Szendrei Ákos duplája alapozta meg a DVSC paksi győzelmét, a hatgólos mérkőzésen a vendégek négy találatig jutottak.
A mérkőzés előtt köszöntötték a hazaiak csapatkapitányát, Szabó Jánost, aki eddig 400 mérkőzést játszott a Paks színeiben.
Az első percek „ismerkedése” után nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a vendégek, akik már az első helyzetüket gólra váltották: Guerrero bal oldali beadása után az élete első NB I-es meccsén szereplő Egri Imre fejelt a paksi nevelésű Szendreihez, aki ugyancsak fejjel továbbította a labdát a bal alsó sarokba. Néhány perc múlva egyenlíthetett volna a hazai csapat, de Szalai közeli fejesét Andrejev hárítani tudta.
A Paks egyre inkább átvette az irányítást, de egy kontra végén mégis a Loki szerzett újabb gólt: a támadás végén Dénes önzetlenül Szendreihez passzolt, aki jobbal félmagasan a kapu bal oldalába lőtt.
Jobban használta ki a helyzeteit a Debrecen
Kétgólos hátránya tudatában még intenzívebben kezdett támadni a Paks, ennek rögtön meg is lett az eredménye, Haraszti éles szögből leadott közeli lövésénél ugyanis a vendégek kapusa már tehetetlen volt. A folytatásban is a házigazda próbálkozott többet távolról és közelről egyaránt, de mégis a Debrecen lőtt újabb gólt, miután az előrehúzódó Guerrero a bizonytalan védők között ballal kilőtte a jobb alsó sarkot.
A gólgazdag első félidő után a szünetben kettőt cserélt Bognár György, a hazaiak vezetőedzője, a vendégek csapatkapitányát, Dzsudzsákot pedig néhány perc elteltével sérülés miatt kellett lecserélni. A Paks megpróbálta beszorítani ellenfelét, ez többé-kevésbé sikerült is neki, de Andrejev és a védelem többi tagja jól tette a dolgát. A játékrész derekán felszabadult a nyomás alól a DVSC, újra veszélyeztetett, előbb Baldoni lövését kellett védenie Kovácsiknak, majd Dénes beadása után Vas szerencsétlenül ért a labdába, amely a saját kapujába pattant.
Az újabb góllal megpecsételődött a hazaiak sorsa, akik azonban tovább rohamoztak, a hajrában még sikerült bevenniük a megsérült Andrejev helyére beállt Erdélyi kapuját. Tóth Barna fejesgólja azonban már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő.
Az utolsó percekben Langot érzékeny helyen találta telibe a labda, hordágyon kellett levinni a pályáról, de végül néhány pillanatra még vissza tudott térni, és megünnepelhette társaival a győzelmet.
OTP Bank Liga, 7. forduló
Paksi FC-Debreceni VSC 2-4 (1-3)
Paks, 2781 néző, v.: Káprály
gólszerzők: Haraszti (24.), Tóth B. (81.), illetve Szendrei Á. (6., 22.), Guerrero (39.), Vas (72., öngól)
sárga lap: Szabó J. (88.), illetve Dénes (89.)
Paksi FC: Kovácsik – Győrfi, Vas, Belényesi (Tóth B., a szünetben), Szabó J., Lapu (Simut, 75.) – Pető, Papp, Horváth K. (Windecker, a szünetben), Haraszti – Szalai (Galambos, 75.)
Debreceni VSC: Andrejev (Erdélyi, 76.) – Tercza, Szakál, Lang, Guerrero – Patai (Samper, 68.), Boskovic – Egri (Baldoni, 68.), Dzsudzsák (Sain, 54.), Dénes – Szendrei Á. (Adinany, 68.)
- A tabella
- 1. Puskás Akadémia FC 6 4 0 2 10- 8 12
- 2. Vasas FC 7 3 2 2 13- 9 11
- 3. Újpest FC 6 3 1 2 13-10 10
- 4. Ferencvárosi TC 5 3 1 1 8- 5 10
- 5. ETO FC 6 2 3 1 11- 7 9
- 6. MTK Budapest 7 2 3 2 14-12 9
- 7. Kisvárda Master Good 7 2 3 2 9- 9 9
- 8. Debreceni VSC 7 2 3 2 10-11 9
- 9. Paksi FC 7 2 2 3 15-17 8
- 10. Nyíregyháza Spartacus FC 7 2 1 4 8-13 7
- 11. Kispest-Honvéd FC 5 1 3 1 8- 8 6
- 12. Zalaegerszegi TE FC 6 1 0 5 5-15 3












