nb1.hu

A Nyíregyháza még vezetett a szünetben, de a ZTE öt góllal válaszolt. Két tizenegyes és egy hajrábeli duplázás döntött.

Egészen elképesztő második félidőt produkált a Zalaegerszeg a Nyíregyháza ellen az NB I 9. fordulójában. A zalaiak a szünetben még hátrányban voltak, végül azonban 5–1-re kiütötték a Szparit, amely a súlyos vereséggel kiesőhelyre csúszott. A ZTE ezzel megelőzte riválisát a tabellán.

Pedig a mérkőzés első félideje egyáltalán nem ezt az eredményt vetítette előre.

A Nyíregyháza agresszíven letámadott, többet birtokolta a labdát, és már a 10. percben megszerezte a vezetést. Katona Mátyás egy 21 méterről elvégzett szabadrúgást tekert látványosan a bal sarokba.

A vendégek nem sokkal később Regza Szabolcs révén növelhették volna előnyüket, de Gundel-Takács Bence nagyot védett.

A ZTE az első félidőben több lehetőséget is elpuskázott, a fordulás után viszont szinte azonnal megváltozott a játék képe. A 49. percben Csonka András megpattanó lövését Dala Martin középre ütötte, a kipattanóra érkező Matheus Machado pedig közelről egyenlített.

Öt perccel később már a hazaiaknál volt az előny. Benczenleitner Barna a tizenhatoson belül arcon ütötte Babos Bencét, a megítélt büntetőt pedig Fabricio Amato magabiztosan értékesítette.

A Nyíregyháza próbált visszakapaszkodni, ám a 78. percben újabb tizenegyeshez jutott a ZTE, miután Toma György szabálytalankodott Maxsuell-lel szemben. A labda mögé ezúttal Danilo Krevszun állt, aki szintén nem hibázott, így már 3–1-re vezettek a hazaiak.

A hajrában aztán teljesen szétesett a vendégek védekezése. A 89. percben csereként beálló Arthur Henrique előbb a 91. percben talált be, majd négy perccel később ismét eredményes volt, kialakítva az 5–1-es végeredményt.

A Zalaegerszeg számára különösen értékes a siker, hiszen az előző öt fordulóban mindössze három pontot gyűjtött, ráadásul az előző idényben egyszer sem tudta legyőzni a Nyíregyházát. Az egerszegiek az első nyolc bajnokin összesen hét gólt szereztek, most pedig egyetlen félidő alatt ötször találtak be.

Bódog Tamás csapatának ellenben tovább mélyült a hullámvölgye.

A Szpari immár öt forduló óta nyeretlen, idegenben továbbra sem szerzett pontot, és a zalaegerszegi vereség után már kiesőhelyen áll.

OTP Bank Liga, 9. forduló

Zalaegerszegi TE–Nyíregyháza Spartacus 5–1 (0–1)

ZTE: Gundel-Takács – Csonka, Penalba, Silva, Calderon – Babos, Amato, Kujovic, Maxsuell (Kiss, 83.) – Machado, Krevsun
Vezetőedző: Filipe Çelikkaya

Nyíregyháza: Dala – Jovanov, Zikovic, Katona L., Benczenleitner (Manner, 57.) – Hős (Máté, 57.), Toma (Medved, 81.), Kovács, Katona M. – Kvasina, Regza (Batoum, 69.)
Vezetőedző: Bódog Tamás

  • Gólszerzők: Machado (49.), Amato (54., tizenegyesből), Krevszun (80., tizenegyesből), Arthur Henrique (91., 95.), illetve Katona Mátyás (10.).

A játéknap korábbi eredményei és további mérkőzései:

Október 10., szombat

Október 11., vasárnap

  • 14:45 Zalaegerszegi TE FC – Nyíregyháza Spartacus FC 5-1
  • 16:45 Kispest-Honvéd FC – Újpest FC (M4 Sport)
  • 19:00 ETO FC – Puskás Akadémia FC (M4 Sport)
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A magyar középpályás combizom-sérülés miatt maradt ki a Manchester City elleni rangadó meccskeretéből.

Szoboszlai Dominik nélkül lépett pályára a Liverpool a Manchester City elleni vasárnapi rangadón.

A magyar válogatott csapatkapitánya még a cserepadon sem kapott helyet, és időközben az is kiderült, mi állt a váratlan hiányzás hátterében: combhajlítóizom-probléma miatt nem volt bevethető.

A magyar középpályás kimaradása komoly érvágás volt Andoni Iraola vezetőedző számára, hiszen Szoboszlai a szezon eddigi minden bajnoki mérkőzésén kezdőként szerepelt és a klub összes találkozóján pályára lépett.

A Liverpool keretének kihirdetése előtt már találgatások kezdődtek a hiányzásáról, miután Szoboszlait nem látták a stadionba érkező játékosok között.

A csapatösszeállítás nyilvánosságra kerülése után aztán megjelent az információ, hogy a magyar futballista combhajlítóizom-panaszokkal küzd.

A sérülés súlyosságáról és a várható kihagyás hosszáról egyelőre nincs pontos információ. Így az sem tudható, hogy Szoboszlai csupán elővigyázatosságból hagyta ki a Manchester City elleni találkozót, vagy hosszabb pihenő vár rá.

A magyar szurkolóknak ugyanakkor jó hír, hogy Kerkez Milos a kezdőben kapott helyet, így nem maradt magyar játékos nélkül ezúttal sem a rangadó.

Szoboszlai a két csapat legutóbbi anfieldi összecsapásán látványos szabadrúgásgólt szerzett a Manchester City ellen, most azonban sérülése miatt nem segíthette csapatát.

A Liverpool az alábbi kezdővel vágott neki a listavezető elleni összecsapásnak:

A mérkőzésről

Gól nélküli, meglehetősen óvatos első félidőt követően a második játékrészben felpörögtek az események.

A fordulás után mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, Donnarummának Koumas és Gravenberch lövésénél is közbe kellett avatkoznia, míg Kerkez Milos egy fontos közbelépéssel akadályozta meg a vendégek gólszerzését.

A mérkőzés fordulópontját a 62. perc hozta el, amikor Ryan Gravenberch megkapta a második sárga lapját, így a Liverpool emberhátrányba került.

A Manchester City kihasználta a létszámfölényt: Erling Haaland a 65. percben Doku lövése után a kapuba vágta a labdát, majd a belga támadó a 69. percben látványos tekeréssel növelte az előnyt.

A 78. percben Rayan Cherki is betalált, miután Josko Gvardiol sarokkal készítette le neki a labdát, a francia támadó pedig elfektette Jeremie Frimpongot, majd Alisson mellett a hálóba gurított.

A hajrában Enzo Maresca pihentetni is tudott: Erling Haaland és Enzo Fernández is lejött a pályáról.

Újabb gól nem született: a Manchester City zsinórban hatodik meccsét nyerte meg a bajnokságban, így hat fordulót követően hibátlanul vezeti a Premier League tabelláját.

A Pool a 9. helyen zárja a napot, de hétfőn a Newcastle megelőzheti az Iraola-csapatot.

Szoboszlai Dominik combizom-problémájáról az Nb1.hu jelentkezik majd a fejleményekkel.

Frissítés

A Liverpool vezetőedzője a Manchester City elleni 3–0-s vereség után beszélt a hiányzókról.

Túlterhelésből adódó panaszok: Iraola Szoboszlai Dominik állapotáról nyilatkozott

LIVERPOOL–MANCHESTER CITY 0–3 (0–0)
Liverpool, Anfield, 17.30 (Tv: Spíler1). Vezette: Chris Kavanagh

LIVERPOOL: Alisson – Araújo, Jacquet, Van Dijk, Kerkez – Gravenberch, Mac Allister – Barcola, Wirtz, V. Munoz – Koumas. Vezetőedző: Andoni Iraola

MAN. CITY: Donnarumma – M. Nunes, R. Dias, Guéhi, O’Reilly – E. Anderson, E. Fernández – Semenyo, Cherki, Ndiaye (Doku, 56.) – Haaland.
Vezetőedző: Enzo Maresca

Gólszerző: Haaland (65.), Doku (68.), Cherki (78.)

Kiállítva: Gravenberch (62.)

Korábban

Nem csak Szoboszlai volt az egyetlen fontos hiányzó a Vörösök rangadóján.

Liverpool–Manchester City: Iraola két kulcsemberét is elveszítette

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Gyirmót legyőzte a Nagykanizsát, de Weitner Ádám szerint a rengeteg kihagyott helyzet miatt a hajrában még izgulniuk kellett.

A Gyirmót 1–0-ra legyőzte a Nagykanizsát az NB II 9. fordulójában, ezzel megszerezte ötödik bajnoki győzelmét. A háromhetes szünet után visszatérő győriek vezetőedzője, Weitner Ádám örült a sikernek, ugyanakkor elismerte, hogy csapata saját magának tette nehézzé a mérkőzést.

A Nagykanizsa kezdett jobban, a vendégek az első negyedórában több veszélyes támadást is vezettek. A Gyirmót azonban fokozatosan átvette az irányítást, és a 27. percben megszerezte a vezetést: Madarász Márk szöglete után Nagy Tamás fejelt a kapuba.

A hazaiak ezt követően több helyzetet is kidolgoztak, de nem tudták lezárni a mérkőzést. Weitner szerint a kihagyott lehetőségek miatt az utolsó percekig benne volt a veszély, hogy kicsúszik a kezükből a győzelem.

„A célunk az volt, hogy a válogatott szünet után sikerrel folytassuk a bajnokságot, lehetőleg kapott gól nélkül hozzuk le a találkozót. Ez sikerült” – értékelt a szakember a klub hivatalos honlapján.

„Az első 15 percben ugyan voltak nehéz pillanataink, de utána annyi helyzetet dolgoztunk ki, az volt a félő, hogy a sok kihagyott lehetőség a végén megbosszulja magát.

Szerencsére stabilak voltunk, a pontatlanságokból pedig tanulnunk kell” – tette hozzá.

A Gyirmót számára különösen fontos volt, hogy ezúttal kapott gól nélkül zárta a találkozót, hiszen korábban két egymást követő bajnokin is négyszer vették be a kapuját.

A kanizsaiak vezetőedzője, Jeney Gyula a mérkőzés előtt arról beszélt, hogy csapata két győzelem után, önbizalommal telve várja a folytatást.

A szakember ugyanakkor elismerte, hogy a néhány éve még NB I-es Gyirmót otthonában nem az ő együttese számít esélyesnek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Hertha magyar válogatott védője már az előző idény óta sérüléssel bajlódik, és egyelőre a berlini klubnál sem tudják, meddig tart a kihagyása.

Egyre aggasztóbb Dárdai Márton helyzete a Hertha BSC-nél.

A magyar válogatott védője továbbra sem tud teljes értékű edzésmunkát végezni, és Stefan Leitl vezetőedző elismerte: egy régóta húzódó sérülés miatt nem lehet számítani rá.

A 24 éves futballista a vasárnapi, Greuther Fürth elleni bajnokit is kihagyja.

A berlini Morgenpost ágyéktáji problémákról számolt be, míg a Bild szerint Dárdai szeméremcsont környéki fájdalmakkal küzd.

A panaszok nem új keletűek, a védő már az előző idényben is hasonló gondokkal bajlódott.

„Hosszú ideje fennálló problémáról van szó” – mondta Stefan Leitl,

aki szerint most az a legfontosabb, hogy játékosa teljesen felépüljön.

„Hosszú távon csak akkor van értelme számolni vele, ha százszázalékos állapotban áll rendelkezésünkre.

Ez jelenleg nem így van. Próbáljuk hosszú távon is megfelelő állapotba hozni. Remélem, hamarosan sikerül, mert nagyon fontos játékos, szükségünk van rá” – fogalmazott a Hertha vezetőedzője.

Dárdai sérülése már a szezon eleje óta komolyan befolyásolja a szereplését. Bár négy bajnokin pályára lépett, összesen mindössze 19 percet játszott, az utóbbi két fordulóban pedig már egyáltalán nem kapott lehetőséget.

A magyar válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzéseit is kihagyó védő szeptember végén már külön edzett társaitól, és a Hertha két felkészülési találkozóján sem szerepelt. Azóta sem térhetett vissza a teljes csapatedzéshez.

A berlini klubnál egyelőre nem jelöltek meg időpontot a visszatérésére. Leitl szavaiból az derül ki, hogy nem szeretnék kockáztatni a védő egészségét egy idő előtti bevetéssel.

Dárdai hiánya különösen annak fényében kellemetlen, hogy a Hertha remekül kezdte az idényt: első hat bajnokiját megnyerte, és 18 ponttal vezeti a német másodosztály tabelláját.

A Greuther Fürth elleni találkozóra szinte teljes kerettel készülhetett a csapat, a magyar válogatott futballista azonban továbbra is a hiányzók között szerepel.

Korábban

Dárdai Márton Szoboszlai Dominik javaslatára fordult egy osztrák specialistához.

Magyar válogatott: Dárdai Márton Szoboszlai Dominikre hallgathatott

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Pető Tamás elégedetten értékelt, míg Nikházi Márk a játékvezetői döntések miatt is hiányérzetének adott hangot.

A Videoton FC Fehérvár magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a Szentlőrinc ellen a Merkantil Bank Liga 9. fordulójában, a lefújás után azonban a két vezetőedző egészen más szempontokat emelt ki.

A Vidi már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést, gyorsan kétgólos előnybe került, és ezt követően is irányította a találkozót.

Pető Tamás szerint a második félidőben akadt ugyan egy rövidebb időszak, amikor csapata visszaszorult, a Szentlőrinc azonban egy kapufán kívül nem tudott komoly veszélyt teremteni.

„Az első perctől kontrolláltuk a mérkőzést és nagyon gyorsan megszereztük a vezetést, amire gyorsan rá tudtunk rúgni még egy gólt. Onnantól kezdve a kezünkben volt a mérkőzés” – kezdte értékelését a fehérváriak vezetőedzője.

Pető külön kiemelte a helyzetkihasználás terén elért fejlődést. Elmondása alapján az elmúlt három hétben sokat dolgoztak ezen a területen, és úgy vélte, jobb koncentrációval még nagyobb különbséget alakíthattak volna ki.

Nagyon kitömhettük volna az ellenfelünket, szerintem az eredmény rájuk nézve hízelgő…

– tette hozzá, majd jelezte, hogy a csapat nem szeretne megállni ennél a sikernél.

„Kitűztünk magunk elé egy célt, az első lépést megtettük, megyünk tovább” – mondta Pető, aki ezzel egyértelművé tette, hogy a Videoton számára a három pont csak egy állomás a folytatásban.

Nikházi Márk kritikusabb volt

A Szentlőrinc vezetőedzője elismerte, hogy együttese a találkozó elején gyengén teljesített, ugyanakkor úgy vélte, a játékvezetői tévedések közül több is a vendégeket sújtotta.

„A játékvezetővel egy szinten voltunk gyengék, főleg az elején, mondom ezt úgy, hogy a játékvezetőnek voltak tévedései mindkét irányba, de a nagyobbak talán a mi kárunkra” – fogalmazott a szakember.

Nikházi ugyanakkor büszke volt játékosai második félidei teljesítményére, valamint arra, ahogyan a kiállítás után küzdöttek. A Szentlőrinc kapufáig is eljutott, emellett egy gólt is szerzett, amelyet azonban nem adtak meg.

A vendégek edzője a Videoton erejét is elismerte, amikor úgy fogalmazott, a fehérvári klubnak talán nem is ebben az osztályban lenne a helye.

A Vidi így fölényes győzelemmel folytatta szereplését, Pető Tamás már a következő célokra összpontosíthat, míg a Szentlőrincnek a vereség mellett a vitatott ítéletek is keserűséget okoztak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A vendégek vezetőedzője szerint két teljesen különböző félidőt játszott a Szeged a Mezőkövesd ellen.

Ahogyan lapunk is tudatta az olvasókkal, a Mezőkövesd Zsóry és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1-es döntetlennel zárta az NB II 9. fordulójának összecsapását.

A hazaiak Hajdú tizenegyesével kerültek előnybe az első félidőben, ám a szünet után feljavuló vendégek Ádám Martin révén egyenlíteni tudtak, így mindkét együttesnek be kellett érnie egy ponttal.

Laczkó Zsolt, a szegediek vezetőedzője szerint csapata nehezen lendült játékba, amiben a hosszú válogatott szünet és az elmaradt edzőmérkőzés is szerepet játszhatott.

Lassúan játszottunk, nem találtuk a ritmust, a Mezőkövesd több gólt is szerezhetett volna. A párharcokat nem nyertük meg, nem tudtuk megtartani a labdát.

– értékelte az első félidőt a szakember, a második játékrészben azonban már egészen más arcát mutatta a Szeged.

„Jól kezdtünk, helyzeteket alakítottunk ki. Megszereztük az egyenlítést, átvehettük volna a vezetést. Ami nagyon pozitív, hogy a csapat az utolsó pillanatig hajtott a győzelemért, megnyerhettük volna, de nem érdemeltük volna meg” – vélekedett Laczkó.

Máté Péter, a Mezőkövesd vezetőedzője igazságosnak nevezte a döntetlent, bár maradt benne hiányérzet a kihagyott lehetőségek miatt. Elmondása szerint az első félidőben le kellett volna zárniuk a találkozót, a szünet után azonban már a vendégek akarata érvényesült.

NB II: sorra nyertek a korábbi élvonalbeli csapatok, Ádám Martin is betalált

LABDARÚGÓ NB II, 9. FORDULÓ

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 1–1 (1–0)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 500 néző. Vezette: Muhari Gergő (Sinkovicz Dániel, Vargha Tamás)

MEZŐKÖVESD: Deczki – Csirmaz, Varjas Z., Keresztes B., Vajda S. – Ottucsák, Zachán (Csatári, 90.), Rab Bence – Vörös B. (Pintér Á., 60.), Kovács P. (Keresztes Z., 79.), Hajdú R. (Silling, 79.). Vezetőedző: Máté Péter

SZEGED: Illés B. – Vékony (Rjaskó, a szünetben), Tóth B., Széles, Mikló R. – Márkvárt, Posztobányi – Szabó Á., Zimonyi (Haragos, 79.), Miskolczi (Bodnár, a szünetben) – Ádám M. (Tóth-Gábor, 66.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt

Gólszerző: Hajdú R. (15. – 11-esből), ill. Ádám M. (47.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Márton Gábor szerint nagy előnyt kapott a Diósgyőr, míg Márton István a csapata szervezettségét és türelmes játékát emelte ki.

A DVTK 2–0-ra nyert Kozármislenyben a Merkantil Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

A gól nélküli első félidőt követően Babinszky Bence, majd Vass László is betalált, így a miskolciak elhozták a három pontot Kozármislenyből.

A DVTK vezetőedzője, Feczkó Tamás betegség miatt nem tudott a csapattal tartani, a kispadon segítője, Márton István irányította az együttest.

A hazaiak vezetőedzője, Márton Gábor szerint a diósgyőriek két kiállítást is megúsztak.

„Szakmailag nehéz értékelni a találkozót. Mindkét oldalon voltak helyzetecskék, lehetőségecskék, de túl nagy előnyt kapott ma a Diósgyőr és ezt nem bírtuk el, de szerintem egyik csapat sem.

Visszanéztük a vitatott szituációkat. Két kiállítás maradt el a Diósgyőr csapatából, kíváncsi lettem volna, hogy úgy miképp alakult volna a mérkőzés.

– fogalmazott a hazaiak szakvezetője.

A DVTK részéről Márton István kiemelte, hogy alaposan felkészültek a szervezett hazaiakra. A háromhetes válogatott szünetben arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogyan találhatják meg a réseket a kozármislenyiek védelmén.

„Az első félidőben ez többször sikerült is, de Lékai Somának voltak nagy védései” – értékelt Feczkó Tamás segítője, aki úgy látta, a vezető gól után csapata valamelyest magára húzta az ellenfelet, ám a hazaiak nem alakítottak ki komolyabb helyzetet.

„Vezetőedzőnknek, Feczkó Tamásnak, jobbulást kívánok, betegség miatt nem tudott a csapattal tartani” – mondta Márton István.

A mérkőzés összefoglalója az alábbi hivatkozásra kattintva tekinthető meg:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Közel tíz hónap kihagyás után Kinyik Ákos góllal tért vissza az élvonalban. A Paks védője megható részleteket is elárult a nehéz időszakról.

Álomszerűen alakult Kinyik Ákos visszatérése: a Paksi FC rutinos védője közel tíz hónapos kényszerpihenő után ismét pályára lépett, és rögtön góllal segítette csapatát.

A tolnaiak az MTK Budapest ellen aratott sikerükkel nemcsak értékes pontokat szereztek, hanem a hosszú rehabilitációból visszatérő hátvédnek is emlékezetes pillanatokat szereztek.

Kinyik számára korántsem volt egyszerű az elmúlt időszak, a felépülés során azonban a családja és a klub támogatására egyaránt számíthatott.

„Hosszú volt az időszak, de szerencsére a csapatnál és otthon is támogatott mindenki. Az eleje nehéz volt, de amikor el lehetett hagyni a mankót, onnantól azért könnyebbé vált. Sokat tudtam a családommal lenni, de hiányzott a foci” – idézte fel a hátvéd.

A hosszú kihagyás után természetesen még akadtak nehézségek, Kinyik elismerte, hogy a mérkőzés végére kissé elfáradt. A Paks teljesítményével ugyanakkor elégedett volt, és az edzői stábhoz hasonlóan úgy látta, csapata megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

Paks-MTK: háromgólos győzelem, kilenc hónap után betalált a visszatérő

Az MTK oldalán jóval borúsabban értékeltek

Komáromi György szerint a fővárosiak támadójátéka ezúttal nem működött, és a csapat nem tudta megmutatni valódi erejét.

Nem éreztem az átütő erőt, ezt a lehető leghamarabb el kell felejtenünk, mert nagyon nem volt jó.

Lehet, hogy le kell ülnünk kicsit beszélgetni a csapattal és a pozitív dolgokból erőt meríteni. Alapvetően jó csapatunk van, hajtunk és vissza fogunk találni oda, ahonnan elindultunk” – fogalmazott a vendégek támadója.

A Paks a következő fordulóban a címvédő ETO FC-t fogadja, míg az MTK az újonc Vasassal találkozik.

A tolnaiaknál azonban a következő mérkőzés előtt Kinyik Ákos visszatérése és góllal megkoronázott hosszú küzdelme is okot adhat az örömre.

Korábban

Bognár György és Pinezits Máté a mérkőzés után a saját döntéseit és csapata teljesítményét is értékelte.

Paks-MTK: Bognár György megmagyarázta a cseréit, Pinezits sem vitatkozott

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dzsudzsák Balázs számára különleges jelentőséggel bírt a Fradi elleni pontszerzés.

A Ferencváros otthonában szerzett ponttal a Debreceni VSC nemcsak a pályán mutatott küzdőszelleméről adott számot, hanem egy szívszorító történet is előtérbe került a lefújást követően.

Dzsudzsák Balázs, a hajdúságiak csapatkapitánya könnyeivel küszködve értékelte a találkozót, amelyet a csapat a klub nemrég elhunyt masszőrének emlékére is játszott.

A DVSC vezére úgy érezte, a Loki többet tett a győzelemért, különösen az első félidőben, amikor a debreceniek akarata érvényesült.

Nem akarom azt mondani, hogy jobbak vagyunk, de ezen a meccsen többet tettünk bele.

A második játékrészben ugyan akadt néhány nehezebb percük, a Fradi pedig ezt kihasználta, a vendégek azonban az utolsó pillanatig küzdöttek, és ennek végül meglett az eredménye.

Dzsudzsák a pontszerzést és a hosszan tartó betegsége után elhunyt Nagy Istvánnak ajánlotta, aki 25 éven át dolgozott a klubnál.

„Nagy Pista, ezt neki! Velünk volt a 92. percben is.”

A csapatkapitány elmondása szerint a masszőr rendkívül pozitív ember volt, aki a nehézségek közepette is képes volt meglátni a jót.

„Az utolsó pillanatokig küzdött. Mi már nem tudtunk és nem is szerettünk volna hozzá bemenni, mert azt mondták, jobb, hogyha nem látjuk. Nagyon-nagyon erős karakter, pozitív ember, aki 25 éve óriási szeretetet és profizmust és olyan mentalitást hozott, ami nagyon-nagyon egyedi.”

A debreceniek érte is harcoltak a pályán, a tizenegyesnél pedig Dzsudzsák úgy érezte, Pista bá is segíthette őt.

Felemelő érzés és fantasztikusan megható. Az élet nagy rendező, nagyon kevés csapat kap büntetőt a 92. percben, de abszolút jogosnak éreztem. Mondhatjuk, hogy a fentiek, és Pista bá is így akarta.

Fradi-DVSC: közbeszólt a VAR, Lisztes és Dzsudzsák lett a két főszereplő

A Fradi oldalán Corbu Marius, a hazaiak gólszerzője sem kertelt, amikor a lefújás után értékelte a történteket.

„Nagyon fájó ez az eredmény, de egyáltalán nem játszottunk jól. A Debrecen sok problémát okozott nekünk a labdakihozataloknál. Nem alakítottunk ki tiszta helyzeteket, és a végén ki tudtak egyenlíteni” – mondta a ferencvárosi játékos.

A zöld-fehérek futballistája a csalódottságát sem titkolta, hiszen a csapat a felkészülés alapján többet várt magától. Úgy érezte, a megfelelő hozzáállás megvolt, a pályán azonban hiányzott a kellő élesség és pontosság.

„Ez a döntetlen számomra olyan, mint egy vereség. Több pontosság kellett volna, az utolsó harmadban nem hoztunk jó döntéseket.”

Míg a Ferencvárosnál a kihagyott lehetőségek és az elveszített pontok miatt maradt hiányérzet, a DVSC számára a döntetlen különleges jelentőséggel bírt.

Dzsudzsák Balázs szavai alapján a debreceniek nemcsak egymásért, hanem egy olyan ember emlékéért is küzdöttek, aki negyedszázadon keresztül volt a klub közösségének fontos tagja.

Korábban

Borbély Balázs és Gert Remmel eltérően értékelte az 1–1-es döntetlent.

A VAR-ról és a kihagyott lehetőségekről is beszéltek az edzők a Fradi-DVSC után

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Varga Attila kifakadt a játékvezetésre, Kuttor Attila viszont tökéletes reakciót kapott csapatától a Mezőkövesd elleni vereséget követően.

A Kolorcity Kazincbarcika 3–0-ra legyőzte a Karcagi SC-t a labdarúgó NB II 9. fordulójának nyitó mérkőzésén, a találkozót követően azonban nem csupán az eredmény szolgáltatott beszédtémát.

A borsodi együttes Kártik tizenegyesével szerezte meg a vezetést, a második játékrészben pedig – Szekszárdi kiállítása miatt már emberelőnyben – újabb két gólt berámolt a Karcag kapujába, így magabiztos sikert aratott.

Varga Attila, a vendégek vezetőedzője élesen bírálta a játékvezetést, és úgy vélte, a mérkőzés alakulására egy harmadik tényező is jelentős hatással volt.

A szakember szerint az első hatvan percben látottak ezen a szinten elfogadhatatlanok és sokkolók voltak, egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a szövetségnek érdemes lenne megvizsgálnia a profi mérkőzéseken közreműködő játékvezetők teljesítményét.

Nemcsak a két csapat volt hatással a mérkőzésre, hanem volt harmadik tényező is…

– fogalmazott a vendégek trénere, aki úgy érezte, együttese erőfeszítései ellenére sem kapta meg a kellő tiszteletet a pályán.

„A játékosok mindent megtettek, de ezen a napon semmibe vettek bennünket.”

„Állva haltunk meg” – olvasható a mérkőzést összefoglaló cikk a karcagiak hivatalos felületein, a klub Facebook-oldalán pedig a hazai vezető gólt megelőző büntető előtti szabálytalanságot osztották meg.

Kuttor tökéletes reakciót látott

A Kazincbarcika vezetőedzője szerint egy jó együttes vereség után mutatja meg igazán a karakterét, játékosai pedig a Karcag elleni, küzdelmes győzelemmel megfelelő választ adtak a korábbi kudarca.

„Azt mondják, egy jó csapat kétszer egymás után nem kap ki…” – kezdte értékelését Kuttor Attila.

„Ez a férfias küzdelemben kivívott győzelem tökéletes reakció volt a játékosainktól.”

NB II: sorra nyertek a korábbi élvonalbeli csapatok, Ádám Martin is betalált

LABDARÚGÓ NB II, 9. FORDULÓ

KOLORCITY KAZINCBARCIKA–KARCAGI SC 3–0 (1–0)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 400 néző. Vezette: Sipos Tamás (Ring Kevin, Dobos Dominik)

KAZINCBARCIKA: Lipóczi – Veprik (Ferenczi, 71.), Nagy Zs., Rácz L., Nyíri – Ferencsik, Szőke G. (Koljada, 71.), Hudák M. (Varjas, 84.), Schuszter (Trencsényi, 78.) – Kártik – Gresó (Holender, 84.). Vezetőedző: Kuttor Attila

KARCAG: Varga N. – Szakál, Kovalovszki, Szekszárdi T., László D. (Varga K., 80.) – Girsik Á. (Székely D., 72.), Györgye, Szűcs K., Fekete O. (Asztalos, 59.) – Halácsi (Kohut, 59.), Könyves (Fábián, 80.). Vezetőedző: Varga Attila

Gólszerző: Kártik (40. – 11-esből), Nyíri (58.), Trencsényi (80.)

Kiállítva: Szekszárdi T. (54.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Diomandé gólja döntött, a Villarreal emberelőnyben sem tudott egyenlíteni.

Gulácsi Péter teljesítményét külön kiemelte a spanyol AS, miután a Villarreal 1–0-ra kikapott a Real Madrid otthonában a La Liga nyolcadik fordulójában. A korábbi magyar válogatott kapus több fontos védést mutatott be, de Yan Diomandé első madridi góljával a hazaiak megszerezték a három pontot. A találkozó fordulatokban sem szűkölködött: Vinícius Júnior gólját érvénytelenítették, a brazil támadót pedig kiállították, miután a hajánál fogva visszahúzta Nathan Salibát.

A Villarreal egyenrangú ellenfele volt a Real Madridnak, több támadást vezetett, és emberelőnyben az egyenlítésért is komolyan küzdött. Gulácsi három védést mutatott be, köztük egy bravúrt Kylian Mbappé ziccerénél. Iñigo Pérez vezetőedző a kimaradt lehetőségeket sajnálta, míg José Mourinho a játékvezetés miatt inkább nem vállalta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót.

Gulácsi Péter a Villarreal egyik legjobbja volt

Az AS részletes játékosértékelésében külön méltatta a magyar kapust. A spanyol lap szerint Gulácsi továbbra is kulcsszerepet tölt be csapatában, ismét több egy az egy elleni helyzetben mentett, és a Villarreal egyik legjobb, legmegbízhatóbb játékosa volt a Bernabéuban.

A magyar kapus már az első félidőben fontos védést mutatott be Mbappéval szemben, amikor a francia támadó Trent Alexander-Arnold hosszú indítása után került helyzetbe. A hajrában ismét a világbajnok támadó próbálkozását hárította, megakadályozva ezzel a Real Madrid második gólját.

Gulácsi 90 perc alatt három védést mutatott be, 23 passzából 18 volt pontos, ami 78,3 százalékos passzpontosságot jelent. A Villarreal 54 százalékban birtokolta a labdát, és 15 lövéssel próbálkozott a hazaiak 11 kísérletével szemben. A kaput mindkét csapat négyszer találta el.

Iñigo Pérez: a befejezések hiányoztak

A Villarreal vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elismerte, hogy a vereség ellenére elégedett játékosai teljesítményével. Úgy vélte, csapata remek mérkőzést játszott egy rendkívül erős ellenfél otthonában, ám a befejezéseknél hiányzott a pontosság.

„A befejezések és a helyzetkihasználás hiányoztak ahhoz, hogy igazán nagyszerű mérkőzést játsszunk” – fogalmazott a szakember.

Pérez a statisztikák jelentőségéről is beszélt. Szerinte ha a tabellát ezek alapján állítanák össze, a Villarreal az első két-három hely valamelyikén állna. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kedvező mutatók önmagukban nem érnek pontot, ezért a vereség után nehéz pozitívan értékelni a történteket.

A szakember külön kitért Juan Foyth szerepére is. Az argentin játékost azért szerepeltette védekező középpályásként, hogy stabilabbá tegye a csapatot, és megakadályozza a Real Madrid gyors támadásait. Úgy vélte, ez a taktikai elképzelés működött, bár a Villarreal bizonyos időszakokban még nagyobb veszélyt jelenthetett volna.

A kiállítás kapcsán Pérez elmondta, hogy a szoros eredmény és az idő múlása természetes módon fokozta a feszültséget. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy játékosai már nem félnek az ilyen stadionokban, és egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy a legnagyobb ellenfeleket is legyőzzék.

Mourinho a játékvezetés miatt nem nyilatkozott

A Real Madrid vezetőedzője a győzelem ellenére nem vállalta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót, és a klub televíziójának sem adott interjút.

Az AS beszámolója szerint Mourinho azért döntött a hallgatás mellett, mert attól tartott, hogy a játékvezetésről tett kijelentései miatt eltiltást kaphat. A portugál szakember nem akarta kockáztatni, hogy emiatt lemaradjon a két héttel később esedékes Barcelona elleni rangadóról.

A madridiak különösen a játékvezető laposztását sérelmezték. A Real Madrid játékosai hat sárga és egy piros lapot kaptak, miközben mindössze nyolc szabálytalanságot követtek el, szemben a Villarreal 13 szabálytalanságával.

Mourinho távolmaradása azért is volt szokatlan, mert korábban valamennyi kötelező sajtótájékoztatón megjelent. Ezúttal a Bernabéu sajtótermében várakozó újságíróknak a klub kommunikációs részlege jelentette be, hogy a vezetőedző nem érkezik meg.

Így a portugál szakember sem Vinícius kiállítását, sem taktikai változtatásait nem értékelte nyilvánosan. A Real Madrid ugyan megszerezte a három pontot, de a mérkőzés után legalább akkora figyelmet kapott Mourinho hallgatása, mint csapata nehezen kiharcolt győzelme.

SPANYOL LA LIGA, 8. FORDULÓ

REAL MADRID–VILLARREAL 1–0 (0–0)
Madrid, Bernabéu Stadion, 75 242 néző. Vezette: Díaz de Mera

REAL MADRID: Courtois – Alexander-Arnold (Vinícius Júnior, 52.), I. Konaté, Rüdiger, Carreras (Cucurella, a szünetben) – Valverde, Tchouaméni – Güler (Camavinga, 77.), Jude Bellingham, Y. Diomandé (Dumfries, 86.) – K. Mbappé. Vezetőedző: José Mourinho

VILLARREAL: Gulácsi – Freeman, P. Navarro, Foyth (C. Romero, 56.), R. Veiga, Cardona (Mikautadze, 67.) – Comesana (N. Saliba, 56.), P. Gueye, Moleiro (Nízar, 86.) – A. Pérez, Ahomas (Moreno, 67.). Vezetőedző: Inigo Pérez

Gólszerző: Y. Diomandé (63.)

Kiállítva: Vinícius Júnior (73.)

La Liga, 8. forduló:

Real Madrid-Villarreal 21.00

FC Barcelona-Getafe 3-0 (2-0)

Alavés-Atlético Madrid 1-2 (1-1)

Rayo Vallecano-Athletic Bilbao – félbeszakadt

pénteken játszották:

Málaga-Espanyol 1-1 (0-1)

vasárnap játsszák:

Elche-Celta Vigo 14.00

Real Sociedad-Deportivo A Coruna 16.15

Real Betis-Osasuna 18.30

Racing Santander-Valencia 21.00

hétfőn játsszák:

Levante-Sevilla 21.00

A tabella

1. FC Barcelona 8 8 0 0 34- 7 24

2. Atlético Madrid 8 6 1 1 18- 8 19

3. Real Madrid 8 6 0 2 19- 8 18

4. Real Betis 7 5 1 1 9- 7 16

5. Sevilla 7 4 1 2 10- 9 13

6. Alavés 8 3 2 3 12- 8 11

7. Deportivo 7 2 4 1 10- 8 10

8. Real Sociedad 7 3 1 3 9-13 10

9. Athletic Bilbao 6 2 2 2 7- 6 8

10. Villarreal 8 2 2 4 13-13 8

11. Espanyol 8 2 2 4 11-11 8

12. Rayo Vallecano 7 2 2 3 11-16 8

13. Getafe 8 2 2 4 4-10 8

14. Osasuna 7 2 2 3 6-13 8

15. Celta Vigo 7 1 4 2 8- 6 7

16. Santander 7 2 1 4 11-21 7

17. Levante 6 1 2 3 8-12 5

18. Elche 7 1 2 4 11-17 5

19. Valencia 7 1 1 5 4-13 4

20. Málaga 8 0 4 4 4-13 4

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A két vezetőedző a mérkőzés után a saját döntéseit és csapata teljesítményét is értékelte.

A Paks 3–0-ra legyőzte az MTK-t az NB I 9. fordulójában, miután a találkozó jelentős részében a hazaiak akarata érvényesült. A kilenc hónapos sérülés miatti kihagyás után visszatérő Kinyik Ákos szerezte meg a vezetést, majd a második félidőben Horváth Kevin és Pető Milán is betalált.

A fővárosiak hiába birtokolták többet a labdát az első félidőben, a Paks magas letámadása komoly nehézséget okozott nekik. A hazaiak a szünet után is veszélyesebbek maradtak, a cserék pedig döntő szerepet játszottak a különbség növelésében: Tóth Barna két gólpasszt adott, miközben az MTK Szuhodovszki Soma kiállítása miatt emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.

Bognár György, a Paks vezetőedzője elégedetten értékelte csapata teljesítményét , amely még az előzetes várakozásait is felülmúlta.

Többet kaptam, mint amit vártam. Ritmusban egész jók voltunk, első félidőben jól játszottunk, nyomást helyeztünk az MTK-ra, a másodikban is voltak nagyon jó periódusaink.”

A paksi vezetőedző értékelésének további három fontos megállapítása

  • Bognár szerint csapata megérdemelten győzött, és külön örült annak, hogy a mérkőzés színvonala jobb lett, mint amire előzetesen számított.
  • Kinyik Ákos felkészülését rendkívül profinak nevezte, és kiemelte, hogy a védő mentálisan és fizikálisan is alkalmas volt a gyors visszatérésre, amit a szakmai stáb jól ítélt meg, hiszen stabilan és jól futballozott.
  • Az utánpótlás-válogatott Horváth Kevin és Pető Milán akár kezdőként is szerepelhetett volna, de két és fél hétig nem voltak a csapattal, ezért kerültek a kispadra, ahonnan beállva a várakozásoknak megfelelően felfrissítették és mozgékonyabbá tették a Paks játékát.

Pinezits Máté, az MTK vezetőedzője nem keresett kifogásokat a vereség után az M4 Sport kamerái eőtt, és elismerte, hogy ellenfele egyértelműen jobb teljesítményt nyújtott.

A kiállítás után rúghattak is volna még gólokat, azt gondolom, ezt a részt józanul és tisztán el kell ismerni. Úgy gondolom, a kilenc forduló során ez volt az egyetlen olyan mérkőzésünk, amikor nem érdemeltünk pontszerzést.”

A vendégek vezetőedzője három további szempontot emelt ki

  • Pinezits teljesen megérdemeltnek tartotta a Paks győzelmét, és úgy vélte, hogy csapata a kiállítást követően további gólokat is kaphatott volna, mert a hazaiak fölénye akkor még egyértelműbbé vált.
  • A cserékkel elsősorban az MTK labdabiztosságát szerette volna javítani, mivel felismerte, hogy a mélységi játékban nem tudnak felülkerekedni a paksiakon, ezért más megoldásokkal próbálta eredményesebbé tenni csapata futballját.
  • A következő, pénteki Vasas elleni bajnoki előtt nagy könnyebbséget jelent számára, hogy végre együtt készülhet a teljes kerettel, hiszen a válogatott szünetben több játékosa is hiányzott, most viszont nem csupán egy-két nap áll rendelkezésükre a felkészüléshez.

OTP Bank Liga, 9. forduló

október 10., szombat
Vasas FC – Kisvárda-Master Good 1–1
Ferencvárosi TC–DVSC 1–1
Paksi FC – MTK Budapest 3–0

október 11., vasárnap
14:45 Zalaegerszegi TE FC – Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport+)
16:45 Kispest-Honvéd FC – Újpest FC (M4 Sport)
19:00 ETO FC – Puskás Akadémia FC (M4 Sport)

Frissítés

Közel tíz hónap kihagyás után Kinyik Ákos góllal tért vissza az élvonalban. A Paks védője megható részleteket is elárult a nehéz időszakról.

Paks–MTK: a góllal visszatérő Kinyik elmondta, mi hiányzott neki a legjobban

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A magyar védő első portugáliai találata sem ért pontot a Marítimónak.

Szalai Gábor emlékezetes gólt szerzett a portugál bajnokságban: harminc méterről talált be a címvédő Porto kapujába. A Ferencvárostól kölcsönvett magyar védő első találata azonban nem ért pontot a Marítimónak, amely a hajrában veszítette el a mérkőzést.

Alaposan meglepte a listavezetőt az egyszeres magyar válogatott középhátvéd, aki a Ferencvárossal egyszeres magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes. Szalai már a 16. percben vállalkozott lövésre, és harminc méterről bombázott a Porto kapujába. Ez volt az első gólja azóta, hogy a Ferencváros nyáron kölcsönadta a portugál együttesnek.

A Marítimo azonban nem tudta megőrizni előnyét.

A százszázalékos teljesítménnyel listavezető Porto fordított, a győztes találatot pedig a 86. percben szerezte meg. Szalai végig a pályán volt, de hiába a látványos gólja, csapata végül 2–1-es vereséget szenvedett hazai pályán.

A Marítimo nyolc forduló után két győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel áll a portugál bajnokságban. Szalai számára így egyéni szempontból emlékezetes, csapatszinten viszont csalódást jelentő mérkőzéssel folytatódott a portugáliai szereplés.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A hazaiak végig fölényben játszottak, az MTK támadásai nem jelentettek veszélyt.

A Paks magabiztos játékkal 3–0-ra legyőzte az MTK Budapestet az NB I 9. fordulójában. A hazaiaknál a kilenc hónapos sérülés miatti kihagyás után visszatérő Kinyik Ákos is betalált, a második félidőben pedig a cserejátékosok gondoskodtak a különbség növeléséről. Az MTK hiába birtokolta többet a labdát, támadásban kevés veszélyt jelentett ellenfelére.

A találkozó elejétől a Paks akarata érvényesült. A hazaiak magasan támadták le az MTK játékosait, akik nehezen találták meg a módját annak, hogyan juttassák el a labdát a támadóharmadba. A fővárosiak többet birtokolták a labdát, de ebből nem tudtak komoly helyzeteket kialakítani.

A paksi nyomás többször is bizonytalanná tette a vendégek védelmét, a vezető találat azonban végül nem labdaszerzésből született. Egy szöglet után a kilenc hónapos sérülés miatti kihagyást követően visszatérő Kinyik Ákos közelről a kapuba talált, megszerezve az előnyt csapatának (1–0).

Kilenc hónap után góllal tért vissza Kinyik Ákos

A szünetig a Paks irányította a mérkőzést, így megérdemelten vonulhatott előnnyel az öltözőbe.

A második félidőben Pinezits Máté kettős cserével próbálta felrázni az MTK-t. A frissen pályára lépő játékosok azonban nem tudtak érdemi változást hozni, a vendégek támadásai továbbra sem jelentettek komoly veszélyt a paksi kapura. A hazaiak szervezetten futballoztak, és nem engedték, hogy ellenfelük átvegye a kezdeményezést.

A folytatásban a Paks cseréi is főszerephez jutottak. Horváth Kevin mindössze hét perccel a pályára lépése után betalált, ezzel kétgólosra növelte csapata előnyét (2–0).

A paksi cserék eldöntötték a mérkőzést

Az MTK helyzetét tovább nehezítette, hogy Szuhodovszki Soma kiállítása miatt emberhátrányba került.

A 71. percben beálló Pető Milán nagy lendülettel kapcsolódott be a játékba, és a hosszabbításban góllal koronázta meg teljesítményét. A 91. percben szerzett találatával végleg eldöntötte az összecsapást, egyúttal kialakította a végeredményt (3–0).

A Paks győzelme nemcsak a háromgólos különbség miatt volt meggyőző. A hazaiak letámadása végig komoly gondot okozott az MTK-nak, a cserék pedig újabb lendületet és két gólt hoztak. A fővárosiak labdabirtoklási fölénye nem párosult hatékony támadójátékkal, így nem tudták megakadályozni a megérdemelt paksi sikert.

NB I, 9. FORDULÓ

PAKSI FC–MTK BUDAPEST 3–0 (1–0)
Paks, Fehérvári úti Stadion, 2502 néző. Vezette: Buzás Balázs (Buzás Balázs, Bornemissza Norbert)

PAKS: Gyetván – Győrfi, Vas G., Kinyik, Szabó J., Silye – Papp K., Windecker (Gyurkits, 89.), Balogh B. (Horváth K., 67.), Haraszti Zs. (Pető M., 71.) – Szalai J. (Tóth B., 71.). Vezetőedző: Bognár György
MTK: Fadgyas – Armalas (Varju, 69.), Beriasvili, Radic, Mikolay – Kata, Zeljkovic (Bakó, 78.) – Jurek, Hinora (Bognár I., 59.), Komáromi Gy. (Szuhodovszki, 59.) – Kerezsi (Klausz, 78.). Vezetőedző: Pinezits Máté

Gólszerző: Kinyik (19.), Horváth K. (74.), Pető M. (90+1.)

Kiállítva: Szuhodovszki (87.)

Frissítés

A két vezetőedző a mérkőzés után a saját döntéseit és csapata teljesítményét is értékelte.

Paks-MTK: Bognár György megmagyarázta a cseréit, Pinezits sem vitatkozott

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Willi Orbán és Schäfer András is győzelemnek örülhetett a Bundesliga 5. fordulójában.

Willi Orbán csapata, az RB Leipzig kiütéses, 6–0-s győzelmet aratott az Eintracht Frankfurt ellen, míg Schäfer András együttese, az Union Berlin megszerezte első sikerét a német labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában. Mindkét magyar válogatott játékos kezdőként lépett pályára a szombati játéknapon, és fontos győzelemnek örülhetett.

Az RB Leipzig már az első félidőben eldöntötte a Frankfurt elleni találkozót. A kongói Ezechiel Banzuzi szerezte meg a vezetést, majd a francia Christopher Nkunku mesterhármassal növelte a hazaiak előnyét a szünetig. A lipcsei csapat végül 6–0-ra nyert, Willi Orbán pedig végigjátszotta a mérkőzést.

Az Union Berlin hazai pályán 1–0-ra legyőzte az újonc Elversberget, amely két győzelemmel kezdte az idényt, azóta azonban nyeretlen. Schäfer András a kezdőcsapatban kapott helyet, és egészen a 92. percig a pályán maradt. A berlini együttesnek ez volt az első győzelme a bajnoki szezonban.

A forduló másik emlékezetes mérkőzésén a Bayern München 2–2-es döntetlent játszott az Augsburg vendégeként. A hazaiak a Bundesliga történetének leggyorsabb góljával szereztek vezetést, mindössze 8,4 másodperc után.

A Bayern kezdte a találkozót, ám Manuel Neuer hátrapasszolt labda utáni átadását Robin Fellhauer megszerezte, majd az üres kapuba gurított. A korábbi, kilenc másodperces rekordot Karim Bellarabi és Kevin Volland tartotta.

A müncheni csapat a második félidő elején egyenlített, majd az Augsburg újabb vezető találatát követően a 80. percben ismét egalizált. A kifejezetten élvezetes bajor rangadó így pontosztozkodással zárult. A Bayern továbbra is veretlen, de nem tudta átvenni a vezetést a Borussia Dortmundtól. Érdekesség, hogy az előző idényben éppen az Augsburgtól szenvedte el egyetlen Bundesliga-vereségét.

Frissítés

A Frankfurt kiütése után a lipcsei vezetőedző a csapat ingadozó formájáról beszélt.

RB Leipzig: történelmi mesterhármas után Demichelis figyelmeztette Orbánékat a PSV elleni meccs előtt

Bundesliga, 5. forduló:

RB Leipzig-Eintracht Frankfurt 6-0 (4-0)

Augsburg-Bayern München 2-2 (1-0)

Hoffenheim-Hamburger SV 2-3 (1-1)

FSV Mainz-Bayer Leverkusen 3-4 (2-2)

Paderborn-VfB Stuttgart 0-2 (0-1)

Union Berlin-Elversberg 1-0 (0-0)

pénteken játszották:

Borussia Dortmund-Werder Bremen 2-2 (0-0)

vasárnap játsszák:

1. FC Köln-Borussia Mönchengladbach 15.30

SC Freiburg-Schalke 04 17.30

A tabella

1. Borussia Dortmund 5 4 1 0 11- 4 13

2. Bayern München 5 3 2 0 16- 4 11

3. SC Freiburg 4 3 1 0 12- 3 10

4. Bayer Leverkusen 5 3 1 1 14- 8 10

5. RB Leipzig 5 3 0 2 15- 5 9

6. Augsburg 5 2 2 1 13- 8 8

7. Werder Bremen 5 2 2 1 10-10 8

8. FSV Mainz 5 2 1 2 13-10 7

9. Elversberg 5 2 1 2 8- 8 7

10. VfB Stuttgart 5 2 0 3 8- 9 6

11. Hamburger SV 5 2 0 3 5-15 6

12. Schalke 04 4 1 2 1 3- 4 5

13. Eintracht Frankfurt 5 1 2 2 9-16 5

14. 1. FC Köln 4 1 1 2 6- 9 4

15. Paderborn 5 1 1 3 3- 7 4

16. Union Berlin 5 1 1 3 5-17 4

17. Hoffenheim 5 1 0 4 9-13 3

18. Borussia Mönchengladbach 4 0 0 4 6-16 0

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Borbély Balázs és Gert Remmel eltérően értékelte az 1–1-es döntetlent.

A Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a Debrecennel az NB I 9. fordulójában. A válogatott szünet utáni első bajnokin a hazaiak Corbu Marius 65. percben szerzett góljával kerültek előnybe, ám a DVSC a hosszabbításban egyenlített.

A 95. percben Lisztes Krisztián kezezése után, videóbírós ellenőrzést követően jutott büntetőhöz a Debrecen, amelyet Dzsudzsák Balázs értékesített. Borbély Balázs így továbbra sem szerezte meg első hazai bajnoki győzelmét a Ferencváros vezetőedzőjeként, míg Gert Remmel együttese értékes ponttal távozott a Groupama Arénából.

Borbély Balázs szerint csapata túlságosan kényelmesen futballozott, és sok technikai hibát követett el. A Ferencváros vezetőedzője úgy látta, hogy a második félidőben már akadtak jó periódusaik, a vezető gól után pedig több terület nyílt meg előttük, de nem tudtak megfelelő minőségben élni a lehetőségekkel.

Túl kényelmesnek éreztem a játékunkat, több technikai hibát is vétettünk. A második félidőben voltak jó periódusaink.”

Borbély kitért Osváth Attila hiányára is. A magyar válogatottban jelentős mérkőzésterhelést kapó játékos szerepeltetését nem akarták kockáztatni. A helyén pályára lépő Nagy Olivér teljesítményével ugyanakkor elégedett volt, külön kiemelve, hogy gólpasszt is adott.

Fradi-DVSC: közbeszólt a VAR, Lisztes és Dzsudzsák lett a két főszereplő

Gert Remmel elmondta, hogy a mérkőzés előtt mindössze 15 százalék esélyt adtak csapatának a győzelemre, ennek ellenére ezúttal is a három pont megszerzésére törekedtek. A DVSC vezetőedzője elégedett volt a védekezéssel, és úgy vélte, hogy a kapott gól ellenére megfelelően teljesítettek hátul.

A VAR sokszor ellenünk ítélt, ma a javunkra. Dzsudzsák a kapitányunk, egyértelmű volt, hogy ő végzi el a tizenegyest, a játékunk felgyorsításában fontos a szerepe.”

Remmel a letámadásról is beszélt. Szerinte fizikailag lehetetlen kilencven percen keresztül ugyanolyan intenzitással nyomást gyakorolni az ellenfélre, ráadásul ehhez nem elegendő három játékos munkája, az egész csapatnak részt kell vennie benne. A szakmai stábnak azon is dolgoznia kell, hogy a futballisták megfelelően ismerjék fel, mikor érdemes letámadni és mikor célszerű visszább húzódni.

A debreceni vezetőedző szerint szurkolóik joggal örülhettek a döntetlennek, hiszen kevés csapat tud pontot szerezni a Ferencváros otthonában, különösen ilyen körülmények között.

Frissítés

A cseh csapat három vereség után nyert, de a szakvezető több hiányosságra is felhívta a figyelmet.

Viktoria Plzeň: Radoslav Kováč kiadta a jelszót az FTC elleni Európa-liga-meccs előtt

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Debrecen a 95. percben szerzett góllal mentett pontot a Ferencváros otthonában.

A Ferencváros a 95. percig vezetett a DVSC ellen az NB I 9. fordulójában, ám a debreceniek a hosszabbításban, videóbírós ellenőrzést követően megítélt büntetőből egyenlítettek. Az 1–1-es döntetlen azt is jelenti, hogy Borbély Balázs továbbra sem szerezte meg első hazai bajnoki győzelmét a Fradi vezetőedzőjeként.

Nehezen lendült játékba a két csapat. A Ferencváros támadásait pontatlanságok jellemezték, a Debrecen pedig sokáig nem tudott veszélyt teremteni Dibusz Dénes kapuja előtt. A rengeteg szabálytalanság miatt folyamatos játék alig alakult ki, az első komolyabb lehetőségre egészen a 30. percig kellett várni.

Ekkor egy bal oldali debreceni szöglet után Blaz Boskovic közelről fejelt kapura, Dibusz azonban vetődve oldalra ütötte a bal sarok felé tartó labdát. Az Európa-liga alapszakaszában is szereplő Ferencváros az egész első félidőben nem találta el a kaput, míg a DVSC-nek Boskovic fejese jelentette az egyetlen kaput eltaláló próbálkozását. Daniel Arzani és Bamidele Yusuf is távolról kísérletezett, de mindketten jócskán a kapu fölé lőttek.

Az esővel együtt megérkeztek a helyzetek

A második félidőre megérkezett a szakadó eső, és ezzel együtt a mérkőzés ritmusa is megváltozott. Mindkét csapat aktívabban futballozott, a Ferencváros pedig már a játékrész első tíz percében többször munkára kényszerítette Plamen Andrejevet, mint az egész első félidőben.

A másik oldalon Dénes Csanád távoli lövése a bal kapufán csattant. A technikai hibák továbbra is jellemezték a találkozót, de a helyzetek száma érezhetően megnőtt.

A 65. percben aztán megtört a gólcsend. Kristoffer Zachariassen fejesénél Andrejev még bravúrral hárított, néhány másodperccel később azonban Corbu Marius tíz méterről a jobb alsó sarokba gurított, megszerezve a vezetést a Ferencvárosnak (1–0).

A hajrában a DVSC egyre többet támadott. Dzsudzsák Balázs lövése kevéssel kerülte el a jobb alsó sarkot, Dénes Csanád újabb távoli próbálkozását pedig Dibusz védte. A Ferencváros sokáig őrizte minimális előnyét, ám a mérkőzés utolsó pillanataiban váratlan fordulat következett.

Lisztes kezezése mindent megváltoztatott

A játékvezető minimum két perc hosszabbítást jelzett, amely már éppen letelt, amikor Lisztes Krisztián kézzel ért a labdába. A játékvezető videóbírós ellenőrzés után büntetőt ítélt a Debrecen javára.

A tizenegyest Dzsudzsák Balázs vállalta el, és a 95. percben értékesítette, ezzel az utolsó pillanatban pontot mentett a DVSC-nek (1–1).

A Ferencváros így hiába került előnybe a második félidőben, nem tudta megszerezni a három pontot. A döntetlen különösen Borbély Balázs számára fájdalmas, hiszen továbbra is várnia kell első hazai bajnoki győzelmére a zöld-fehérek vezetőedzőjeként. Ezúttal mindössze néhány pillanat választotta el attól, hogy megszakadjon ez a sorozat.

A zöld-fehérek idénybeli harmadik hazai mérkőzésükön is döntetlent játszottak a bajnokságban, korábban a Vasas és az Újpest is egy ponttal távozott a Groupama Arénából.

A hajdúságiak a legutóbbi hat bajnokijuk közül csak egyet nyertek meg, igaz csak egyet is veszítettek el.

NB I, 9. FORDULÓ

FERENCVÁROSI TC–DEBRECENI VSC 1–1 (0–0)
Budapest, Groupama Aréna, 11 593 néző. Vezette: Berke Balázs (Georgiu Teodorosz, Ország Péter)

FTC: Dibusz – Nagy O., Raemaekers, Gómez, Cadu – Nagy Á., Corbu – Yusuf (Birmancsevics, 74.), Zachariassen, Arzani (Lisztes, 58.) – Bagi (Kovacevic, 58., O’Dowda, 81.). Vezetőedző: Borbély Balázs
DVSC: Andreev – Tercza (Hoffman, 56.), Meíjas, Lang, Guerrero – Batik – Baldoni (Kocsis D., 71.), Dzsudzsák, Boskovic, Dénes V. – Szendrei (Adinany, 62.). Vezetőedző: Gert Remmel (észt)

Gólszerző: Corbu (65.), ill. Dzsudzsák (90+5. – 11-esből)

Sárga lap: Yusuf (odakönyökölt Guerrerónak) az 5., Meíjas (felrúgta Nagy Olivért) a 25., Kocsis D. (rátartott Nagy Ádám lábára) a 77., Gómez (lerántotta Adinanyt) a 88., Borbély Balázs (a kispadon, reklamálásért) a 89. percben.

Frissítés

Borbély Balázs és Gert Remmel eltérően értékelte az 1–1-es döntetlent.

A videóbíróról és a kihagyott lehetőségekről is beszéltek az edzők a Fradi-DVSC után

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A két vezetőedző eltérően értékelte az 1–1-es döntetlent.

A Vasas hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Kisvárdával az NB I 9. fordulójában. Az angyalföldiek Tóth Milán góljával szereztek vezetést, de a hajrában a csereként beálló Bíró Bence egyenlített. A találkozó után Erős Gábor, a Vasas vezetőedzője csalódottan értékelt, míg Supka Attila, a Kisvárda szakvezetője értékesnek nevezte a megszerzett pontot.

Erős Gábor szerint csapata pontosan olyan mérkőzésre számított, amilyet végül játszott. A Kisvárda stabilan és fegyelmezetten védekezett, elsősorban a rögzített helyzetekből és a labdaszerzések utáni átmenetekből próbált veszélyt teremteni. A Vasas sokáig uralta a játékot, és a vezetés megszerzése után több lehetősége is volt a győzelem bebiztosítására.

Azt gondolom, a Kisvárda lehet boldogabb ezzel az eredménnyel, mi viszont nagyon csalódottak vagyunk, fájdalmas két pontot veszítettünk.”

Az angyalföldiek vezetőedzője legalább négy-öt olyan szituációt említett a klubhonlapnak, amelyekből csapata lezárhatta volna a találkozót. A kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat, és Erős szerint nem először fordult elő ebben az idényben, hogy a Vasas a kezéből engedett ki egy győzelmet. Úgy látja, hiába állnak rendelkezésére minőségi támadók, a helyzetkihasználáson továbbra is javítani kell. A csalódottság ellenére gratulált játékosainak, hiszen a csapat kilenc forduló után 15 ponttal a mezőny elején áll.

Vasas–Kisvárda: hiába Tóth Milán gólja, az angyalföldiek kiengedték a kezükből a győzelmet

Supka Attila elismerte a klubhonlapnak, hogy a háromhetes bajnoki szünet nem tett jót a Kisvárdának. A szakmai stáb arra számított, hogy a leállás alatt sikerül kijavítani a korábbi hiányosságokat, ehelyett a csapat elveszítette azt a jó formáját, amely korábban jellemezte.

Annak köszönhetjük a pontszerzést, hogy az utolsó percig hittünk az egyenlítésben, ez meghozta az eredményt, amit most nagyon meg kell becsülnünk.”

A kisvárdai vezetőedző szerint támadásban kevés lehetőséget sikerült kialakítaniuk, így kizárólag a védekezéssel lehetett elégedett. Ezt a feladatot azonban ezúttal is jól oldották meg, ami összhangban van azzal, hogy a Kisvárda a bajnokság egyik legkevesebb gólt kapó csapata. Supka úgy értékelte, hogy a nehéz mérkőzésen megszerzett egy pontot különösen meg kell becsülniük.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC