nb1.hu

Eljöhetett Gulácsi ideje: kifütyülték, majd ízekre szedték a Villarreal kezdőkapusát az újabb potya után

Luiz Júnior erősen potyaszagú gólt kapott a Deportivo La Coruña elleni bajnokin, a Villarreal szurkolói pedig nem rejtették véka alá a véleményüket.

A Villarreal hazai pályán szenvedett 3–2-es vereséget a friss feljutó Deportivo La Coruna ellen a La Liga 4. fordulójának szombati összecsapásán.

A „Sárga Tengeralattjáró” kétszer is megszerezte a vezetést, ám a hajrában a Depor fordítani tudott, így továbbra is veretlenül menetel a spanyol élvonalban. Iñigo Pérez együttese ezzel szemben négy forduló után is keresi első győzelmét.

A baszk szakember – az első három fordulóhoz hasonlóan – ezúttal is Luiz Júniornak szavazott bizalmat a kapuban.

A brazil hálóőrnek azonban ismét nem sikerült meggyőző teljesítményt nyújtania. A vendégek három alkalommal találták el a kapuját, Júnior egyik próbálkozást sem tudta hárítani, a második találatban pedig alaposan benne volt.

A csereként pályára lépő Zakaria Eddahchouri a rövid saroknál mattolta a kapust. A gól az alábbi hivatkozásra kattintva tekinthető meg, 01:11-től.

Potya, gyenge teljesítmény, majd füttyszó

Luiz Júnior végül 5.0-s értékeléssel zárta a találkozót, s „mindössze” 1.23-as xG-re (várható gól – a szerk.) kapott 3 gólt. A drukkerek előbb kifütyülték a brazil kapust, majd a közösségi médiában is záporoztak a kritikák.

Ma Gulácsinak kellett volna kezdenie, Ami Júniorral történik, az már tényleg hihetetlen.

– írta az egyik drukker.

„Minden kapura lövésből gól lesz. Nincs kapus. Így azért nehéz” – fogalmazott egy másik csalódott szurkoló.

Akadt, aki Iñigo Pérez felelősségét is felvetette, és meglehetősen egyértelmű üzenetet küldött a vezetőedzőnek:

Lesz olyan edző, aki végre lecseréli a kapust? Iñigo Pérez, ébredj fel, az állásod a tét!

Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy Luiz Júniornak több mint 50 mérkőzés sem volt elég ahhoz, hogy igazán bizalmat sugározzon, miközben Gulácsi Péter továbbra is a kispadon várja a lehetőséget.

„Már több mint 50 mérkőzésen védte a Villarreal kapuját. Nem üti meg az elvárt szintet.”

Többen kiemelték a mérkőzés utolsó pillanatait, amikor a hazai publikum kifütyülte Júniort, amikor labdához ért.

Még soha nem láttam ehhez foghatót. Ebből nincs visszaút, le kell cserélni.

Gulácsi előtt megnyílhat az ajtó?

Iñigo Péreznek komoly döntést kell meghoznia a napokban, hiszen a Villarreal kedden már a Bajnokok Ligája főtábláján lesz érdekelt.

A „Sárga Tengeralattjáró” a gyengébb bajnoki rajt után a nemzetközi porondon javíthat, ehhez azonban könnyen lehet, hogy a kapusposztot is rendeznie kell.

A Dortmund elleni BL-mérkőzés kezdőcsapata így különösen érdekesnek ígérkezik: a szurkolók egy része már egyértelműen Gulácsi Pétert látná a kapuban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC