Újabb fejezethez érkezett a Fradiváros ügye.
A Belügyminisztérium sportért felelős államtitkársága pénteken elrendelte az utóellenőrzést az Fradivároshoz kapcsolódó támogatási jogviszonyok ügyében.
A döntésre azt követően került sor, hogy a Ferencvárosi Torna Club korábban maga is kérte az elszámolások újbóli vizsgálatát.
A történet előzménye, hogy az FTC 2016-ban és 2017-ben összesen csaknem 25 milliárd forint állami támogatást kapott a Népligeti sporttelep fejlesztésére, a Fradiváros első és második ütemének megvalósítására.
A beruházás azonban az eredetileg tervezett formában végül nem valósult meg.
Az ügy augusztus végén új szintre lépett, amikor a Belügyminisztérium a támogatások felhasználása miatt feljelentést tett a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán.
Fradiváros-ügy: utóellenőrzést kért a Ferencváros – Kubatov is megszólalt
A klub álláspontja szerint a támogatást a mindenkori kormányhatározatoknak és a módosított támogatói okiratoknak megfelelően használták fel, és teljes körűen elszámoltak vele.
Az FTC arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2017-ben létrejött támogatói okiratot több alkalommal módosították, így szerintük az elszámolásokat nem kizárólag az eredeti feltételek alapján kell vizsgálni.
A vita egyik központi pontja a mintegy 11,2 milliárd forintos összeg, amelyet a Belügyminisztérium szerint az FTC Labdarúgó Zrt. részére adtak tovább, és amelyből a rendelkezésre álló dokumentumok alapján hivatásos labdarúgók játékjogának megszerzését finanszírozták.
A minisztérium ezt is vizsgálni kéri a folyamatban.
Az utóellenőrzés most újabb lehetőséget teremt arra, hogy a felek által hivatkozott támogatói okirat-módosításokat és az elszámolások részleteit is megvizsgálják.
Az ügyben így továbbra sem zárult le a vita, a következő időszakban az ellenőrzés eredménye kerülhet a középpontba.
Korábban
A Fradiváros-ügy kapcsán Hajnal Tamás a saját felelősségi köréről és a szakmai munka által termelt bevételekről beszélt.
Fradiváros-ügy és visszautasított ajánlatok játékosokért – Hajnal Tamás megszólalt














