hogy minél többen megmutathassák élesben is a tudásukat a szakmai stábnak. 
 
– Elégedett vagyok az eddig elvégzett munkával és a játékosok hozzáállásával, alakul a csapategység, a pályán és a pályán kívül is segítik egymást a kerettagok. Mindenki megértette, hogy csak azokra a játékosokra van szükségünk, akik alárendelik a játékukat a csapat érdekeinek – mondta a hétfői hivatalos edzés előtt Gera Zoltán.

– Az első feladatunk, hogy egységes csapatot alkossunk, és utána beszélhetünk a taktikai elemek megvalósításáról. A bolgárok elleni teljesítményünk bizakodásra ad okot, stabilan védekeztünk, nem adtunk sok lehetőséget az ellenfélnek, de szeretnénk tovább fejlődni, elsősorban támadásban várok többet a csapattól. A hatékonyabb támadójátékhoz gyorsítani kell a tempót, többet kell birtokolnunk a labdát az ellenfél térfelén, ehhez pedig gyorsabb labdajáratásra, több mozgásra van szükség. A litvánok ellen az lesz a legfontosabb, hogy az edzéseken gyakorolt taktikai elemeket viszontlássam a mérkőzésen, de természetesen az eredmény sem mellékes, egy újabb győzelem még jobban összekovácsolhatja a társaságot, önbizalmat adhat a játékosoknak. 
 
A keretből mindenki részt vett a keddi találkozót megelőző utolsó edzésen, és bevetésre készen várja a találkozót. A mérkőzésre szóló jegyek egységesen 1000 forintba kerülnek, és online megvásárolhatók a jegy.mlsz.hu oldalon, valamint 18 órától a Bozsik Arénában.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

MINDÖRÖKKÉ MAGYARORSZÁG!

Közvetítésünk percenként, automatikusan frissül!
 
NEMZETEK LIGÁJA, A-DIVÍZIÓ, 3. CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
20.45: Magyarország-Olaszország 0-2 (0-1) – vége

gólszerző: Raspadori (27.), Dimarco (52.)

sárga lap: Szalai Á. (45+1.), Fiola (86.), ill. Acerbi (34.)
 
Vezeti: Bastien (Zakrani, Berthomieu) – franciák

MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai Attila – Fiola, Nagy Á. (Styles, a szünetben), Schäfer, Kerkez (Gazdag, 57.) – Nego (Bolla, 75.), Szoboszlai (Kleinheisler, 85.) – Szalai Ádám (Ádám M., 75.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
A kispadon: Dibusz (kapus), Szappanos (kapus), Mocsi, Varga K., Bolla, Kleinheisler, Gazdag, Styles, Ádám, Baráth, Botka, Vécsei
OLASZORSZÁG: Donnarumma – Tolói, Bonucci, Acerbi (Bastoni, a szünetben), Di Lorenzo (Mazzocchi, 90.) – Jorginho (Pobega, 72.), Cristante, Dimarco – Barella, Gnonto (Gabbiadini, 65.), Raspadori (Scamacca, 72.). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
A kispadon: Meret (kapus), Provedel (kapus), Luiz Felipe, Pobega, Frattesi, Scamacca, Esposito, Grifo, Mazzocchi, Gabbiadini, Zerbin, Bastoni 

20.44: Elhangzik a két ország himnusza. Mondani sem kell, hogy a magyar himnuszt a pályafutása utolsó válogatott meccsén szereplő csapatkapitány, nagybetűs KAPITÁNY, Szalai Ádám sírva hallgatja végig. A kispadon Laczkó Zsolt másodedző is sír. Félelmetes pillanatok.

20.45: Elkezdődik a mérkőzés. Fehérben, vadiúj szerelésben a mieink, kékben az olaszok.

2. perc: Barella kezezése után ígéretes helyzetből lőhetett szabadrúgást Szoboszlai. Bele a sorfalba, majd az ismétlésből szögletre pattant a labda.

4. perc: Di Lorenzo merészkedett előre a jobbszélen, a tizenhatoson belülről centerezett volna, végül szögletet harcolt ki.

5. perc: Hajmeresztő pillanat: egy veszélytelennek tűnő Cristante-beadás után Gulácsi kezéből csúszott ki a labda, ami a hálóban kötött volna ki, ha nem tisztáz a gólvonalról az utolsó pillanatban Szalai Attila. 

8. perc: Nagy Ádám játszotta ki szépen a labdát balra, Kerkez beadása csúszott le. 

11. perc: Nyomnak az olaszok, de egyelőre szépen állja a sarat a válogatott. 

12. perc: Raspadori szabadrúgása után Di Lorenzo fejelt, kapu mellé.

16. perc: Barella beadását fejelte ki higgadtan Orbán. 

17. perc: Fiola ütközött Jorginhóval az olasz tizenhatos környékén, épp a Chelsea-középpályás könyökébe fejelt bele. Vérzik, ápolni kell őt.

20. perc: Olasz szöglet után indult meg kontrából a válogatott, Szoboszlainak viszont végül nem sikerült lőnie.

24. perc: Fellélegezhet kicsit a nyomás alól a magyar válogatott, sikerül picit feljebb tolódni.

26. perc: Dimarco beadása tűnik veszélyesnek, de lesről indul az Inter védője. 

27. perc: Vezet Olaszország egy kapitális magyar védelmi hiba után. Hátul passzolgatott a válogatott, Nagy Ádám visszatette Gulácsi felé, de röviden, Gnontóról pedig Raspadorihoz pattant a labda, aki köszönte szépen és simán megoldotta a ziccert: öt méterről lőtt az üres kapuba. 0-1.

31. perc: Egy ívelés után Di Lorenzo veri át szép megoldással Kerkezt, ballal lőtt tizenhatról, a labda picivel, de elkerülte a hosszú alsót. 

32. perc: Szoboszlai szabadrúgása után Orbán fejelte középre a labdát, az érkező Fiola pedig majdnem lőni tudott közelről. A szöglet után Nego ívelt be veszélyesen, Donnarummának kellett résen lennie.

34. perc: Acerbi szabálytalankodott Negóval szemben, villant a sárga lap. 

35. perc: Nyomás alatt az olasz kapu, főként a Szoboszlai, Nego, Schäfer hármasnak köszönhetően. 

36. perc: Dimarco beadása és Di Lorenzo passza után Raspadori lőhetett a tizenhatoson belülről, Kerkez blokkolt nagyot.

38. perc: Ismét bejut a labda a magyar tizenhatoson belülre, Gnonto viszont addig forgolódott, hogy Kerkez mentett előle. Dimarco lövése ezek után csak felszabadításként hatott.

41. perc: Cristante öklelte fel Negót, Szoboszlai újabb szabadrúgása és beívelése pedig ismét veszélyes volt: Orbán visszafejelte a labdát, Szalai Attila viszont nem tudta a kapuba kanalazni. Nagy helyzet volt.

44. perc: Lang lép fel egy támadáshoz, de a beadása lecsúszik. 

45. perc: Szoboszlaihoz került a labda, nagyjából húsz méterről csavarhatott, Donnarumma könnyen fogja a középre tartó löketet.

45+1. perc: Szalai Ádám kap sárga lapot, miután Jorginho óriásit színészkedett, ő pedig a mezén keresztül igyekezett felhúzni a nagyot homorító ellenfelét.

21.34: Vége az első félidőnek, 1-0-ra vezet Olaszország.

21.49: Elindult a második félidő. Mindkét csapat cserélt egyet, Nagy Ádám helyén Styles a mieinknél, Acerbi helyén Bastoni a vendégeknél.

46. perc: Veszélyes Dimarco-beadás után Di Lorenzo fejel, de Kerkez szépen helyezkedett, így jócskán kapu fölé szállt a labda.

50. perc: Mi maradt ki, te jó ég… Előbb Nego lőtt a tizenhatosról, a kipattanó után Szoboszlai próbálkozását blokkolták az olasz védők, majd a kifelé guruló labdát Styles tekerte rá pazarul, Donnarumma pedig pont Szalai Ádám elé ütötte azt. Csapatkapitányunknak viszont nem sikerült a kapuba lőnie közvetlen közelről, az utosó pillanatban valahogy blokkoltak az olaszok.

52. perc: Ami kimarad itt, az bemegy ott… szép akció végén Barella indította Cristantét, aki tökéletesen passzolt középre, Dimarco pedig érkezett és két méterről, Nego mellől az üres kapuba bombázott. 0-2.

55. perc: Újabb őrületes védés Donnarummától: egy kontra végén Szoboszlai passzolt Negóhoz, aki remekül adta be, Styles pedig közelről fejelhetett. Az olaszok világklasszis kapusa viszont valahogy visszaért és lábbal védeni tudott…

57. perc: Taktikai változtatás: Kerkez helyén Gazdag a pályán. Fiola átjön a balszélre, Negóé pedig a jobbszél.

58. perc: Dimarco nagyon veszélyesen játszik, ezúttal egy kicsúsztatott labdát durrantott kapu fölé.

63. perc: Donnarumma hihetetlen… Styles lőtt a tizenhatosról, a labda megpattant Bonucci lábán, a kapus viszont védeni tudott. A szöglet után kiejti a labdát, végül mégis ő jöhet kirúgással.

65. perc: Styles remekül játszik, ezúttal távolról próbálkozott, a labda ismét Bonuccin pattant meg. Közben cserélnek az olaszok, Gnonto helyén Gabbiadini a pályán.

68. perc: Nagyon nyom a magyar válogatott, de nem jön egyelőre a gól. Orbán lőtt a tizenhatosról, kapu fölé.

72. perc: Kettős olasz csere: Raspadori helyén Scamacca, Jorginho helyén Pobega.

75. perc: Kettős magyar csere: lejön, így befejezi válogatott szereplését Szalai Ádám, Ádám Martin váltja. Nego helyén Bolla.

79. perc: Nagyon érdekes játékvezetői ítélet… Fiola teszi középre, Bastoni két kézzel lök Ádám Martinon, a bíró viszont továbbot int. A VAR-vizsgálat után sincs büntető…

83. perc: Picit alábbhagyott a magyar lendület, az olaszok pedig nem sietnek sehova, tökéletes nekik ez az eredmény.

85. perc: Kihasználja az utolsó cserelehetőségét is Marco Rossi, Szoboszlai helyén Kleinheisler a pályán.

86. perc: Fiola lép oda durván Di Lorenzónak, sárga lap.

89. perc: Egy olasz kontra végén előbb Dimarco, majd Scamacca lőtt, előbb Gulácsi védett, majd az oldalháló mentette meg a góltól a magyar csapatot.

90. perc: Di Lorenzo helyén Mazzocchi a pályán, ő most debütál az olasz válogatottban.

22.39: Vége a mérkőzésnek, 2-0-ra nyert Olaszország. Nagyot küzdött a magyar válogatott, és sem a mai meccs, sem pedig az egész Nemzetek Ligája-sorozat alapján semmi oka nincs a szégyenkezésre. 

A MÉRKŐZÉS ELŐTT:

ELŐZMÉNYEK:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Változtatott Marco Rossi.

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA, 3. CSOPORT
6. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 

Budapest, Puskás Aréna, 20.45 óra (Tv: M4 Sport). Vezeti: Bastien (Zakrani, Berthomieu) – franciák
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai Attila – Fiola, Nagy Á., Schäfer, Kerkez – Nego, Szoboszlai – Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
A kispadon: Dibusz (kapus), Szappanos (kapus), Mocsi,Varga K., Bolla, Kleinheisler, Gazdag, Styles, Ádám, Baráth, Botka, Vécsei
OLASZORSZÁG:
Donnarumma – Tolói, Bonucci, Acerbi, Di Lorenzo – Jorginho, Cristante, Dimarco – Barella, Gnoto, Raspadori. Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
A kispadon: Meret (kapus), Provedel (kapus), Luiz Felipe, Pobega, Frattesi, Scamacca, Esposito, Grifo, Mazzocchi, Gabbiadini, Zerbin, Bastoni 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Óriási a hangulat!

A magyar válogatott 20.45-től Olaszországot fogadja a Puskás Arénában. A tét a Nemzetek Ligája A-divíziójában a 3. csoport első helye – amennyiben Marco Rossi együttese legalább egy pontot szerez, bejut a jövő júniusi négyes döntőbe.

A kezdés előtt a magyar szurkolók óriási hangulatot varázsoltak, íme:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fontos információkat közölt a klub.

Az NB I 9. fordulójában a MOL Fehérvár FC a Puskás Akadémia otthonába látogat. A fehérvári klub közölte, hogy szurkolói busz indításával segítik a drukkerek utazását.

ÍME, A FEHÉRVÁRIAK BEJELENTÉSE:

“Csapatunk vasárnap 18:45-kor játszik a Puskás Akadémia vendégeként.

Klubunk szurkolói buszt indít a vasárnapi, Pancho Arénában megrendezésre kerülő Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésre, amely 18:45-kor kezdődik (jegyinformációkat itt olvashatsz).
A busz vasárnap 17:15-kor a Piac téri Munkaügyi Központ előtti parkolóból indul, a mérkőzés után a Pancho Aréna vendégparkolójából pedig egyből, körülbelül 20:45-kor indul vissza ugyanoda. Jelentkezni 1600 forint befizetése mellett a VidiShopban lehet keddtől péntek 12:00 óráig.
A busz 30 fő jelentkezése esetén indul el. A jegyár az utasbiztosítást és a mérkőzésre érvényes belépőt nem tartalmazza.”
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem csak a védekezésből vette ki a részét.

A tehetséges fiatal kapus Dúzs Gellért védte az NB I-ben szereplő Budapest Honvéd kapuját a szerb Topolya elleni felkészülési találkozón. A játékos a klub honlapjának nyilatkozott a jelenről és a jövőről. 

ÍME, A HONVÉD HÍRE:

“A kezdőcsapatban kapott helyet 20 éves hálóőrünk az utánpótlásközpontunkban vívott felékszülési mérkőzésen. A Topolya kemény ellenfélnek bizonyult és végül 2–1-re nyerte a találkozót, ám fiatal kapusunk bebizonyította, hogy számíthat rá Tam Courts vezetőedző.

– Úgy érzem, hogy kicsit fiatal vagyok még ahhoz, hogy a bajnokságban vagy a kupában lehetőséget kapjak, de tudom hogy számítanak rám – kezdte Dúzs Gellért. 

– Türelmes vagyok és dolgozok tovább, amíg a munkának be nem érik a gyümölcse.”
Kapusunk nem csak a védelem irányításából vette ki részét, hanem a támadójátékban is szerepet vállalt. Több pontos indítással segítette a társakat.

– Egy modern kapusnál már elvárás, hogy lábbal is magabiztosan érjen labdába. Igyekszem fejleszteni magam ezen a területen is, örülök, hogy most meccsen is sikerültek azok a dolgok, amiket edzésen gyakoroltam. Ma a taktika része is volt, hogy ilyen labdákkal próbálkozzunk, jó érzés, hogy hozzá tudtam tenni ehhez.”

A 20 éves kapus meglátása szerint jól lehet látni a csapat fejlődését és a Topolya elleni mérkőzésből is sokat tanulhatunk.

– Úgy érzem, hogy sikerült komoly lépést tennünk csapatként. Nehéz héten vagyunk túl, ahol a terhelés volt a cél. Megvoltak a helyzeteink is, amiket bár nem sikerült értékesíteni őket, remélhetőleg ez a jövőben változik. Sajnálom a bekapott két gólt, főként, hogy ezek elkerülhetőek lettek volna, de az ilyen meccsek is kellenek. Hétről-hétre fejlődik a csapat és ennek voltak is jelei” – mondta Dúzs Gellért a klub honlapjának adott nyilatkozatában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Remek formában van.

A KISVÁRDA JELENTÉSE:

"Második mérkőzésén is szerzett gólt Mario Ilievszki Észak-Macedónia U20-as válogatottjának színeiben. Támadónk pénteken két góllal járult hozzá Albánia 3–1-es legyőzéséhez a horvátországi Csáktornyán, hétfőn pedig ugyanott részese volt a Szaúd-Arábia elleni 1–1-es döntetlennek.

Mi az, hogy!? Mario Ilievszki ezúttal a második félidőben jutott lehetőséghez, miután a szövetségi edző olyan játékosok teljesítményére is kíváncsi volt, akik pénteken nem nem léptek pályára. A szünetben beálló Mario a 62. percben egyenlített, előzőleg az ázsiaiak közvetlenül az első félidő lefújása előtt jutottak vezetéshez – büntetőből. Ilievszkiék azok után főleg be kellett érjék a döntetlennel, hogy a 64. perctől kezdve a végéig emberhátrányban futballoztak. Csatárunk számára tehát jól sikerült a válogatott periódus, hiszen két meccsen három gólt is szerzett – az összesen négy északmacedón találatból…

A felnőtt válogatottban érintett kisvárdai labdarúgók mérkőzése a Nemzetek Ligájában 20.45-kor kezdődik: a B-ligában érintett Montenegró Finnország ellen hazai pályán, a C-divízióban Bulgária Észak-Macedónia vendégeként lép pályára. Előbbiben Driton Camaj, a bolgároknál Janisz Karabeljov vár bevetésre – a pénteki meccsen mindketten csereként beállva jutottak lehetőséghez."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

AZ MTK JELENTÉSE:

"Férfi és női felnőtt labdarúgócsapatunk idén is csatlakozott a Rózsaszín október mozgalomhoz, amely a mellrák megelőzésének leghatékonyabb módszerére, a szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet.

A mellrák elleni küzdelem világnapja minden évben október 1., ebben a hónapban pedig nemzetközileg is kiemelt figyelmet kap a mellrák elleni küzdelem. A világnak és a kezdeményezés célja az, hogy felhívja az emberek figyelmét a betegség korai felismerésének fontosságára, valamint arra, hogy ennek érdekében mit kell megtenni önmagunknak. Először 1991-ben használták a rózsaszín szalagot a mellrák túlélői, amit a Susan G. Komen Alapítvány adott ki. Azóta a világ minden táján ez a szimbóluma a mellrák elleni küzdelemnek.

A következő hónapban – így már a hétvégi bajnokikon is – a kezdésre rendre egy logózott, kék-rózsaszín pólóban vonulnak majd ki férfi, illetve női futballistáink.

Az alapítvány később kiadta a kék szalagot is 1996-ban (John W. Nick Alapítvány), hogy felhívják a figyelmet arra, hogy férfiak is megbetegedhetnek mellrákban. A szalagok a reményt szimbolizálják, a félelem leküzdését segítik, s akik viselik, a szolidaritásukról tesznek bizonyságot.

Az emlőrák a nőknél a leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatféleség. Magyarországon évente körülbelül 5000-6000 új emlőrákos beteget fedeznek fel, és hozzávetőlegesen 2000 nő hal bele a betegségbe. Az emlőrák 50-65 év között a leggyakoribb, de ma már a fiatalabb nőket is érinti. S bár a férfiaknál meglehetősen ritka a melldaganat, mégsem példa nélküli.

Az utolsó októberi mérkőzést követően több pólót dedikálnak majd játékosaink, melyet felajánlunk a Rákellenes Ligának, hogy azt a kampány segítésére felhasználják."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Üzentek a játékosok.

ÍME, A PUSKÁS AKADÉMIA BESZÁMOLÓJA:
 
“NB III-as csapatunk az elhunyt masszőr, Vidics János emlékéért is játszva 3–1-re győzött a forduló rangadóján a három kapufáig jutó Érd ellen, és már húsz meccse veretlen.
Mintha az időjárás is tudta volna, hogy ezen a napon borús hangulatba kell öltöztetnie a tájat. Ekkor még csak lógott az eső lába, majd a meccs közben meg is érkezett, de a mieink persze nem ezzel voltak elfoglalva, ahogy azzal sem feltétlenül, hogy mi lesz majd az eredmény a meccs végén. Jimmy halála érthetően sokkolta a csapatot, a fájdalmat pedig talán csak tovább mélyíthette a kezdő sípszót megelőző gyásszünet. Alig fél perc után csak a kapufa mentett meg minket a góltól, azaz ideje volt felocsúdnunk. Ez csak részben sikerült, az Érd sokáig kontrollálta mezőnyben a játékot, és több nagy helyzetig is eljutott. A legnagyobb ziccer azonban előttünk adódott, ám sajnos a lefújás előtt nem sokkal Kicsun későn indította Magasföldit, aki ekkorra már lesre futott, így hiába emelt végül a hálóba. 
 
A térfélcsere után azonban még jobban fel tudtuk magunkat szívni, és Kern passza után, mindössze két perce elteltével Dodi újra helyzetbe került, akkor pedig már senki nem akadályozhatta meg abban, hogy a neve mellé kerüljön szezonbeli nyolcadik találata (mindezt kilenc meccsen…).  
 
Nem sokkal később megint egy remek összjátékot, mi több, újabb gólt láthattunk a mieinktől, Dusinszki és Demeter mattolta gömbvillámként a vendégek védelmét. Az érdeiek több sárga lapot és egy büntetőgyanús esetet is számon kértek a játékvezetőn, támadásban pedig megint csak kapufáig jutottak, igaz, kétszer is. A következő gólt azonban ismét mi rúgtuk. Újfent szép átadás (Makara) és befejezés volt a recept. A Demeter első duplája volt ez az NB III-ban. 
 
A végén még szépített az Érd, de a győzelmet, melyet a csapat Vidics János „Jimmy bá” emlékének ajánlott, már nem akadályozhatta meg. A fiúk a végén még összeálltak egy közös fényképre, többen a pólójukon üzentek a tragikus hirtelenséggel elhunyt szeretett gyúrónknak, aki odafentől most alighanem boldogan láthatta, milyen melót pakoltak a srácok ebbe a meccsbe.
A meccset követő interjújában Nagy Ádám is kiemelte: hogy a húszmeccses veretlenségi sorozatot is elcsérélné azért, hogy Jimmy most velünk lehessen.”
 
MECCSKÉPEK
NB III., nyugati csoport, 9. forduló
Puskás Akadémia FC II–Érdi VSE 3–1 (0–0)
Gól: Magasföldi (47.), Demeter (51., 73.)
Perczel – Makara, Vajda, Fodor, Major – Czár, Demeter – Kern, Dusinszki, Kicsun – Magasföldi
Csereként pályára lépett: Barkóczi, Bakos
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyot javult a DVSC.

ÍME, A DVSC BEJELENTÉSE:

"Nyolc fordulót játszottak le az OTP Bank Liga 2022/23-as idényéből, a 9. körben, szombaton 17 órától a DVSC a Honvédot fogadja a Nagyerdei Stadionban. Az eddig 4 hazai mérkőzés átlagos nézőszáma alapján a Loki a második Magyarországon, mégpedig 4802 szurkolóval. A listát a Ferencváros vezeti átlagosan 9111-es nézőszámmal, a klubunk mögött az Újpest a harmadik (3653), bár megjegyzendő, hogy a lila-fehérek már túl vannak az FTC elleni hazai meccsen, míg a DVSC-nek az egész 2022-es esztendőben nem adatik meg, hogy fogadhassa a Fradit. A TOP 6-ba befér még a szombati ellenfél, a Honvéd (3540), a Vasas (2867) és a Fehérvár (2646).

A debreceni 4802-es átlagnézőszám nem mellékesen határozott növekedést mutat az előző évadhoz képest (3775), az előrelépés bő 20 százaléknyi, ami már említésre méltó. Miután a következő két hazai összecsapást két tradicionális együttes, a Honvéd és az Újpest ellen vívja csapatunk, az a szám akár tovább is emelkedhet."
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felejthetetlen pillanaok!

A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn este amolyan csoportdöntővel zárja a Nemzetek Ligája hatodik fordulóját, melyben éllovasként a kétpontos hátránnyal második helyen álló, Európa-bajnok olasz csapatot fogadja a Puskás Arénában.

A találkozó tétje tehát nem más, mint a sorozat jövő júniusi négyes döntőjébe jutás, ehhez Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványainak elég döntetlent elérniük a tavalyi kontinensviadal után alaposan megfiatalított Squadra Azzurra ellen. A helyzet nem ismeretlen az olasz szakvezető számára, mert 2017-ben az esélytelenebbnek tartott Budapest Honvéd vezetőedzőjeként éppen ilyen körülmények között vívta ki a bajnoki címet az akkor még Videoton néven szereplő Fehérvárral szemben. A bajnoki döntőn a csapata ráadásul nem elégedett meg a döntetlennel, ugyanis 1-0-ra legyőzte a riválisát.
    
A telt házas mérkőzés több szempontból is különleges lesz. Egyrészt utoljára ölti magára a címeres mezt a magyarok csapatkapitánya, Szalai Ádám, aki 86. válogatottságával megelőzi Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás kapitányát és utolérheti az örökrangsor hetedik helyén Grosics Gyulát, az Aranycsapat kapusát. Másrészt az összecsapásnak pikantériát ad, hogy Marco Rossi ezúttal saját hazája ellen vezeti a magyar csapatot, ráadásul a kollégája a túloldalon, Roberto Mancini egyúttal a barátja is, akivel 1993 és 1995 között együtt játszott a Sampdoria színeiben.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bejelentést tett az MLSZ.

Az MLSZ bejelentése alapján a magyar válogatott ebben a szerelésben lép pályára.

Hungarian Football Federation (@mlsztv) által megosztott bejegyzés

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 6. (utolsó) forduló:
MAGYARORSZÁG-Olaszország, Puskás Aréna 20.45
Anglia-Németország, London 20.45

A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG   5   3  1  1   8-3  10 pont

2. Olaszország    5   2  2  1   6-7   8
3. Németország    5   1  3  1   8-6   6
4. Anglia         5   –  2  3   1-7   2 – kiesett

Korábbi eredmények:
1. forduló (június 4.):

Magyarország-Anglia 1-0 (0-0)
Olaszország-Németország 1-1 (0-0)
    
2. forduló (június 7.):

Olaszország-Magyarország 2-1 (2-0)
Németország-Anglia 1-1 (0-0)
    
3. forduló (június 11.):
Magyarország-Németország 1-1 (1-1)
Anglia-Olaszország 0-0
    
4. forduló (június 14.):
Anglia-Magyarország 0-4 (0-1)
Németország-Olaszország 5-2 (2-0)
    
5. forduló (szeptember 23.):
Németország-Magyarország 0-1 (0-1)
Olaszország-Anglia 1-0 (0-0)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Inoghat a kispad alatta.

A Nemzetek Ligájában a magyarok csoportjában Anglia Németországot látja vendégül. A hazaiaknak a presztízsen kívül ennek a meccsnek már nem lesz tétje, hiszen eldőlt, hogy az utolsó helyen végeznek a négyesben.

A szigetországiak öt fordulót követően nyeretlenek, mindössze két pontot szereztek eddig. Az eredménysort látva sokan úgy gondolják, hogy inoghat a kispad Gareth Southgate szövetségi kapitány alatt. Ettől függetlenül a szakember nem igazán aggódik a jövője miatt:

"Egyértelmű, én vagyok a megfelelő ember Anglia irányítására a katari világbajnokságon. Hiába szenvedtünk vereséget legutóbb Olaszországtól, a teljesítményünk rendben volt. Németország ellen győzelemmel akarjuk megajándékozni szurkolóinkat" – idézi Southgate szavait az nso.hu.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 6. (utolsó) forduló:
MAGYARORSZÁG-Olaszország, Puskás Aréna 20.45
Anglia-Németország, London 20.45

A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG   5   3  1  1   8-3  10 pont

2. Olaszország    5   2  2  1   6-7   8
3. Németország    5   1  3  1   8-6   6
4. Anglia         5   –  2  3   1-7   2 – kiesett

Korábbi eredmények:
1. forduló (június 4.):

Magyarország-Anglia 1-0 (0-0)
Olaszország-Németország 1-1 (0-0)
    
2. forduló (június 7.):

Olaszország-Magyarország 2-1 (2-0)
Németország-Anglia 1-1 (0-0)
    
3. forduló (június 11.):
Magyarország-Németország 1-1 (1-1)
Anglia-Olaszország 0-0
    
4. forduló (június 14.):
Anglia-Magyarország 0-4 (0-1)
Németország-Olaszország 5-2 (2-0)
    
5. forduló (szeptember 23.):
Németország-Magyarország 0-1 (0-1)
Olaszország-Anglia 1-0 (0-0)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC