nb1.hu

Chicago – Jelenlegi klubja kérésére nem történt még bejelentés.

Tengerentúli sajtóinformációk szerint Khaly Iyane Thiam, az MTK középpályása az NB I-es szezon végén az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Chicago Fire együtteséhez igazol át.  A csnchicago.com és a chicagonow.com is erről adott hírt – jelentette az nso.hu.

 

„Aláírt szerződésünk van egy fiatal középpályással – mondta Nelson Rodriguez, az MLS-ben szereplő együttes vezérigazgatója. – A bejelentést nem tesszük meg még egy hétig vagy tíz napig, mert ez a játékos jelenlegi klubjának a kérése. A mostani csapatának még több fontos meccse van.”

 

„A szerződtetett játékos középső középpályás, úgy hisszük, nagy erősítés lesz a számunkra, bővíti a lehetőségeinket. Harcos labdarúgó, akinek kiváló a fejjátéka. Arra számítunk, hogy május elején már nálunk lesz. Kölcsönbe érkezik, de opciónk lesz a megvásárlására.”

 

Bár a vezérigazgató nem nevezte nevén a játékost, mindkét oldal, valamint a csakfoci.hu is arról számolt be, Thiam lesz az. A szenegáli középpályás a 2015–16-os idényben az MTK alapemberévé vált, 33 tétmérkőzésen (közte 28 bajnokin) lépett pályára és 3 gólt szerzett.

 

Thiam új klubjában együtt játszhat a korábban a Videotonban futballozó salvadori Arturo Álvarezzel.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Ismét megtartotta keddi ülését a szövetség bizottsága.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) április 19-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

 

NB I

 

Botka Endre (Honvéd) 1, Tamás Márk (Diósgyőr) 1, Castillion Geoffrey Wynton Mandelano (Puskás FC) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

 

A FEB a DVSC – Újpest mérkőzéssel kapcsolatban a DVSC-t, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és más sportszervezet szidalmazása) 50.000 Ft, az Újpestet, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet szidalmazása) 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

 

A FEB a Vasas – Diósgyőr mérkőzéssel kapcsolatban a Diósgyőrt, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és más sportszervezetek szidalmazása) és rendzavarásáért (a kerítésen keresztül a vendégszektorba akartak bejutni) 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

 

NB II

 

Kovács Ádám Tibor (Balmazújváros) 1, Melczer Vilmos (Ajka) 1, Tamás László Hunor (Siófok) 1, Szabó Viktor (Budaörs) 1, Szabó Péter (Szeged 2011) 1 és Benkő –Bíró Norbert (Szigetszentmiklós) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

 

A FEB a ZTE – Sopron mérkőzéssel kapcsolatban a ZTE-t, mint visszaesőt mérkőzés rendezéssel kapcsolatos előírás megsértéséért és szurkolóinak pirotechnikai eszköz beviteléért, használatáért 50.000 Ft, a Sopront, mint visszaesőt, szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért, használatáért és másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet szidalmazása) 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

 

NB III

 

Kenesei Krisztián (III. ker.) 1, Weitner Ádám (ETO Futsal), mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd a kiállítás után arcon fejelte ellenfelét 4, Leindler Domonkos (SZEOL) 1, Novák Norbert (Salgótarján) 1 és Nagy Péter (Kazincbarcika) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott

 

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

 

Tart Tamás (Veszprém) 1, Örkényi Bence (Testnevelési Egyetem) 1, Demeter Dávid (ELTE) 1 és Sebők László (Sportprojekt) 1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

 

Máté Győző vezetőedző (PEAC) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB II férfi futsal bajnok mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

 

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetés

 

Nyírbátor 10 ezer Ft.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jászberény – A házi góllövőlistát egyébként a menesztett tréner fia vezeti.

Már nem Igor Nicsenko a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Jászberény vezetőedzője – tudtuk meg a klub elnökétől. Gottdiener Lajos a Nemzeti Sport Online érdeklődésére a várt eredmények elmaradásával indokolta a közös megegyezéssel hétfőn végrehajtott szerződésbontást. Átmenetileg az ificsapat edzője, Besenyi Gábor irányítja az együttest, amely legutóbb 3–0-ra kikapott Putnokon.

 

„Gőzerővel dolgozunk a végleges megoldáson, elképzelhető, hogy még az idény vége előtt kinevezzük az új vezetőedzőt, de az is lehet, hogy erre csak nyáron kerül majd sor” – mondta Gottdiener Lajos.

 

A Keleti csoport kilencedik helyén álló jászberényiek néhány hete legyőzték az éllovas Nyíregyházát, de a tíz tavaszi bajnokin elkönyvelt három győzelemnél többre számított a vezetőség.

 

Érdekesség, hogy a csapat házi góllövőlistáját kilenc góllal, holtversenyben ifjabb Igor Nicsenko, a leváltott vezetőedző fia vezeti.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Balmazújváros - Július 16-án a rendezik majd meg a rangos torna döntőjét.

A nyári felkészülés alatt nívós felnőtt labdarúgó tornára kerül sor, 6 csapat (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Cigánd SE, FC Baia Mare, FC Olimpia Satu Mare, Kisvárda Master Good, Nyíregyháza Spartacus FC) részvételével.

 

Az Északkelet-Magyarországi és erdélyi együtteseket felvonultató torna elsődleges célja, hogy elősegítse a felkészülést a csapatok számára, valamint a nézők szórakoztatása a holtidényben is.

 

A torna a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) hozzájárulásával jön létre. A mérkőzések 2×45 percesek lesznek, nagypályás szabályok szerint. A nevezett csapatok két 3-as csoportba lesznek sorsolva, ahol mindenki játszik mindenkivel a csoporton belül. Ezek után kerül sor a helyosztókra (Döntő nap), amely a két csoport végeredménye alapján a csoportban azonos helyen végzettek játszanak egymással. Mindegyik csapat egyszer játszik otthon, és egyszer idegenben.

Tervezett játéknapok:

A I – A II (július 2.)

A III – A I (július 6.)

A II – A III (július 9.)

B I – B II (július 2.)

B III – B I (július 6.)

B II – B III (július 9. )

 

A csoportbeosztásról és a végleges időpontokról hamarosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.

 

Eldőlt, hogy a Döntő nap időpontja július 16., melynek helyszíne az idén Balmazújváros lesz.

 

Döntő nap (Balmazújváros) július 16. (szombat)

16:00 óra 5. helyért: A3 – B3 (Füves edzőpálya „A”)

16:00 óra 3. helyért. A2 – B2 (Füves edzőpálya „B”)

18:00 óra Döntő: A1 – B1 (Városi Stadion)

20:00 óra Eredményhirdetés

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Balmazújváros - Július 16-án a rendezik majd meg a rangos torna döntőjét.

A nyári felkészülés alatt nívós felnőtt labdarúgó tornára kerül sor, 6 csapat (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Cigánd SE, FC Baia Mare, FC Olimpia Satu Mare, Kisvárda Master Good, Nyíregyháza Spartacus FC) részvételével.

 

Az Északkelet-Magyarországi és erdélyi együtteseket felvonultató torna elsődleges célja, hogy elősegítse a felkészülést a csapatok számára, valamint a nézők szórakoztatása a holtidényben is.

 

A torna a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) hozzájárulásával jön létre. A mérkőzések 2×45 percesek lesznek, nagypályás szabályok szerint. A nevezett csapatok két 3-as csoportba lesznek sorsolva, ahol mindenki játszik mindenkivel a csoporton belül. Ezek után kerül sor a helyosztókra (Döntő nap), amely a két csoport végeredménye alapján a csoportban azonos helyen végzettek játszanak egymással. Mindegyik csapat egyszer játszik otthon, és egyszer idegenben.

 

 

Tervezett játéknapok:

A I – A II (július 2.)

A III – A I (július 6.)

A II – A III (július 9.)

B I – B II (július 2.)

B III – B I (július 6.)

B II – B III (július 9. )

 

A csoportbeosztásról és a végleges időpontokról hamarosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.

 

Eldőlt, hogy a Döntő nap időpontja július 16., melynek helyszíne az idén Balmazújváros lesz.

 

Döntő nap (Balmazújváros) július 16. (szombat)

16:00 óra 5. helyért: A3 – B3 (Füves edzőpálya „A”)

16:00 óra 3. helyért. A2 – B2 (Füves edzőpálya „B”)

18:00 óra Döntő: A1 – B1 (Városi Stadion)

20:00 óra Eredményhirdetés

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Balmazújváros rendezi július 16-án a nyári Hatos torna döntőjét

Megosztás:

Kiénekelték a sajtot az éllovas szjából

Megosztás:

Kozármisleny - A Közép-csoportban dőlhet el leghamarabb a bajnoki cím sorsa az NBIII-ban.

Akár már a hétvégén felteheti a koronát egész éves teljesítményére a Kozármisleny csapata, ezzel pedig elsőként biztosítaná másodosztályú tagságát az egész mezőnyben. A korai bajnoki cím ünnepléséhez azonban még nem elegendő, ha legyőzik a Dabast, még az is szükséges hozzá, hogy az üldözők ne érjenek el jobb eredményt a döntetlennél. Szenzációs hazai mérleggel rendelkeznek Wittrédiék, 11 győzelem mellett egyedül a Dunaharaszti távozott ponttal az otthonukból. Pályaválasztóként negyven gólt szereztek eddigi ellenfeleikkel szemben, és csupán három alkalommal került megállíthatatlan feladat elé védelmük. Elég hullámzó a dabasiak idegenbeli mérlege, három győzelem és ugyanennyi vereség mellett ötször vonulhattak döntetlen végeredményt követően az öltözőbe. A két csapat őszi találkozóján 1-1-es döntetlen született. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyíregyháza – A csatár elárulta, maradna-e, ha úgy alakulna.

 A hétvégi Cigánd elleni bajnoki mérkőzésre készül a Nyíregyháza Spartacus – jelentette be a klub. A csapat edzésein Rudolf Gergely is részt vesz. A válogatott játékos nyártól szabadon igazolható. Az elmúlt fordulóban idegenben győzött 2-1-re a Szpari a Somos SE otthonában. Most a tabella harmadik helyén álló Cigánd ellen készül a csapat. Az együttes a napokban elhunyt Szálkai Pál szurkolótól szeretne hazai pályán is elbúcsúzni.

 

Rudolf arról is beszélt, maradna-e, ha úgy alakulna.

 

– A hétvégén megnéztem a Cigánd találkozóját, és az alapján mondhatom, csoportunk egyik legerősebb gárdája, így nem számítok könnyű találkozóra. Biztos vagyok abban, ismerve ellenfelünk edzőjének mentalitását, hogy bátran játszanak majd, de számunkra csak a győzelem elfogadható, és szeretnénk hazai pályán is méltón elbúcsúzni korábbi szurkolónktól – mondta Mátyus János vezetőedző.

 

A Szpari dolgát nehezíti, hogy idegenben a gyakran rossz minőségű pályákon nem tudja a saját játékát játszani, az ellenfelek pedig hátrányban is rendszeresen védekeznek.

 

– Nagyon nehéz rossz talajú pályákon játszani, ilyen volt Salgótarjánban, Tállyán, Putnokon, vagy éppen a Rákosmente ellen is. Ezért is szeretünk nagyon hazai környezetben szerepelni, itt nincs ilyen gond. Ráadásul hiába szerezzük meg a vezetést, az ellenfeleink továbbra is csak védekeznek – mondta Törtei Tamás.

 

Egy válogatott labdarúgó is a Szparival készül. A nyíregyházi kötődésű Rudolf Gergely nyártól szabadon igazolható, és hogy formában tartsa magát, megkérte a Spartacus vezetését, hogy az együttessel tréningezhessen. Az sem kizárt, hogy a klub játékosa lesz.

 

– Közös megegyezéssel bontottunk szerződést a Videotonnal, ezért nyárig nem igazolhatok új csapathoz. Vannak már most ajánlataim, szívesen folytatnám akár Nyíregyházán is, de majd nyáron dől el a sorsom. Azt sajnálom, hogy az Eb kimarad az életemből, egy selejtezőn játszottam csak, de nagyon szurkolok a csapatnak, hogy jól szerepeljen – mondta Rudolf Gergely labdarúgó.

 

Rossz hír a Szparival kapcsolatban, hogy az első diagnózissal ellentétben mégis beszakadt egy izom Szécsi Márk hasfalában. A fiatal játékosra a jelek szerint hosszú ideig nem számíthat a szakmai stáb.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – A hajrában biztosította be a Honvéd a győzelmét.

Az Újbuda vendégeként nyert a hétvégén a Honvéd második csapata. A kispestiek honlapja az említett mérkőzést is élőben közvetítette. Íme, a találkozó legfontosabb mozzanatai.

 

NB III, Közép csoport, 27. forduló

Budafoki MTE-Újbuda FC – Budapest Honvéd-MFA  0-2 (0-1)

BMTE-Újbuda FC: Szabó Balázs – Huszty Dániel (Urbán Gábor, 69′), Csizmadia Csaba, Khiesz Kornél, Vég Bence, Margitics Andor, Karacs Dániel (Németh Attila, 46′), Kovács Dávid, Skriba Máté, Oláh Lóránt, Pesti Dávid, Vezetőedző: Prukner László

Budapest Honvéd-MFA: Nagy Sándor – Erdős Gábor, Raul Palmes, Szilágyi Loránd, Márton András, Kovács Dániel (Máté Zsolt, 69′), Tömösvári Bálint, Gazdag Dániel, Göblyös Dániel, Prosser Dániel (Rózsahegyi Dominik, 78′), Dan-Marius Constantinescu (Lukács Dániel, 56′). Vezetőedző: Simon Miklós

Gólszerző: Dan-Marius Constantinescu (28′, 0-1), Tömösvári Bálint (86′, 0-2)

 

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a mieink a 10., a hazaiak a 4. helyről kezdték az összecsapást.

 

9. perc: Egyelőre hatalmas mezőnyfölényben játszunk, az imént a vezetést is megszerezhettük volna, de a labda végül lesről került a gólvonalon túlra.

 

20. perc: Kiegyenlítetté vált a játék, de igazán nagy helyzetet – a lesgólt megelőző szituációt kivéve – még egyik kapu előtt sem láthattunk.

 

28. perc: Vezetünk! Egy gyönyörűen kidolgozott támadás végén Dan-Marius Constantinescu 8 méterről, kapásból bombázott a kapu közepébe! 0-1!

 

39. perc: Karacs szállt bele Göblyösbe a felezővonal közelében, ezután pedig megnézhette a megérdemelten kapott sárga lapját.

 

42. perc: Röviden szabadítottak fel a hazaiak, Prosser 17 méterről egyből lőtt, kevéssel a jobb alsó sarok mellé.

 

45.+1. perc: Véget ért az első félidő, eddig kifejezetten jól játszunk.

 

46. perc: Megkezdődött a második játékrész. A hazaiaknál Karacs helyett Németh Attila a pályán.

 

55. perc: A BMTE-Újbuda nagyon egyenlíteni akar, mi viszont ezt nagyon nem hagyjuk.

 

56. perc: Constantinescu helyett Lukács Dániel folytatja.

 

60. perc: Óriásit védett Szabó, de Tömösvári lövése amúgy is lesről került volna a hálóba.

 

63. perc: Erdős kapott sárga lapot, miután a tizenhatos vonalánál szabálytalankodott. Kovács Dávid szabadrúgása után a labda néhány centivel kerülte el a jobb felső sarkot.

 

65. perc: Erdős rántotta le Pestit a büntetőterületen belül, tizenegyes! Az újabb sárga lap szerencsére elmaradt.

 

66. perc: Oláh Lóránt állt a labda mögé, a volt NB I-es gólzsák lövése Nagy Sándorról ki sem pattant!

 

69. perc: Csere itt: Kovács le, Máté Zsolt be. Csere ott: Huszty helyett Urbán Gábor.

 

73. perc: Fél percen belül mindkét oldalon volt egy büntetőgyanús szituáció, de a játékvezető mindkétszer kifelé ítélt szabadrúgást.

 

74. perc: Szilágyi sárgult be a felezővonalnál.

 

78. perc: Simon Miklós harmadik cseréje: Prossert Rózsahegyi Dominik váltotta. Prosserről nem lehetett elmondani, hogy lerohant volna a pályáról, így búcsúzóul kapott még egy sárga lapot.

 

80. perc: Kovács Dávid sem maradt sárga lap nélkül, miután Mátéval szemben szabálytalankodott.

 

85. perc: Kovács Dávid szabadrúgása után Nagy Sándor nagyot védett a jobb alsó saroknál.

 

86. perc: Kettő! A hazaiak elszámították magukat a jobb oldalon, Rózsahegyi egy ügyes csel után középre tette a labdát, az üresen érkező Tömösvári Bálint pedig nyolc méterről a kapuba gurított. 0-2!

 

91. perc: Csizmadia szöglet utáni fejese sem okozott problémát Nagy Sándornak.

 

93. perc: Véget ért a mérkőzés, ezúttal összejött végre, amit már hetek óta megérdemeltünk volna.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kozármisleny – Az ellenfelüket viszont előrébb képzelné el a tabellán.

Már majdnem feljutott a másodosztályba a hétvégén a Kozármisleny, de a Békéscsaba otthonában, az utolsó percben, tizenegyesből kapott gól miatt ez végül nem jött össze. Még.

 

Németh Zsolt (Kozármisleny): – Küzdelmes mérkőzés volt, ahol egy nagyon fegyelmezett, lelkes és jó erőkből álló Békéscsaba volt az ellenfelünk. Csodálkozom, hogy miért állnak ebben a pozícióban, amikor így tudnak futballozni. További sok sikert kívánok a Békéscsabának a harmad- és az első osztályban egyaránt. Gyakorlatilag már megnyertük a bajnokságot, bár van még egy mérkőzés – amely után ez matematikailag is teljesülhet. Az lehet még a kérdés, hogy első vagy második helyen tudunk egy osztállyal feljebb lépni. Azt kell mondanom, hogy ma nagyon jó mérkőzést játszottunk és a döntetlen abszolút igazságosnak mondható. Szerintem egy izgalmas, jó meccset láthatott a kilátogató közönség.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Békéscsaba – Azért a csabai tréner már sok sikert kívánt az NB II-höz.

Már majdnem bajnok lett a hétvégén a Kozármisleny Békéscsabán, de Borbély, az utolsó percben tizenegyesből kiegyenlített. Boér Gábor, a Békéscsaba II vezetőedzője szerint az NB III színvonalát magasan meghaladó mérkőzést játszottak az éllovas ellen. A tréner a csabai weblapnak értékelt.

 

Boér Gábor (Békéscsaba): – Véleményem szerint az osztály színvonalát magasan meghaladó mérkőzésen, nagyon érzelemdús csatát vívtunk az ellenféllel. Lehet, hogy ez csak az én szubjektív véleményem – nyilván nem teljesen tudom reálisan nézni a dolgokat – de érzésem szerint mi közelebb álltunk a győzelemhez – annak ellenére, hogy egy fegyelmezetlenségből a vendégek szereztek vezetést. Szerintem a szezon legjobb játékát produkáltuk, hangsúlyozom – egy nagyon jó csapat ellen, amelynek ezúton is gratulálok bajnokság megnyeréséhez és sok sikert kívánok az NB II-höz! Többször bizonyították már, hogy mennyire ütőképes csapat – viszont a mai napon mi is alátámasztottuk azt a tényt, hogy érdemes dolgozni és látható, hogy ezekre a srácokra igenis lehet számítani. Nagyon remélem, hogy ezek a részsikerek megerősítik őket abban, hogy megérte ilyen formában végigcsinálni a felkészülést. Sok van még hátra a bajnokságból és nagyon szeretném, ha végre elmozdulnánk ebből az utolsó szekcióból és tényleg a megérdemelt, valódi helyünkre – az első tíz közé – oda tudnánk érni. Jövő héten ismét idegenben lépünk pályára és már sokszor hangsúlyoztam, hogy kizárólag a három pont megszerzése lehet a célunk – hiszen ebben az osztályban bárki, bármikor, bárkit megverhet. Ebben a szellemben futballoztam és ugyanilyen mentalitással próbálok az edzői pályán is tevékenykedni. Lehet, hogy ez külső szemlélők részére sokszor nem éppen szimpatikus, de senkinek, soha nem akarok rosszat – kizárólag a saját csapatom sikeréért dolgozom és ígérem, hogy ezt örök életemben így fogom csinálni. Vallom, hogy csak az ilyen hozzáállás viheti előre az aktuális együttesemet. Bölcskén megint egy nehéz megmérettetés vár ránk, viszont úgy érzem, szépen lassan kivívjuk ellenfeleink tiszteletét is és mindenkinek számolnia kell velünk, mint potenciális ellenfél.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kecskemét – Mindig kapaszkodnia kellett a KLC-nek, majdnem Liverpool-BVB végjáték.

Rangadóhoz méltó színvonalú mérkőzést vívott a Megye I-es Kecskeméti LC Baján, és noha a győzelem ezúttal nem jött össze Némedi Norbert csapatának, emlékezetes döntetlent játszottak egymással a felek.

 

Megye I. 23. forduló

 

Bajai LSE – Kecskeméti LC 4-4 (3-2)
Gól:
Lógó (3.), Nébl (25.), Nagy E. (28.), Hernády M. (76.) ill. Nemesvári (24.), Tölgyesi (43. – büntető), Szabó T. (74., 83.)

 

Baja:Tóth – Holczer, Lógó, Csengő, Rácz (Urlauber 74.) – Nagy E., Nébl – Hernády D. (Szávuj 60.), Hernády M., Sibinger – Sibalin.

 

KLC:Szabó G. – Nagy L. (Parti 77.), Szabó Gy., Urbán, Molnár (S. Juhász 29.) – Tölgyesi, Bartucz (Némedi 53.), Rozsi – Harnos, Szabó T., Nemesvári.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyíregyháza - A feljutás és a bajnoki cím szempontjából is sorsdöntő lehet a Szpari-Cigánd rangadó.

Több nagy jelentőséggel bíró mérkőzést is rendeznek a harmadosztály 28. fordulójában, azonban nem túlzás kijelenteni, hogy a forduló egyik kiemelt rangadója a Cigánd nyíregyházi vendégjátéka. 67 pontjával a Nyíregyháza vezeti a csoportot az 59 pontos Cegléd és az 52 pontos Cigánd előtt – igaz a Szpari egy mérkőzéssel többet játszott riválisainál. Gyakorlatilag ennek a három csapatnak maradt reális esélye a másodosztályba törénő feljutás kiharcolására. Egy hazai győzelem esetén maximum matematikai esélye maradna a Cigándnak a listavezető befogására, ráadásul jelentősen csökkennének feljutási esélyeik is. Amennyiben azonban a vendégek szerzik meg a három bajnoki pontot, úgy egycsapásra szorossá válik a bajnoki címért és a feljutásért folyó versenyfutás is.

Tekintélyes hazai mérleggel rendelkezik a Spartacus, ősszel egyedül a Kazincbarcikának sikerült pontot csennie, tavasszal pedig valamennyi ellenfelüket legyőzték, sőt még a kapujukat is sikerült megóvni a góltól. A cigándiaknak sem kell szégyenkezniük, ha idegenbe mennek, 9 győzelem mellett 1 döntetlent és 2 vereséget számlálnak. Ősszel idegenből is elhozták a pontokat Mátyus János tanítványai, 2-1 arányban Kostic és Pölöskei találataira csak Kis tudott válaszolni. A tabellán elfoglalt helyezés és a hazai pálya előnye most is a piros-kékek mellett szól.  

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - Nyíregyháza-Cigánd rangadó Keleten, bajnok lehet a Kozármisleny.

Elérkeztünk a bajnokság hajrájához, több mérkőzésnek is döntő hatású kiemenetele lehet a bajnokság végeredményére. Mint ahogyan azt már korábban írtuk szerencsés esetben akár bajnoki címet is ünnepelhet a Kozármisleny a Közép-csoportban. Szintén fontos lépést tehet a Keleti-csoport megnyerése felé a Nyíregyháza a Cigánd legyőzésével, ráadásul ez esetben gyakorlatilag két szereplősre csökkentené a feljutás kérdését is a csoportban. Nyugaton pedig győzelmé kényszer alatt lép pályára a Győri ETO a Vidi tartalékcsapata ellen!

Szombat

Nyugati-csoport

17.00 III. Kerület-BKV Előre

17.00 Csepel-Csorna

17.00 Balatonfüred-Andráshida

17.00 Tatabánya-Mosonmagyaróvár

Közép-csoport

15.00 Pénzügyőr-Budafok

17.00 Szentlőrinc-ESMTK

17.00 Szekszárd-Dunaharaszti

17.00 SZEOL-Monor

Keleti-csoport

17.00 Nyírbátor-Somos

17.00 Jászberény-Tállya

17.00 Tiszaújváros-Putnok

17.00 Cegléd-Felsőtárkány

17.00 Hatvan-REAC

17.00 Nyíregyháza-Cigánd

Vasárnap

Nyugati-csoport

11.00 MTK II.-Dorog

17.00 Érd-Puskás Akadémia II.

17.00 Sárvár-Ferencváros II.

17.00 Győri ETO-Videoton II.

Közép-csoport

16.00 Honvéd MFA II.-Komló

17.00 Bölcske-Békéscsaba II.

17.00 Hódmezővásárhely-Gyula

17.00 Kozármisleny-Dabas

Keleti-csoport

11.00 Újpest II.-Rákosmente

17.00 Kazincbarcika-Diósgyőr II.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kozármisleny - Akár már vasárnap, hazai pályán bajnoki címet ünnepelhet a Kozármisleny csapata.

A hétvégi mérkőzésekkel együtt ugyan még hét forduló vissza van az NBIII. bajnokságából, de a korábban összegyűjtött hatalmas pontelőnyének köszönhetően szerencsés esetben már a Dabas elleni mérkőzést követően bajnok lehet a Baranya-megyei csapat. Az ünnepléshez azonban nem elég legyőzniük aktuálsi ellenfelüket, hanem még annak is össze kell jönnie, hogy a SZEOL és a Komló sem érhet el döntetlennél jobb eredményt. (A szegediek a Monort fogadják, a Komló pedig az élvonalbeli Honvéd tartalékcsapatához látogat). Ez esetben ugyanis a hátralévő hat fordulóra behozhatatlan méretű előnyre tennének szert Németh Zsolt tanítványai, ráadásul saját közönségük előtt szereznék meg a bajnoki címet!

 

De mint jeleztük, a Misleny már feljutott a másodosztályba egy pontlevonás miatt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mosonmagyaróvár - A gól nélküli döntetlen ellenére igazi futballünnepet hozott a megyei rangadó.

Nem bírt egymással a Mosonmagyaróvár (2.) és a Győri ETO (5.) a jó hangulatú, küzdelmes megyei rangadón. Íme a mérkőzés összefoglalója:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tatabánya – Az edzői stábon kívül a múlt hét végén nem történt más változás.

A Tatabánya FC Kft. vezetése ezúton pontosítaná a múlt hét második felében sajtóban megjelent információkat, a klub közleményét változtatás nélkül közöljük.

 

„Giordano Bruno két fia Marco és Rocco továbbra is élő szerződéssel rendelkezik, a Tatabánya FC játékoskeretének tagjai. Az edzői stábon kívül a múlt hét végén nem történt más változás a kft. alkalmazottainak körében.

 

A csapat több sérült játékos felépülését várja, Heras és Pelagias engedéllyel utazott gyógykezelésre hazájába már korábban, további négy játékos küzködik kissebb-nagyobb sérülésekkel.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC