nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A BUDAÖRS HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,Erősített csapatunk a téli átigazolási időszakban. Pintér Dominik érkezett hozzánk Monorról. A 26 éves játékos baloldali védőként bevethető.
 
A Goldballnál kezdte pályafutását, majd a Budapesti Honvéd akadémiáján pallérozódott, ahonnan a Ferencvárosba vezetett az útja. Ezt követően szerepelt Diósdon, Soroksáron, Szigetszentmiklóson, míg legutóbb a Monort erősítette, ahol 3 és félévet húzott le. Az ősszel mind a 19 mérkőzésen kezdőként lépett pályára az NB III-ban szereplő monoriaknál.
 
„Pintér Dominik hiányposztra érkezett, mivel Zeke Márió Budafokon folytatja, míg az ebben a pozícióban szintén bevethető Czár Richárdot hosszabb sérülés sújtotta ősszel. Dominik egy nagy munkabírású, jó felfogású játékos, aki beleillik az elképzeléseinkbe” – mondta az új szerzeménnyel kapcsolatban csapatunk vezetőedzője, Márkus Tibor.
 
Isten hozta Budaörsön és sok szerencsét kívánunk neki klubunk színeiben!"

Monor: bejelentették a kulcsember távozását

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A DAC HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,A TSV 1860 München neveltje Somorján töltötte az őszt.

A marokkói gyökerekkel rendelkező tizenkilenc éves német szélső (szül. 2001. május 6-án), Brahim Moumou – aki legutóbb az ŠTK 1904 Somorja együttesénél futballozott – két és fél évre, vagyis 2023. június 30-ig szóló szerződést kötött klubunkkal.

A jobblábas játékos, aki a támadósor bal szélén érzi magát a legjobban, a nagy hagyományokkal rendelkező müncheni TSV 1860 neveltje. A Csallóközbe tavaly nyáron érkezett, amikor is a DAC a somorjai farmcsapathoz küldte a több játéklehetőségért. A szezon őszi felében és a téli felkészülés alatt nyújtott teljesítményével meggyőzte Storck vezetőedzőt, hogy megérdemel egy helyet felnőttcsapatunk keretében.

„Nagyon boldog vagyok, amiért szerződést ajánlott a DAC. Sok jót hallottam a klubról, az itteni körülmények kiválóak. Fantasztikus az infrastruktúra, az edzői stáb maximálisan profi, és a csapattársak is jól fogadtak. Gyors, támadó típusú labdarúgó vagyok, aki képes meccseket eldönteni. Elsőrendű célom, hogy bajnoki címhez segítsem a gárdát, továbbá, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjak és a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam” – nyilatkozta a szerződésaláírást követően Moumou.

„Brahim egy nagyon érdekes játékos, akit már a nyáron is kipróbáltunk. Kapott hathónapnyi lehetőséget, hogy a vezetésem alatt gyakorolhasson, emellett pedig Somorján folyamatos játéklehetőség volt biztosítva számára. Télen visszahoztuk Dunaszerdahelyre, és Brahim egy lehetséges alternatívának tűnik a támadósor mindkét szélére. Gyors, jobbal és ballal egyaránt jól lő és a korához képest nagyon ügyes. Mindenképpen komoly lehetőségek rejlenek benne a jövőre nézve” – jelentette ki a friss igazolásunkról Bernd Storck vezetőedző.

Brahim Moumou a 21-es számú mezt kapta a DAC-ban. Sok sikert sárga-kékben, Brahim!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

A KECSKEMÉT AZ ALÁBBI BEJELENTÉST KÜLDTE A HONLAPUNKNAK:
 
,,Megvan a KTE HUFBAU második téli érkezője is, Nagy István személyében az NBII-es Ajkától érkezik hozzánk komoly rutinnal felvértezett támadó középpályás.
 
A 34 esztendős játékos szülővárosában, Dunaújvárosban kezdett el futballozni, ahol gyorsan alapember lett, az NBIII-ban és az NBII-ben is gólerős játékkal hívta fel magára a figyelmet. Az NBI-es Paks le is igazolta, ahol három év alatt 26 mérkőzésen 2 gólig és 3 gólpasszig jutott az élvonalban. Egy rövid siófoki kitérővel ezt követően Szolnokra vezetett az útja, ahol nagyon eredményes négy évet töltött el: 87 NBII-es bajnokin 27 alkalommal talált a kapuba, emellett 19 gólpasszt is kiosztott. 2016-ban igazolt Békéscsabára, ahol két évet futballozott, mérlege 63 meccsen 14 gól és 10 gólpassz volt. A 2018/2019-es idényt Dorogon és Mosonmagyaróváron töltötte – 4 gólt szerzett – majd az utóbbi másfél évben Ajkán játszott, 29 bajnokin 4 gólt és 2 előkészítést jegyezve.
 
Nagy István rutinjával és a kapu előtti hatékonyságával rengeteget segíthet klubunknak a feljutásért vívott harcban, célja természetesen az, hogy tevékeny részese legyen a kecskeméti sikereknek:
 
„Egy olyan klubhoz szerettem volna kerülni, ahol komoly célok vannak, azok után, hogy Ajkán kevesebb lehetőséget kaptam annál, mint amit szerettem volna. Úgy gondolom, hogy jó helyre kerültem, Kecskeméten egyértelműen cél az NBII, amihez minden adott is” – mondta bemutatkozásként új játékosunk."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Azonban sietniük kell a fehérváriaknak.

Belső védővel erősíthet a Videoton, írja a román fanatik.ro.

Nem mással, mint az FC Botosani játékosával, Andrei Chindriş-el. A játékost a télen már kereste az FCSB is, azonban a futballista visszautasította a klub ajánlatát a bukaresti csapat vezetősége miatt.

 

O nouă ofertă pentru Andrei Chindriş! Cine vrea să-l transfere pe jucătorul dorit de Gigi Becali. Exclusiv

 

 

Szerződtetésében a Vidi lehet a befutó, ám a fehérváriaknak sietniük kell, ha meg akarják szerezni a játékost. A Botosani vezetőedzője azt mondta, hogy a játékos eligazolásának útjába nem gördítenek akadályt, azonban a transzfernek február 1-ig meg kell történnie, utána már nem engedik el a focistát.

Andrei Chindriş ebben a szezonban 15 bajnoki meccsen lépett pályára, egyszer volt eredménye, valamint két mérkőzésen az El-selejtezőkben is megmutathatta a tudását. A Transfermarkt adatai szerint 2022 június 30-ig van érvényes szerződése a csapatával, játékjogának piaci értékét 1 millió euróra becsüli a német portál.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A váltás okairól is mesélt.

A REGGEL START AZ ALÁBBI JEGYZETETT KÜLDTE A HONLAPUNKNAK:
 
„Fájó szívvel, de váltanom kellett, mert a család a legfontosabb most” – mondta Lencse László, aki az MTK-tól az NB II-es Gyirmóthoz igazolt. A győri születésű labdarúgó összesen kilenc évig volt az MTK és a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia játékosa, a meglepő váltásról beszélve szakmai indokokat is felhozott a támadó a Reggeli Startban.
 
„Az utcában mindenki Lencse László-szurkoló, annak a csapatnak szurkolnak, ahol játszom” – mondta viccesen a Gyirmóthoz szerződő Lencse László, aki Győrszentivánon él a családjával. „Mikor aláírtam a szerződés felbontását, az MTK vezetői akkor is kérdezték, hogy biztos elmegyek-e. Nem az MTK-tól akartam elmenni, hanem haza akartam jönni, mivel két gyermekem van, és most már nagyon igénylik apukájukat. Volt ajánlatom máshonnan is, de azt nem tudtam volna összeegyeztetni a családdal” – indokolt a korábban az MTK-val és a Videotonnal is bajnokságot nyert labdarúgó.
 
A Gyirmót 5. helyen áll az NB II-ben, 5 ponttal lemaradva a feljutó helyen álló Pécstől. Lencse László ennek kapcsán megemlítette, hogy „mielőtt elkezdtem a vezetőkkel beszélni, az volt az első kérdésem, hogy mi a cél. És kimondták, hogy a feljutás a cél – ez is motivál, mert olyan helyre szerettem volna igazolni, ahol vannak valós tervek.”
 
Lencse László új csapata felkészülési meccsein már megkezdte a gólgyártást. Az Újpest ellen 11-esből talált be. „Nagy Patrik szokta rúgni a büntetőket, de amikor kiharcoltam a 11-est, mondta, hogy rúgjam én, ami nagyon szép gesztus volt tőle. De már kerültem ilyen szituációba: Újpesten voltam, és 1-0-ra vezetett a Debrecen, gólt pedig nem szereztem előtte a csapatban. Kabát Peti beállt, csinált egy 11-est, pont az Újpest-szurkolók előtt. Nem szoktam izgulni, de ott azért kiabálták a nevét, és Peti odaadta nekem a labdát. Szerencsére belőttem” – mondta a korábbi válogatott kerettag, hozzátéve, hogy volt, amikor ő adta át másnak a lehetőséget.
 
A 203 NB I-es meccsen 67 gólnál tartó Lencse Lászlót a magyar utánpótlásról is kérdezte Korpás Gábor műsorvezető: „Vannak tehetségek, de ha megnézem a korosztályomat, ott sokkal több tehetséges futballista jött ki. Ez a rohanó világnak is köszönhető: nem kezdenek el focizni, más érdekli a gyerekeket, nem mennek le a grundra. Persze, vannak tehetségeink, mint például Szoboszlai Dominik. Ennek ellenére lép előre a magyar futball, látni a sikereket, ott a válogatott, de meg lehet nézni a Fradit vagy a Vidit.” A játékos azt is elmondta, ha egy magyar futballistánál csak egy picivel jobb a külföldi, akkor a magyar tulajoknak szerinte az előbbit kéne választaniuk.
 
Lencse László sztorijai a büntetőkről az alábbi linken láthatók, a teljes interjút kora délután tesszük közzé a Reggeli Start Facebook-oldalán és a DIGI Sport honlapján.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Korábbi történetről is írtak.

A Ferencváros edzőjének az elmúlt időben két válogatott irányítását is felajánlották- számolt be róla a grúz lole.ge.

 

Fradi vagy Soroksár: eldőlni látszik a góllövő magyar tehetség sorsa – NB1.hu

 

 

Ez a két nemzeti tizenegy nem más, mint az ukrán és a grúz. Ami az ukrán válogatottat illeti Sevcsenko előtt Szerhij Rebrovot is megkeresték, hogy vállalja el a csapat irányítását, azonban ez nem jött össze, a grúz oldal nem rendelkezik pontos információkkal arról, hogy miért.

Ami a grúz válogatottat illeti, a Georgiai Labdarúgó Szövetség hivatalosan felkérte az ukrán trénert a válogatott irányítására, ám a Ferencváros trénere udvariasan visszautasította az ajánlatot.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sallaiéknak is fontos meccsük lesz.

Dárdai Pál vezetőedzőként 2019 májusa után tér vissza a német labdarúgó-bajnokságba, és akárcsak hat évvel ezelőtt, ezúttal is idény közben vette át a Hertha BSC irányítását.

A korábbi magyar szövetségi kapitány játékosként klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a berlini együttesben, edzőként pedig 172 meccsen ült a kispadon, első szerepvállalásakor bennmaradt a csapattal az élvonalban, majd európai kupaindulást jelentő helyen végzett.
    
A 44 éves szakember szombaton délután 623 nap után vezeti újra a Herthát Bundesliga-mérkőzésen, a 14. helyen álló gárda az egyik legjobb formában futballozó német együtteshez, az Eintracht Frankfurthoz látogat, amely a 11. forduló óta veretlen, azóta két döntetlen mellett ötször nyert. Dárdai első regnálása alatt kilenc alkalommal találkozott a Frankfurttal, ezeken a mérkőzéseken négy-négy győzelem és döntetlen, valamint mindössze egy vereség volt a mérlege.
    
A Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató RB Leipzig az utóbbi négy bajnokiján csak egy győzelmet aratott, így hét pontra nőtt a hátránya a listavezető és címvédő Bayern Münchennel szemben. A lipcseiekre szombaton rangadó vár, a harmadik helyen álló Bayer Leverkusent fogadják.
    
Fontos mérkőzés előtt áll Sallai Roland csapata, a Freiburg is, amely a negyedik Wolfsburghoz látogat, egy győzelemmel pedig csatlakozhatna az európai kupaindulásért harcoló együttesekhez.
    
A forduló pénteki nyitómérkőzésén Szalai Ádám csapata, a kiesés ellen küzdő Mainz Stuttgartban lép pályára, míg az otthon még veretlen, Bajnokok Ligája-győztes Bayern München szombaton a Hoffenheimet fogadja.

Bundesliga, 19. forduló:
péntek:

VfB Stuttgart-FSV Mainz 05 20.30
   

szombat:
Bayern München-TSG 1899 Hoffenheim 15.30
Borussia Dortmund-FC Augsburg 15.30
Eintracht Frankfurt-Hertha BSC 15.30
Union Berlin-Borussia Mönchengladbach 15.30
Werder Bremen-FC Schalke 04 15.30
RB Leipzig-Bayer Leverkusen 18.30
   

vasárnap:
1. FC Köln-Arminia Bielefeld 15.30
VfL Wolfsburg-SC Freiburg 18.00

    A tabella:
 1. Bayern München           18   52-25  42 pont
 2. RB Leipzig               18   31-17  35
 3. Bayer Leverkusen         18   32-18  32
 4. VfL Wolfsburg            18   27-19  32
 5. Borussia Mönchengladbach 18   35-28  31
 6. Eintracht Frankfurt      18   35-27  30
 7. Borussia Dortmund        18   35-26  29
 8. Union Berlin             18   33-23  28
 9. SC Freiburg              18   33-29  27
10. VfB Stuttgart            18   33-28  22
11. TSG 1899 Hoffenheim      18   28-30  22
12. FC Augsburg              18   19-27  22
13. Werder Bremen            18   23-26  21
14. Hertha BSC               18   24-32  17
15. Arminia Bielefeld        18   14-29  17
16. 1. FC Köln               18   15-31  15
17. FSV Mainz 05             18   18-38  10
18. Schalke 04               18   14-48   7

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szomorúan nyilatkozott a védő.

Az Újpest elleni, idegenbeli 5-0-s győzelmet követően a MOL Fehérvár FC tegnap Kisvárdán kapott ki 2-1-re.

Várda-Vidi: felnőtt a védelem mellé a támadósor – NB1.hu

 

A fehérváriak védője, Rus Adrián elmondta, semmi nem jött össze a számukra:

„"Rossz mérkőzés volt. Nem sikerült semmi, nem nyertük meg a párharcokat, nem ment az előrejáték, alig alakítottunk ki helyzeteket. Nyerni szerettünk volna, a találkozó előtt ugyanúgy éhesek voltunk a sikerre, mint az előző mérkőzésünkön, de semmi nem jött össze. Az első kapott gól után még hamar felébredtünk, és sikerült visszajönnünk a meccsbe, azonban ezután ismét visszaesett a teljesítményünk, nem értem, hogy miért. Össze kell szednünk magunkat, fel kell állnunk, és mennünk kell tovább, szombaton újabb bajnoki vár ránk.”

Supka szerénysége és Márton rendszerei – reakciók – NB1.hu

 

Az éllovas FTC 10 ponttal megy a Vidi előtt, a fehérváriak a Honvédot fogadják a következő körben.
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem is volt ideje bemelegíteni a védőnek.

Az utolsó pillanatban került be az FTC keretébe a Budafok ellen (3-0-ra győztek a zöld-fehérek) Csontos Dominik, aki Lasa Dvali sérülése miatt az első félidő hajrájában kényszerből lett így becserélve.

Csontos viszont nagyon jól szállt be a mérkőzésbe, jól illeszkedett be a védelem tengelyébe, sőt, még gólt is szerzett a találkozón.

Magyar tehetség parádézott a Fradiban – NB1.hu

 

Pedig reggel még úgy volt, hogy Soroksárra kerül, de aztán mégis bekerült a meccskeretbe. Mint mondta, hirtelen jött a beállás, nem is volt ideje bemelegíteni. Mint mondta, kicsit izgult, mert ebben a bajnokságban még nem játszott, bízott benne, hogy eljön az ő pillanata. Azt is mesélte, hogy már átöltözött Soroksáron edzésre, amikor szóltak, hogy jönnie kell, mint hozzátette, két edzőmeccsen is játszott már.

Édesapjának egyébként tegnap volt a születésnapja, aki mondta is neki kezdés előtt, a legszebb az lenne, ha játszana. 

Megvan a potenciál a Fradi fiatal magyar védőjében – reakciók – NB1.hu

 

Nos, a köszöntés remekül sikerült.

Azt még nem tudni, Dvali sérülése mennyire komoly, de abban biztosak vagyunk, hogy Csontos, az eredeti tervekkel ellentétben, egyelőre nem Soroksáron folytatja majd.

Ha a télen kölcsön is kerülne Lipcsei Péter csapatához, az borítékolható, hogy a végső döntés meghozatalával a legutolsó pillanatig kivárnak majd.

FRISSÍTÉS, 11.26:

 

FTC: Két válogatott élére hívták Rebrovot – NB1.hu

 

FRISSÍTÉS, PÉNTEK, 12.35:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Akár már a hétvégére is.

A jelek szerint tovább erősítené a Honvéd vezetősége a játékoskeretet.

A kispestiek a múlt héten jelentették be két belső védő és egy középpályás szerződtetését: a lengyel Lukas Klemenz, az izraeli-román Nir Bardea és Nagy Dominik is csatlakozott már a csapathoz, de a Vidi ellen még aligha számol(hat) velük Pisont István. Utóbbiról a ZTE elleni 2-2-vel végződött mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a vezetőedző azt válaszolta az nb1.hu kérdésére, hogy két hét múlva lesz teljesen bevethető állapotban.

Nem zárható ki ugyanakkor, hogy a hétvégére újabb két labdarúgóval bővül a keret – jelentette a Nemhzeti Sport:

„Az 1tv.ge értesülése szerint a 32-szeres grúz válogatott középpályás, az ősszel még a kazah Tobol kötelékébe tartozó, a minap szabadon igazolhatóvá váló Nika Kvekveszkiri hamarosan aláírhat a 14-szeres magyar bajnokhoz, s lapunk úgy tudja, az amerikai kapus, Jesse González már napok óta a Honvéddal edz. Kvekveszkirit a trasnfermarkt.de már Honvéd-játékosként tünteti fel.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Csizmadia és a 11-esek.

Mint ismert, a Ferencáros 3-0-ás sikert a Budafok otthonában. A hazaiak nem tudtak elmozdulni a kieső helyről, míg a Fradi immáron 10 ponttal vezeti a bajnokságot a Vidi előtt. A mérkőzés után Csizmadia Csaba a tizenegyesekről, míg Rebrov a fiatal védőjéről beszélt.

 

Magyar tehetség parádézott a Fradiban – NB1.hu

 

 

Csizmadia Csaba (Budafok): ,,Gratulálok a Ferencvárosnak, megérdemelték a győzelmet. A mérkőzés képe alapján az bánt, hogy két tizenegyesből és egy oldalszabadrúgásból kaptunk ki. 1-0-nál még bíztam benne, hogy tudunk egy gólt találni és pontot szerzünk. Amikor megkaptuk a második gólt, úgy éreztem, hogy eldőlt a mérkőzés. Kijött a különbség. A Ferencváros egy nagyon jó csapat, egyelőre még nem velük kell felvenni a versenyt. A következő mérkőzések a legfontosabbak jelen pillanatban."

Szerhij Rebrov (Ferencváros): ,,Örülök, hogy önbizalmat szereztünk ezen a meccsen. A játékosok nagyon motiváltak voltak, sokat beletettek a meccsbe, számos helyzetet kialakítottunk. Az is fontos, hogy kapott gól nélkül szereztük meg a győzelmet. Készülhetünk a következő összecsapásra."

A kihagyott helyzetekről és Csontos góljáról ezt mondta el:

,,Előfordul ilyen néha a futballban, de ha sok helyzetet alakítasz ki, azzal megkönnyíted a dolgod. Mi pedig ezt megtettük, Csontos gólja sokat segített. Megvan benne a potenciál. Komolyan kell dolgoznia a jövőben is, és folytatnia a fejlődést. Minden csak rajta múlik."

FRISSÍTÉS: CSÜTÖRTÖK: 9.13

Fradi vagy Soroksár: eldőlni látszik a góllövő magyar tehetség sorsa – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Teljesült az apja kívánsága.

Hatalmas esélyt kapott a listavezető és címvédő Ferencváros a Budafok elleni bajnokija előtt, mert a Kisvárda legyőzte 2-1-re a MOL Fehérvár FC-t, így az FTC győzelme esetén 10 pontos előnyre tehetett szert.

Ennek megfelelően a Fradi dominált az első félidőben, gólja mellett kapufát is rúgott. A BMTE nem játszott alárendelt szerepet, gyors szélsői révén igyekezett kontrákat vezetni.

Az FTC második gólja végleg lezárta azt a találkozót, ami papírforma eredményt hozott.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: CSONTOS DOMINIK

Csontos Dominik eddig 2 meccsen 35 percet szerepelt az NB I-ben, ma tehát többet játszott, mint eddig bármikor. Dvali sérülése miatt kábé 2 perce volt beállni, majd felvenni a találkozó ritmusát. Magabiztosan, jól helyezkedve segítette a védekezést a tengelyben, gólja önmagáért beszél. Bizonyította, hogy lehet rá számítani. A mérkőzés utáni nyilatkozatában elmondta, hogy ma ünnepli az édesapja a születésnapját, akinek az volt a kívánsága, hogy a fia lépjen pályára.

Fradi vagy Soroksár: eldőlni látszik a góllövő magyar tehetség sorsa – NB1.hu

 

A MECCS KULCSMOMENTUMA: CSONTOS GÓLJA

Csontos gólja mindent eldöntött, ez volt a kulcs, bár addig is a Fradi játszott kezdeményezőbben, veszélyesebben, bátrabban.

GÓLOK TÖRTÉNETE:

25. p.: Romic buktatja Uzunit, jogos 11-es! A jobbra vetődő Póser mellett Uzuni laposan a kapu bal oldalába helyezett. 0-1!

 

 

58. p.: Megsérült Dvali helyére becserélt Csontos (2019/20-as bajnokságban játszott eddig kétszer az élvonalban) növeli kettőre a Fradi előnyét, lécről lepattanó labdát (Blazic fejese Oláh melléről pattant oda) helyezett közelről a kapuba. 0-2!

 

 

67. p.: Blazic 12 méteres fejesébe ér bele kézzel Zeke, jogos 11-es. Póser jobbra vetődött, Haratin balra lőtt laposan. 0-3!

 

 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Budafok Diósgyőrbe látogat, hatalmas rangadóra, az FTC a Vidit legyőző Kisvárdát fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

Budafoki MTE-Ferencvárosi TC 0-3 (0-1)
Budafok, zárt kapus, v.: Iványi
Budafoki MTE: Póser – Huszti A., Oláh, Romic, Zeke – Filkor (Ihrig-Farkas, 75.), Csonka – Skribek (Takács, 63.), Lőrinczy (Kulcsár, 63.), Szabó M. (Micsinai, 75.) – Zsóri (Kovács D., 82.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Lovrencsics, Dvali (Csontos, 37.), Blazic, Heister (Wingo, 82.) – Sigor, Haratin – Nguen (Vécsei, 82.), Isael, Uzuni (Skvarka, 71.) – Boli (Zubkov, 71.)
gólszerzők: Uzuni (25., 11-esből), Csontos (58.), Haratin (67., 11-esből)
sárga lap: Filkor (38.), Zeke (67.), illetve Haratin (30.), Sigér (36.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

 

REAKCIÓK:

 

Megvan a potenciál a Fradi fiatal magyar védőjében – reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy dologban egyet értettek a trénerek.

Mint ismert, a Kisvárda hazai pályán 2-1-re legyőzte a Videotont, ezzel felugrott a harmadik helyre, míg a Fehérvár nagy lépéshátrányba került a Fradival szemben. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Supka Attila egyelőre még nem gondolkozik az Európa-ligában, csak a kiesést szeretné elkerülni, míg Márton Gábor kiemelte, hogy mindegy milyen rendszerben játszanak, ha nem teljesítenek jól egyénileg.

 

Várda-Vidi: felnőtt a védelem mellé a támadósor – NB1.hu

 

 

Így értékeltek a vezetőedzők a találkozó után:

Supka Attila (Kisvárda): ,,Nem játszottunk jól, kevés volt a mozgás, lassú volt a játék, keveset vállalkoztunk, gyakorlatilag alig alakítottunk ki helyzetet, így nem lehet mérkőzést nyerni. 2-1 lett a vége, sajnos nem ide, a Kisvárdát megilleti a gratuláció. Ezen a mérkőzésen négyvédős felállásban játszottunk, úgy ítéltük meg, hogy ez lesz a megfelelő, de nem feltétlenül ezekben a rendszerekben kell keresnünk hibát vagy a megoldást. Hogyha a játékosok megfelelő teljesítményt tudnak nyújtani egy-egy rendszerben, és jól alakul a mérkőzés, akkor képesek vagyunk nyerni bármilyen felállásban. Ha nem játszunk jól, és nem támadunk eleget, akkor teljesen mindegy, hogy milyen felállásban játszunk. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz a mai, nem védekeztünk jól, ahogy mondtam, nem támadtunk elég hatékonyan, ennek csak ez lehetett a vége."

Márton Gábor (Videoton): ,,Nyeretlenségi sorozaton vagyunk túl. Eddig is minden mérkőzésen masszívan védekeztünk, részben meg tudtuk oldani a feladatunkat, kevés gólt kaptunk, ez a mai mérkőzésen is így volt. Leszámítva azt az egy gólt, amit kaptunk, csak egy-két lehetősége volt a MOL Fehérvárnak. Ma mindent megtettünk azért, hogy a három pontot itthon tartsuk, a játékosok azt csinálták, amit előzetesen kértünk tőlük. Nagyon lelkesen játszott mindenki, úgy gondolom, hogy játékban is felülmúltuk az ellenfelünket. A második félidőben többet bírtokoltuk a labdát, a 2-1-es vezetés után volt még néhány olyan kontránk, amelyből pontosabb játék esetén gólokat lehetett volna szerezni. Hosszú még a bajnokság, továbbra is szeretnénk pontokat gyűjtögetni, a célunk az, hogy minél messzebb kerüljünk a kiesőzónától, ezt pedig csak nyugodt játékkal lehet elérni. Örülök neki, hogy sikerült megnyernünk a mai mérkőzést."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hamarosan kezdődik a meccs!

Az ötödik fordulóból elhalasztott meccsét pótolja a Budafok és a Ferencváros, a mérkőzés 20.00-kor kezdődik. A csapatok összeállításai már ismertek:

 

Ami feltűnő lehet, hogy a vendégek keretében helyet kapott Henry Wingo, a Fradi egyik legújabb igazolása. Erről is szó volt a meccs előtti élő videóban:
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy harmadik fél lehet a mérkőzés legnagyobb nyertese.

KISVÁRDA-VIDEOTON 2-1

Mérkőzést pótolt a Kisvárda és a Videoton, az 5. fordulóból halasztották el a meccset. A mérkőzés előtti beharangozónkban kitértünk külön arra, hogy a Fehérváré az egyik legjobb támadósor, míg a Várda rendelkezik az egyik legjobb védelemmel. A látottak alapján azonban a kisvárdai támadók is a legjobbak között vannak, hiszen gyönyörű támadásokat vezettek és elképesztő gólokat szereztek. Supka Attila csapat ezzel fel is lépett a dobogó legalsó fokára, azonban a mérkőzés legnagyobb győztese a Ferencváros, mely újra lépéselőnybe került a Vidivel szemben.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: SASSÁ

Gólpassz, gól. Oroszlánrészt vállalt magára a győzelemből, rendkívül jól játszott. Góljainak és gólpasszainak a számát tovább is növelhette volna a meccsen, azonban ezt a Vidi-védők megakadályozták.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: DOMBÓ BRAVÚRJA

Ugyan nem az élete meccse volt a hálóőrnek, azonban Dombó is jelentősen kivette a részét a győzelemből. A 11. percben, Houri szöglete után Stopira fejelt négy méterről, de a Kisvárda kapusa hatalmasat védett.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

22. perc: Stopira hibája után Sassá elé került a labda, aki némi igazgatás után az alapvonaltól középre ívelte a labdát, amire Szimovics érkezett és 6 méterről a kapuba lőtt. 1-0

28. perc: Houri ívelte be a labdát a védők mögé egy szabadrúgás után, amit Alef csúsztatott meg. A kisvárdai kapus rosszul jött ki kapujából, így a hosszún üresen érkező Fiola belőtte az egyenlítő gólt. 1-1

58. perc: Viana adta a labdát a bal szélen érkező Leoninak, aki azonnal visszapasszolja, majd Viana átemelte a védők fölött a játékszert a tökéletesen induló Sassának, aki 14 méterről a kapu közepébe bombázott. 2-1

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A hétvégén a Kisvárda a listavezető Ferencvároshoz utazik, míg a Vidi a Honvédot látja vendégül.

JEGYZŐKÖNYV:

Kisvárda Master Good-MOL Fehérvár FC 2-1 (1-1)
Kisvárda, zárt kapuk mögött, v.: Andó-Szabó
Kisvárda: Dombó – Hej, Ene (Melnyik, 30.), Cirkovic, Leoni – Lucas (Zlicic, 88.), Karabeljov, Simovic – Sassá (Kovácsréti, 76.), Viana (Jelena, 87.), Bumba (Navratil, 75.)
Fehérvár: Rockov – Bolla (Szabó, 83.), Rus, Stopira, Fiola – Alef, Houri (Kovács, 73.), Pinto (Hangya, 62.) – Petrjak (Nego, 62.), Zivzivadze (Nikolics, 73.), Bamgboye
gólszerzők: Simovic (22.), Sassá (58.), illetve Fiola (28.)
sárga lap: Lucas (5.), Sassá (20.), Leoni (26.), Hej (60.), illetve Fiola (25.), Rus (35.), Stopira (82.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

REAKCIÓK:

 

Supka szerénysége és Márton rendszerei – reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Eb: egyeztetett a rendező városokkal az UEFA

A szurkolók beengedéséről is szó volt.

A rendezőkkel folytatott megbeszélést követően az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) továbbra is kitart amellett, hogy az egy évvel elhalasztott kontinensviadalt az eredetileg kijelölt 12 város az eredeti időpontban rendezze meg.

Az UEFA honlapján szerdán megjelent közlemény szerint a szurkolók részvételéről áprilisban születhet döntés.

Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke arról beszélt, a torna rajtjához közeledve optimistán látja a vírushelyzet alakulását. Hozzátette, fontos, hogy minél több időt biztosítsanak a rendező városoknak és azok kormányainak ahhoz, hogy pontos képet kapjanak arról, mi várható június-júliusban.

A pandémia miatt egy évvel elhalasztott esemény egyik házigazdája Budapest lenne, a Puskás Arénában három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerülne sor. A jelenlegi állás szerint az Eb-résztvevő magyar válogatott hazai pályán találkozna a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal. A magyar főváros mellett London, Glasgow, Dublin, Bilbao, Amszterdam, Koppenhága, München, Róma, Szentpétervár, Bukarest és Baku lenne rendező.

Az UEFA a várakozások szerint márciusban dönt véglegesen a torna sorsáról. Ceferin korábbi nyilatkozata szerint a lakosság átoltottsága kulcsfontosságú ahhoz, hogy az eredeti terveknél maradjanak.

Az Eb-t június 11. és július 11. között rendezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szinte minden évben begyűjt egy címet.

ÍME, A HONVÉD KÖZLEMÉNYE:

,,Átadták a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület elismeréseit

A KLTE 2005 óta rendszeresen december második felében díjazza az év kispesti labdarúgóit különböző kategóriákban, az ünnepi alkalmak során az év serdülő játékosa (Puskás-díj), az év ifjúsági játékosa (Bányai-díj), az év felfedezettje (Nemes-díj), az év felnőtt játékosa (Bozsik-díj), az év kispesti gólja (Tichy-díj) és az Életmű-díj kerül kiosztásra.

A koronavírus-járvány azonban átírta a Kispesti Labdarúgásért Egyesület (KLTE) év végi díjátadójának forgatókönyvét is. A 2020-as díjátadóra végül 2021 januárjában – a járványügyi rendelkezéseket betartva – két turnusban került sor, külön az Magyar Futball Akadémia képviselői, s külön a felnőttcsapat díjazottjai érkeztek meg a Kispesti Futball Házba.

Az év serdülő játékosának járó Puskás-díjat Balogh Zsombor vehette át, amit Koncsik Tibor, a KLTE elnöke adott át. Zsombor fiatal kora ellenére már az U15-ös együttesben futballozik. 2018-ban az Ikarus csapatától érkezett az akadémiára. Kreatív játékos, aki nyomás alatt is képes jó döntéseket hozni, cselező képessége és játékintelligenciája átlag feletti. A támadó középpályás edzője tavasszal Takács László volt, jelenleg pedig Isa Gábor.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Herczeg Vince a Magyar Futball Akadémia általános igazgatója, Gaál Richárd az MFA Oktatási és szociális igazgatója, Csapkó Zoltán az MFA operatív igazgatója és Isa Gábor az U15-ös csapat edzője.

Később újabb vendégek érkeztek a kispesti múzeumba, a felnőttcsapat játékosai közül Szendrei Norbert is Gazdag Dániel is díjat kapott.

Szendrei Norbert az év felfedezettjének járó Nemes-díjat vehette át Éless Dénestől, a KLTE elnökségi tagjától. Középpályásunk 2012-ben Nyíregyházáról került a Magyar Futball Akadémiára. A nagy munkabírású, labdabiztos, ügyes játékos 2018. május 27-én a Videoton ellen játszotta első bajnoki mérkőzését a Honvéd színeiben. Fiatal kora ellenére Magyar Kupa-győztesnek és MK-ezüstérmesnek vallhatja magát. Tagja volt minden korosztályos válogatottnak, jelenleg az U21-es csapattal a budapesti EB-re készül. Norbi korábban a Bányai-díjat is kiérdemelte.

„Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy megkaphattam ezt a díjat, főleg ha megnézem a korábbi díjazottak listáját, illusztris társaságba kerültek. Egy-egy ilyen elismerés jót tesz az ember önbizalmának, de sokkal fontosabb, hogy jól szerepeljünk, és például nyerjünk a hétvégén” – mondta Szendrei Norbert.

Az év kispesti góljáért járó Tichy-díj friss elismerés, 2019-ben adták át először, akkor Gazdag Dániel érdemelte ki a Felcsúton lőtt parádés találatáért. Nos, úgy látszik Dani gyűjtögető életmódot folytat, ugyanis az idei Tichy-díjat is ő kapta, ezúttal a DVTK-nak, Diósgyőrben rúgott átemelős góljáért. Gazdag Dániel nélkül egyébként nehéz díjátadó ünnepséget rendezni, mert szinte minden évben nyer valamit a Bányai-díjat és a Tichy-díjat kétszer, a Nemes-díjat egyszer vitte haza. A díjat Koncsik Tibor a KLTE elnöke adta át.

„Tavaly hozták létre a Tichy Lajosról elnevezett díjat, a Felcsúton szerzett találatomért kaptam meg akkor az elismerést, és nagyon örülök, hogy idén is én szereztem a legszebb gólt, remélem, hogy jó pár szép gólom lesz még a Honvédban” – mondta Gazdag Dániel.

A rendezvényen ott volt Urbányi István A Bp. Honvéd sportigazgatója és Pisont István a felnőtt csapat vezetőedzője is.

A KLTE, mint minden évben ezúttal is Életmű-díjjal jutalmazta a klub korábbi kiválóságait. Az idei elismerést Babolcsay György (posztumusz) és Bodonyi Béla kapta.

Babolcsay György 1946 októberében került Kispestre. Vékony testalkata ellenére kitartó, szívós küzdőképességgel rendelkezett. Gyors, technikás, taktikailag érett labdarúgó volt. Leginkább balszélsőt játszott, de ha kellett más poszton is megállta a helyét. A kispesti aranycsapat tagja. 1949. december 18-án a Salgótarjáni Tárna elleni bajnoki mérkőzésen ő szerezte a Bp. Honvéd történetének első gólját. A kispesti csapattal ötszörös bajnok, emellett négy ezüst és egy bronzérem tulajdonosa. Négyszeres válogatott. 1958-ban vonult vissza. A klub örökös bajnoka.

Bodonyi Béla 1975-ben a svájci UEFA-tornán nyújtott játékával hívta fel magára a figyelmet. A következő évben Komora Imre hívására érkezett a Honvédhoz. A Kispesten eltöltött 12 év alatt komoly éremgyűjteményre tett szert. Öt bajnoki cím, egy ezüst és egy bronzérem, valamint a Magyar Kupában, 1 arany, 2 ezüst és 1 bronzérem tulajdonosa. 1977-ban a Közép-európai Kupában szerzett ezüstérmet. 1976-ban a Békéscsaba ellen játszott először, 1987-ban a Kaposvár ellen utoljára Honvéd-mezben.

A Bányai-díj (év ifjúsági játékosa) és a Bozsik-díj (év felnőtt játékosa) a február harmadiki Budapest Honvéd–Paks bajnoki mérkőzés előtt kerül átadásra.

Gratulálunk a díjazottaknak!

A KLTE díjazottjai

Életműdíj

2005: Puskás Ferenc (posztumusz), Bozsik József (posztumusz), Bányai Nándor (posztumusz)

2006: Tichy Lajos (posztumusz), Grosics Gyula, Faragó Lajos, Rákóczi László

2007: Törőcsik István, id. Puskás Ferenc (posztumusz)

2008: Vági István

2009: Garaba Imre, Gyimesi László

2010: Szurgent Lajos, Varga József, Marosi László

2012: Komora Imre, Kozma Mihály

2013: Pintér Sándor, Pál József

2014: Tóth Kálmán, Gujdár Sándor, Bicskei Bertalan (posztumusz)

2015: Nemes Károly (posztumusz)

2016: Nagy Antal, Kocsis Sándor (posztumusz)

2017: Kocsis Lajos (posztumusz), Sikesdi Gábor

2018: Varga Péter (posztumusz), Cseh András

2019: Dajka László, Serényi Imre (posztumusz)

2020: Bodonyi Béla, Badolcsay György (posztumusz)

Bozsik-díj (az év felnőtt játékosa)

2005: Takács Zoltán

2006: Dobos Attila

2007: Benjamin

2008: Herczegfalvi Zoltán

2009: Debreceni András

2010: Hajdú Norbert

2012: Kemenes Szabolcs

2013: Hidi Patrik

2015: Botka Endre

2016: Eppel Márton

2017: Davide Lanzafame

2018: Gróf Dávid

2019: Batik Bence

2020: ???

Nemes-díj (az év felfedezettje)

2005: Kocsis Ferenc

2006: Debreceni András

2008: Hidi Patrik

2009: Csala Csaba

2012: Vécsei Balázs

2013: Nagy Gergő

2014: Gazdag Dániel

2015: Bobál Dávid

2016: Koszta Márk

2017: Banó-Szabó Bence

2018: Májer Milán

2019: Berla Attila

2020: Szendrei Norbert

Bányai-díj (az év ifjúsági játékosa)

2005: Keszthelyi Róbert

2006: Bogdán Szabolcs

2007: Fazekas Csaba

2008: Nagy Armand

2009: Vécsei Bálint

2010: Nagy Gergő

2012: Bobál Gergő

2013: Gazdag Dániel

2014: Gazdag Dániel

2015: Rózsahegyi Dominik

2016: Tömösvári Bálint

2017: Berla Attila

2018: Szendrei Norbert

2019: Buna Gábor

2020: ???

Puskás-díj (az év serdülő játékosa)

2005: Székely György

2006: Szabó Zsolt

2007: Zsikla Norbert

2008: Adamcsek Máté

2009: Major Máté

2010: Herjeczki Kristóf

2012: Bíró Bence

2013: Schön Szabolcs

2014: Schön Szabolcs

2015: Irimiás Gergő

2016: Buna Gábor

2017: Török Kevin

2018: Keresztes Noel

2019: Klausz Milán

2020: Balogh Zsombor

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A DVSC KÖZLEMÉNYE:
 
,,Csősz Richárd Kazincbarcikán bizonyíthat.
 
A DVSC tavaly nyáron kölcsönbe Paksra távozott, saját nevelésű, 24 esztendős középpályása, Csősz Richárd újfent kölcsönben nyárig Kazincbarcikán folytatja pályafutását.
 
Csősz négy évvel ezelőtt kapott lehetőséget először a Loki felnőttcsapatában. A védekező középpályás 2017-ben bemutatkozott az NB I-ben, összesen 47 alkalommal lépett pályára és 1 gólt szerzett."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC