nb1.hu

Ollózva mattolták Gulácsit – a „szezon gólja” sem törte meg a Villarrealt – videóval

Iván Romero szenzációs ollózásánál a magyar kapus is tehetetlen volt, a Sárga Tengeralattjáró azonban így is nyerni tudott.

Zsinórban másodszor diadalmaskodott a Villarreal a La Ligában. Iñigo Pérez együttese a Málaga után a Levantét is 3–1-re győzte le, ezzel megszerezve első sikerét saját közönsége előtt a szezonban.

A 21 lövésig eljutó házigazda (az elmúlt két meccsen összesen 37-szer próbálkoztak – a szerk.) megérdemelten szerezte meg a vezetést az első félidő végén, hiszen lefutballozta a Levantét a pályáról, aminek Ayozé Pérez 41. perces találatával lett meg az eredménye.

A szünetre viszont mégsem mehettek előnnyel Gulácsiék, hiszen Iván Romero egy percre rá káprázatos gólt „félollózott” a Villarreal kapujába.

A találat az alábbi videóra kattintva tekinthető meg.

Bár a Levante eljutott négy próbálkozásig a fordulást követően, végig az volt érezhető, hogy csak egy csapat van a pályán.

A hazaiak sem akartak lemaradni a szép gólok versenyében: az 54. percben Alberto Moleiro folytatta jó sorozatát, Ilias Akhomach sarokkal passzolt a spanyol elé, amiből megszerezte a vezetést a házigazdának.

A végeredményt a georgiai Georgi Mikautadze állította be a 86. minutumban. A támadót egy pocsék oldalváltási kísérlet után ugratták ki a leshatáron, s közelről higgadtan értékesítette ziccerét.

Győzelmével a Villarreal feljött a 8. helyre a La Liga tabelláján.

A lefújást követően Iñigo Pérez értékelt

A Villarreal szakvezetője szerint az együttes az elmúlt két mérkőzésen mutatott reakciójával is bizonyította, hogy jó irányba halad.

Büszke vagyok a csapat reakciójára, mind Málagában, mind a mai mérkőzésen.

fogalmazott a szakember, aki szerint korábban sokszor éppen az apró hibák miatt maradtak el a jobb eredmények.

A tréner hozzátette, hogy a mérkőzés előtt is teljesen bízott a játékosaiban, és biztos volt benne, hogy a korábbi nehézségek után csak az első sikeres lépésekre és a pontosabb befejezésekre volt szükségük a dinamika megfordításához.

A Villarreal játékában közben a taktikai változások is megfigyelhetők. Pérez szakított a korábban alkalmazott kétcsatáros felállással, Alberto Moleirót pedig visszatette a tízes pozíciójába. A döntés egyelőre látványosan működik: a futballista az elmúlt két mérkőzésen két gólt és két gólpasszt jegyzett.

A Sárga Tengeralattjáró tehát remekül zárta a válogatottszünet előtti időszakot, a visszatérést követően azonban óriási feladat vár a csapatra, hiszen a Santiago Bernabéuban vendégszerepelnek a 8. fordulóban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC