nb1.hu

„Kritikán aluli játék” kontra „jól kitalált taktika” – így vette el a Karcag veretlenségét a Gyirmót

Weitner Ádám szerint elérték a kitűzött célokat, a vendégek vezetőedzője viszont kritikán aluli teljesítményről beszélt.

Két tízpontos együttes csapott össze szombaton az Alcufer Stadionban, a veretlenül érkező Karcag azonban ezúttal pont nélkül maradt Gyirmóton.

A hazaiak 2–0-s győzelmükkel két vereség után javítottak, ráadásul kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést.

Weitner Ádám elégedetten értékelt a lefújást követően, hiszen csapata elérte a találkozó előtt kitűzött célokat.

A mai nap célja az volt, hogy stabilizáljuk a csapatot és szerezzük meg a három pontot. Úgy gondolom, hogy ez sikerült, néhol tetszetős játékkal. Gólt sem kaptunk, ami kimondottan fontos volt.

Varga Attila nem kertelt

A Karcag vezetőedzője meglehetősen kritikusan értékelte csapata teljesítményét. Varga Attila szerint a Gyirmót jól felkészült belőlük, a vendégek pedig nem tudtak mit kezdeni a hazaiak védekező taktikájával.

Gratulálok a Gyirmótnak! Kitaláltak ellenünk egy védekező taktikát és ezt végigvitték egész mérkőzésen, mi pedig ezzel nem tudtunk mit kezdeni. Amit ma kivittünk a pályára, az kritikán aluli volt.

A Gyirmót a szombati sikerrel fontos három pontot szerzett, a Karcag pedig hét forduló után először maradt pont nélkül.

Mindkét együttesnek kupameccset játszik legközelebb: a győriek a Csákvárt fogadják, Varga Attila fiai pedig a bajnoki címvédő ETO FC-t látják vendégül.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC