nb1.hu

Megvan a Kecskeméttől elköszönő védő új csapata.

Sajtóhírek szerint NB I-es klubban szereplő játékos is felkelthette a Vidi érdeklődését, a Honvéd pedig közleményt adott ki két játékos klubváltásáról.

HONVÉD

Az Újpest pár napja már bejelentette Krajcsovics Ábel érkezését. A kispestiek a hivatalos oldalukon szerdán erősítették meg Krajcsovics búcsúját. A közleményben jelzik, Krajcsovics hivatalosan mától nem tartozik a Honvéd kötelékébe. A labdarúgó az őszi idényben a ZTE-ben szerepelt kölcsönben.

„A ZTE a kölcsönt követően végleg megszerezte a játékjogát, majd tovább értékesítette őt az Újpestnek” – olvasható a kommünikében.

Szabó Ákos karrierjében is új fejezet kezdődik. A védőt ugyan meg akarták tartani a kispestiek, de Szabó a több játéklehetőség reményében Szegedre szerződött.

VIDI

A csakfoci.hu szerint a fehérváriak csatárt szeretnének igazolni. Ha minden igaz, a Puskás Akadémia játékosát, Nagy Zoárdot és a Budafokot erősítő Vasvári Zoltánt is kinézhette magának a Vidi. Állítólag nincs könnyű helyzetben a Vidi, mivel egyik futballistát sem akarja elengedni aktuális klubja.

Közben az már eldőlt, hogy Bartusz Dániel a tavaszi idényben a Fejér vármegyei gárdát erősíti. A korábbi NB III-as gólkirály a Mezőkövesdtől érkezik a Vidihez.

„Nagyon örülök, hogy sikerült mindenben megegyeznünk a Mezőkövesddel és Bartusz Danival is. A télen mindenképp szerettük volna csatárposzton megerősíteni a keretünket. Dani személyében egy olyan csatár érkezett a klubunkhoz, aki a pályán is erősítés lesz számunkra, másrészt pedig az első perctől érződött rajta, hogy nagyon szeretne ennek a klubnak a játékosa lenni. Nemcsak egy következő állomásként tekint a Vidire, hanem tisztában van azzal, hogy milyen tradíciói vannak a Videotonnak és ő ennek a részese szeretne lenni. Vezetőedzőnk, Pető Tamás is jól ismeri Danit, hiszen Veszprémben a játékosa volt, ahol 2024-ben NB III-as gólkirály is lett. Biztos vagyok benne, hogy ez is segíteni fogja őt a beilleszkedésében. Egy nagy munkabírású, a 16-oson belül rendkívül gólérzékeny csatárról van szó, aki a legjobb korban van. Biztos, hogy hosszú távon segíteni tudja a Vidit. A klub ahogy az összes játékosban, benne is nagyon bízik és mindent megtesz azért, hogy neki csak a futballra kelljen koncentrálnia és a pályán gólokkal, gólpasszokkal bizonyítson” – nyilatkozta Nikolics Nemanja sportigazgató a vidi.hu-nak.

SZEGED

Kedden a Kecskemét adott hírt arról, hogy Rjaskó Mihály szerződését közös megegyezéssel felbontották a felek. A védő sorsa hamar rendeződött, hiszen másnap a Szeged jelentette be az érkezését.

„Boldog vagyok, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia futballistája lehetek. Egy nagyon ambiciózus klubhoz érkeztem, amely kiváló körülményekkel büszkélkedhet. Minden adott a fejlődéshez. Szeretnék segíteni a csapatnak a célok elérése érdekében” – idézi a 28 éves védő gondolatait a Tisza-parti egyesület hivatalos oldala.

Rjaskó az NB I-ben 29, az NB II-ben pedig 112 meccsen játszott eddig.

VASAS

Korábban az NB1.hu is beszámolt arról, hogy két kulcsjátékos szerződését hosszabbították meg az angyalföldiek. Ebben a cikkünkben olvashatnak részleteket erről.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az új megállapodások 2029-ig érvényesek.

A Vasas a hivatalos oldalán jelezte, hogy a vezetőség Girsik Attila és Uram János szerződését is meghosszabbította. A közlemény szerint mindkét labdarúgó 2029 nyaráig szóló kontraktust írt alá.

Az angyalföldiek saját nevelésű védője, Girsik az őszi idényben 13 NB II-es meccsen 3 gólig jutott.

„Nagyon boldog vagyok és örülök, hogy meghosszabbíthattam a szerződésem a Vasassal. Főként azért, mert 14 éves korom óta ehhez a klubhoz tartozom, rengeteg szép pillanatot élhettem már át a Fáy utcában – itt lettem korosztályos válogatott, itt írtam alá az első hivatásos szerződésemet, itt mutatkoztam be a felnőtt futballban, amelyben immáron a harmadik szezonomat töltöm. Az elmúlt félév nagyon jól sikerült a számomra, ez pedig motivációt ad a tavaszra, valamint arra is, hogy még keményebben dolgozzak, hogy a következő idényben már az élvonalban bizonyíthassak” – idézi a Vasas hivatalos oldala a 19 éves labdarúgót.

Uram 12 bajnokin védte eddig ebben a szezonban a Vasas kapuját.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Vasas hosszú távra tervez velem, ezért amikor felmerült a hosszabbítás lehetősége, hamar sikerült megegyeznünk. Az őszi menetelésünk és a kapott gól nélküli mérkőzések is nagy lökést adtak, bízom benne, hogy minimum hasonló sorozatra tavasszal is képesek leszünk és a következő szezonban már az élvonalban szerepelhetek a csapattal” – mondta a kapus.

Nagy Miklós sportigazgató így reagált a két játékos szerződéshosszabbítására:

„Uram János stabil teljesítményt nyújtott az őszi szezonban, 593 perces kapott gól nélküli sorozata és lélektanilag fontos pillanatokban bemutatott bravúrjai mellett végig higgadtan és megbízhatóan őrizte csapatunk kapuját. Girsik Attila a Kubala Akadémia saját nevelésű játékosai közül jelenleg az egyik legnagyobb értékünk, a fiatalszabálynak is megfelelő életkorától függetlenül alanyi jogon is helyet követelhet magának csapatunkban bátor, motivált, csupa-szív játékával, nagy munkabírásával, melyek mellett fontos és látványos gólokat is szerzett. A Sportsbase indexálási mutatói alapján jobboldali szélső védőként az egész Merkantil Bank Liga őszi szezonjának egyik legjobb teljesítményét nyújtotta.”

Frissítés:

Gólgazdag győzelem és ígéretes fiatalok a pályán az angyalföldi felkészülési meccsen. Erős Gábor elégedett a tehetségek fejlődésével és a sikerrel. Részletek itt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A korábbi válogatott labdarúgó újra a sportigazgatói posztot tölti be.

Az NB III Északkeleti csoportjában 13. helyen álló Ózd-Sajóvölgye a Facebookon számolt be arról, hogy Soltész Péter személyében új vezetőedzővel vág neki a tavaszi idénynek.

A poszt szerint Soltész munkáját Kovács Roland asszisztensedzőként segíti. Köztudott, hogy az újonc az őszi szezont a sportigazgató, Elek Ákos irányításával fejezte be. Az ózdiak jelezték, hogy a magyar válogatottban korábban 48 meccsen szereplő Elek továbbra is az egyesület sportigazgatójaként tevékenykedik.

Elek Ákos egyébként már októberben arról nyilatkozott, hogy edzői megbízatása nem tart sokáig, hiszen sportigazgatói tevékenységére akar fókuszálni.

Az is kiderült, hogy az Ózd eredetileg kedden kezdte volna meg a felkészülést, de a kedvezőtlen időjárás miatt a rajt egy napot csúszik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az olaszok sem tétlenkednek.

Minden bizonnyal hamarosan új fejezet kezdődik Tóth Alex karrierjében, de az még nagy kérdés, hogy a Ferencváros magyar válogatott középpályása hol folytatja a karrierjét.

Az ulloi129.hu az angol Sky Sports információjára hivatkozva arról ír, hogy az angol élvonalban edződő Bournemouth nagyjából 10 millió eurós ajánlatára nemet mondott a Ferencváros. Olasz sajtóhírek szerint a szigetországiak nem lassítanak, hiszen 15 millió eurós ajánlattal készülnek a második körben.

Közben a Lazio sem tétlenkedik. A római csapat sportigazgatója a Fradi edzőtáborába is elutazott, de a tárgyalások sikertelenek voltak. Ebből kiindulva a Lazio lépéshátrányba került a Bournemouth alakulatával szemben a Tóth Alex leigazolásáért zajló harcban.

A 9-szeres magyar válogatott Tóth Alex szerződése a Fradinál 2028-ban jár le. A Transfermarkt becslése alapján a 20 éves középpályás értéke 8 millió euró lehet.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az egyik próbajátékos az Újpesttől igazolhat Szombathelyre.

Megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre az NB III-as Haladás. Az első edzésen több próbajátékos is feltűnt a szombathelyi csapatnál.

A Hali a Facebookon számolt be arról, hogy Kállai Zalán és Máté Zsolt is próbajátékon szerepel a klubnál. Kállai 7, Máté pedig 15 NB I-es meccsen bizonyíthatott korábban. Kállai Zalán az őszi idényben a Nagykanizsában futballozott kölcsönben, míg Máté az Újpest II-ben jutott szóhoz.

„A Haladással készül még az Ausztriában futballozó Szabó Patrik Zsolt, Krán Attila, valamint az ukrán-magyar kettős állampolgár Banyik Dániel, ő korábban Ukrajnában játszott” – olvasható a posztban.

A szombathelyiek az NB III Északnyugati csoportjában a 12. helyről várják a folytatást.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Négy labdarúgót is próbált megszerezni a Fradi.

A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor a Facebookon osztott meg egy bejegyzést, amelyben arról ír, hogy közel 5 millió eurót fordítottak volna magyar labdarúgók leigazolására.

A posztban Kubatov arra is rávilágít, hogy a honi szinten rekordmagasnak számító összeget négy játékos megszerzésére fordították volna, de nem jártak sikerrel.

„Szerettük volna visszaforgatni a pénzünket a magyar futballba. Négy magyar játékosért a hazai viszonyok között rekord magas, közel 5 millió eurós (azaz 2 milliárd forintos) vételi ajánlatot tettünk. A komoly szándékunk ellenére sem ad el nekünk játékost egyetlen magyar csapat sem. Isten hozott benneteket a magyar futball valóságában” – írta a Fradi elnöke a közösségi oldalon.

Köztudott, hogy Varga Barnabás klubváltása miatt kicsit több mint 4,5 millió euró ütötte a zöld-fehérek markát. Valószínűleg a Kubatov posztjában meg nem nevezett négy futballista egyike Milan Krpic lehetett. Ahogy kedden jeleztük, az ETO szerb-magyar kettős állampolgárságú védőjéért a hírek szerint 1,5 millió + 500 ezer eurót fizetett volna az FTC, de a győriek kikosarazták a fővárosiakat.

Az nso.hu szerint Krpic mellett Lukács Dániel, Szűcs Tamás és Vitális Milán lehetett a másik három labdarúgó, akit próbált szerződtetni a Ferencváros. Lukács a Puskás Akadémiát, Vitális az ETO-t, Szűcs pedig a DVSC-t erősíti.

Frissítés:

Friss fejlemények jelentek meg Tóth Alex átigazolási ügyéről, ebben a cikkben összeszedtük az információkat.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nincs még tökéletes állapotban a visszatérő kapus.

Keresztes Krisztián jelenleg a Dundee Unitedet erősíti. A 26 éves védőt a Nyíregyháza adta kölcsön a skót élvonalban szereplő klubnak.

SKÓCIA

Keresztes jó teljesítményt nyújt ebben az idényben, így nem véletlen, hogy több csapat is szerződtetné. Keresztes menedzsere a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, több országból is érdeklődnek a hátvéd iránt. Harsányi Zoltán hozzátette, reményei szerint a játékos tavasszal debütálhat a magyar válogatottban.

„A Dundee Unitednek elővásárlási joga van Krisztiánra, bizonyos összeg fejében megvehetik a skótok a Nyíregyházától. Több országból is érdeklődnek a védő iránt, Európából és a tengerentúlról is, az első számú célunk Nagy-Britanniában maradni. Kiemelkedően teljesít csapatában, így remélem, hogy tavasszal már a válogatottban is bemutatkozhat. Egyelőre kivárunk, ha nem télen, akkor a nyáron válthat klubot” – világított rá Harsányi.

ANGLIA

Tóth Balázs, a Blackburn labdarúgócsapatának kapusa örül, hogy közel két hónappal ezelőtti térdműtéte után panaszmentesen, kapott gól nélkül tudott visszatérni együttese hétvégi FA Kupa-mérkőzésén – írja az MTI.

A magyar válogatott hálóőr vasárnap, a Hull City ellen tizenegyespárbajban elveszített találkozón tért vissza, és noha a „lába még nem olyan rugalmas”, mint korábban, annak örül, hogy fájdalmat nem érzett a műtött testrészben.

„Jó volt újra játszani, még ha a rehabilitáció nem is úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nem mondom, hogy százszázalékos állapotban vagyok, de jó jel, hogy végigjátszottam a mérkőzést, mert segít az úton, hogy minél jobb formába kerüljek” – mondta kedden az M1 aktuális csatornának a 28 éves kapus.

Tóth kiemelte, noha a bajnokság szempontjából valószínűleg jobban jártak a kupabúcsúval, ő szeretett volna továbbjutni és adott esetben egy Premier League-csapat ellen megmutatni magát.

„Még nem úgy ugrok el az egyik lábamról, ahogy a másikról, azon kell dolgoznom, hogy minél hamarabb ugyanolyan legyen. Jól ment a védés, az edzőm is elégedett volt velem, azt mondta, nem látszott a kihagyás, ami jó jel számomra” – jelentette ki a kapus.

Tóth Balázs szerint együttese az elmúlt időszakban „szerencsétlen volt”, mert hiába irányította a meccseket, az eredmények nem jöttek, ugyanakkor bízik abban, hogy nem lesznek kiesési problémáik.

„Eredetileg azt lőttük be, hogy ha a kupameccsen vissza tudok térni, akkor a bajnokságban is játszani fogok, de erről majd a vezetőedző dönt” – mondta Tóth, akinek 20. helyen álló együttese szombaton a harmadik Ipswich otthonába látogat az angol másodosztályban.

TÖRÖKORSZÁG

A Török Kupában a Galatasaray 2-1-re nyert a Fethiyespor otthonában. Az első félidő nem hozott gólt, pedig Icardi még 11-est is rúghatott, de nem tudta ezt értékesíteni. A szünetben beállt Sallai Roland a Galatába. A második játékrészben előbb Bardakci, majd Yilmaz köszönt be. Hazai részről a 90. percben Ayhan szépített.

Török Kupa, csoportkör
Gaziantep–Kocaelispor 1-0
Kocaelispor: Balogh Botond nem állt be.
Fethiyespor–Galatasaray 1-2
Galatasaray: Sallai Roland a második félidőben állt be.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Másik NB I-es klubban bizonyíthat a 19 éves labdarúgó.

A DVTK-nak adta kölcsön Varga Zétényt a Ferencváros. A 19 éves futballista nem ismeretlen közegbe kerül, hiszen az előző idényben már szerepelt a diósgyőri együttesben.

Az FTC a közleményében jelezte, hogy Varga az idei szezont az NB III-as FTC II-ben, valamint az NB II-es Soroksárban töltötte, összesen 10 mérkőzésen jutott szóhoz.

Varga a 2024/25-ös idényben a DVTK-ban hét bajnokin és két kupameccsen bizonyíthatott. Az ifjú játékos már csatlakozott is a Spanyolországban edzőtáborozó kerethez.

Reakciók

Varga Zétény: „Nagyon örülök, hogy visszatérhettem Diósgyőrbe! Sok tapasztalatot szereztem az előző idényben, fejlődtem a DVTK játékosaként, amiért hálás vagyok mindenkinek, aki segített ebben. Ősszel Soroksáron játszottam, de most úgy éreztem, készen állok a visszatérésre. Tapasztaltabb játékos lettem az elmúlt időben, ami hasznomra válik a jövőben. Első számú célkitűzésként szeretném kiharcolni a helyem a kezdőcsapatban, és megmutatni, hogy jó futballista vagyok, amire az előző időszakban nem volt lehetőségem, ami persze rajtam is múlott. Sokat kell edzeni, gólokat lőni, és akkor biztosan sikerülni fog.” (dvtk.eu)

Kovács Zoltán (a DVTK sportigazgatója): „Nyáron is tárgyaltunk Hajnal Tamással Varga Zétény megtartásáról, de akkor nem sikerült megállapodnunk. Most viszont sikerült megegyezni, és újabb másfél évig Diósgyőrben játszik kölcsönben a fiatal szélső. Szerencsés egybeesés, hogy nagyon régóta, 12 éves korától ismerem, mert amióta Ferencvárosba igazolt rendszeresen játszott Patrik fiam ellen, a korosztályos válogatottakban pedig csapattársak. Ugyanakkor Vladimir Radenković vezetőedző az előző idényben dolgozott vele. Rendkívül gyors, lendületes, erős egy az egy elleni párharcokban, és gólveszélyes. Az erényeit kell még jobban kibontakoztatni, a gyengeségeit pedig fejleszteni, és ehhez a legjobb kezekbe került. Örülök, hogy hosszabb időre tudtuk kölcsönvenni, így nem kell azzal foglalkoznia például most nyáron, hogy adott esetben vissza kell térnie, hanem csak a Diósgyőrre és a teljesítményére tud koncentrálni. Tavasszal sérüléssel bajlódott nálunk Diósgyőrben, ezért kevesebb lehetőséghez jutott, mint amennyit a tehetsége és a tudása indokolt volna, így a soroksári félév akár még hasznára is válhatott. Bízom benne, hogy sokat fog fejlődni, és akkor mindannyian jól járunk ezzel a megállapodással.” (dvtk.eu)

Néhány órája ebben a cikkünkben már írtunk arról, hogy Varga újra a Diósgyőrben játszhat.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Fradi és az Újpest egyaránt szerződtetné a támadót.

Franko Kovacevic nevével az utóbbi időben többször találkozhattak az NB1.hu olvasói. A horvát csatárt előbb az Újpesttel boronálták össze, aztán már a Ferencváros érdeklődéséről is lehetett hallani.

A szlovén Sport Klubra hivatkozva a csakfoci.hu azt írja, hogy az ETO FC is lecsapna az NK Celje labdarúgójára. A portál szerint mégis hoppon maradhatnak a honi kérők, hiszen Kovacevic nem akar Magyarországra igazolni. Egyébként az olasz Pisa és a francia Nice érdeklődését is felkelthette a horvát labdarúgó.

Kovacevic ebben az idényben 28 tétmeccsen szerepelt a Celjében. A bizalmat kiváló produkcióval hálálta meg: 25 gólt lőtt, továbbá 2 gólpasszt is kiosztott az összecsapásokon. A szlovén együttes egyébként 3 millió euróért engedné el kulcsemberét.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tavaly alapított klubot ütött ki a Vasas

16 éves tehetség debütált a fővárosi csapatban.

Az NB I-be igyekvő Vasas az FC Asia Talas csapatával játszott felkészülési meccset kedden. Érdekesség, hogy a kirgiz klubot 2025-ben alapították.

Az első félidő egy gólt hozott: egy szögletvariáció végén Radó beadására Urblík érkezett, utóbbi játékos 8 méterről kapásból lőtt a kapuba.

A második játékrész elején Tóth Milán duplázta meg az angyalföldiek fórját. Aztán a 61. minutumban újra Tóth volt eredményes, ezúttal 10 méterről lőtt a bal alsó sarokba. A 4-0-s végeredményt Zimonyi állította be, Tóth ebből az akcióból gólpasszal vette ki a részét. A 79. percben a mindössze 16 éves Balogh is beállt a Vasasba, ő ezen az összecsapáson debütált a felnőttcsapatban.

Vasas FC – FC Asia Talas (kirgiz)
4–0 (1–0)
1. félidő: Kiss – Pávkovics, Hej, Iyinbor, Ódor – Urblík, Hidi M, Hős – Radó, Németh, Barkóczi.2 félidő: Bánfalvi – Molnár Cs., Baráth, Otigba (Balogh, 80.), Doktorics – Sztojka, Rab, Zimonyi – Horváth, Pethő, Tóth (Jován, 80.)
Gólszerzők: Urblík (25.), Tóth (48., 61.), Zimonyi (73.)

Frissítés:

Szerdán két szerződéshosszabbítást jelentett be a Vasas, további részleteket ebben a cikkben olvashatnak.

Gólgazdag győzelem és ígéretes fiatalok a pályán az angyalföldi felkészülési meccsen. Erős Gábor elégedett a tehetségek fejlődésével és a sikerrel. Részletek itt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy lengyel csatár is képben lehet a Fradinál.

Milan Krpic a teljesítményével felkelthette a Ferencváros érdeklődését. Állítólag a Fradi elöljárói konkrét ajánlatot is tettek az ETO-nak.

Az ulloi129.hu szerb sajtóhírre hivatkozva számolt be arról, hogy a fővárosi zöld-fehérek 1,5 millió + 500 ezer eurót fordítottak volna a védő leigazolására. A jelek szerint mégsem valósul meg ez a transzfer, hiszen az ETO nem bólintott rá erre az ajánlatra. A Fradival kapcsolatos hírekben járatos ulloi129.hu szerint a szerb Sportklub értesülése valós.

A 22 éves Krpic szerződése 2028-ban jár le az ETO-nál, a Transfermarkt szerint a labdarúgó értéke jelenleg 400 ezer euró lehet. Krpic a mostani idényben 13 tétmeccsen szerepelt a győri gárdában, az NB I-ben egy gól is fűződik a nevéhez.

Szintén az ulloi129.hu bukkant egy lengyel ügynök, Mariusz Piekarski információjára, amely szerint 2,5 millió euróért igazolták volna le Sebastian Bergiert. A lengyel támadó klubja, a Widzew Lodz kikosarazta Bergier kérőjét. A meczyki.pl úgy tudja, hogy a Fradi próbálta szerződtetni a 26 éves csatárt, aki az ősszel 9 gólt lőtt a lengyel élvonalban.

Frissítés:

Kubatov Gábor a Facebookon arról írt, hogy honi szinten rekordmagas összegért próbáltak magyar játékosokat igazolni. További részleteket ebben a cikkünkben olvashatnak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A mostani idényben 15 bajnokin szerepelt a labdarúgó.

A Kisvárda hétfőn 3-0-s vereséggel zárta a Radnicski Kragujevac elleni edzőmeccset. Várdai szemszögből a mérkőzés vezéráldozattal járt, hiszen Ridwan Popoola megsérült.

Az NB I-es klub hivatalos oldala arról számolt be, hogy a 19 éves középpályás csereként lépett pályára az összecsapáson. A hajrában Popoola egy szabálytalanság miatt a bal vállára esett.

Az esetről Révész Attila így nyilatkozott a kisvardafc.hu-nak:

„Popoola sérüléséről szólva, a mutatói fáradt állapotot tükröztek, de akik a posztján a pályán voltak, ugyancsak a „térdükön jártak”, ezért kellett lecserélni Szőr Leventét is. Nem maradt más cserénk, ezért ő is beállt, és sajnálatosan nagyon csúnya sérülést szenvedett. Benne van a lehetőségek között, hogy erre a szezonra elveszítettük őt, ami nagyon nagy érvágás, és semmi esetre sem érte meg ezt a kockázatot” – mondta a sportigazgató-vezetőedző.

A fiatal nigériai légiós az őszi idényben 15 NB I-es meccsen szerepelt, egyetlen gólját a Paks ellen szerezte novemberben. Ezen a meccsen 5-3-as vereségbe szaladt bele a Kisvárda.

Révész nemrég azt nyilatkozta, hogy hamarosan klubrekordért adhatják el Popoolát.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A gála nagykövete az Operaház vörös szőnyegén kritizálta a válogatott sztárját.

A budapesti Operaház adott otthont hétfőn a 68. Nemzeti Sport Gálának, ahol az elmúlt év legjobb sportolóit díjazták. A férfiaknál Kós Hubert győzött, így Szoboszlai Dominik 2020 és 2023 után nem tudott harmadszor diadalmaskodni, a nőknél pedig Márton Luana tekvandós végzett az élen. A gálára érkező vendégeket a Sportrádió munkatársai kérdezték, köztük Détári Lajos hétszeres világválogatott labdarúgót, aki a gála nagyköveteként markáns véleményt fogalmazott meg a Liverpool középpályásáról.

A magyar válogatott 2025-ös évéről és az elszalasztott pótselejtező okairól Détári Lajos elmondta: a kiesés csalódás volt, de nem ő az illetékes a pontos okok megnevezésében. Úgy látta, a sorsdöntő meccsen sokkal jobban kellett volna erőltetni a támadásokat, mert olyan volt, mintha döntetlenre játszott volna a csapat.

Amikor Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos fejlődési lehetőségei kerültek szóba, a legenda őszintén válaszolt.

Nem tudom, hová vezethetne feljebb a Liverpoolból, megmondom őszintén sokat beszélünk Szoboszlairól, de nem róla kell beszélni, hanem a magyar válogatottról. Nincs olyan szinten, hogy olyan tehetség legyen, hogy el kellene ájulni tőle.”

Ekkor a riporter közbevetette, hogy ez határozott vélemény, mire a 61-szeres magyar válogatott futballista így reflektált:

Nem határozott vélemény, a számok ezt mutatják: 20 meccsen 1 gólt lő vagy 2 gólt lő és 1 gólpasszt ad, támadó középpályástól véleményem szerint nagyon kevés”

A 2026-os kilátásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, szét kell nézni, kiket lehet beépíteni a keretbe. Úgy véli, az NB I megmutatta, a magyarok semmivel nem rosszabbak a külföldieknél, akiket csak idehoznak, majd elviszik a milliókat. A szövetségi kapitány rendszeréről megjegyezte, azt már kiismerték az ellenfelek, ráadásul nincsenek meg hozzá a megfelelő játékosok, ezért változtatni kell.

Mint délelőtt már jelezte az NB1.hu: Szoboszlai Dominik bombagólja után nagyot hibázott, de a Liverpool simán továbbjutott az angol kupameccsen. A találkozó után Erling Haaland a közösségi médiában reagált barátja elképesztő lövésére. Szoboszlait a meccs legjobbjának választották, 4-1-re győztek a Barnsley ellen.

Szoboszlai Dominik 61 eddigi válogatott meccsén 17 gólt szerzett, Détári Lajos mutatója 61/13.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az utolsó előtti helyen álló csapattól is többen távoztak.

Zajlanak az események az NB II-ben is: a Kecskeméttől egy, a Viditől kettő, a Szentlőrinctől pedig öt játékos távozott.

KECSKEMÉT

Rjaskó Mihály szerződését közös megegyezéssel bontották fel a kecskemétiek. Ahogy a KTE közleménye jelzi, Rjaskó régi motorosnak számított, hiszen 2021 nyarán lett a lila-fehér klub labdarúgója, így tagja volt az NB II-es és NB I-es ezüstérmes csapatnak is. A védő a 2023/24-es idényben a Nyíregyházában szerepelt kölcsönben, míg az őszi idényben csak az Újpest elleni kupameccsen játszott csereként.

VIDI

Svékus Olivér és Árva Bence is közös megegyezéssel távozik a fehérváriaktól. Mindkét futballista visszatér anyaegyesületéhez: Svékus az Újpesthez, Árva pedig a III. Kerületi TVE-hez. Az őszi szezonban Svékus egy bajnokin, míg Árva a Magyar Kupában egyszer játszott a Vidiben.

SZENTLŐRINC

Az NB II-ben utolsó előtti helyen telelő szentlőrinci gárda a bennmaradásért zajló harcot Babják Miroslav, Bőle Lukács, Kancsij Artúr, Nagy Richárd és Tóth-Gábor Kristóf nélkül folytatja.

Babják és Kancsij kölcsönjátéka után a Kisvárdához tér vissza, míg Nagy a Békéscsabához, Tóth-Gábor pedig a Szegedhez igazolt.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.12 8 2 2 11 26
2.SOROKSÁR SC KFT.12 7 3 2 13 24
3.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.12 7 2 3 12 23
4.KBSC LABDARÚGÓ KFT.12 6 5 1 9 23
5.TISZAKÉCSKEI LC KFT.12 6 5 1 8 23
6.GYIRMÓT FC KFT.12 6 3 3 1 21
7.F.C. AJKA KFT.12 5 4 3 2 19
8.FEHÉRVÁR FC KFT.12 5 0 7 2 15
9.DIÓSGYŐR FC KFT.12 4 3 5 -4 15
10.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.12 4 2 6 -3 14
11.ST. LŐRINC KFT.12 4 2 6 -6 14
12.SZEGED 2011 KFT.12 3 4 5 -2 13
13.FC NAGYKANIZSA KFT.12 4 0 8 -7 12
14.KARCAGI SC KFT.12 2 5 5 -8 11
15.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.12 3 1 8 -10 10
16.FC CSÁKVÁR KFT.12 1 1 10 -18 4

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Szpari éllovassal csapott össze.

Gőzerővel készülnek a tavaszi idényre az NB I-es csapatok, ezt jelzi, hogy kedden a magyar élvonal több csapatára is felkészülési mérkőzés várt. A Diósgyőr BL-ben szereplő klub ellen gyakorolhatott, a Szpari pedig a bolgár pontvadászat éllovasával mérte össze az erejét.

DVTK

A Diósgyőr a Bajnokok Ligájában 32. helyen álló Bodö/Glimttel csapott össze. Remekül kezdett a magyar csapat, hiszen Acolatse már a 2. percben beköszönt. Az NB I-ben ebben az idényben 8 gólnál járó légiós a félpálya környékéről indult meg, majd éles szögből lőtte ki a kapu hosszú sarkát. Acolatse villanására a norvégok a szünetig négy góllal válaszoltak. Előbb Björkan volt eredményes, majd Jörgensen és Högh is bevette a diósgyőri kaput, utóbbi labdarúgó kétszer is megvillant. A térfélcsere után már nem módosult az állás, a norvégok 4-1-re nyertek.

DVTK–FK Bodö/Glimt (norvég) 1–4 (1–4)
Gólszerzők: Acolatse, ill. Högh (2), Björkan, M. Jörgensen
A DVTK összeállítása: Sentic (Megyeri G.) – Szatmári Cs., Tamás M. (Szlifka Zs.), Vallejo, Bokros (Demeter) – Komlósi B. (Bényei Á.) Holdampf (Roguljic), A. Keita – Babos B. (Saponjics), Acolatse (Mucsányi Márk), Pető M. (Sajbán Máté)

PAKS

A Paks keddi ellenfele a lengyel másodosztályú LKS Lodz volt. Az összecsapás első játékrésze 0-0-s eredménnyel zárult. A második játékrészben sem volt eredményes egyik játékos sem, így maradt a 0-0.

LKS Łódź – PAKSI FC 0 – 0 (0 – 0)
A Łódź összeállítása:
Kezdők: Bobek, Arasa, Ernst, Mokrzycki, Krykun, Craciun, Ksiazek, Falowski, Lesniewski, Glowacki, Toma
Cserék: Jakubowski, Rudol, Norlin, Mlynarczyk, Wysokinski, Kupczak, Olejniczak, Szczygiel, Sopel, Czerwinski, Terlecki, M. Lewandowski
A Paks összeállítása:
Kezdők: Simon (Gyetván 46′) – Hinora (Osváth 60′), Éger, Kinyik (Tamás 29′), Szekszárdi, Silye (Zeke 60′) – Balogh (Májik 46′), Gyurkits (Horváth 60′), Máté – Galambos, Szendrei (Pesti 46′)
Cserék: Gyetván, Tamás, Lenzsér, Májik, Osváth, Zeke, Horváth, Papp, Tóth, Pesti

NYÍREGYHÁZA

A magyar élvonalban a bennmaradásért harcoló Szpari a bolgár első osztály éllovasával, a Levszki Szófiával találkozott. A Nyíregyháza csapatában ezen a mérkőzésen játszhatott először Meldin Dreskovic. A klubhonlap beszámolója szerint mindkét gárdának akadtak lehetőségei, ennek ellenére a gólszerzés egyik félnek sem jött össze, vagyis 0-0 lett a végeredmény.

Nyíregyháza Spartacus – Levszki Szófia 0-0
Nyíregyháza: Kovács D. – Dreskovic, Temesvári, Katona L.(Alaxai 74.), Benczenleitner (Antonov 66.), Manner (Kovácsréti 66.), Kovács M., Katona B.(Toma 66.), Nagy D.(Sankovic 66.), Babunski (Katona M. 66.), Edomwonyi (Oláh 55.)

ETO FC

Az NB I-ben első helyen álló győriek a horvát NK Osijekkel találkoztak. A 120 percig tartó meccs után az eszékiek örülhettek, mivel 2-1-re nyertek. Az ETO szerezte meg a vezetést a 6. percben Stefulj góljával, erre előbb Teklic, majd Mikolcic válaszolt, utóbbi játékos a 120. percben volt eredményes.

ETO FC–NK Osijek (horvát) 1–2
Az ETO FC kezdőcsapata: Megyeri – Vladoiu, Krpics, Miangue (Szarka), Stefulj – Vitális, Csinger – Bánáti, Gavrics, Njie – Benbuali.
A második 60 percben: Petrás (Brecska) – Bíró B., Urblík N., Boldor, Csorba – Csinger, Décsy – Schön, Tollár, Zivkovic – Piscsur

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A korábbi sikerkovács újra a zöld-fehéreket erősíti a kiélezett aranycsatában.

Visszatért a bajnok, újra az FTC játékosa lett a Svájcból nemrég hazatérő Csányi Diána. A középpályás a nagy rivális MTK együttesétől érkezett a zöld-fehérekhez, hogy segítsen eldönteni a három harmincegy pontos csapattal zajló, végletekig szoros versenyfutást.

Csányi Diána 2021. július 21-én, 23 évesen igazolt először az FTC női labdarúgócsapatához az MTK együttesétől. A középpályás az első idényében rögtön alapember lett a bajnoki címért és Magyar Kupa-győzelemért küzdő együttesben. A bajnokságban 19 mérkőzésen lépett pályára, ebből 17 alkalommal kezdőként, összesen nyolc gólt szerzett. Az ETO elleni bajnoki döntő mindkét mérkőzésén a kezdőcsapatban kapott helyet, a Simple Női Kupában pedig három találkozón jutott szóhoz.

A 2022/23-as idényben 21 bajnokin négyszer volt eredményes, a kupában három mérkőzésen játszott, az ETO elleni bajnoki döntő mindkét összecsapását végigküzdötte. A 2023/24-es szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 14 bajnokin 10 gólt szerzett, a kupában pedig három mérkőzésen kétszer talált be – emlékeztetett a klub közleménye.

A Ferencváros után a svájci Zürich következett, majd 2025 februárjában hazatért az MTK-hoz. 2026 januárjától ismét a Ferencvárosi Torna Club sikereiért küzd a játékos.

A női bajnokságot jelenleg az MTK vezeti 31 ponttal, a második Puskás Akadémiának és a harmadik Ferencvárosnak is ugyanannyi pontja van, míg a negyedik ETO 25 egységgel rendelkezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy korábbi labdarúgó visszatérésére is van esély.

Benne van a pakliban, hogy Gera Dániel az iráni élvonalban edződő Perszopoliszban folytatja a karrierjét. Egy szurkolói oldal szerint a diósgyőriek már készülnek a 4-szeres magyar válogatott futballista pótlására.

Az nso.hu szerint a Perszopolisz már hivatalos ajánlatot is tett a DVTK-nak. A portál úgy tudja, hogy az elvi egyezség megszületett a felek között, de szerződést még nem kötöttek egymással. Ha minden a tervek szerint alakul, Gera a napokban orvosi vizsgálatra utazhat leendő csapatához.

Az 1910.hu – a DVTK szurkolók otthona nevű Facebook-oldal a posztjában arra világít rá, hogy Gera helyére a korábban az Újpestben is játszó Lirim Kastrati érkezik.

A poszt azt is kiemeli, hogy Varga Zétény visszatérhet a DVTK-hoz. Varga a 2024/25-ös idényben 7 NB I-es meccsen jutott szóhoz a diósgyőri gárdában. A 19 éves labdarúgó ebben az idényben a Soroksárban 7 NB II-es bajnokin játszott.

Frissítés:

Kedd este a Ferencváros a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Varga Zétényt kölcsönadta a DVTK-nak. További részleteket ebben a cikkünkben olvashatnak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megismételt rasszista megnyilvánulások miatt súlyos szankciókat szabott ki a szövetség.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága sorozatos szektorbezárásokkal és súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a debreceni klubot a szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt. A büntetések értelmében a Diósgyőr és az azt követő hazai bajnoki mérkőzésen is korlátozások várják a drukkereket a Nagyerdei Stadionban.

A Nyíregyháza elleni meccsen történt botrányos bekiabálások miatt a korábban felfüggesztett szektorbezárást végrehajtják, így a január 25-i, Diósgyőr elleni találkozón a B5 szektor zárva marad. A büntetési sorozat a Kisvárda elleni bajnoki után is folytatódott, amiért a szövetség újabb többmilliós bírságot szabott ki. Emiatt a soron következő második hazai mérkőzésen már a teljes B4, B5, B6 és B7 szektort le kell zárnia a klubnak.

A DVSC vezetése prevenciós tervet készített és határozott fellépést ígér az elítélendő, kirekesztő rigmusok ellen. Az MLSZ zéró toleranciát hirdetett a diszkrimináció minden formájával szemben, így a visszaesőnek számító egyesületnél már a zárt kapus szankció is a lehetőségek között szerepel. A klub közleményben kérte szurkolóit a szabályok betartására, mivel a további kihágásokkal saját csapatukat és közösségüket károsítják meg.

Mint azt az NB1.hu nemrég jelezte: Varga Ádám távozása után akár két válogatott kapust is igazolhat a DVSC. Részletek itt.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC