nb1.hu

Rövid bejegyzést osztottak meg.

Nem megy mostanság a MOL Fehérvárnak. A Vidi a legutóbbi hét meccsén nem tudott pontot szerezni az NB I-ben, legutóbb a Fraditól kapott ki 2-0-ra. A Fejér megyeiek 24 meccs alatt 29 pontot szereztek, ezzel jelenleg a 7. helyen állnak a tabellán.

Michael Boris csapatára a hétvégén nagyon fontos meccs vár a Gyirmót otthonában. Amennyiben ezt a meccset is elbukják Fioláék, akkor nagyon közel kerülnének a kieső zónához.

Az RBD Ultras egy rövid bejegyzést osztott meg a Facebookon, íme a fehérvári ultrák üzenete:

"Örökké nem eshet!

Hajrá Videoton! Találkozunk Gyirmóton!"

Azt egyébként jeleztük, hogy a Fradi elleni vereség után feszült pillanatok voltak a fehérvári stadionban. A drukkerekkel Fiola Attila szólalkozott össze:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elmondta, hogy érhetik el a célt.

A vasárnap kinevezett új vezetőedző, Felix Magath mindenkit egységre szólított fel a Hertha BSC labdarúgócsapatánál (Dárdai Márton is ebben a gárdában szerepel – a szerk.).

"Együtt kell dolgoznunk, hogy kikeveredjünk ebből a nehéz szituációból. Ez nem rólam, vagy a sportigazgató Fredi Bobicról szól, hanem csakis a Hertháról" – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján a 68 éves szakember. "A célunkat akkor érhetjük el, ha kizárólag a feladatra összpontosítunk".


    
Bobic arról beszélt, hogy nyolc, az esetleges osztályozóval tíz meccse van a csapatnak, hogy megfordítsa a dolgok menetét. Elárulta, erős személyiségű, tapasztalt edzőt kerestek, ezért nagyon boldog, hogy Magath elvállalta a megbízást.
    
A tréner, aki 2014 óta egy rövid kínai kitérőt leszámítva nem dolgozott, pályafutása során kétszer duplázott a Bayern Münchennel, 2009-ben pedig bombameglepetésre a Wolfsburgot vezette bajnoki címre.
    
A berlini gárda kispadjáról vasárnap délelőtt menesztették Tayfun Korkut vezetőedzőt – aki novemberben Dárdai Pált váltotta -, miután vele a csapat 13 meccsen mindössze két győzelmet ért el a Bundesligában, három döntetlen és nyolc vereség mellett.
    
A 17. helyezett Herthának ugyanúgy 23 pontja van, mint az osztályozót jelentő 16. pozícióban lévő VfB Stuttgartnak, a már bennmaradó 15. Arminia Bielefeldtől pedig két ponttal van elmaradva.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

A Csíkszereda közleménye:

"Felnőtt csapatunk vezetőedzője négy év közös küzdelem után áll fel a kispadról. Suciu Valentin 2018 januárjában érkezett klubunkhoz, kezdetben az U17-es csapatunkat edzette, majd ugyanazon év nyarán, már a felnőtt együttesünket irányította.

Vezetésével az FK Csíkszereda története legnagyobb sikereit érte el felnőtt szinten, a 2018-as Románia Kupában a Dinamo elleni emlékezetes győzelemmel, majd a második ligába való feljutással, tavaly pedig a felsőházi rájátszásban elért ötödik hellyel. Az idei bajnokság borzasztóan kezdődött, sorozatban öt vereséggel indult, de ezt követően a gárda a legjobb tíz közé küzdötte fel magát és az alapszakasz végén közel álltunk ahhoz, hogy ismét be jussunk a felsőházi rájátszásba. Szombaton, hajszállal ugyan, de lemaradtunk a play-off-ról és a hetedik helyről várjuk a folytatást, de ezúttal Vali nélkül.

“Sajnálom, hogy nem sikerült, sajnálom a szurkolókat, mert nagyon bíztak bennünk, itt voltak, buzdítottak, ami tőlük tellett mindent megtettek. Kár, hogy csak most tudtak jönni, mert hosszú időszakon keresztül meg volt vonva az, hogy a csapat mellett lehessenek és ez sokszor a csapatra is kihatott. Emiatt furcsa is volt nekünk, hogy ismét nézők előtt játszunk, hogy szurkolótáborunk is van, sőt nagyon szép szurkolótábor. Én azt kívánom, hogy tartsanak ki a csapat mellett jóban-rosszban és ahogy mondják a nehéz pillanatokban kell segíteni, nemcsak akkor kell a játékosokat vagy a klubot szeretni, amikor a csúcson vagyunk, hanem amikor nehézségek vannak.” – Suciu Valentin

Arra a kérdésre, hogy milyen szájízzel távozik Csíkszeredából, azt mondta:

“Mivel nem sikerült a felsőházba jutni, savanyú. De, az eltöltött négy év mondhatom, hogy nagyon szép volt, jóval-rosszal egyaránt. Sokkal több a pozitívum, mint a negatívum, mert olyan embereket találtam itt, akikkel tudtam dolgozni, egyezni. Nem biztos ugyan, hogy mindig egy hullámhosszon voltunk, de ez a családban is rendszerint így van. Mondhatom, hogy tényleg egy családot találtam itt.” – Suciu Valentin"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Menetelnek a torinóiak.

Bejutott a legjobb négy közé a Juventus az ifjúsági Bajnokok Ligájában. A Juve a mai negyeddöntőben a Liverpoolt győzte le 2-0-ra. A Juventus a második félidőben döntötte el a találkozót: a 66. percben Miretti, a 69. minutumban pedig Chibozo talált be. Magyar vonatkozása is volt ennek az összecsapásnak, hiszen a Juve kapuját Senkó Zsombor őrizte.

A tehetséges magyar kapuvédő a hajrában időhúzásért sárgát kapott. Érdekesség, hogy a Juve ebben a sorozatban még sosem jutott ilyen messzire, vagyis nyugodtan kijelenthetjük, hogy Senkóék történelmet írtak.

Korábban már arról is beszámoltunk, hogy az előző körben Senkó hőssé vált a büntetőpárbajban. 

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
NEGYEDDÖNTŐ

Juventus (olasz)–Liverpool (angol) 2–0
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A közösség a legfontosabb!

8 pont!

Ekkora előnnyel rendelkezik az éllovas Vasas a 3., azaz már nem feljutó helyen álló Kecskemét előtt úgy, hogy a 2. helyezett DVTK előtt 4 pontos az előnye.

Az adatsorból az első a fontosabb, mert racionálisan nézve teljesen mindegy, hogy egy adott csapat hányadik helyen jut fel az élvonalba. 

Szurkolói szemmel persze teljesen más a helyzet, ami érthető, hiszen a világon mindenhol arról álmodoznak a fanatikusok, hogy az ő kedvenceik lesznek a legjobbak.

 

Az éllovas egyébként nem piskóta szériába került:

 

13 mérkőzés óta veretlen

 

A széria még 2021. november 21-én, a Haladás legyőzésével kezdődött, azóta 8 győzelem mellett 5 döntetlent értek el a piros-kékek

 

Az ETO vasárnapi, 2-0-s legyőzésével a piros-kékek a negyedik sikerüket érték el egymás után

 

A Vasas hatodik mérkőzés óta nem kap gólt, Jova Levente kapuját 573 perccel ezelőtt a csákvári Molnár Rajmund vette be, de az angyalföldiek 4-1-re győztek idegenben.

 

A Vasas sikerszériájának az egyik legfontosabb mozzanata, hogy a klub tulajdonosai megbíztak és megbíznak Kuttor Attilában, akinek a távozását hangosan követelte (és ami a döbbenetes, követeli még mindig) néhány olyan szurkoló, akik haragszanak a vezetőedzőre, mert sem Birtalan Botondra (kölcsönbe került a télen a III. Kerületi TVE-hez, mely gárdában eddig 5-ször játszott, de nem számít stabil játékosnak, amit bizonyít, hogy kétszer be, háromszor meg lecserélték, a támadó eddig egy gólt szerzett, csapata meg nem a feljutásért, hanem a bennmaradásért harcol), sem Balajti Ádámra, sem Szatmári Lórándra nem számít.

A 32 éves Birtalan, a 31 éves Balajti és a 33 éves Szatmári is éveken át meghatározó volt a piros-kékeknél, jól is játszottak, megérdemelten lettek és maradtak közönségkedvencek (főleg Balajti), ám az új szakvezetés már nem velük képzelte el a jelent és a jövőt, ezért kerültek perifériára.

Ahhoz, hogy az ősszel még többször bukdácsoló Vasasnál helyreálljon a harci kedv, szükség volt arra, hogy legfőképpen a támadósorban még nagyobb legyen a sportbaráti rivalizálás a csapatba kerülésért, azaz, hogy senki ne érezze magát biztonságban, mert az a kényelmet jelentené, ami egy küzdelemsorozatban (minden bajnokság az), soha nem jó.

Éppen ezért Nagy Miklós sportigazgató vezérletével a téli átigazolási szezonban a Vasashoz került a ZTE egyik (volt) erőssége Zimonyi Dávid (24 éves), a Budafok egyik (volt) legjobbja, Ihrig-Farkas Sebestyén (28 éves), a Siófok (volt) legveszélyesebb és legtehetségesebb játékosa, Cipf Dominik (21 éves), míg Kiss-Szemán Péter (19 éves) szentlőrinci, Szalai József (18 éves) a kecskeméti kölcsönadásából lett visszarendelve.

Mind a klubvezetés, mind a szakmai stáb nemcsak a jelent, hanem a jövőt is látja a megnevezettekben, akik Feczesin Róbertet, Pekár Lászlót, Radó Andrást (Bobál Gergely sérült a támadók közül) és a többieket is elszántabb erőbedobásra késztetik mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken.

Ami azért fontos, mert a világon egyetlen futballcsapatánál sem az egyéni sikerek, hanem a csapat érdekei/sikerei a legfontosabbak, így a Vasasnál is.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a Kuttor Attila távozását követelő Vasas-szurkolók, még ha ebbe nem is gondoltak eddig bele, nyilván nem azt választanák, hogy a három mellőzött kapjon majd NB I-es szerződést, hanem azt, hogy a Vasas jusson majd fel az élvonalba.

Aminek egyik záloga a további jó csapatvédekezés kell, hogy legyen, amit az elmúlt mérkőzések is bizonyítanak.

Szintén ugyanilyen fontos, hogy a verejtékes munkával elért harcias és bajtársias csapatszellem továbbra is fent maradjon, mert az angyalföldiek hatalmas hibát követnének el akkor, ha a jelenlegi, megnyugtató előnyük ellenére hátra dőlnének.

Mert emlékezniük kell arra, amit eddig mindegyik meccs előtt elmondtak a közvéleménynek és a szurkolóiknak is a klubtól: az NB II-ben nincsen könnyű mérkőzés, pláne a Vasasnak (és a DVTK-nak sem), mert a Vasas kiemelkedő költségvetéssel és élvonalbeli múlttal rendelkezik, ezért ellene mindenki dupla, de leginkább tripla erőbedobással küzd.

A Vasasnak a következő 10 mérkőzésén olyan hozzáállással kell pályára lépnie, mintha csak azon az egy mérkőzésen múlna a feljutása.

Mert ha nem így tesz, akkor a vérrel és verejtékkel elért előnye pillanatok alatt elolvad és ugyanolyan keserű és fájdalmas csalódás fogja érni, mint az elmúlt években, legfőképpen ugye tavaly, amikor az utolsó két fordulóban (döntőbb tényező volt az utolsó előtti játéknapon Nyíregyházán elszenvedett veresége) bukta el a feljutást.

 

Az előny megtartásához és így a feljutás kiharcolásához viszont az egymással veszekedő szurkolói csoportosulásoknak példát kell venniük a kedvenceik elmúlt hetekben bemutatott teljesítményéről, amiknél nem is az elért eredmények voltak a legfontosabbak, hanem az, ahogyan elérték azokat.

 

Mert ezt csapatként tették meg!

Szurkolás és szurkolói összefogás nélkül viszont egyetlen csapat sem képes olyan teljesítményre, mint a 12. játékos szívből jövő segítségével.

A Vasasnál tehát vagy mindenki összefog a közös cél érdekében, vagy újra át kell élnie az angyalföldi közösségnek azt a rémálmot, amit egyébként egyetlen tagja sem szeretne soha többet!

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Betegségek is nehezítették a mieink dolgát.

Az MLSZ közleménye:

"U19-es futsalválogatottunk szerdán, csütörtökön és szombaton játssza le Európa-bajnoki selejtezőit Szerbiában. A négyes csoport első helyezettje jut ki a spanyolországi Európa-bajnokságra.

A Frank Tamás vezette együttes szerdán 19.30-kor a szlovénok ellen kezdi meg szereplését az Eb-selejtező tornán, csütörtökön 19.30-kor a házigazda szerbek következnek, majd szombaton 16.00 órakor a francia válogatott elleni találkozóval zárul a négyes torna, melynek minden mérkőzését a Belgrádtól délre fekvő Vrnjacka Banján rendezik meg.

A keret tagjai szombat óta együtt készülnek, és hétfőn utaztak el a mérkőzések helyszínére. A tétmeccsek előtti napokban betegségek is nehezítették a szakmai stáb dolgát, egyelőre kérdéses, hogy a 12 fős keret minden tagja bevethető lesz-e szerdán.

– Nehéz felkészülésen vagyunk túl, hiszen 2020 elején kezdtük el a közös munkát ezzel a korosztállyal, és rögtön az első összetartás után egy közel kétéves kényszerszünet következett, a járvány miatt minden tervezett összetartásunk elmaradt – mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás. – Tavaly ősszel újrakezdtük a munkát, de azóta is maradtak el edzőtáboraink és mérkőzéseink, ezért végül úgy futunk neki a selejtezőnek, hogy egyetlen mérkőzésen sem láttuk a játékosokat hasonló képességű riválisok ellen. A franciák kiemelkednek az ellenfeleink közül, ők számítanak a torna esélyesének, a másik két rivális, Szlovénia és Szerbia nagyjából hozzánk hasonló szintet képvisel. Nehéz elvárásokat támasztani ilyen előzményeket követően, de bízom benne, hogy eredményesen kezdjük a tornát, és még az utolsó játéknap előtt is versenyben lehetünk a továbbjutásért."

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Nyerges András (Aramis SE)
Molnár Gábor (Aramis SE)

Mezőnyjátékosok:

Kovács Máté (Haladás VSE)
Szalmás Zoltán (Haladás VSE)
Gerencsér Antal (Haladás VSE)
Vitamaniuc Barta Dávid (Haladás VSE)
Fellembek Zétény (Veszprém Futsal)
Dorogi Benjámin (Veszprém Futsal)
Kovács Balázs (Rubeola FC)
Szatmári Ákos (MVFC Berettyóújfalu)
Lipl Noel (TFSE-BESTRONG)
Csercsa Gergő (Gyulaháza Futsal)

FRISSÍTÉS:

9.54:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Edzője nyilatkozott róla.

Hétfőn már jeleztük, hogy Marco Rossi kihirdette a keretét a szerbek és az északírek elleni felkészülési mérkőzésekre. A szövetségi kapitány három újoncnak is bizalmat szavazott, többek között Callum Styles is debütálhat a magyar válogatottban.

Az angol másodosztályban ma este Styles csapata, a Barnsley a Bristol Cityt látja vendégül. Rossi egyik felfedezettje kisebb sérüléssel bajlódik, így lemaradhat erről a találkozóról – erről a yorkshirepost.co.uk számolt be. 

A Barnsley menedzsere, Poya Asbaghi egyébként megnyugtató hírekkel is szolgált. Szerinte Styles már hétvégén a Sheffield United elleni összecsapáson pályára léphet. Ebből az is leszűrhető, hogy nem komoly a probléma, így Rossinak is bizonyíthat a 21 éves labdarúgó.

Callum Styles a Barnsley doubt for Bristol City but midfielder will be back in good time for potential Hungary debut

 

Styles a mostani idényben 36 tétmeccsen jutott szóhoz, a fellépései során két gólt szerzett, emellett kiosztott két gólpasszt is. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

21.00: Juventus (olasz)–Villarreal (spanyol) (Tv: M4 Sport)
21.00: Lille OSC (francia)–Chelsea (angol) (Tv: Sport2)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két felkészülési meccsen szerepelhetnek.

Keretet hirdetett a bosnyák válogatott szövetségi kapitánya. Ivajlo Petev a Grúzia és a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen két Fradi-játékosnak is játéklehetőséget adhat, hiszen Eldar Civic és Adnan Kovacevic is meghívót kapott – jelzi az ulloi129.hu.

Civic eddig 20 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben, míg Kovacevic 8 meccsen tehette le a névjegyét.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mutatjuk a gólösszefoglalót.

„A Zalaegerszeg második csapata és Nagy Ádám együttese is több első osztályból visszajátszó futballistával kezdte az NB III nyugati csoport 25. fordulójának vasárnapi összecsapását. Huszti András, Papp László, és Posztobányi Patrik személyében három korábbi játékosunk is készen állt, hogy megnehezítse csapatunk dolgát. Azonban Csirmaz István, Alexandru Baluta és Urblík József mellett Bakti Balázs nem tette meg azt a szívességet, hogy pontot engednek a vendégeknek. Urblík és Bakti élményszámba menő találataival végül 3–1 arányban tartottuk itthon a három pontot, a vendégek pedig csupán a 90. percben tudtak becsületgólt szerezni a csapatkapitányi karszalagot viselő Kiss Ágostonnal szemben” – jelentette a Puskás Akadémia.
 
A felcsútiak a 9. helyen állnak 34 ponttal, míg az egerszegiek a 15. helyen vannak 25 ponttal. A két gárda NB I-es csapatai szombat délután 15 órától játszanak egymás ellen Zalaegerszegen.
 

 
NB III, Nyugati csoport, 25. forduló
Puskás Akadémia FC II-ZTE FC II 3–1 (1-0)
Gólszerző: Bakti (29.), Urblík (67., 75.), ill. Papp L. (90.)
 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hosszú volt a szünet!

Az U21-es válogatott két Európa-bajnoki selejtezőt játszik márciusban: San Marinót fogadja a Hidegkuti-stadionban, majd a lengyel válogatott otthonában lép pályára.

U21-es válogatottunk a novemberi, izraeli vereséggel gyakorlatilag elvesztette az esélyét arra, hogy csoportja második helyén végezzen, de négy Eb-selejtezője még hátra van a sorozatból, ezek közül kettőt a következő két hétben játszik le: március 24-én San Marinót fogadja a Hidegkuti-stadionban, majd öt nappal később a lengyelországi Zabrzében mérkőzik meg a házigazdákkal.

Gera Zoltán szövetségi edző kijelölte a két mérkőzésre készülő keretét, amelyben több új játékos neve is megtalálható. Először kerettag a paksi Szabó Bálint, az MTK-s Várkonyi Bence és a másodosztályú Szegedben kiemelkedően teljesítő Horváth Krisztofer is, utóbbi két játékos 2002-es születésű, vagyis fiatalabb a korosztálynál, és akár a következő Eb-selejtező sorozatban is szerepelhet majd az U21-esek közt.

A válogatott tagja a novemberben a felnőtt csapattal készülő Kiss Tamás, Balogh Botond páros is, bár a Parma védőjére San Marino ellen eltiltás miatt nem számíthat a szakmai stáb. Ezúttal a debreceni Baráth Péter harcolta ki magának a jogot arra, hogy a felnőtt válogatottal készülhessen: Marco Rossi szövetségi kapitány őt is meghívta a szerbek és az északírek ellen készülő keretébe.

Ami az U21-es válogatott márciusi ellenfeleit illeti, San Marino pont nélkül áll a csoport utolsó helyén, ősszel 4-0-ra nyertünk az otthonában. A lengyelek hat ponttal előznek meg bennünket, jelenleg 13 ponttal a harmadikok a csoportban, és még harcolnak az Eb-részvétel kiharcolásáért, ősszel Szegeden 2-2-es döntetlent játszottunk ellenük.

– Hosszú volt a négyhónapos szünet, sok minden történt a játékosok életében, mióta utoljára a válogatottban jártak. Voltak, akik előreléptek ebben az időszakban, míg mások kevesebb sikerrel próbáltak előrébb jutni a karrierjükben, és jelenleg kevesebbet játéklehetőséget kapnak, mint ősszel – mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán szövetségi edző. – Az előttünk álló mérkőzésekre meghívtunk néhány új játékost is, ők mindannyian jó teljesítményt nyújtottak az elmúlt hónapokban, kiérdemelték a meghívót, kíváncsian várom, milyen teljesítményre lesznek képesek a válogatottban. Két teljesen más jellegű mérkőzés vár ránk, San Marino ellen hazai pályán kötelező a siker, a lengyelek viszont nagyon erősek, idegenben roppant nehéz meccs vár ránk. A döntetlennel végződő hazai selejtezőnk jó kiindulási pont lehet ellenük, de a szegedinél is jobb teljesítményt kell nyújtanunk ahhoz, hogy pozitív eredményt érjünk el Lengyelországban.

Kapusok:
Hegyi Krisztián (West Ham United)
Auerbach Martin (Csákvár)
Veszelinov Dániel (DAC)

Védők:
Balogh Botond (Parma)
Tamás Olivér (Paksi FC)
Mocsi Attila (ZTE FC)
Várkonyi Bence (MTK Budapest)
Csóka Dániel (AFC Wimbledon)
Iyinbor Patrick (Vasas)

Középpályások:
Kusnyir Erik (DVSC)
Major Sámuel (Admira Wacker)
Hidi M Sándor (Vasas)
Kata Mihály (MTK Budapest)
Kerkez Milos (AZ Alkmaar)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Csongvai Áron (Újpest FC)
Szabó Bálint (Paksi FC)
Szendrei Norbert (MOL Fehérvár FC)
Mezei Szabolcs (MTK BudapesT)

Támadók:
Kiss Tamás (Cambuur)
Horváth Krisztofer (Szeged)
Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Németh András (Genk)
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megálmodta, végrehajtotta.

Nagyon fontos mérkőzést nyert meg 2-0-ra a címvédő és éllovas FTC a MOL Fehérvár FC otthonában. A találkozó végeredménye hatalmas indulatokat váltott ki a fehérváriak oldalán, a fejleményekről a linkre kattintva lehet tájékozódni.

A találkozó fontos momentuma volt Sztanyiszlav Csercseszovnak, az FTC vezetőedzőjének a mérkőzés előtti nyilatkozata. 

És igen, a mérkőzés előtti…

Mert akár hihető, akár nem, de a labdarúgásban is kiemelten fontos a kommunikáció, az információ áramlása, az, hogy a klubok minél többet és minél előbb megtudjanak az ellenfelekről, pláne arról a csapatról, amelyik éppen a következő ellenfelük lesz.

És, hogy miért fontos ez a Vidi-FTC kapcsán?

Azért, mert a találkozó minkét gólját az a Ryan Mmaee szerezte, aki legutóbb február 13-án, a ZTE zalaegerszegi, 3-1-es legyőzése alkalmával lépett pályára, azóta sérült volt. A támadó azon a mérkőzésen 1 gólt szerzett (eddig 17 NB I-es mérkőzésen 11-szer volt eredményes, ami igen kiváló mutató ám), míg a Vidi otthonában kétszer is eredményes volt.

Az, hogy Csercseszov számol a támadóval várható volt, mert a kezdés előtt a következőket nyilatkozta a szakember a FradiMédiának:

„Van olyan játékos, aki a hét második felében már tudott csatlakozni a kerethez, de például a legutóbbi edzéseken már a komolyabb sérüléssel bajlódó Ryan Mmaee is együtt gyakorolhatott a többiekkel. Hamarosan talán Samy Mmaee is visszatérhet. Egy játékos visszajön, egy másik éppen beteg vagy sérült, ilyen a futball.”

Csercseszov tehát előre figyelmeztetett (ez is fontos elem már tehát a fociban), hogy jobb, ha készülnek a fehérváriak.

Ryan Mmaee egyébként az 57. percben lett becserélve Kristoffer Zachariassen helyére.

Csercseszov tehát tudatosan készült, hogy beveti a támadót és ezt jó ütemben, jó taktikai változtatással tette meg, amit a Mmaee két gólja és a győzelem is bizonyít.

Ezért is kiemelten fontos, hogy mit mondanak a meccsek előtt az edzők, pláne akkor, ha nem csak a megszokott paneleket pufogtatják!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kiakadt az ellenfél edzője.

Vasárnap a légiósainkkal foglalkozó cikkünkben már jeleztük, hogy Szalai Ádám újabb gólt szerzett a Basel csapatában. Íme a magyar válogatott csatár találata:

Szalaiék 2-0-s győzelemmel zárták a Servette elleni bajnokit.

A Servette egyébként kilenc emberrel fejezte be az összecsapást. Előbb Diallo kapott pirosat a 29. percben, majd Clichy a 85. minutumban mehetett zuhanyozni. A bírói döntések miatt eléggé kiakadt a Servette vezetőedzője, Alain Geiger – ez derül ki a svájci Blick cikkéből.

"Van VAR, de mégsem használjuk. Ha vakok akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy az első kiállítás egy tudatos döntés volt, de Diallo nem utolsó emberként szabálytalankodott, mögötte még Sasso is ott volt. Nem játszottunk durván, ennek ellenére négy sárga mellett két pirosat is kaptunk. Ezzel szemben ellenfelünk lap nélkül zárta a találkozót. Clichyt pedig azért állíthatta ki a bíró, mert többször is elmondta neki az igazságot" – idézi a portál a 61 esztendős szakembert.

Super League: Servette-Geiger wütet gegen Schiri Bieri – Blick

 

A bajnokit Alain Beri vezette. A Basel a második helyen áll a svájci bajnokságban, a Servette az ötödik pozícióban áll. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ugyanaz lett a végeredmény, mint szombaton.

Elrontotta az Újpest a DVSC 120. születésnapját azzal, hogy szombaton, nagyon fontos bajnokin, 2-1-re győzni tudott a Loki otthonában. A két gárda azonban nemcsak az élvonalban, hanem az NB III Keleti-csoportjában is összemérte az erejét egymással, szintén Debrecenben, azt a mérkőzést is a lila-fehérek nyerték meg 2-1-ra.
 
A meccs után a DVSC II a 16. helyen áll a bajnokságban 7 ponttal megelőzve a már kieső helyen lévő Tállyát, míg az Újpest a 12. helyen van.
 
ÍME, A TALÁLKOZÓ GÓLJAI:
 
0-1 Baranyai (öngól, 3.p)
 
 

NB3 Debrecen-Újpest FC II. 1-2 2022.03.13. 1. félidő

NB3 Debrecen-Újpest FC II. 1-2 2022.03.13. 1. félidő

 
1-1 Sós (7.p.)
 
 

NB3 Debrecen-Újpest FC II. 1-2 2022.03.13. 1. félidő

NB3 Debrecen-Újpest FC II. 1-2 2022.03.13. 1. félidő

 
1-2 Edhil (76. p.)
 

NB3 Debrecen-Újpest FC II. 1-2 2022.03.13. 2. félidő

NB3 Debrecen-Újpest FC II. 1-2 2022.03.13. 2. félidő

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Akit már évekkel ezelőtt leírtak!

Ivan Lovric, a Honvéd 36 éves, magyar állampolgársággal is rendelkező horvát védője azon futballisták közé tartozik, akit már pár évvel ezelőtt leírtak, állítván azt róla, hogy már öreg és lassú.

A rosszindulatú megjegyzések ellenére a csupaszív és egyébként örökifjú Lovric viszont még mindig a Kispest egyik legfontosabb alapembere, aki nemcsak a pályán mutatott teljesítményével, hanem a hozzáállásával, az öltözőben is betöltött vezérszerepével is igazi példakép, egyébként nemcsak a kispestiek számára.

Csapata legutóbbi, az MTK otthonában elszenvedett 1-0-s veresége alkalmával is a csapata egyik legjobbja volt. A krónikához persze hozzátartozik, hogy Marko Petkovics kiállítása miatt a kispestiek a 35. perctől emberhátrányban futballoztak.

„Mondhatjuk, hogy a piros lap eldöntötte a meccset, de én egy kicsit máshogy látom. Persze, egy kiállítás sosem jön jókor és nagy befolyása van egy mérkőzés kimenetelére, de már amikor elkezdődött a találkozó, azt láttam a csapaton, hogy valami nem stimmel, valami nem jó. Amikor készültünk erre a találkozóra, tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, de már az elejétől nem voltunk elég koncentráltak, nem voltunk elég agresszívak, nem azt a játékot játszottuk, amiről egész héten beszéltünk. Elmaradtunk attól a formánktól, amit az elmúlt három-négy meccsen mutattunk és ami tényleg pozitív irányt mutatott” – mondta Lovric a klub honlapjának.

Lovric az őszinte helyzetértékelése után a következő feladatokról és a következő mérkőzésről is őszintén elmondta a véleményét.

„Át kell gondolnunk és közösen át kell beszélnünk, hogy miért és hogyan hibáztunk, mert még egy ilyen meccset, mint az MTK elleni volt, nem szabad játszanunk. Közben pedig előre kell néznünk, fókuszálnunk a következő feladatra, hiszen jön egy újabb derbi szombaton. Az Újpest jelenleg talán az egyik legjobb formában lévő csapat az NB I-ben, sokkal jobban kell koncentrálnunk azon a meccsen, ha pontokat szeretnénk elhozni onnan.“

Lovric eddig 275 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, ezeken a találkozókon 13 gólt szerzett középső védő létére, de utóbbi számnál sokkal fontosabb az, hogy mennyi kapott gólt akadályozott meg, amiről viszont lehetetlenség statisztikai mutatót készíteni.

Lovric tavaly nyáron hosszabbította meg a szerződését 1 évvel a Honvéddal, az NB1.hu meg biztos benne, hogy még legalább újabb 1 élvonalbeli év biztos, hogy benne van a lábaiban.

És a szívében is!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Rangadón botlott a listavezető – reakció

Nem forogtak veszélyben a kapuk.

A MOSONMAGYARÓVÁR BESZÁMOLÓJA:
,,A listavezető Credobus Mosonmagyaróvár a harmadik helyen álló Veszprémhez látogatott. Varga László csapatából senki sem hiányzott. A rangadóhoz méltó találkozón mindkét fél próbálta megvalósítani a saját elképzelését. Hajtós, harcos játék jellemezte a mérkőzést, amely kevés helyzetet hozott. A Mosonmagyaróvár egyszer ugyan eljutott kapufáig, és Varga László együttesének átlövésből és beadás után is volt néhány kisebb gólszerzési lehetősége, de összességében jogos a pontosztozkodás. Az iramában és mezőnymunkában NB II-es találkozón ezúttal sem született gól, ahogyan ősszel sem, így mindkét csapat megőrizte veretlenségi sorozatát. A Mosonmagyaróvár 17, míg a Veszprém 9 meccs óta nem talált legyőzőre.
A Credobus Mosonmagyaróvár március 20-án a Bicskét fogadja.
VLS Veszprém – Credobus Mosonmagyaróvár 0-0
Veszprém, 300 néző
V.: Kovács G.
Veszprém: Héninger – Dobsa, Gulyás, Galacs (Kovács D., 57.), Somogyi, Zachán, Krebsz, Vass Sz., Baldauf (Nagy R., 72.), Gálfi (Keresztes, 72.), Major (Molnár B., 34.) Edző: Pető Tamás
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Czingráber, Debreceni, Deák, Nagy K. (Horváth K., 76.), Tóth L., Végh B., Simita, Illés (Tóth M., 68.), Szalka (Szegő, 46., Nagy Z., 76.), Boros G. Vezetőedző: Varga László
Varga László: – Mindkét csapat jól felkészül a másikból, ennek köszönhetően a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Voltak periódusok, amikor közelebb álltunk a győzelemhez, de igazságos döntetlen született. Gratulálok mindkét csapatnak!”
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Túl sokan ezúttal sem mentek meccsre.

Vasárnap a 28. fordulót rendezték az NB II-ben, azonban keddre is maradt egy meccs.
 
A legtöbben ezúttal is Diósgyőrben mentek meccsre, ahol a Békéscsaba vendégeskedett. A második helyre a Vasas-Győr rangadó fért oda, míg a harmadik a hétfő esti Haladás-Budafok lett.
 
Nézőszámok:
 
Budaörs-Dorog, 300
Szentlőrinc-Tiszakécske, 500
Ajka-III. Kerület, 400
Kecskemét-Szolnok, 700
Soroksár-Szeged, 300
Csákvár-Nyíregyháza, 200
Siófok-Pécs, 400
DVTK-Békéscsaba, 2746
Vasas-ETO, 1063
Haladás-Budafok, 848
 
Összesen: 7457
 
Átlag: 746
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nevetgélt a kispadon.

A Herthának mostanában nagyon nem megy a Bundesligában. 26 fordulót követően csak 23 pontja van a csapatnak, jelenleg az utolsó előtti a tabellán. Idén még egyetlen meccset sem nyert a csapat, így nem csoda, hogy feldühítette a szurkolókat, hogy a hétvégi meccsen vesztes állásnál Dárdai Márton, az egyik csapattársával nevetgélt a kispadon.

A játékoshoz is eljutottak a kritikák, aki így reagált a történtekre – számolt be róla a zeit.de:

,,Akik ismernek, azok tudják, hogy mindent megetettem eddig ezért a klubért, és ez ezután is így lesz. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen veszélyes a helyzetünk, de mindent megteszünk, hogy kilábaljunk ebből. Ez a pillanatkép nem tükrözi a hozzáállásomat a jelenlegi helyzethez."

FRISSÍTÉS:

20.54:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC