Az online térben és a médiában folytatódik az Újpest és a Ferencváros csatája.
Mint ismert, az Újpest parázs mérkőzésen tarott otthon egy pontot a címvédő Ferencvárossal szemben az NB I 10. fordulójában. A Gróf Dávid kiállítása miatt feszülten végződő találkozó lefújása nem vetett véget az ellentéteknek. A harc az online térben és a médiában folytatódott
Szalai Gábor a Fradi saját médiájának nyilatkozva szúrt oda az ellenfélnek, amelynek ünneplését túlzónak találta. Az Újpest a Gróf által fellökött labdaszedőről készült fotókkal üzent a piros lapos kapusnak. A lilák szurkolói pedig Varga Barnabást találták be Piscitelli leütközése miatt.
Szalai furcsállja, hogy az Újpest ennyire megünnepelte a döntetlent
A Ferencváros válogatott védője a Fradi Zónának elismerte, az Újpest szép góllal egyenlített ki, ugyanakkor értékelésével oda is szúrt az ellenfélnek, amelyet a pályán nem érzett veszélyesnek.
„Ők örülhetnek a döntetlennek. Ahogy láttam, örültek is neki nagyon, amit kicsit furcsállok. Nem éreztem veszélyesnek őket, azt éreztem, hogy mi uraljuk a játékot, mi dominálunk. Kellett volna még gólokat rúgni, benne is volt. A góljukat szépen csinálták, mi meg asszisztáltunk hozzá, de végig azt éreztem, hogy meglesz a győzelem. A pályán döntöttük el, ki álljon be a kapuba, egy perc volt hátra, bármelyikünk megoldotta volna, de Barnira jutott a választás. A mester nem volt boldog, ahogy mi sem, azt mondta, hogy el kell kezdeni nyerni, nem elég jobbnak lenni, nyerni kell. Nincs más opció” – fogalmazott Szalai.
„Újpest egy család, és egy családban megvédjük egymást, mindenki mást pedig a tettei alapján ítélünk meg!”
Az FTC-től zsinórban második szezonban pontot rabló Újpest a fentebbi sorral osztott meg képgalériát hivatalos Facebook-oldalán. A fotókon a Gróf Dávid által fellökött labdaszedő, a klub utánpótlásában futballozó Prém Domonkos látható Damir Krznarral és a lilák gólját szerző Aljosa Matkóval.
Varga vs. Piscitelli
Az Újpest egyik szurkolói oldala az FTC támadóját. Varga Barnabást vette elő a mérkőzés eleji, Piscitellivel történt ütközése nyomán. A Lila Sector az alábbi jelenetet kéri számon a válogatott támadón, és részben a játékvezetőn is a büntetés elmaradása miatt.
„Véleményünk szerint senki sem lehet érinthetetlen azért, mert válogatott. A kérdés az, jó-e, hogy itthon mindent elengednek valakinek, aztán a válogatottban meg sorra gyűjti a lapokat…” – fűzték hozzá.
Újpest FC–Ferencvárosi TC 1–1 (0–1)
Szusza Ferenc Stadion, 10 569 néző, v.: Bogár
gólszerzők: Matko (63.), illetve Varga B. (23.)
piros lap: Gróf (96.)
sárga lap: Rasak (17.), Geiger (87.), illetve Abu Fani (87.), Joseph (88.), Ötvös (94.)
Újpest FC: Piscitelli – Nunes, Duarte, Ademi (Geiger, 53.), Goncalves – Ljujic (Beridze, 91.), Rasak – Matko, Madeiros (Bese, 91.), Horváth K. – Tucic (Ganea, 82.)
Ferencvárosi TC: Gróf – Makreckis, Gartenmann, Raemaekers, Szalai G., Nagy B. (Gruber, 82.) – Tóth A. (Ötvös, 90.), Keita (Abu Fani, 70.), Kanichowsky (Pesic, 82.) – Varga B., Levi (Joseph, 70.)
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | Paksi FC | 13 | 6 | 6 | 1 | 11 | 24 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 12 | 6 | 4 | 2 | 14 | 22 |
| 3. | DVSC | 13 | 6 | 4 | 3 | 2 | 22 |
| 4. | MTK Budapest | 13 | 6 | 2 | 5 | 6 | 20 |
| 5. | Kisvárda Master Good | 12 | 6 | 2 | 4 | -5 | 20 |
| 6. | ETO FC Győr | 12 | 5 | 5 | 2 | 10 | 20 |
| 7. | Puskás Akadémia FC | 13 | 5 | 4 | 4 | 0 | 19 |
| 8. | ZTE FC | 13 | 3 | 4 | 6 | -1 | 13 |
| 9. | Újpest FC | 13 | 3 | 4 | 6 | -4 | 13 |
| 10. | DVTK | 13 | 2 | 5 | 6 | -10 | 11 |
| 11. | Nyíregyháza Spartacus FC | 13 | 2 | 5 | 6 | -10 | 11 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 | 3 | 1 | 8 | -13 | 10 |












