Az MTK a válogatott szünetben sem állt le: NB II-es csapattal játszottak barátságos meccset.
Felkészülési mérkőzéssel igyekezett játékban tartani futballistáit az MTK a válogatott szünetben. A kék-fehérek az NB II-es BVSC otthonában léptek pályára, a szakmai stáb azonban a sérültek mellett a különböző felnőtt és korosztályos válogatottaknál szereplő játékosokra sem számíthatott – számolt be erről a klub hivatalos oldalán.
A hazaiak már a 9. percben megszerezték a vezetést Dénes találatával, az MTK azonban gyorsan válaszolt: Bognár István kapásból, látványos mozdulattal egyenlített.
Még a szünet előtt ismét a BVSC került előnybe, Bacsa góljával 2–1-re alakult az állás, ami a végeredményt is jelentette.
Az MTK egyik legjobbja sérült meg
A második félidőben több helyen is változtatott Pinezits Máté, az 58. percben azonban kényszerű cserére is szükség volt: Kerezsi Zalán bokasérülést szenvedett, ezért Zsóri Dániel váltotta.
A klub közlése szerint Kerezsi sérülésének pontos mértéke egyelőre nem ismert.
A 23 éves támadó elvesztése különösen érzékenyen érintené az MTK-t, hiszen Kerezsi a csapat egyik legeredményesebb játékosa a mostani idényben. Az NB I mind a nyolc bajnokiján kezdőként lépett pályára, ezeken 4 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott, vagyis már hét találatban vállalt közvetlen szerepet.
Az ETO elleni legutóbbi bajnokin is közel járt a gólszerzéshez: a második félidőben előbb a kapufát találta el – a kipattanóból Bognár István egyenlített –, majd nem sokkal később fejjel is veszélyeztetett.
Két hét múlva jön a Paks
Az MTK nyolc forduló után 9 ponttal a bajnokság hetedik helyén áll: két győzelem, három döntetlen és három vereség a mérlege. A kék-fehérek 15 gólt szereztek és 14-et kaptak.
A válogatott szünet miatt lesz idő Kerezsi állapotának felmérésére és a rehabilitációra is. Az MTK legközelebb október 10-én, szombaton 19.30-kor lép pályára az NB I-ben, amikor a Paksi FC vendége lesz.
Nagy Miklós a válogatott játékosokról, a sikeres igazolásokról és a Vasas céljairól nyilatkozott.
Harmadik helyen áll nyolc forduló után az NB I-be feljutott Vasas. Az angyalföldiek eddig tizenhét gólt szereztek, ezzel ebben a mutatóban az Újpesttel holtversenyben az első helyen állnak. A Vasas őszinte támadófocit igyekszik játszani, amiben kulcsszerepe van két Szombathelyről érkezett játékosnak, Doktorics Áronnak és Tóth Milánnak. Mindketten tagjai a négy Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar válogatott keretének. Utóbbi Ukrajna ellen a szünet után állt be, így először léphetett pályára a nemzeti csapatban.
Viszont nem csak ők ketten képviselik a Vasast a nemzeti csapatainknál. Nagy Miklóst, a Vasas sportigazgatóját kérdeztük.
Ketten vannak Marco Rossi csapatában, Engedi Márk az U21-es válogatottba kapott behívót, Rab Bence pedig, aki kooperáció keretében az NB II-es Mezőkövesdben játszik, az U19-es válogatott keretének tagja. Egy sportigazgató számára lehetnek különbségek a behívók között?
Minden válogatott behívó egyaránt megtiszteltetés és öröm a klub számára és természetesen számomra is. A legjobbak közt szerepelni, a válogatottban a klubot képviselni, a nemzetközi szintéren az országot képviselni a lehető legnagyobb elismerése a munkánknak, ezért dolgozunk mindannyian a klubban nap mint nap. Sportigazgatóként feladatom a klub NBI-es első csapatának, NBIII-ban szereplő második csapatának és a 13 fiú korosztályos utánpótlás csapatának és a női csapatainknak a szakmai munkáját összehangolni, az átigazolásokat, beáramlást, kiválasztást, képzést, a tehetséggondozást klubszinten összefogni, menedzselni.
Ennek része a szövetségi edzőkkel, a válogatottak szakmai stábjával törtènő folyamatos kapcsolattartás. A nálunk futballozó játékosok teljesítményével, fejlődésével kapcsolatos információcsere. Szinte minden korosztályban vannak válogatott játékosaink – jelenleg 13 fő – de különös büszkeséggel tölt el, hogy egy évtized után a felnőtt nemzeti válogatottnak is ismét adhatunk játékosokat.
Behívók a magyar válogatottaktól
Felkapták a fejüket a Vasas-szurkolók akkor is, amikor Tóth Milán, és akkor is, amikor Doktorics Áron szerződtetését jelentették be. Emlékszik még arra, mikor és miért figyelt fel rájuk, illetve kinek a segítségével?
Mindkét játékosra még a Szombathelyi Haladás csapatában figyeltem fel évekkel az átigazolásukat megelőzően, először az utánpótlásban, majd később felnőtt játékosként. 2018 óta vezetem a Vasas utánpótlását, 2019 decembere óta a felnőtt csapatot, a Haladás csapatai pedig korábban mindig a Vasas állandó riválisai voltak, Szombathelyen sok tehetséges játékos nevelkedett és kiváló utánpótlás-nevelés folyt mindig is. Figyelemmel kísértem a pályafutásukat, a fejlődésüket.
Kikértem a véleményét azoknak az edző kollegáknak róluk, akik utánpótlás koruk óta ismerik őket. Korábban Desits Szilárd, jelenleg Nagy Gábor asszisztens edző kollegám is értékes információkkal tudott szolgálni és az elemző alkalmazások is segítségemre vannak ilyenkor.
Tóth Milán Szombathelyről az osztrák Sturm Grazhoz került, de nem kapott elég bizalmat az első csapatnál, jóllehet a Sturm második csapatában rugdosta a gólokat. Ezt látva kerestem meg a menedzserét és lehetőséget kínáltam Milánnak a Vasas első csapatában, vázolva azt a jövőbeni potenciális fejlődési utat, melyben Milán most egy fontos mérföldkőhöz érkezett a válogatottsággal.
Doktorics Áron tehetsége szintén megkérdőjelezhetetlen volt – bár korábban nem mindig baloldali szélső védőként vették számításba, hanem inkább középpályás és támadó feladatot látott el. Az ő megszerzésére akkor nyílt lehetőség, amikor nevelő klubja a Haladás sajnálatos módon az NBIII-ba esett ki. Ekkor szabadon igazolhatóvá vált és mivel a szakmai elemzés róla már jó ideje rendelkezésre állt és a célkeresztünk rajta volt. Ezt a helyzetet gyorsan lereagálva sikerült költséghatékonyan megszerezni őt.
Amikor hivatalossá vált, hogy Engedi Márk a Vasasban folytatja, ugyanaz a folyamat játszódott le a szurkolóikban, mint a két szombathelyi játékos esetében. Direkt csinálja?
Ez a munkám… Engedit szintèn több mint egy szezonon keresztül figyeltük a szakmai stábbal. Debreceni játékosként számunkra a másodosztályban akkoriban ellenfél Karcag csapatában szerepelt kölcsönben és – főként fiatal korát is tekintve – kiváló teljesítményt nyújtott. Komoly szerepet játszott a Karcag szezon eleji jó szereplésében. Télen megkerestük a Debrecent, de az átigazolási díjban akkor nem tudtunk megállapodni, Engedi Márk szerződése pedig nyáron lejárt, így amikor egyértelművé vált hogy nem hosszabbít, szintén szabadon igazolhatóként szerződtettük őt a nyáron.
Itt ért össze a szakmaiság a gazdasági szempontokkal.. 2006-os születésű játékosként az NBI-ben Engedi fiatalnak számít. A fiatalszabályt tekintve pedig a keretösszeállításnàl stratégiai fontossággal bír az, hogy kapusposzton is meg tudjuk oldani a fiatal szerepeltetését, mivel ezzel bővül az edzői stáb variációs lehetősége abban a tekintetben, hogy nem feltétlenül kell csak mezőnyjátékosokkal megfelelni a szabálynak.
Jövő tehetségei és a célkitűzés
Rab Bence kooperációs megállapodásnak köszönhetően játszik a másodosztályban, de nem csak ő szerepel ilyen konstrukcióban. Ki vagy kik, és hogyan felelnek a játékosok monitorozásáért?
5 fő kooperációs lehetőségünk van, melyből eddig hármat használtunk ki. A 2008-as Rab Bence, a 2007-es Ottucsák György és a szintén 2007-es Kovács Patrik mindhárman húzóemberek Mezőkövesden és saját nevelésű játékosunkként nagyon sokat fejlődnek ebben a konstrukcióban. További 8 fiatalunk kölcsönben szerepel más csapatokban.
Folyamatos a kapcsolattartás a Mezőkövesd és a Vasas szakmai stábja között. A mai adatközpontú világban, számtalan technológiai eszköz áll rendelkezésünkre a monitorozáshoz. Ennek megfelelően minden héten megkapjuk az edzés- és mérkőzés catapult adatokat valamint a mérkőzések felvételeit is.
Erős Gábor minden héten egyeztet Máté Péter vezetőedzővel, én ugyancsak minden héten egyeztetek Koszta Péter sportigazgatóval, a két klub erőnléti stábja pedig a játékosok terhelését hangolja össze, mivel a hét elején többnyire nálunk kezdik meg a munkát. A hét közepétől kooperációs partnerünknél folytatják, hogy a taktikai gyakorlást abban a csapatban végezzék, melyben hétvégén várhatóan szerepelni fognak.
A többi kölcsönjátékosunk teljesítményét is folyamatosan nyomon követjük az elemző szoftverek és felvételek segítségével, erről Késedi Gábor készít számunkra heti szinten minden szakmai részletre kiterjedő elemzést.
Nyolc forduló után a harmadik helyen áll a Vasas a bajnokságban. Mi az, amiben a leginkább kell még fejlődniük?
Jól kezdtük a szezont de semmiképpen nem szeretnénk messzemenő következtetéseket levonni ebből, mert rendkívül szoros a mezőny, kiegyenlített a bajnokság. Két-három rossz mérkőzéssel a mennyből a pokolba lehet kerülni és persze ez fordítva is igaz.
Éppen ezért a legfontosabbnak azt tartom, hogy hosszú távon is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsunk és megőrizzük azokat a mentális és csapatszintű erősségeket, az alázatot, akaratot, futásmennyiséget, párharcerősséget, szervezettséget, bátor támadófutballt, mely a jó felkészülésnek és az osztályváltás miatti flownak is köszönhetően jellemezte eddig a csapatot a bajnokság első negyedében.
Melyik, május végén esedékes szalagcím a hihetőbb most: „Az eredeti cél teljesítve, a Vasas magabiztosan maradt bent az élvonalban” vagy „Feljutóként a dobogón: a Vasas lett a harmadik”?
A realitásokat nézve, a lehetőségeinket, költségvetésünket, keretértékünket tekintve a mezőny második feléhez tartozunk, ezt teljesítettük túl egyelőre a pályán. A legtöbbre, a legjobbra törekszünk, de az első verzióval, a biztos bennmaradással is elégedettek lennénk. Tudjuk hogy a szurkolóink, szimpatizánsaink, a klub, a csapat ki van éhezve a sikerre, az élvonalbeli tagságra, így ennek megőrzése a legfontosabb célunk.
Ricardo de Burgos Bengoetxea először vezet a magyar válogatottnak, a Ferencvárossal azonban már négyszer is találkozott.
Spanyol játékvezető dirigálja a magyar válogatott hétfő esti, Észak-Írország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzését. Az UEFA tájékoztatása szerint Ricardo de Burgos Bengoetxea kapta a belfasti találkozót, amely 20.45-kor kezdődik – írja a Nemzeti Sport.
A 40 éves játékvezető 2015 óta vezet mérkőzéseket a La Ligában, 2018 óta pedig a FIFA keretének is tagja. Komoly rangadókon is bizonyíthatott már: 2017-ben Barcelona–Real Madrid Szuperkupát, 2025-ben pedig a két csapat Király-kupa-döntőjét vezette.
Utóbbi különösen emlékezetesre sikerült: a Barcelona hosszabbítás után 3–2-re győzött, De Burgos pedig három Real Madrid-játékost is kiállított.
A Fradi négyszer is találkozott már vele
A magyar válogatottnak most először vezet mérkőzést, magyar klubbal azonban korántsem először találkozik.
A Ferencváros négy európai kupamérkőzésén is ő fújta a sípot. 2018-ban a Maccabi Tel-Aviv elleni 1–1-es Európa-liga-selejtezőn, 2022-ben pedig a Slovan Bratislava ellen 2–1-re elveszített BL-selejtezőn dolgozott.
2025-ben kétszer is összefutott a Fradival: a Noah elleni, 2–1-re megnyert idegenbeli BL-selejtezőn Ibrahim Cissét állította ki, míg a Fenerbahce elleni 1–1-es Európa-liga-mérkőzésen a török csapat egyik játékosának mutatta fel a piros lapot.
De Burgos tehát magyar válogatott mérkőzésén hétfőn debütál, a Ferencváros révén azonban már bőven van tapasztalata magyar csapattal.
Korábban
Az északírek szövetségi kapitánya, Michael O’Neil már a Nemzetek Ligája sorsolásánál elmondta véleményét a magyar válogatottról.
Horváth Csenger szerint az ukrán vereség csak a felszín: a magyar futball valódi problémáit jóval mélyebben kell keresni.
A DVTK korábbi sportigazgatója szerint az Ukrajna elleni vereségnél sokkal mélyebben kell keresni a magyar futball valódi problémáit.
A magyar válogatott Ukrajna elleni 1–0-s veresége után számos elemzés született Marco Rossi döntéseiről, a kezdőcsapatról, a cserékről és a játékosok teljesítményéről. Horváth Csenger, a DVTK korábbi sportigazgatója azonban egészen más irányból közelítette meg a történteket Facebook-oldalán.
A szakember szerint mindenekelőtt azt kellene megvizsgálni, hány magyar játékos szerepel jelenleg stabilan Európa öt legerősebb bajnokságában. Úgy véli, már ez sokat elárul arról, milyen merítési lehetőségei vannak a mindenkori szövetségi kapitánynak.
„A legfontosabb tételmondat: a válogatott következmény” – írta Horváth.
„A válogatott ennek a rendszernek a kirakata”
Horváth szerint hiba kizárólag a válogatottnál keresni a problémák gyökerét, miközben jóval kevesebb szó esik arról a rendszerről, amelynek végén létrejön a felnőtt nemzeti csapat.
A tömegsporttól és az iskolai sporttól kezdve a kiválasztáson, az edzőképzésen és az akadémiai munkán át egészen a játékosok felnőttfutballba történő átmenetéig számos olyan területet felsorolt, amely szerinte meghatározza a magyar labdarúgás eredményességét.
Külön említette a játékperceket, a scoutingot, az adatalapú kiválasztást, a klubok szakmai kultúráját, a sporttudományt, valamint a játékosérték-teremtést és a külföldre történő játékosexportot is.
„A válogatott ennek a rendszernek a kirakata. Nem az alapja.”
Horváth szerint ha a kiválasztás, a képzés, a klubok szakmai munkája és a játékosfejlesztés megfelelően működik, annak idővel a nemzeti csapat teljesítményében is meg kell jelennie.
Magát az 1–0-s vereséget Horváth jóval kevésbé tartja aggasztónak. Kiemelte, hogy számításai szerint a magyar válogatott körülbelül 1,83-as várható gólmutatót hozott össze.
„Ha ezt a meccset négyszer, hasonló körülmények között lejátsszuk, simán lehet belőle két győzelem, egy döntetlen és egy vereség.
Most vereség lett. Ez futball.”
A szakember szerint ezért egyetlen mérkőzés eredményéből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Sokkal fontosabbnak tartja azokat a strukturális kérdéseket, amelyek hosszú távon meghatározzák, milyen játékosokból válogathat a magyar nemzeti csapat.
„A magyar futball valódi kérdései viszont nem tegnap este kezdődtek és nem is egyetlen mérkőzés eredményén múlnak” – zárta bejegyzését Horváth Csenger.
A találkozót 20.45-től rendezik a Windsor Parkban.
Michael O’Neill azonban nem pusztán a következő mérkőzésekre épít csapatot. Az északír kapitány az elmúlt időszakban látványosan megfiatalította keretét: a mostani 28 fős névsor átlagéletkora mindössze 24 év, négy tinédzser kapott benne helyet, összesen pedig 17 játékos még a 25. életévét sem töltötte be.
O’Neill szerint most derül ki, mire képes a csapata
Észak-Írország az előző Nemzetek Ligája-kiírásban megnyerte C ligás csoportját, így már egy szinttel feljebb szerepel. O’Neill szerint éppen az olyan ellenfelek, mint Magyarország, mutathatják meg, hol tart valójában a fiatal együttese.
„Ez már nagyon magas szint. Olyan csapatok ellen játszunk, amelyek ott voltak a világbajnokságon, vagy kijutnak majd a 2028-as Európa-bajnokságra.
Nem a legnagyobb nemzetekkel találkozunk, de egy olyan kis ország számára, mint mi, ez így is komoly teszt” – fogalmazott a kapitány a Nemzetek Ligája rajtja előtt.
O’Neill hozzátette: ahhoz, hogy Észak-Írország ismét kijusson egy nagy tornára, ezen a szinten már nem elég versenyképesnek lennie – mérkőzéseket is kell nyernie.
A csoport februári sorsolása után O’Neill külön kitért a magyar válogatottra is. A kapitány szerint a mieink az elmúlt években folyamatosan fejlődtek.
„Magyarországról eszünkbe jut a 2016-os Európa-bajnokság, azóta pedig tovább fejlődtek.
Jól szervezett, fizikális csapat, amelynek az egész keretében megvan a minőség” – jellemezte Marco Rossi együttesét.
A párharcról Észak-Írországban ráadásul különösen szép emlékeket őriznek. A két válogatott eddigi hét találkozójából az északírek mindössze egyet nyertek meg, ám éppen az a siker vált történelmivé: 2014 szeptemberében 2–1-re győztek Budapesten, és azzal a sikerrel indult el az a selejtezősorozat, amelynek végén kijutottak a 2016-os Európa-bajnokságra.
O’Neill tudatosan dobja mély vízbe a fiatalokat
A kapitány szerint a Nemzetek Ligája ideális terep arra, hogy a következő generáció játékosai nemzetközi tapasztalatot szerezzenek. Kiemelte, hogy Shea Charles és Isaac Price is az előző kiírás során vált egyre fontosabb játékossá, most pedig újabb fiatalok követhetik ugyanezt az utat.
„A fiatal játékosok azért vannak itt, mert készen állnak rá. Nagy klubokban szerepelnek, néhányan rendszeresen játszanak az első csapatban is. Ha keretet akarunk építeni, fontos, hogy ezt megtegyük” – mondta O’Neill.
Hétfőn így két különböző helyzetből érkező válogatott találkozik Belfastban. Észak-Írország a B ligába való feljutás után azt próbálja bizonyítani, hogy fiatal csapata már ezen a szinten is megállja a helyét, míg Magyarország az Ukrajna elleni vereséget követően szerezné meg első pontjait a sorozatban.
Georgia az Észak-Írország elleni vereség után menesztette Willy Sagnolt, a magyarok ellen már új kapitány ül a kispadon.
Komoly változás történt a magyar válogatott Nemzetek Ligája-csoportjában: távozott a georgiai válogatott éléről Willy Sagnol, akinek az utódját is azonnal kinevezték.
A Georgiai Labdarúgó-szövetség hivatalos bejelentése szerint Ramaz Szvanadze veszi át a csapat irányítását, és 2028 végéig szóló megbízást kapott.
Sagnol 2021 februárja óta irányította a válogatottat, összesen 57 mérkőzésen ült a kispadon.
A francia szakemberrel Georgia története során először kijutott az Európa-bajnokságra 2024-ben, ahol ráadásul továbbjutott a csoportjából, és egészen a nyolcaddöntőig menetelt.
Szvanadze házon belülről érkezik, eddig a georgiai U21-es válogatottat irányította, amellyel két korosztályos Európa-bajnokságon is szerepelt.
Az új kapitányra rögtön komoly feladat vár: Georgia hétfőn Ukrajnát fogadja, így várhatóan ezen a találkozón mutatkozik be a felnőttválogatott kispadján.
Négy nappal később pedig már Budapesten lesz jelenése, október 2-án a Puskás Arénában a magyar válogatott ellen lép pályára csapata.
A magyar válogatott játékosai szerint több volt az Ukrajna elleni meccsben, Tóth Balázs pedig úgy érezte, a mieink jobban futballoztak.
A magyar válogatott 1–0-s vereséggel kezdte szereplését a Nemzetek Ligájában, miután Danilo Szikan 42. percben szerzett góljával Ukrajna elvitte a három pontot a Puskás Arénából.
A Blackburn Rovers kapusa szerint a magyar csapat teljesítménye alapján többet érdemelt volna a mérkőzésből.
Tóth Balázs: Jobbak voltunk
„Sajnos semmit nem ért a védésem a meccs végén, amit 0–1-nél mutattam be.
Egy helyzete volt az ukránoknak, azt kihasználták.
Okosan játszottak, el kell ismerni, de szerintem többet érdemeltünk volna, úgy éreztem, jobbak vagyunk” – mondta Tóth Balázs az M4 Sportnak.
A kapus szerint elsősorban a helyzetkihasználás döntötte el a találkozót. A bekapott gólnál saját szerepét is elemezte, elmondása szerint kissé elmozdult a rövid oldal felé, ezért a csapatnak vissza kell néznie, pontosan hol csúszott el a védekezés.
Tóth ugyanakkor nem sokáig foglalkozna a vereséggel, hiszen hétfőn Észak-Írország otthonában már újabb Nemzetek Ligája-mérkőzés vár a magyarokra.
„A következő meccsen csak a győzelem elfogadható” – jelentette ki.
Csongvai bátrabb játékot vár
Csongvai Áron ugyancsak a kihagyott lehetőségeket emelte ki. A Saint-Étienne légiósa szerint az első félidőben megvoltak a magyar válogatott helyzetei, de ezeket nem sikerült gólra váltani.
„Magabiztosabban és bátrabban kell játszanunk a jövőben. Nagyon sokat jelent nekem, hogy bekerültem a kezdőcsapatba, de most csalódott vagyok a vereség miatt” – fogalmazott Csongvai.
A középpályás hozzátette, jól érzi magát Franciaországban, és az ott megszerzett pozitív energiákat szeretné a válogatottban is kamatoztatni.
A vereséget azonban gyorsan le kell zárniuk: elmondása szerint szombattól már teljes egészében a következő mérkőzésre koncentrál a keret.
Korábban
Szoboszlai Dominik kritikusan értékelte az ukránok teljesítményét és a meccs végi tömegjelenetről is elmondta véleményét.
Andrea Maldera büszkén értékelt a budapesti győzelem után, de figyelmeztetett: Ukrajna ennél sokkal jobb futballra is képes.
Mint ismert, az ukrán labdarúgó-válogatott győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligája B divízióját: Andrea Maldera együttese péntek este 1–0-ra legyőzte Magyarországot.
Az olasz szövetségi kapitány a lefújás után elsősorban játékosai hozzáállását és küzdeni tudását emelte ki.
Maldera láthatóan érzelmesen értékelt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. Elmondta, rendkívül büszke a játékosaira, akik szerinte olyan körülmények között élik a mindennapjaikat, amelyekkel más válogatottak futballistáinak nem kell szembenézniük.
„Ezek a srácok valami rendkívülit tesznek” – fogalmazott Maldera,
aki hozzátette: játékosai elsősorban nem érte, hanem az ukrán emberekért és szurkolókért adnak ki mindent magukból.
„Én vagyok az, aki néha túl sokat követel a játékosoktól. El kell fogadnom ezt a tökéletlenséget, ugyanakkor gratulálnom is kell a srácoknak” – fogalmazott önkritikusan a kapitány.
Maldera szerint ennél jóval több van Ukrajnában
Az ukrán kapitány ugyanakkor a győzelem ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a mutatott játékkal. Kiemelte, mindössze három napjuk volt felkészíteni a csapatot, miközben ő saját bevallása szerint időnként túlságosan is sokat követel a játékosaitól.
„Sokat javíthatunk még a játékunkon” – jelentette ki Maldera. Hozzátette, Ukrajna nem futballozott tökéletesen, de sikerült megvalósítaniuk több olyan elemet is, amelyre a magyarok ellen készültek.
Taktikailag is meglepte a magyar válogatottat: két támadóval kezdett, mert úgy érezte, így hatékonyabban támadhatják a magyar védelem mögötti területeket.
A kapitány szerint ez bizonyos periódusokban kifejezetten jól működött.
Három újoncot is bevetett Budapesten
Maldera külön kitért a válogatottban most bemutatkozó Illja Krupszkijra, Olekszandr Drambajevre és Ihor Krasznopirra is. Krupszkij esetében a sárga lap miatt nem akart további kockázatot vállalni, Krasznopirnak pedig olyan lehetősége is volt, amellyel Ukrajna akár 2–0-ra növelhette volna előnyét.
Drambajev becseréléséről elárulta, eredetileg más változtatások jártak a fejében, többek között Andrij Jarmolenko vagy Olekszandr Zubkov pályára küldése.
A hajrában azonban már elsősorban friss energiára és küzdésre volt szüksége, ezért döntött Drambajev mellett.
A kapitány szerint összességében kiegyenlített mérkőzést játszott a két válogatott, mindkét oldalon adódtak lehetőségek. A győzelem ellenére ezért azt kérte játékosaitól, hogy maradjanak két lábbal a földön, zárják le a magyarok elleni sikert, és már a következő feladatra koncentráljanak.
Maldera egy személyes részletet is elárult: már tanul ukránul, tanárától pedig elsőként azt kérte, hogy tanítsa meg neki az ukrán himnuszt.
A kapitány elmondása szerint már majdnem kívülről tudja, Budapesten pedig a csapattal együtt énekelte a mérkőzés előtt.
Az ukrán válogatott így három ponttal csoportja élén áll, s készülhet a szeptember 28-i, Georgia elleni folytatásra.
Korábban
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kihagyott helyzetekről és balszerencséről beszélt a mérkőzést követően.
Rossi szerint az ukránok az első félidőben szinte az első komoly helyzetükből megszerezték a vezetést, miközben a mieink nem tudtak élni a lehetőségeikkel.
A kapitány szerint azonban a mostani vereség nem egyedi eset, az Európa-bajnokság óta eltelt két évben többször is kedvezőtlenül alakultak a fontos pillanatok a válogatott számára. Ennek érzékeltetésére egy Napóleonhoz kapcsolódó történetet is felidézett.
„Van egy olyan mondás, és valószínűleg igaz is, nem tudom, hogy igaz-e, de valószínűleg igen, amely szerint Napóleon a tábornokait nem annak alapján választotta ki, hogy milyen stratégiai vagy más tudással rendelkeznek, hanem hogy mennyire szerencsés emberek.”
Rossi ezt követően meglehetősen határozottan fogalmazott a magyar válogatott helyzetéről.
Már két éve üldöz minket a bal szerencse, és tényleg sújt minket ez a pechsorozat, akkor úgy gondolom, hogy talán valakinek döntést kellene hozni ez ügyben.
– mondta.
A szövetségi kapitány ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem akar mindent a szerencsére fogni. Példaként Észak-Írország georgiai győzelmét hozta fel, amely szintén a hosszabbításban dőlt el, miután a házigazda kihagyott egy tizenegyest.
Rossi szerint ezek a momentumok is azt mutatják, hogy mennyire fontos lehet egy-egy apró részlet, de a csapatnak a saját hibáival is foglalkoznia kell.
A szakember végül a játékosok hozzáállását külön is kiemelte.
Szerinte a futballisták végig dolgoztak, akartak, és a második félidőben is komoly nyomást helyeztek az ukránokra. Bár az eredmény nem úgy alakult, ahogy szerették volna, a kapitány ezen a téren nem talált kifogást.
Úgy vélem, mindent kitettünk a pályára, a vágyat, az akaratot, keményen dolgoztunk és a második félidőben is meghajtottuk őket, sajnos nem találtuk meg a gólhoz vezető utat.
A mieink számára gyorsan jön a folytatás: Marco Rossi együttese legközelebb Észak-Írországban lép pályára (szeptember 28-án – a szerk.), így a pénteki vereség után rövid időn belül lehet javítani.
Korábban
A magyar válogatott csapatkapitánya a hosszabbításban kialakult tömegjelenetről is beszámolt.
A lefújást követően Szoboszlai Dominik, a meggypiros együttes csapatkapitánya az M4 Sportnak nyilatkozott, ahol szóba került az ukránok piros lapja után kialakult tömegjelenet is.
„A fociban benne van, úgy gondolom. Büszke vagyok a csapatra, kiraktunk mindent, ma nem volt elég, a szerencse nem velünk volt, megvoltak a helyzeteink, nem ment be semmi” – kezdte Szoboszlai.
A csapatok és a kispadok azután szólalkoztak össze, hogy Olekszandr Nazarenko megkapta második sárga lapját a Tóth Rajmund ellen elkövetett csúnya szabálytalanságért.
A Liverpool középpályása szerint a társak reakciója tökéletesen megmutatja azt, mi várható a magyar válogatottól.
Az, hogy most volt egy ilyen szituáció, az egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy ki van ott, bele fogunk állni.
Arra a kérdésre, hogyan lehet az aprócska pluszt hozzátenni a folytatásban, Szoboszlai Dominik így válaszolt:
„Folytatni kell azt amit csináltunk, ugyanígy ahogyan csináltuk és mellénk fog állni a szerencse” – zárta a nemzeti együttes csapatkapitánya.
A magyar válogatott hétfőn folytatja Nemzetek Ligája-menetelését a B divízióban. Marco Rossi csapata szeptember 28-án Belfastban, Észak-Írország vendégeként lép pályára.
Frissítés
Marco Rossi a kihagyott helyzetekről és a válogatott balszerencséjéről beszélt az ukránok elleni NL-mérkőzést követően.
A magyar válogatott 1-0-ra kikapott az ukrán nemzeti együttestől az UEFA Nemzetek Ligája B Ligájának első fordulójában.
A magyar válogatott péntek este Ukrajna ellen kezdte meg szereplését a Nemzetek Ligája B divíziójában.
Marco Rossi együttese lendületesen kezdett, és már az első percekben igyekezett nyomást helyezni az ukránokra, miközben a vendégek is többször megpróbáltak veszélyt teremteni.
Schäfer András az 5. percben sárga lapot kapott egy szabálytalanság után, majd a 11. minutumban Lukács Dániel került helyzetbe: a Puskás támadója ollózva próbálkozott, a lövése azonban a felső lécen csattant.
Nem sokkal később Szikan távoli kísérlete suhant el veszélyesen a jobb kapufa mellett, majd a 19. percben újabb nagy magyar lehetőség adódott, amikor Szoboszlai Dominik az alapvonalról középre játszott, Bolla Bendegúz azonban néhány méterről, ordító ziccerben a kapu fölé lőtt.
A folytatásban is akadtak helyzetek mindkét oldalon, Redzic Damir lövését például blokkolták, míg a túloldalon Vanat próbálkozásánál Tóth Balázs lábbal védett, igaz, az ukrán támadó már leshelyzetben volt.
A magyar csapat a 38. percben ismét előre tudott törni, Kerkez Milos bal oldali beadását azonban egy ukrán védő időben tisztázta.
Amikor már úgy tűnt, hogy gól nélkül zárul az első játékrész, Ukrajna megszerezte a vezetést.
Szikan senkitől sem zavartatva érkezett egy balról érkező beadására, és finom fejessel a bal alsó sarokba helyezett. A magyar válogatott így 1–0-s ukrán hátrányban vonulhatott az öltözőbe.
II. félidő
A fordulás után Marco Rossi kettőt is változtatott: Tóth Milán és Bárány Donát érkezett Vitális Milán és Lukács Dániel helyére.
A magyar válogatott igyekezett nagyobb tempót diktálni, az 55. percben pedig Tóth Milán előtt adódott lehetőség, ám a felpattanó labdát 12-13 méterről a kapus kezébe emelte.
Nem sokkal később Redzic Damir helyére újabb újonc, Jurek Gábor érkezett, majd a 66. percben Tóth Rajmund is pályára lépett Csongvai Áron helyett.
A mieink ezt követően is keresték az egyenlítés lehetőségét, de a kapu előtt nem sikerült igazán pontosnak lenniük. Willi Orbán a 75. percben távolról próbálkozott, lövése azonban jócskán a kapu fölött hagyta el a játékteret.
Két perccel később Ukrajna kis híján megduplázta az előnyét: Krasznopir kilépett a védők közül, Tóth Balázs mellett is eltolta a labdát, a magyar kapus azonban hatalmas bravúrral hárítani tudott.
A 86. minutumban Jurek Gábor higgadt csel után lőtt, a megpattanó kísérletet Riznik paskolta bravúrral szögletre. A korner után Kerkez fejelt, ez azonban elhalt a kapus kezeiben.
A hajrában továbbra is az ukránok őrizték minimális előnyüket, majd a hosszabbítás kezdetén emberhátrányba kerültek.
A 90+2. percben Nazarenko csúszott rá Tóth Rajmundra, amiért megkapta második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott. Az eset után a játékosok össze is szólalkoztak, tömegjelenet alakult ki a pályán.
A hátralévő időben újabb gól nem született, így a magyar válogatott vereséggel rajtolt a Nemzetek Ligájában. A meggypiros csapat története során először kapott ki az ukránoktól.
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 0–1 (0–1) Budapest, Puskás Aréna, 56 799 néző. Vezette: Jarred Gillett (Neil Davies, Nick Greenhalgh)
MAGYARORSZÁG: Tóth B. – Bolla B., Orbán, Csinger (Szűcs T., 84.), Kerkez – Csongvai (Tóth R., 66.), Schäfer, Vitális (Tóth M., a szünetben) – Redzic (Jurek, 62.), Szoboszlai, Lukács D. (Bárány, a szünetben). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
UKRAJNA: Riznik – Krupszkij (Bondar, 59.), Zabarnij, Matvijenko, Mikolenko – Ocseretyko, Brazsko (Nazarina, a szünetben), Szudakov (Drambajev, 90+1.) – Cihankov, Szikan (Krasznopir, 66.), Vanat (Nazarenko, 59.). Szövetségi kapitány: Andrea Maldera
Észak-Írország 1-0-ra nyerni tudott Georgiában. A PSG sztárja, Hvicsa Kvarachelia büntetőt hibázott a második félidő elején.
A mérkőzés első félideje kevés igazán nagy helyzetet hozott, Grúzia ugyan többet birtokolta a labdát, de az északírek szervezetten védekeztek.
A hazaiak Kvernadze fejesénél jártak a legközelebb a vezetéshez, ám Hume a kapu előtt menteni tudott. Pierce Charles kapusnak is akadt dolga, de 45 perc után 0–0 állt az eredményjelzőn.
A fordulás után felpörgött a találkozó. Gulácsi Péter klubtársa, Mikautadze nagy helyzeténél Charles mutatott be bravúrt.
A 64. percben büntetőhöz jutott a házigazda, miután Ballard szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A VAR-ellenőrzés után helybenhagyták az ítéletet.
A labda mögé a PSG klasszisa, Hvicsa Kvarachelia állt, a vendégek kapusa azonban pontosan tudta, mire készül a sztár, így védte a próbálkozását.
A hajrára is maradtak izgalmak: Kvarachelia és Devenny összeszólalkozása után mindketten sárga lapot kaptak, majd kisebb meglepetésre a vendégek a hosszabbításban megszerezték a vezetést.
Hume beadása után Shea Charles lőtt jobbal hat méterről a hálóba, Mamardasvili ugyan beleért a labdába, de nem tudott hárítani.
Georgia az utolsó percekben még egyenlíthetett volna, Mikautadze azonban mellé fejelt, így Észak-Írország 1–0-s győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligáját.
Észak-Írország: P. Charles – Atcheson (C. O’Neill, 86.), Ballard (McNair, 90+5.), C. Brown ( McConville, 73.), Hume – S. Charles – P. Kelly (B. Spencer, 73.), Galbraith, Price, Devenny – Donley (Magennis, 73.). Szövetségi kapitány: Martin O’Neill
A Belügyminisztérium sportért felelős államtitkársága pénteken elrendelte az utóellenőrzést az Fradivároshoz kapcsolódó támogatási jogviszonyok ügyében.
A történet előzménye, hogy az FTC 2016-ban és 2017-ben összesen csaknem 25 milliárd forint állami támogatást kapott a Népligeti sporttelep fejlesztésére, a Fradiváros első és második ütemének megvalósítására.
A beruházás azonban az eredetileg tervezett formában végül nem valósult meg.
Az ügy augusztus végén új szintre lépett, amikor a Belügyminisztérium a támogatások felhasználása miatt feljelentést tett a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán.
A klub álláspontja szerint a támogatást a mindenkori kormányhatározatoknak és a módosított támogatói okiratoknak megfelelően használták fel, és teljes körűen elszámoltak vele.
Az FTC arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2017-ben létrejött támogatói okiratot több alkalommal módosították, így szerintük az elszámolásokat nem kizárólag az eredeti feltételek alapján kell vizsgálni.
A vita egyik központi pontja a mintegy 11,2 milliárd forintos összeg, amelyet a Belügyminisztérium szerint az FTC Labdarúgó Zrt. részére adtak tovább, és amelyből a rendelkezésre álló dokumentumok alapján hivatásos labdarúgók játékjogának megszerzését finanszírozták.
A minisztérium ezt is vizsgálni kéri a folyamatban.
Az utóellenőrzés most újabb lehetőséget teremt arra, hogy a felek által hivatkozott támogatói okirat-módosításokat és az elszámolások részleteit is megvizsgálják.
Az ügyben így továbbra sem zárult le a vita, a következő időszakban az ellenőrzés eredménye kerülhet a középpontba.
Korábban
A Fradiváros-ügy kapcsán Hajnal Tamás a saját felelősségi köréről és a szakmai munka által termelt bevételekről beszélt.
A magyar korosztályos együttes egyelőre nyeretlen az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, mégsem mondott le a továbbjutásról.
A hátralévő három mérkőzésen Németh Antal tanítványai kétszer idegenben, egyszer pedig hazai pályán, az Új Hidegkuti Stadionban mérettetnek meg: sorrendben a horvát, a litván (otthon – a szerk.) és a török utánpótlás-válogatottal.
A szövetségi kapitány a közmédia érdeklődésére elárulta, nagyszerű állapotban van a keret, az összetartást azonban beárnyékolja Somogyi Ádám súlyos lábsérülése.
Németh amiatt kifejezetten boldog, hogy a korábban az U-válogatottal készülő játékosokból sokan már Marco Rossi „A”-csapatával alapoznak a soron következő Nemzetek Ligája-mérkőzésrekre.
Merész, de nem lehetetlen célok
A magyar U21-es nemzeti együttes még nem nyert mérkőzést, a keret és a szakmai stáb sem tett le a továbbjutásról. A minimális célkitűzés azonban az első győzelem megszerzése a H jelű selejtezőcsoport hajrájában.
„A horvátok vezetik a csoportot, de jó lenne meglepetést okozni, fontos lenne pontokat szerezni. Minden mérkőzésen a győzelem a cél, de vannak részcélok is” – kezdte a szövetségi kapitány.
Fontos, hogy a játékosok válogatott mezben tudják magukat nemzetközi szinten megmutatni, és nem mindegy, hogy hány pontot gyűjtünk, hiszen a következő korosztály besorolásánál ezek a pontok is figyelembe lesznek véve.
– tette hozzá a kapitány, az pedig nagyon nem mindegy, melyik kalapba kerül az U21-es válogatott a következő torna sorsolásánál.
Németh elárulta, a szakmai stáb már jóval a kerethirdetés előtt egyeztet Marco Rossival arról, hogy az U21-es válogatottból kik kerülhetnek az A-csapat látókörébe.
A szövetségi kapitánnyal a kerethirdetés előtti időszakban folyamatos a kommunikáció, különösen az utolsó napokban, amikor azt is átbeszélik, melyik játékos milyen egészségi és formaállapotban van.
A hátralévő ellenfelekről részletesen is beszélt, és úgy látja, Horvátország és Törökország hasonló erőt képvisel. A horvátoknál elsősorban a szervezettséget emelte ki, míg a törökök játékában inkább az egyéni megoldások dominálnak.
A horvátok ugyanazt a játékot próbálják építeni, nem is nagyon volt vereségük az elmúlt időben, védekezésben és támadásban is stabilak.
A litvánoknál képességekben jobbak vagyunk, de olyan csapatuk van, amelyiket nehéz megverni: agresszívak, erőszakosak. Visszaállnak védekezni, és abból kontráznak” – összegezte Németh Antal.
A tréner elmondta: saját jövőjével kapcsolatban egyelőre nem foglalkoztatja, hogy milyen következményekkel járhatnak az eredmények.
Nem gondolkodik azon, mi történik abban az esetben, ha a csapat nem tudja megnyerni a soron következő mérkőzéseket, de a cél természetesen minden alkalommal a győzelem.
Nem biztos, hogy rosszul végzi a stáb a munkáját, hiszen minden meccset szeretnék megnyerni.
Németh Antal Lisztes Krisztián visszalépését is elfogadta. A kapitány tudja, hogy a Fradi fiatal támadója hosszú időt töltött sérüléssel, ami érthető módon a pályán mutatott teljesítményére és a saját biztonságérzetére is hatással volt.
„Nagyon sokáig volt sérült, sokszor már ő maga is félt attól, hogy megsérül. Most kezd olyan állapotban lenni, hogy már biztosabban mer játszani, sprintelni és olyan dolgokat bevállalni, amik komoly fizikai megterhelést jelentenek, amikbe eddig megsérült.”
A magyar U21-es válogatott számára sűrű időszak következik, amely a horvátok elleni idegenbeli találkozóval kezdődik szombaton.
A szakmai stáb számára nemcsak az eredmény fontos, hanem az is, hogy a fiatalok közül minél többen megmutassák, hogy hosszabb távon is számításba vehetők, akár a felnőttválogatottnál is.
Hátralévő mérkőzések
2026. szeptember 26., 17:00: Horvátország–Magyarország 2026. október 1., 19:00: Magyarország–Litvánia 2026. október 6., 19:00: Törökország–Magyarország
Feczkó Tamás a fiatalok teljesítményét és a hiányosságokat is értékelte.
Ahogyan lapunk is tudatta az olvasókkal, a DVTK Debrecen-Pallagon lépett pályára felkészülési mérkőzésen péntek délelőtt, ahol a szintén másodosztályú Karcagi SC-vel mérte össze tudását.
Feczkó Tamás számára azonban ezúttal elsősorban nem az eredmény volt az elsődleges.
„A mai mérkőzésnek az volt a célja, hogy minden játékost meg tudjunk nézni versenykörülmények között” – kezdte értékelését a DVTK vezetőedzője.
A szakember hét fiatal játékost is pályára küldött, akik bizonyíthatták, miért vannak a felnőttcsapat környékén, illetve miért tartoznak annak keretéhez.
Megfeleztük a csapatot, így bebizonyíthatták mennyire tudnak vezéregyéniségek lenni.
Feczkónak a teljesítmény kapcsán ugyanakkor akadtak hiányérzetei is.
„Többször is elmondtam, hogy nagyon sok munka vár ránk. (…) A taktikai kommunikáció nem úgy alakult, ahogy kellett volna.
Taktikai dolgokban is, a fiatalok, akik most edzettek velünk először, nem mindegyik tudta, mi a dolga-
– fogalmazott a vezetőedző, akinek a fizikai teljesítménnyel viszont nem volt problémája.
Mint elmondta, az volt az egyik kérése, hogy a játékosok 45 perc alatt megfelelő fizikai mutatókat produkáljanak, ezt pedig kivétel nélkül teljesítették is.
A Karcag elleni 1–1-es döntetlen így elsősorban a tapasztalatszerzésről szólt a DVTK számára, a szakmai stáb pedig több fiatal játékost is élesebb körülmények között figyelhetett meg.
Korábban
A Diósgyőr az NB II-es Karcaggal, a Vasas pedig a Merkantil Bank Liga élén álló Soroksárral csapott össze felkészülési mérkőzésen.
A múlt heti 4–0-s siker után ezúttal is győzelmet aratott az Újpest FC női csapata a Simple Női Ligában. A lila-fehérek 3–0-ra nyertek a PMFC otthonában.
Az első félidő még nem hozott gólt, bár az Újpest több lehetőséget is kialakított. A játékrész végén mégis a hazaiak kerültek közel a vezetés megszerzéséhez, de Terestyényi Anna mindkét alkalommal bravúrral hárított.
A szünet után aztán alaposan felgyorsultak az események. Sam Tristan rövid időn belül kétszer is betalált: előbb egy látványos ollózós mozdulattal szerzett vezetést, majd bő egy perccel később 17 méterről bombázott a bal alsó sarokba.
A szemre is tetszetős találatok az alábbi hivatkozásra kattintva tekinthetőek meg:
Az Újpest a folytatásban is kézben tartotta a mérkőzést, a 73. percben pedig Nagy Lilla gólja döntött el minden lényegi kérdést.
A vendégek később tizenegyest is kaptak, ám a kapus, Terestyényi Anna lövését Török Noémi hárította, így maradt a 3–0.
Az első félidőben még valahol úton voltunk a busszal, fogalmunk nem volt, milyen rendezvényen vagyunk, ez látszódott a játékunkon.
A szakember elárulta, a szünetben ezért változtatni kellett a játékon és a szerkezeten is. A módosítások aztán gyorsan meghozták az eredményüket.
„A második félidőre bele kellett nyúlni a csapatba szerkezetileg, illetve a szünetben kaptak egy kisebb fejmosást is és a fordulás után – ugyanúgy, mint múlt héten, egy nagy fordulattal – átvettük az irányítást.
Kezdeményezőbbek voltunk, többet támadtunk, többet birtokoltuk a labdát és elvitathatatlan, hogy Sammy Tristan két óriási gólja mesébe illő volt és rátette a bélyegét a mérkőzésre.
Nagy Lilla is szép játék végén talált be és sajnos még egy tizenegyest is tudtunk hibázni – ebben nagyon jók vagyunk.”
Oroszi Sándor összességében a második félidő miatt lehetett elégedett, hiszen a szünetben végrehajtott változtatások után csapata sokkal határozottabban futballozott. A lila-fehérek ezzel a Szekszárd elleni múlt heti siker után ismét három pontot szereztek.
A két csapat október 2-án ismét összecsap, akkor már a Magyar Kupa 4. fordulójában, ugyancsak Pécsen.
Simple Női Liga NB I, 10. forduló
PMFC–Újpest FC 0–3 (0–0) Pécs, 30 néző. V.: Sveda (Zámbó, Kovács Á.)
ÚJPEST FC: Terestyényi – Nagy Sz. (Ónodi, 87.), Kókai, Vidács, Boros – Madarász – Csuhai (Feketevízi, 87.), Erdész (Nagy L., a szünetben, Siklér, 80.), Malesevic, Perjési (Soós, a szünetben) – Tristan. Vezetőedző: Oroszi Sándor
A Loki felemás szezonkezdeten van túl, Herczeg András szerint azonban bőven akad ok a bizakodásra, különösen a fiatalok teljesítménye miatt.
A Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetője és a DVSC korábbi sikeredzője szerint a tehetségek eddigi szereplése bizakodásra ad okot.
Úgy véli, a nyáron alaposan átalakult keretben a fiatalok stabil teljesítményt nyújtanak, és rászolgáltak a szakmai stáb bizalmára.
A szakember a haon.hu-nak adott interjújában elárulta, a debreceni fiatalok esetében nem az MLSZ fiatalszabálya a döntő szempont.
Mondogatják az emberek az MLSZ fiatalszabályát, de ezek a srácok akkor is játszanának, ha ez nem lenne.
Külön nem szeretnék kiemelni senkit, de hatalmas büszkeség ez a DLA-nak, hogy NB I.-es szinten is megállják a helyüket a debreceni fiatalok.”
A szakember szerint a jelenlegi generáció mellett az akadémián további olyan tehetségek dolgoznak, akik idővel eljuthatnak a felnőttcsapatig.
„Bízom benne, hogy ez így lesz a jövőben is, azt pedig elárulhatom, hogy még bőven vannak olyanok az akadémián, akik a kellő munka befektetésével idővel berobbanhatnak a csapatba” – tette hozzá.
A debreceni utánpótlás munkáját Szűcs Tamás és Bárány Donát pályafutása is visszaigazolja, ugyanis mindketten bekerültek Marco Rossi magyar válogatott keretébe.
Herczeg úgy látja, amikor a szövetségi kapitány lehetőséget adott nekik, mindketten bizonyították, hogy képesek hozzátenni a nemzeti csapat játékához.
A DLA vezetője úgy látja, további tehetségek előtt nyílhat meg az út az NB I felé, ha megfelelően dolgoznak. A magyar válogatott Ukrajna elleni mérkőzésével kapcsolatban ugyanakkor nem számít könnyű összecsapásra, de bízik a mieink győzelmében.
A Diósgyőr az NB II-es Karcaggal, a Vasas pedig a Merkantil Bank Liga élén álló Soroksárral csapott össze felkészülési mérkőzésen.
Karcagi SE-DVTK 1–1
Feczkó Tamás együttese felkészülési találkozón az NB II-es Karcagi SE ellen lépett pályára Debrecen-Pallagon.
A pályaválasztó karcagiak már a 3. percben megszerezték a vezetést: Fekete Olivér bal oldalról, 13 méterről laposan lőtt a kapuba. A DVTK ezt követően próbálta átvenni az irányítást, több szögletet is kiharcolt, de sokáig nem tudta feltörni a karcagi védelmet.
A vendégek fölénye végül a szünet előtt érett góllá. A 44. percben Babinszky Bence remek mélységi passzal találta meg Gálfi Norbertet, aki 16 méterről nem hibázott, így 1–1-es állással vonultak pihenőre a csapatok.
A második játékrészben alaposan megváltoztak a felállások, mindkét oldalon több csere is történt. A DVTK és a Karcag előtt egyaránt adódtak lehetőségek, de a kapuk a folytatásban érintetlenek maradtak.
A hajrában Galántai Tamás próbálkozott távolról, míg a karcagiak részéről Pap találhatott volna be, újabb gól azonban nem született.
Az NB II-es csapatok összecsapása így döntetlennel zárult. A diósgyőriek a jövő héten ismét pályára lépnek, akkor az élvonalbeli Kisvárda ellen folytatják a felkészülést.
Karcagi SC – Diósgyőri VTK 1-1 (1-1) Debrecen-Pallag, Debreceni Labdarúgó Akadémia, zárt kapuk mögött. Játékvezető: SÁNDOR Csaba (TŐKÉS Róbert, MESTER Milán).
KSC: GERGELY Roland – KOVALOVSZKI Máté, GYŐRI Ábel, SZEKSZÁRDI Tamás, FÁBIÁN Bence – FEKETE Olivér (LÓLÉ Béla, 46.) , SZŰCS Kristóf, GYÖRGYE Márk, PAP Zsolt – HALÁCSI Mirkó (LÁSZLÓ Dávid, 46.), GIRSIK Áron. Vezetőedző: VARGA Attila.
DVTK 1. félidő: BÁNHEGYI Bogdán – KISS Bálint, SZATMÁRI Csaba, BÁRDOS Bence – KISS László, HOLDAMPF Gergő, SZABÓ Balázs, VARGA Marcel – MUCSÁNYI Márk, BABINSZKY Bence, GÁLFI Norbert. Vezetőedző: FECZKÓ Tamás.
DVTK 2. félidő: BÁNHEGYI Bogdán (VARGA Hunor, 69.) – SZEKSZÁRDI Milán, FARKAS Ruben, ÁDÁM Leonárd – RÉVÉSZ Máté, BÉNYEI Ágoston, GALÁNTAI Tamás, BOKROS Szilárd – MOLNÁR Gábor, NAGY Milán, MUCSÁNYI Márk (MEDGYES Zoltán, 58.).
Gólszerző: FEKETE Olivér (1-0) a 3., GÁLFI Norbert (1-1) a 44. percben.
Vasas-Soroksár 1–0
Az élvonalban vitézkedő angyalföldi együttes pénteken délelőtt a Merkantil Bank Liga listavezetőjét, a Soroksár SC-t fogadta a Fáy utcai Sportcentrumban.
Az első félidő kevés helyzetet hozott, majd a szünet előtt megszerezte a vezetést a Vasas. Banó-Szabót buktatták a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Pethő Bence magabiztosan értékesítette.
A fordulás után mindkét oldalon adódtak lehetőségek. A Vasas közel járt az előny növeléséhez, míg a Soroksár a felső lécet is eltalálta, de újabb gól már nem született.
A Vasas így 1–0-ra győzte le az NB II listavezetőjét. A felkészülési találkozón elsősorban azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik a bajnokságban eddig kevesebb játékpercet töltöttek a pályán.
Frissítés
Feczkó Tamás a fiatalok teljesítményét és a hiányosságokat is értékelte.