nb1.hu

Tóth Alex izgult, Kubatov röviden értékelt, Keane nem fukarkodott a dicséretekkel

A légiós szerint a földön kell maradniuk.

A Ferencváros veretlenségi sorozata folytatódott az Európa-ligában. A magyar bajnokcsapat csütörtök este 3-1-es győzelemmel zárta a Ludogorec elleni meccset.

Az újabb siker után már a harmadik helyen áll az FTC a tabellán. Kubatov Gábor a lefújás után nem véletlenül írta azt a Facebookon, hogy ez egy csodálatos este volt.

„Több szempontból egy csodálatos este!” – olvasható a Fradi elnökének posztjában.

A játékosok közül Tóth Alex, Kanikovszki és Szalai Gábor értékelt az M4 Sportnak. A légiós szerint két lábon a földön kell maradniuk, a csereként beszálló Tóth izgult a harmadik Fradi-gól után, míg Szalai az aktuális helyezésükről is elmondta a véleményét.

Gavriel Kanikovszki: „Örülök, hogy nyertünk és gólt lőttem. A meccs első felében jól játszottunk, de 2-0 után egy kicsit visszaestünk. Amikor idejöttem, hittem ebben a csapatban. Két lábon a földön kell maradnunk, és folytatni kell azt, amit elkezdtünk, hogy a top nyolcban maradjunk.”

Tóth Alex: „Jól alakult minden. Az ellenfél nem sok kockázatot vállalt, ezt pedig mi kihasználtuk. Egy gyönyörű gólt kaptunk, de jó, hogy erre válaszoltunk. Szerencsére szépen befejezte a támadást Lenny, bár izgultam, hogy les lesz, bár belülről nem éreztem azt, hogy közel volt ehhez. Próbálok minél hasznosabb tagja lenni a csapatnak. Napról napra jobban vagyok, az orvosi stáb tudja, hogy mit kell csinálni. A félidőben szóltak, hogy kezdjek el készülni. Szerintem Naby sárgája miatt szálltam be. Jól nézett ki, hogy kezdeményeztünk és tudtunk helyzeteket kidolgozni, veszélyesen játszottunk.”

Szalai Gábor: „Helyenként ugyan átvette olykor az irányítást a Ludogorec, de azt éreztem, hogy a meccs nagy részében átadták a területet, és próbáltak kontrákra játszani, de ezt jól orvosoltuk. Ilyenkor sosem egyszerű, ha van egy vérfrissítés, az mindig extra motivációt ad. Szerencsére amit elterveztünk, az ült. Minden párharcba úgy mentünk bele, hogy csak mi jöhetünk ki belőle győztesen. Mindenki hajtott, a szurkolók előtt is le a kalappal. Élmény ilyen meccseken játszani. Volt, amikor picit beszorultunk, ekkor nagyobb nyomást kellett volna helyezni rájuk. Az, hogy a harmadik helyen vagyunk, csodás eredmény, de tudjuk, hogy lesznek még meccsek. Szeretnénk még pontokat szerezni.”

A játékosok után Robbie Keane is megosztotta a gondolatait. A Ferencváros edzője Kanikovszkit méltatta, továbbá arra is rávilágított, hogy mekkora tett az, hogy zsinórban három meccset nyertek a nemzetközi porondon.

„Lenyűgöző volt ez a teljesítmény. Azt mondtam a srácoknak, hogy összetartással nyerhetünk ma. A cserék is jól szálltak be, három gyönyörű gólt lőttünk. Nagyon sok energiát mutattunk a pályán, ezt várom el a csapatomtól. A lecsorgó labdák megszerzése is fontos volt a meccsen. Kanikovszki fantasztikus gólt lőtt. A labdák visszaszerzését is ki kell emelni vele kapcsolatban. Ebből a szempontból talán ő a legjobb játékos, akivel eddig dolgoztam. Nyilván csalódott vagyok a kapott gól miatt, de most az egyszer hajlandó vagyok túltenni magam ezen. Ha jól tudom, legutóbb 67 éve fordult elő az, hogy zsinórban három nemzetközi meccset nyert a klub. Ez egy hatalmas nagy teljesítmény” – mondta az ír tréner az M4 Sportnak.

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA M Gy D V L–K Gk P
1. Midtjylland 4 4 11–3 +8 12
2. Freiburg 4 3 1 8–3 +5 10
3. Ferencváros 4 3 1 8–4 +4 10
4. Celta Vigo 4 3 1 9–4 +5 9
5. Braga 4 3 1 8–4 +4 9
6. Aston Villa 4 3 1 6–2 +4 9
7. Lyon 4 3 1 5–2 +3 9
8. Viktoria Plzen 4 2 2 6–2 +4 8
9. Real Betis 4 2 2 6–2 +4 8
10. PAOK 4 2 1 1 9–6 +3 7
11. Brann Bergen 4 2 1 1 5–2 +3 7
12. Dinamo Zagreb 4 2 1 1 7–6 +1 7
13. Genk 4 2 1 1 5–4 +1 7
14. Porto 4 2 1 1 4–4 0 7
15. Fenerbahce 4 2 1 1 4–4 0 7
16. Panathinaikosz 4 2 2 7–6 +1 6
17. Basel 4 2 2 6–5 +1 6
18. Roma 4 2 2 5–4 +1 6
19. Lille 4 2 2 6–6 0 6
20. Stuttgart 4 2 2 4–4 0 6
21. Go Ahead Eagles 4 2 2 4–5 –1 6
22. Young Boys 4 2 2 6–10 –4 6
23. Nottingham Forest 4 1 2 1 6–5 +1 5
24. Bologna 4 1 2 1 3–3 0 5
25. Crvena zvezda 4 1 1 2 3–5 –2 4
26. Sturm Graz 4 1 1 2 3–5 –2 4
27. Celtic 4 1 1 2 4–7 –3 4
28. Salzburg 4 1 3 4–6 –2 3
29. Feyenoord 4 1 3 3–6 –3 3
30. Ludogorec 4 1 3 5–9 –4 3
31. FCSB 4 1 3 3–7 –4 3
32. Utrecht 4 1 3 1–5 –4 1
33. Malmö 4 1 3 2–7 –5 1
34. Maccabi Tel-Aviv 4 1 3 1–8 –7 1
35. Nice 4 4 4–9 –5 0
36. Rangers 4 4 1–8 –7 0
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC