A magyar korosztályos együttes egyelőre nyeretlen az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, mégsem mondott le a továbbjutásról.
A hátralévő három mérkőzésen Németh Antal tanítványai kétszer idegenben, egyszer pedig hazai pályán, az Új Hidegkuti Stadionban mérettetnek meg: sorrendben a horvát, a litván (otthon – a szerk.) és a török utánpótlás-válogatottal.
A szövetségi kapitány a közmédia érdeklődésére elárulta, nagyszerű állapotban van a keret, az összetartást azonban beárnyékolja Somogyi Ádám súlyos lábsérülése.
Németh amiatt kifejezetten boldog, hogy a korábban az U-válogatottal készülő játékosokból sokan már Marco Rossi „A”-csapatával alapoznak a soron következő Nemzetek Ligája-mérkőzésrekre.
Merész, de nem lehetetlen célok
A magyar U21-es nemzeti együttes még nem nyert mérkőzést, a keret és a szakmai stáb sem tett le a továbbjutásról. A minimális célkitűzés azonban az első győzelem megszerzése a H jelű selejtezőcsoport hajrájában.
„A horvátok vezetik a csoportot, de jó lenne meglepetést okozni, fontos lenne pontokat szerezni. Minden mérkőzésen a győzelem a cél, de vannak részcélok is” – kezdte a szövetségi kapitány.
Fontos, hogy a játékosok válogatott mezben tudják magukat nemzetközi szinten megmutatni, és nem mindegy, hogy hány pontot gyűjtünk, hiszen a következő korosztály besorolásánál ezek a pontok is figyelembe lesznek véve.
– tette hozzá a kapitány, az pedig nagyon nem mindegy, melyik kalapba kerül az U21-es válogatott a következő torna sorsolásánál.
Németh elárulta, a szakmai stáb már jóval a kerethirdetés előtt egyeztet Marco Rossival arról, hogy az U21-es válogatottból kik kerülhetnek az A-csapat látókörébe.
A szövetségi kapitánnyal a kerethirdetés előtti időszakban folyamatos a kommunikáció, különösen az utolsó napokban, amikor azt is átbeszélik, melyik játékos milyen egészségi és formaállapotban van.
A hátralévő ellenfelekről részletesen is beszélt, és úgy látja, Horvátország és Törökország hasonló erőt képvisel. A horvátoknál elsősorban a szervezettséget emelte ki, míg a törökök játékában inkább az egyéni megoldások dominálnak.
A horvátok ugyanazt a játékot próbálják építeni, nem is nagyon volt vereségük az elmúlt időben, védekezésben és támadásban is stabilak.
A litvánoknál képességekben jobbak vagyunk, de olyan csapatuk van, amelyiket nehéz megverni: agresszívak, erőszakosak. Visszaállnak védekezni, és abból kontráznak” – összegezte Németh Antal.
U21-es válogatott: súlyos sérülés érte a Kispest alapemberét, hosszú kihagyás vár rá
A folytatásról és Lisztes Krisztián helyzetéről
A tréner elmondta: saját jövőjével kapcsolatban egyelőre nem foglalkoztatja, hogy milyen következményekkel járhatnak az eredmények.
Nem gondolkodik azon, mi történik abban az esetben, ha a csapat nem tudja megnyerni a soron következő mérkőzéseket, de a cél természetesen minden alkalommal a győzelem.
Nem biztos, hogy rosszul végzi a stáb a munkáját, hiszen minden meccset szeretnék megnyerni.
Németh Antal Lisztes Krisztián visszalépését is elfogadta. A kapitány tudja, hogy a Fradi fiatal támadója hosszú időt töltött sérüléssel, ami érthető módon a pályán mutatott teljesítményére és a saját biztonságérzetére is hatással volt.
„Nagyon sokáig volt sérült, sokszor már ő maga is félt attól, hogy megsérül. Most kezd olyan állapotban lenni, hogy már biztosabban mer játszani, sprintelni és olyan dolgokat bevállalni, amik komoly fizikai megterhelést jelentenek, amikbe eddig megsérült.”
A magyar U21-es válogatott számára sűrű időszak következik, amely a horvátok elleni idegenbeli találkozóval kezdődik szombaton.
A szakmai stáb számára nemcsak az eredmény fontos, hanem az is, hogy a fiatalok közül minél többen megmutassák, hogy hosszabb távon is számításba vehetők, akár a felnőttválogatottnál is.
Hátralévő mérkőzések
2026. szeptember 26., 17:00: Horvátország–Magyarország
2026. október 1., 19:00: Magyarország–Litvánia
2026. október 6., 19:00: Törökország–Magyarország














