Nikolics Nemanja három góllal tért vissza korábbi sikerei helyszínére, a Legia Warszawa 110. születésnapjára rendezett gálameccsen.
Különleges mérkőzésen húzott ismét stoplist Nikolics Nemanja: a magyar támadó három góllal ünnepelte korábbi klubja jubileumát.
Emlékezetes visszatérést produkált Nikolics Nemanja Varsóban. A visszavonult magyar válogatott támadó a Legia Warszawa 110. születésnapja alkalmából rendezett gálamérkőzésen lépett pályára, és rögtön mesterhármast szerzett.
Az ünnepi találkozón mintegy nyolcvan korábbi Legia-játékos kapott lehetőséget. Nikolics a Miroszlav Radovics vezette „zöld csapatban” szerepelt, amely végül 5–2-re nyert, a magyar csatár pedig három találattal vette ki a részét a sikerből – olvasható a Nemzeti Sport beszámolójában.
Nikolics számára különösen kedves helyszín a varsói stadion. 2015 nyarán igazolt a Legiához, ahol már az első idényében gólkirály lett, és hamar a szurkolók egyik kedvencévé vált. A lengyel együttessel bajnokságot és kupát is nyert, majd 2016-ban a Bajnokok Ligája főtábláján is szerepelt.
A BL-ben gólt is szerzett: betalált a Borussia Dortmund otthonában rendezett, egészen elképesztő, 8–4-es mérkőzésen. Nikolics 2016 végén hagyta el Varsót, amikor az MLS-ben szereplő Chicago Fire-höz szerződött.
A magyar támadó később többször is visszatért korábbi klubjához, ám ezúttal ismét játékosként futhatott ki a gyepre. A 110 éves Legia születésnapi ünnepségét pedig aligha tehette volna emlékezetesebbé: három góllal idézte fel varsói éveit.
A gálamérkőzést megelőzően a résztvevők megemlékeztek a 2024 decemberében elhunyt Lucjan Brychyről, valamint az idén áprilisban meghalt Jacek Magieráról is, akik korábban egyaránt dolgoztak együtt Nikoliccsal, aki jelenleg a Videoton sportigazgatójaként segíti korábbi klubját az OTP Bank Ligába való visszatérés érdekében.
Változás jön a DVTK élén: Sántha Gergely lemondott az elnöki posztról, miközben a klub vezető testületét is jelentősen átalakítják.
Újabb jelentős változás történik Diósgyőrben: Sántha Gergely lemondott a DVTK elnöki posztjáról, miközben a klub vezető testülete is átalakul és kibővül.
A DVTK hétfőn jelentette be, hogy Sántha Gergely átadja az elnöki tisztséget Oroszné dr. Szász Zsuzsannának, a DVTK SE korábbi ügyvezető elnökének. Sántha ugyanakkor nem távozik az egyesülettől, elnökségi tagként továbbra is támogatja annak munkáját.
A változással egy időben nyolctagúra bővül a DVTK elnöksége. A klub közleménye szerint az új modell célja, hogy az egyesület még szorosabban kapcsolódjon Miskolc és Észak-Magyarország társadalmi, gazdasági és sportszakmai életéhez.
Az elnökség három új, miskolci kötődésű taggal bővül, a vezetés pedig többek között új együttműködéseket szeretne kialakítani a sport, az oktatás, a gazdaság és a helyi közösségek között.
Így áll fel a DVTK új elnöksége
Oroszné dr. Szász Zsuzsanna elnök mellett Egri István, dr. Szabó Zsolt, dr. Szinay Attila, dr. Világi Péter, Szabó Tamás, Tamás Gábor és a leköszönő Sántha Gergely alkotja az új, nyolctagú testületet.
A DVTK multisport egyesületként az utánpótlás-nevelésben, a tehetséggondozásban, az egyéni és olimpiai sportágakban, valamint a versenysportban is meghatározó regionális szereplő. A klub célja, hogy az átalakított vezetéssel ezt a pozícióját tovább erősítse.
A kispadon is változás történt, fontos meccs vár a DVTK-ra
Takács távozása után ideiglenesen az U17-es együttest irányító, UEFA Pro-licences Kriston István vette át az első csapatot. Vincze Richárd sportigazgató hétfőn arról beszélt, hogy biztatóan haladnak a tárgyalások az új vezetőedzővel, de a következő mérkőzésen még Kriston irányítja a csapatot.
A DVTK-ra ráadásul már hétfő este fontos mérkőzés vár: a Merkant Bank Liga 7. fordulójában a Videoton FC Fehérvár otthonában lép pályára.
A diósgyőriek jelenleg a 14. helyen állnak, információink szerint az új edző bejelentésére akár már ma sor kerülhet.
A 92. percben Kristoffer Zachariassen lábában volt a derbi megnyerése, a Fradi norvégja pedig elárulta, mit jelent számára az elszalasztott lehetőség.
A Ferencváros kétgólos előnyt adott le az Újpest ellen, a hosszabbításban azonban így is megnyerhette volna a derbit. Kristoffer Zachariassen előtt adódott a meccslabda.
A Ferencváros 2–2-es döntetlent játszott az Újpesttel az OTP Bank Liga 7. fordulójában. A zöld-fehérek Yusuf és Kristoffer Zachariassen találatával már 2–0-ra vezettek, ám Stronati még a szünet előtt szépített, majd a második félidő elején Matko egyenlített.
A hajrában ismét a Fradi állt közelebb a győzelemhez, a legnagyobb lehetőség pedig a 92. percben adódott. Birmancevic felívelése Lisztes feje fölött elszállt, a labda így Zachariassen elé került, aki nagy helyzetben nem találta el a kaput.
„Az biztos, hogy nem fogok tudni jól aludni, mert mindig csalódás egy ilyen végeredmény, főleg úgy, hogy 2–0-ra vezettünk.”
Zachariassen szerint a Ferencvárosnak megvoltak a lehetőségei arra, hogy lezárja a találkozót, de túl sok pontatlanság csúszott a játékába. Úgy érezte, az Újpest egyenlítése után is benne volt a Fradiban a harmadik gól.
A középpályás nem fogta a pontvesztést a sűrű menetrendre sem. Kiemelte, hogy a ferencvárosi játékosok hozzászoktak a háromnaponta következő mérkőzésekhez, így szerinte a terhelésnek nem volt szerepe a vasárnapi eredményben.
Mucsányi: „Az akarat és a koncentráció volt a kulcs”
Az újpestiek részéről Mucsányi Miron értékelte a derbit. A fiatal játékos örült annak, hogy csapata kétgólos hátrányból pontot tudott menteni, ugyanakkor úgy érezte, a második félidő alapján akár a győzelem is benne lehetett volna a mérkőzésben.
„Örülünk az egy pontnak, de nem vagyunk teljesen elégedettek. Nem kezdtük jól a meccset, ám a második félidő már jobban nézett ki, benne volt a győzelem is. Az akarat és a koncentráció volt a kulcs” – fogalmazott Mucsányi az Újpest közösségi oldalán.
A Ferencváros gólszerzője, Bamidele Yusuf is a kihagyott lehetőségeket és a koncentrációt emelte ki. Szerinte a zöld-fehérek nem engedhették volna meg, hogy kétgólos vezetésük után ilyen könnyen visszaengedjék ellenfelüket a mérkőzésbe.
„Tanulnunk kell a hibákból, tovább kell lépnünk. Megérdemeltük volna a győzelmet, ebben biztos vagyok. Ilyen meccseken nem aludhatunk el egy pillanatra sem” – mondta Yusuf.
A Ferencváros vezetőedzője elsősorban a második félidőben kialakított helyzeteket emelte ki, és úgy fogalmazott, ezúttal „a futball nem volt annyira igazságos”.
Az Újpest vezetőedzője, Szélesi Zoltán ezzel szemben fontos építőkockának nevezte a Groupama Arénában megszerzett pontot.
A lilák 0–2-ről kapaszkodtak vissza, a Ferencváros pedig Zachariassen utolsó pillanatokban elhibázott ziccere miatt különösen fájó módon maradt le a győzelemről.
Az ETO FC Győr 3–2-re legyőzte a feljutó Kispest-Honvédot az OTP Bank Liga 7. fordulójának zárómeccsén.
A lefújás után Efráin Juárez és Maurizio Jacobacci is értékelte a fordulatokban gazdag találkozót.
Az ETO FC trénere szerint csapata teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, amely különösen fontos volt a Ferencváros elleni vereséget követően. A mexikói vezetőedző úgy látta, játékosai a nehéz időszak ellenére keményen dolgoztak, és a pályán is megmutatták, hogy egységesek.
Az elmúlt hetek, hónapok alapján teljesen megérdemelt volt ez a győzelem. Ez már nem az a csapat, amely tavaly volt. Mindenért meg kell küzdenünk, mindent meg kell tennünk, hogy újraépítsük a csapatot, a tapasztalatot és a tiszteletet.
A szakember ezután arról is beszélt, milyen kritikákat kapott az ETO a Ferencváros elleni vereséget követően.
„Három nappal ezelőtt azt mondta rólunk az egész ország, hogy mi vagyunk a futball szégyene, hogy idejöttek az idegenek és semmit nem értenek a labdarúgáshoz” – idézte fel, hozzátéve, hogy rosszul estek neki ezek a szavak, ugyanakkor stábjával együtt továbbra is azon dolgozik, hogy kiérdemeljék a tiszteletet.
Juárez szerint a Honvéd elleni győzelem annak a munkának az eredménye, amelyet az elmúlt időszakban közösen végeztek.
Elmondása alapján a játékosokban a vereség után érzett csalódottság helyét a bizonyítási vágy vette át.
Minden, amit ott a szemekben láttam, az volt ott ma a pályán. Ezek a srácok nagyon szeretik a klubot, a szurkolókat és azt, hogy itt lehetnek.
Jacobacci óriási frusztrációt érzett a lefújás után
A túloldalon Maurizio Jacobacci érthetően csalódottan értékelt. A Kispest-Honvéd vezetőedzője szerint csapata rászolgált volna a győzelemre, ezért óriási frusztrációt érez a hármas sípszót követően.
Ma este az a csapat vonult le vesztesként a pályáról, amely megérdemelte a győzelmet.
– jelentette ki a szakember, ugyanakkor elismerte, hogy a középpályán elkövetett labdavesztésekből komoly problémáik adódtak, szerinte az első és a második ETO-gólhoz is ezek vezettek.
A tréner ugyanakkor büszke csapatára, amely szerinte bizonyította, hogy a címvédő otthonában is képes felvenni a versenyt.
„Abszolút pariban voltunk, álltuk a sarat” – értékelt Jacobacci.
A 63 éves vezetőedző szerint most az lesz a legfontosabb feladatuk, hogy lelkileg feldolgozzák a vereséget, majd ismét a megszokott szintjükön teljesítsenek.
Az ember ilyenkor a padlón érzi magát: azon kell dolgoznunk, hogy felkeljünk és az általunk megszokott minőséget hozzuk.
– zárta gondolatait.
Ez történt a 7. forduló zárómérkőzésén
A címvédő a Ferencváros elleni 3–0-s vereséget követően ismét hazai pályán lépett pályára, ezúttal a Kispest-Honvéd ellen.
A győriek a találkozó elején több lehetőséget is kialakítottak, Stefulj és Njie is próbálkozott, de egyikük sem találta el a kaput.
Az első negyedóra végén két Kispest-lehetőséget jegyezhettünk fel: Csontos kevéssel lőtt mellé, Alic kísérletét pedig Petrás hárította.
A játékrész második felében a vendégek futballoztak veszélyesebben. Előbb Ed-Darradzs sarkazott mellé, majd Csontos, Somogyi és Szamosi lövésénél is a hazaiak kapusa védett.
A szünetre így 0–0-val mehettek a felek.
A második félidőben ott folytatta a Kispest, ahol abbahagyta: Csontos és Alic is veszélyeztetett, miközben az ETO Agba révén próbált válaszolni.
A 63. percben Kállai, két perccel később pedig Somogyi Ádám veszélyeztetett, utóbbi lövésénél Petrásnak kellett hárítania.
A 67. minutumban Štefulj lőtt pazar gólt egy pattanás után, a partjelző azonban lest jelzett. Rövid VAR-vizsgálat után Katona Balázs fülére gólt javasolt a videóbíró, a játékvezető pedig középre mutatott.
Tíz perccel később egyenlített a Honvéd: a vendégek sokadik távoli lövését bevédte Petrás. Reda Ed-Darradzs egalizált.
A hajrában alaposan beindultak a csapatok: a 92. percben Huszár Marcell 18 méterről elvégzett szabadrúgása a sorfal mellett álló Kulenovic hátáról a bal felső sarokba pattant, így az ETO megszerezte a vezetést.
Nem örülhetett azonban sokáig a címvédő: egy perccel később a második hazai gól után beálló Pekár István első labdaérintéséből egalizált.
Itt még nem volt vége
A 96. perc legvégén tizenegyest kapott a bajnok, a szabadrúgás előtt szabálytalankodó Szafronov fejelte meg Bödőt. A megítélt büntetőt Krpics magabiztosan értékesítette.
A hátralévő időben újabb gól már nem született, így az ETO FC pontszámban utolérte a Puskás Akadémiát a tabellán. A Honvéd először kapott ki idegenben az élvonalban.
ETO FC–KISPEST-HONVÉD FC 3–2 (0–0)
Győr, ETO Stadion, 20 óra (Tv: M4 Sport). Vezette: Katona Balázs (Bornemissza Norbert, Ország Péter)
Gólokban gazdag vasárnapot rendeztek az NB III 7. fordulójában. 10 mérkőzést játszottak a hét utolsó napján.
Az Újpest II magabiztosan, 6–1-re múlta felül a Szegedi VSE-t, miközben a Cigánd idegenben öt alkalommal is betalált a Nyíregyháza II kapujába. Az MTK II szintén győzelemmel zárta a játéknapot, a Dunaharaszti 4–2-es legyőzésével.
Zsinórban negyedszer nyert az Ózd, amely – éppen a Cigándot maga mögé utasítva – tovább őrzi első helyét az Északkeleti csoportban.
NB III, 7. FORDULÓ, vasárnap
ÉSZAKKELETI CSOPORT
Kisvárda Master Good II–Ózd-Sajóvölgye 2–3 Nyíregyháza Spartacus FC II–Bacsó Beton-Cigánd SE 1–5 Tarpa SC–Tiszafüredi VSE 0–1 Hajdúnánás FK–Füzesabonyi SC 0–1
ÉSZAKNYUGATI CSOPORT
ETO Akadémia–1908 SZAC Budapest 0–0 Puskás Akadémia FC II–Sárisápi BSE 1–2 Haladás FC–Komárom VSE 1–0
DÉLKELETI CSOPORT
Újpest FC II–Szegedi VSE 6–1 ESMTK–Vasas FC II 2–0
A Ferencváros 2–2-es döntetlent játszott az Újpesttel az OTP Bank Liga 7. fordulójának szuperrangadóján. A két vezetőedző eltérően értékelt.
Borbély Balázs úgy látta, csapata a második félidőben több jó minőségű helyzetet is kialakított, ezért szerinte megérdemelték volna a három pontot.
„Jó, küzdelmes mérkőzést játszottunk, aminek volt intenzitása, sok eseménye, hiszen négy gól esett.
Ezúttal picit pechesek voltunk, a futball most nem volt annyira igazságos. Szerintem megérdemeltük volna a győzelmet, többet tettünk érte, mint az ellenfelünk.
– kezdte értékelését Borbély Balázs.
A Ferencváros vezetőedzője szerint különösen a térfélcsere után voltak meg a lehetőségeik a mérkőzés eldöntésére. A zöld-fehérek kétgólos vezetése ellenére az Újpest rövid idő alatt egyenlített, így végül mindkét csapat egy ponttal gazdagodott.
„A második félidőben volt több jó minőségű helyzetünk, ha ezekre gondolok, úgy gondolom, hogy főleg a térfélcsere után a miénk volt a mérkőzés. Ott voltak előttünk a lehetőségek, de valamiért nem ment be a kapuba a labda” – fogalmazott a tréner.
Borbély kiemelte azt is, hogy a Ferencváros az Újpestnél jóval nagyobb terhelésből érkezett a rangadóra.
Nyolc mérkőzéssel többet játszottunk, mint az ellenfelünk, ez tény. Megtettünk mindent, a lehetőségek megvoltak, ma nem jártunk sikerrel.
– tette hozzá.
A Ferencváros így hiába volt kétgólos előnyben, meg kellett elégednie az egy ponttal, Borbély Balázs azonban a mutatott teljesítmény miatt nem marasztalta el játékosait.
A zöld-fehérek számára ugyan csalódást jelenthet a hazai döntetlen, a vezetőedző szerint a csapat mindent megtett a győzelemért, ezúttal azonban nem jött ki a lépés.
Szélesi szerint fontos „építőkocka” a döntetlen
A vendég lila-fehérek trénere a mérkőzés előtt bravúrkategóriába sorolta az esetleges győzelmet, a döntetlent pedig fontos építőkockaként titulálta.
„A Ferencvárosnak remek csapata van, tíz éve ott vannak a legmagasabb porondon, így nekünk ez a pont annyit ér, mint amit elmondtam. Két dolgot mondtam a játékosoknak: az egyik, hogy legyenek bátrak védekezésben és támadásban, egy derbin az Üllőin ez a legfontosabb, nem lehet félelemmel, remegő lábakkal, visszafogottan játszani.”
A vezetőedző úgy látta, csapata végig mérkőzésben maradt, a félidő előtti szépítés pedig kulcsfontosságú volt, hiszen új energiákat adott a játékosoknak.
Plusz energiákat mozgósítottunk, a cserék is hozzá tudtak tenni a játékhoz. A Fradinak voltak még helyzeteik, de összességében azt gondolom, megérdemelt az egy pontunk, még ha picit a Ferencváros oldalára is húz.
Összességében tehát az Újpest a kétgólos hátrány ellenére is ponttal távozott a Groupama Arénából, ami Szélesi Zoltán szerint fontos lépés lehet a csapat fejlődésében.
A lila-fehérek ezzel megszakították a Ferencváros hosszú hazai dominanciáját a derbin, míg a zöld-fehéreknek ezúttal be kellett érniük egy ponttal.
Ez történt a derbin
A Fradi nagy iramban kezdte a 248. derbit a bajnokságban, de az első húsz percben az Újpest szervezett védekezéssel tartotta magát, sőt kontrákból próbált veszélyt is teremteni.
Aztán a 20. percben Cadu beadásába Szappanos nyúlt bele balszerencsésen, így Yusuf fejelhetett a félig üres kapuba, megszerezve a vezetést a hazaiaknak.
A Fradi ezt követően átvette az irányítást, majd a 44. percben Osváth beadását Zachariassen bólintotta a kapuba, így már kétgólos volt a különbség.
Úgy tűnt, megnyugtató előnnyel vonulhatnak szünetre a zöld-fehérek, ám az Újpest a ráadásban szépített: Ljujics szöglete után Dibusz bizonytalanul mozdult ki, a kipattanót pedig Stronati vágta a kapuba.
II. félidő
A második játékrész elején kiegyenlített az Újpest: az 56. minutumban Vlijter lövését Dibusz még védte, a kipattanóra azonban Matko érkezett, és a kapuba továbbította a labdát.
A gólt a VAR vizsgálta, hogy a suriname-i futballista nem volt-e lesen, végül azonban érvényesítették a találatot, így 2–2-re módosult az állás. A lilák tehát alig több mint tíz perc alatt eltüntették a kétgólos hátrányukat, és teljesen nyílttá tették a derbit.
A gyors újpesti egyenlítés után a vendégek kis híján a vezetést is megszerezték: Vlijter visszapassza után Amenyido került nagy helyzetbe az ötösnél, de nem találta el a kaput.
A hajrához közeledve továbbra is feszült és kiegyenlített volt a találkozó. A 77. percben Lisztes került helyzetbe, de 11 méterről kevéssel a jobb sarok mellé lőtt, míg három perccel később egy Osváth-beadás után Birmancsevics fejelt pontatlanul.
A 88. minutumban Lisztes, a hosszabbításban pedig Zachariessen lábában maradt a meccslabda. Előbbi helyzeténél Szappanos védett nagyot, a norvég játékos pedig közelről mellé lőtt.
FERENCVÁROSI TC–ÚJPEST FC 2–2 (2–1) Budapest, Groupama Aréna, 20 107 néző. Vezette: Karakó Ferenc (Tóth Vencel, Buzás Balázs)
FTC: Dibusz – Osváth, Raemaekers, M. Gómez, Cadu – Nagy Á. (N. Keita, 65.), Corbu – Zachariassen, Bagi (Lisztes, a szünetben), Arzani (Birmancsevics, 65.) – Yusuf. Vezetőedző: Borbély Balázs
A Zalaegerszeg Matheus Machado góljával 1–0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát az OTP Bank Liga 7. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. Így értékeltek az edzők.
Babó Levente szerint a korai találat alapjaiban határozta meg a Puskás vereségét.
Úgy érzem, hogy a játék sokszor jobban ment, mint amikor nyertünk. Helyzeteket dolgoztunk ki, voltak lehetőségeink, beszorítottuk a Zalaegerszeget többször is. Az első perc rányomta a bélyegét a mérkőzésre.
Utána nehezebb volt váltani, szerencsénk sem volt, nagy árat fizettünk az első két percért” – értékelt a Puskás vezetőedzője.
Babó kitért Nagy Zsolt visszatérésére is. A válogatott szélső sérülését követően ismét pályára léphetett, a felcsútiak trénere szerint azonban jobb lett volna, ha mindez egy győztes mérkőzésen történik.
Celikkaya szerint a többgólos siker is benne volt
A nyáron kinevezett szakember csapata fontos győzelmet aratott egy hosszabb nyeretlenségi sorozat után.
Idő kell a csapatnak, hogy összeérjen, hogy fejlődjön és egyre versenyképesebbek legyünk, hiszen nagyon fiatal játékosokról van szó. Összességében elégedett voltam azzal, amit láttam a pályán, jól kezdtünk, egy erős csapat ellen játszottunk.
Celikkaya hozzátette, szerinte akár több góllal is megnyerhették volna a találkozót, amennyiben jobban használják ki a lehetőségeiket.
Ez történt a meccsen
A hazai együttes már a 2. percben megszerezte a vezetést a listavezető ellen. Csonka visszagurítása után Kujovic 16 méterről próbálkozott, Lehoczki bravúrral hárított, a kipattanót azonban a héten igazolt Machado közelről a kapuba lőtte.
Szinte azonnal válaszolhatott volna a Puskás: a 9. minutumban Dárdai beadása után Lukács hét méterről lőtt, ám Soisalo lábáról a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.
A Puskás ezt követően is igyekezett egyenlíteni, de a ZTE védelme állta a sarat. Dárdai 15. percben leadott lapos lövését Gundel-Takács könnyedén védte, majd Soisalo beadása után Nagy Zsolt próbálkozását blokkolták.
A szögletből újabb nagy lehetőség adódott a vendégek előtt, Nagy Zsolt nyolc méteres fejesét azonban ismét Gundel-Takács hárította.
A félidő hajrájában Németh fejelt hat méterről a kapu fölé, így a ZTE egygólos előnnyel vonulhatott pihenőre.
A fordulást követően a házigazda kontrákból próbált veszélyeztetni, de egyik akció sem hozott gólt. Kujovic indítása után Maxsuell 13 méterről lőtt a bal kapufa mellé, majd Amato húsz méterről próbálkozott, de a labda a léc fölött szállt el.
Az 54. percben Orján és Calderón is sárga lapot kapott egy kakaskodás után, két perccel később pedig kettős cserét hajtott végre a Puskás. A ZTE ezt követően is őrizte előnyét, Duarte húszméteres szabadrúgása a sorfalban halt el.
A következő felcsúti helyzetre szűk negyedórát kellett várni: a 74. minutumban Colley tört be a hazai 16-oson belülre, lövésével azonban célt tévesztett.
A listavezető a hajrában sem tudott mit kezdeni a zalaegerszegi védelemmel, így Matheus Machado gólja döntött.
ZALAEGERSZEGI TE FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1–0 (1–0) Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 15.30 (Tv: M4 Sport+). Vezette: Csonka Bence (Szalai Dániel, Horváth Zoltán)
ZTE: Gundel-Takács – Csonka A., Penalba, Diogo Silva, Calderón – Babos B. (Henrique, 64.), Amato, Kujovic, Maxsuell – Machado (Kiss B., 68.), Krevszun. Vezetőedző: Filipe Celikkaya
PUSKÁS AKADÉMIA: Lehoczki – Orján, Golla, Harutjunjan, Nagy Zs. – Soisalo (Krupa, 56.), Varga Zs., L. Duarte, Dárdai P. (Colley, 56.) – Németh A., Lukács D. Vezetőedző: Babó Levente
Weitner Ádám szerint elérték a kitűzött célokat, a vendégek vezetőedzője viszont kritikán aluli teljesítményről beszélt.
Két tízpontos együttes csapott össze szombaton az Alcufer Stadionban, a veretlenül érkező Karcag azonban ezúttal pont nélkül maradt Gyirmóton.
A hazaiak 2–0-s győzelmükkel két vereség után javítottak, ráadásul kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést.
Weitner Ádám elégedetten értékelt a lefújást követően, hiszen csapata elérte a találkozó előtt kitűzött célokat.
A mai nap célja az volt, hogy stabilizáljuk a csapatot és szerezzük meg a három pontot. Úgy gondolom, hogy ez sikerült, néhol tetszetős játékkal. Gólt sem kaptunk, ami kimondottan fontos volt.
Varga Attila nem kertelt
A Karcag vezetőedzője meglehetősen kritikusan értékelte csapata teljesítményét. Varga Attila szerint a Gyirmót jól felkészült belőlük, a vendégek pedig nem tudtak mit kezdeni a hazaiak védekező taktikájával.
Gratulálok a Gyirmótnak! Kitaláltak ellenünk egy védekező taktikát és ezt végigvitték egész mérkőzésen, mi pedig ezzel nem tudtunk mit kezdeni. Amit ma kivittünk a pályára, az kritikán aluli volt.
A Gyirmót a szombati sikerrel fontos három pontot szerzett, a Karcag pedig hét forduló után először maradt pont nélkül.
Mindkét együttesnek kupameccset játszik legközelebb: a győriek a Csákvárt fogadják, Varga Attila fiai pedig a bajnoki címvédő ETO FC-t látják vendégül.
Luiz Júnior erősen potyaszagú gólt kapott a Deportivo La Coruña elleni bajnokin, a Villarreal szurkolói pedig nem rejtették véka alá a véleményüket.
A Villarreal hazai pályán szenvedett 3–2-es vereséget a friss feljutó Deportivo La Coruna ellen a La Liga 4. fordulójának szombati összecsapásán.
A „Sárga Tengeralattjáró” kétszer is megszerezte a vezetést, ám a hajrában a Depor fordítani tudott, így továbbra is veretlenül menetel a spanyol élvonalban. Iñigo Pérez együttese ezzel szemben négy forduló után is keresi első győzelmét.
A baszk szakember – az első három fordulóhoz hasonlóan – ezúttal is Luiz Júniornak szavazott bizalmat a kapuban.
A brazil hálóőrnek azonban ismét nem sikerült meggyőző teljesítményt nyújtania. A vendégek három alkalommal találták el a kapuját, Júnior egyik próbálkozást sem tudta hárítani, a második találatban pedig alaposan benne volt.
A csereként pályára lépő Zakaria Eddahchouri a rövid saroknál mattolta a kapust. A gól az alábbi hivatkozásra kattintva tekinthető meg, 01:11-től.
Potya, gyenge teljesítmény, majd füttyszó
Luiz Júnior végül 5.0-s értékeléssel zárta a találkozót, s „mindössze” 1.23-as xG-re (várható gól – a szerk.) kapott 3 gólt. A drukkerek előbb kifütyülték a brazil kapust, majd a közösségi médiában is záporoztak a kritikák.
Ma Gulácsinak kellett volna kezdenie, Ami Júniorral történik, az már tényleg hihetetlen.
– írta az egyik drukker.
„Minden kapura lövésből gól lesz. Nincs kapus. Így azért nehéz” – fogalmazott egy másik csalódott szurkoló.
Akadt, aki Iñigo Pérez felelősségét is felvetette, és meglehetősen egyértelmű üzenetet küldött a vezetőedzőnek:
Lesz olyan edző, aki végre lecseréli a kapust? Iñigo Pérez, ébredj fel, az állásod a tét!
Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy Luiz Júniornak több mint 50 mérkőzés sem volt elég ahhoz, hogy igazán bizalmat sugározzon, miközben Gulácsi Péter továbbra is a kispadon várja a lehetőséget.
„Már több mint 50 mérkőzésen védte a Villarreal kapuját. Nem üti meg az elvárt szintet.”
Többen kiemelték a mérkőzés utolsó pillanatait, amikor a hazai publikum kifütyülte Júniort, amikor labdához ért.
Még soha nem láttam ehhez foghatót. Ebből nincs visszaút, le kell cserélni.
Gulácsi előtt megnyílhat az ajtó?
Iñigo Péreznek komoly döntést kell meghoznia a napokban, hiszen a Villarreal kedden már a Bajnokok Ligája főtábláján lesz érdekelt.
A „Sárga Tengeralattjáró” a gyengébb bajnoki rajt után a nemzetközi porondon javíthat, ehhez azonban könnyen lehet, hogy a kapusposztot is rendeznie kell.
A Dortmund elleni BL-mérkőzés kezdőcsapata így különösen érdekesnek ígérkezik: a szurkolók egy része már egyértelműen Gulácsi Pétert látná a kapuban.
Borítókép forrása: Ivan Terron/Europa Press via Getty Images
Kuttor Attila a szezon eddigi legjobb teljesítményét látta, míg Tímár Krisztián szerint a hazaiak a második félidőben rájuk erőltették az akaratukat.
Küzdelmes, fordulatos mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott egymással a Kolorcity Kazincbarcika és a Kecskeméti TE a Merkantil Bank Liga 7. fordulójának szombati rangadóján.
Kuttor Attila a szezon eddigi legjobb teljesítményét látta csapatától, míg Tímár Krisztián szerint a hazaiak a második félidőben rájuk erőltették az akaratukat.
A hazaiak vezetőedzője úgy véli, a Barcika legalább egy pontot mindenképpen megérdemelt.
Sajnálom, hogy az ellenfél egy véleményes tizenegyessel visszajött a mérkőzésbe. Férfias teljesítményt nyújtottunk, a kétes helyzetek most nem a mi javunkra dőltek el, de jól tudtunk reagálni.
Kuttor ugyanakkor hozzátette, nem elégedett az egy ponttal, hiszen a borsodi együttes minden mérkőzésen a győzelemre törekszik.
Kecskemét vezetőedzője szerint az első félidőben még kiegyenlített volt a játék, a fordulás után azonban csapata elveszítette a kontrollt.
A kiegyenlített első félidő után a másodikban kicsit bealudtunk és az ellenfél beszorított minket.
– mondta Tímár.
A Kecskemét ennek ellenére egy gyors kontrából megszerezte a vezetést, és a szakember szerint közel álltak ahhoz, hogy három ponttal távozzanak Borsodból.
Tímár ugyanakkor elismerte, együttese ezúttal nem a megszokott színvonalon futballozott.
„Nem játszottunk úgy, ahogy szoktunk, a Barcika ránk erőltette az akaratát. Bár helyzetük nem igazán volt, talán egy picivel jobban játszottak” – fogalmazott.
A Kecskemét trénere szerint labdabirtoklásban és gyorsaságban is javulniuk kellett volna, a végén pedig nem tudták megőrizni az előnyüket. A döntetlent ugyanakkor igazságosnak tartja, és értékes pontként tekint rá.
A KTE négy hibátlan mérkőzés után hullajtott ismét pontokat, a házigazda Kazincbarcika pedig hét fordulót követően továbbra is veretlen a másodosztályban.
A lila-fehérek a következő körben a Szegedet fogadják, a kék-sárgák pedig borsodi rangadót vívnak a Mezőkövesd otthonában.
A HR-Rent Kozármisleny 2–0-ra legyőzte a Mezőkövesd Zsóry FC-t a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában.
A Kozármisleny számára nem is lehetett volna fontosabb pillanatban érkező a siker. A baranyaiak hat elveszített mérkőzést követően várták a Mezőkövesdet.
A hazaiak ezúttal pontosan azt mutatták a pályán, amire vezetőedzőjük számított. Kirchnerék nagy elszántsággal futballoztak, rengeteget dolgoztak egymásért, és a párharcokban is felvették a kesztyűt.
A lefújás után Márton Gábor elsősorban csapata hozzáállását emelte ki.
Kozármisleny vezetőedzője úgy látja, csapata még nincs tökéletes fizikai állapotban, a játékosok elszántsága azonban sok mindenen átsegítheti őket.
„Voltak jobb periódusai a mérkőzésnek. Kicsit még mindig az volt az érzésem, hogy a vége felé elfáradunk. Még nem vagyunk top állapotban, legalábbis az én nézeteim szerint. A hozzáállás az nagyon rendben volt!” – értékelt Márton Gábor.
A szakember szerint éppen a megfelelő mentalitás jelentette a különbséget, hiszen amikor a játék nem működik tökéletesen, akkor is lehet más eszközökkel segíteni a csapatot.
Szívvel és küzdeni akarással sok mindent lehet kompenzálni. Nagyon fontos volt a győzelem! Összességében elégedettnek kell lennünk, mert megnyertük a mérkőzést. Hat vesztes meccs után ez nyilván nem volt egyszerű.
Márton ugyanakkor nem szeretne megelégedni a mostani sikerrel. Úgy véli, a Kozármisleny játékának hétről hétre fejlődnie kell, a győzelem pedig megfelelő alapot adhat ehhez.
„A játékunk majd hétről hétre fejlődni fog!” – tette hozzá.
Máté Péter szerint ebben nőtt föléjük a Misleny
A Mezőkövesd vezetőedzője elismerte, a hazaiak ezen az estén jobban akarták a sikert.
Tudtuk, hogy milyen helyzetben lévő csapathoz érkeztünk, tisztában voltunk azzal, hogy edzőváltás volt és azzal is, hogy mentálisan kell őket rendbe rakni egy hatmeccses vereségszéria után.
– mondta Máté.
A kövesdiek ennek megfelelően igyekeztek felkészülni arra, hogy a hazaiak minden labdáért nagy erőbedobással harcolnak majd. A mérkőzésen azonban a vendégek nem tudták ugyanazt az intenzitást hozni.
„Voltak lehetőségeink, de úgy gondolom, hogy ma nem érdemeltünk győzelmet. Szerencsével lehetett volna talán döntetlen, de úgy gondolom, hogy megérdemelt a Kozármisleny győzelme” – fogalmazott a Mezőkövesd vezetőedzője.
A Kozármisleny ezzel hat vereség után tért vissza a győztes útra. A baranyaiak számára most az lesz a feladat, hogy a Mezőkövesd ellen mutatott küzdőszellemet a következő fordulókban is pályára vigyék.
A DAC 2–0-ra legyőzte a Slovant a Niké Liga 7. fordulójának rangadóján. A lefújást követően Robert Klauss és Yaya Touré is megszólalt.
A dunaszerdahelyiek Sylla és Gueye találataival 497 nap után győzték le ismét a rekordbajnokot.
A 8510 néző előtt rendezett csúcsrangadó első félideje kiegyenlített játékot hozott, a hazaiak több ígéretes támadást is vezettek, de a Slovan sem adta könnyen magát.
A legnagyobb lehetőség Trusa előtt adódott, aki Gagua passza után centikkel a léc fölé bombázott, míg a hajrában Ouro szabadrúgását Takáč védte. A szünetben így 0–0 állt az eredményjelzőn.
A fordulás után sem csökkent az iram, a DAC Ramadan és Trontelj révén is veszélyeztetett, a Slovan pedig próbált válaszolni a hazai rohamokra. A gólcsendet végül a 78. percben a csereként pályára lépő Sylla törte meg, aki Ramadan beadása után juttatta a labdát a kapuba – utóbbi már a hatodik asszisztját jegyezte a szezonban.
A pozsonyiak a hajrában egyenlíthettek volna, de Filipe nagy bravúrral hárította Ihnatenko lövését. A három pont sorsa a 94. percben dőlt el, amikor Gagua önzetlen passza után Gueye higgadtan értékesítette a ziccert, kialakítva a 2–0-s végeredményt.
A dunaszerdahelyiek ezzel sorozatban ötödik bajnokijukat nyerték meg, és továbbra is vezetik a Niké Ligát. A találkozó után Robert Klauss elégedetten értékelt, míg a Slovan vezetőedzője, Yaya Touré csalódottan beszélt csapata teljesítményéről.
Klauss szerint az apró részletek döntöttek
A DAC vezetőedzője szerint magas színvonalú mérkőzést játszottak a BL-főtáblás rivális ellen, amelyen mindkét csapat támadó szellemben lépett pályára.
Természetesen nagyon örülünk a teljesítménynek, a győzelemnek és az eredménynek. Nagyszerű nap ez számunkra.
A német szakember szerint az első félidő kiegyenlített volt, egyik fél sem tudta tartósan ráerőltetni az akaratát a másikra. A fordulópontot inkább a második játékrész jelentette, amikor a DAC fokozatosan átvette az irányítást.
„Mindkét együttesnek megvoltak a maga időszakai, a maga pillanatai. A második félidőben egyre inkább átvettük az irányítást, és a végén két gólt is szereztünk” – értékelt.
Klauss ugyanakkor azt is elismerte, hogy a Slovan előtt is adódtak lehetőségek. Úgy véli, a DAC valamivel több veszélyt jelentett ellenfelénél, ezért összességében megérdemelten szerezte meg a három pontot.
Az ilyen magas színvonalú mérkőzéseken, amikor két csapat küzd egymással, mindig az apró dolgokon, a részleteken, bizonyos pillanatokon és azon múlik minden, hogy melyik csapat tudja megragadni a megfelelő pillanatot. Ma ez nekünk sikerült.
A vezetőedző számára a siker az önbizalom szempontjából is fontos, hiszen csapata sorozatban ötödik bajnoki mérkőzését nyerte meg. Klauss szerint azonban nincs idő az ünneplésre, a dunaszerdahelyieknek tovább kell építkezniük.
Yaya Touré csalódottan nyilatkozott
A Slovan kispadján Yaya Touré már jóval kevésbé lehetett elégedett a látottakkal. A korábbi világklasszis középpályás szerint csapata első félidei teljesítménye nem volt megfelelő, a második játékrészben ugyan javult a játék, de a hajrára elfáradtak.
Csalódott vagyok. Az első félidő egy kicsit kapkodós volt. Nem voltam vele elégedett, nem tetszett, amit láttam. A második félidő már sokkal jobb volt.
– mondta Touré.
A Slovan vezetőedzője szerint a mérkőzés utolsó húsz percében már a fáradtság is komoly szerepet játszott, ami hozzájárult ahhoz, hogy a DAC a hajrában eldöntse a találkozót.
Touré azt is hangsúlyozta, hogy a vereséget figyelmeztető jelként kell kezelniük, hiszen a következő időszakban még komoly mérkőzések várnak rájuk.
Az elefántcsontparti szakember egyértelműen fogalmazott a Slovan teljesítményéről: „Ma nem játszottunk jól.”
A listavezető dunaszerdahelyiek a következő fordulóban Trencsénre utaznak, míg a Slovan a Zsolnát fogadja, a hét közepén pedig a BL-címvédő PSG vendége lesz.
Az AEK 5–0-ra kiütötte az Ariszt, Nikolics pedig több részletet is kiemelt.
Az AEK fölényes, 5–0-s győzelmet aratott az Arisz ellen az Allwyn Arenában a görög élvonal 3. fordulójában, a mérkőzés után pedig Marko Nikolics részletesen értékelte csapata teljesítményét.
Varga Barnabás két góllal vette ki a részét a kiütéses sikerből, miközben a másik magyar játékos, Vitális Milán is olyan jelenet főszereplője volt, amelyet Nikolics külön kiemelt a sajtótájékoztatón.
A szerb vezetőedző szerint egy rangadón az 5–0 önmagában is nagyon komoly eredmény, különösen azért, mert az Arisz jó csapatot épített, és az első két bajnokiját megnyerte. Nikolics gratulált a játékosainak, és külön megköszönte a szurkolók támogatását is.
Nikolicsnak az ötödik gól tetszett a legjobban
Nikolics összességében nagyon elégedett volt azzal, amit az AEK mutatott. Úgy vélte, csapata látványos futballt játszott, sok helyzetet dolgozott ki, ráadásul volt egy érvénytelenített gólja és egy visszavont büntetője is.
A teljesítményben ugyanakkor talált olyan időszakokat, amelyek nem tetszettek neki. Az első félidő utolsó húsz percét és a második játékrész elejét is ide sorolta, de hozzátette, hogy egy ilyen mérkőzés és 5–0-s győzelem után kissé értelmetlen lenne panaszkodni.
Voltak olyan periódusok, amikor jobbak is lehettünk volna, de ilyenek mindig lesznek. Még nagyon korai lenne megmondanom, mennyire járunk közel ahhoz a futballhoz, amelyet látni szeretnék”
Nikolics arra is kitért, hogy az AEK teljesítménye és eredményei hazai pályán eddig jobbak voltak. Elismerte, hogy a Kifiszia elleni mérkőzésen valóban ingerült volt, és ismét hangsúlyozta a szurkolók szerepét.
Felidézte a kupamérkőzést is, amelyet Athéntól távol játszottak, de a drukkerek oda is elkísérték a csapatot. Szerinte a közönség jelenléte valóban különbséget jelent.
A vezetőedző Mayerről is beszélt, akit a mérkőzés legjobbjának választottak, Nikolics szerint pedig ez önmagában sokat elárul a teljesítményéről.
Számára azonban nem ez, hanem az ötödik gól volt a találkozó legfontosabb jelenete.
Önzetlenség volt a kulcs
Vitális Milán és Mantalosz is olyan helyzetbe került, amelyből saját maga próbálkozhatott volna a befejezéssel, ehelyett mindketten a társukat keresték. Vitális Mantalosznak passzolt, ő pedig Zinit hozta kihagyhatatlan helyzetbe, aki kialakította az 5–0-s végeredményt.
Nikolics éppen ezt az önzetlenséget emelte ki, ahogy azt is, hogy csapata még a mérkőzés végén is intenzíven letámadott Zubkovval, Vitálissal és Zinivel.
„Ezek azok a részletek, amelyek különbséget jelentenek” – jelentette ki.
Az AEK vezetőedzője nem becsülte le az ellenfelet sem. Az Ariszt nagyon erős, minőségi csapatnak nevezte, amely a mérkőzés előtt a tabella élén állt, és a kispadján is fontos játékosok ültek.
Úgy látta, voltak olyan szakaszok, amikor az AEK lehetőséget adott az Arisznak arra, hogy megmutassa a tudását. Nikolics szerint ellenfelük az utóbbi időszakban sok új játékost szerződtetett, ezért biztos benne, hogy az Arisz sokat fejlődik majd, és nehéz ellenfél lesz a folytatásban.
A szerb szakember a mentális felkészültségről is beszélt. Szerinte egy 5–0-s győzelem után könnyű azt mondani, hogy minden megfelelően működött a felkészülés során, ő azonban elsősorban gratulálni akart játékosainak.
Egyben figyelmeztetett arra is, hogy hosszú és rendkívül megterhelő szezon vár a csapatra a sűrű versenynaptár miatt.
Lesznek hullámvölgyek, minden csapatnál. Ilyen a modern futball. Folyamatosan csúcsformában kellene lenni, de ez lehetetlen.”
Hangsúlyozta, hogy az AEK számára a görög bajnokság jelenti az első számú prioritást, miközben természetesen az európai kupaszereplés követelményeinek is meg kell felelniük. Éppen ezért azt várja, hogy a csapat minden bajnoki mérkőzésre maximálisan felkészülten érkezzen.
Georgiev és Kutesa helyzetéről is beszélt
A sajtótájékoztatón szóba került Martin Georgiev helyzete is, aki nem került be az AEK európai kupakeretébe. Nikolics leszögezte, hogy nincs semmilyen probléma a bolgár védővel, egyszerűen döntést kellett hozniuk a keret összeállításakor, amelynél a tavalyi tapasztalatokat is figyelembe vették.
A vezetőedző szerint Georgiev nagyon jól teljesít, és reméli, hogy nem lesz szükség arra az egy változtatási lehetőségre, amelyet súlyos sérülés esetén használhatnak fel. Ha azonban ilyen helyzet előállna, Nikolics szerint Georgiev biztosan bekerülne az európai keretbe.
Kutesa jövőjéről is új fejleményt árult el. A vezetőedző szerint a játékos valószínűleg már úton van visszafelé, és elképzelhető, hogy végül nem valósul meg az átigazolása.
Nikolics ennek kapcsán Eliassonról, Ljubicicről és Kutesáról is beszélt. Mint elmondta, mindhárom játékosban közös volt, hogy saját maga kérte a távozását.
A szakember szerint ez természetes lehet azoknál a futballszempontból már érett korban lévő játékosoknál, akik úgy érzik, nem jut nekik első számú szerep. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy önmagában a távozási szándék még nem jelenti azt, hogy valaki automatikusan el is hagyhatja az AEK-et: a végső döntést minden esetben a klub hozza meg.
Kedden pedig a Bajnokok Ligája főtábláján is bemutatkozhatnak, és a formájukat tekintve joggal bízhatunk abban, hogy a LASK elleni hazai összecsapáson is megvillannak. A bajnokságban Ádám Martin egykori csapata, az Aszterasz lesz az ellenfél jövő vasárnap.
Szendrei Ákos duplája alapozta meg a DVSC paksi győzelmét, a hatgólos mérkőzésen a vendégek négy találatig jutottak.
A mérkőzés előtt köszöntötték a hazaiak csapatkapitányát, Szabó Jánost, aki eddig 400 mérkőzést játszott a Paks színeiben.
Az első percek „ismerkedése” után nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a vendégek, akik már az első helyzetüket gólra váltották: Guerrero bal oldali beadása után az élete első NB I-es meccsén szereplő Egri Imre fejelt a paksi nevelésű Szendreihez, aki ugyancsak fejjel továbbította a labdát a bal alsó sarokba. Néhány perc múlva egyenlíthetett volna a hazai csapat, de Szalai közeli fejesét Andrejev hárítani tudta.
A Paks egyre inkább átvette az irányítást, de egy kontra végén mégis a Loki szerzett újabb gólt: a támadás végén Dénes önzetlenül Szendreihez passzolt, aki jobbal félmagasan a kapu bal oldalába lőtt.
Jobban használta ki a helyzeteit a Debrecen
Kétgólos hátránya tudatában még intenzívebben kezdett támadni a Paks, ennek rögtön meg is lett az eredménye, Haraszti éles szögből leadott közeli lövésénél ugyanis a vendégek kapusa már tehetetlen volt. A folytatásban is a házigazda próbálkozott többet távolról és közelről egyaránt, de mégis a Debrecen lőtt újabb gólt, miután az előrehúzódó Guerrero a bizonytalan védők között ballal kilőtte a jobb alsó sarkot.
A gólgazdag első félidő után a szünetben kettőt cserélt Bognár György, a hazaiak vezetőedzője, a vendégek csapatkapitányát, Dzsudzsákot pedig néhány perc elteltével sérülés miatt kellett lecserélni. A Paks megpróbálta beszorítani ellenfelét, ez többé-kevésbé sikerült is neki, de Andrejev és a védelem többi tagja jól tette a dolgát. A játékrész derekán felszabadult a nyomás alól a DVSC, újra veszélyeztetett, előbb Baldoni lövését kellett védenie Kovácsiknak, majd Dénes beadása után Vas szerencsétlenül ért a labdába, amely a saját kapujába pattant.
Az újabb góllal megpecsételődött a hazaiak sorsa, akik azonban tovább rohamoztak, a hajrában még sikerült bevenniük a megsérült Andrejev helyére beállt Erdélyi kapuját. Tóth Barna fejesgólja azonban már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő.
Az utolsó percekben Langot érzékeny helyen találta telibe a labda, hordágyon kellett levinni a pályáról, de végül néhány pillanatra még vissza tudott térni, és megünnepelhette társaival a győzelmet.
Vezetőedzői értékelések
Bognár György nem feltétlenül volt elégedetlen.
A stabilabb védekezés hiányzott ma, a hátsó hármasunk kevés labdát szerzett, helyezkedési hibák is voltak. Nem játszottunk olyan rosszul, még az első félidőben sem, voltak lehetőségeink, nem lett volna olyan rossz mérkőzés ez a részünkről, hogyha hátul stabilak maradunk.”
„A mérkőzés akkor ment el, amikor az öngólt rúgtuk, ez egy balszerencsés nap volt, gratulálunk a Debrecennek. Legközelebb arra kell figyelnünk, hogy az idősebbek-fiatalabbak arányt jobban elkapjuk, mert ma egy kicsit rutintalanok voltunk.”
Gert Remmel örült, hogy a Debrecen végre jól sáfárkodott a helyzeteivel.
„A lényeg az, hogy támadócsapat vagyunk, mi lövünk a legtöbbet a széleken, a legtöbb ilyen mutatóban az élmezőnyben vagyunk. Örülnék, ha minden meccsen legalább két gólt rúgnánk, ez eddig nem ment, most négyszer sikerült, bízom benne, hogy ezután fog.
Az új igazolások jó teljesítményt nyújtottak, van közöttük az eddigiektől eltérő profilú játékos, de azt sem felejthetjük el, hogy Szendrei Ákos duplázott, és úgy néz ki, komoly konkurenciát jelent majd ezen a poszton.
Most az a legfontosabb, hogy stabilizáljuk a játékunkat, hogy a mérkőzéseken mindvégig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsunk.”
OTP Bank Liga, 7. forduló
Paksi FC-Debreceni VSC 2-4 (1-3)
Paks, 2781 néző, v.: Káprály
gólszerzők: Haraszti (24.), Tóth B. (81.), illetve Szendrei Á. (6., 22.), Guerrero (39.), Vas (72., öngól) sárga lap: Szabó J. (88.), illetve Dénes (89.)
Paksi FC: Kovácsik – Győrfi, Vas, Belényesi (Tóth B., a szünetben), Szabó J., Lapu (Simut, 75.) – Pető, Papp, Horváth K. (Windecker, a szünetben), Haraszti – Szalai (Galambos, 75.)
A hetedik forduló szombati játéknapján több fontos sorozat is megszakadt az NB II-ben.
A listavezető Soroksár a 23. perctől emberelőnyben futballozva 3-0-ra nyert szombaton az Ajka vendégeként a labdarúgó NB II hetedik fordulójában, így továbbra is veretlenül áll a mezőny élén.
Az egyaránt négygólos Kuznyecov Dániel és Lovrencsics Balázs még az első játékrészben betalált, a végeredményt pedig Köböl Krisztián állította be. A Soroksár hat győzelemmel és egy döntetlennel vezeti a tabellát.
A sereghajtó Kozármisleny hat vereséggel kezdte az idényt, amelynek következtében Czuczi Mátyás vezetőedzőt Márton Gábor váltotta a kispadon, az új tréner második meccsén a gárda megszerezte első győzelmét, miután 2-0-re verte a Mezőkövesdet.
A Karcag 2-0-ra kikapott a Gyirmót vendégeként a labdarúgó NB II hetedik fordulójában, így elvesztette a veretlenségét.
A mérkőzést két győzelemmel és négy döntetlennel kezdő karcagiak már az első félidő végére kétgólos hátrányba kerültek, győzelmével a Gyirmót pedig a negyedik helyre lépett előre a tabellán.
Szolgai Máté, a Szentlőrinc játékosa tizenegyest rúghatott a Tiszakécskén rendezett bajnoki 55. percében az egyenlítésért, de a hazaiak kapusa, Desmond Esery védett. A kécskeiek a győzelmüket pedig a 90. percben biztosították be, így felléptek a második helyre.
A Kisvárda 2-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának első szombati mérkőzésén.
A kék-fehérek több mint öt év, két döntetlen és három győzelem után kaptak ki otthon a Kisvárdától, amely négy nyeretlen bajnoki találkozót követően győzött újra az élvonalban.
Visszafogott teljesítményt nyújtott mindkét csapat az első félidőben, a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben. A hazaiak először a nyolcadik percben próbálkoztak, de Bognár István távoli lövésénél a vetődő Ilja Popovic kiütötte a jobb kapufánál a labdát.
A vendégek első és egyetlen lehetősége Marko Matanovic előtt adódott a 26. percben, a montenegrói középpályás laposan lőtt, a középre tartó labdát azonban Demjén Patrik könnyedén védte. Néhány perccel később Nyers Ádám már közel került a Kisvárda kapujához, és jobbról, kiszorított helyzetből próbálkozott, Popovic ezúttal is mentett.
Elmaradt az egyenltés
Fordulás után nem sokkal Matanovic – szinte ugyanonnan, ahonnan Nyers lőhetett – már nem hibázott. A várdaiak légiósa labdát szerzett az MTK térfelének közepén, két védőt is lefutott, majd ballal laposan a jobb alsó sarokba gurított. A hazaiak gyorsan egyenlíthettek volna, de a góllövőlistát vezető Jurek Gábor lövését Popovic védte, majd a kipattanónál is a helyén volt a kapus.
A félidő közepén Szikszai Hennagyij növelte a vendégek előnyét, majd átadták a területet a hazaiaknak, akik Bognár, Kerezsi Zalán és Jurek révén állandó nyomás alatt tartották az ellenfél kapuját, de csak a 90. percben sikerült a szépítés Klausz Milán révén, az ötperces hosszabbításban pedig már nem esett gól.
A siker kulcsa
„Küzdöttünk az utolsó pillanatig – kezdte értékelését a Kisvárda vezetőedzője az, Supka Attila az M4 Sportnak, aki szerint az első félidő elején az MTK rájuk erőltette az akaratát, de aztán a második félidő hajrájáig úgy alakult a mérkőzés, ahogyan szerették volna, mert tudtak váltani. – Azt gondolom, hogy maximálisan odatette magát mindenki, megérdemeltük ezt a három pontot.”
A szakember elárulta, a második félidőre váltani tudtak, kompaktabbak lettek és ki tudták használni a kinyíló MTK-védelmet.
OTP Bank Liga, 7. forduló
MTK Budapest-Kisvárda Master Godd 1-2 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2267 néző, v.: Derdák
gólszerzők: Klausz (90.), illetve Matanovic (53.), Szikszai (62.)
sárga lap: Zeljkovic (11.), illetve Lippai (79.)
MTK Budapest: Demjén – Varju (Hinora, 79.), Armalas, Beriasvili, Kovács P. (Klausz, 79.) – Kata, Zeljkovic (Szuhodovszki, 63.) – Jurek, Bognár I., Kerezsi – Nyers (Komáromi, 63.)
Kisvárda Master Good: Popovic – Nagy K. (Youga, 80.), Lippai, Chlumecky, Soltész D. – Matanovic (Szőr, 74.), Mbock, Melnyik, Ésik (Szikszai, a szünetben) – Herc (Balogun, 61.), Jordanov (Bíró Ba., a szünetben)
A Fradi először találkozik az Újpesttel a szezonban, Dibusz Dénes pedig a Derbi előtt a sorozatról, emlékeiről és a riválisról beszélt.
A Ferencváros és az Újpest 248. alkalommal találkozik egymással a bajnokságban. A helyszín ezúttal a Groupama Aréna lesz, ahol a legutóbbi egymás elleni mérkőzésen 3–0-ra nyert a Fradi.
A zöld-fehérek hosszú veretlenségi sorozatot építettek fel ősi riválisukkal szemben. Az Újpest legutóbb 2015 decemberében győzte le 1–0-ra a Ferencvárost, azóta 32 mérkőzésen nem tudott nyerni ellene.
Dibusz szerint komoly értéke van annak, hogy ilyen hosszúra nyúlt ez a széria. Éppen ezért nem egyszerűen egy újabb statisztikaként tekintenek rá a Derbi előtt.
Óriási dolog azt gondolom, hogy sikerült egy ilyen szép hosszú sorozatot felépíteni. Éppen ezért is kell rá nagyon vigyázni, hogy a hétvégén tovább folytatódjon.”
A Fradi kapusa az elmúlt 12 évben rengeteg Újpest elleni rangadón szerepelt, mégis az első Derbije maradt számára a legemlékezetesebb. A Ferencváros 2014 áprilisában Leonardo góljával 2–1-re győzött idegenben, és ezzel egy körülbelül tíz éve tartó újpesti nyeretlenségi sorozatot szakított meg.
Dibusz az idei Újpestet átalakuló csapatnak látja. Úgy véli, a rivális a nyáron igyekezett megerősíteni a keretét, jól kezdte a bajnokságot, és komoly célokkal vágott neki az idénynek – jelezte a FradiMédia.
A Ferencváros kapusa ennek ellenére bízik abban, hogy a Fradi a pályán is meg tudja mutatni a különbséget a két csapat között. Ugyanakkor egyértelművé tette, hogy ehhez kiemelkedő teljesítményre lesz szükség.
Én azonban nagyon bízom abban, hogy meg tudjuk azt mutatni, hogy a miénk az egy jobb csapat, de természetesen nagyon komoly erőpróba lesz! Minden tudásunkra szükségünk lesz ahhoz, hogy újra legyőzzük őket!”
Dibusz külön kitért arra is, milyen érzés ennyi Derbi után újra és újra telt ház, hatalmas zaj és felfokozott várakozás közepette pályára lépni. Szerinte a sok hasonló mérkőzés után egy játékos valóban edzettebbé válik, ezért könnyebben kezeli ezt a különleges közeget.
Dibusz szerint a sok telt házas rangadó után valamennyire hozzá lehet szokni ehhez a felfokozott légkörhöz. A rutin segít abban, hogy a játékos könnyebben kezelje a Derbi sajátos nyomását.
Ettől még az Újpest elleni meccs minden szezonban különleges marad. A Fradinál pontosan tudják, mennyire fontos ez a találkozó a szurkolóknak, ezért most is ennek megfelelően készülnek.
A Vasas elleni 3-2-es vereség másnapján két játékos távozását is bejelentette a Nyíregyháza.
Szombaton a klub bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Dorian Babunskival (nyitóképünkön – a szerk.). A támadó 2025-ben érkezett a Sepsi OSK-tól, az előző idényben két gólt szerzett.
Bese Balázs szintén távozik a Nyíregyházától. A kapus tagja volt az NB II-es bajnokcsapatnak, majd egy tatabányai kitérő után tért vissza. Bese sérülése és az azt követő rehabilitációs folyamat miatt nem védhetett.
A Nyíregyháza pénteken 3-2-re kapott ki a Vasas vendégeként az NB I 7. fordulójának nyitómérkőzésén.