nb1.hu

Fradi-meccsekről már ismerős spanyol bíró fújja a sípot Belfastban

Ricardo de Burgos Bengoetxea először vezet a magyar válogatottnak, a Ferencvárossal azonban már négyszer is találkozott.

Spanyol játékvezető dirigálja a magyar válogatott hétfő esti, Észak-Írország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzését. Az UEFA tájékoztatása szerint Ricardo de Burgos Bengoetxea kapta a belfasti találkozót, amely 20.45-kor kezdődik – írja a Nemzeti Sport.

A 40 éves játékvezető 2015 óta vezet mérkőzéseket a La Ligában, 2018 óta pedig a FIFA keretének is tagja. Komoly rangadókon is bizonyíthatott már: 2017-ben Barcelona–Real Madrid Szuperkupát, 2025-ben pedig a két csapat Király-kupa-döntőjét vezette.

Utóbbi különösen emlékezetesre sikerült: a Barcelona hosszabbítás után 3–2-re győzött, De Burgos pedig három Real Madrid-játékost is kiállított.

A Fradi négyszer is találkozott már vele

A magyar válogatottnak most először vezet mérkőzést, magyar klubbal azonban korántsem először találkozik.

A Ferencváros négy európai kupamérkőzésén is ő fújta a sípot. 2018-ban a Maccabi Tel-Aviv elleni 1–1-es Európa-liga-selejtezőn, 2022-ben pedig a Slovan Bratislava ellen 2–1-re elveszített BL-selejtezőn dolgozott.

2025-ben kétszer is összefutott a Fradival: a Noah elleni, 2–1-re megnyert idegenbeli BL-selejtezőn Ibrahim Cissét állította ki, míg a Fenerbahce elleni 1–1-es Európa-liga-mérkőzésen a török csapat egyik játékosának mutatta fel a piros lapot.

De Burgos tehát magyar válogatott mérkőzésén hétfőn debütál, a Ferencváros révén azonban már bőven van tapasztalata magyar csapattal.

Korábban

Az északírek szövetségi kapitánya, Michael O’Neil már a Nemzetek Ligája sorsolásánál elmondta véleményét a magyar válogatottról.

Az északírek szövetségi kapitánya már figyelmeztetett a magyar válogatottra

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC