nb1.hu

U21-es válogatott: második győzelmére készül Gera Zoltán együttese – reakció

Méghozzá hazai pályán.

AZ MLSZ HÍRE:
“Az U21-es válogatott a bolgárok múlt heti legyőzése után kedden este a Bozsik Arénában a litvánok korosztályos együttesével mérkőzik meg.
Jól sikerült az új U21-es korosztály debütálása a nemzetközi porondon, együttesünk öt újonccal a kezdőcsapatban 1-0-ra legyőzte Szombathelyen a bolgárokat.

A második megmérettetésre kedden 20.00 órától a Bozsik Arénában kerül sor a litvánok ellen. Gera Zoltán szövetségi edző ígéretéhez híven több változtatást is tervez a pénteki kezdőcsapaton, a cél, hogy minél többen megmutathassák élesben is a tudásukat a szakmai stábnak. 
 
– Elégedett vagyok az eddig elvégzett munkával és a játékosok hozzáállásával, alakul a csapategység, a pályán és a pályán kívül is segítik egymást a kerettagok. Mindenki megértette, hogy csak azokra a játékosokra van szükségünk, akik alárendelik a játékukat a csapat érdekeinek – mondta a hétfői hivatalos edzés előtt Gera Zoltán.

– Az első feladatunk, hogy egységes csapatot alkossunk, és utána beszélhetünk a taktikai elemek megvalósításáról. A bolgárok elleni teljesítményünk bizakodásra ad okot, stabilan védekeztünk, nem adtunk sok lehetőséget az ellenfélnek, de szeretnénk tovább fejlődni, elsősorban támadásban várok többet a csapattól. A hatékonyabb támadójátékhoz gyorsítani kell a tempót, többet kell birtokolnunk a labdát az ellenfél térfelén, ehhez pedig gyorsabb labdajáratásra, több mozgásra van szükség. A litvánok ellen az lesz a legfontosabb, hogy az edzéseken gyakorolt taktikai elemeket viszontlássam a mérkőzésen, de természetesen az eredmény sem mellékes, egy újabb győzelem még jobban összekovácsolhatja a társaságot, önbizalmat adhat a játékosoknak. 
 
A keretből mindenki részt vett a keddi találkozót megelőző utolsó edzésen, és bevetésre készen várja a találkozót. A mérkőzésre szóló jegyek egységesen 1000 forintba kerülnek, és online megvásárolhatók a jegy.mlsz.hu oldalon, valamint 18 órától a Bozsik Arénában.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC