Marco Rossi a kihagyott helyzetekről és a válogatott balszerencséjéről beszélt az ukránok elleni NL-mérkőzést követően.
A magyar válogatott hiába alakított ki több lehetőséget Ukrajna ellen, végül 1–0-s vereséget szenvedett a Nemzetek Ligája nyitányán.
Marco Rossi úgy látta, csapata nem érdemelt vereséget, a kihagyott helyzetek azonban sokba kerültek.
Ilyen a labdarúgás. Ha az ember kihagyja a lehetőségeket és gólt kap, akkor egyszerűen ez következik be.
– fogalmazott a szövetségi kapitány.
Rossi szerint az ukránok az első félidőben szinte az első komoly helyzetükből megszerezték a vezetést, miközben a mieink nem tudtak élni a lehetőségeikkel.
A kapitány szerint azonban a mostani vereség nem egyedi eset, az Európa-bajnokság óta eltelt két évben többször is kedvezőtlenül alakultak a fontos pillanatok a válogatott számára. Ennek érzékeltetésére egy Napóleonhoz kapcsolódó történetet is felidézett.
„Van egy olyan mondás, és valószínűleg igaz is, nem tudom, hogy igaz-e, de valószínűleg igen, amely szerint Napóleon a tábornokait nem annak alapján választotta ki, hogy milyen stratégiai vagy más tudással rendelkeznek, hanem hogy mennyire szerencsés emberek.”
Rossi ezt követően meglehetősen határozottan fogalmazott a magyar válogatott helyzetéről.
Már két éve üldöz minket a bal szerencse, és tényleg sújt minket ez a pechsorozat, akkor úgy gondolom, hogy talán valakinek döntést kellene hozni ez ügyben.
– mondta.
A szövetségi kapitány ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem akar mindent a szerencsére fogni. Példaként Észak-Írország georgiai győzelmét hozta fel, amely szintén a hosszabbításban dőlt el, miután a házigazda kihagyott egy tizenegyest.
Rossi szerint ezek a momentumok is azt mutatják, hogy mennyire fontos lehet egy-egy apró részlet, de a csapatnak a saját hibáival is foglalkoznia kell.
A szakember végül a játékosok hozzáállását külön is kiemelte.
Szerinte a futballisták végig dolgoztak, akartak, és a második félidőben is komoly nyomást helyeztek az ukránokra. Bár az eredmény nem úgy alakult, ahogy szerették volna, a kapitány ezen a téren nem talált kifogást.
Úgy vélem, mindent kitettünk a pályára, a vágyat, az akaratot, keményen dolgoztunk és a második félidőben is meghajtottuk őket, sajnos nem találtuk meg a gólhoz vezető utat.
A mieink számára gyorsan jön a folytatás: Marco Rossi együttese legközelebb Észak-Írországban lép pályára (szeptember 28-án – a szerk.), így a pénteki vereség után rövid időn belül lehet javítani.
Korábban
A magyar válogatott csapatkapitánya a hosszabbításban kialakult tömegjelenetről is beszámolt.
Szoboszlai Dominik: „A második félidőben nagyon nem volt közük a meccshez!”














